<div dir="ltr">

<div class="gmail-post-header"><h1 class="gmail-cim entry-title">Keresztényként is mondhatunk nemet! – Tapolyai Emőke a határhúzásról</h1></div><div class="gmail-post-entry"><p style="text-align:center"><em>„A

 határtartást sokszor művészetnek nevezik, hiszen valljuk be, nem 

könnyű. A keresztyén embernek pedig még nehezebb, hiszen az anyatejjel 

szívja magába a szolgálatkészség fontosságát, az egymás segítésének 

felelősségét és a közösségért való tenni akarást. Miközben egymásért 

teszünk, nem szabad elfeledkeznünk magunkról és a határainkról.” 

Tapolyai Emőke klinikai és pasztorálpszichológussal beszélgetett a 

Református.hu a témáról. Szemlénk. <span id="gmail-more-69904"><p style="text-align:justify"><a href="https://777blog.hu/2025/07/02/keresztenykent-is-mondhatunk-nemet-tapolyai-emoke-a-hatarhuzasrol/">https://777blog.hu/2025/07/02/keresztenykent-is-mondhatunk-nemet-tapolyai-emoke-a-hatarhuzasrol/</a><p style="text-align:justify">A határtartás önzőséget jelent?<p style="text-align:justify">Nem,

 ez egy tévhit. Az emberek azért húzzák meg nehezen a határaikat, mert 

az önzetlenségre törekednek, és azt hiszik, hogy a határhúzás önzőség. 

Pedig ez nem önzőség, hanem önvédelem. A határhúzásnak a lényege, hogy 

megvédem azt, ami én vagyok, akik az enyéim és akiket rám bíztak. Vagyis

 belső lelki kötelességünk az önvédelem, ez belénk van kódolva, ezzel 

jövünk a világra: az az egészséges, ha valaki kész az önvédelemre.</p><p style="text-align:justify"><strong>Bennünk van, de gyerekkorunkban leépítik a szülők, nagyszülők, a környezet?</strong></p><p style="text-align:justify">Alapvetően

 bennünk van a vágy, hogy megvédjük önmagunkat, de nincsen meg bennünk 

az eszköztár, hogy hogyan gyakoroljuk ezt. Meg akarjuk húzni a 

határainkat, csak nem tanuljuk meg, hogy hogyan tehetjük ezt. Figyeljük 

ugyanis a szüleinket, nézzük, ahogy ők egymással bánnak, másokkal hogy 

beszélnek: óriási jelentősége van annak, ha azt látjuk, hogy telefonon 

mosolyogva diskurálnak valakivel, közben pedig forgatják a szemüket. 

Ehhez hasonló, amikor a telefonban igent mondanak, majd miután letették a

 telefont, elkezdenek dühöngeni, miközben egy perce még bájologtak. Ez a

 mintaadás, amelyből egy gyerek ellesi azt, hogy hogyan lehet vagy nem 

lehet határt húzni, hogy hogyan kell vagy nem kell önvédelmet 

gyakorolni. A másik fontos tényező, hogy mit tanítunk nekik. Ha mindent 

oda kell adni a testvérnek, ha mindent mindig meg kell osztani, akkor 

ebben az értékrendben nő fel, önzetlen lesz, de nem is tudja megvédeni a

 határait. Ha viszont lehet valami, ami csak az övé, és nem kell 

osztoznia rajta, az egy más üzenet. Persze nem szabad átesni a ló túlsó 

oldalára, mert akkor jön a másik véglet, amikor minden az övé, és 

mindenhez joga van. Összefoglalva tehát: amit megélek mint gyerek a 

saját határaim között, és amit látok a szüleimtől, abból rakom össze a 

saját határvédő eszköztáramat.</p><div id="gmail-cikkreklam"></div><p style="text-align:justify"><strong>Miből áll ez az eszköztár?</strong></p><p style="text-align:justify">Két eszközt szoktam mondani. Ezek közül az egyik a harag.</p><blockquote><p style="text-align:justify">Meg kell barátkoznunk a haraggal.</p></blockquote><p style="text-align:justify">Ez

 az érzés ugyanis egy jelzőrendszer, amely felszólít minket a 

védekezésre: azt mondja, hogy védekezz, átlépték a határaidat! A haragra

 tehát nem úgy kell reagálni, hogy ostorozzuk magunkat, hogy miért 

érezzük, hanem inkább fel kell tenni a kérdést, hogy hol lépték át a 

határainkat. Ez nem könnyű, mert haragosan nehéz letisztultan 

gondolkodni. Sokat segíthet azonban, ha különbséget tudunk tenni 

aközött, hogy valaki átlépte a határaimat, vagy én engedtem-e be oda, 

ahova nem kellett volna. Tehát én nem védtem eléggé jól a határaimat. A 

haragom rá fog mutatni, hogy hol nem vagyok jó a határvédelemben. 

Olyankor visszavonhatom az ígéretemet: „ne haragudj, mégsem tudok 

elmenni veled kávézni”, vagy „nem, ezt a feladatot nem tudom vállalni”. 

Meg lehet fogalmazni, hogy „tudom, hogy azt mondtam, de átgondoltam, 

tévedés volt a részemről”. Azt is kifejezhetem, hogy „figyelj, nagyon 

fáj, ahogy beszélsz velem, kérlek, ezt ne tedd”. Így is megvédhetem a 

határaimat. Ha elkezdünk a haragunkkal párbeszédet folytatni, akkor 

elkezdődhet egy tanulási folyamat.</p><p style="text-align:justify">A 

másik eszköz az lehet, ha megtanuljuk megkülönböztetni a valós 

bűntudatot a hamis bűntudattól. Ha nem vagyunk hozzászokva az 

önvédelemhez – márpedig a legtöbb ember nincsen hozzászokva –, akkor az 

önvédelem gyakorlása után bűntudatot fogunk érezni. Ez azonban hamis 

bűntudat. Az az érzésünk támad, hogy de önző vagyok. Feltesszük a kérdést, hogy miért voltam ilyen elutasító, most miből állna nekem ezt megtenni.

 Ebben a pillanatban fel kell tennünk magunknak a kérdést: most azért 

szégyenkezem, mert megvédtem magam? Ha a válasz igen, akkor ez hamis 

bűntudat. Tudatosítani kell, hogy azért hamis, mert nem a másik 

ellenében, hanem a magam védelmében húztam határt. El kell dönteni, hogy

 ezért megdicsérem magam, elismerem a tettemet. Ha úgy érzem, hogy azért

 mondtam nemet, mert fáj, mert nincs erőm, mert elfáradtam, mert ez már 

nem fér bele, mert nem akarom, akkor az azt jelenti, hogy a belső 

energiaháztartásomat védtem, vagyis a saját teremet. Meg kell tanulnunk 

magunknak pozitív visszacsatolást adni, megerősíteni, hogy megvédtem 

magamat, elkezdtem az önvédelmemet.</p><blockquote><p style="text-align:justify">Az elején rettegek, de idővel egyre kevésbé félek majd a következményektől. Ezt lehet gyakorolni.</p></blockquote><p style="text-align:justify">Észreveszem

 a haragot, elkezdenek remegni a térdeim, mert meg akarom magamat 

védeni, de rettenetesen félek, hogy milyen következményekkel jár. 

Felvértezem magam, és azt mondom, hogy most bátor leszek, el bírom 

viselni a következményeit, mert tisztelem annyira magamat, hogy ezt most

 magamért megteszem. Fontos dolog, hogy magamat tisztelem annyira, hogy 

ezt a bátorságot vállalom.</p><div id="gmail-attachment_69905" style="width:693px" class="gmail-wp-caption gmail-aligncenter"><img aria-describedby="caption-attachment-69905" class="gmail-wp-image-69905 gmail-size-large" src="https://777blog.hu/wp-content/uploads/2025/07/sln9320-5e17b027a3.width-1280-1-683x1024.jpg" alt="" width="266" height="401" style="margin-right: 0px;"><p id="gmail-caption-attachment-69905" class="gmail-wp-caption-text"><span class="gmail-fotos">Fotó: Sebestyén László/Református.hu</span></p></div><p style="text-align:justify"><strong>Mi van a másik érzésével, hogy ő megsértődik, megharagszik? Van dolgom vele?</strong></p><p style="text-align:justify">Azt

 látom, hogy lassan nagyobb felelősséget vállalunk másokért, mint 

magunkért, és ebből mindenkinek elege van, ezért óriási a feszültség 

mindenkiben. Meg kell tanulnunk azt az alapvetést, hogy én nem vagyok 

felelős azért, hogy te mit érzel. Én azért vagyok felelős, hogy 

kulturáltan közöljem veled a nemet mondást. Erre kell figyelnem, nagyon 

kell tisztelnem téged, úgy kell tisztelnem téged, ahogy szeretném, hogy 

te tiszteljél engem. De ha én ilyen tisztelettel beszélek, akkor 

elvárhatom tőled is, hogy te felnőtt emberként hordozd el a saját 

érzelmeidet. Manapság az emberek sajnos egymással számoltatják el, hogy 

ők mit éreznek, meg hogy milyen nehéz gondolataik vannak, milyen 

érzelmeik vannak.</p><p style="text-align:justify"><strong>Szándékosan általánosítok: a keresztyének azt tanulják gyermekkorukban, hogy a szolgálatkészség az életükhöz tartozik.</strong> <strong>Mégis miért várható el, hogy húzzák meg a határaikat?</strong></p><p style="text-align:justify">A

 keresztyéneknek ez valóban sokkal nehezebb. Ha valaki arcon üt téged 

jobb felől, tartsd oda a balt is, ha megdobnak kővel, dobj vissza 

kenyérrel – halljuk az intelmeket. Tévesen azt gondoljuk, hogy ezek 

jelentése az, hogy kínáld föl magad élő áldozatul. Ez torz értelmezése 

az Igének, Isten előtt az értelmetlen áldozat ugyanis nem szent. Nem azt

 várja el tőlünk, hogy újra és újra felkínáljuk magunkat, és azt sem 

kéri, hogy ne védjük meg magunkat.</p><blockquote><p style="text-align:justify">A hívő embernek meg kell tanulnia, hogy az önvédelem is egyfajta istentisztelet, mert Isten alkotásaiként gyakoroljuk azt.</p></blockquote><p style="text-align:justify">Ezt

 sokszor nem látjuk, de Istennek én ugyanolyan kedves vagyok, mint a 

másik. És a másik is ugyanolyan kedves számára, mint én. A keresztyén 

embernek főleg a már említett hamis bűntudatot kell megtanulnia 

elhordozni. Nehezen kezeljük ugyanis, ha valakinek nem teljesítjük a 

kérését, esetleg egy szolgálatot nem vállalunk el. Közben meg rengeteg 

megkeseredett hívővel találkozom, akik belefáradtak a szolgálatba: 

kínlódva teszik a dolgukat, de csak azért, mert nem mernek nemet 

mondani. Utána pedig az Istent kérdezik, hogy de miért engeded. Erre a 

kérdésre pedig az a gyakorlati válaszom, hogy azért, mert az egyén 

engedi, ő járul hozzá. Amikor tehát nem húzok határt, hozzájárulok, hogy

 mások kihasználjanak engem. Isten ilyet nem kér tőlünk. Ismerjük azokat

 az Igéket a Bibliából, hogy Isten gyűlöli az emberáldozatot. Ez nem 

ugyanaz, mint aki a felebarátjáért életét adja, aminél nincs nagyobb 

szeretet. Amikor ugyanis nem védjük meg a határainkat, azt nem 

szeretetből csináljuk, hanem félelemből. Sokszor összekeverjük vagy 

azonosítjuk ezeket.</p><p style="text-align:justify"><strong>Vagyis lehet valaki szolgálatkész azzal együtt, hogy meghúzza a határait.</strong></p><p style="text-align:justify">(…)

 Ha megnézzük Jézus életét, láthatjuk, hogy bizony húz határokat: 

előfordul, hogy feláll, és otthagyja a tanítványokat meg a népet, és 

félrevonul. Egyedül akar lenni az Atyával, és ebben benne van az is, 

hogy távol van attól, ami kimeríti, ami leszívja az energiáit. Vagy 

amikor a templomból kiűzi a kufárokat, az egy kemény határhúzás. Jézus 

bemegy, látja, hogy mivé tették a templomot, és azt olvassuk az Igében, 

hogy elment, korbácsot font és visszajött. Utána mit mond? „Ne tegyétek 

az én Atyámnak házát kalmárság házává!” Nem a megfoghatatlan Isten 

házát, hanem az én Atyámét. Ez tehát egy igen kemény önvédelem: azt 

mondja, hogy levédtem azt, ami nekem szent, ami nekem fontos. Az 

Ószövetséget azért nem értik sokan, mert nem tudnak mit kezdeni a 

határvédelemmel. Jézus és Isten is határvédő. Megmondja, hogy féltő, 

szerető Isten. Féltékeny: nem fog rajtad osztozni. Azt is megfogalmazza,

 hogy vagy ide tartozol, vagy oda. Az, hogy egyszer hívő vagy, egyszer 

meg nem, az nem fér neki bele. Döntsd el! Ezek mind határkérdések.</p><p style="text-align:justify"><em><font size="4">A teljes interjút a <a href="https://www.reformatus.hu/kozelet/kozelet-cikkek/a-keresztyen-ember-is-mondhat-nemet/">Református.hu oldalon</a> elolvashatod!t</font></em></p></div>

<br></div>