<div dir="ltr"><div>u.i. Még egy emlék. Amikor anyai nagypapám halálán volt, a család jó része nem volt itthon. Édesapám, Gyuszi bátyám az USÁ-ban, én Angliában bébiszitterkedtem 4 hónapig. István nem tudom, itthon volt-e. Édesanyám, nagymamám biztos, hogy nagypapámat ápolták.</div><div>Nagypapám azonban, bár már nagyrészt öntudatlan állapotban volt, addig nem volt hajlandó meghalni, amíg Karácsonyra mindenki haza nem jött. Végül december 22-én a család körében halt meg. Előtte azonban, mondom már öntudatlan állapota mellett,.elhívtunk, gondolom egy kedves pap ismerősünket, hogy feladja neki a betegek szentségét és megáldoztassa  (biztos, hogy előtte rendszeres szentgyónó is volt, és szent ember volt). </div><div>Amikor a pap felmutatta öntudatlan nagypapámnak az Oltáriszentséget. Nagypapám teljesen tudatához tért, felült az ágyban és ép tudattal magához vette az Oltáriszentséget. A szentségekkel frissen megerősítve tért meg Teremjtőjéhez, családja körében.</div><div><br></div></div><br><div class="gmail_quote gmail_quote_container"><div dir="ltr" class="gmail_attr">On Thu, Jul 17, 2025 at 9:25 AM Emoke Greschik <<a href="mailto:greschem@gmail.com">greschem@gmail.com</a>> wrote:<br></div><blockquote class="gmail_quote" style="margin:0px 0px 0px 0.8ex;border-left:1px solid rgb(204,204,204);padding-left:1ex"><div dir="ltr"><div>Kedves Lista!</div><div>Köszönöm szépen még egyszer Csordás Böbi néninek, Böbikének a köszöntést. Továbbra is kérem, hogy koszöntés helyett csak egy fohászt mondjatok. .Mindenestre Hámory Zoltán bensőséges, személyes hangú leveleiből tanulva én is leírok egy-két személyes emléket a szülinapom kapcsán.</div><div><br></div><div>Amikor megszülettem szüleim és a velünk együtt lakó anyai nagyszüleim és a nem velünk lakó apai nagypapám és bizonyára Gyuszi és István is nagyon boldogok voltak, hogy harmadjára kislány született és nem fiú. Persze a fiúk is emberek, de azért egy kislány mégiscsak ...</div><div><br></div><div>Amikor pici gyerekek voltunk édesanyánk, édesapánk mindig takarókat tekert a testünk köré éjszakára, biztosítótűvel rögzítve, hogy ne rúgjuk le magunkról éjszaka a takarót. Vannak is erről még fényképek. Úgy néztünk ki mint három kis hurka.  Máskor már nem körbetekerve nagy párnacsatákat vívtunk a gyerekszobában. </div><div><br></div><div>Édesanyám gyönyörű szép fiatal, 29 éves nőként, a három pici gyermeke mellett kiápolta az akkor még ugyancsak velünk élő apai dédnagymamámat, aki köztünk is halt meg, amikor egy éves voltam. Édesanyám aztán az ő édesanyját, a mi nagymamánkat is kiápolta utolsó kb három- négy évében, aki pedig 106 éves korában halt meg abban az ágyban, ahol most én alszom.</div><div><br></div><div>Amikor 6 éves voltam, a már évek óta húzódó pseudokrupp betegségemnek olyan fulladási rohama ért, hogy az itthon egyedül levő édesanyám a háztartási segítséggel együtt autóba pakolt engem, a fulladástól már bekékülve és vittek a János kórházba. Az utolsó előtti pillanatban, kicsit elcsúszott helyen vágva fel a nyakamat sikerült gégemetszéssel megmentette az életemet a fulladásos haláltól. Ezek után egy hónap kórház a Szt. István kórházban kanüllel a gégémben. Beszélni nem tudtam. A kanülön keresztül szívták le a váladékot is. Az orvosok pedig orvos édesanyámnak tárgyilagosan megmondták, hogy egész életemben kanüllel kell éljek és még egy műtétre lesz szükség.</div><div><br></div><div>Édesanyám ekkor sírva hazafelé vette az utat az Üllői úton és betért az Örökimádás templomba, ahol szüleimnek az esküvője is volt. Édesanyám az Oltáriszentség előtt sírva kérte az Urat, hogy mentsen meg. Mikor hazaért, telefonon hívták a Szt. István kórházból és elmondták, hogy nem tudják, mi történt, de egyik-pillanatról a másikra jobban lettem, ki lehet venni a kanült, nem kell újabb műtét. Számomra ez egy életre meghatározta az elkötelezettségemet a Jóisten, az Oltáriszentség felé. Ma is, ha egész szentmisére nem is megyek, de minden nap igyekszem elmenni szentáldozásra. Már gyerekkoromban is jártam hétköznap is szentmisére, amibe bizonyára az oltár melletti ministráns szolgálat is besegített.</div><div><br></div><div>Édesanyámnak fantasztikus szépérzéke és ízlése volt. Ő varrta a ruháim nagy részét, gyönyörű ruhákat. (Nem szerettem a ruha próbálást, de az eredményt persze igen. Sajnos sok bánatot okoztam édesanyámnak a türelmetlenséggel.) Sok szép párnát és terítőt is hímzett. Később, amikor a rendszerváltozás után eljött a turkálók kora, akkor már turkálókból vásároltunk ugyancsak szép, igényes ruhákat. Az általa varrt ruhák sokkal szebb emlékűek. Csordás Böbi néni is varrt nekem egy gyönyörű ruhát, amit akkor adott oda, amikor egy nyári CampAmerica programra mentem Marylandbe, Washington DC mellett, és hazafele a repülőtéren találkoztam Böbi nénivel és Böbikével. Ettünk egy cheese-cake-et (sajttortát) - ez volt a vágyam, és Böbi néni odaadta nekem a ruhát, amit addig varrt, amíg én nyáron gyerekeket táboroztattam Marylandben.</div><div><br></div><div>Tavaly még édesanyám fizikai jelenlétében együtt ünnepeltük a születésnapjainkat (ugye hoolnap lesz Gyuszi szülinapja, édesapám augusztusban ünnepli a születésnapját és vannak nyáron ünneplet unokák is), most az égből ünnepelnek a már odaköltözött édesanyám és nagyszüleink is velónk.</div><div><br></div><div>Szeretettel,<br></div><div>Emőke / Mőci</div></div>
</blockquote></div>