<div dir="auto"><div dir="auto">Kedves Lista!</div><div>Vujity Trvtko.<div dir="auto">Köszönöm az elgondolkodtató sorokat. Igazán átvilágít sok helyzetet.</div><div dir="auto">A Személy megítélése azonban igen kétes vitatkozó barátaim szerint egy évekkel ezelőtti beszélgetésünk fényében. Én ezért az általa posztolt hírekkel kapcsolatban nyilván óvatos vagyok.</div><div dir="auto">Ezt a megítélést közkinccsé tettem.</div><div dir="auto">Aki nem hiszi, járjon utána!</div><div dir="auto">Tisztelettel: Klára inCr</div><br><br><div class="gmail_quote gmail_quote_container"><div dir="ltr" class="gmail_attr">KEA <<a href="mailto:kea@turul.banki.hu">kea@turul.banki.hu</a>> ezt írta (időpont: 2025. aug. 22., P 22:11):<br></div><blockquote class="gmail_quote" style="margin:0 0 0 .8ex;border-left:1px #ccc solid;padding-left:1ex">Egyetlen kérdés, amely mindent eldönt…<br>
<br>
Pofakönyv, 2025.08.21. -- VUJITY TVRTKO<br>
<a href="https://www.facebook.com/photo/?fbid=1298470791639141&set=a.256445545841676" rel="noreferrer noreferrer" target="_blank">https://www.facebook.com/photo/?fbid=1298470791639141&set=a.256445545841676</a><br>
<br>
<br>
„A választ egyszer meg kell adnod: hol voltál akkor, amikor a <br>
legnehezebb volt?”<br>
A fenti mondat egészen döbbenetes körülmények között hangzott el, olyan <br>
állapotok kellős közepén, melyek soha többet nem köszönhetnek vissza az <br>
életembe. Mégis, ez a kérdés, ez a felvetés volt az, amely tökéletesen <br>
megváltoztatta a gondolkodásomat, felfogásomat, az egész életemet.<br>
Az örömben jó osztozni. A győzelem pillanatában tömegek tolonganak a <br>
nyertes mellett. Saját példámból, tapasztalatból is jól tudom, hogy a <br>
legfényesebb, legsikeresebb időben hányan voltak "életem legjobb <br>
barátai", akik aztán eltűntek, amikor nem ment olyan jól. A sikert <br>
hatalmas tömeg ünnepli, a vereség után lemorzsolódnak sokan. Az esküvőn <br>
egymás nyakába borulnak az emberek, olyanok is, aki a váláskor egymás <br>
ellen tanúskodnak. Akár csak a hajdanvolt, jól menő vállalkozó barátai, <br>
ismerősei, üzletfelei.<br>
<br>
Mégis, vannak dolgok, amiket csak az idő dönthet el. Amikor a gyermek <br>
büszkén viszi haza élete első rajzát az óvodából, ám apu nem tudja <br>
megnézni, mert folyamatosan tárgyal a mobilján. Amikor a szerelmünk <br>
izgulva főzi a meglepetésvacsorát, ám valami közbejön... A könnyek pedig <br>
nehezen száradnak.<br>
<br>
Hol voltál, amikor a legfontosabb volt? Amikor édesanyád, édesapád, <br>
közeli szeretted búcsúzott az élettől? Fogtad a kezét vagy fontos <br>
tárgyalásod volt aznap? Osztoztál a gyerekkori élményekben, kacajokban, <br>
játékokban, az önfeledt örömben, ám ott voltál-e akkor is, amikor a <br>
legnehezebb volt? Felköszöntötted szerettedet a várva várt <br>
születésnapján/diplomaosztóján/évfordulóján, vagy el kellett rohannod? <br>
Barátoddal voltál a legnehezebb pillanatokban is vagy csak akkor, amikor <br>
jól éreztétek magatokat?<br>
<br>
Sok nehéz sorsot láttam, sok történetet megírtam, mégis, talán a <br>
cserbenhagyás az a fogalom, amellyel nem tudok mit kezdeni. Amikor a <br>
sors brutalitása szembesített a címben szereplő kérdéssel és mondattal, <br>
megfogadtam: hajnalban is rohanok ha hív. Nem lehetek fáradt ha nagyon <br>
kér. Átölelem, megsimogatom ha sír. Nem csak akkor szeretem, ha örömet <br>
okoz. Nem tagadom meg soha, ha hozzám tartozik.<br>
<br>
Sokan, sokféle hatást gyakorolnak ránk életünkben. S mi -ha elég bölcsek <br>
vagyunk hozzá - tanulhatunk a sikerekből, s bizony tanulhatunk a <br>
kudarcokból is. Nem kellenek ehhez világmegváltó pillanatok, drámai <br>
események sem. Írom ezt annak ellenére, hogy ez a bizonyos mondat még <br>
szinte gyerekként ért, a háború közepén.<br>
<br>
Városunkat bombázták én a pince mélyén aludtam egy zongora alatt. Teljes <br>
volt az elsötétítés, mert a fénypontok egyben célpontok is lettek. <br>
Voltak akik megszöktek, én egyszerűen csak bennragadtam. Tettem, amit <br>
tennem kellett, a helyi magyarok rádiójában voltam botcsinálta bemondó <br>
valaki helyett, aki -nem elítélhető módon- békéért és nyugalomért <br>
menekült el. És akkor az az ember hajnalban elémmormolta ezt a kérdést...<br>
<br>
Láttam a háború után, hogy hányan jöttek vissza és hányan nem. Láttam, <br>
hogy mennyire változott meg emberek élete. Én például nem tudok <br>
panaszkodni. Emberek halála, szenvedése, városok és falvak pusztulása <br>
után már nem érdekel ha dugó van, ha mérges a főnök…<br>
<br>
Van ivóvíz, szeretnek a szeretteim, a Barátom a legtündéribb ember a <br>
világon, Édesanyám egészséges, van mit ennem, s van mit enni adnom a <br>
gyermekeimnek. Nekem ennyi elég. Meg az élmények, amelyekkel szeretném <br>
elhalmozni fiaimat, néha például a Föld túloldalán. Mert vannak Ők, s <br>
vannak azok, akik mindig számíthatnak rám.<br>
<br>
És igen: rohantam, amikor hajnalban hívott. Nem voltam fáradt amikor <br>
nagyon kért. Átöleltem, megsimogattam amikor a sírt. Nem csak akkor <br>
szerettem, ha örömet okozott. Nem tagadtam meg soha, ha hozzám tartozik. <br>
Fogtam Apám kezét az utolsó pillanatokban. Eltemettem a tizenéves <br>
Ágikát, akivel annyit játszottunk. Megvédtem a Barátomat, amikor bajban <br>
volt. Ezt kellett tennem. Mert egyszer, még a háborúban valaki azt monda <br>
a bombázások kellős közepén:<br>
<br>
„A választ egyszer meg kell adnod a kérdésre: hol voltál akkor, amikor a <br>
legnehezebb volt?”<br>
<br>
És én nem a díjaimra, elismeréseimre, jutalmaimra, hanem erre a <br>
válaszomra vagyok a legbüszkébb... Ott voltam, ahol adott pillanatban <br>
lennem kellett.<br>
<br>
Barátsággal: Tvrtko<br>
<br>
-- <br>
<br>
Üdvrivalgással:<br>
KEA.<br>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu" target="_blank" rel="noreferrer">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem" rel="noreferrer noreferrer" target="_blank">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
</blockquote></div></div></div>