<div dir="ltr">
<h1><span style="color:rgb(153,0,0)">Fekete István: Az ima</span><span style="color:rgb(204,0,0)"> </span></h1>
<span><span><span></span></span></span><a href="https://szentferencalapitvany.org/fekete-istvan-az-ima/" target="_blank">https://szentferencalapitvany.org/fekete-istvan-az-ima/</a> <span><span><span>.</span></span></span>
<p><font size="4"><b style="color:rgb(153,0,0)">Az ima nálam nagyon régen kezdődött. Szinte emlékeim
legelején. Ülök az ágyban és egy pár száraz, öreg kéz összefogja az
enyéimet.</b></font></p>
<p><font size="4"><b style="color:rgb(153,0,0)">– Mondd, kisfiam… És én mondtam utána az imát. Az ágy puhasága
simogatott, az est zsongított, az álom a szemem körül járt és én mondtam
az imát, és gyönge gyermeki képzeletemmel felemeltem lelkem az
Istenhez.</b></font></p>
<p><font size="4"><b style="color:rgb(153,0,0)">Később – a diákévek kamaszos rohanásában – az ima a templomot
jelentette, ahol elcsitultak </b><span style="color:rgb(0,0,0)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">a zűrzavaros vágyak</span></b></span><b style="color:rgb(153,0,0)">, lassúra vált a lépés,
tompán koppantak a szentelt kövek és <u>az oltár előtt lobogó örökmécs</u>
mindig megmelegített, ha kinyújtottam feléje didergő kezemet. Ekkor már
nem könyvből imádkoztam és nem is a régi kis imádságokat mondtam. A
kivilágosodó értelem szavakat keresett, melyek újak, szépek voltak és
csak az én örömömet, bánatomat, kérésemet vitték az Örökkévaló elé.</b></font></p>
<p><font size="4"><span style="color:rgb(0,0,0)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">Aztán jött az előbbi világégés </span></b></span><b style="color:rgb(153,0,0)">és mindig mélyen megrendített az imára
zendült kürtök rivalgása s a térdre hullt harctérre induló századok
</b><span style="color:rgb(0,0,0)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">halálos csendje</span></b></span><span style="color:rgb(153,0,0)"><b><span style="background-color:rgb(255,255,255)">, </span></b></span><b style="color:rgb(153,0,0)">ahol szinte érezni lehetett az </b><span style="background-color:rgb(255,255,255);color:rgb(153,0,0)"><b>elhagyott</b></span><b style="background-color:rgb(255,255,255);color:rgb(153,0,0)"> otthonok felé
szálló gondolatokat, aggódást, szeretetet, igazi imát, ami hangtalanul
szárnyalt </b><b style="color:rgb(0,0,0);background-color:rgb(234,209,220)">a </b><span style="color:rgb(0,0,0);background-color:rgb(234,209,220)"><b>halál </b></span><span style="color:rgb(0,0,0);background-color:rgb(234,209,220)"><b>felé induló </b></span><b style="color:rgb(153,0,0)">férfiak lelkéből.</b></font></p>
<p><font size="4"><b style="color:rgb(153,0,0)">Ó, milyen kicsik és mégis mennyire férfiak voltak ezek a katonák,
akik káromkodva ébredtek, káromkodva feküdtek és csak itt döbbentek rá,
hogy <u>az igazi kiállás hitben, vérben, fájdalomban, betegségben – és
imádságban akár ezrek előtt a nyílt terek porában: az egyetlen és valódi
férfiasság</u>.</b></font></p>
<p><font size="4"><span style="color:rgb(0,0,0)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">Aztán jött a zuhanás Trianon halálos völgyébe. Jött a megalázás, a
szégyen, az elesettség, szegénység, járvány </span></b></span><b style="color:rgb(153,0,0)">és jöttek az imák. <u>Az egész
nemzet megtanult imádkozni </u>és nem szégyellték már a férfiak sem –
egy-egy „szóra” – befordulni a templomba. Ezek a férfiak többnyire
megjárták a harctereket és <u>megtanulták, hogy egyetlen félelem örökös
csak </u>– nem halálfélelem, hanem <u>az istenfélelem</u>. És <u>ahogy az imádság felé
fordult a nemzet, úgy emelkedtünk ki </u></b><span style="color:rgb(0,0,0)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">a halálra ítéltség posványá</span></b></span><b style="color:rgb(153,0,0)">ból.</b></font></p>
<p><font size="4"><b style="color:rgb(153,0,0)">Amilyen csendesek lettünk, olyan </b><span style="color:rgb(0,0,0)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">hangos volt körülöttünk a győztesek
páholya, és amilyen fennhéjázók voltak ők, </span></b></span><b style="color:rgb(153,0,0)">olyan alázatosak lettünk mi,
mert akkor éreztük már, hogy <u>az alázatosságnál nincsen nagyobb </u>a
világon. És elhallgatott körülöttünk </b><span style="color:rgb(0,0,0)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">az erőszak süvöltése</span></b></span><b style="color:rgb(153,0,0)">, mert halkan
szólni kezdtek a kassai harangok és meghallhatták az egész világon,
amikor a dómban a magyarok <u>Te Deum-</u>ot imádkoztak. <u>Nagy, szent
pillanatokban mindig az ima volt velünk, mellettünk, értünk</u>. <u>Nagy
örömökben, nagy sírásokban, csendben és viharokban: ima, ima. </u>És </b><span style="color:rgb(0,0,0)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">most
mégis</span></b></span><b style="color:rgb(153,0,0)"> </b><span style="color:rgb(0,0,0)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">mind több helyen </span></b></span><b style="color:rgb(153,0,0)">hallom, olvasom, hogy valaki </b><span style="color:rgb(0,0,0);background-color:rgb(234,209,220)"><b>imádja a
lencsefőzeléket, imádja a karóráját, imádja a kirándulást és a táncot</b></span><b style="background-color:rgb(255,255,255);color:rgb(153,0,0)">.
</b><b style="background-color:rgb(255,255,255);color:rgb(0,0,0)"><span style="background-color:rgb(234,209,220)">Préda lett</span> </b><b style="background-color:rgb(255,255,255);color:rgb(153,0,0)">ez a szó, melyet magyar paraszttól sohasem hallott senki, és
</b><span style="color:rgb(0,0,0);background-color:rgb(234,209,220)"><b>elkopott lassan, mint a kocsmaküszöb</b></span><b style="color:rgb(0,0,0);background-color:rgb(234,209,220)">.</b></font></p>
<p><font size="4"><span style="background-color:rgb(255,255,255);color:rgb(153,0,0)"><b>Mindenki </b></span><span style="color:rgb(0,0,0);background-color:rgb(234,209,220)"><b>„imád” mindent. A lovát, a szeretőjét, a nyakkendőjét…
</b></span><span style="color:rgb(0,0,0);background-color:rgb(234,209,220)"><b>megszentségtelenítve </b></span><b style="color:rgb(153,0,0)">egy szót, az emberi lélek néma himnuszát,
tisztaság, a kérés, a vigasz, a félelem, az istenkeresés egyetlen,
utolsó felkiáltását, amikor már nincs semmi, de semmi segítség,
mentsvár, csak az ima.</b></font></p>
<p><font size="4"><b style="color:rgb(153,0,0)">Ne </b><span style="color:rgb(0,0,0)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">imádj hát mindent</span></b></span><b style="color:rgb(153,0,0)">, édes Magyarom, ne </b><span style="color:rgb(0,0,0)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">szórd </span></b></span><b style="color:rgb(153,0,0)">lelked aranyát, nyelved
szépségét </b><span style="color:rgb(0,0,0)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">a rombolás disznai elé, </span></b></span><b style="color:rgb(153,0,0)">ne imádj </b><span style="color:rgb(0,0,0)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">semmit</span></b></span><b style="color:rgb(153,0,0)">, csak az Istent, mert
nem tudod, milyen idők jönnek és <u>nincs </u></b><span style="color:rgb(0,0,0)"><b><span style="background-color:rgb(234,209,220)">az a vihar, mely elpusztíthatna<u>,
</u></span></b></span><u><b style="color:rgb(153,0,0)">ha veled van az imádság és veled van az Isten.</b></u></font></p>
<p><font size="4"><b style="color:rgb(153,0,0)">Fekete István</b></font></p>
</div>