[Tade] nyár és péntek
Temesi Ágoston
temesi.agoston at gmail.com
2010. Május. 3., H, 12:30:43 CEST
Kedves Szülők!
1. Pénteken naptár szerint Sinkovicséknál lennénk, de ők kérték, hogy most
máshol tartsuk a csapatot, nekik nem jó az időpont.
Kérdezzük ezért, hogy *kihez mehetünk pénteken*?
2.Nyáron - mint azt már jól tudjátok - két nagyszabású programot szervez a
réteg a gyerekeknek. Vagyis a szokásos tábor mellett a lányoknak lesz egy
hétvégéjük (ahol csak lányok lesznek és a lányvezetők értékes programokat
fognak nekik szervezni), erről a programról a lányos szülők Esztert
kérdezhetik. Fiúkkal pedig megkezdjük az Országos Kéktúra teljesítését,
vagyis Írott-kőtől Sümegig 6 napig kirándulunk (ezzel kapcsolatban fiús
szülők engem kérdezhettek).
A lányhétvége időpontja: július 23-25 (péntek-vasárnap).
A fiúknak szervezett kéktúra időpontja: július 26-31 (hétfő-szombat).
Úgy gondolom, hogy ezek a programok nagy hatással lesznek a gyerekekre, nagy
testi-lelki élményt szeretnénk adni nekik. A programokon a rétegünk (11 az
Ölyvekkel egykorú csapatok) valamennyi vezetője (lehetőségeik szerint) részt
vesznek. Nem kis erőfeszítést kíván ez tőlünk. Többen szabadságot vesznek
ki, táborokat igazítanak hozzánk, vagy egyszerűen a nyári pihenésükből adnak
a gyerekeknek a táboron kívül még egy hétvégét/hetet (+ a szervezési
munkák). Éppen ezért nagyon kérlek titeket, hogy becsüljétek meg a mi
erőfeszítéseinket és ha fontos más program nem akadályozza, gyerekeiteket
küldjétek el a nyári rétegprogramokra. Úgy fogalmaznék, hogy ezek a
programok nem kötelezőek (a családi programok után következik), de nagyon
fog hiányozni minden gyerek.
Szeretnénk látni, hogy hány gyerekre számíthatunk, ezért előleget kérünk
azoktól, akik jönnek a programokra.* 2000 Ft-ot *küldjetek a gyereketekkel *
péntekre*, hogyha jön a programra, illetve kérjük, hogy szóljatok, ha nem
fog jönni.
Eszter és Ágoston
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: http://turul.banki.hu/pipermail/tade/attachments/20100503/14693d65/attachment.html
További információk a(z) TADE levelezőlistáról