<div dir="ltr"><div dir="ltr"><div><font size="4">Hofher József:</font></div><div><div class="gmail-td-post-header gmail-td-pb-padding-side"> <h1 class="entry-title">„Egy nem mindennapi zseni”: a rubintmisés Kuklay Antal köszöntése</h1> <div class="gmail-meta-info"> <div class="gmail-td-post-author-name"><div class="gmail-td-author-by"><a href="https://szemlelek.net/egy-nem-mindennapi-zseni-a-rubintmises-kuklay-antal-koszontese/-">https://szemlelek.net/egy-nem-mindennapi-zseni-a-rubintmises-kuklay-antal-koszontese/-</a> <br></div> </div> <span class="gmail-td-post-date">2025.06.13.</span> </div> </div> <div class="gmail-td-post-content gmail-td-pb-padding-side"> <h3>Június
13-án ünnepli 93. születésnapját, 19-én pedig pappá szentelésének 70.
évfordulóját Kuklay Antal katolikus pap. A sokak által csak Tóni
atyaként emlegetett lelkipásztor holnap tartandó rubintmiséjére Hofher
József jezsuita írt köszöntőt.</h3> <p>Drága Tóni atya! Drága Tóni!</p> <p>Bátran
állíthatom, hogy jezsuita életem legmeghatározóbb éveit Veled
töltöttem/tölthettem Miskolctól nem messze, Köröm községben. Most
önéletrajzi írásomból idézek, mely – régi gimnazista osztálytársaim
jóvoltából – magánkiadásban jelent meg:</p> <p><i>„Kuklay Antalt még a nyolcvanas évek végén ismertem meg mint </i><i>Pilinszky-szakértőt,
verseinek kiváló szakértőjét. Pilinszkyt szeretik sokan kisajátítani
maguknak, de nála jobb verselemzésekkel nemigen találkoztam azóta sem.
Távol a világtól, távol Budapesttől, a világ végén volt ideje
elmélkedni, hogy töprengjen a költő szimbólumrendszerének megfejtésén.
Nem erőltetett magyarázatokkal állt elő, hanem magának </i><i>Pilinszky Jánosnak prózájával magyarázta verseit.”</i></p> <p>Sárvári
Gyuri akkori kispaptársamnak köszönhetem, hogy megismerhettelek. Ő vitt
el hozzád Körömbe, abba a csodálatos „elvarázsolt kastélyba”, ahol a
receptúrád alapján készült legendás körömi kakaót kortyolgatva
hallgattunk Téged.</p> <p>Most, amikor ezeket a sorokat írom,
készítettem magamnak egy kakaót, beleverve egy tojássárgáját, hogy
jobban menjen az emlékezés.</p> <p><i>„Körömben egy majdnem homogén, cigányok által lakott községben élt.</i></p> <blockquote><p><i>Hihetetlen
intellektusa nem engedte, hogy alámerüljön egy süllyesztőbe, ahogy ez
sokakkal megtörtént a börtönből való szabadulás után.</i></p></blockquote> <p><i>A
plébánián, egy barokk kori vendégfogadóban összegyűjtötte a környéken
fellelhető egyházi műkincseket, hogy ezzel megalapozzon egy későbbi
egyházmegyei gyűjteményt, mely mostanra Sárospatakon kapott </i><i>elhelyezést. A környező, lakatlan plébániákon – melyek az atya fíliái voltak – nyaranta fogyatékkal élő gyerekeket nyaraltatott.</i></p> <p><i>Kuklay
Tóni atyának sok korszaka volt. Én akkor találkoztam vele, amikor a
harmadik évezred elején a helyi cigányokkal kezdett foglalkozni. A
látvány hihetetlen ellentmondásos. Egy restaurált barokk vendégfogadóban
(mely Tóni atyának köszönhetően nem lett az enyészet áldozata; most
mint plébánia, műemléképület) minden hónap folyamán találkozott egy
Budapestről érkező intellektuális kör, akik egymást gazdagítva
filozófiáról, teológiáról, művészetekről beszélgettek.</i></p> <p><i>A házikoncerteken – mind a plébánián, mind a templomban – az </i><i>érdeklődő
cigány testvérek is részt vehettek. Textilművészek vezetésével a
plébánia alagsorában felállított szövőszékeken készítették az asszonyok
szőtteseiket, miközben a </i><i>kastély körül mélyszegénységben és putrikban éltek.”</i></p> <p>Talán ezek az emberek majd egyszer, a mennyországban megtudják, hogy ki is volt a lelkipásztoruk!</p> <p><i>„Ideérkezésemkor ebben a nem mindennapi miliőben, egy ünnepi</i><br> <i>alkalommal, ebéd előtt</i></p> <blockquote><p><i>Tóni atya lelkesen elemezte fogyatékkal élő gyerekek számára Pilinszky egyik versét.</i></p></blockquote> <p><i>Miközben
a művelt fővárosi publikum és a cigány testvérek, éhesen kopogó
szemekkel, már alig várták, hogy elkezdjük végre az ebédet, az Atya tér
és idő kategóriáin kívül lebegve magyarázott. Ekkor mellé somfordálva
szelíden jeleztem neki, hogy talán itt az ideje, hogy prózai dolgokkal
is foglalkozzunk.</i></p> <p><i>Egy pillanat alatt a földre érkezett,
és mindenki örömére elkezdtük az ebéd előtti imát. Szóval így kezdtem a
cigánypasztorációt egy nem mindennapi zsenivel, Kuklay Antallal. Így
repültünk föld felett és ég alatt ösztönösen, nem tudatosan.”</i></p> <p>Tóni
atya nem mentálhigiénés képzésen tanulta a cigányokkal való
foglakozást, mint ahogy Latinovits Zoltán sem színiiskolákban lett
színészkirály.</p> <p>Kiváló pedagógus volt. Lényeglátó, lényegre törő
és igaz ember. Soha senkivel nem haverkodott. Tisztelettel fordult
embertársai felé – a tiszteletet, ami feléjük áradt, a cigányok is
érezték.</p> <p>Egy alkalommal, amikor betértünk egy cigányputriba,
bokáig lépkedtünk a szemétben. Tóni atya megkérdezte: Ez micsoda? A
válasz: Tudja, Atya, nagyon szegények vagyunk. Az Atya megkérdezte: Van
söprűjük? Kis idő múlva a szomszédból előkerült egy seprű. Tóni atya
összesöpörte a szemetet, egy vödörbe gyűjtötte, a seprűt visszaadta
tulajdonosának, majd így szólt:</p> <blockquote><p>Látja! Ez nem szegénység kérdése!</p></blockquote> <p>A
hatalmasoknak sem gazsulált. Az egyik legnagyobb békepap így szólt a
paptestvérekhez Tóni atya háta mögött: Nézzétek Tónit! Tanulhattok tőle!
Tojik rájuk, és megy előre!</p> <p>Barátai, tisztelői is egyenes
emberek voltak. Büszke vagyok rá, hogy olyan jezsuita barátai voltak,
mint Pálos Antal vagy Bálint József, aki a „hejcei teológián” tanított
neki dogmatikát.</p> <p>Mit mondhatnék még? Jálics Ferenc atya halála
után azt írtam az emlékkönyvébe: Ahol száz szó is kevés, ott egy szó is
sok! Köszönöm! Drága Tóni atya! Mit mondhatnék Neked? Köszönöm! Ha
rozzant állapotban lévő térdem miatt nem jutok el a rubintmisédre, abban
biztos lehetsz: Örökre itt élsz a szívemben, az emlékkönyvemben! Isten
segítsen Máriával együtt, akinek szintén sokat köszönhetünk/köszönhetek,
hogy itt vagy még nekünk!</p> <p>Dicsértessék a Jézus Krisztus!</p> <p style="text-align:right"><b>Hofher Józsi</b></p></div>
<br></div></div><br></div>