<p>Történetek Árpádházi Szt. Erzsébet (nov.19.) életéből<br></p><p>Miután tizennégy éves korában Lajos felesége lett, hatása annyira
érezhető lett a fiatal grófon is, hogy Caesarius lelkesen írja:
,,Alattvalói számára boldog idők következtek. Rablás, betörés és
erőszakos cselekmények esetében nem volt tekintettel a személyre. A
gyilkost, akár lovag, akár nemes, akár paraszt volt, úgy ítélte meg,
ahogy megérdemelte''.
</p><p>Lajos egy alkalommal ellovagolt az Inselberg mellett, és így
kiáltott: ,,Ha ez az egész hegy aranyból volna, akkor sem adnám oda
érte az én Erzsébetemet!'' Pedig Erzsébet tettei nemcsak az udvar
embereit hökkentették meg rendszeresen, hanem olykor Lajostól is nagy
megértést kívántak. Példa erre az az eset, amelyet legelső német
életrajzírója jegyzett föl: Lajos távollétében Erzsébet befogadott a
várba egy leprás beteget, sőt urának ágyába fektette, hogy állandóan
mellette lehessen és szolgálhassa. Egy váratlan pillanatban hazatért a
férje. Jelentették neki a történteket, s Lajos szívében egy pillanatra
borzadás és rosszallás ébredt. Mikor azonban belépett a szobába
,,Isten, az Úr megnyitotta belső látásának szemét'', és meglátta a
tulajdon ágyában a megfeszített Krisztust. ,,Lelkesen tekintett
Erzsébetre, és így szólt: Erzsébet, édes nővérem! Ilyen vendéget
igazán gyakran fektess az ágyamba! Ezt nagyon meg kell köszönnöm
neked!''
</p><p>Amikor Lajosnak hadba kellett vonulnia Itáliába, Erzsébet három éven
át helyettesítette a grófság vezetésében. Éppen ezekben az években
gyenge aratások és árvizek sújtották a vidéket, úgyhogy a nép éhezni
kezdett. Az ifjú grófné pedig nagy határozottsággal és
körültekintéssel cselekedni kezdett; a vár alatt ispotályt nyitott,
ahol naponta száz szegény kapott ellátást. Gyakran saját kezűleg
osztotta nekik a kenyeret és a pénzt. Eladta ékszereit és drága
ruháit, gyapjút szőtt a szegényeknek, gyermekágyas asszonyok mellett
segédkezett, és méltó temetést adott az elhunytaknak. Mikor hírét
vette, hogy Lajos hazatérőben van, elébe lovagolt, és ,,ezernél
többször is megcsókolta''. A várnagy panaszt emelt ellene, hogy
,,esztelen bőkezűségével'' eltékozolta urának vagyonát. Igaz, hogy a
kamrák és tárházak kiürültek, a nép azonban élt és békét élvezett.
Lajos a panaszokra így válaszolt: ,,Engedjétek csak jót tenni, hogy
megtegye, amit Istenért tenni akar, és legyen elég nekünk, ha Wartburg
és Neunburg várát nem adja el!''
</p><p>Egy alkalommal Lajos néhány napot barátjánál, a hildesheimi
püspöknél töltött. Hazatérése után leült Erzsébet mellé, és mondani
akart neki valamit, ő azonban sejtvén, hogy a keresztes háborúról van
szó, benyúlt urának zsebébe, és kihúzott belőle egy vörös posztóból
készült keresztet. Megdöbbenve ismerte föl, hogy Lajos magára vette a
keresztes lovagok jelét, s vállalta, hogy részt vesz a Szentföldért
vívott harcban. Erzsébet tudta, hogy ez ura hosszú ideig tartó
távollétét, esetleg halálát is jelentheti. Lajos hosszú beszélgetéssel
akarta fölkészíteni döntése közlésére Erzsébetet, akire ez a hirtelen
fölfedezés olyan erővel hatott, hogy ájultan esett össze. Lajos
vigasztalni próbálta, de Erzsébet fájdalmát, aki egész a grófság
határáig, Schmalkaldenig elkísérte őt, nem tudta csillapítani.
</p><p>Egy esztendő múlva hozták haza a türingiai lovagok Lajos holttestét.
Erzsébet eléjük lovagolt, és fájdalommal telve borult a koporsóra, de
így imádkozott: ,,Istenem, te tudod, mennyire szerettem az uramat.
Odaadnám érte az egész világot, ha visszanyerhetném. De akaratod
ellenére nem akarom visszahívni még akkor sem, ha csak néhány
hajszálamat kellene adnom érte''.
</p><p>Abból az időből, amikor sógora, Henrik kormányozta a grófságot,
elmondják, hogy Erzsébet változatlanul folytatta jótékonyságát a
szegények között. Az egyik napon Henrik váratlanul tért haza a
vadászatról, és találkozott vele, amint épp kosárral a karján
igyekezett valahová. Henrik föltartóztatta, és látni akarta, mit visz
a kosárban. Erzsébet engedelmesen átadta neki kosarát, melybe a
szegények számára élelmet csomagolt, Henrik azonban illatozó rózsákat
látott benne, s megszégyenülve útjára kellett bocsátania Erzsébetet.
</p><p>Wartburg vára Lajos halálával üres és idegen lett számára. Télvíz
idején hagyta el a várat, s lenn a hegy lábánál csak egy nagyon
szegényes szállást talált. A ferencesek templomában épp az éjjeli
zsolozsmára harangoztak, Erzsébet odasietett, és kérte a barátokat,
énekeljék vele a Te Deumot. Később a sógora Eisenachban biztosított
számára lakást.
</p><p>A következő eset mutatja, hogy az emberek milyen gyorsan elfelejtik
a kapott jótéteményt, és válnak barátból ellenséggé: Az egyik napon
Erzsébet egy szűk utcácskában járt, amely sártenger volt, csak a
lerakott köveken lehetett száraz lábbal lépdelni. Szembejött vele egy
öregasszony, akivel korábban nagyon sok jót tett, de most nemhogy
kitért volna előle, hanem letaszította a kőről, és csúf szidalmakkal
halmozta el. Erzsébet megcsúszott és elesett a sárban, de szó nélkül
kelt föl, a közeli patakban letisztította a ruháját, és derűs arccal
folytatta útját.
</p><p>Az egyik udvari ember házában adtak szállást Erzsébetnek és
gyermekeinek. A háziúr nagyon gorombán bánt vele, úgy kezelte mint egy
bolondot, és lépten-nyomon sértegette. Amikor Erzsébet elhagyhatta ezt
a szállást, a falaknak és a tetőnek megköszönte, hogy oltalmazták, és
hozzátette: ,,Szívesebben mondanék köszönetet az embereknek is, de
nincs miért''.
</p><p>Egy közmondás szerint ha a füvet este letiporják, reggelre talpra
áll. Erzsébet is ilyen volt. A barátainak sikerült elérniük, hogy
megkapja özvegyi részét és a gyermekeit illető örökséget. A kapott
javakból ünnepet rendezett, és vagyona negyedrészét saját kezűleg
osztotta szét a szegények között. Beesteledett, mire mindenkinek
átadhatta adományát. Mikor látta, hogy az öregek és betegek arra
készülődnek, hogy a szabadban töltsék az éjszakát, kenyeret adott
nekik, nagy tüzet rakatott, hogy melegedhessenek, és elrendelte, hogy
mossák meg a szegények lábait. Az egyik ember dúdolni kezdett egy
dalt, s hamarosan mindenki énekelt a tűz körül. Erzsébet boldog volt,
és azt mondta társnőinek: ,,Látjátok, mindig mondtam, hogy csak
vidámmá kell tenni az embereket!''
</p><p>Marburgban a szállására fogadott egy vak és béna gyermeket, akinek
nagyon kellemetlen betegsége volt. Mindaddig maga gondozta, amíg
karjai között ki nem lehelte lelkét. Utána egy leprás kislányt
fogadott magához. Mikor szigorú lelkiatyja ezt megtudta, kegyetlenül
megbüntette.
</p><p>Az egyik napon megjelent nála egy magyar küldöttség, élén egy
tekintélyes úrral. András király azért küldte őket, hogy vigyék haza
Erzsébetet Magyarországra. Mikor végre rátaláltak, foltozott ruhában a
rokka mellett ült. A küldöttséget vezető úr felkiáltott
elkeseredésében: ,,Ki látott már királylányt rokkánál!''
</p><p>Erzsébet mindössze huszonnégy éves volt, amikor földi életét
befejezte. Magas láz vett erőt rajta, és a fal felé fordulva vacogva
feküdt az ágyán. Egyszer csak a körülötte lévők arra lettek
figyelmesek, hogy halkan, magyarul énekel. Később megmagyarázta nekik:
,,Egy kismadár ült le mellém, és olyan édesen dalolt, hogy kénytelen
voltam vele énekelni. Hirtelen fölült, és elborzadva kiáltotta: ,,Mit
tegyünk, megjelent az ördög! El innen, de mindjárt!'' -- aztán
megnyugodott, és így szólt: ,,Beszéljünk inkább a Gyermek Jézusról,
hisz hamarosan itt a karácsony, amikor megszületett, és jászolba
fektették''. Aztán felsóhajtott: ,,Itt az óra, amikor a Mindenható
magához hívja barátját'' -- és elszenderült.
</p><p>Halálának híre megindította az egész tartományt. Szegényes,
harmadrendi ruhájában ravatalozták föl az ispotály kápolnájában. Az
emberek pedig seregestül jöttek, hogy utoljára láthassák jóságos
anyjukat. Amikor megkezdték a gyászmisét, a templom tetejére leszállt
egy nagy, fekete madár, és örömteli dalba kezdett.
</p><hr>
Irgalmas Istenünk,
kérünk, világosítsd meg híveid szívét,
és Szent Erzsébet közbenjárására segíts minket,
hogy a világ által fölkínált jólétet megvessük,
és mindig égi vigasztalásodnak örvendjünk!<br><a href="http://www.katolikus.hu/szentek/1119.html">http://www.katolikus.hu/szentek/1119.html</a> <br>