<div dir="ltr">
<h1 class="gmail-cim">Pavlovits Tamás: Blaise Pascal</h1><div class="gmail-datumsav"><a href="https://www.magyarkurir.hu/nezopont">Nézőpont</a> – 2025. január 26., vasárnap | 19:00<div class="gmail-ikonok"><br></div></div><div class="gmail-kozepre"><a class="gmail-fokep" rel="lightbox['g144695']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=144695&v=&img=c_1pasc0.jpg"><span class="gmail-galcount" title="1 kép a galériában, kattintson!"><img src="https://www.magyarkurir.hu/design1/img/img.png" align="absmiddle"> 1</span></a></div><h3 class="gmail-lead">Blaise
Pascal (1623–1662) francia filozófus, teológus, egyike a
világtörténelem legnagyobb gondolkodóinak. Matematikusként a
játékelmélet és a valószínűségszámítás korai úttörője, a filozófiában az
egzisztencializmus egyik első képviselője, teológusként a kereszténység
védelmezője volt.</h3><div class="gmail-contentsav"><p>A
kötet szerzője filozófus, a Szegedi Tudományegyetem tanszékvezető
egyetemi tanára, az Université de Sorbonne és az MTA doktora.
Előszavában emlékeztet rá: 2023-ban, Blaise Pascal születésének 400.
évfordulójára jelent meg Ferenc pápa <em>Sublimitas et miseria hominis (Az ember nagysága és nyomorúsága)</em>
kezdetű apostoli levele. Ezt követően a Szent István Társulat
felajánlotta Pavlovits Tamásnak, hogy ismét kiadja azt a monográfiáját,
amely másfél évtizeddel ezelőtt, 2010-ben az Attraktor Kiadó
gondozásában jelent meg, <em>Blaise Pascal. A természettudománytól a vallási apológiáig</em> címmel. A mostani könyv teljes átdolgozása ennek.</p>
<p>Az olvasó egy „intellektuális életrajzot” tart a kezében, amely
Pascal életét beszéli el születésétől haláláig, úgy, hogy az
élettörténetben a művek bemutatása és elemzése is helyet kap, többnyire
megszületésük sorrendjében. A kötet teljes körű képet ad az olvasónak
Pascal életéről és életművéről.</p>
<p>A kötet tudós írójának fontos forrása a két korabeli életrajz: az egyiket Pascal nővére, Gilberte írta <em>Fivérem, Blaise Pascal</em> címmel; a másik pedig unokahúgától, Marguerite Périertől származik, és az <em>Emlékek Pascalról és családjáról</em>
címet viseli. Egyikre sem jellemző azonban az objektív pontosságra
törekvés. E két szöveg mellett fontos dokumentum az a szintén
Gilberte-től származó életrajz, amely Jacqueline Pascalnak, Blaise
húgának életét örökíti meg. Pavlovits Tamás szerint e három szöveg
pontatlanságai ellenére is értékes adatokkal szolgál Pascal életére
vonatkozóan, feltéve, hogy kellő körültekintéssel kezeljük őket.</p>
<p>Bascal hároméves volt, amikor az édesanyja meghalt. Ettől kezdve
édesapja – aki az Adóügyi Bizottság elnöke volt, és műkedvelő
matematikus – egyedül nevelte három gyermekét, soha nem házasodott újra.
Mivel sok szabadideje volt, és a két kisebbik gyermeke már idejekorán
kivételes szellemi képességről tett tanúbizonyságot,</p>
<blockquote>
<p>az özvegy apa úgy határozott: nem adja kollégiumba őket, hanem saját
kezébe veszi nevelésüket. A korszakra egyáltalán nem jellemzően meleg
családi légkört alakított ki, és erősen ragaszkodott gyermekeihez,
akikkel bensőséges viszonyt ápolt egészen haláláig.</p>
</blockquote>
<p>Az apa, Étienne Pascal már egészen korán elmagyarázta a tudományok
iránt kiemelten érdeklődő fiának, hogy az ész és a hit területei
különböznek egymástól, és hogy a hit tárgyai nem vethetők alá az ész
kutatásainak. A kettő között tehát jelentős választóvonal húzódik.
Pascal különleges tehetsége már igen korán megmutatkozott. Gilberte
szerint tizenegy évesen írta legelső munkáját, egy, a hangokról szóló
értekezést, amely azonban nem maradt ránk. Mindössze tizenhat éves volt,
amikor megalkotta első jelentős matematikai munkáját, <em>Értekezés a kúpszeletekről</em>
címmel. Ettől fogva a Marin Mersenne minimita szerzetes által Párizsban
alapított akadémia tagjai csodagyerekként tekintettek a még kamasz korú
Pascalra.</p>
<p>A könyv írója megvilágítja: Pascalnak két megtérése volt: az első
1646-ban, amikor egy lábtörés több hónapra ágyba kényszerítette – ekkor
közel került a janzenistákhoz, de nem vált feltétlen követőjüké; a
második, döntő megtérése 1654. november 23-ról 24-ére virradó éjszaka
történt, és gyökeres fordulatot hozott Pascal életében. Hirtelen
megszakította a tudományos és a felsőbb társadalmi körökkel ápolt
kapcsolatainak nagy részét, hosszú időre felhagyott a matematikai
kutatásokkal, és a vallásos elmélkedésnek és a teológiai olvasmányoknak
szentelve életét elvonult a világtól. A könyv közli az <em>Emlékirat (Mémorial)</em> teljes szövegét:</p>
<blockquote>
<p>Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene, nem a filozófusoké és
tudósoké. Bizonyosság, bizonyosság, érzelem, öröm, béke. Jézus Krisztus
Istene… A te Istened az én Istenem lesz. Feladni a világot és mindent
Istenen kívül. Csak az Evangélium tanította utak vezetnek hozzá…”</p>
</blockquote>
<p>Pascal élettörténetének bemutatása mellett a kötet másik fontos célkitűzése fő művének, a <em>Gondolatok</em>nak
átfogó ismertetése. A szerző elemzésében amellett érvel, hogy ez a mű
nem gondolatok laza gyűjteménye, hanem egy rendkívüli körültekintéssel
felépített, de befejezetlen apologetikai mű.</p>
<p>Pavlovits Tamás bemutatja, hogyan vette védelmébe Pascal a keresztény vallást egy nagyszabású vallási apológia keretében. A <em>Gondolatok</em>
nemcsak azért tekinthető Pascal főművének, mert minden munkája mellett
ez a legismertebb, hanem mert ő maga is legjelentősebb írásának
tartotta. Bizonyos értelemben gondolkodása szintézisének számít,
amelyben minden korábbi tudását felhasználta, mind formai-módszertani,
mind tartalmi szempontból. Elismertsége és népszerűsége ugyanakkor
elfeledteti, hogy ez a mű „valódi rejtély. Oly mértékben rejtély, hogy
egy dekonstruktív szellemű elemzés akár még azt is kimutathatná róla,
hogy nem is létezik. Ahhoz, hogy a Gondolatok önálló módon létezzen,
rendelkeznie kellene egy koherens egységgel és formával, amely a
létezéséhez szükséges önazonosságát biztosítja. Ennek hiányában
legfeljebb gondolatokról, nem pedig a Gondolatokról beszélhetünk”.
Pascal azt állítja: el kell jutnunk annak belátására, hogy az ember
természetes úton nem képes a boldogságra, másfelől „a
megfellebbezhetetlen boldogságvágy az ember teremtéskori állapotából
visszamaradt természet sajátossága”. Ez pedig megmutatja a megoldást is:
egyedül a hit, azaz Isten képes boldoggá tenni az embert.</p>
<p>Az ember hiába keresi önmagában a fényt, egyetlen helyes belátásra
tehet csak szert a természetes világosság által: arra, hogy önmagában
nem találhatja meg sem az igazságot, sem a jót. Az emberi teremtmény
hiába fordul a filozófusok tanításához, nem fog választ kapni az igazság
és a boldogság kérdésére, mert azt egyedül Istentől remélheti. Az
isteni bölcsesség nem szándékozik zsarnoki módon kikényszeríteni a
hitet, nem akarja, hogy az isteni igazságot az ember érvek nélkül
fogadja el. Ugyanakkor nem áll szándékában mindent érvekkel
alátámasztani. Jézus Krisztus megtestesülésekor Isten „olyan formát
öltött, amelyben isteni mivolta nem mindenki számára vált
felismerhetővé”. Pascal Jézus Krisztus legfontosabb bizonyítékának a
próféciákat nevezi, kiemelve: isteni természetének belátásához már azok a
beteljesült jóslatok is elegendők lennének, amiket ő mondott. Még
határozottabb megerősítést nyer azonban ama jövendölések által, amelyek
az ő eljövetelét adták hírül.</p>
<blockquote>
<p>A próféciák végső beteljesülése abban nyilvánult meg, hogy a törvény
külső törvényből belsővé vált, és a szív törvénye lett. Ennek
megjövendölése arra a keresztény törvényre utalt, amelyet Jézus Krisztus
hirdetett a szeretet által.</p>
</blockquote>
<p>Pavlovits Tamás emlékeztet Pascal mondására: „Semmibe venni a
filozófiát, ez az igazi filozofálás.” A szerző hozzáfűzi: az
apologetikus gondolkodás a filozófia egy sajátos formája, amely a
filozófia önkritikáját kihasználva igyekszik elérni a filozófiai
gondolkodás eredeti célját, a boldog, bölcs és nyugodt életet. „Pascal
ezt a célt nem valósíthatta meg, de vállalkozása nem tehetségének
hiányán bukott el, hanem azon, hogy ember létére ő sem volt képes
kitörni abból a végességből, amely az emberi életet tragikussá és
egyúttal értékessé teszi.”</p>
<p>Fent említett könyvében Gilberte felidézi: tudós öccse halálos ágyán így fohászkodott: „Ne hagyjon el Isten engem soha!”</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g144695']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=144695&v=&p=1&img=c_1pasc.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><em>Pavlovits Tamás: Blaise Pascal</em><br><em>Szent István Társulat, 2024</em></p>
<p><strong>Bodnár Dániel/Magyar Kurír</strong></p></div>
</div>