<p dir="ltr">Nagyon jó cikk.Ezek után még beszélhetnénk azokról az atrocitásokról és gyilkosságokról amiket a betörő román csapatok követtek el 1918 novemberétől Erdély magyarok lakta településein miközben fokozatosan nyomultak nyugat felé. Nagyváradot pl 1919 áprilisában foglalták. Allitólag a román főparancsnok azt allította hogy biztos forrásból tudja hogy Nagyvárad román terület lesz. Itt is rengeteg atrocitás történt. Összeségében-a trianoni békediktátum aláirásáig-tóbb száz áldozatról beszélhetünk. Ezeket vajon mikor fogja tisztázni az állitólagosan létrejött román-magyar történelmi vegyesbizottság? Ezért vajon mikor fog Románia hivatalosan is bocsánatot kérni? Egyébként a tábornok szobrát én is láttam az amerikai nagykövetség elött.</p>
<br><div class="gmail_quote gmail_quote_container"><div dir="ltr" class="gmail_attr">KEA <<a href="mailto:kea@turul.banki.hu">kea@turul.banki.hu</a>> ezt írta (időpont: 2025. máj. 11., Vas 16:22):<br></div><blockquote class="gmail_quote" style="margin:0 0 0 .8ex;border-left:1px #ccc solid;padding-left:1ex">Aki ostorral védte a Nemzeti Múzeumot<br>
<br>
Paprika blog, 2025.05.11. -- Monoki Ibolya<br>
<a href="https://www.facebook.com/groups/457381137625991/permalink/23922011504069624/?mibextid=rS40aB7S9Ucbxw6v" rel="noreferrer noreferrer" target="_blank">https://www.facebook.com/groups/457381137625991/permalink/23922011504069624/?mibextid=rS40aB7S9Ucbxw6v</a><br>
<br>
<br>
1925. május 11-én hunyt el Harry Hill Bandholtz amerikai tábornok, aki <br>
beírta magát a magyar történelembe, mikor csupán lovaglópálcájával <br>
felszerelkezve (melyet később Huszár Károly akkori miniszterelnök <br>
kérésére a Magyar Nemzeti Múzeumnak adományozott) megakadályozta, hogy <br>
egy csapatnyi román katona a Nemzeti Múzeumból kiállítási tárgyakat <br>
raboljon.<br>
<br>
A Nemzeti Múzeum elé már felvonultak a megrakásra váró román teherautók; <br>
csakis az mentette meg a kifosztástól a múzeumot, hogy onnan Bandholtz a <br>
román katonákat kizavarta, a múzeum ajtóit pedig a szövetségesek nevében <br>
lepecsételtette.<br>
<br>
Áll egy szobor a Szabadság téren. Egy amerikai tábornok szobra. <br>
Bandholtz tábornoké, aki úgy vált a magyarság hősévé, hogy mikor <br>
ideérkezett, nem beszélt magyarul, szinte semmit sem tudott az országról…<br>
<br>
1919. augusztus 3. fekete nap a magyar történelemben. Ekkor esett meg, <br>
hogy Rusescu román tábornok három századnyi katonával – mintegy négyszáz <br>
emberrel – elfoglalta Budapestet és „megszállva” tartotta, míg másnap <br>
megérkeztek a román főerők.<br>
<br>
A románok ez a dicső haditettet azóta is úgy emlegetik, hogy az övék <br>
volt az első hadsereg a világon, amely felszabadított a kommunizmus <br>
rémuralma alól egy államot… A történelmi valóság persze kicsit más…<br>
Az I. világháború – vagy, ahogy akkoriban nevezték: a Nagy Háború – <br>
1918-ban véget ért. Utána, akár a kártyavár omlott össze az <br>
Osztrák-Magyar monarchia – természetesen az antant hatalmainak lelkes <br>
asszisztenciája közepette. Az őszirózsás forradalomban Magyarországon <br>
hatalomra került Károlyi-kormány egyik első – és „zseniális” – ötlete a <br>
hadsereg teljes leszerelése volt. Hogy ezzel a pacifista amerikai elnök, <br>
Wodroow Wilson elvárásainak kívántak-e megfelelni, tán a háborúban <br>
megfáradt, kivérzett nemzet kedvére akartak-e tenni, vagy egyszerűen <br>
csak elvesztették az eszüket, azt ma már nehéz eldönteni. Mindenesetre <br>
tény, hogy Magyarország szinte teljesen védtelen maradt.<br>
<br>
A Kun Béla vezette kommunisták nem csekély mértékben annak köszönhették <br>
hatalomra kerülésüket, hogy pártjuk kezében maradt az ország szinte <br>
egyetlen fegyveres ereje, a felfegyverzett budapesti munkások, valamint <br>
ígéretet tettek arra, hogy megvédik az országot. Nem ez volt az egyetlen <br>
ígéretük, melyet nem tartottak be…<br>
<br>
A „dicsőséges” – mi még így tanultuk a suliban - 133 nap gyors és <br>
dicstelen véget ért. 1919 augusztusában elbukott a Tanácsköztársaság. <br>
Ezt nemzet többsége egyáltalán nem bánta, kommunista rémuralom e rövid <br>
országlását is túl hosszúnak. Az viszont már sokkal elkeserítőbb volt, <br>
hogy Kun Béláék – hangzatos ígéreteik ellenére – nem voltak képesek <br>
megvédeni az országot a betörő román csapatokkal szemben. 1919. <br>
augusztus 2.-án Kun Béla hősien Bécsbe távozott, ahonnan később a <br>
Szovjetunióba ment, ahol el is nyerte „jutalmát” Sztálintól…<br>
Budapestre 1919. augusztus 4.-én vonultak be a román csapatok, Moșoiu <br>
tábornok előtt diadalmenetben elmasírozva.<br>
<br>
Magyarország megszállása a Nemezetek Szövetségének Legfelsőbb Tanácsa <br>
utasításai ellenére történt meg. Ezért Clemenceau francia elnök – <br>
teljesen logikusan – a magyarokat szólította fel a fegyverszünet <br>
betartására:<br>
<br>
„Magyarország tegyen eleget a fegyverszünet előírásainak és tartsa <br>
tiszteletben a Legfelsőbb Tanács által rögzített határokat, és mi <br>
megvédjük Önöket a románoktól, akik nem kaptak tőlünk semmilyen <br>
felhatalmazást. Azonnali hatállyal küldünk egy szövetséges katonai <br>
missziót, amelynek feladata a leszerelés felügyelete, valamint <br>
gondoskodni arról, hogy a román csapatok kivonuljanak.”<br>
<br>
A szövetséges katonai misszió tagjai: Harry Hill Bandholtz (amerikai), <br>
Reginald Gorton (angol), Jean César Graziani (francia), Ernesto Mombelli <br>
(olasz) tábornokok voltak. Rájuk bízták a román egységek Budapestről, <br>
Magyarországról való távozásának felügyeletét.<br>
<br>
Bandholtz tábornokot már magyarországi tartózkodása első napján <br>
felkereste József főherceg – aki személyes ambícióitól hajtva, de senki <br>
által meg nem bízva igyekezett eljátszani a „kormányzó szerepét” - és <br>
bemutatta neki a románok ultimátumát, amelynek értelmében <br>
Magyarországnak teljesítenie kell minden román követelést, át kell adnia <br>
minden hadfelszerelését és hadianyagát, valamint politikai unióra kell <br>
lépnie Romániával, amelyben - az Osztrák-Magyar monarchia mintájára – a <br>
román király lenne Magyarország uralkodója.<br>
Bandholtz tábornok a dokumentum áttanulmányozása után ezt javasolta <br>
József főnercegnek:<br>
<br>
„Figyelembe véve azt a tényt, hogy mivel nem a román teljhatalmú <br>
megbízott adta át (az ultimátumot), nyugodtan megüzenheti a küldőnek, <br>
hogy menjen egyenest a pokolba.”<br>
<br>
Már ezzel az állásfoglalásával beírta volna magát a magyar történelembe, <br>
de további ténykedése csak fokozta a magyarság iránta való rokonszenvét. <br>
És ez a rokonszenv kölcsönös volt…<br>
<br>
Bandholtz tábornok teljesen elfogulatlanul, országát képviselve érkezett <br>
hazánkba, de látva a rizsporozott hajú, kirúzsozott tisztek vezette <br>
román csapatok budapesti tevékenységét, szimpátiája hamarosan a magyarok <br>
felé fordította.<br>
<br>
Például a románok az Állami Vasúti Üzemből augusztus 25.-én 135 <br>
teherautónyi üzemfelszerelést akartak elszállítani - további 25 <br>
teherautóra még rakodtak -, mikor Bandholtz tábornok közbelépett és <br>
megakadályozta az üzem kifosztását.<br>
<br>
Leghíresebb incidense a zabráló románokkal a Nemzeti Múzeumban esett <br>
meg. 1919. október 5-én már felvonultak a múzeum elé a rakodásra váró <br>
román teherautók, hogy elszállítsák onnan az őket „megillető” román <br>
területekről (pl. Erdélyből) származó műkincseket. Meg persze azt, ami <br>
még megtetszik… Ő pedig, legendák szerint lovaglóostorával tört utat <br>
magának a román katonák között a Múzeumhoz…<br>
<br>
A tábornok naplójában így emlékezik a múzeumi eseményekre:<br>
<br>
„1919. október 6. Tegnap este alighogy felálltunk azon kitűnő lakomák <br>
egyike után, amelyekkel Gore százados táplál bennünket, bejelentkezett <br>
Horowitz ezredes és elmondta, hogy a románok egy egész konvojnyi <br>
teherautóval a Nemzeti Múzeumnál és készülnek elvinni számos művészeti <br>
alkotást. A Katonai Misszió október 1-jei találkozóján döntés született <br>
arról, hogy bár a románok azt állítják, számos, a Nemzeti Múzeumban <br>
található tárgy őket illeti meg, mivelhogy jelenleg ők Erdély urai, ne <br>
kapjanak egyet sem közülük, mielőtt azt jóvá nem hagyja bizottságunk, <br>
amelynek elnöke Shafroth amerikai százados. Még aznap tájékoztattuk <br>
döntésünkről a román főparancsnokot. Loree ezredes és egy amerikai <br>
katona társaságában visszakísértem Horowitz ezredest a Múzeumhoz, <br>
amelyet szoros román őrség vett körül. Az egyik férfi megpróbált <br>
megállítani bennünket, de nem szereztünk neki nagy örömöt, mi pedig <br>
bementünk az épületbe, s végül előkerítettük az igazgatót.<br>
<br>
Úgy körülbelül délután 6 órakor Serbescu tábornok, tisztek és civilek <br>
egy csoportja kíséretében megjelent a Múzeum előtt egy tizennégy <br>
kamionnyi konvojjal és egy különítmény katonával. Kijelentette, hogy <br>
Mardarescu tábornoktól és Diamandi főbiztostól felhatalmazást kapott <br>
arra, hogy átvegye az Erdélyből származó tárgyakat és követelte a <br>
kulcsokat. Az igazgató tájékoztatta őt arról, hogy a Szövetséges Katonai <br>
Bizottság vette át a Múzeum felügyeletét, és hogy nem adja ki a <br>
kulcsokat. Serbescu tábornok ezt követően elmondta neki, hogy reggel <br>
visszajönnek és amennyiben a kulcsokat nem kerítik elő, erőszakkal <br>
viszik el a műtárgyakat. Mindezért elkértem az igazgatótól a raktár <br>
kulcsát és egy darab papírt hagytam ott a következő szöveggel:<br>
<br>
„Annak, akit megillet - Mivel a Szövetséges Katonai Bizottság felelős a <br>
Budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban található valamennyi tárgyért, a <br>
kulcsot a soros elnök, Bandholtz tábornok, az amerikai képviselő vette <br>
magához.” Mindezt aláírásom követte. Ezt követően Loree ezredessel <br>
lepecsételtettem valamennyi ajtót, amelyekre a következőket írattam ki:<br>
„Ezt az ajtót a Szövetséges Katonai Bizottság parancsára pecsételték le.<br>
H. H. Bandholtz, soros elnök<br>
1919. október 5.”<br>
<br>
A hálás magyar nemzet 1936-ban szobrot emeltetett az 1925. május 11-én, <br>
a Michigan állambeli Constantine-ban elhunyt tábornoknak. Bár a 2. <br>
világháborúban hivatalosan hadat viseltünk az Egyesült Államok ellen, a <br>
szobor a helyén maradt, az angol nyelvű felirattal:<br>
<br>
I simply carried out the instructions of my Government, as I understood <br>
them, as an officer and a gentleman of the United States Army. (Csupán a <br>
kormányom instrukcióinak megfelelően cselekedtem, ahogy azokat <br>
úriemberként és az amerikai hadsereg tisztjeként értelmeztem.)<br>
<br>
A háború után azonban… Új rendszer jött. A szobrot elszállították, <br>
„restaurálásra”. Ami valójában a szobortemetőt jelentette. Onnan került <br>
később az amerikai nagykövet kertjébe, majd 1989-ben vissza, eredeti <br>
helyére, Szabadság térre.<br>
<br>
A legendák szerint, elhíresült lovagló pálcáját, a szobor azért tartja a <br>
háta mögött, mert a románok több ízben is tiltakoztak a Horthy <br>
kormánynál a pálca ellen. Mert Pesten azt mesélik, a tábornok azzal <br>
kergette ki a románokat a Nemzeti Múzeumból…<br>
<br>
Forrás: Wikipédia; Origo.hu; <a href="http://24.hu" rel="noreferrer noreferrer" target="_blank">24.hu</a><br>
Képek:<br>
- Harry Hill Bandholtz<br>
- Román lovasok a budapesti utcán<br>
- A nevezetes cetli. „Ezt az ajtót a Szövetséges Katonai Bizottság <br>
parancsára pecsételték le.<br>
H. H. Bandholtz, soros elnök<br>
1919. október 5.”<br>
-Harry Hill Bandholtz szobra Budapesten, a Szabadság téren, Ligeti <br>
Miklós alkotása (1936)<br>
<br>
-- <br>
<br>
Üdvrivalgással:<br>
KEA.<br>
_______________________________________________<br>
Grem mailing list<br>
<a href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu" target="_blank" rel="noreferrer">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a><br>
<a href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem" rel="noreferrer noreferrer" target="_blank">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a><br>
</blockquote></div>