Olyannyira
fasisztának lett bélyegezve, hogy az MTA még a munkásságáról rendezett
konferenciát is csaknem ellehetetlenítette – az új Molnár Tamás-kötetről

Erkölcs
van, de érdekek, vágyak, indulatok, hatalmi küzdelmek és más emberi
nyomorúságok is léteznek, amelyeket nem lehet kiküszöbölni a világból.

https://mandiner.hu/belfold/2025/02/az-idealizmus-hamis-formai

Molnár
Tamás a huszadik századi magyar és amerikai konzervatív, illetve
katolikus politikai gondolkodás meghatározó alakja. A dachaui
koncentrációs tábor túlélője nem az angolszász konzervatív, hanem a
kontinentális ellenforradalmi-reakciós iskola követője, és olyannyira
kijárt neki itthon a fasiszta jelző, hogy amikor 2010-es halála előtt
nem sokkal konferenciát szerettek volna rendezni a munkásságáról a
Magyar Tudományos Akadémián, az illetékes osztály megakadályozta, így
végül a Sapientia Hittudományi Főiskolán szervezték meg. Számos műve
megjelent már magyarul, leginkább Turgonyi Zoltán filozófus
fordításában, de azért bőven maradt még az életműből fordítanivaló. Erre
vállalkozik a Ludovika Egyetemi Kiadó Mezei Balázs, Hoppál Bulcsú és
Pogrányi Lovas Miklós szerkesztők segítségével a Molnár Tamás
Összegyűjtött Művei sorozatban. A frissen megjelent két munkát, Az
amerikai életformát és Az ideális állam kritikáját dicséretes rövidségük
okán egy kötetben adták ki.

Fotó: Ludovika Egyetemi Kiadó
Molnár
Tamás alapállítása, hogy 1945, azaz a második világháború után az egész
Nyugatot leuralta az amerikai életforma. Ezt ő sajnálatosnak tartja,
ezért is írt esszét róla. A szöveg politikailag kifejezetten inkorrekt,
megkapják magukét Molnár kiszólásaiban a feministák, az lmbtq-mozgalom
(„homoszexuálisok”) és mindenki más is. A szerző másik alapállítása az,
hogy az amerikaiak az ország alapításánál fogva puritánok. Ez talán
meglepően hangzik, azonban a puritanizmus nem tartalom, hanem
hozzáállás és módszertan. Az USA alapítása az anglikán egyház és a brit
uralkodó elől menekülő puritánokhoz kötődik, akik szigorú, már-már
aszkéta életmódjukról nevezetesek. A puritánok leértékelték a lelket,
ezért az amerikaiak mindenhez útmutatót keresnek, és
mechanikusan-egységesen másolják őket. Ezért puritán a szexuális
aszketizmus és a szexuális hedonizmus is, ahogy az utazást, a
szórakozást, a munkát és az élet minden aspektusát is így élik,
„guide-ok” mentén. Vagyis a puritanizmus konformista: tilos kilógni, a
középszerűséget bátorítja. A szerző kitér az amerikai életforma olyan
sajátosságaira is, mint az üzlet, a vallás és a legalizmus (azaz az élet
legapróbb aspektusainak eljogiasítása), a bevándorlás és az
elitellenesség. Félelmetes jósnak bizonyul az esszében.

Az
ideális állam kritikája provokatív cím. Molnár Tamás végigveszi az
ideális államról, társadalomról és a hozzájuk vezető haladásról való
gondolkodás történetét. A kortárs haladárság közvetlen előzményei a
felvilágosodáshoz vezetnek vissza minket, amikor a tudományos és
technikai fejlődésbe vetett optimista hit fellendült, és megjavíthatónak
vélték az embert. A történelmi haladásnak vannak azonban keresztény
elképzelései is a középkorból, sőt akár az ókorból is. Molnár a
keresztény haladáshitet is kritikával illeti. Kiindulópontja az áteredő
bűn és a romlott emberi természet, amit nem lehet megváltoztatni.
Erkölcs van, de érdekek, vágyak, indulatok, hatalmi küzdelmek és más
emberi nyomorúságok is léteznek, amelyeket nem lehet kiküszöbölni a
világból. Ezeket hagyományosan az erős állam, erőszakszervezetek és
hatalmi struktúrák tartják kordában. A haladás az állam megszüntetését,
minimalizálását vagy feloldását ígéri, azaz a hatalom eltüntetését vagy
felszámolását, és az emberek közti konfliktusok kiiktatását, többnyire
értelmiségi álmok kergetésével, mint a kevés munka, sok művelődés és
szórakozás.

A mennyország földi megvalósítása azonban lehetetlen, a jó és a rossz Krisztus második eljöveteléig küzdeni fog a földön,

nem lehet kiiktatni vagy lezárni a történelmet, és utópia a siratott aranykor jövőbe vetítése.

Molnár Tamás: Az amerikai életforma / Az ideális állam kritikája. Ludovika Egyetemi Kiadó, 2024