2024-11-15
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-11-15
32. évközi hét péntek

SZENTLECKE Szent János apostol második leveléből

Aki hűségesen kitart Krisztus tanítása mellett az kegyelmi kapcsolatban él Istennel.

Testvéreim!

Igen örültem, hogy olyanokat találtam köztetek, akik az igazság útján
járnak, amint az Atya parancsolta nekünk. Most arra kérlek titeket, a
közösség tagjait, hogy szeressük egymást. Ezzel nem új parancsot írok
nektek, hanem azt, amit már kezdetben kaptunk. A szeretet abban áll,
hogy az Úr parancsai szerint cselekedjünk. Parancsa pedig az, amit
kezdettől fogva hallottatok: szeretetben éljetek! Sok hamis tanító
lépett fel a világban. Ezek nem vallják, hogy Jézus Krisztus emberi
testben jött el közénk. Az ilyen ember: hamis tanító és antikrisztus.
Vigyázzatok magatokra, hogy amit már elértetek, el ne veszítsétek, hogy
teljes jutalmat kapjatok! Aki eltér Krisztus tanításától, és nem tart ki
mellette, az nem mondhatja magáénak Istent. Aki viszont kitart a
tanítás mellett, abban él az Atya is, meg a Fiú is.

Ez az Isten igéje.

2Jn 4-9

VÁLASZOS ZSOLTÁR   :

Válasz: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik. Vö. 1b. vers.

Előénekes: Azok a boldogok, akiknek tökéletes az útjuk, * akik az Úr törvénye szerint élnek.

Azok a boldogok, akik intelmeit megfogadják, * és, akik őt keresik teljes szívvel.

Hívek: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.

E: Buzgó szívvel csak téged kereslek, * ne engedd, hogy parancsaidtól eltérjek.

Beírtam szívem rejtekébe intéseidet, * hogy ne vétkezzem ellened.

H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.

E: Csak légy jó szolgádhoz, és élni fogok, * és én igédet megtartom.

Csodáidra nyisd föl szememet, * hogy csodálhassam törvényeidet.

H: Boldogok, akik Isten útján járnak, * és törvényét követik.

Zsolt 118,1.2.10.11.17.18

ALLELUJA

Nézzetek föl, és emeljétek föl fejeteket * mert elérkezett megváltástok ideje. Lk 21,28 – 10. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből

Jézus így beszélt tanítványaihoz második eljöveteléről: „Mint ahogy Noé
korában történt, úgy lesz az Emberfia napjaiban is. Ettek, ittak,
házasodtak, férjhez mentek addig a napig, amíg Noé be nem szállt a
bárkába. Akkor jött a vízözön, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy
történt Lót napjaiban is. Ettek és ittak, adtak és vettek, ültettek és
építettek. De amelyik napon Lót elhagyta Szodomát, kénköves tűzeső
hullott az égből, és elpusztította valamennyit. Ugyanígy lesz azon a
napon is, amikor az Emberfia megjelenik. Aki abban az órában a háztetőn
tartózkodik, és holmija van lenn a házban, le ne jöjjön érte, hogy
elvigye! Aki a mezőn lesz, haza ne jöjjön! Emlékezzetek Lót feleségére!
Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt; aki pedig elveszíti,
megmenti azt az (örök) életre. Mondom nektek; azon az éjszakán ketten
lesznek egy fekvőhelyen; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Két
asszony együtt őröl; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják. Ketten
lesznek a mezőn; az egyiket felveszik, a másikat otthagyják.” A
tanítványok megkérdezték: „Hol lesz ez, Uram?” Azt felelte: „Ahol a
holttest van, odagyűlnek a sasok.”

Ezek az evangélium igéi.

Lk 17,26-37

EGYETEMES
KÖNYÖRGÉSEK

Pap: Imádjuk Krisztus Urunkat, aki kereszthalála által feláldozta magát
értünk a mennyei Atyának, hogy megszabadítson minket bűneinktől!

Lektor: 1. Urunk, te véred kiontásával szentesítetted az új és örök szövetséget: add, hogy mindig hűségesek maradjunk hozzád!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

2. Urunk, te vállaltad értünk a szenvedést és a kereszthalált: add, hogy
mi se vonakodjunk elfogadni és hordozni életünk keresztjeit!

Hívek: Kérünk téged...

3. Urunk, te megígérted, hogy örök életre szökellő vízforrást ajándékozol nekünk: áraszd ki Szentlelkedet minden emberre!

Hívek: Kérünk téged...

4. Urunk, te elküldted tanítványaidat, hogy hirdessék a kereszt üdvözítő
erejét: add, hogy mi is keresztedből merítsünk erőt szenvedéseink
elviselésére!

Hívek: Kérünk téged...

5. Urunk, te kereszted és feltámadásod által eltörölted minden
vétkünket: add, hogy eltöltsön bennünket a Szentlélek vigasztalása!

Hívek: Kérünk téged...

(6. Urunk, te kiérdemelted híveid számára a feltámadást és az örök
dicsőséget: add, hogy elhunyt testvéreink elnyerjék ígéreteid
teljesülését!

Hívek: Kérünk téged...)

Pap: Istenünk, a kereszt botránya megmutatta számunkra örök
bölcsességedet és irántunk való végtelen szeretetedet. Engedd, hogy
mindig bizakodó lélekkel dicsekedjünk Krisztus keresztjével. Aki él és
uralkodik mindörökkön-örökké.

Hívek: Ámen.