<div dir="ltr">
<h1 class="gmail-node-title"><span>Traumatizálom a gyerekemet azzal, hogy néha kiabálok?</span></h1><div>
<a href="https://kepmas.hu/hu/traumatizalom-gyerekemet-azzal-hogy-neha-kiabalok?utm_source=52968-H%C3%ADrlev%C3%A9l%20lista%20%28K%C3%A9pm%C3%A1s%29&utm_campaign=1301802-H%C3%ADrlev%C3%A9l%2008.16.%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20-%201&utm_medium=17665-email&utm_content=H%C3%ADrlev%C3%A9l%2008.16.%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20">https://kepmas.hu/hu/traumatizalom-gyerekemet-azzal-hogy-neha-kiabalok?utm_source=52968-H%C3%ADrlev%C3%A9l%20lista%20%28K%C3%A9pm%C3%A1s%29&utm_campaign=1301802-H%C3%ADrlev%C3%A9l%2008.16.%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20-%201&utm_medium=17665-email&utm_content=H%C3%ADrlev%C3%A9l%2008.16.%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20</a></div><div>
<div class="gmail-field gmail-field--name-field-lead gmail-field--type-text-long gmail-field--label-hidden gmail-field--item"><p><strong>Egy
szerető szülő törekszik arra, hogy a lehető legjobbat biztosítsa a
gyermekének. Ám nem mindig egyértelmű, végső soron mi az, ami árt, és mi
az, ami használ. Amikor ugyanis igyekszünk megóvni a legkisebbeket
minden negatív érzelemtől, egyet teszünk: megfosztjuk őket annak
lehetőségétől, hogy megtanulják kezelni a kellemetlen helyzeteket. Ennek
pedig hosszú távú következményei lehetnek. </strong><em><strong>Schindler Zsófia</strong></em><strong> pszichológus írása.</strong></p></div>
<em>„Elmentem az IKEA-ba a két és fél éves gyerekemmel, de totális katasztrófába torkollott.”</em> Így kezdi <a href="https://www.reddit.com/r/Parenting/comments/15lfthh/i_screamed_at_my_child_and_i_feel_horrible/" target="_blank">történetét</a>
egy kétségbeesett anya, és hiszem, hogy a sorai sokak számára ismerősen
csengenek. Az említett napon ugyanis a kisfia nem volt együttműködő
kedvében, s ami egy laza bevásárlásnak indult, végül sírásba-kiabálásba
torkollott. Miután a váratlan érzelmi viharnak majdnem áldozatul esett
egy üvegedény, és a gyengéd nevelési taktikák sem segítettek, az anya
egy ponton türelmét vesztve rárivallt gyermekére. Az ebből fakadó
bűntudat miatt úgy döntött, az internet segítségét kéri. Nem ő az
egyetlen, aki vádolja magát egy-egy hasonló reakcióért. <br></div><div>
Anyák egész sorát foglalkoztatja a <a href="https://www.quora.com/Can-yelling-at-a-child-cause-trauma" target="_blank">kérdés</a>, hogy az alkalmi kiabálás mekkora kárt okozhat a legkisebbek lelki világában? Vajon lehet így traumatizálni egy gyereket? <br></div><div>
<h3>A gyengéd nevelés egyszerre segít és okoz szükségtelen szorongást</h3><p>Az
aggodalom többnyire a gyengéd nevelést alkalmazó szülők körében jelenik
meg, nem véletlenül. A gyengéd nevelés különösen nagy hangsúlyt helyez
arra, hogy a szülő érzelmileg stabil maradjon a kritikus szituációkban,
ami annyit tesz, hogy kiabálás helyett narrálja a helyzetet, és
megértéséről biztosítja a gyermeket. Ahogy egy <a href="https://kepmas.hu/hu/anyai-buntudat-es-irrealis-elvarasok-gyenged-neveles-arnyoldala" target="_blank">korábbi cikkemben</a>
írtam, a gyengéd nevelés egyik célja, hogy az autoriter nevelés hibáit
korrigálja, ezzel elkerülve például azt a sérülést, amit egy szülő
dühkitörése okozhat. És ki ne támogatná a törekvést, hogy higgadtabban, s
amennyire lehet, türelemmel forduljunk a legkisebbekhez? </p><p><a href="https://www.deseret.com/magazine/2022/11/10/23404431/gentle-parenting-family-child-psychology-guide/" target="_blank"><em>John Rosemond</em></a><em> </em>családterapeuta
és bestselleríró szerint azonban többről van szó. Szerinte a szülők
szorongását pontosan azok a szakértők táplálják, akikre a tudásuk miatt
felnéznek. Rosemond szerint az anyák rettegnek attól, hogy ha nem
engednek a gyerekek érzelmeinek, akkor automatikusan ártanak nekik.
Fontos leszögezni: senki sem állítja, hogy a kiabálás jó dolog. De nem
mindegy, milyen gyakran fordul elő. Ha a szülő rendszeresen a gyerekén
éli ki a frusztrációját, az egyértelműen probléma, ilyenkor nem lehet
arra hivatkozni, hogy „a szülő is ember”. Jelen esetben viszont olyan
anyákról van szó, akik igyekeznek higgadtak és türelmesek maradni, ám
olykor-olykor ez a legjobb szándékuk ellenére sem sikerül. Nagy
különbség.</p><div class="gmail-align-center embedded-entity">
<div class="gmail-media-content">
<div class="gmail-field gmail-field--name-field-media-image gmail-field--type-image gmail-field--label-visually_hidden">
<div class="gmail-field--label gmail-sr-only"><br></div>
<div class="gmail-field--item"> <img src="https://kepmas.hu/sites/default/files/styles/embedded_lan/public/media/image/2024/08/14/kiabalas_gyerekkel.jpg?itok=QeHCIOTK" width="409" height="272" alt="kiabálás gyerekkel" class="gmail-img-responsive" style="margin-right: 0px;">
</div>
</div>
<div class="gmail-field gmail-field--name-field-caption gmail-field--type-string gmail-field--label-hidden gmail-field--item">A kép illusztráció – Forrás: Freepik</div>
</div>
</div>
<h3>Nem az a baj, ha a gyerek néha hangos szót hall</h3><p>Azt sem
szabad elfelejtenünk, hogy amikor bizonyos érzelmeket cenzúrázunk,
gyermekünknek is azt üzenjük, hogy dühösnek vagy türelmetlennek lenni
veszélyes, ijesztő és tabu. </p><blockquote><p>Ennek következtében egy
olyan buborékban nő fel, ami idővel óhatatlanul kipukkad, hiszen, ha
otthon nem is találkozik frusztrációval, legkésőbb a játszótéren, az
óvodában vagy az iskolában megtapasztalja azt. </p></blockquote><p>A
gyengéd nevelés pont ilyenkor sülhet el visszafelé, mert nem megvédjük
vele a gyereket, hanem gondoskodunk róla, hogy a konfliktushelyzetek
felkészületlenül érjék. A kulcs tehát nem az érzelmek elfojtása, hanem
annak modellezése, hogy igen, néha szabad dühösnek lenni egymásra, de ez
nem a világ vége. Létezik bocsánatkérés és megbocsátás, és a
kapcsolataink képesek helyreállni. Ugyanez igaz azokra a helyzetekre,
amikor <a href="https://www.youtube.com/watch?v=GA6IRGtg32k" target="_blank">szülők vitatkoznak</a>
egymással. Nem az a baj, ha a gyermek ennek néha fültanúja, hanem az,
ha nem tapasztalja meg, hogy a vitát megbékélés követi. Persze ne
feledjük, hogy felléphetnek olyan helyzetek, ahol a gyermekünk védelme
érdekében elengedhetetlen, hogy gyorsan cselekedjünk, és kellő
nyomatékot adjunk a szavainknak. Ennek a legösztönösebb módja, hogy
felemeljük a hangunkat. Amikor egy gyerek kitépi magát az anyja kezéből,
hogy kiszaladjon az útra, nincs helye a kérlelésnek és a narrálásnak.</p><p>A
reziliencia divatos szó, ám a jelek szerint nehezen sikerül átültetni a
gyakorlatba. Rohamosan növekszik azoknak a gyerekeknek és fiataloknak a
száma, akik szorongással, depresszióval és különböző pszichológiai
problémákkal küzdenek, ami azért érdekes, mert az uralkodó nevelési
nézetek éppen a negatív helyzetektől igyekeznek megóvni ezt a
korosztályt. Honnan ered mégis a szorongásuk? <a href="https://www.theguardian.com/commentisfree/2019/jan/10/by-mollycoddling-our-children-were-fuelling-mental-illness-in-teenagers" target="_blank"><em>Jonathan Haidt</em></a> szociálpszichológus szerint többek közt innen.</p><blockquote><p>Amikor
ugyanis túlféltjük és igyekszünk megvédeni a gyereket minden negatív
helyzettől és érzelemtől, megfosztjuk őt azoktól a kihívásoktól és
készségfejlesztő lehetőségektől, amelyekre szüksége lenne ahhoz, hogy
lelkileg megerősödjön. </p></blockquote><p>Nem csoda, hogy később sokkal
jobban megviselik az olyan kellemetlen, ám nagyon is hétköznapi
helyzetek, mint például az iskolai cikizés (amin valamennyien átestünk).
Ezzel természetesen nem bagatellizálni szeretnék olyan nagyon is valós
problémákat, mint a bullying vagy a kiközösítés. Inkább arra mutatok rá,
hogy ezek a szituációk jóval mélyebben érinthetnek valakit, aki azelőtt
túlnyomó többségében pozitív forgatókönyvekkel találkozott.</p><h3>A túlféltés hosszú távú következményekkel jár a gyermek életében</h3><p>Szociális helyzetekre is reagálhatunk amolyan érzelmi allergiás reakcióval. Jonathan Haidt és <em>Greg Lukianoff </em>a
nyugati egyetemeken eluralkodó „safety culture”-t, avagy
biztonságkultúrát is a szülők túlféltő nevelésére vezeti vissza. Az
elmúlt tíz évben egyre gyakrabban fordult elő, hogy diákok egy csoportja
a nézetei alapján „veszélyesnek” bélyegzett egy-egy meghívott előadót,
és bojkottálta vagy épp ellehetetlenítette a programját. Ehhez társulnak
olyan gyakran hangoztatott fogalmak, mint a „safe space” és a „trigger
warning”, amelyek tulajdonképp a diákok vulnerabilitását és a rájuk
leselkedő veszélyeket hangsúlyozzák. </p><p>Utóbbi alatt gyakran olyan
nézeteket vagy tartalmakat értünk, amelyekkel nem értenek egyet, vagy
fiatalok egy csoportjára nézve sértőnek, esetleg károsnak találják.
Természetesen nem kell, hogy minden előadót örömmel fogadjon a
közönsége. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy amikor gyerekek
ritkán találkoznak konfliktussal – akár maguk körül, akár a saját
lelkükben –, nehéz érzésekkel, nemet mondással és egyet nem értéssel,
megvan az esélye, hogy felnővén nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, és
túlzott felháborodást produkálnak. </p><h3>Trauma helyett tanulás: merjük hagyni, hogy sokféle érzést, helyzetet megtapasztaljanak!</h3><p>Nagy
ívet jártunk be az IKEA-ban kiabáló anya történetétől idáig, de hiszem,
hogy így láthatjuk igazán, mennyire máshogy hat egy szülői viselkedés,
mint néha gondolnánk. Merjünk emberek lenni a legkisebbekkel! Nem
szuperapák és szuperanyák, hanem egyszerűen csak emberek, akik néha
türelmetlenek, kiabálnak, de ennek ellenére biztosítják őket a
szeretetükről. </p><blockquote><p>Nem traumatizálja a gyerekeket, ha kellemetlen helyzeteket élnek át. Tanítja. </p></blockquote><p>És ezek olyan leckék, amelyekre szükségük van. </p>
</div></div>