<div dir="ltr"><div dir="ltr"><div>Kedves Rita!    </div><div>Nagyon szépen köszönöm a köszöntést, hogy örültél a személyes emlékeinknek  és, hogy ismét, mint a múltkor is, örökérvényű Pilinszky idézetet küldtél. A múltkorit is sokszor felidézem. Köszönjük szépen! </div><div>Szeretettel,   Mőci</div></div><br><div class="gmail_quote gmail_quote_container"><div dir="ltr" class="gmail_attr">On Thu, Jul 17, 2025 at 5:24 PM <<a href="mailto:skutecky@hu.inter.net">skutecky@hu.inter.net</a>> wrote:<br></div><blockquote class="gmail_quote" style="margin:0px 0px 0px 0.8ex;border-left:1px solid rgb(204,204,204);padding-left:1ex">Kedves Mőci!<br>
<br>
Nagyon köszönöm, hogy megosztottad velünk, barátaiddal és a <br>
Listatagokkal ezt a személyes, gyönyörű emlékezést.<br>
<br>
Pilinszky János egy gondolatával köszöntelek szülinapodon: Isten <br>
éltessen!<br>
<br>
"a jóság titokban van velünk, ami azonban nem jelenti azt, hogy hatása <br>
és működése ne lenne nagyon is reális, mi több, egyedül reális."<br>
<br>
Szeretettel,<br>
Rita<br>
<br>
<br>
P.S: Akit mélyebben érdekel az Új Emberben 1974-ben megjelent írás:<br>
<br>
<br>
Pilinszky János<br>
Napkelte előtt<br>
<br>
A jótettek javarészt titokban születnek. Semmiféle műszer nem jelzi <br>
őket, semmiféle statisztikai apparátus nem készít róluk táblázatot. De <br>
jelenlétük csak annál valóságosabb.<br>
<br>
A jótetteknek elenyésző az írott történelme. Ha azonban megszűnnének <br>
egyszer cselekvően részt venni a földi életben, ez éppoly súlyos és <br>
elviselhetetlen csapás lenne, mintha glóbusunk egyik pillanatról a <br>
másikra elveszítené légkörét.<br>
<br>
Igaz, a szépség jelenléte is néma. De legalább látható. A jóság <br>
jelenléte azonban még a szépségnél is titokzatosabb, mivel nemcsak néma, <br>
de láthatatlan is. Vagyis tökéletesen alázatos és isteni. Pedig a <br>
történelmet nem lehet nélküle megérteni, ami azt jelenti, hogy minden <br>
elemzésünkből a legfontosabb szükségszerűen hiányzik: a tiszta jó <br>
szerepe az egyesek és valamennyiünk életében.<br>
<br>
A végítélet várását nem utolsósorban táplálja a belénk oltott mélységes <br>
valóságvágy. Hogy színről színre lássuk végre: mi is volt történetünk <br>
igazi sorsa, természete. A végítélet ilyen értelemben nem egyéb, mint a <br>
tiszta jónak, vagyis a főszereplőnek, Isten Bárányának „színeváltozása”: <br>
a dolgok és történések láthatatlan tengelyének boldog felismerése.<br>
<br>
Addig is a jóság titokban van velünk, ami azonban nem jelenti azt, hogy <br>
hatása és működése ne lenne nagyon is reális, mi több, egyedül reális. <br>
Mivel minden, ami nem jó, legyen az a legkézzelfoghatóbb tény, valójában <br>
irreális, s bármely pillanatban nyomasztóan képtelenné, abszurddá és <br>
idegenné válhat. Egyedül a jó nem. Hatása olyan, mint a csendes esőé, de <br>
még szelídebb, még vigasztalóbb, még zajtalanabb annál. Mérhetetlen, és <br>
mégis olyan legfőbb valóság, amit a semminek és a megsemmisülésnek <br>
egyetlen érintése nem szennyez. Tökéletesen mentes a nihilnek attól a <br>
rejtélyes beszivárgásától, ami pedig „a való világ” minden egyes tárgyát <br>
és eseményét előbb-utóbb alámossa, átjárja és megfagyasztja. Nem így a <br>
jóság. Jelenléte leginkább a hajnalok csodájára emlékeztet, a <br>
láthatatlan napra, amit még sötétség fed ugyan, de ami máris <br>
hasonlíthatatlan erővel itt van.<br>
<br>
(Új Ember, 1974. június 2.)<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
<br>
2025-07-17 09:25 időpontban Emoke Greschik ezt írta:<br>
> Kedves Lista!<br>
> Köszönöm szépen még egyszer Csordás Böbi néninek, Böbikének<br>
> a köszöntést. Továbbra is kérem, hogy koszöntés helyett csak<br>
> egy fohászt mondjatok. .Mindenestre Hámory Zoltán bensőséges,<br>
> személyes hangú leveleiből tanulva én is leírok egy-két<br>
> személyes emléket a szülinapom kapcsán.<br>
> <br>
> Amikor megszülettem szüleim és a velünk együtt lakó anyai<br>
> nagyszüleim és a nem velünk lakó apai nagypapám és bizonyára<br>
> Gyuszi és István is nagyon boldogok voltak, hogy harmadjára<br>
> kislány született és nem fiú. Persze a fiúk is emberek, de azért<br>
> egy kislány mégiscsak ...<br>
> <br>
> Amikor pici gyerekek voltunk édesanyánk, édesapánk mindig<br>
> takarókat tekert a testünk köré éjszakára, biztosítótűvel<br>
> rögzítve, hogy ne rúgjuk le magunkról éjszaka a takarót. Vannak<br>
> is erről még fényképek. Úgy néztünk ki mint három kis hurka.<br>
> Máskor már nem körbetekerve nagy párnacsatákat vívtunk a<br>
> gyerekszobában.<br>
> <br>
> Édesanyám gyönyörű szép fiatal, 29 éves nőként, a három pici<br>
> gyermeke mellett kiápolta az akkor még ugyancsak velünk élő apai<br>
> dédnagymamámat, aki köztünk is halt meg, amikor egy éves voltam.<br>
> Édesanyám aztán az ő édesanyját, a mi nagymamánkat is kiápolta<br>
> utolsó kb három- négy évében, aki pedig 106 éves korában halt<br>
> meg abban az ágyban, ahol most én alszom.<br>
> <br>
> Amikor 6 éves voltam, a már évek óta húzódó pseudokrupp<br>
> betegségemnek olyan fulladási rohama ért, hogy az itthon egyedül<br>
> levő édesanyám a háztartási segítséggel együtt autóba pakolt<br>
> engem, a fulladástól már bekékülve és vittek a János<br>
> kórházba. Az utolsó előtti pillanatban, kicsit elcsúszott helyen<br>
> vágva fel a nyakamat sikerült gégemetszéssel megmentette az<br>
> életemet a fulladásos haláltól. Ezek után egy hónap kórház a<br>
> Szt. István kórházban kanüllel a gégémben. Beszélni nem tudtam.<br>
> A kanülön keresztül szívták le a váladékot is. Az orvosok pedig<br>
> orvos édesanyámnak tárgyilagosan megmondták, hogy egész<br>
> életemben kanüllel kell éljek és még egy műtétre lesz<br>
> szükség.<br>
> <br>
> Édesanyám ekkor sírva hazafelé vette az utat az Üllői úton és<br>
> betért az Örökimádás templomba, ahol szüleimnek az esküvője is<br>
> volt. Édesanyám az Oltáriszentség előtt sírva kérte az Urat,<br>
> hogy mentsen meg. Mikor hazaért, telefonon hívták a Szt. István<br>
> kórházból és elmondták, hogy nem tudják, mi történt, de<br>
> egyik-pillanatról a másikra jobban lettem, ki lehet venni a kanült,<br>
> nem kell újabb műtét. Számomra ez egy életre meghatározta az<br>
> elkötelezettségemet a Jóisten, az Oltáriszentség felé. Ma is, ha<br>
> egész szentmisére nem is megyek, de minden nap igyekszem elmenni<br>
> szentáldozásra. Már gyerekkoromban is jártam hétköznap is<br>
> szentmisére, amibe bizonyára az oltár melletti ministráns<br>
> szolgálat is besegített.<br>
> <br>
> Édesanyámnak fantasztikus szépérzéke és ízlése volt. Ő varrta<br>
> a ruháim nagy részét, gyönyörű ruhákat. (Nem szerettem a ruha<br>
> próbálást, de az eredményt persze igen. Sajnos sok bánatot<br>
> okoztam édesanyámnak a türelmetlenséggel.) Sok szép párnát és<br>
> terítőt is hímzett. Később, amikor a rendszerváltozás után<br>
> eljött a turkálók kora, akkor már turkálókból vásároltunk<br>
> ugyancsak szép, igényes ruhákat. Az általa varrt ruhák sokkal<br>
> szebb emlékűek. Csordás Böbi néni is varrt nekem egy gyönyörű<br>
> ruhát, amit akkor adott oda, amikor egy nyári CampAmerica programra<br>
> mentem Marylandbe, Washington DC mellett, és hazafele a<br>
> repülőtéren találkoztam Böbi nénivel és Böbikével. Ettünk<br>
> egy cheese-cake-et (sajttortát) - ez volt a vágyam, és Böbi néni<br>
> odaadta nekem a ruhát, amit addig varrt, amíg én nyáron gyerekeket<br>
> táboroztattam Marylandben.<br>
> <br>
> Tavaly még édesanyám fizikai jelenlétében együtt ünnepeltük a<br>
> születésnapjainkat (ugye hoolnap lesz Gyuszi szülinapja, édesapám<br>
> augusztusban ünnepli a születésnapját és vannak nyáron ünneplet<br>
> unokák is), most az égből ünnepelnek a már odaköltözött<br>
> édesanyám és nagyszüleink is velónk.<br>
> <br>
> Szeretettel,<br>
> <br>
> Emőke / Mőci<br>
> _______________________________________________<br>
> Grem mailing list<br>
> <a>Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
> <a rel="noreferrer">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a>Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a rel="noreferrer">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
</blockquote></div></div>