From vanczakcsalad at freemail.hu Mon Oct 1 08:18:35 2018 From: vanczakcsalad at freemail.hu (=?UTF-8?Q?Vancz=C3=A1k_csal=C3=A1d?=) Date: Mon, 1 Oct 2018 08:18:35 +0200 (CEST) Subject: [Kiscsopi] Szeretettel!:) Message-ID: Kedves Csoporttársak! :) Szeretettel küldöm ezt az írást, hogy legyen min elmélkedni a héten!:)Mindenki választhat egy "emberkét", aki őt jelképezi! Milyen színű, ki áll mellette, kinek fogja a kezét a csoportból? Szokott imádkozni érte? /Érdemes végiggondolni!Áldott, szép napot, és tüzes lelkületet!Judit Így válhatsz tűzzé, így adhatsz meleget környezetedben Képzeljen el egy földre rajzolt kört. A kör a világ, a középpontja pedig Isten. A sugarak az emberek útja: minél inkább előre haladnak, annál közelebb jutnak Istenhez, és közelebb kerülnek egymáshoz is. És fordítva. Talán Gázai Dorotheosz az első századok szerzetese is rajzolt egy ilyen kört a sivatag porába, akitől ezt a kifejező mértani hasonlatot vesszük. A gondolat nagyon egyszerű: az emberek minél közelebb kerülnek Istenhez, annál szolidárisabbá válnak egymással. És minél nagyobb lesz közöttük a szeretet, annál közelebb találják magukat Istenhez. Persze, az a veszély is fennáll, hogy visszafelé, azaz kifelé megyünk a sugáron, és így megszakad az Istennel és az emberek egymással való találkozása. A valódi hit az egység forrása, nem a megosztottságé. Szent János szavaival élve: aki szereti a felebarátot, az szereti Istent is, és fordítva. A későbbi svájci teológus, Hans Urs von Balthasar eleveníti fel ezt a hasonlatot A búzaszem (144) című kötetében. Így ír: „A petárda olyan, mint egy tűzcsóva, amely sebesen száll az ég felé. Eléri a repülés végpontját, (az elragadtatás pillanatában) felrobban, és ezer szikra száll az égből villámgyorsan a föld felé. Isten küld vissza téged ezer darabra szakadva a testvéreidhez.” Igen, az igazi misztikus élmény Isten végtelensége felé tár ki téged, de nem hagy ott függőben, a fényben. Visszaküld a testvérekhez, a történelembe, a földre. Ha már tűzzé váltál, meleget adhatsz; ha már szikra lettél, világíthatsz; ha már átalakultál Istenben, egy kis pontnyi fénnyé válsz, mely ezer felé árad, hogy elérje az oly sok emberben lévő sötétséget és fagyot. Az Isten iránti szeretet nem valós, ha nem jelent szeretetet a testvérek iránt is. Gianfranco Ravasi bíboros ***** A kérdés: hogyan tudsz ezen a héten közelebb kerülni Istenhez és hogyan az embertársaidhoz? Tegye fel a kérdést magának: mit tegyek, hogy jobban Isten felé haladjak? Mit tegyek, hogy nagyobb legyen a szeretet azok felé, akikkel ezen a héten együtt vagyok: család, munkatársak, szomszéd, buszon, a boltban, stb. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From vanczakcsalad at freemail.hu Mon Oct 1 08:33:57 2018 From: vanczakcsalad at freemail.hu (=?UTF-8?Q?Vancz=C3=A1k_csal=C3=A1d?=) Date: Mon, 1 Oct 2018 08:33:57 +0200 (CEST) Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?Rnc6IEhldGkgw7pqc8OhZyBTemVudGVuZHJlaSBQbMOp?= =?utf-8?b?YsOhbmlh?= Message-ID: Mi megyünk!:) Gyertekti is!:) ----------Eredeti üzenet----------Dátum:2018. október 1., hétfő, 01:28:19 Feladó:egyhazkozseg at szentjanosplebania.t-online.hu Tárgy:Heti újság Szentendrei Plébánia Címzett:vanczakcsalad at freemail.hu Vanczákné Fixek Judit részére Kedveseim! Egyre gyarapodó egyházközségünk nagy büszkeséggel tölt el. Örülök, hogy sokféle programon tudunk egymással találkozni és a sokféle közösségben mindenki megtalálhatja a számára megfelelő közeget a Jóistennel való találkozásra. Mindezek mellett megrendülten tapasztalom, hogy beteg társadalmunk fájó tünetei közösségünkben is fellelhetők. Egyre nő azon házasságok száma, ahol a házastársak, esküjüknek hátat fordítva, problémáik, nehézségeik megoldását a szétválásban, elköltözésben látják. Ezt szeretném orvosolni, ebben szeretnék mint plébánosotok, segíteni. Ezért döntöttem amellett, hogy a házaspároknak, házas kiscsoportoknak újra összehívom a 2010-ben abbamaradt havi rendszerességű találkozásokat. Ezeken az estéken egy gondolatébresztő előadást hallhattok, majd lehetőség lesz kiscsoportban megvitatni, megbeszélni. Az első találkozóra Eck Kata és Balázs érkezik Esztergomból, akik tanúságot tesznek arról, hogy a legreménytelenebb helyzetben is van remény és akkor kell elindulni egymás felé, mikor a legtávolabb érezzük a másikat. Nagy szeretettel hívlak és várlak Mindannyiótokat: György atya Keresztelő Szent János Plébánia számlaszáma 2000 Szentendre Bajcsy Zs. u. 2. CIB Bank: 10700550 - 69274633 - 51100005 Plébániánk honlapja: http://www.szentendre-plebania.hu Azért kapta ezt az üzenetet, mert a Szentendrei Keresztelő Szent János Egyházközség adatlapján megadta az email címét. A PPÖ című újság küldéséről leiratkozhat, ha küld egy levelet a szentendrei.egyhazkozseg at gmail.com címre, a tárgysorban leiratkozás feltüntetésével. Ha barátja, ismerőse, szomszédja szeretne hozzájutni a PPÖ újsághoz, kérem, írja meg adatait és email címét a egyhazkozseg at szentjanosplebania.t-online.hu címre. Üdvözlettel: Torbágyi László nyilvántartás vezető Telefon: 26/312-447 Mobil: 30/9155090 E-mail: egyhazkozseg at szentjanosplebania.t-online.hu Skype: torbagyi.laszlo --- Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta. https://www.avast.com/antivirus --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: HÉTFŐI HÁZAS-2.pdf Type: application/octet-stream Size: 227207 bytes Desc: nem elérhető URL: From tbenyacs at gmail.com Mon Oct 1 09:44:22 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Mon, 1 Oct 2018 09:44:22 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?w5Z0IGvDvGzDtm5sZWdlcyB0ZW1wbG9tb3QgbXV0YXR1?= =?utf-8?b?bmsgYSBLw6Fkw6FyLWtvcnN6YWtiw7Ns?= Message-ID: http://www.origo.hu/utazas/20180828-ot-olyan-templomot-mutatunk-be-amelyek-a-szocializmus-eveiben-epultek.html Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From vanczakpal at freemail.hu Mon Oct 1 09:53:52 2018 From: vanczakpal at freemail.hu (=?UTF-8?Q?Vancz=C3=A1k_P=C3=A1l?=) Date: Mon, 1 Oct 2018 09:53:52 +0200 (CEST) Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?Okt=C3=B3ber?= In-Reply-To: Message-ID: Kedves Zsuzsi! Sajnálattal olvastam a leveled, de tudomásul veszem a döntésed, bár szóban jobban örültem volna neki. Ez a döntés időleges, vagy véglegesen nem jössz többet már a csoportalkalmakra?ÜdvVpali "Zsuzsanna Benyács" írta: >Sziasztok! Szakmai vonalon és privát életünkben is megszaporodtak a teendőim szeptembertől (amit nem szeretnék listázni), ezért úgy döntöttem, hogy nem fogok a közösség alkalmaira járni, már nem fér bele a havi 1 délután sem.De nagy búcsúra nincs szükség- hiszen úgyis összefutunk valamelyik templomban.?? Ciao??Zsuzsi Dékány Dóra ezt írta (időpont: 2018. szept. 25., Ke 19:32): >>Sziasztok! Azok számára akik jelen voltak évadkezdő alkalmunkon emlékeztetőül, azok számára akik nem voltak, tájékoztatásul írom, hogy következő alkalmunk megbeszélt időpontja október 28. 16 óra.Házigazdának Regulyék jelentkeztek. Dóra _______________________________________________ >>Kiscsopi mailing list >>Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu >>http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi >Sziasztok!Szakmai vonalon és privát életünkben is megszaporodtak a teendőim szeptembertől (amit nem szeretnék listázni), ezért úgy döntöttem, hogy nem fogok a közösség alkalmaira járni, már nem fér bele a havi 1 délután sem.De nagy búcsúra nincs szükség- hiszen úgyis összefutunk valamelyik templomban.??Ciao??ZsuzsiDékány Dóra dekany_dora at freemail.hu> ezt írta (időpont: 2018. szept. 25., Ke 19:32):Sziasztok! > > > >Azok számára akik jelen voltak évadkezdő alkalmunkon emlékeztetőül, azok számára akik nem voltak, tájékoztatásul írom, hogy következő alkalmunk megbeszélt időpontja október 28. 16 óra. > >Házigazdának Regulyék jelentkeztek. > > > >Dóra > > > > >_______________________________________________ >Kiscsopi mailing list >Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu >http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > >_______________________________________________ >Kiscsopi mailing list >Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu >http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From schrett.marti at gmail.com Mon Oct 1 11:47:25 2018 From: schrett.marti at gmail.com (=?UTF-8?Q?M=C3=A1rta_Schrett?=) Date: Mon, 1 Oct 2018 11:47:25 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?Okt=C3=B3ber?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kedves Dóri! Köszönöm az infot. Megyek. Csodalkozva olvastam hogy Zsuzsi nem fog jarni. Sajnálom. Puszi Márti Vanczák Pál ezt írta (időpont: 2018. okt. 1., Hét 9:53): > Kedves Zsuzsi! > > Sajnálattal olvastam a leveled, de tudomásul veszem a döntésed, bár szóban > jobban örültem volna neki. Ez a döntés időleges, vagy véglegesen nem jössz > többet már a csoportalkalmakra? > Üdv > Vpali > > > "Zsuzsanna Benyács" írta: > > Sziasztok! > > Szakmai vonalon és privát életünkben is megszaporodtak a teendőim > szeptembertől (amit nem szeretnék listázni), ezért úgy döntöttem, hogy nem > fogok a közösség alkalmaira járni, már nem fér bele a havi 1 délután sem. > De nagy búcsúra nincs szükség- hiszen úgyis összefutunk valamelyik > templomban.?? > > Ciao?? > Zsuzsi > > Dékány Dóra ezt írta (időpont: 2018. szept. > 25., Ke 19:32): > >> Sziasztok! >> >> Azok számára akik jelen voltak évadkezdő alkalmunkon emlékeztetőül, azok >> számára akik nem voltak, tájékoztatásul írom, hogy következő alkalmunk >> megbeszélt időpontja október 28. 16 óra. >> Házigazdának Regulyék jelentkeztek. >> >> Dóra >> >> >> _______________________________________________ >> Kiscsopi mailing list >> Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > > Sziasztok!Szakmai vonalon és privát életünkben is megszaporodtak a teendőim szeptembertől (amit nem szeretnék listázni), ezért úgy döntöttem, hogy nem fogok a közösség alkalmaira járni, már nem fér bele a havi 1 délután sem.De nagy búcsúra nincs szükség- hiszen úgyis összefutunk valamelyik templomban.??Ciao??ZsuzsiDékány Dóra > dekany_dora at freemail.hu > > ezt írta (időpont: 2018. szept. 25., Ke 19:32):Sziasztok! > > > > > Azok számára akik jelen voltak évadkezdő alkalmunkon emlékeztetőül, azok számára akik nem voltak, tájékoztatásul írom, hogy következő alkalmunk megbeszélt időpontja október 28. 16 óra. > > Házigazdának Regulyék jelentkeztek. > > > > Dóra > > > > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From tbenyacs at gmail.com Tue Oct 2 14:51:36 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Tue, 2 Oct 2018 14:51:36 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?QXogdXRvbHPDsyB2YWNzb3JhIGFzenRhbHRlcsOtdMWR?= =?utf-8?q?je_lenne_a_rejt=C3=A9lyes_torin=C3=B3i_lepel=3F?= Message-ID: http://www.origo.hu/tudomany/20180930-a-lepel-elismert-amerikai-szakertoje-tartott-eloadast-magyarorszagon.html Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From tbenyacs at gmail.com Fri Oct 5 13:21:57 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Fri, 5 Oct 2018 13:21:57 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?QSBmw6lyZmkgw6lzIG7FkSBow6F6YXNzw6Fnw6FuIGFs?= =?utf-8?b?YXB1bMOzIGNzYWzDoWQgZm9nYWxtw6Fyw7NsIHJlbmRlem5layBuw6lw?= =?utf-8?b?c3phdmF6w6FzdCBSb23DoW5pw6FiYW4=?= Message-ID: F.Y.I. http://www.origo.hu/nagyvilag/20181005-ffff.html Kapcsolódó: http://valasz.hu/publi/az-en-coming-outom-oszinte-vallomas-a-homoszexualitasrol-101251 ... " Kedves Tamás! Alkotmánymódosító népszavazást tartanak a hétvégén Romániában, melynek célja a házasság fogalmának alkotmányos védelme. Most van esély megerősíteni a házasság intézményét, később talán már nem lesz beleszólása az embereknek a kérdésbe. *Arra biztatjuk ezért erdélyi és Romániában élő barátainkat és ismerőseinket (legyenek magyarok, románok vagy más nemzetiséghez tartozók), hogy a hétvégi népszavazáson támogassák egy IGEN szavazattal a politikán és a pártokon felül álló házasságot!* *Tagjainkat pedig arra kérjük, hogy osszák meg az alábbi plakátokat Romániában élő ismerőseikkel e-mailben, vagy a közösségi médián keresztül, így biztatva őket a részvételre.* *A Facebookos megosztáshoz kérjük, kattintson a képekre! Köszönjük! :)* * * Köszönjük annak a több száz embernek, akik már megosztották a képeket, és azoknak is, akik most osztják meg őket! Hordozzuk imában együtt a hétvégi népszavazást! Üdvözlettel: Zaymus Eszter és a CitizenGO csapata *A CitizenGO.org aktív polgárok közössége*, akik célul tűzték ki az emberi élet, a család és a szabadság védelmét világszerte. Ha szeretne többet megtudni a CitizenGO-ról, kattintson ide vagy kövessen minket a Facebookon vagy Twitteren . Ezt az üzenetet tbenyacs at gmail.com. kapja. Ha szeretne leiratkozni a levelezőlistáról, kattintson ide . Amennyiben kapcsolatba szeretne lépni velünk *ne erre az e-mailre válaszoljon*, hanem a http://www.citizengo.org/en/contact oldalon keresztül keressen minket! " Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From tbenyacs at gmail.com Fri Oct 5 13:25:14 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Fri, 5 Oct 2018 13:25:14 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?Mohos_G=C3=A1bor_az_Esztergom-Budapesti_F?= =?utf-8?b?xZFlZ3low6F6bWVneWUgw7pqIHNlZ8OpZHDDvHNww7ZrZQ==?= Message-ID: F.Y.I. http://www.magyarkurir.hu/hirek/mohos-gabor-az-esztergom-budapesti-foegyhazmegye-uj-segedpuspoke Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From tbenyacs at gmail.com Fri Oct 5 14:02:05 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Fri, 5 Oct 2018 14:02:05 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?Fwd=3A_Fw=3A_medjugorjei_=C3=BCzenet_2018=2E?= =?utf-8?b?IG9rdMOzYmVyIDIu?= In-Reply-To: <873636905.6740589.1538740904903@mail.yahoo.com> References: <873636905.6740589.1538740904903@mail.yahoo.com> Message-ID: Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas ---------- Forwarded message --------- From: Benyács Tamás Date: 2018. okt. 5., P, 14:01 Subject: Fw: medjugorjei üzenet 2018. október 2. To: Yahoogroups Cc: Benyács Tamás Benyács Tamás Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas ----- Forwarded message ----- *From:* Mária, Béke Királynője Szövetség *To:* üzenet-csoport *Sent:* Tuesday, 2 October 2018, 20:23:13 CEST *Subject:* medjugorjei üzenet 2018. október 2. *Medjugorje, 2018. október 2.* Drága gyermekek! Arra hívlak benneteket, hogy legyetek bátrak, ne lankadjatok el, mert a legkisebb jó, a szeretet legkisebb jele is legyőz minden láthatóbb rosszat. Gyermekeim, hallgassatok rám, hogy a jó győzhessen, hogy megismerjétek Fiamat. Ez a legnagyobb boldogság: Fiam ölelő karja, Ő, aki szereti a lelket, Ő, aki önmagát adta értetek, és mindig újra ezt teszi az Eucharisztiában, Ő, akinek örök életet adó igéi vannak. Az Ő szeretetét megismerni, lábnyomát követni, lelki gazdagságot jelent. Olyan gazdagság ez, amely jó érzéseket kelt, szeretetet és jóságot lát mindenhol. Szeretetem apostolai, gyermekeim, legyetek olyanok, mint a napsugarak, akik Fiam szeretetének melegével mindenkit felmelegítenek maguk körül. Gyermekeim, a világnak szüksége van a szeretet apostolaira, a világnak sok imára van szüksége, de nemcsak szájjal mondott, hanem szívvel és lélekkel mondott imára. Gyermekeim, vágyakozzatok a szentségre, de alázatban tegyétek, alázatban, amely megengedi Fiamnak, hogy azt tegye általatok, amit Ő szeretne. Gyermekeim, imáitok, szavaitok, gondolataitok és cselekedeteitek, mindez, vagy kinyitja, vagy bezárja előttetek a mennyország ajtaját. Fiam utat mutatott és reményt adott nektek, én pedig vigasztallak és bátorítalak benneteket. Mert gyermekeim, én megismertem a fájdalmat, de volt hitem és reményem. Most az élet jutalmában van részem Fiam országában. Ezért, hallgassatok rám, legyetek bátrak, és ne lankadjatok el. Köszönöm nektek. -- *Mária, Béke Királynője Szövetség* *8777 Homokkomárom, Ady Endre u. 2.* *Tel: +36304960722* *Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész világért!* -- -- Mária, Béke Királynője Szövetség weboldal: www.mbksz.hu ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ Azért kapta ezt a levelet, mert feliratkozott a Google csoportok "Medjugorjei üzenetek - Mária Béke Királynője Szövetség" csoport Ahhoz, hogy leiratkozzon erről a csoportról. küldjön egy e-mailt a medjugorjei-uzenetek-unsubscribe at googlegroups.com --- Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok ?Medjugorjei üzenetek - Mária Béke Királynője Szövetség? csoportjára. Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) medjugorjei-uzenetek+unsubscribe at googlegroups.com címre. További lehetőségekért látogasson el ide: https://groups.google.com/d/optout . --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From dekany_dora at freemail.hu Fri Oct 5 21:55:06 2018 From: dekany_dora at freemail.hu (=?UTF-8?Q?D=C3=A9k=C3=A1ny_D=C3=B3ra?=) Date: Fri, 5 Oct 2018 21:55:06 +0200 (CEST) Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?Mohos_G=C3=A1bor_az_Esztergom-Budapesti_F?= =?utf-8?b?xZFlZ3low6F6bWVneWUgw7pqIHNlZ8OpZHDDvHNww7ZrZQ==?= In-Reply-To: Message-ID: Alleluja! Én nagyon örülök! Köszi a hírt. "Tamás Benyács" írta: >F.Y.I.http://www.magyarkurir.hu/hirek/mohos-gabor-az-esztergom-budapesti-foegyhazmegye-uj-segedpuspoke Benyács Tamáse-mail: tbenyacs at gmail.com >Home: http://tbenyacs.atw.hu >Mobile: +36-303141625 >Skype: benyacs.tamas > > F.Y.I.http://www.magyarkurir.hu/hirek/mohos-gabor-az-esztergom-budapesti-foegyhazmegye-uj-segedpuspokeBenyács Tamáse-mail: tbenyacs at gmail.comHome: http://tbenyacs.atw.huMobile: +36-303141625Skype: benyacs.tamas >_______________________________________________ >Kiscsopi mailing list >Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu >http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From tbenyacs at gmail.com Fri Oct 5 13:27:39 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Fri, 5 Oct 2018 13:27:39 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?RndkOiBGdzogW2thcmluZm9ybV0gRndkOiBEaWNzxZE=?= =?utf-8?b?w610xZEgw6lzIGvDtnpiZW5qw6Fyw7MgaW1hZXN0XzIwMTkuIG9rdMOz?= =?utf-8?q?ber_9=2E?= In-Reply-To: <479498740.1414268.1538738828769@mail.yahoo.com> References: <479498740.1414268.1538738828769@mail.yahoo.com> Message-ID: Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas ---------- Forwarded message --------- From: Benyács Tamás Date: 2018. okt. 5., P, 13:27 Subject: Fw: [karinform] Fwd: Dicsőítő és közbenjáró imaest_2019. október 9. To: Yahoogroups , Brigitta Pósa < posabrigi16 at gmail.com>, MÉCS , Benyács Tamás < tbenyacs at gmail.com> Benyács Tamás Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas ----- Forwarded message ----- *From:* Tibor Somogyi somtib at gmail.com [karinform] < karinform-noreply at yahoogroups.com> *To:* "karinform at yahoogroups.com" *Sent:* Tuesday, 2 October 2018, 21:59:17 CEST *Subject:* [karinform] Fwd: Dicsőítő és közbenjáró imaest_2019. október 9. Kedves Testvérem! Szeretettel hívunk az Őrtüzek Imádság Háza októberi közbenjáró és dicsőítő imaestjére, amelynek mottója: *Gyere haza hozzám! Mindenem a tied!* Az Atya hív bennünket, hogy megismerjük szeretetét és otthon lehessünk nála. *Hely: Magyar Szentek temploma* *Időpont: 2018. október 9. 19.00-21.00* *Zenei szolgálat: Őrtüzek IH dicsőítő csapata Somogyi Tibor vezetésével.* *Buzdítás: Berkecz Franciska és Huszti Zoltán atya* Részletek a mellékelt szórólapon. Szeretettel az Őrtüzek Imádság Háza nevében: Berkecz Franciska SSS Tóth Anna SSS Somogyi Tibor __._,_.___ ------------------------------ Posted by: Tibor Somogyi ------------------------------ Reply via web post ? Reply to sender ? Reply to group ? Start a New Topic ? Messages in this topic (1) ------------------------------ Have you tried the highest rated email app? With 4.5 stars in iTunes, the Yahoo Mail app is the highest rated email app on the market. What are you waiting for? Now you can access all your inboxes (Gmail, Outlook, AOL and more) in one place. Never delete an email again with 1000GB of free cloud storage. ------------------------------ Visit Your Group [image: Yahoo! Groups] ? Privacy ? Unsubscribe ? Terms of Use SPONSORED LINKS . __,_._,___ --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: Őrtüzek_IH_IMAEST_2018.október_ok.jpg Type: image/jpeg Size: 280271 bytes Desc: nem elérhető URL: From tbenyacs at gmail.com Mon Oct 8 10:20:15 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Mon, 8 Oct 2018 10:20:15 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?RndkOiBGdzogW2thcmluZm9ybV0gU3rDqWtlbHkgSsOh?= =?utf-8?q?nos_p=C3=BCsp=C3=B6k_atya_a_V=C3=A1rosmajorban?= In-Reply-To: <971806534.8211571.1538986761999@mail.yahoo.com> References: <971806534.8211571.1538986761999@mail.yahoo.com> Message-ID: Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas ---------- Forwarded message --------- From: Benyács Tamás Date: 2018. okt. 8., H, 10:19 Subject: Fw: [karinform] Székely János püspök atya a Városmajorban To: Yahoogroups , Brigitta Pósa < posabrigi16 at gmail.com>, MÉCS , László Szikszay < laszlo.szikszay at gmail.com>, Mária Szikszay , Benyács Tamás Benyács Tamás Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas ----- Forwarded message ----- *From:* Zsuzsanna Péri-Nagy peri.zsuzsanna at gmail.com [karinform] < karinform-noreply at yahoogroups.com> *To:* §KARINFORM *Sent:* Friday, 5 October 2018, 21:29:59 CEST *Subject:* [karinform] Székely János püspök atya a Városmajorban Kedves Mindenki! Jövő hét csütörtökén, azaz október 11-én ismét a vá5rosmajori Nagytemplomban tart előadást Székely János püspök atya, a Rázós Kérdések sorozat részeként. A cím: Botrányok az Egyházban. Gyertek és hívjatok, küldjetek minél többeket, keresőket, a hittől még távol levőket is, bátran! Köszönjük, ha terjesztitek a meghívót elektronikusan is. Szeretettel vár mindenkit az Emmánuel Közösség Plakát csatolva __._,_.___ ------------------------------ Posted by: =?UTF-8?Q?Zsuzsanna_P=C3=A9ri=2DNagy?= ------------------------------ Reply via web post ? Reply to sender ? Reply to group ? Start a New Topic ? Messages in this topic (1) ------------------------------ Have you tried the highest rated email app? With 4.5 stars in iTunes, the Yahoo Mail app is the highest rated email app on the market. What are you waiting for? Now you can access all your inboxes (Gmail, Outlook, AOL and more) in one place. Never delete an email again with 1000GB of free cloud storage. ------------------------------ Visit Your Group [image: Yahoo! Groups] ? Privacy ? Unsubscribe ? Terms of Use SPONSORED LINKS . __,_._,___ --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: Októberi székely János (1).pdf Type: application/pdf Size: 867111 bytes Desc: nem elérhető URL: From kea at turul.banki.hu Sun Oct 14 22:33:32 2018 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Sun, 14 Oct 2018 22:33:32 +0200 Subject: [Kiscsopi] Majdi megint Message-ID: <5BC3A81C.5020100@turul.banki.hu> Nem lehet megunni... -- Üdvrivalgással: KEA. --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: Majdi_20181014_pici.jpg Type: image/jpeg Size: 1847896 bytes Desc: nem elérhető URL: From tbenyacs at gmail.com Mon Oct 15 12:13:03 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Mon, 15 Oct 2018 12:13:03 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?RndkOiBGdzogW2thcmluZm9ybV0gVMWxeiDDqXMgRsOp?= =?utf-8?b?bnkgKioqIG9rdMOzYmVyIDIyLiwgMTk6MDAgKioqIEtlbGVuZsO2bGQs?= =?utf-8?b?IFN6ZW50IEdlbGzDqXJ0IHBsw6liw6FuaWE=?= In-Reply-To: <1158739440.14752640.1539598362497@mail.yahoo.com> References: <95b1ad8c-a842-c266-90f7-302820e9fbac@silicon.hu> <1158739440.14752640.1539598362497@mail.yahoo.com> Message-ID: Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas ---------- Forwarded message --------- From: Benyács Tamás Date: 2018. okt. 15., H, 12:12 Subject: Fw: [karinform] Tűz és Fény *** október 22., 19:00 *** Kelenföld, Szent Gellért plébánia To: Yahoogroups , Brigitta Pósa < posabrigi16 at gmail.com>, MÉCS , László Szikszay < laszlo.szikszay at gmail.com>, Mária Szikszay F.Y.I. Benyács Tamás Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas ----- Forwarded message ----- *From:* NYULI Gábor nyuli at silicon.hu [karinform] < karinform-noreply at yahoogroups.com> *To:* Karizmatikus Információs lev. lista *Sent:* Sunday, 14 October 2018, 20:36:43 CEST *Subject:* [karinform] Tűz és Fény *** október 22., 19:00 *** Kelenföld, Szent Gellért plébánia Cor et Lumen Christi - Fire & Light - Tűz és Fény Megnyitás a böngészőben . [image: alt] Kedves Testvér! A szeptemberi - Újítsd meg csodáidat - konferencián tartott Tűz és Fényről egyetlen friss, meleg tanúságtétel a sok közül: *"Amikor vasárnap megpillantottam az Oltáriszentséget, remegés fogott el. És nem az Eucharisztiát láttam, hanem Maga Jézus lépkedett felém. Nem láttam az embereket magam körül, csak valahogy tudat alatt tudtam, hogy ott vannak. Magamon kívül voltam attól a tudattól, hogy végre ITT VAN AZ, Akire szomjas (éhes) a lelkem. És tényleg itt van, nem csak elképzelem... ez egyszerűen leírhatatlan. Szinte megbabonázott Jézus. Ott lépkedett. Felém tartott, és engem nézett. Olyan végtelen szeretettel, hogy arcra borultam, a földön. És zokogtam. És éreztem, hogy jön felém, és néz, és szeret."* Gyere és lásd! Légy részese! Tapasztald meg! Hívd el barátaidat, ismerőseidet is! ****október 22.*****hétfő ***** 19:00 *****Kelenföldi Szent Gellért Plébánia**, 1115 Budapest Bartók Béla út 149*** * **** Zenei szolgálat: Te Deum Zenekar **** facebook esemény [image: alt] [image: Email Marketing Powered by Mailchimp] Leiratkozás a hírlevélről __._,_.___ ------------------------------ Posted by: =?UTF-8?Q?NYULI_G=c3=a1bor?= ------------------------------ Reply via web post ? Reply to sender ? Reply to group ? Start a New Topic ? Messages in this topic (1) ------------------------------ Have you tried the highest rated email app? With 4.5 stars in iTunes, the Yahoo Mail app is the highest rated email app on the market. What are you waiting for? Now you can access all your inboxes (Gmail, Outlook, AOL and more) in one place. Never delete an email again with 1000GB of free cloud storage. ------------------------------ Visit Your Group [image: Yahoo! Groups] ? Privacy ? Unsubscribe ? Terms of Use SPONSORED LINKS . __,_._,___ --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From tbenyacs at gmail.com Mon Oct 15 20:23:46 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Mon, 15 Oct 2018 20:23:46 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?U3plbnR0w6kgYXZhdHTDoWsgVkkuIFDDoWwgcMOhcMOh?= =?utf-8?q?t?= Message-ID: https://www.hirado.hu/kulfold/cikk/2018/10/14/szentte-avattak-vi-pal-papat-es-romero-salvadori-vertanu-erseket Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From tbenyacs at gmail.com Fri Oct 19 07:10:19 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Fri, 19 Oct 2018 07:10:19 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?RndkOiBGdzogTkVLIGjDrXJsZXbDqWwgLSBWaWzDoWdt?= =?utf-8?b?w6lyZXTFsSBzemVudHPDqWdpbcOhZMOhcyBub3ZlbWJlciAyNC3DqW4h?= In-Reply-To: <2038691380.19018634.1539925799036@mail.yahoo.com> References: <2038691380.19018634.1539925799036@mail.yahoo.com> Message-ID: Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas ---------- Forwarded message --------- From: Benyács Tamás Date: 2018. okt. 19., P, 7:10 Subject: Fw: NEK hírlevél - Világméretű szentségimádás november 24-én! To: Yahoogroups , Brigitta Pósa < posabrigi16 at gmail.com>, MÉCS , Lászlóné Szikszay < szikszayk at gmail.com>, László Szikszay , Mária Szikszay , Benyacs , Aj-szabo < aj-szabo at t-online.hu>, Szabó Zoltán , Benyács Tamás < tbenyacs at gmail.com> Benyács Tamás Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas ----- Forwarded message ----- *From:* 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus *To:* "tbenyacs at yahoo.co.uk" *Sent:* Thursday, 18 October 2018, 17:07:47 CEST *Subject:* NEK hírlevél - Világméretű szentségimádás november 24-én! Újabb világméretű szentségimádás november 24-én! Ha gondja van a képek letöltésével, kattintson ide! 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus [image: Email] [image: Website] [image: Youtube] Friss hírünk! Újabb világméretű szentségimádás november 24-én! Készülünk a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra. Ehhez kapcsolódva Krisztus Király ünnepének előestéjére (november 24.) ismét szentségimádást hirdetünk. Célunk, hogy együtt dicsőítsük az Oltáriszentségben jelen lévő Jézust szerte a világon és meghaladjuk a 2017-es szentségimádási lánc létszámát. Tovább olvasom! Kapcsolódj be! Légy Te is részese az előkészületeknek! Látogasson el honlapunkra, ahol még több információt talál arra, hogyan vehet részt a kongresszus előkészítésében! Tovább olvasom! Honlapunkon további olvasnivalókat találhatnak a kongresszussal kapcsolatban! NEK Titkárság 1064 Budapest, Vörösmarty utca 40. titkarsag at iec2020.hu Azért kapta ezt a levelet, mert feliratkozott az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hírlevelére. *Leiratkozás* --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From tbenyacs at gmail.com Fri Oct 19 21:34:05 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Fri, 19 Oct 2018 21:34:05 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?Fwd=3A_=C3=9Ajabb_siker!_Hivatalos=3A_megsz?= =?utf-8?q?=C5=B1nnek_a_gender_szakok?= In-Reply-To: <540951380.617406069.1539958996578.JavaMail.root@lon-mas2.marketo.org> References: <540951380.617406069.1539958996578.JavaMail.root@lon-mas2.marketo.org> Message-ID: Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas ---------- Forwarded message --------- From: Zaymus Eszter | CitizenGO Date: 2018. okt. 19., P, 16:23 Subject: Újabb siker! Hivatalos: megszűnnek a gender szakok To: Kedves Tamás! Október 16-án hatályba lépett a gender szakokat megszüntető kormányrendelet, mely kimondja:* ?Hatályát veszti a 139/2015. (VI. 9.) Korm. rendelet 3. mellékletében foglalt táblázat 115. sora.?* Ez a sor jelölte a társadalmi nemek szakot a mesterszakok jegyzékében. A kormányrendelet szerint az idén és korábban felvett hallgatók a tanulmányaikat a képzés megkezdésekor hatályos követelmények alapján folytathatják. Örömmel üdvözöljük a gender szakok hivatalos megszűnését. A gender szakok megszűntek, viszont létrejött a *?**Családpolitika és humán szakpolitikák gazdaságtana?* elnevezésű mesterszak, ahol a remény szerint a gender ideológia elemei nélkül folyhat oktatás a családokról, a férfiak és nők szerepeiről, problémáiról, kihívásairól, és sok másról... A terv szerint elsőként a Corvinus Egyetemen fog elindulni a képzés. >>> https://www.citizengo.org/hu/ed/165203-tamogatom-gender-szakok-megszuneset *Köszönjük mind a 16 857 magyar embernek, aki aláírta a gender szakok megszűnését támogató petíciónkat, továbbá köszönetet mondunk külföldi barátainknak is, hogy megosztották tapasztalataikat a magyar kormány tagjaival a náluk jellemzően pont a gender szakokon megjelent, mára egyre elterjedtebb gender elméletek gyakorlati következményeiről.* Szeretnék röviden reagálni azon tagjaink megkeresésére, akik az akadémiai szabadság fontosságára hívták fel a figyelmünket, jelezve, hogy ezt a petíciót emiatt nem támogatják. Több, számomra példaértékű emberrel beszéltem azóta erről. Egy nagyrabecsült politikai tudományokat oktató egyetemi professzor ismerősöm így válaszolt a fenti érvre: *?Nagyon fontos az akadémiai szabadság, különösen számunkra, de ez nem jelenti azt, hogy az adófizetőknek kellene finanszíroznia minden újabb hóbortot**?.* Egy családvédő szervezetet vezető barátunk szerint pedig *?természetesen a tudományos szabadság fontos, de ez nem jelenti azt, hogy minden téma, ami a kulturális marxizmus kollektív eszméjéből fakad, megérdemli az adófizetők támogatását, különösen amikor az erőforrások korlátozottak, és a társadalmi hasznosság megkérdőjelezhető?.* Nem olyan régen Magyarországon politikai gazdaságtant és tudományos szocializmust oktattak, erről többüknek saját tapasztalatuk is lehet. Mégsem ment szembe az akadémiai szabadsággal a rendszerváltás utáni megszüntetésük, mivel társadalmi hasznosságuk nem nyert bizonyítást, és alapvetően nem szolgálták a közjót. Véleményem és legjobb tudásom szerint a gender szakok sem szolgálták azt. Üdvözlettel: Zaymus Eszter és a CitizenGO csapata U.i.: Figyelmébe ajánlom az evangélikus Kötőszó blogon múlt héten megjelent, Genderdilemmák című írásom: https://kotoszo.blog.hu/2018/10/10/gender-dilemmak *A CitizenGO.org aktív polgárok közössége*, akik célul tűzték ki az emberi élet, a család és a szabadság védelmét világszerte. Ha szeretne többet megtudni a CitizenGO-ról, kattintson ide vagy kövessen minket a Facebookon vagy Twitteren . Ezt az üzenetet tbenyacs at gmail.com. kapja. Ha szeretne leiratkozni a levelezőlistáról, kattintson ide . Amennyiben kapcsolatba szeretne lépni velünk *ne erre az e-mailre válaszoljon*, hanem a http://www.citizengo.org/en/contact oldalon keresztül keressen minket! --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From kea at turul.banki.hu Sun Oct 21 10:08:05 2018 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Sun, 21 Oct 2018 10:08:05 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?iso-8859-2?q?Kult=FArf=F6l=E9ny?= Message-ID: <5BCC33E5.9070605@turul.banki.hu> Semmi nincs veszve, amíg az irodalom ilyen szinten szövi át mindennapjainkat! -- Üdvrivalgással: KEA. --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: Belatelep_kulturhely_KT.jpg Type: image/jpeg Size: 1139443 bytes Desc: nem elérhető URL: From kea at turul.banki.hu Sun Oct 21 10:12:35 2018 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Sun, 21 Oct 2018 10:12:35 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?Fwd=3A_=C3=9Ajabb_siker!_Hivatalos=3A_megsz?= =?utf-8?q?=C5=B1nnek_a_gender_szakok?= In-Reply-To: References: <540951380.617406069.1539958996578.JavaMail.root@lon-mas2.marketo.org> Message-ID: <5BCC34F3.7000403@turul.banki.hu> Továbbra is az a kérdés motoszkál bennem, hogy egyáltalán hogyan indulhatott el. On 10/19/2018 09:34 PM, Tamás Benyács wrote: > Kedves Tamás! > > Október 16-án hatályba lépett a gender szakokat megszüntető > kormányrendelet, mely kimondja:/ /?/Hatályát veszti a 139/2015. (VI. 9.) > Korm. rendelet 3. mellékletében foglalt táblázat 115. sora./?// Ez a sor > jelölte a társadalmi nemek szakot a mesterszakok jegyzékében. A > kormányrendelet szerint az idén és korábban felvett hallgatók > a tanulmányaikat a képzés megkezdésekor hatályos követelmények alapján > folytathatják. > > Örömmel üdvözöljük a gender szakok hivatalos megszűnését. -- Üdvrivalgással: KEA. From tbenyacs at gmail.com Sun Oct 21 22:14:02 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Sun, 21 Oct 2018 22:14:02 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?Fwd=3A_=C3=9Ajabb_siker!_Hivatalos=3A_megsz?= =?utf-8?q?=C5=B1nnek_a_gender_szakok?= In-Reply-To: <5BCC34F3.7000403@turul.banki.hu> References: <540951380.617406069.1539958996578.JavaMail.root@lon-mas2.marketo.org> <5BCC34F3.7000403@turul.banki.hu> Message-ID: "Valakiknek" nagyon fáj, hogy mi néhány millióan itt Európa közepén - mint épeszű emberek - CSALÁDBAN gondolkodunk. Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas KEA ezt írta (időpont: 2018. okt. 21., V, 10:27): > Továbbra is az a kérdés motoszkál bennem, hogy egyáltalán hogyan > indulhatott el. > > On 10/19/2018 09:34 PM, Tamás Benyács wrote: > > Kedves Tamás! > > > > Október 16-án hatályba lépett a gender szakokat megszüntető > > kormányrendelet, mely kimondja:/ /?/Hatályát veszti a 139/2015. (VI. 9.) > > Korm. rendelet 3. mellékletében foglalt táblázat 115. sora./?// Ez a sor > > jelölte a társadalmi nemek szakot a mesterszakok jegyzékében. A > > kormányrendelet szerint az idén és korábban felvett hallgatók > > a tanulmányaikat a képzés megkezdésekor hatályos követelmények alapján > > folytathatják. > > > > Örömmel üdvözöljük a gender szakok hivatalos megszűnését. > > -- > > Üdvrivalgással: > KEA. > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From vanczakpal at freemail.hu Wed Oct 24 09:12:54 2018 From: vanczakpal at freemail.hu (=?UTF-8?Q?Vancz=C3=A1k_P=C3=A1l?=) Date: Wed, 24 Oct 2018 09:12:54 +0200 (CEST) Subject: [Kiscsopi] =?iso-8859-2?q?=28nincs_t=E1rgy=29?= Message-ID: Sziasztok Kiscsopisok! Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd!ÜdvVpali --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From kea at turul.banki.hu Wed Oct 24 10:09:39 2018 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Wed, 24 Oct 2018 10:09:39 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?KG5pbmNzIHTDoXJneSk=?= In-Reply-To: References: Message-ID: <5BD028C3.1050509@turul.banki.hu> Vidéken áztatjuk magunkat napokig :( :)) On 10/24/2018 09:12 AM, Vanczák Pál wrote: > Sziasztok Kiscsopisok! > > Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet > akkor hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem > 19.00-től képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd! > Üdv > Vpali > -- Üdvrivalgással: KEA. From berta at turul.banki.hu Wed Oct 24 10:50:25 2018 From: berta at turul.banki.hu (berta) Date: Wed, 24 Oct 2018 10:50:25 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?KG5pbmNzIHTDoXJneSk=?= In-Reply-To: References: Message-ID: On 2018-10-24 09:12, Vanczák Pál wrote: > Sziasztok Kiscsopisok! > > Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha > lehet akkor hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, > mert Nekem 19.00-től képviselő test. ülésem van). A témát Stofi > küldi majd! > Üdv > Vpali > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi Sziasztok! Elutazunk, nem leszünk. Szép hetet: Mariann és András From regulyz at gmail.com Wed Oct 24 11:21:37 2018 From: regulyz at gmail.com (=?UTF-8?Q?dr._Reguly_Zolt=C3=A1n_-_GMAIL?=) Date: Wed, 24 Oct 2018 11:21:37 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?KG5pbmNzIHTDoXJneSk=?= In-Reply-To: References: Message-ID: <002e01d46b7a$f82c4520$e884cf60$@gmail.com> Szeretettel várunk mindenkit korábban ;-) Köszönettel Zoltán Reguly Zoltán +36-30-922-35-59 From: Kiscsopi On Behalf Of Vanczák Pál Sent: Wednesday, October 24, 2018 9:13 AM To: kiscsopi at turul.banki.hu Subject: [Kiscsopi] (nincs tárgy) Sziasztok Kiscsopisok! Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd! Üdv Vpali --- Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta. https://www.avast.com/antivirus --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From regulyz at gmail.com Wed Oct 24 11:21:37 2018 From: regulyz at gmail.com (=?UTF-8?Q?dr._Reguly_Zolt=C3=A1n_-_GMAIL?=) Date: Wed, 24 Oct 2018 11:21:37 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?KG5pbmNzIHTDoXJneSk=?= In-Reply-To: References: Message-ID: <002e01d46b7a$f82c4520$e884cf60$@gmail.com> Szeretettel várunk mindenkit korábban ;-) Köszönettel Zoltán Reguly Zoltán +36-30-922-35-59 From: Kiscsopi On Behalf Of Vanczák Pál Sent: Wednesday, October 24, 2018 9:13 AM To: kiscsopi at turul.banki.hu Subject: [Kiscsopi] (nincs tárgy) Sziasztok Kiscsopisok! Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd! Üdv Vpali --- Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta. https://www.avast.com/antivirus --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From renisun08 at gmail.com Wed Oct 24 14:24:43 2018 From: renisun08 at gmail.com (=?UTF-8?B?UmVuw6F0YSBNb2xuw6Fy?=) Date: Wed, 24 Oct 2018 14:24:43 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?KG5pbmNzIHTDoXJneSk=?= In-Reply-To: References: Message-ID: Sziasztok, sajnos én se leszek, de bízom benne, hogy dec.-ben már hozzám jöttök. Renáta Vanczák Pál ezt írta (időpont: 2018. okt. 24., Sze, 9:13): > Sziasztok Kiscsopisok! > > Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor > hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től > képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd! > Üdv > Vpali > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From regulyz at gmail.com Wed Oct 24 15:59:36 2018 From: regulyz at gmail.com (=?UTF-8?Q?dr._Reguly_Zolt=C3=A1n_-_GMAIL?=) Date: Wed, 24 Oct 2018 15:59:36 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?KG5pbmNzIHTDoXJneSk=?= In-Reply-To: References: Message-ID: <010301d46ba1$cda471c0$68ed5540$@gmail.com> Hohohó ez nagyon izgalmas!!! Kérjük, hogy adj időpont javaslatokat!!! Köszönettel Zoltán Reguly Zoltán +36-30-922-35-59 From: Kiscsopi On Behalf Of Renáta Molnár Sent: Wednesday, October 24, 2018 2:25 PM To: kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: Re: [Kiscsopi] (nincs tárgy) Sziasztok, sajnos én se leszek, de bízom benne, hogy dec.-ben már hozzám jöttök. Renáta Vanczák Pál > ezt írta (időpont: 2018. okt. 24., Sze, 9:13): Sziasztok Kiscsopisok! Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd! Üdv Vpali _______________________________________________ Kiscsopi mailing list Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi --- Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta. https://www.avast.com/antivirus --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From stomfai.janos at freemail.hu Wed Oct 24 11:54:01 2018 From: stomfai.janos at freemail.hu (=?UTF-8?Q?Stomfai_J=C3=A1nos?=) Date: Wed, 24 Oct 2018 11:54:01 +0200 (CEST) Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?=28nincs_t=C3=A1rgy=29____Vas=C3=A1rnpi_any?= =?utf-8?q?ag?= In-Reply-To: <002e01d46b7a$f82c4520$e884cf60$@gmail.com> Message-ID: Kedves Mindannyian ! Mellékleten küldöm az anyagot ! Kérem mindenki olvassa el tisztességgel, a HELYSZÍNEN lesz beugró teszt !!! Aki nem éri el a minimumot, az 1.000 ft, ( megy a szegények téli tüzelőtámogatására :-) ) . Üdv. J. "dr. Reguly Zoltán - GMAIL" írta: > Szeretettel várunk mindenkit korábban ;-) Köszönettel Zoltán Reguly Zoltán +36-30-922-35-59 From: Kiscsopi On Behalf Of Vanczák Pál Sent: Wednesday, October 24, 2018 9:13 AM To: kiscsopi at turul.banki.hu Subject: [Kiscsopi] (nincs tárgy) Sziasztok Kiscsopisok! Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd! Üdv Vpali Mentes a vírusoktól. www.avast.com Szeretettel várunk mindenkit korábban ;-)     KöszönettelZoltánReguly Zoltán+36-30-922-35-59 From: Kiscsopi On Behalf Of Vanczák PálSent: Wednesday, October 24, 2018 9:13 AMTo: kiscsopi at turul.banki.huSubject: [Kiscsopi] (nincs tárgy) Sziasztok Kiscsopisok! Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd!ÜdvVpali Mentes a vírusoktól. www.avast.com _______________________________________________ Kiscsopi mailing list Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: 7.pdf Type: application/pdf Size: 97150 bytes Desc: nem elérhető URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: 8.pdf Type: application/pdf Size: 112391 bytes Desc: nem elérhető URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: 9.pdf Type: application/pdf Size: 66398 bytes Desc: nem elérhető URL: From stomfai.janos at freemail.hu Wed Oct 24 11:54:01 2018 From: stomfai.janos at freemail.hu (=?UTF-8?Q?Stomfai_J=C3=A1nos?=) Date: Wed, 24 Oct 2018 11:54:01 +0200 (CEST) Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?=28nincs_t=C3=A1rgy=29____Vas=C3=A1rnpi_any?= =?utf-8?q?ag?= In-Reply-To: <002e01d46b7a$f82c4520$e884cf60$@gmail.com> Message-ID: Kedves Mindannyian ! Mellékleten küldöm az anyagot ! Kérem mindenki olvassa el tisztességgel, a HELYSZÍNEN lesz beugró teszt !!! Aki nem éri el a minimumot, az 1.000 ft, ( megy a szegények téli tüzelőtámogatására :-) ) . Üdv. J. "dr. Reguly Zoltán - GMAIL" írta: > Szeretettel várunk mindenkit korábban ;-) Köszönettel Zoltán Reguly Zoltán +36-30-922-35-59 From: Kiscsopi On Behalf Of Vanczák Pál Sent: Wednesday, October 24, 2018 9:13 AM To: kiscsopi at turul.banki.hu Subject: [Kiscsopi] (nincs tárgy) Sziasztok Kiscsopisok! Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd! Üdv Vpali Mentes a vírusoktól. www.avast.com Szeretettel várunk mindenkit korábban ;-)     KöszönettelZoltánReguly Zoltán+36-30-922-35-59 From: Kiscsopi On Behalf Of Vanczák PálSent: Wednesday, October 24, 2018 9:13 AMTo: kiscsopi at turul.banki.huSubject: [Kiscsopi] (nincs tárgy) Sziasztok Kiscsopisok! Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd!ÜdvVpali Mentes a vírusoktól. www.avast.com _______________________________________________ Kiscsopi mailing list Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: 7.pdf Type: application/pdf Size: 97150 bytes Desc: nem elérhető URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: 8.pdf Type: application/pdf Size: 112391 bytes Desc: nem elérhető URL: --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: 9.pdf Type: application/pdf Size: 66398 bytes Desc: nem elérhető URL: From renisun08 at gmail.com Wed Oct 24 18:49:35 2018 From: renisun08 at gmail.com (=?UTF-8?B?UmVuw6F0YSBNb2xuw6Fy?=) Date: Wed, 24 Oct 2018 18:49:35 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?KG5pbmNzIHTDoXJneSk=?= In-Reply-To: <010301d46ba1$cda471c0$68ed5540$@gmail.com> References: <010301d46ba1$cda471c0$68ed5540$@gmail.com> Message-ID: Kicsit nehéz, mert én magam se látom, mert bizonytalan még minden. 15 után egy hétköznap este vagy dec.16. dr. Reguly Zoltán - GMAIL ezt írta (időpont: 2018. okt. 24., Sze, 15:59): > Hohohó ez nagyon izgalmas!!! > > Kérjük, hogy adj időpont javaslatokat!!! > > > > > > > > > > > > Köszönettel > > Zoltán > > Reguly Zoltán > > +36-30-922-35-59 > > > > *From:* Kiscsopi *On Behalf Of *Renáta > Molnár > *Sent:* Wednesday, October 24, 2018 2:25 PM > *To:* kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > *Subject:* Re: [Kiscsopi] (nincs tárgy) > > > > Sziasztok, sajnos én se leszek, de bízom benne, hogy dec.-ben már hozzám > jöttök. > > Renáta > > > > Vanczák Pál ezt írta (időpont: 2018. okt. 24., > Sze, 9:13): > > Sziasztok Kiscsopisok! > > > > Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor > hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től > képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd! > > Üdv > > Vpali > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > > > Mentes > a vírusoktól. www.avast.com > > <#m_5026694503468279579_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From dekany_dora at freemail.hu Wed Oct 24 22:50:22 2018 From: dekany_dora at freemail.hu (=?UTF-8?Q?D=C3=A9k=C3=A1ny_D=C3=B3ra?=) Date: Wed, 24 Oct 2018 22:50:22 +0200 (CEST) Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?=28nincs_t=C3=A1rgy=29____Vas=C3=A1rnpi_any?= =?utf-8?q?ag?= In-Reply-To: Message-ID: Sziasztok! Nekünk is jó lett a korábbi, 15:00-ás időpont. Dóra "Stomfai János" írta: >Kedves Mindannyian ! Mellékleten küldöm az anyagot ! Kérem mindenki olvassa el tisztességgel, a HELYSZÍNEN lesz beugró teszt !!! Aki nem éri el a minimumot, az 1.000 ft, ( megy a szegények téli tüzelőtámogatására :-) ) . Üdv. J. >"dr. Reguly Zoltán - GMAIL" írta: >> >Szeretettel várunk mindenkit korábban ;-) > > > > > >Köszönettel >Zoltán >Reguly Zoltán >+36-30-922-35-59 > >From: Kiscsopi On Behalf Of Vanczák Pál >Sent: Wednesday, October 24, 2018 9:13 AM >To: kiscsopi at turul.banki.hu >Subject: [Kiscsopi] (nincs tárgy) > >Sziasztok Kiscsopisok! > >Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd! >Üdv >Vpali > Mentes a vírusoktól. www.avast.com > >Szeretettel várunk mindenkit korábban ;-)     KöszönettelZoltánReguly Zoltán+36-30-922-35-59 From: Kiscsopi On Behalf Of Vanczák PálSent: Wednesday, October 24, 2018 9:13 AMTo: kiscsopi at turul.banki.huSubject: [Kiscsopi] (nincs tárgy) Sziasztok Kiscsopisok! Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd!ÜdvVpali > > >Mentes a vírusoktól. www.avast.com > > > _______________________________________________ >Kiscsopi mailing list >Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu >http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi >Kedves Mindannyian !  > >  > >Mellékleten küldöm az anyagot ! > >  > >Kérem mindenki olvassa el tisztességgel,  a HELYSZÍNEN lesz beugró teszt !!!  > >  > >Aki nem éri el a minimumot, az 1.000 ft, ( megy a szegények téli  tüzelőtámogatására :-) ) .   > >  > >  > >Üdv. > >  > >J.   > > >"dr. Reguly Zoltán - GMAIL" írta: >  > > > > > > > > > > >Szeretettel várunk mindenkit korábban ;-) > >  > >  > >  > >  > >  > >Köszönettel > >Zoltán > >Reguly Zoltán > >+36-30-922-35-59 > >  > >From: Kiscsopi On Behalf Of Vanczák Pál >Sent: Wednesday, October 24, 2018 9:13 AM >To: kiscsopi at turul.banki.hu >Subject: [Kiscsopi] (nincs tárgy) > >  > > >Sziasztok Kiscsopisok! > > > >  > > > >Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd! > > > >Üdv > > > >Vpali > > > >  > > > > >Mentes a vírusoktól. www.avast.com > > > > > >  >  >  >  > >Szeretettel várunk mindenkit korábban ;-)&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;KöszönettelZoltánReguly Zoltán+36-30-922-35-59&nbsp;From: Kiscsopi  On Behalf Of Vanczák PálSent: Wednesday, October 24, 2018 9:13 AMTo: kiscsopi at turul.banki.huSubject: [Kiscsopi] (nincs tárgy)&nbsp;Sziasztok Kiscsopisok!&nbsp;Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd!ÜdvVpali  > >       >Mentes a vírusoktól. www.avast.com  > > > _______________________________________________ >Kiscsopi mailing list >Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu >http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > > > >_______________________________________________ >Kiscsopi mailing list >Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu >http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From vanczakcsalad at freemail.hu Thu Oct 25 08:27:19 2018 From: vanczakcsalad at freemail.hu (=?UTF-8?Q?Vancz=C3=A1k_csal=C3=A1d?=) Date: Thu, 25 Oct 2018 08:27:19 +0200 (CEST) Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?Rnc6IMOBbGxhbmTDsyBTemVudHPDqWdpbcOhZMOhcyBT?= =?utf-8?q?zentendr=C3=A9n?= Message-ID: Kedves Testvérek! Szeretettel és buzgó szívvel hívunk benneteket szentség-szolgálatra, az Oltáriszentség szolgálatára. Szeretnénk, ha Szentendrén is megvalósulna az állandó Szentségimádás, ezért felmérjük, hogy hányan éreznek meghívást és van bennük komoly elhatározás erre a szolgálatra. Miben áll ez a szolgálat? Hallhattuk, hogy keresztény őseink naponta kitartottak a kenyértörésben. Jézus Urunk testi valóságában megjelent ott, ahová apostolait küldte, az ő hitük és Krisztus ígéretének hatalma által újra és újra megtestesül(t). Ma abban a kiváltságban van részünk, hogy az Úr szüntelen jelen van köztünk látható valóságban, továbbra is elválaszthatatlanul missziós Lelkével. Misszió, hiszen az apostolok nem csak a kenyértörésben tartottak ki, de naponta tértek hozzájuk olyanok, akik engedték magukat Istentől megmenteni. Az apostolok szíve és "ajtaja" pedig nyitva állt. Vagyis rajtunk áll a dolog. Az Úr azt mondja magáról „Én vagyok az élet kenyere”, s mi mindnyájan, emberek, rászorulunk erre az ételre. Amilyen valóságosan rászorul testünk a földi táplálékra, éppoly’ -vagy még valóságosabban- rászorul lelkünk a Mennyei Eledelre. Minden ember rászoruló. Többünk szívebén visszhangra talált a hívás: „Nyissátok meg a kapukat!” - ezzel együtt a szívünket is az Úr és rászoruló testvéreink előtt. Legyen városunkban állandó Szentségimádás! Kiáltsuk a világba: „Testvérem állj meg, itt van, Akit keresel! Ha kérdésed van, jöjj! Van egy hely, ahová bármikor jöhetsz! Van Valaki, Aki mindig vár!”. Ennek megvalósulásához pedig hittel eltelt, azt cselekedetre váltani akaró szolgálókra van szükség. Krisztus, a mi Urunk mennyire szomjazza ezt! És mi is szomjazzuk! Engedjük, hogy az Úr maga köré gyűjtse azokat, akiket szeret. Hogy használjon bennünket tetszése szerint. Hogy elhívjon bennünket szolgálatára akarata szerint. Engedjük, hogy akaratunk az Ő akaratához igazodjék, ami pedig minden ember üdvösségét óhajtja. Induljunk, boruljunk le az Úr a mi Istenünk előtt. Nyissuk meg a kapukat, hogy jöhessen, aki szomjas és igyék! Jöjjön a megfáradt, aki terhet cipel! Jöjjön, aki eltévedt! S mi álljunk ott Istenünkkel, az Ő színe előtt, bármikor készen a szolgálatra. Ha felhangzott szívedben a meghívás halk hangja, ne tétovázz, ne gondold át újra, hanem indulj! Ha az Úr hív, számít is rád! Első lépésként imádkozz szándékunkra.??Másodikként írd be magad a mellékelt táblázatba (30 percekre van felosztva). Amikor megnyitod a táblázatot két "fület" látsz alul , az egyik SZENTSÉGIMÁDÁS: ide a nevedet a vállalt időponthoz, a másik pedig az E-mail: ide az email címedet. Több helyre is beírhatod magad :) A megvalósulás útjáról pedig rendre tájékoztatunk benneteket. https://docs.google.com/spreadsheets/d/1_o4r9bnkgkkD5Kn42YWnlsRarZtMxPGZNbl6KhLcfXk/edit?usp=sharing Szeretettel, A szervezők Ora et LabOra! Ereni és Vanczák Judit Szabadon továbbítható!:) -- fontos információk, csevegési lehetőség, programok, kérések a honlapon: www.alphaszentendre.hu/ -- Ha szeretnél leiratkozni erről a csoportról, küldj egy e-mailt a következő címre simonj0315 at gmail.com --- Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok „alpha_csevegő_szentendre” csoportjára. Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) alpha_csevego_szentendre+unsubscribe at googlegroups.com címre. További lehetőségekért látogasson el ide: https://groups.google.com/d/optout. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From regulyz at gmail.com Thu Oct 25 09:47:31 2018 From: regulyz at gmail.com (=?UTF-8?Q?dr._Reguly_Zolt=C3=A1n_-_GMAIL?=) Date: Thu, 25 Oct 2018 09:47:31 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?KG5pbmNzIHTDoXJneSk=?= In-Reply-To: References: <010301d46ba1$cda471c0$68ed5540$@gmail.com> Message-ID: <006201d46c36$fd1cbda0$f75638e0$@gmail.com> Szia Renáta! Nagyon köszönjük, a hétvégi kisközin megbeszéljük!! Köszönettel Zoltán Reguly Zoltán +36-30-922-35-59 From: Kiscsopi On Behalf Of Renáta Molnár Sent: Wednesday, October 24, 2018 6:50 PM To: kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: Re: [Kiscsopi] (nincs tárgy) Kicsit nehéz, mert én magam se látom, mert bizonytalan még minden. 15 után egy hétköznap este vagy dec.16. dr. Reguly Zoltán - GMAIL > ezt írta (időpont: 2018. okt. 24., Sze, 15:59): Hohohó ez nagyon izgalmas!!! Kérjük, hogy adj időpont javaslatokat!!! Köszönettel Zoltán Reguly Zoltán +36-30-922-35-59 From: Kiscsopi > On Behalf Of Renáta Molnár Sent: Wednesday, October 24, 2018 2:25 PM To: kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu Subject: Re: [Kiscsopi] (nincs tárgy) Sziasztok, sajnos én se leszek, de bízom benne, hogy dec.-ben már hozzám jöttök. Renáta Vanczák Pál > ezt írta (időpont: 2018. okt. 24., Sze, 9:13): Sziasztok Kiscsopisok! Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd! Üdv Vpali _______________________________________________ Kiscsopi mailing list Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi Mentes a vírusoktól. www.avast.com _______________________________________________ Kiscsopi mailing list Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi --- Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta. https://www.avast.com/antivirus --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From renisun08 at gmail.com Thu Oct 25 09:52:27 2018 From: renisun08 at gmail.com (=?UTF-8?B?UmVuw6F0YSBNb2xuw6Fy?=) Date: Thu, 25 Oct 2018 09:52:27 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?KG5pbmNzIHTDoXJneSk=?= In-Reply-To: <006201d46c36$fd1cbda0$f75638e0$@gmail.com> References: <010301d46ba1$cda471c0$68ed5540$@gmail.com> <006201d46c36$fd1cbda0$f75638e0$@gmail.com> Message-ID: Rendben, bizakodom, hogy a karácsony előtti hetekben kész lesz és tudtok jönni. dr. Reguly Zoltán - GMAIL ezt írta (időpont: 2018. okt. 25., Cs, 9:47): > Szia Renáta! > > > > Nagyon köszönjük, a hétvégi kisközin megbeszéljük!! > > > > > > > > > > > > Köszönettel > > Zoltán > > Reguly Zoltán > > +36-30-922-35-59 > > > > *From:* Kiscsopi *On Behalf Of *Renáta > Molnár > *Sent:* Wednesday, October 24, 2018 6:50 PM > *To:* kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > *Subject:* Re: [Kiscsopi] (nincs tárgy) > > > > Kicsit nehéz, mert én magam se látom, mert bizonytalan még minden. 15 > után egy hétköznap este vagy dec.16. > > > > dr. Reguly Zoltán - GMAIL ezt írta (időpont: 2018. > okt. 24., Sze, 15:59): > > Hohohó ez nagyon izgalmas!!! > > Kérjük, hogy adj időpont javaslatokat!!! > > > > > > > > > > > > Köszönettel > > Zoltán > > Reguly Zoltán > > +36-30-922-35-59 > > > > *From:* Kiscsopi *On Behalf Of *Renáta > Molnár > *Sent:* Wednesday, October 24, 2018 2:25 PM > *To:* kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > *Subject:* Re: [Kiscsopi] (nincs tárgy) > > > > Sziasztok, sajnos én se leszek, de bízom benne, hogy dec.-ben már hozzám > jöttök. > > Renáta > > > > Vanczák Pál ezt írta (időpont: 2018. okt. 24., > Sze, 9:13): > > Sziasztok Kiscsopisok! > > > > Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor > hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től > képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd! > > Üdv > > Vpali > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > > > > > > Mentes a vírusoktól. www.avast.com > > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From schrett.marti at gmail.com Thu Oct 25 09:59:04 2018 From: schrett.marti at gmail.com (=?UTF-8?Q?M=C3=A1rta_Schrett?=) Date: Thu, 25 Oct 2018 09:59:04 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?KG5pbmNzIHTDoXJneSkgVmFzw6FybnBpIGFueWFn?= In-Reply-To: References: Message-ID: Sziasztok! Igyekszem 3-ra odaérni Puszi Márti Dékány Dóra ezt írta (időpont: 2018. okt. 24., Sze 22:50): > Sziasztok! > > Nekünk is jó lett a korábbi, 15:00-ás időpont. > > Dóra > > "Stomfai János" írta: > > Kedves Mindannyian ! > > Mellékleten küldöm az anyagot ! > > Kérem mindenki olvassa el tisztességgel, a HELYSZÍNEN lesz beugró teszt > !!! > > Aki nem éri el a minimumot, az 1.000 ft, ( megy a szegények téli > tüzelőtámogatására :-) ) . > > > Üdv. > > J. > > "dr. Reguly Zoltán - GMAIL" írta: > > > > Szeretettel várunk mindenkit korábban ;-) > > > > > > > > > > > > Köszönettel > > Zoltán > > Reguly Zoltán > > +36-30-922-35-59 > > > > *From:* Kiscsopi *On Behalf Of *Vanczák > Pál > *Sent:* Wednesday, October 24, 2018 9:13 AM > *To:* kiscsopi at turul.banki.hu > *Subject:* [Kiscsopi] (nincs tárgy) > > > > Sziasztok Kiscsopisok! > > > > Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor > hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től > képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd! > > Üdv > > Vpali > > > Mentes > a vírusoktól. www.avast.com > > > > > > > > Szeretettel várunk mindenkit korábban ;-)     KöszönettelZoltánReguly Zoltán+36-30-922-35-59 From: Kiscsopi On Behalf Of Vanczák PálSent: Wednesday, October 24, 2018 9:13 AMTo: kiscsopi at turul.banki.huSubject > : [Kiscsopi] (nincs tárgy) Sziasztok Kiscsopisok! Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd!ÜdvVpali > > > Mentes a vírusoktól. www.avast.com > > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > Kedves Mindannyian !  > >   > > Mellékleten küldöm az anyagot ! > >   > > > Kérem mindenki olvassa el tisztességgel,  a HELYSZÍNEN lesz beugró teszt !!!  > >   > > > Aki nem éri el a minimumot, az 1.000 ft, ( megy a szegények téli  tüzelőtámogatására :-) ) .   > >   > >   > > Üdv. > >   > > J.   > > > "dr. Reguly Zoltán - GMAIL" írta: >   > > > > > > > > > > > Szeretettel várunk mindenkit korábban ;-) > >   > >   > >   > >   > >   > > Köszönettel > > Zoltán > > Reguly Zoltán > > +36-30-922-35-59 > >   > > From: Kiscsopi On Behalf Of Vanczák Pál > Sent: Wednesday, October 24, 2018 9:13 AM > To: kiscsopi at turul.banki.hu > Subject: [Kiscsopi] (nincs tárgy) > >   > > > Sziasztok Kiscsopisok! > > > >   > > > > > Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd! > > > > Üdv > > > > Vpali > > > >   > > > > > Mentes a vírusoktól. www.avast.com > > > > > >   >   >   >   > > > Szeretettel várunk mindenkit korábban ;-)&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;&nbsp;KöszönettelZoltánReguly Zoltán+36-30-922-35-59&nbsp;From: Kiscsopi  On Behalf Of Vanczák PálSent: Wednesday, October 24, 2018 9:13 AMTo: kiscsopi at turul.banki.huSubject > : [Kiscsopi] (nincs tárgy)&nbsp;Sziasztok Kiscsopisok!&nbsp;Most vasárnap (10.28-án) találkozunk Regulyéknál 15.00-kor (ha lehet akkor hozzuk előbbre 1 órával 16.00 helyet lehetne 15.00?, mert Nekem 19.00-től képviselő test. ülésem van). A témát Stofi küldi majd!ÜdvVpali  > >        > Mentes a vírusoktól. www.avast.com  > > >  _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > > > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From tbenyacs at gmail.com Thu Oct 25 16:32:12 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Thu, 25 Oct 2018 16:32:12 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?RndkOiBBIGNzYWzDoWRpIMOpbGV0cmUgbmV2ZWzDqXMg?= =?utf-8?q?jelenjen_meg_a_NAT-ban!?= In-Reply-To: <551062404.4818359.1540469585623.JavaMail.root@lon-mas1.marketo.org> References: <551062404.4818359.1540469585623.JavaMail.root@lon-mas1.marketo.org> Message-ID: Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas ---------- Forwarded message --------- From: Frivaldszky Edit Date: 2018. okt. 25., Cs, 14:13 Subject: A családi életre nevelés jelenjen meg a NAT-ban! To: *Kérjük, támogassa aláírásával a petíciót!Köszönjük!* ALÁÍROM Kedves Tamás! *Frivaldszky Edit, a CitizenGO magyar ágának elindítója és az Emberi Méltóság Központ igazgatója petíciót indított a családi élet iskolai oktatása érdekében. A petícióhoz kapcsolódó levelét fogadják szeretettel:* Sok nyugati szülő csak későn szembesült az iskolákban bevezetett WHO és az UNESCO által támogatott átfogó szexuális nevelési programokkal, melyek alapján a gyermekeik 4 éves korukig elsajátítják a maszturbálás fortélyait, 9 évesen már ismernik a gender ideológia lényegét, és 12 évesen már azt is tudják, hogy hogyan jöhet létre terhesség az azonos nemű kapcsolatokban (béranyák bevonásával). Mára már kiderült, hogy semmit sem ér az ilyen jellegű szexre nevelés, sokkal több veszélyt hordoz magában, mint megoldást. http://www.citizengo.org/hu/166304-csaladi-eletre-neveles-jelenjen-meg-nat-ban *Van-e kiút ebből a csapdából? Igen*. Ha megfelelő alternatívát építünk be a köznevelésbe. *T**alán vissza nem térő alkalom a Nemzeti Alaptanterv e napokban is zajló reformja.* Ha most bekerül az embert és az emberi kapcsolatokat ismertető, az elköteleződés és felelősségvállalás köré épülő oktatási anyag a NAT-ba, akkor néhány éven belül nem lesz olyan vákuum az iskolai oktatásban, amit a nemzetközi és egyes civil szervezetek szervezetek megkérdőjelezhető programokkal próbálnak kitölteni. Mert vákuum van kialakulóban, valljuk be. A házasságok megromlanak, a családok szétesnek, és nincs valós képük a fiataloknak a hosszan tartó és fenntartható párkapcsolatról. Ebben a helyzetben megoldás lehet, ha az iskolarendszer tölti ki ezt az űrt ? természetesen nem újabb óraszámokkal, hanem felváltva azt az ismeretanyagot, amit egyébként soha életében nem használ gyermekünk a jövőben. *Ezért javasoljuk a családi élet tanítását a magyar iskolarendszerben, hogy ne a nemi együttlét csínját-bínját és a szabad szex hozzávalóit adja át tudásként az iskola, hanem sokkal inkább a boldog felnőttkor és kiegyensúlyozott párkapcsolat alapjait.* Ezekben a hetekben folynak az *egyeztetések az Nemzeti Alaptantervről, többek között azért, hogy gyermekeink ne legyenek ennyire túlterheltek*. Bár a tervezetben célul tűzték ki ?a felnőttlétre, a családalapításra és gyermekvállalásra való felkészítést?, *nincs konkrét elképzelés a családi életre való nevelésről a közoktatás legfontosabb és legmagasabb szintű iránymutatásában.* Míg a mindennapos testnevelés és művészeti nevelés ? melyek valóban elengedhetetlenek a gyermekeink szempontjából ? konkrét szabályként jelennek meg a tervezetben, addig *a családi életről, a felelős gyermekvállalásról és a szülői létről csak elméleti szinten tesz említést a dokumentum.* *A 24. órában vagyunk hazánk demográfiai mutatóit nézve. Itt az ideje, hogy a kormány lehetőségeihez mérten mindent megtegyen a társadalom megerősítése, azaz a családok megerősítése érdekében!* http://www.citizengo.org/hu/166304-csaladi-eletre-neveles-jelenjen-meg-nat-ban Számos példa és működő jó gyakorlat létezik már hazánkban, melyek átültethetők lennének az állami iskolarendszerbe. Ne hagyjuk elveszni a lehetőséget, hogy a következő generáció tagjai megismerjék a családi konfliktusok helyes kezelését, a termékenységük és testük ismeretében gyökerező felelős gyermekvállalást és a szülői lét küzdelmes szépségét! *Kérjük, írja alá a dr. Kásler Miklós miniszter úrnak címzett levelünket, hogy eljusson véleménye a döntésért felelős vezetőhöz!* Köszönettel: Frivaldszky Edit, az Emberi Méltóság Központ és a CitizenGO csapata *A CitizenGO.org aktív polgárok közössége*, akik célul tűzték ki az emberi élet, a család és a szabadság védelmét világszerte. Ha szeretne többet megtudni a CitizenGO-ról, kattintson ide vagy kövessen minket a Facebookon vagy Twitteren . Ezt az üzenetet tbenyacs at gmail.com. kapja. Ha szeretne leiratkozni a levelezőlistáról, kattintson ide . Amennyiben kapcsolatba szeretne lépni velünk *ne erre az e-mailre válaszoljon*, hanem a http://www.citizengo.org/en/contact oldalon keresztül keressen minket! --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From tbenyacs at gmail.com Fri Oct 26 15:11:00 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Fri, 26 Oct 2018 15:11:00 +0200 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?Fwd=3A_Fw=3A_medjugorjei_=C3=BCzenet_2018=2E?= =?utf-8?q?_okt=C3=B3ber_25=2E?= In-Reply-To: <185172875.25734406.1540559437005@mail.yahoo.com> References: <185172875.25734406.1540559437005@mail.yahoo.com> Message-ID: Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas ---------- Forwarded message --------- From: Benyács Tamás Date: 2018. okt. 26., P, 15:10 Subject: Fw: medjugorjei üzenet 2018. október 25. To: Yahoogroups Benyács Tamás Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas ----- Forwarded message ----- *From:* Mária, Béke Királynője Szövetség *To:* üzenet-csoport *Sent:* Thursday, 25 October 2018, 23:26:26 CEST *Subject:* medjugorjei üzenet 2018. október 25. *Medjugorje, 2018. október 25.* "Drága gyermekek! Nagy kegyelemben van részetek, hogy új életre vagytok meghívva a nektek adott üzeneteim által. Gyermekeim, ez kegyelmi idő, idő és meghívás a megtérésre nektek és a jövendő nemzedéknek. Ezért gyermekeim, arra hívlak benneteket, hogy többet imádkozzatok és nyissátok meg szíveteket Fiam, Jézus számára. Veletek vagyok és mindnyájatokat szeretlek és megáldalak édesanyai áldásommal. Köszönöm, hogy válaszoltatok hívásomra." -- *Mária, Béke Királynője Szövetség* *8777 Homokkomárom, Ady Endre u. 2.* *Tel: +36304960722* *Mária, Béke és Kiengesztelődés Királynője, könyörögj értünk és az egész világért!* -- -- Mária, Béke Királynője Szövetség weboldal: www.mbksz.hu ~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~~ Azért kapta ezt a levelet, mert feliratkozott a Google csoportok "Medjugorjei üzenetek - Mária Béke Királynője Szövetség" csoport Ahhoz, hogy leiratkozzon erről a csoportról. küldjön egy e-mailt a medjugorjei-uzenetek-unsubscribe at googlegroups.com --- Azért kapta ezt az üzenetet, mert feliratkozott a Google Csoportok ?Medjugorjei üzenetek - Mária Béke Királynője Szövetség? csoportjára. Az erről a csoportról és az ahhoz kapcsolódó e-mailekről való leiratkozáshoz küldjön egy e-amailt a(z) medjugorjei-uzenetek+unsubscribe at googlegroups.com címre. További lehetőségekért látogasson el ide: https://groups.google.com/d/optout . --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From kea at turul.banki.hu Sat Oct 27 22:14:00 2018 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Sat, 27 Oct 2018 22:14:00 +0200 Subject: [Kiscsopi] Alibi :) Message-ID: <7dc4c4c7-0a64-fab1-fea6-1f28d30f486c@turul.banki.hu> Legyetek jók, ha tudtok! Üdvrivalgással: KEA+Mariann. --------- következő rész --------- A non-text attachment was scrubbed... Name: udv_Siklosrol.jpg Type: image/jpeg Size: 705186 bytes Desc: nem elérhető URL: From vanczakcsalad at freemail.hu Sun Oct 28 11:10:58 2018 From: vanczakcsalad at freemail.hu (=?UTF-8?Q?Vancz=C3=A1k_csal=C3=A1d?=) Date: Sun, 28 Oct 2018 11:10:58 +0100 (CET) Subject: [Kiscsopi] Alibi :) In-Reply-To: <7dc4c4c7-0a64-fab1-fea6-1f28d30f486c@turul.banki.hu> Message-ID: Nem kell alibi, már úgysem tudunk számolni a jelenlétetekkel!:(( Jó lenne, ha valóban akartok járni, akkor az időpont egyeztetésnél beírnátok a naptárba az időpontot és tartanátok is vagy már akkor jeleznétek, hogy programotok van! /Prioritás!/Érezzétek jól magatokat, jó pihenést!Szeretettel!Judit KEA írta: >Legyetek jók, ha tudtok! > >Üdvrivalgással: >KEA+Mariann. >Legyetek jók, ha tudtok! > >Üdvrivalgással: >KEA+Mariann. >_______________________________________________ >Kiscsopi mailing list >Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu >http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From vanczakcsalad at freemail.hu Sun Oct 28 11:10:58 2018 From: vanczakcsalad at freemail.hu (=?UTF-8?Q?Vancz=C3=A1k_csal=C3=A1d?=) Date: Sun, 28 Oct 2018 11:10:58 +0100 (CET) Subject: [Kiscsopi] Alibi :) In-Reply-To: <7dc4c4c7-0a64-fab1-fea6-1f28d30f486c@turul.banki.hu> Message-ID: Nem kell alibi, már úgysem tudunk számolni a jelenlétetekkel!:(( Jó lenne, ha valóban akartok járni, akkor az időpont egyeztetésnél beírnátok a naptárba az időpontot és tartanátok is vagy már akkor jeleznétek, hogy programotok van! /Prioritás!/Érezzétek jól magatokat, jó pihenést!Szeretettel!Judit KEA írta: >Legyetek jók, ha tudtok! > >Üdvrivalgással: >KEA+Mariann. >Legyetek jók, ha tudtok! > >Üdvrivalgással: >KEA+Mariann. >_______________________________________________ >Kiscsopi mailing list >Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu >http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From regulyz at gmail.com Sun Oct 28 20:53:46 2018 From: regulyz at gmail.com (=?iso-8859-2?Q?dr._Reguly_Zolt=E1n_-_GMAIL?=) Date: Sun, 28 Oct 2018 20:53:46 +0100 Subject: [Kiscsopi] =?iso-8859-2?q?november_18_Beny=E1cs_csal=E1dn=E1l?= Message-ID: <00c201d46ef7$f0c35e60$d24a1b20$@gmail.com> Sziasztok! Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! Nagyon köszönjük!! Köszönettel Zoltán Reguly Zoltán +36-30-922-35-59 --- Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta. https://www.avast.com/antivirus --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From regulyz at gmail.com Sun Oct 28 20:53:46 2018 From: regulyz at gmail.com (=?iso-8859-2?Q?dr._Reguly_Zolt=E1n_-_GMAIL?=) Date: Sun, 28 Oct 2018 20:53:46 +0100 Subject: [Kiscsopi] =?iso-8859-2?q?november_18_Beny=E1cs_csal=E1dn=E1l?= Message-ID: <00c201d46ef7$f0c35e60$d24a1b20$@gmail.com> Sziasztok! Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! Nagyon köszönjük!! Köszönettel Zoltán Reguly Zoltán +36-30-922-35-59 --- Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta. https://www.avast.com/antivirus --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From tbenyacs at gmail.com Mon Oct 29 07:47:16 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Mon, 29 Oct 2018 07:47:16 +0100 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?RndkOiBIZXRpIEzDqWxla2VtZWzFkTogQWtpIG1lZ3Rh?= =?utf-8?b?bsOtdCwgaG9neWFuIGzDoXNkIG1lZyBhIGrDs3QgYXogw6lsZXRiZW4=?= In-Reply-To: <25588912.1584.56650.9285.490708@s10.mailmasterplus.net> References: <25588912.1584.56650.9285.490708@s10.mailmasterplus.net> Message-ID: Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas ---------- Forwarded message --------- From: Vereb István-Laudetur Kiadó Date: 2018. okt. 29., H, 2:03 Subject: Heti Lélekemelő: Aki megtanít, hogyan lásd meg a jót az életben To: Benyács Tamás *Heti Lélekemelő* *Minden hétfőn a Laudetur Kiadó gondozásában* A kertszerető néni, aki megtanít, hogyan lásd meg a jót az életben K. Istvánné mesélt el az Élet az Úrban csoportban egy történetet a 93 évet megélt szomszédasszonyáról, aki nem régen halt meg. Ez a néni nagyon szerette a kertet, a szép, zöld lombos és örökzöld fákat. Amíg tehette minden nap kisétált a kertbe. Azt mondogatta: milyen jó nekünk, hogy ilyen szép helyen lakhatunk. A néni igen jó kapcsolatot épített ki és ápolt a szomszédokkal. Nem pletykált, de szívesen meghallgatta a fiatalabb családok életének apró-cseprő jó és nehéz dolgait, és bár nekik nem születhetett gyermekük, a környékbeli gyerekeket is mindig szeretettel figyelte, segítette. Soha nem volt irigy a mások ?szerencsésebb? helyzetére, a többgyerekes családok örömeire. Élete utolsó hónapjait szinte végig ágyban töltötte. Azért minden nap gondja volt rá, hogy legalább a szobán belül megtegyen pár lépést, és legalább rövid időre eljusson az ablak elé. Ilyenkor rálátott a mi kertünkre is. Figyelte, ahogyan szépítgetjük a kertet tavasztól őszig, és mindig volt egy jó szava az elkészült munka láttán. Olyan nagy szeretet és béke lakott benne, hogy bármilyen kicsinykét is haladtunk előre a kert gondozásában, soha nem hagyta szó nélkül a szépen elkészült munkát. Annak ellenére, hogy nagyon nehezére esett még az ablakig való eljutás is, és pontosan tisztában volt egészségi állapota naponkénti romlásával, földi életének közeli végével, mindig megtalálta a módját, hogy valamit megdicsérhessen. Ha a beszélgetésnél szóba kerültek más, ismerős emberek, családok, soha nem mondott senkiről sem rosszat, de megjegyzett minden jót. Kedves és szeretetre méltó volt. Megértő, egyszerű, tiszta gondolkodású, elköszönésében is méltóságteljes. Azt gondolom, sokunknak szolgált példaképül. ***** Vajon mennyire vagyunk képesek arra, hogy a jóra figyeljünk, a pozitívat vegyük észre és ne a bírálat, a kritika, vagy a rosszindulat jellemezze a kapcsolatainkat? Az élet rövid! Mindenszentek előtt érdemes átgondolni ezeket. ***** *IMA ELTÁVOZOTT SZERETTEINKÉRT* *Istenünk, áldd meg emlékeinket, töröld le a könnyeinket.Erősítsd meg hitünket abban a tudatban, hogy nincs mi­től rettegnünk,mert akár éljünk, akár haljunk, mindig a Tieid vagyunk.* *Szeretetedtől semmi nem szakaszt­hat el sem életünkben, sem halálunkban.Halottaink porainak adj csendességet, zavartalan pihenést,lelkünk­nek örök üdvösséget atyai kebleden. Ámen.* ÁLLÁSAJÁNLAT Segíteni szeretnél másokon? Gyere hozzánk dolgozni ápolásszervezőként! Ha segíteni szeretnél mások, különösen idős emberek nehézségeinek a megoldásában, akkor jó helyen jársz! Ápolásszervező munkatársat (koordinátort) keresünk új, budapesti irodánkba, aki kiváló csapatjátékos, fiatalos szemléletű, rugalmas és jó vezetői képességekkel rendelkezik. Olvassa tovább ? KERESZTÉNY PIACTÉR AJÁNLAT Hallani a világ hangját Véleményem szerint nincs annál csodálatosabb dolog, mint mikor egy embernek visszaadjuk a hallását. Hallásvizsgálattal foglalkozunk. A legfontosabb számunkra, hogy minden korosztály esélyt kaphasson arra, hogy hallhassa a világ hangjait. Olvassa tovább ? Az utolsó vacsora című könyvünk szól az Eucharisztiáról, mely az élet forrása; a találkozás helye; az imádás alkalma; a szeretet tökéletessége. Rendeljen belőle, még kapható! A 2019-es falinaptárunk már elfogyott! Olvassa tovább ? KERESZTÉNY PIACTÉR AJÁNLAT Kalapos Gyógynövényszörpök Mióta az eszemet tudom, kalapot hordok. Eleinte a nagyapám kalapjait csentem el, majd kaptam sajátot. A kalapok szeretete az évek során nem csökkent, minden piacon úgy ismernek, hogy a kalapos Sanyi. Ebből jött az ötlet, hogy Kalapos Szörpöt készítsünk. Olvassa tovább ? Legyen tartalmas és teljes az élete! Üdvözlettel, Vereb István a Laudetur Kiadó vezetője Laudetur Kiadó Telefon: 06703892672 iroda at laudetur.hu www.laudetur.hu facebook.com/laudeturkiado Ezt a levelet azért kapta, mert feliratkozott, a Laudetur Kiadó hírlevelére vagy valamelyik lelki programjára, felhívására. Ha a továbbiakban nem szeretne semmilyen információt, lelki írást kapni a kiadótól, kattinson ide: *leiratkozás* Copyright @ 2018 Laudetur Kiadó, Codex Consulting Kft. --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From tbenyacs at gmail.com Mon Oct 29 08:32:52 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Mon, 29 Oct 2018 08:32:52 +0100 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?november_18_Beny=C3=A1cs_csal=C3=A1dn=C3=A1?= =?utf-8?q?l_-_az_alkalom_t=C3=A9m=C3=A1ja?= In-Reply-To: <00c201d46ef7$f0c35e60$d24a1b20$@gmail.com> References: <00c201d46ef7$f0c35e60$d24a1b20$@gmail.com> Message-ID: Sziasztok! Ki lesz a téma felelős nov. 18 -án? Ha nincs jelentkező, akkor szívesen vállalom. :-) A '3.2 Megfigyelés' kérdéseit vettük végig tegnap. A "3.3 Értékelés", "3.4 Cselekvés", "4. Záróima" részek, ill. a következő, 3. fejezet lenne a soron következő téma - ha jól számolok :-) Szeretettel várunk Benneteket november 18 -án 16:00 kor Szentendrén, a Patak utca 15 -ben. Koordináták: https://www.google.hu/maps/place/Szentendre,+Patak+u.+15,+2000/@47.6484641,19.0668348,417m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741d6f819ef6793:0x4fb3a36ccc14e599!8m2!3d47.648678!4d19.067297 Áldott Ünnepeket, és további szép napokat kívánok Nektek! Tamás Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas dr. Reguly Zoltán - GMAIL ezt írta (időpont: 2018. okt. 28., V, 20:53): > Sziasztok! > > > > Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, > 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! > > > > Nagyon köszönjük!! > > > > > > > > > > > > > > Köszönettel > > Zoltán > > Reguly Zoltán > > +36-30-922-35-59 > > > > > Mentes > a vírusoktól. www.avast.com > > <#m_5475785475320354010_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From tbenyacs at gmail.com Mon Oct 29 08:32:52 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Mon, 29 Oct 2018 08:32:52 +0100 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?november_18_Beny=C3=A1cs_csal=C3=A1dn=C3=A1?= =?utf-8?q?l_-_az_alkalom_t=C3=A9m=C3=A1ja?= In-Reply-To: <00c201d46ef7$f0c35e60$d24a1b20$@gmail.com> References: <00c201d46ef7$f0c35e60$d24a1b20$@gmail.com> Message-ID: Sziasztok! Ki lesz a téma felelős nov. 18 -án? Ha nincs jelentkező, akkor szívesen vállalom. :-) A '3.2 Megfigyelés' kérdéseit vettük végig tegnap. A "3.3 Értékelés", "3.4 Cselekvés", "4. Záróima" részek, ill. a következő, 3. fejezet lenne a soron következő téma - ha jól számolok :-) Szeretettel várunk Benneteket november 18 -án 16:00 kor Szentendrén, a Patak utca 15 -ben. Koordináták: https://www.google.hu/maps/place/Szentendre,+Patak+u.+15,+2000/@47.6484641,19.0668348,417m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741d6f819ef6793:0x4fb3a36ccc14e599!8m2!3d47.648678!4d19.067297 Áldott Ünnepeket, és további szép napokat kívánok Nektek! Tamás Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas dr. Reguly Zoltán - GMAIL ezt írta (időpont: 2018. okt. 28., V, 20:53): > Sziasztok! > > > > Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, > 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! > > > > Nagyon köszönjük!! > > > > > > > > > > > > > > Köszönettel > > Zoltán > > Reguly Zoltán > > +36-30-922-35-59 > > > > > Mentes > a vírusoktól. www.avast.com > > <#m_5475785475320354010_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2> > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From vanczakcsalad at freemail.hu Mon Oct 29 08:54:18 2018 From: vanczakcsalad at freemail.hu (=?UTF-8?Q?Vancz=C3=A1k_csal=C3=A1d?=) Date: Mon, 29 Oct 2018 08:54:18 +0100 (CET) Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?november_18_Beny=C3=A1cs_csal=C3=A1dn=C3=A1?= =?utf-8?q?l_-_az_alkalom_t=C3=A9m=C3=A1ja?= In-Reply-To: Message-ID: Kedveseim!:)Nagyon jól éreztem magam tegnap Veletek, köszönöm az értékes gondolataitokat, meg a Szentlélekét! :) Viszont egy kérésem van, elsősorban Stofihoz, de mindenkihez szól! A beugró kérdéseket köszönjük és megbeszélhetjük, de nem ilyen formában! Tudom, hogy ez azért van, hogy mindenki olvassa el az adott anyagot, és jó ha átgondoljuk előtte, mert többet tudunk így adni is a többieknek, de mégis kérlek, hogy ne legyen ilyen feszültség és főleg ne pénzbüntetés legyen a következmény, a balatonszelet bőven megteszi, és poénos! De mivel felnőtt közösség vagyunk szeretettel és örömmel szeretnénk részt venni a csoportalkalmakon, és nem akarok megfelelési kényszerrel találkozni ott! /Bár én ezen abszolút túl vagyok!:(/ Van aki azonban érzékenyebb!:Mariann és András kérlek most jelezzétek vissza, hogy tudtok-e jönni?!:))Stofi, ha most el tudod küldeni az anyagot, talán mindenki el tudja olvasni a következő alkalomig!:)Köszönöm az imáitokat, Tamásnak az értékes írásokat, Andrásnak a szép képeket!Mindenkit áldjon meg az Úr, a Szűzanya oltalmazzon, és az őrangyala vigyázzon rá!Szeretettel!Judit "Tamás Benyács" írta: >Sziasztok! Ki lesz a téma felelős nov. 18 -án?Ha nincs jelentkező, akkor szívesen vállalom. :-)A '3.2 Megfigyelés' kérdéseit vettük végig tegnap.A "3.3 Értékelés", "3.4 Cselekvés", "4. Záróima" részek, ill. a következő, 3. fejezet lenne a soron következő téma - ha jól számolok :-) Szeretettel várunk Benneteket november 18 -án 16:00 kor Szentendrén, a Patak utca 15 -ben.Koordináták:https://www.google.hu/maps/place/Szentendre,+Patak+u.+15,+2000/@47.6484641,19.0668348,417m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741d6f819ef6793:0x4fb3a36ccc14e599!8m2!3d47.648678!4d19.067297 Áldott Ünnepeket, és további szép napokat kívánok Nektek! Tamás Benyács Tamáse-mail: tbenyacs at gmail.com >Home: http://tbenyacs.atw.hu >Mobile: +36-303141625 >Skype: benyacs.tamas > > dr. Reguly Zoltán - GMAIL ezt írta (időpont: 2018. okt. 28., V, 20:53): >>Sziasztok! >> >>Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! >> >>Nagyon köszönjük!! >> >> >> >> >> >> >>Köszönettel >>Zoltán >>Reguly Zoltán >>+36-30-922-35-59 >> >> Mentes a vírusoktól. www.avast.com >>_______________________________________________ >>Kiscsopi mailing list >>Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu >>http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi >Sziasztok!Ki lesz a téma felelős nov. 18 -án?Ha nincs jelentkező, akkor szívesen vállalom. :-)A '3.2 Megfigyelés' kérdéseit vettük végig tegnap.A "3.3 Értékelés", "3.4 Cselekvés", "4. Záróima" részek, ill. a következő, 3. fejezet lenne a soron következő téma - ha jól számolok :-)Szeretettel várunk Benneteket november 18 -án 16:00 kor Szentendrén, a Patak utca 15 -ben.Koordináták:https://www.google.hu/maps/place/Szentendre,+Patak+u.+15,+2000/@47.6484641,19.0668348,417m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741d6f819ef6793:0x4fb3a36ccc14e599!8m2!3d47.648678!4d19.067297Áldott Ünnepeket, és további szép napokat kívánok Nektek!TamásBenyács Tamáse-mail: tbenyacs at gmail.comHome: http://tbenyacs.atw.huMobile: +36-303141625Skype: benyacs.tamasdr. Reguly Zoltán - GMAIL regulyz at gmail.com> ezt írta (időpont: 2018. okt. 28., V, 20:53):Sziasztok! Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! Nagyon köszönjük!! KöszönettelZoltánReguly Zoltán+36-30-922-35-59 > > >Mentes a vírusoktól. www.avast.com > > > _______________________________________________ >Kiscsopi mailing list >Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu >http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > >_______________________________________________ >Kiscsopi mailing list >Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu >http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From vanczakcsalad at freemail.hu Mon Oct 29 08:54:18 2018 From: vanczakcsalad at freemail.hu (=?UTF-8?Q?Vancz=C3=A1k_csal=C3=A1d?=) Date: Mon, 29 Oct 2018 08:54:18 +0100 (CET) Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?november_18_Beny=C3=A1cs_csal=C3=A1dn=C3=A1?= =?utf-8?q?l_-_az_alkalom_t=C3=A9m=C3=A1ja?= In-Reply-To: Message-ID: Kedveseim!:)Nagyon jól éreztem magam tegnap Veletek, köszönöm az értékes gondolataitokat, meg a Szentlélekét! :) Viszont egy kérésem van, elsősorban Stofihoz, de mindenkihez szól! A beugró kérdéseket köszönjük és megbeszélhetjük, de nem ilyen formában! Tudom, hogy ez azért van, hogy mindenki olvassa el az adott anyagot, és jó ha átgondoljuk előtte, mert többet tudunk így adni is a többieknek, de mégis kérlek, hogy ne legyen ilyen feszültség és főleg ne pénzbüntetés legyen a következmény, a balatonszelet bőven megteszi, és poénos! De mivel felnőtt közösség vagyunk szeretettel és örömmel szeretnénk részt venni a csoportalkalmakon, és nem akarok megfelelési kényszerrel találkozni ott! /Bár én ezen abszolút túl vagyok!:(/ Van aki azonban érzékenyebb!:Mariann és András kérlek most jelezzétek vissza, hogy tudtok-e jönni?!:))Stofi, ha most el tudod küldeni az anyagot, talán mindenki el tudja olvasni a következő alkalomig!:)Köszönöm az imáitokat, Tamásnak az értékes írásokat, Andrásnak a szép képeket!Mindenkit áldjon meg az Úr, a Szűzanya oltalmazzon, és az őrangyala vigyázzon rá!Szeretettel!Judit "Tamás Benyács" írta: >Sziasztok! Ki lesz a téma felelős nov. 18 -án?Ha nincs jelentkező, akkor szívesen vállalom. :-)A '3.2 Megfigyelés' kérdéseit vettük végig tegnap.A "3.3 Értékelés", "3.4 Cselekvés", "4. Záróima" részek, ill. a következő, 3. fejezet lenne a soron következő téma - ha jól számolok :-) Szeretettel várunk Benneteket november 18 -án 16:00 kor Szentendrén, a Patak utca 15 -ben.Koordináták:https://www.google.hu/maps/place/Szentendre,+Patak+u.+15,+2000/@47.6484641,19.0668348,417m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741d6f819ef6793:0x4fb3a36ccc14e599!8m2!3d47.648678!4d19.067297 Áldott Ünnepeket, és további szép napokat kívánok Nektek! Tamás Benyács Tamáse-mail: tbenyacs at gmail.com >Home: http://tbenyacs.atw.hu >Mobile: +36-303141625 >Skype: benyacs.tamas > > dr. Reguly Zoltán - GMAIL ezt írta (időpont: 2018. okt. 28., V, 20:53): >>Sziasztok! >> >>Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! >> >>Nagyon köszönjük!! >> >> >> >> >> >> >>Köszönettel >>Zoltán >>Reguly Zoltán >>+36-30-922-35-59 >> >> Mentes a vírusoktól. www.avast.com >>_______________________________________________ >>Kiscsopi mailing list >>Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu >>http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi >Sziasztok!Ki lesz a téma felelős nov. 18 -án?Ha nincs jelentkező, akkor szívesen vállalom. :-)A '3.2 Megfigyelés' kérdéseit vettük végig tegnap.A "3.3 Értékelés", "3.4 Cselekvés", "4. Záróima" részek, ill. a következő, 3. fejezet lenne a soron következő téma - ha jól számolok :-)Szeretettel várunk Benneteket november 18 -án 16:00 kor Szentendrén, a Patak utca 15 -ben.Koordináták:https://www.google.hu/maps/place/Szentendre,+Patak+u.+15,+2000/@47.6484641,19.0668348,417m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741d6f819ef6793:0x4fb3a36ccc14e599!8m2!3d47.648678!4d19.067297Áldott Ünnepeket, és további szép napokat kívánok Nektek!TamásBenyács Tamáse-mail: tbenyacs at gmail.comHome: http://tbenyacs.atw.huMobile: +36-303141625Skype: benyacs.tamasdr. Reguly Zoltán - GMAIL regulyz at gmail.com> ezt írta (időpont: 2018. okt. 28., V, 20:53):Sziasztok! Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! Nagyon köszönjük!! KöszönettelZoltánReguly Zoltán+36-30-922-35-59 > > >Mentes a vírusoktól. www.avast.com > > > _______________________________________________ >Kiscsopi mailing list >Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu >http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > >_______________________________________________ >Kiscsopi mailing list >Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu >http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From stomfai.janos at gmail.com Mon Oct 29 11:17:46 2018 From: stomfai.janos at gmail.com (=?utf-8?Q?J=C3=A1nos_Stomfai?=) Date: Mon, 29 Oct 2018 11:17:46 +0100 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?november_18_Beny=C3=A1cs_csal=C3=A1dn=C3=A1?= =?utf-8?q?l_-_az_alkalom_t=C3=A9m=C3=A1ja?= In-Reply-To: References: Message-ID: <51365ADC-C760-4EF8-A1AA-21A8106263BF@gmail.com> Sziasztok ! Egyben válaszolok : Tamás : a témafelelos aki előzőleg a házigazda volt . Hacsak egyéb komoly akadály nincs , akkor Zoliék . Judit : az észrevételt köszönettel meghallgattam . Az egész füzet anyagát át tudom küldeni mindenkinek . Én fogok a legjobban örülni , ha mindenki felkészülten jön , és eljön , hiszen ezt beszéltük meg . Hogy Balaton szelet, vagy a szegényeknek tüzelőtámogatás azt finomíthatjuk, de nem szeretnék a szent bárgyúság köntösében következmények nélküli játékokat játszani . Úgy gondolom hogy tiszteljük meg egymast ennyivel . Áldott napot ! J. Az iPhone-omról küldve 2018. okt. 29. dátummal, 8:54 időpontban Vanczák család írta: > Kedveseim!:) > Nagyon jól éreztem magam tegnap Veletek, köszönöm az értékes gondolataitokat, meg a Szentlélekét! :) > > Viszont egy kérésem van, elsősorban Stofihoz, de mindenkihez szól! A beugró kérdéseket köszönjük és megbeszélhetjük, de nem ilyen formában! Tudom, hogy ez azért van, hogy mindenki olvassa el az adott anyagot, és jó ha átgondoljuk előtte, mert többet tudunk így adni is a többieknek, de mégis kérlek, hogy ne legyen ilyen feszültség és főleg ne pénzbüntetés legyen a következmény, a balatonszelet bőven megteszi, és poénos! De mivel felnőtt közösség vagyunk szeretettel és örömmel szeretnénk részt venni a csoportalkalmakon, és nem akarok megfelelési kényszerrel találkozni ott! /Bár én ezen abszolút túl vagyok!:(/ Van aki azonban érzékenyebb!: > Mariann és András kérlek most jelezzétek vissza, hogy tudtok-e jönni?!:)) > Stofi, ha most el tudod küldeni az anyagot, talán mindenki el tudja olvasni a következő alkalomig!:) > Köszönöm az imáitokat, Tamásnak az értékes írásokat, Andrásnak a szép képeket! > Mindenkit áldjon meg az Úr, a Szűzanya oltalmazzon, és az őrangyala vigyázzon rá! > Szeretettel! > Judit > > "Tamás Benyács" írta: > Sziasztok! > > Ki lesz a téma felelős nov. 18 -án? > Ha nincs jelentkező, akkor szívesen vállalom. :-) > A '3.2 Megfigyelés' kérdéseit vettük végig tegnap. > A "3.3 Értékelés", "3.4 Cselekvés", "4. Záróima" részek, ill. a következő, 3. fejezet lenne a soron következő téma - ha jól számolok :-) > > Szeretettel várunk Benneteket november 18 -án 16:00 kor Szentendrén, a Patak utca 15 -ben. > Koordináták: > https://www.google.hu/maps/place/Szentendre,+Patak+u.+15,+2000/@47.6484641,19.0668348,417m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741d6f819ef6793:0x4fb3a36ccc14e599!8m2!3d47.648678!4d19.067297 > > Áldott Ünnepeket, és további szép napokat kívánok Nektek! > > Tamás > > Benyács Tamás > e-mail: tbenyacs at gmail.com > Home: http://tbenyacs.atw.hu > Mobile: +36-303141625 > Skype: benyacs.tamas > > > > dr. Reguly Zoltán - GMAIL ezt írta (időpont: 2018. okt. 28., V, 20:53): >> Sziasztok! >> >> >> >> Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! >> >> >> >> Nagyon köszönjük!! >> >> >> >> >> >> >> >> >> >> >> >> >> >> Köszönettel >> >> Zoltán >> >> Reguly Zoltán >> >> +36-30-922-35-59 >> >> >> >> >> Mentes a vírusoktól. www.avast.com _______________________________________________ >> Kiscsopi mailing list >> Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > Sziasztok!Ki lesz a téma felelős nov. 18 -án?Ha nincs jelentkező, akkor szívesen vállalom. :-)A '3.2 Megfigyelés' kérdéseit vettük végig tegnap.A "3.3 Értékelés", "3.4 Cselekvés", "4. Záróima" részek, ill. a következő, 3. fejezet lenne a soron következő téma - ha jól számolok :-)Szeretettel várunk Benneteket november 18 -án 16:00 kor Szentendrén, a Patak utca 15 -ben.Koordináták:https://www.google.hu/maps/place/Szentendre,+Patak+u.+15,+2000/@47.6484641,19.0668348,417m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741d6f819ef6793:0x4fb3a36ccc14e599!8m2!3d47.648678!4d19.067297Áldott Ünnepeket, és további szép napokat kívánok Nektek!TamásBenyács Tamáse-mail: tbenyacs at gmail.comHome: http://tbenyacs.atw.huMobile: +36-303141625Skype: benyacs.tamasdr. Reguly Zoltán - GMAIL regulyz at gmail.com> ezt írta (időpont: 2018. okt. 28., V, 20:53):Sziasztok! Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! Nagyon köszönjük!! KöszönettelZoltánReguly Zoltán+36-30-922-35-59 > > > Mentes a vírusoktól. www.avast.com > > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From stomfai.janos at gmail.com Mon Oct 29 11:17:46 2018 From: stomfai.janos at gmail.com (=?utf-8?Q?J=C3=A1nos_Stomfai?=) Date: Mon, 29 Oct 2018 11:17:46 +0100 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?november_18_Beny=C3=A1cs_csal=C3=A1dn=C3=A1?= =?utf-8?q?l_-_az_alkalom_t=C3=A9m=C3=A1ja?= In-Reply-To: References: Message-ID: <51365ADC-C760-4EF8-A1AA-21A8106263BF@gmail.com> Sziasztok ! Egyben válaszolok : Tamás : a témafelelos aki előzőleg a házigazda volt . Hacsak egyéb komoly akadály nincs , akkor Zoliék . Judit : az észrevételt köszönettel meghallgattam . Az egész füzet anyagát át tudom küldeni mindenkinek . Én fogok a legjobban örülni , ha mindenki felkészülten jön , és eljön , hiszen ezt beszéltük meg . Hogy Balaton szelet, vagy a szegényeknek tüzelőtámogatás azt finomíthatjuk, de nem szeretnék a szent bárgyúság köntösében következmények nélküli játékokat játszani . Úgy gondolom hogy tiszteljük meg egymast ennyivel . Áldott napot ! J. Az iPhone-omról küldve 2018. okt. 29. dátummal, 8:54 időpontban Vanczák család írta: > Kedveseim!:) > Nagyon jól éreztem magam tegnap Veletek, köszönöm az értékes gondolataitokat, meg a Szentlélekét! :) > > Viszont egy kérésem van, elsősorban Stofihoz, de mindenkihez szól! A beugró kérdéseket köszönjük és megbeszélhetjük, de nem ilyen formában! Tudom, hogy ez azért van, hogy mindenki olvassa el az adott anyagot, és jó ha átgondoljuk előtte, mert többet tudunk így adni is a többieknek, de mégis kérlek, hogy ne legyen ilyen feszültség és főleg ne pénzbüntetés legyen a következmény, a balatonszelet bőven megteszi, és poénos! De mivel felnőtt közösség vagyunk szeretettel és örömmel szeretnénk részt venni a csoportalkalmakon, és nem akarok megfelelési kényszerrel találkozni ott! /Bár én ezen abszolút túl vagyok!:(/ Van aki azonban érzékenyebb!: > Mariann és András kérlek most jelezzétek vissza, hogy tudtok-e jönni?!:)) > Stofi, ha most el tudod küldeni az anyagot, talán mindenki el tudja olvasni a következő alkalomig!:) > Köszönöm az imáitokat, Tamásnak az értékes írásokat, Andrásnak a szép képeket! > Mindenkit áldjon meg az Úr, a Szűzanya oltalmazzon, és az őrangyala vigyázzon rá! > Szeretettel! > Judit > > "Tamás Benyács" írta: > Sziasztok! > > Ki lesz a téma felelős nov. 18 -án? > Ha nincs jelentkező, akkor szívesen vállalom. :-) > A '3.2 Megfigyelés' kérdéseit vettük végig tegnap. > A "3.3 Értékelés", "3.4 Cselekvés", "4. Záróima" részek, ill. a következő, 3. fejezet lenne a soron következő téma - ha jól számolok :-) > > Szeretettel várunk Benneteket november 18 -án 16:00 kor Szentendrén, a Patak utca 15 -ben. > Koordináták: > https://www.google.hu/maps/place/Szentendre,+Patak+u.+15,+2000/@47.6484641,19.0668348,417m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741d6f819ef6793:0x4fb3a36ccc14e599!8m2!3d47.648678!4d19.067297 > > Áldott Ünnepeket, és további szép napokat kívánok Nektek! > > Tamás > > Benyács Tamás > e-mail: tbenyacs at gmail.com > Home: http://tbenyacs.atw.hu > Mobile: +36-303141625 > Skype: benyacs.tamas > > > > dr. Reguly Zoltán - GMAIL ezt írta (időpont: 2018. okt. 28., V, 20:53): >> Sziasztok! >> >> >> >> Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! >> >> >> >> Nagyon köszönjük!! >> >> >> >> >> >> >> >> >> >> >> >> >> >> Köszönettel >> >> Zoltán >> >> Reguly Zoltán >> >> +36-30-922-35-59 >> >> >> >> >> Mentes a vírusoktól. www.avast.com _______________________________________________ >> Kiscsopi mailing list >> Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu >> http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > Sziasztok!Ki lesz a téma felelős nov. 18 -án?Ha nincs jelentkező, akkor szívesen vállalom. :-)A '3.2 Megfigyelés' kérdéseit vettük végig tegnap.A "3.3 Értékelés", "3.4 Cselekvés", "4. Záróima" részek, ill. a következő, 3. fejezet lenne a soron következő téma - ha jól számolok :-)Szeretettel várunk Benneteket november 18 -án 16:00 kor Szentendrén, a Patak utca 15 -ben.Koordináták:https://www.google.hu/maps/place/Szentendre,+Patak+u.+15,+2000/@47.6484641,19.0668348,417m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741d6f819ef6793:0x4fb3a36ccc14e599!8m2!3d47.648678!4d19.067297Áldott Ünnepeket, és további szép napokat kívánok Nektek!TamásBenyács Tamáse-mail: tbenyacs at gmail.comHome: http://tbenyacs.atw.huMobile: +36-303141625Skype: benyacs.tamasdr. Reguly Zoltán - GMAIL regulyz at gmail.com> ezt írta (időpont: 2018. okt. 28., V, 20:53):Sziasztok! Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! Nagyon köszönjük!! KöszönettelZoltánReguly Zoltán+36-30-922-35-59 > > > Mentes a vírusoktól. www.avast.com > > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From vanczakcsalad at freemail.hu Mon Oct 29 13:30:20 2018 From: vanczakcsalad at freemail.hu (=?UTF-8?Q?Vancz=C3=A1k_csal=C3=A1d?=) Date: Mon, 29 Oct 2018 13:30:20 +0100 (CET) Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?Rnc6IE1lZ2jDrXbDsyDDqXMga8OpcsOpcyB8IEbDs2t1?= =?utf-8?q?szban_a_csal=C3=A1d_konferencia?= Message-ID: Sziasztok!Itt egy nagyon értékes, jó program, a nagyobb gyerekeinket is érdekelheti! :)Puszi!Judit ----------Eredeti üzenet----------Dátum:2018. október 29., hétfő, 12:15:47 Feladó:"Móricz János" Tárgy:Meghívó és kérés | Fókuszban a család konferencia Címzett:vanczakcsalad at freemail.hu, vanczakpal at gmail.com Kedves Pali! Szeretettel hívunk Téged és közösséged tagjait a Családok Éve Szentendre programsorozat kiemelkedő eseményére a Fókuszban a család konferenciára, melyet 2018. november 17-én, szombaton rendezünk meg. Az egésznapos eseménysorozat célja, hogy bemutathassuk, családban élni jó, családban élni érdemes. Célunk, hogy minél szélesebb közönséghez jusson el a Családok éve üzenete és ezzel minden korosztályt megszólítsunk. Köszönöm, ha ismerőseidnek, közösségednek ajánlod és hirdeted a konferenciát! A konferencia délelőtti szekciójának helyszíne:: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár (2000 Szentendre, Pátriárka utca 7.) Időpont: 2018. november 17. szombat, 10.00 óra A belépés részvételi díjhoz kötött: 2.500 Ft/fő Regisztráció és jegyek: https://goo.gl/forms/OrydyfT2lehOBhkf2 Info: www.szentendrebaratai.hu - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - A konferenciáról röviden: Az egész napot felölelő konferencia két egységből épül fel: Délelőtti előadások 15-20 perces terjedelemben a következő témakörök mentén: Szerepek a családban, Generációk és A médiába keveredett család. A záró előadást kiemelt vendégünk, Phil Gungor tartja, aki házassági motivációs előadó, tréner, lelkipásztor, a nagysikerű “Férfiagy, női agy. Isten hozott egy jobb házasságban!” című könyv szerzőjének, Mark Gungornak a fia, munkatársa. Délután az együttműködő szervezetek: a 777 blog, az Aranykor központ, a Három Királylány, Három Királyfi Mozgalom, Harmat Kiadó bevonásával interaktív beszélgetéseket, workshopokat, vitákat szervezünk. RÉSZLETES PROGRAM 10.00 - 13.30 // ELŐADÁSSOROZAT Előadások: KRÚDY TAMÁS: Szerepzavarban – férfi és nő dolga a családban MÁRKY ÁDÁM: A megengedő, elfogadó figyelem a boldog család kulcsa MONSPART SAROLTA: Az egészséges életmód családi karmestere az Édesanya és a Nagymama SZÉKELY LEVENTE: A médiába keveredett család ANDOK MÓNIKA: Közösségi média hatása a családokra Kiemelt előadónk: PHIL GUNGOR: Férfiagy, női agy. Isten hozott egy jobb házasságban! Helyszín: Hamvas Béla Pest Megyei Könyvtár színházterem (2000 Szentendre, Pátriárka utca 7.) JEGYEK » 2.500,- Ft REGISZTRÁCIÓ ÉS JEGYEK! 15.30 - 20.00 // MŰHELYBESZÉLGETÉSEK BELSŐ NÓRA: A szerelem kémiája LÉDER LÁSZLÓ: Apák szerepe a megváltozott társadalmi elvárások között JÁSZBERÉNYI JÓZSEF: Ha eltűnnek a nők és a férfiak, lesznek-e unokáink? KOVÁCS GYÖRGY: Szegény férfiak, szegény nők! NAGY PÉTER: Férfi, női identitás – szerepek a családban A HEIMANN CSALÁD: Egy családi borászat mindennapjai / Borkóstolóval egybekötött beszélgetés Helyszín: Szentendre különböző pontjain Ingyenes, de regisztrációhoz kötött! Köszönettel, Móricz Jani --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From dekany_dora at freemail.hu Mon Oct 29 20:27:20 2018 From: dekany_dora at freemail.hu (=?UTF-8?Q?D=C3=A9k=C3=A1ny_D=C3=B3ra?=) Date: Mon, 29 Oct 2018 20:27:20 +0100 (CET) Subject: [Kiscsopi] Medjugorje Message-ID: Sziasztok! Ezen a webhelyen tudtok a medjugorjei jelenések történetéről olvasni: http://www.medjugorjeportal.hu/tortenet Szeretettel: Dóra --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From schrett.marti at gmail.com Mon Oct 29 20:34:50 2018 From: schrett.marti at gmail.com (=?UTF-8?Q?M=C3=A1rta_Schrett?=) Date: Mon, 29 Oct 2018 20:34:50 +0100 Subject: [Kiscsopi] Medjugorje In-Reply-To: References: Message-ID: Köszönöm! Puszi Márti Dékány Dóra ezt írta (időpont: 2018. okt. 29., Hét 20:27): > Sziasztok! > > Ezen a webhelyen tudtok a medjugorjei jelenések történetéről olvasni: > > http://www.medjugorjeportal.hu/tortenet > > Szeretettel: Dóra > > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From schrett.marti at gmail.com Mon Oct 29 20:34:50 2018 From: schrett.marti at gmail.com (=?UTF-8?Q?M=C3=A1rta_Schrett?=) Date: Mon, 29 Oct 2018 20:34:50 +0100 Subject: [Kiscsopi] Medjugorje In-Reply-To: References: Message-ID: Köszönöm! Puszi Márti Dékány Dóra ezt írta (időpont: 2018. okt. 29., Hét 20:27): > Sziasztok! > > Ezen a webhelyen tudtok a medjugorjei jelenések történetéről olvasni: > > http://www.medjugorjeportal.hu/tortenet > > Szeretettel: Dóra > > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From tbenyacs at gmail.com Tue Oct 30 12:57:33 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Tue, 30 Oct 2018 12:57:33 +0100 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?SVpMQU5EIFPDllTDiVQgT0xEQUxBIOKAkyBFWsOJUlQg?= =?utf-8?q?NINCSEN_DOWN-SZINDR=C3=93M=C3=81S_BABA_A_SZIGETORSZ?= =?utf-8?b?w4FHQkFO?= Message-ID: https://777blog.hu/2018/10/26/izland-sotet-oldala-ezert-nincsen-down-szindromas-baba-a-szigetorszagban/ Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From schrett.marti at gmail.com Tue Oct 30 14:27:45 2018 From: schrett.marti at gmail.com (=?UTF-8?Q?M=C3=A1rta_Schrett?=) Date: Tue, 30 Oct 2018 14:27:45 +0100 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?SVpMQU5EIFPDllTDiVQgT0xEQUxBIOKAkyBFWsOJ?= =?utf-8?q?RT_NINCSEN_DOWN-SZINDR=C3=93M=C3=81S_BABA_A_SZIGETORSZ?= =?utf-8?b?w4FHQkFO?= In-Reply-To: References: Message-ID: Kivancsi lennek a többi, fogyatekossággal született gyerekkel mit csinálnak!? Ami csak születes után derül ki. Köszi Márti Tamás Benyács ezt írta (időpont: 2018. okt. 30., Ke 12:58): > > https://777blog.hu/2018/10/26/izland-sotet-oldala-ezert-nincsen-down-szindromas-baba-a-szigetorszagban/ > > Benyács Tamás > e-mail: tbenyacs at gmail.com > Home: http://tbenyacs.atw.hu > Mobile: +36-303141625 > Skype: benyacs.tamas > > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From kea at turul.banki.hu Tue Oct 30 20:49:14 2018 From: kea at turul.banki.hu (KEA) Date: Tue, 30 Oct 2018 20:49:14 +0100 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?SVpMQU5EIFPDllTDiVQgT0xEQUxBIOKAkyBFWsOJ?= =?utf-8?q?RT_NINCSEN_DOWN-SZINDR=C3=93M=C3=81S_BABA_A_SZIGETORSZ=C3=81GBA?= =?utf-8?q?N?= In-Reply-To: References: Message-ID: Emlékeim szerint fölmerült már a "szülés utáni abortusz" ötlete is. A Kultúreurópában, természetesen. Üdv: KEA. On 10/30/2018 02:27 PM, Márta Schrett wrote: > Kivancsi lennek a többi, fogyatekossággal született gyerekkel mit > csinálnak!? Ami csak születes után derül ki. > Köszi > Márti > > Tamás Benyács > ezt írta > (időpont: 2018. okt. 30., Ke 12:58): > > https://777blog.hu/2018/10/26/izland-sotet-oldala-ezert-nincsen-down-szindromas-baba-a-szigetorszagban/ > From regulyz at gmail.com Tue Oct 30 21:44:48 2018 From: regulyz at gmail.com (=?UTF-8?Q?dr._Reguly_Zolt=C3=A1n_-_GMAIL?=) Date: Tue, 30 Oct 2018 21:44:48 +0100 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?november_18_Beny=C3=A1cs_csal=C3=A1dn=C3=A1?= =?utf-8?q?l_-_az_alkalom_t=C3=A9m=C3=A1ja?= In-Reply-To: <51365ADC-C760-4EF8-A1AA-21A8106263BF@gmail.com> References: <51365ADC-C760-4EF8-A1AA-21A8106263BF@gmail.com> Message-ID: <001c01d47091$677a1590$366e40b0$@gmail.com> Sziasztok! 1. Természetesen szívesen visszük a következő alkalom témáját. Számomra kérdés, hogy a Szűzanya témát vigyük-e tovább, vagy vegyünk új témát, ebben örömmel vennék másoktól is visszajelzést. 2. A ?következmények nélküli játékok? elkerülésének játékszabályait szerintem közösségi szinten kellene meghatározni ? ?úgy gondolom, hogy tiszteljük meg egymást ennyivel?! a. Ennek megfelelően ? ha a társaság is elfogadja, akkor egy napirendi pontként ebből is készülnénk ? várom erre is a visszajelzést Köszönettel Zoltán Reguly Zoltán +36-30-922-35-59 From: Kiscsopi On Behalf Of János Stomfai Sent: Monday, October 29, 2018 11:18 AM To: kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu Cc: kiscsopi at turul.banki.hu Subject: Re: [Kiscsopi] november 18 Benyács családnál - az alkalom témája Sziasztok ! Egyben válaszolok : Tamás : a témafelelos aki előzőleg a házigazda volt . Hacsak egyéb komoly akadály nincs , akkor Zoliék . Judit : az észrevételt köszönettel meghallgattam . Az egész füzet anyagát át tudom küldeni mindenkinek . Én fogok a legjobban örülni , ha mindenki felkészülten jön , és eljön , hiszen ezt beszéltük meg . Hogy Balaton szelet, vagy a szegényeknek tüzelőtámogatás azt finomíthatjuk, de nem szeretnék a szent bárgyúság köntösében következmények nélküli játékokat játszani . Úgy gondolom hogy tiszteljük meg egymast ennyivel . Áldott napot ! J. Az iPhone-omról küldve 2018. okt. 29. dátummal, 8:54 időpontban Vanczák család > írta: Kedveseim!:) Nagyon jól éreztem magam tegnap Veletek, köszönöm az értékes gondolataitokat, meg a Szentlélekét! :) Viszont egy kérésem van, elsősorban Stofihoz, de mindenkihez szól! A beugró kérdéseket köszönjük és megbeszélhetjük, de nem ilyen formában! Tudom, hogy ez azért van, hogy mindenki olvassa el az adott anyagot, és jó ha átgondoljuk előtte, mert többet tudunk így adni is a többieknek, de mégis kérlek, hogy ne legyen ilyen feszültség és főleg ne pénzbüntetés legyen a következmény, a balatonszelet bőven megteszi, és poénos! De mivel felnőtt közösség vagyunk szeretettel és örömmel szeretnénk részt venni a csoportalkalmakon, és nem akarok megfelelési kényszerrel találkozni ott! /Bár én ezen abszolút túl vagyok!:(/ Van aki azonban érzékenyebb!: Mariann és András kérlek most jelezzétek vissza, hogy tudtok-e jönni?!:)) Stofi, ha most el tudod küldeni az anyagot, talán mindenki el tudja olvasni a következő alkalomig!:) Köszönöm az imáitokat, Tamásnak az értékes írásokat, Andrásnak a szép képeket! Mindenkit áldjon meg az Úr, a Szűzanya oltalmazzon, és az őrangyala vigyázzon rá! Szeretettel! Judit "Tamás Benyács" > írta: Sziasztok! Ki lesz a téma felelős nov. 18 -án? Ha nincs jelentkező, akkor szívesen vállalom. :-) A '3.2 Megfigyelés' kérdéseit vettük végig tegnap. A "3.3 Értékelés", "3.4 Cselekvés", "4. Záróima" részek, ill. a következő, 3. fejezet lenne a soron következő téma - ha jól számolok :-) Szeretettel várunk Benneteket november 18 -án 16:00 kor Szentendrén, a Patak utca 15 -ben. Koordináták: https://www.google.hu/maps/place/Szentendre,+Patak+u.+15,+2000/@47.6484641,19.0668348,417m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741d6f819ef6793:0x4fb3a36ccc14e599!8m2!3d47.648678!4d19.067297 Áldott Ünnepeket, és további szép napokat kívánok Nektek! Tamás Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas dr. Reguly Zoltán - GMAIL > ezt írta (időpont: 2018. okt. 28., V, 20:53): Sziasztok! Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! Nagyon köszönjük!! Köszönettel Zoltán Reguly Zoltán +36-30-922-35-59 Mentes a vírusoktól. www.avast.com _______________________________________________ Kiscsopi mailing list Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi Sziasztok!Ki lesz a téma felelős nov. 18 -án?Ha nincs jelentkező, akkor szívesen vállalom. :-)A '3.2 Megfigyelés' kérdéseit vettük végig tegnap.A "3.3 Értékelés", "3.4 Cselekvés", "4. Záróima" részek, ill. a következő, 3. fejezet lenne a soron következő téma - ha jól számolok :-)Szeretettel várunk Benneteket november 18 -án 16:00 kor Szentendrén, a Patak utca 15 -ben.Koordináták:https://www.google.hu/maps/place/Szentendre,+Patak+u.+15,+2000/@47.6484641,19.0668348,417m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741d6f819ef6793:0x4fb3a36ccc14e599!8m2!3d47.648678!4d19.067297Áldott Ünnepeket, és további szép napokat kívánok Nektek!TamásBenyács Tamáse-mail: tbenyacs at gmail.comHome : http://tbenyacs.atw.huMobile: +36-303141625Skype: benyacs.tamasdr. Reguly Zoltán - GMAIL regulyz at gmail.com > ezt írta (időpont: 2018. okt. 28., V, 20:53):Sziasztok! Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! Nagyon köszönjük!! KöszönettelZoltánReguly Zoltán+36-30-922-35-59 Mentes a vírusoktól. www.avast.com _______________________________________________ Kiscsopi mailing list Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi _______________________________________________ Kiscsopi mailing list Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi _______________________________________________ Kiscsopi mailing list Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi --- Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta. https://www.avast.com/antivirus --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From regulyz at gmail.com Tue Oct 30 21:44:48 2018 From: regulyz at gmail.com (=?UTF-8?Q?dr._Reguly_Zolt=C3=A1n_-_GMAIL?=) Date: Tue, 30 Oct 2018 21:44:48 +0100 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?november_18_Beny=C3=A1cs_csal=C3=A1dn=C3=A1?= =?utf-8?q?l_-_az_alkalom_t=C3=A9m=C3=A1ja?= In-Reply-To: <51365ADC-C760-4EF8-A1AA-21A8106263BF@gmail.com> References: <51365ADC-C760-4EF8-A1AA-21A8106263BF@gmail.com> Message-ID: <001c01d47091$677a1590$366e40b0$@gmail.com> Sziasztok! 1. Természetesen szívesen visszük a következő alkalom témáját. Számomra kérdés, hogy a Szűzanya témát vigyük-e tovább, vagy vegyünk új témát, ebben örömmel vennék másoktól is visszajelzést. 2. A ?következmények nélküli játékok? elkerülésének játékszabályait szerintem közösségi szinten kellene meghatározni ? ?úgy gondolom, hogy tiszteljük meg egymást ennyivel?! a. Ennek megfelelően ? ha a társaság is elfogadja, akkor egy napirendi pontként ebből is készülnénk ? várom erre is a visszajelzést Köszönettel Zoltán Reguly Zoltán +36-30-922-35-59 From: Kiscsopi On Behalf Of János Stomfai Sent: Monday, October 29, 2018 11:18 AM To: kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu Cc: kiscsopi at turul.banki.hu Subject: Re: [Kiscsopi] november 18 Benyács családnál - az alkalom témája Sziasztok ! Egyben válaszolok : Tamás : a témafelelos aki előzőleg a házigazda volt . Hacsak egyéb komoly akadály nincs , akkor Zoliék . Judit : az észrevételt köszönettel meghallgattam . Az egész füzet anyagát át tudom küldeni mindenkinek . Én fogok a legjobban örülni , ha mindenki felkészülten jön , és eljön , hiszen ezt beszéltük meg . Hogy Balaton szelet, vagy a szegényeknek tüzelőtámogatás azt finomíthatjuk, de nem szeretnék a szent bárgyúság köntösében következmények nélküli játékokat játszani . Úgy gondolom hogy tiszteljük meg egymast ennyivel . Áldott napot ! J. Az iPhone-omról küldve 2018. okt. 29. dátummal, 8:54 időpontban Vanczák család > írta: Kedveseim!:) Nagyon jól éreztem magam tegnap Veletek, köszönöm az értékes gondolataitokat, meg a Szentlélekét! :) Viszont egy kérésem van, elsősorban Stofihoz, de mindenkihez szól! A beugró kérdéseket köszönjük és megbeszélhetjük, de nem ilyen formában! Tudom, hogy ez azért van, hogy mindenki olvassa el az adott anyagot, és jó ha átgondoljuk előtte, mert többet tudunk így adni is a többieknek, de mégis kérlek, hogy ne legyen ilyen feszültség és főleg ne pénzbüntetés legyen a következmény, a balatonszelet bőven megteszi, és poénos! De mivel felnőtt közösség vagyunk szeretettel és örömmel szeretnénk részt venni a csoportalkalmakon, és nem akarok megfelelési kényszerrel találkozni ott! /Bár én ezen abszolút túl vagyok!:(/ Van aki azonban érzékenyebb!: Mariann és András kérlek most jelezzétek vissza, hogy tudtok-e jönni?!:)) Stofi, ha most el tudod küldeni az anyagot, talán mindenki el tudja olvasni a következő alkalomig!:) Köszönöm az imáitokat, Tamásnak az értékes írásokat, Andrásnak a szép képeket! Mindenkit áldjon meg az Úr, a Szűzanya oltalmazzon, és az őrangyala vigyázzon rá! Szeretettel! Judit "Tamás Benyács" > írta: Sziasztok! Ki lesz a téma felelős nov. 18 -án? Ha nincs jelentkező, akkor szívesen vállalom. :-) A '3.2 Megfigyelés' kérdéseit vettük végig tegnap. A "3.3 Értékelés", "3.4 Cselekvés", "4. Záróima" részek, ill. a következő, 3. fejezet lenne a soron következő téma - ha jól számolok :-) Szeretettel várunk Benneteket november 18 -án 16:00 kor Szentendrén, a Patak utca 15 -ben. Koordináták: https://www.google.hu/maps/place/Szentendre,+Patak+u.+15,+2000/@47.6484641,19.0668348,417m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741d6f819ef6793:0x4fb3a36ccc14e599!8m2!3d47.648678!4d19.067297 Áldott Ünnepeket, és további szép napokat kívánok Nektek! Tamás Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas dr. Reguly Zoltán - GMAIL > ezt írta (időpont: 2018. okt. 28., V, 20:53): Sziasztok! Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! Nagyon köszönjük!! Köszönettel Zoltán Reguly Zoltán +36-30-922-35-59 Mentes a vírusoktól. www.avast.com _______________________________________________ Kiscsopi mailing list Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi Sziasztok!Ki lesz a téma felelős nov. 18 -án?Ha nincs jelentkező, akkor szívesen vállalom. :-)A '3.2 Megfigyelés' kérdéseit vettük végig tegnap.A "3.3 Értékelés", "3.4 Cselekvés", "4. Záróima" részek, ill. a következő, 3. fejezet lenne a soron következő téma - ha jól számolok :-)Szeretettel várunk Benneteket november 18 -án 16:00 kor Szentendrén, a Patak utca 15 -ben.Koordináták:https://www.google.hu/maps/place/Szentendre,+Patak+u.+15,+2000/@47.6484641,19.0668348,417m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741d6f819ef6793:0x4fb3a36ccc14e599!8m2!3d47.648678!4d19.067297Áldott Ünnepeket, és további szép napokat kívánok Nektek!TamásBenyács Tamáse-mail: tbenyacs at gmail.comHome : http://tbenyacs.atw.huMobile: +36-303141625Skype: benyacs.tamasdr. Reguly Zoltán - GMAIL regulyz at gmail.com > ezt írta (időpont: 2018. okt. 28., V, 20:53):Sziasztok! Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! Nagyon köszönjük!! KöszönettelZoltánReguly Zoltán+36-30-922-35-59 Mentes a vírusoktól. www.avast.com _______________________________________________ Kiscsopi mailing list Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi _______________________________________________ Kiscsopi mailing list Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi _______________________________________________ Kiscsopi mailing list Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi --- Ezt az e-mailt az Avast víruskereső szoftver átvizsgálta. https://www.avast.com/antivirus --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From tbenyacs at gmail.com Wed Oct 31 07:25:39 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Wed, 31 Oct 2018 07:25:39 +0100 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?november_18_Beny=C3=A1cs_csal=C3=A1dn=C3=A1?= =?utf-8?q?l_-_az_alkalom_t=C3=A9m=C3=A1ja?= In-Reply-To: <001c01d47091$677a1590$366e40b0$@gmail.com> References: <51365ADC-C760-4EF8-A1AA-21A8106263BF@gmail.com> <001c01d47091$677a1590$366e40b0$@gmail.com> Message-ID: Sziasztok! "a Szűzanya témát vigyük-e tovább, vagy vegyünk új témát, ebben örömmel vennék másoktól is visszajelzést" Én azt javasolnám, hogy a "3.4 Cselekvés" pontot - értelemszerűen - egyénileg végezzük el a hátralevő időben egyénileg, az Értékelést és a Záróimát vehetnénk a legközelebbi alkalom elején max. 10 percben, ill. +10 - 15 percet szánhatnánk arra, hogy ha valakinek (pl. aki az elmúlt alkalmon nem volt ott) kérdése, gondolata lenne a Szűzanya témával kapcsolatban, akkor azt megbeszélhessük. Ezután "belevághatnánk" az új témába. Áldott Ünnepeket kívánok mindannyiunknak! Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas dr. Reguly Zoltán - GMAIL ezt írta (időpont: 2018. okt. 30., K, 21:44): > Sziasztok! > > > > 1. Természetesen szívesen visszük a következő alkalom témáját. > Számomra kérdés, hogy a Szűzanya témát vigyük-e tovább, vagy vegyünk új > témát, ebben örömmel vennék másoktól is visszajelzést. > 2. A ?következmények nélküli játékok? elkerülésének játékszabályait > szerintem közösségi szinten kellene meghatározni ? ?úgy gondolom, hogy > tiszteljük meg egymást ennyivel?! > 1. Ennek megfelelően ? ha a társaság is elfogadja, akkor egy > napirendi pontként ebből is készülnénk ? várom erre is a visszajelzést > > > > > > Köszönettel > > Zoltán > > Reguly Zoltán > > +36-30-922-35-59 > > > > *From:* Kiscsopi *On Behalf Of *János > Stomfai > *Sent:* Monday, October 29, 2018 11:18 AM > *To:* kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > *Cc:* kiscsopi at turul.banki.hu > *Subject:* Re: [Kiscsopi] november 18 Benyács családnál - az alkalom > témája > > > > Sziasztok ! Egyben válaszolok : Tamás : a témafelelos aki előzőleg a > házigazda volt . Hacsak egyéb komoly akadály nincs , akkor Zoliék . Judit > : az észrevételt köszönettel meghallgattam . Az egész füzet anyagát át > tudom küldeni mindenkinek . Én fogok a legjobban örülni , ha mindenki > felkészülten jön , és eljön , hiszen ezt beszéltük meg . Hogy Balaton > szelet, vagy a szegényeknek tüzelőtámogatás azt finomíthatjuk, de nem > szeretnék a szent bárgyúság köntösében következmények nélküli játékokat > játszani . Úgy gondolom hogy tiszteljük meg egymast ennyivel . Áldott > napot ! J. > > Az iPhone-omról küldve > > > 2018. okt. 29. dátummal, 8:54 időpontban Vanczák család < > vanczakcsalad at freemail.hu> írta: > > Kedveseim!:) > > Nagyon jól éreztem magam tegnap Veletek, köszönöm az értékes > gondolataitokat, meg a Szentlélekét! :) > > > > Viszont egy kérésem van, elsősorban Stofihoz, de mindenkihez szól! A > beugró kérdéseket köszönjük és megbeszélhetjük, de nem ilyen formában! > Tudom, hogy ez azért van, hogy mindenki olvassa el az adott anyagot, és jó > ha átgondoljuk előtte, mert többet tudunk így adni is a többieknek, de > mégis kérlek, hogy ne legyen ilyen feszültség és főleg ne pénzbüntetés > legyen a következmény, a balatonszelet bőven megteszi, és poénos! De mivel > felnőtt közösség vagyunk szeretettel és örömmel szeretnénk részt venni a > csoportalkalmakon, és nem akarok megfelelési kényszerrel találkozni ott! > /Bár én ezen abszolút túl vagyok!:(/ Van aki azonban érzékenyebb!: > > Mariann és András kérlek most jelezzétek vissza, hogy tudtok-e jönni?!:)) > > Stofi, ha most el tudod küldeni az anyagot, talán mindenki el tudja > olvasni a következő alkalomig!:) > > Köszönöm az imáitokat, Tamásnak az értékes írásokat, Andrásnak a szép > képeket! > > Mindenkit áldjon meg az Úr, a Szűzanya oltalmazzon, és az őrangyala > vigyázzon rá! > > Szeretettel! > > Judit > > > "Tamás Benyács" írta: > > Sziasztok! > > > > Ki lesz a téma felelős nov. 18 -án? > > Ha nincs jelentkező, akkor szívesen vállalom. :-) > > A '3.2 Megfigyelés' kérdéseit vettük végig tegnap. > > A "3.3 Értékelés", "3.4 Cselekvés", "4. Záróima" részek, ill. a következő, > 3. fejezet lenne a soron következő téma - ha jól számolok :-) > > > > Szeretettel várunk Benneteket november 18 -án 16:00 kor Szentendrén, a > Patak utca 15 -ben. > > Koordináták: > > > https://www.google.hu/maps/place/Szentendre,+Patak+u.+15,+2000/@47.6484641,19.0668348,417m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741d6f819ef6793:0x4fb3a36ccc14e599!8m2!3d47.648678!4d19.067297 > > > > Áldott Ünnepeket, és további szép napokat kívánok Nektek! > > > > Tamás > > > > Benyács Tamás > > e-mail: tbenyacs at gmail.com > Home: http://tbenyacs.atw.hu > Mobile: +36-303141625 > Skype: benyacs.tamas > > > > > > dr. Reguly Zoltán - GMAIL ezt írta (időpont: 2018. > okt. 28., V, 20:53): > > Sziasztok! > > > > Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, > 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! > > > > Nagyon köszönjük!! > > > > > > > > > > > > > > Köszönettel > > Zoltán > > Reguly Zoltán > > +36-30-922-35-59 > > > > > > > > > Mentes a vírusoktól. www.avast.com > > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > > Sziasztok!Ki lesz a téma felelős nov. 18 -án?Ha nincs jelentkező, akkor szívesen vállalom. :-)A '3.2 Megfigyelés' kérdéseit vettük végig tegnap.A "3.3 Értékelés", "3.4 Cselekvés", "4. Záróima" részek, ill. a következő, 3. fejezet lenne a soron következő téma - ha jól számolok :-)Szeretettel várunk Benneteket november 18 -án 16:00 kor Szentendrén, a Patak utca 15 -ben.Koordináták: > https://www.google.hu/maps/place/Szentendre,+Patak+u.+15,+2000/@47.6484641,19.0668348,417m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741d6f819ef6793:0x4fb3a36ccc14e599!8m2!3d47.648678!4d19.067297Áldott > Ünnepeket, és további szép napokat kívánok Nektek!TamásBenyács Tamáse-mail: > tbenyacs at gmail.comHome: http://tbenyacs.atw.huMobile: > > +36-303141625Skype: benyacs.tamasdr. Reguly Zoltán - GMAIL > regulyz at gmail.com > > ezt írta (időpont: 2018. okt. 28., V, 20:53):Sziasztok! Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! Nagyon köszönjük!! KöszönettelZoltánReguly Zoltán+36-30-922-35-59 > > > Mentes a vírusoktól. www.avast.com > > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From tbenyacs at gmail.com Wed Oct 31 07:25:39 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Wed, 31 Oct 2018 07:25:39 +0100 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?q?november_18_Beny=C3=A1cs_csal=C3=A1dn=C3=A1?= =?utf-8?q?l_-_az_alkalom_t=C3=A9m=C3=A1ja?= In-Reply-To: <001c01d47091$677a1590$366e40b0$@gmail.com> References: <51365ADC-C760-4EF8-A1AA-21A8106263BF@gmail.com> <001c01d47091$677a1590$366e40b0$@gmail.com> Message-ID: Sziasztok! "a Szűzanya témát vigyük-e tovább, vagy vegyünk új témát, ebben örömmel vennék másoktól is visszajelzést" Én azt javasolnám, hogy a "3.4 Cselekvés" pontot - értelemszerűen - egyénileg végezzük el a hátralevő időben egyénileg, az Értékelést és a Záróimát vehetnénk a legközelebbi alkalom elején max. 10 percben, ill. +10 - 15 percet szánhatnánk arra, hogy ha valakinek (pl. aki az elmúlt alkalmon nem volt ott) kérdése, gondolata lenne a Szűzanya témával kapcsolatban, akkor azt megbeszélhessük. Ezután "belevághatnánk" az új témába. Áldott Ünnepeket kívánok mindannyiunknak! Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas dr. Reguly Zoltán - GMAIL ezt írta (időpont: 2018. okt. 30., K, 21:44): > Sziasztok! > > > > 1. Természetesen szívesen visszük a következő alkalom témáját. > Számomra kérdés, hogy a Szűzanya témát vigyük-e tovább, vagy vegyünk új > témát, ebben örömmel vennék másoktól is visszajelzést. > 2. A ?következmények nélküli játékok? elkerülésének játékszabályait > szerintem közösségi szinten kellene meghatározni ? ?úgy gondolom, hogy > tiszteljük meg egymást ennyivel?! > 1. Ennek megfelelően ? ha a társaság is elfogadja, akkor egy > napirendi pontként ebből is készülnénk ? várom erre is a visszajelzést > > > > > > Köszönettel > > Zoltán > > Reguly Zoltán > > +36-30-922-35-59 > > > > *From:* Kiscsopi *On Behalf Of *János > Stomfai > *Sent:* Monday, October 29, 2018 11:18 AM > *To:* kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > *Cc:* kiscsopi at turul.banki.hu > *Subject:* Re: [Kiscsopi] november 18 Benyács családnál - az alkalom > témája > > > > Sziasztok ! Egyben válaszolok : Tamás : a témafelelos aki előzőleg a > házigazda volt . Hacsak egyéb komoly akadály nincs , akkor Zoliék . Judit > : az észrevételt köszönettel meghallgattam . Az egész füzet anyagát át > tudom küldeni mindenkinek . Én fogok a legjobban örülni , ha mindenki > felkészülten jön , és eljön , hiszen ezt beszéltük meg . Hogy Balaton > szelet, vagy a szegényeknek tüzelőtámogatás azt finomíthatjuk, de nem > szeretnék a szent bárgyúság köntösében következmények nélküli játékokat > játszani . Úgy gondolom hogy tiszteljük meg egymast ennyivel . Áldott > napot ! J. > > Az iPhone-omról küldve > > > 2018. okt. 29. dátummal, 8:54 időpontban Vanczák család < > vanczakcsalad at freemail.hu> írta: > > Kedveseim!:) > > Nagyon jól éreztem magam tegnap Veletek, köszönöm az értékes > gondolataitokat, meg a Szentlélekét! :) > > > > Viszont egy kérésem van, elsősorban Stofihoz, de mindenkihez szól! A > beugró kérdéseket köszönjük és megbeszélhetjük, de nem ilyen formában! > Tudom, hogy ez azért van, hogy mindenki olvassa el az adott anyagot, és jó > ha átgondoljuk előtte, mert többet tudunk így adni is a többieknek, de > mégis kérlek, hogy ne legyen ilyen feszültség és főleg ne pénzbüntetés > legyen a következmény, a balatonszelet bőven megteszi, és poénos! De mivel > felnőtt közösség vagyunk szeretettel és örömmel szeretnénk részt venni a > csoportalkalmakon, és nem akarok megfelelési kényszerrel találkozni ott! > /Bár én ezen abszolút túl vagyok!:(/ Van aki azonban érzékenyebb!: > > Mariann és András kérlek most jelezzétek vissza, hogy tudtok-e jönni?!:)) > > Stofi, ha most el tudod küldeni az anyagot, talán mindenki el tudja > olvasni a következő alkalomig!:) > > Köszönöm az imáitokat, Tamásnak az értékes írásokat, Andrásnak a szép > képeket! > > Mindenkit áldjon meg az Úr, a Szűzanya oltalmazzon, és az őrangyala > vigyázzon rá! > > Szeretettel! > > Judit > > > "Tamás Benyács" írta: > > Sziasztok! > > > > Ki lesz a téma felelős nov. 18 -án? > > Ha nincs jelentkező, akkor szívesen vállalom. :-) > > A '3.2 Megfigyelés' kérdéseit vettük végig tegnap. > > A "3.3 Értékelés", "3.4 Cselekvés", "4. Záróima" részek, ill. a következő, > 3. fejezet lenne a soron következő téma - ha jól számolok :-) > > > > Szeretettel várunk Benneteket november 18 -án 16:00 kor Szentendrén, a > Patak utca 15 -ben. > > Koordináták: > > > https://www.google.hu/maps/place/Szentendre,+Patak+u.+15,+2000/@47.6484641,19.0668348,417m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741d6f819ef6793:0x4fb3a36ccc14e599!8m2!3d47.648678!4d19.067297 > > > > Áldott Ünnepeket, és további szép napokat kívánok Nektek! > > > > Tamás > > > > Benyács Tamás > > e-mail: tbenyacs at gmail.com > Home: http://tbenyacs.atw.hu > Mobile: +36-303141625 > Skype: benyacs.tamas > > > > > > dr. Reguly Zoltán - GMAIL ezt írta (időpont: 2018. > okt. 28., V, 20:53): > > Sziasztok! > > > > Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, > 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! > > > > Nagyon köszönjük!! > > > > > > > > > > > > > > Köszönettel > > Zoltán > > Reguly Zoltán > > +36-30-922-35-59 > > > > > > > > > Mentes a vírusoktól. www.avast.com > > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > > Sziasztok!Ki lesz a téma felelős nov. 18 -án?Ha nincs jelentkező, akkor szívesen vállalom. :-)A '3.2 Megfigyelés' kérdéseit vettük végig tegnap.A "3.3 Értékelés", "3.4 Cselekvés", "4. Záróima" részek, ill. a következő, 3. fejezet lenne a soron következő téma - ha jól számolok :-)Szeretettel várunk Benneteket november 18 -án 16:00 kor Szentendrén, a Patak utca 15 -ben.Koordináták: > https://www.google.hu/maps/place/Szentendre,+Patak+u.+15,+2000/@47.6484641,19.0668348,417m/data=!3m1!1e3!4m5!3m4!1s0x4741d6f819ef6793:0x4fb3a36ccc14e599!8m2!3d47.648678!4d19.067297Áldott > Ünnepeket, és további szép napokat kívánok Nektek!TamásBenyács Tamáse-mail: > tbenyacs at gmail.comHome: http://tbenyacs.atw.huMobile: > > +36-303141625Skype: benyacs.tamasdr. Reguly Zoltán - GMAIL > regulyz at gmail.com > > ezt írta (időpont: 2018. okt. 28., V, 20:53):Sziasztok! Tamás a mai kisközin meghívott minket magukhoz a következő kisközire, 16:00 órára, Szentendre Patak u. 15. ! Nagyon köszönjük!! KöszönettelZoltánReguly Zoltán+36-30-922-35-59 > > > Mentes a vírusoktól. www.avast.com > > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: From tbenyacs at gmail.com Wed Oct 31 07:39:20 2018 From: tbenyacs at gmail.com (=?UTF-8?B?VGFtw6FzIEJlbnnDoWNz?=) Date: Wed, 31 Oct 2018 07:39:20 +0100 Subject: [Kiscsopi] =?utf-8?b?SVpMQU5EIFPDllTDiVQgT0xEQUxBIOKAkyBFWsOJ?= =?utf-8?q?RT_NINCSEN_DOWN-SZINDR=C3=93M=C3=81S_BABA_A_SZIGETORSZ?= =?utf-8?b?w4FHQkFO?= In-Reply-To: References: Message-ID: A cikk "esszenciája" számomra ez a mondat: "*Ahogy Szent II. János Pál pápa mondta, egy társadalmat az alapján ítélnek meg, ahogy a leggyengébb, legsebezhetőbb tagjaival bánik, vagyis a haldoklókkal, a betegekkel és a gyermekekkel*" Benyács Tamás e-mail: tbenyacs at gmail.com Home: http://tbenyacs.atw.hu Mobile: +36-303141625 Skype: benyacs.tamas KEA ezt írta (időpont: 2018. okt. 30., K, 20:58): > Emlékeim szerint fölmerült már a "szülés utáni abortusz" ötlete is. A > Kultúreurópában, természetesen. > > Üdv: > KEA. > > On 10/30/2018 02:27 PM, Márta Schrett wrote: > > Kivancsi lennek a többi, fogyatekossággal született gyerekkel mit > > csinálnak!? Ami csak születes után derül ki. > > Köszi > > Márti > > > > Tamás Benyács > ezt írta > > (időpont: 2018. okt. 30., Ke 12:58): > > > > > https://777blog.hu/2018/10/26/izland-sotet-oldala-ezert-nincsen-down-szindromas-baba-a-szigetorszagban/ > > > _______________________________________________ > Kiscsopi mailing list > Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu > http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi > --------- következő rész --------- Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva... URL: