<div dir="ltr">
<h1 class="gmail-node-title"><span>Traumatizálom a gyerekemet azzal, hogy néha kiabálok?</span></h1><div>

<a href="https://kepmas.hu/hu/traumatizalom-gyerekemet-azzal-hogy-neha-kiabalok?utm_source=52968-H%C3%ADrlev%C3%A9l%20lista%20%28K%C3%A9pm%C3%A1s%29&utm_campaign=1301802-H%C3%ADrlev%C3%A9l%2008.16.%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20-%201&utm_medium=17665-email&utm_content=H%C3%ADrlev%C3%A9l%2008.16.%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20">https://kepmas.hu/hu/traumatizalom-gyerekemet-azzal-hogy-neha-kiabalok?utm_source=52968-H%C3%ADrlev%C3%A9l%20lista%20%28K%C3%A9pm%C3%A1s%29&utm_campaign=1301802-H%C3%ADrlev%C3%A9l%2008.16.%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20-%201&utm_medium=17665-email&utm_content=H%C3%ADrlev%C3%A9l%2008.16.%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20%20</a></div><div>
<div class="gmail-field gmail-field--name-field-lead gmail-field--type-text-long gmail-field--label-hidden gmail-field--item"><p><strong>Egy
 szerető szülő törekszik arra, hogy a lehető legjobbat biztosítsa a 
gyermekének. Ám nem mindig egyértelmű, végső soron mi az, ami árt, és mi
 az, ami használ. Amikor ugyanis igyekszünk megóvni a legkisebbeket 
minden negatív érzelemtől, egyet teszünk: megfosztjuk őket annak 
lehetőségétől, hogy megtanulják kezelni a kellemetlen helyzeteket. Ennek
 pedig hosszú távú következményei lehetnek. </strong><em><strong>Schindler Zsófia</strong></em><strong> pszichológus írása.</strong></p></div>


<em>„Elmentem az IKEA-ba a két és fél éves gyerekemmel, de totális katasztrófába torkollott.”</em> Így kezdi <a href="https://www.reddit.com/r/Parenting/comments/15lfthh/i_screamed_at_my_child_and_i_feel_horrible/" target="_blank">történetét</a>
 egy kétségbeesett anya, és hiszem, hogy a sorai sokak számára ismerősen
 csengenek. Az említett napon ugyanis a kisfia nem volt együttműködő 
kedvében, s ami egy laza bevásárlásnak indult, végül sírásba-kiabálásba 
torkollott. Miután a váratlan érzelmi viharnak majdnem áldozatul esett 
egy üvegedény, és a gyengéd nevelési taktikák sem segítettek, az anya 
egy ponton türelmét vesztve rárivallt gyermekére. Az ebből fakadó 
bűntudat miatt úgy döntött, az internet segítségét kéri. Nem ő az 
egyetlen, aki vádolja magát egy-egy hasonló reakcióért.  <br></div><div>
Anyák egész sorát foglalkoztatja a <a href="https://www.quora.com/Can-yelling-at-a-child-cause-trauma" target="_blank">kérdés</a>, hogy az alkalmi kiabálás mekkora kárt okozhat a legkisebbek lelki világában? Vajon lehet így traumatizálni egy gyereket?  <br></div><div>
<h3>A gyengéd nevelés egyszerre segít és okoz szükségtelen szorongást</h3><p>Az
 aggodalom többnyire a gyengéd nevelést alkalmazó szülők körében jelenik
 meg, nem véletlenül. A gyengéd nevelés különösen nagy hangsúlyt helyez 
arra, hogy a szülő érzelmileg stabil maradjon a kritikus szituációkban, 
ami annyit tesz, hogy kiabálás helyett narrálja a helyzetet, és 
megértéséről biztosítja a gyermeket. Ahogy egy <a href="https://kepmas.hu/hu/anyai-buntudat-es-irrealis-elvarasok-gyenged-neveles-arnyoldala" target="_blank">korábbi cikkemben</a>
 írtam, a gyengéd nevelés egyik célja, hogy az autoriter nevelés hibáit 
korrigálja, ezzel elkerülve például azt a sérülést, amit egy szülő 
dühkitörése okozhat. És ki ne támogatná a törekvést, hogy higgadtabban, s
 amennyire lehet, türelemmel forduljunk a legkisebbekhez? </p><p><a href="https://www.deseret.com/magazine/2022/11/10/23404431/gentle-parenting-family-child-psychology-guide/" target="_blank"><em>John Rosemond</em></a><em> </em>családterapeuta
 és bestselleríró szerint azonban többről van szó. Szerinte a szülők 
szorongását pontosan azok a szakértők táplálják, akikre a tudásuk miatt 
felnéznek. Rosemond szerint az anyák rettegnek attól, hogy ha nem 
engednek a gyerekek érzelmeinek, akkor automatikusan ártanak nekik. 
Fontos leszögezni: senki sem állítja, hogy a kiabálás jó dolog. De nem 
mindegy, milyen gyakran fordul elő. Ha a szülő rendszeresen a gyerekén 
éli ki a frusztrációját, az egyértelműen probléma, ilyenkor nem lehet 
arra hivatkozni, hogy „a szülő is ember”. Jelen esetben viszont olyan 
anyákról van szó, akik igyekeznek higgadtak és türelmesek maradni, ám 
olykor-olykor ez a legjobb szándékuk ellenére sem sikerül. Nagy 
különbség.</p><div class="gmail-align-center embedded-entity">
<div class="gmail-media-content">
<div class="gmail-field gmail-field--name-field-media-image gmail-field--type-image gmail-field--label-visually_hidden">
<div class="gmail-field--label gmail-sr-only"><br></div>
<div class="gmail-field--item"> <img src="https://kepmas.hu/sites/default/files/styles/embedded_lan/public/media/image/2024/08/14/kiabalas_gyerekkel.jpg?itok=QeHCIOTK" width="409" height="272" alt="kiabálás gyerekkel" class="gmail-img-responsive" style="margin-right: 0px;">
</div>
</div>
<div class="gmail-field gmail-field--name-field-caption gmail-field--type-string gmail-field--label-hidden gmail-field--item">A kép illusztráció – Forrás: Freepik</div>
</div>

</div>
<h3>Nem az a baj, ha a gyerek néha hangos szót hall</h3><p>Azt sem 
szabad elfelejtenünk, hogy amikor bizonyos érzelmeket cenzúrázunk, 
gyermekünknek is azt üzenjük, hogy dühösnek vagy türelmetlennek lenni 
veszélyes, ijesztő és tabu. </p><blockquote><p>Ennek következtében egy 
olyan buborékban nő fel, ami idővel óhatatlanul kipukkad, hiszen, ha 
otthon nem is találkozik frusztrációval, legkésőbb a játszótéren, az 
óvodában vagy az iskolában megtapasztalja azt. </p></blockquote><p>A 
gyengéd nevelés pont ilyenkor sülhet el visszafelé, mert nem megvédjük 
vele a gyereket, hanem gondoskodunk róla, hogy a konfliktushelyzetek 
felkészületlenül érjék. A kulcs tehát nem az érzelmek elfojtása, hanem 
annak modellezése, hogy igen, néha szabad dühösnek lenni egymásra, de ez
 nem a világ vége. Létezik bocsánatkérés és megbocsátás, és a 
kapcsolataink képesek helyreállni. Ugyanez igaz azokra a helyzetekre, 
amikor <a href="https://www.youtube.com/watch?v=GA6IRGtg32k" target="_blank">szülők vitatkoznak</a>
 egymással. Nem az a baj, ha a gyermek ennek néha fültanúja, hanem az, 
ha nem tapasztalja meg, hogy a vitát megbékélés követi. Persze ne 
feledjük, hogy felléphetnek olyan helyzetek, ahol a gyermekünk védelme 
érdekében elengedhetetlen, hogy gyorsan cselekedjünk, és kellő 
nyomatékot adjunk a szavainknak. Ennek a legösztönösebb módja, hogy 
felemeljük a hangunkat. Amikor egy gyerek kitépi magát az anyja kezéből,
 hogy kiszaladjon az útra, nincs helye a kérlelésnek és a narrálásnak.</p><p>A
 reziliencia divatos szó, ám a jelek szerint nehezen sikerül átültetni a
 gyakorlatba. Rohamosan növekszik azoknak a gyerekeknek és fiataloknak a
 száma, akik szorongással, depresszióval és különböző pszichológiai 
problémákkal küzdenek, ami azért érdekes, mert az uralkodó nevelési 
nézetek éppen a negatív helyzetektől igyekeznek megóvni ezt a 
korosztályt. Honnan ered mégis a szorongásuk? <a href="https://www.theguardian.com/commentisfree/2019/jan/10/by-mollycoddling-our-children-were-fuelling-mental-illness-in-teenagers" target="_blank"><em>Jonathan Haidt</em></a> szociálpszichológus szerint többek közt innen.</p><blockquote><p>Amikor
 ugyanis túlféltjük és igyekszünk megvédeni a gyereket minden negatív 
helyzettől és érzelemtől, megfosztjuk őt azoktól a kihívásoktól és 
készségfejlesztő lehetőségektől, amelyekre szüksége lenne ahhoz, hogy 
lelkileg megerősödjön. </p></blockquote><p>Nem csoda, hogy később sokkal
 jobban megviselik az olyan kellemetlen, ám nagyon is hétköznapi 
helyzetek, mint például az iskolai cikizés (amin valamennyien átestünk).
 Ezzel természetesen nem bagatellizálni szeretnék olyan nagyon is valós 
problémákat, mint a bullying vagy a kiközösítés. Inkább arra mutatok rá,
 hogy ezek a szituációk jóval mélyebben érinthetnek valakit, aki azelőtt
 túlnyomó többségében pozitív forgatókönyvekkel találkozott.</p><h3>A túlféltés hosszú távú következményekkel jár a gyermek életében</h3><p>Szociális helyzetekre is reagálhatunk amolyan érzelmi allergiás reakcióval. Jonathan Haidt és <em>Greg Lukianoff </em>a
 nyugati egyetemeken eluralkodó „safety culture”-t, avagy 
biztonságkultúrát is a szülők túlféltő nevelésére vezeti vissza. Az 
elmúlt tíz évben egyre gyakrabban fordult elő, hogy diákok egy csoportja
 a nézetei alapján „veszélyesnek” bélyegzett egy-egy meghívott előadót, 
és bojkottálta vagy épp ellehetetlenítette a programját. Ehhez társulnak
 olyan gyakran hangoztatott fogalmak, mint a „safe space” és a „trigger 
warning”, amelyek tulajdonképp a diákok vulnerabilitását és a rájuk 
leselkedő veszélyeket hangsúlyozzák. </p><p>Utóbbi alatt gyakran olyan 
nézeteket vagy tartalmakat értünk, amelyekkel nem értenek egyet, vagy 
fiatalok egy csoportjára nézve sértőnek, esetleg károsnak találják. 
Természetesen nem kell, hogy minden előadót örömmel fogadjon a 
közönsége. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy amikor gyerekek 
ritkán találkoznak konfliktussal – akár maguk körül, akár a saját 
lelkükben –, nehéz érzésekkel, nemet mondással és egyet nem értéssel, 
megvan az esélye, hogy felnővén nem tudnak mit kezdeni a helyzettel, és 
túlzott felháborodást produkálnak. </p><h3>Trauma helyett tanulás: merjük hagyni, hogy sokféle érzést, helyzetet megtapasztaljanak!</h3><p>Nagy
 ívet jártunk be az IKEA-ban kiabáló anya történetétől idáig, de hiszem,
 hogy így láthatjuk igazán, mennyire máshogy hat egy szülői viselkedés, 
mint néha gondolnánk. Merjünk emberek lenni a legkisebbekkel! Nem 
szuperapák és szuperanyák, hanem egyszerűen csak emberek, akik néha 
türelmetlenek, kiabálnak, de ennek ellenére biztosítják őket a 
szeretetükről. </p><blockquote><p>Nem traumatizálja a gyerekeket, ha kellemetlen helyzeteket élnek át. Tanítja. </p></blockquote><p>És ezek olyan leckék, amelyekre szükségük van. </p>

</div></div>