[Kiscsopi] házi feladat vasárnapra

Dékány Dóra dekany_dora at freemail.hu
2018. Jan. 21., V, 15:16:18 CET


Szia Zoli! Nagyon értékelem erőfeszítéseidet, és számomra is fontos a kiscsopi, ezért valahogy beleszorítom így utolsó pillanatban a levélírást. Nekem fontos a kisközink, örömmel várom az alkalmakat, éppen ezért okoz szomorúságot nekem is ha lemondásra kerül az alkalom. Élvezem a különböző nézőpontokat, jó megtapasztalni az elfogadó meghallgatást, a jó megoldási ötleteket egy-egy témában. Korábban és most is fontos, ha a nehézségeinket megosztjuk nem csak azért mert a megosztás könnyít a terhet vinni, hanem mert látom, hogy nem vagyok egyedül abban az érzésben, hogy az élet nem egy habostorta. Szeretném, ha a minimálisan havi egy találkozásunk, és néhány más közös program megmaradna. sajnos nekünk való MÉCS lelkigyakorlatot most nem látok meghirdetve, de mást szívesen nézek.Mindennapos nehézségeinket azt hiszem megosztom a kiscsopival, természetesen igyekezve János érzékenységét ebben az irányban nem túllépni.Az elmúlt idők tapasztalatából kiindulva el tudnám képzelni egy-két új házaspár próbaidős kapcsolódását, hogy az alkalmainkon megjelentek létszáma inkább a tízhez mint az öthöz legyen közelebb. Szeretettel Dóra
"dr. Reguly Zoltán - GMAIL" <regulyz at gmail.com> írta:
> 
Sziasztok!
 
Úgy gondoltam, hogy ennek az alkalomnak, egy kicsit alaposabban fussunk neki, mert a korábbi időszakban érzelmileg kicsit túlfűtött hangulatot véltem felfedezni!
Jó lenne látni értékeinket is a problémák mellett.
Ezért az alábbi házi feladatot találtam ki:
 
Mindenki írjon szabad szövegben a kiscsopiról!Kérem, hogy ha lehet, az alábbi kérdéseket érintsétek:·        Mi okoz Neked örömet a kiscsopi kapcsán, miért érdemes ide járnod?
·        Hogy látod a kiscsopi múltját, jelenét és jövőjét?
·        Mit kellene tennünk annak érdekében, hogy az alkalmakra – kevés kivétellel – Te elgyere?
·        Mennyire gondolod, hogy házasságotok problémáit szívesen megosztanád a kiscsopival?
·        Milyen témákat látnál hasznosnak a jövőben?
·        Mennyire tartod hasznosnak a közös programokat, pl.
o   Zsolt atyánál töltött egész napos lelkigyakorlat
o   Vitorlázás
o   MÉCS lelkigyakorlat
 
Ha el tudjátok fogadni a fentieket, akkor a feldolgozási javaslatom a következő:·        Kérem mindenki privátban küldje meg nekem (regulyz at gmail.com)
·        én kinyomtatom és mindenki számára csinálok egy kis gyűjteményt
·        a kiscsopit azzal kezdjük, hogy mindenki átolvassa mindenki hozzászólását
o   bejelöli a számára fontos pontokat
o   bejelöli a számára kérdéses pontokat és két kategóriába teszi
¨      a „nem értem mi van leírva” és
¨      a „miért gondolod, hogy …” kérdések
·        ezek után következik az első kör
o   megkérdezzük a „nem értem mi van leírva” kérdéseket
·        a második kör
o   megosztjuk, hogy ki milyen MÁSOK ÁLTAL leírt pontokat tart fontosnak
·        a harmadik kör – a házigazda moderálásával és jegyzetelésével ;-)
o   mi az amiben most egyetértés van
o   mi az amiben távol állnak az álláspontok
·        negyedik kör – a házigazda moderálásával és jegyzetelésével ;-)
o   mely kérdésekkel és milyen sorrendben foglalkozzunk legközelebb
o   következő időpont kijelölése
 
 
 
Köszönettel
Zoltán
Reguly Zoltán
+36-30-922-35-59
 
 Mentes a vírusoktól. www.avast.com
    
Sziasztok! Úgy gondoltam, hogy ennek az alkalomnak, egy kicsit alaposabban fussunk neki, mert a korábbi időszakban érzelmileg kicsit túlfűtött hangulatot véltem felfedezni!Jó lenne látni értékeinket is a problémák mellett.Ezért az alábbi házi feladatot találtam ki: Mindenki írjon szabad szövegben a kiscsopiról!Kérem, hogy ha lehet, az alábbi kérdéseket érintsétek:·        Mi okoz Neked örömet a kiscsopi kapcsán, miért érdemes ide járnod?·        Hogy látod a kiscsopi múltját, jelenét és jövőjét?·        Mit kellene tennünk annak érdekében, hogy az alkalmakra – kevés kivétellel – Te elgyere?·        Mennyire gondolod, hogy házasságotok problémáit szívesen megosztanád a kiscsopival?·        Milyen témákat látnál hasznosnak a jövőben?·        Mennyire tartod hasznosnak a közös programokat, pl.o   Zsolt atyánál töltött egész napos lelkigyakorlato   Vitorlázáso   MÉCS lelkigyakorlat Ha el tudjátok fogadni a fentieket, akkor a feldolgozási javaslatom a következő:·        Kérem mindenki privátban küldje meg nekem (regulyz at gmail.com) ·        én kinyomtatom és mindenki számára csinálok egy kis gyűjteményt·        a kiscsopit azzal kezdjük, hogy mindenki átolvassa mindenki hozzászólásáto   bejelöli a számára fontos pontokato   bejelöli a számára kérdéses pontokat és két kategóriába teszi¨      a „nem értem mi van leírva” és¨      a „miért gondolod, hogy …” kérdések·        ezek után következik az első köro   megkérdezzük a „nem értem mi van leírva” kérdéseket·        a második köro   megosztjuk, hogy ki milyen MÁSOK ÁLTAL leírt pontokat tart fontosnak·        a harmadik kör – a házigazda moderálásával és jegyzetelésével ;-)o   mi az amiben most egyetértés vano   mi az amiben távol állnak az álláspontok·        negyedik kör – a házigazda moderálásával és jegyzetelésével ;-)o   mely kérdésekkel és milyen sorrendben foglalkozzunk legközelebbo   következő időpont kijelölése   KöszönettelZoltánReguly Zoltán+36-30-922-35-59  

      
Mentes a vírusoktól. www.avast.com 


 _______________________________________________
Kiscsopi mailing list
Kiscsopi at turul.kgk.uni-obuda.hu
http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/kiscsopi
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <http://turul.kgk.uni-obuda.hu/pipermail/kiscsopi/attachments/20180121/3f47a4ae/attachment-0001.html>


További információk a(z) Kiscsopi levelezőlistáról