<div dir="ltr"><div><font size="4">Itt pedig:  </font></div><div><br></div><div>
<div class="gmail-bde-div-105658-175 gmail-bde-div">
</div><div class="gmail-bde-div-105658-103 gmail-bde-div"><div class="gmail-bde-div-105658-104 gmail-bde-div"><h2 class="gmail-bde-heading-105658-150 gmail-bde-heading">
Az Utas – Szerb Antal – útitársai </h2><div><a href="https://www.ferencesek.hu/az-utas-szerb-antal-utitarsai_2/">https://www.ferencesek.hu/az-utas-szerb-antal-utitarsai_2/</a></div></div><div id="gmail-content-to-expand" class="gmail-bde-div-105658-158 gmail-bde-div">
  
  
        



<div class="gmail-bde-text-105658-161 gmail-bde-text">
<p style="text-align:justify"><em>Holdvilág a holdfogyatkozásban</em></p>
<p style="text-align:justify">Az Utas és holdvilág mindannyiunk 
ifjúságának kultkönyve. De kik voltak valójában a főhős társai, kik 
szolgáltak mintául a regény figuráihoz? Erről, és a való életbeli 
múlhatatlan, önfeláldozó barátságról beszélnek a tragikus sorsú író 
életének tényei.</p>
<p style="text-align:justify">Ami megtart című esszéjében Szedő Dénes a
 Prédikátor könyvét idézi: „Gondolj Teremtődre ifjúságod idején, míg a 
keserves napok rád nem törnek (…), míg el nem borul a nap, a 
világossággal, a holddal és csillagokkal együtt…” (12,1–7). Írásában a 
bibliai tanítást Kierkegaard szavaival világítja meg: „Döntő jelentősége
 a kezdetnek van.” Majd fordít egyet a gondolatmeneten, és Goethével 
mondja: „Az a boldog ember, aki élete végét kapcsolatba tudja hozni a 
kezdetével.” Vagyis a kezdet életrevalóságát valamiképpen a vég 
hitelesíti.</p>
<p style="text-align:justify">Szerb Antal ifjúságát, a kezdeteket 
olyan barátságok határozzák meg, melyek a „végnél” kiteljesednek, 
kiteljesítenek. Szedő Dénes Vég és kezdet című verse értelmében, új 
kezdetet nyitnak: „az ezüstkötél sza- / kad, az arany / gyertyatartó – 
reccs!<br>
− / elhasad, el a korsó: a kútkerék / odavan: a férfi reszket. / Ez a vég. // Vagy a kezdet?”<br>
A kezdetek barátai: Sík Sándor, az atyai jó barát; és a testvéri jó barátok, a „Barabások”.</p>
<p style="text-align:justify">Sík Sándor, piarista szerzetes, költő, 
az irodalomtudomány meghatározó professzora, a Piarista Gimnáziumban 
Szerb Antal magyartanára, az önképzőkörben a szárnyait próbálgató ifjú 
költő, író patrónusa, későbbi professzori karrierjének kritikusan bölcs 
egyengetője. A Naplójegyzetek, a levelek tanúsága szerint 
cserkészparancsnokaként irányadó lelkivezetője, akinek szavai egy életre
 kihatnak. Álljon erre egy ékes példa. Negyvenegy éves, amikor ezt írja 
levelében:</p>
<p style="text-align:justify;padding-left:40px"><em>„Professzor 
Uram, csak azért írok, mert oly rég nem beszéltünk egymással, és mert 
reggel a villamoson eszembe jutott valami. Egyszer azt mondta, én vagyok
 az a tanítványa, aki a legkevesebbet vittem magammal az iskolából. Hát 
most tiltakozom. Azt is Professzor Úrnak köszönhetem, hogy befejeztem 
azt a Világirodalom történetet, nemzedékem legvastagabb könyvét. Talán 
még emlékszik rá, diákkoromban olyan fiúnak tartott, akiben nincs semmi 
kitartás, aki mindent abbahagy. Azóta állandóan azt igyekszem 
megmutatni, főképp önmagamnak persze, hogy nem vagyok olyan 
hisztérikusan állhatatlan, befolyásolható és megbízhatatlan, amilyennek 
Professzor Úr gondol. Azt hiszem, ezért írok mindig vastag könyveket. És
 a tanári pályán is már tizenhatodik éve dolgozom. És ha az első 
házasságom bolond is volt, a második nagyon komoly dolog. És nincs olyan
 valami sok meggyőződésem, de azt a Keveset már nem igen változtatom. 
Ugye megkomolyodtam, Professzor Úr? Öreg tanítványa: Szerb Antal”.</em></p>
<p style="text-align:justify">S aztán az „öreg tanítvány” már a pokol 
tornácáról, az első rabosított munkatáborból jelentkezik, ahol levelek 
útján az utolsó simításokat végzi utolsó könyvén, szíve emlékkönyvén, a 
Száz versen. Az 1943. szeptember 19-én kelt levélben Sík Sándortól 
Assisi Szent Ferenc Naphimnuszának fordítását kéri. A levél stílusa 
ironikusan alkalmazkodik a tábori cenzúra követelményeihez:</p>
<p style="text-align:justify;padding-left:40px"><em>„Nagyon hálás 
volnék, ha Professzor Uram legépeltetné a számomra a Naphimnusz 
szövegét, mert mostani »erős elfoglaltságom« mellett nem igen jutok 
hozzá, hogy könyvtárakban utána járjak, és Professzor Uramnak bizonyára 
kéznél van. Egyébként (…) nincs túlságosan rossz dolgom, kertészkedem, 
erősödöm, lebarnultam, és a szabadságom elvesztésén kívül inkább csak 
azt fájlalom, hogy olvasni nincs időm. De hát a szabadság elvesztése 
magában is… Addig is régi ragaszkodással üdvözlöm és minden jókat 
kívánok, örök híve, Szerb Antal”.</em></p>
<p style="text-align:justify">A kezdetek testvéri jó barátai a 
Barabások. Nevüket egy korabeli slágerből kölcsönözték: „Add nékem egy 
lány édes ifjúságát”. A szerelem égi és földi értelemben köztük – 
tizen-huszonévesek között – központi téma. A Szedő testvéreknél, 
Lászlónál (Szeverin néven lesz karmelita) és Mihálynál (Dénes néven lesz
 ferences) jöttek össze. A társaságba tartozott Juhász Vilmos, aki 
1946-ban indítja újra a Vigiliát, Sárközi György költő, mélyen hívő 
katolikus, a népi irodalom szellemi vezére, a Magyarország felfedezése 
sorozat elindítója, kinek szívügye a magyar parasztság szellemi, 
gazdasági felemelése, Halász Gábor, a Nyugat vezető kritikusa és a 
legfiatalabb tag, Szerb Antal. Az Utas és holdvilág az ő világuk. E 
baráti körről vallja Szerb Antal Könyvek és ifjúság elégiája című 
írásában, hogy „mélységesen komolyak voltunk, férfiasak, patetikusak és 
átmenetileg nagyon vallásosak, templomba járó áhítatossággal. Többen 
közülünk szerzetesek lettek, a legkomolyabbak, legértékesebbek”.</p>
<div id="gmail-attachment_97657" style="width:594px" class="gmail-wp-caption gmail-aligncenter"><img aria-describedby="caption-attachment-97657" class="gmail-wp-image-97657 gmail-size-large entered gmail-lazyloaded" src="https://www.ferencesek.hu/wp-content/uploads/szerb-antal-828x1024.jpeg" alt="" width="381" height="471" style="margin-right: 0px;"><p id="gmail-caption-attachment-97657" class="gmail-wp-caption-text">                                                              Szerb Antal</p></div>
<p style="text-align:justify">Fiatalos, heves, mégis baráti viták 
jellemzik a társaságot, néhány ilyen vitatéma évek, évtizedek után érik 
be. Ilyen a csend, a magány, a szemlélődés kérdése. Erről a huszonkét 
éves Szerb Antal naplójában olvashatunk:</p>
<p style="text-align:justify;padding-left:40px"><em>„Szedő Laci 
mereven a magányosság mellett van: ha kell, hát aszkétikusan, 
erőszakosan szakítsam ki magam a társas életből, mert különben nem 
találom meg a lelki összeszedettséget. – Nem tudok neki egészen igazat 
adni, de valami van benne: Nyárra mindenesetre minimumra redukálom a 
társas érintkezést, igyekszem megtanulni az egyedüllét művészetét… Meg 
kell tanulni szemlélődni is… Ma különben jóformán egész nap 
társaság-kívül voltam. Áldoztam; szép nyugodt nap volt…”</em></p>
<p style="text-align:justify">Jó húsz év múlva, amikor Szerb Antal már
 a balfi haláltáborban van, jelenik meg utolsó írása, Író, ne írj 
címmel. Ebben ez az ifjúkori vita érik be. Néhány mondat e 
„hattyúdalból”: „Író, ne írj. Tanuld meg újra, amit minden ősi 
bölcsesség hirdet: a szónál többet ér a hallgatás. Olvasd el, mit mond 
Kierkegaard: »Világunk, életünk beteg. Ha orvos lennék, és 
megkérdeznének, mit tanácsolok, csak azt felelném: Csöndet teremtsetek!«
 (…) Tiszteld a kimondhatatlant. A haldokló farkasról (!!!) végy példát…
 hallgatva tűrj, és ha nagyon fáj, mágikus igeként morogd magad elé: 
»Csupán a csend a nagy; és gyengeség a többi.«” (Alfred de Vigny; Illyés
 Gyula fordítása) Szerb Antal utolsó könyve, a Száz vers, a szívbéli 
album. Ebben az utolsó előtti vers Heinrich Heine költeménye. Az egész 
nem más, mint a létszomjtól szenvedő ember végső, kiáltó kérdésözöne: 
„Mért hordozza szenvedésnek / Keresztjét az igaz ember, / Mikor lovon 
pöffeszkedik / Győzelmesen a gazember? // Hol a hiba? Netán kétes / 
Isten mindenható volta? / Vagy ő maga csúfolkodik? / Ó, ez gyalázatos 
volna. // Ezt kérdezzük éjjel-nappal / Keservesen, amíg száraz / Földdel
 be nem tömik szájunk, – / Uramisten – hát az válasz?!” (Szimbólumból, 
szent példából, Horvát Henrik fordítása) A választ e kötetben mégsem a 
föld, hanem az ég, az angyal, az Angyali vándor adja meg a véghez 
közelítő embernek a könyv utolsó lapján, a könyv utolsó, 100. versében,<br>
a nyolc (az örökkévalóság száma) párversben. A szerző, Angelus Silesius,
 a Sziléziai Angyal, a XVI. századi ferences misztikus. Az első, a 
harmadik s az utolsó párverset idézem ide: „Magának az eső sem esik, nap
 se süt, / te sem vagy magadért, te is másért vagy itt. (…) // 
Szabadságot szeretsz? Az Istent szereted. / Merülj belé, kerülj minden 
mást – s megleled. (…) // Vasalhatsz bár ezer bilincsbe szorosan: / 
szabad vagyok, szabad szárnyalni magasan.”</p>
<div id="gmail-attachment_97655" style="width:262px" class="gmail-wp-caption gmail-alignright"><img aria-describedby="caption-attachment-97655" class="gmail-wp-image-97655 entered gmail-lazyloaded" src="https://www.ferencesek.hu/wp-content/uploads/Szedo_Denes_Egerben-535x1024.jpg" alt="" width="252" height="473"><p id="gmail-caption-attachment-97655" class="gmail-wp-caption-text">                Szedő Dénes OFM</p></div>
<p style="text-align:justify">Arra is érdemes fölfigyelni, hogy ennek 
az utolsó versnek utolsó szavai az Angyali Vándor fordítójának a neve: 
P. Szedő Dénes. Amikor Szerb Antal úgy érezte, hogy válaszút előtt áll, 
tanácstalan: „itt állok Isten-elhagyatva egy érthetetlen mindenségben” –
 olvassuk a Naplójegyzetek egyikében –, felkeresi Szedő Dénest, az Utas 
és holdvilág Ervinjét, aki később a regényben Szeverin néven lesz 
ferences szerzetes.</p>
<p style="text-align:justify">A regény szereplői mind Erósz isten 
áldozatai lesznek, kusza szerelmeikben elvesznek. Egyedül Ervin talál 
önmagára. Ervin, akinek „egészen különös diszpozíciója volt a 
szerelemre” – olvassuk a regényben. Ő egy különös szerelemre kap 
diszpozíciót, ferences szerzetes lesz, „ifjúságát töretlen áldozatként 
ajánlotta fel Istennek”. A regénybeli Mihály, akit Szerb Antal magáról 
mintázott, nagy válságában elmegy Gubbióba, hogy felkeresse a ferences 
kolostorban Ervint: „Ervin mindenre fog írt találni.” A gubbiói 
beszélgetésben Mihály feltárja, mennyire „elhibázottnak érzi felnőtt 
vagy ál-felnőtt életét, házasságát, mennyire nem tudja…, hogyan térhetne
 vissza igazi önmagához”. Az Istenben magára talált Ervinnél keres 
gyógyírt. A végveszedelemben, a halálos dilemmában az író a Száz versben
 most is gyerekkori, ifjúkori barátját keresi fel, s tőle angyali 
válaszokat kap. Szerb Antalnak semmije sincs. Halála után társai számba 
veszik holmijait. A januári dermesztő hidegben nincs kabátja, pokróca, 
cipője, lefoszlott róla. Egyetlen kincse: a Száz vers.</p>
<p style="text-align:justify">A végső holdfogyatkozásban – golgotai 
paradoxon – mintha épp teljessé kerekedne a holdvilág. Valami olyasmi 
történik, mint a Mahábháratában. Judhisthira, a szent király nem találja
 a testvéreit a mennyei dicsőségben, mert mind a pokolban raboskodnak. 
Ennek tudatában a szent király nem képes belépni a mennyei örömökbe. 
Alászáll a poklok pokoli sötétjébe, hogy velük legyen gyötrelmükben. A 
király kiállja a szeretet próbáját, tárul a mennyei szabadság birodalma.
 Valami ilyesféle próbáról ír 1944. július 7-i, feleségének szánt 
levelében Szerb Antal:</p>
<p style="text-align:justify;padding-left:40px"><em>„Örülök, hogy te nem jöhetsz ide…, mert csak így teljes ez az alvilág-járás, </em><br>
<em>valahogy ezzel érdemeljük ki a feltámadást…”</em></p>
<p style="text-align:justify">Levelében szót ejt Halász Gáborról, 
házasságkötésük tanújáról is egy félmondatban: „Vigyáznom kell rá, igaz,
 ez jól esik.” Felesége elmondása szerint Szerb Antalt többen próbálták 
kimenteni a pokolból, de csak őt, egymagát tudták volna, többedmagával 
az akció véghezvihetetlen lett volna. Ő azonban csak a barátaival, 
Halász Gáborral és Sárközi Györggyel, a „Barabásokkal” együtt tudta 
elképzelni a szabadulást. Az utolsó kísérlet is ezen bukott meg. 1944. 
december 15-énkét fiatal katonatiszt érkezett érte, katonai kocsin, 
hamisított nyílt paranccsal a balfi táborba. Elfogadták a papírokat, 
kiadták a foglyot, de nem tudtak rögtön elindulni, mert Szerb Antal 
hosszan alkudott Halász Gábor és Sárközi György hazavitele érdekében. A 
német őrség felfigyelt a huzavonára, kiderült a hamisítás. A kocsi 
nélküle indult vissza, és őt iszonyúan megverték. Senki se szabadult. 
Megérte? Egy hónap múlva Szerb Antal halálosan legyengült, beteg, lázas 
állapotba került, képtelen volt a munkára. A nyilas pribékek 
szívlapáttal estek neki. A két „Barabás” testével védelmezte. Mindhiába.
 Mindhiába?</p>
<p style="text-align:justify"><em>„Ez a vég.</em><br>
<em>Vagy a kezdet?”</em></p>
<p style="text-align:justify">A szerző ferences szerzetes.</p>
<p style="text-align:right">írta: Zatykó László<br>
forrás: <a href="http://orszagut.com">orszagut.com</a></p>

</div>
</div></div></div><br></div>