<div dir="ltr">
<div class="gmail-zox-post-top-wrap gmail-zoxrel gmail-left gmail-zox100"><div class="gmail-zox-post-title-wrap gmail-zox-tit2"><div class="gmail-zox-post-width"><div class="gmail-zox-post-head gmail-zoxrel"><h1 class="gmail-zox-post-title gmail-left entry-title">Szegények misszionáriusa</h1>
<div class="gmail-zox-post-info-wrap">
<div class="gmail-zox-post-byline-wrap"></div>
<div class="gmail-zox-post-soc-top-wrap">
</div>
</div>
</div>
</div>
</div>
</div>
<div class="gmail-zox-post-main-grid" style="transform: none;">
<div class="gmail-zox-post-width" style="transform: none;">
<div class="gmail-zox-post-main-wrap gmail-zoxrel gmail-left gmail-zox100" style="transform: none;">
<div class="gmail-zox-post-main">
<div class="gmail-zox-post-bot-wrap">
<div class="gmail-zox-post-img-wrap">
<div class="gmail-zox-post-img gmail-left gmail-zoxrel gmail-zoxlh0">
<img width="471" height="291" src="https://zarandok.ma/wp-content/uploads/2024/06/cikk_cover_2024_06_03_2-Medium-1.jpg" class="gmail-flipboard-image gmail-wp-post-image" alt="cikk cover 2024 06 03 2 Medium 1" title="Szegények misszionáriusa 31" style="margin-right: 0px;">
</div>
<span class="gmail-zox-post-img-cap">Giovanni Salerno atya - Fotó: <a href="http://msptm.com">msptm.com</a></span>
</div>
</div>
<div class="gmail-zox-post-body-wrap gmail-left gmail-zoxrel">
<div class="gmail-zox-post-body gmail-left gmail-zoxrel gmail-zox100">
<p><strong><em>Giovanni Salerno atya, az elhagyott, bántalmazott gyermekek alázatos szolgája az Andokban</em></strong><em><strong>.</strong></em></p>
<p><strong>„Kérlek titeket, hogy imádkozzatok értem azért, hogy a
legnagyobb kegyelemben részesüljek, amiben az ember csak részesülhet.
Hogy a Szűzanya eljöjjön értem, és a mennybe vigyen.”</strong> Ez volt a
kérése Giovanni Salerno atyának, a Harmadik Világ Szegényeinek Szolgái
Missziós Mozgalom (Opus Christi Salvatoris Mundi) alapítójának, amikor
2015-ben lemondott a rendfőnöki tisztségéről. A kívánsága 2023. február
4-én, Mária szeplőtelen szívének napján beteljesedett.</p>
<p>Amikor a “Misszionáriusok” c. legutóbbi hírlevélben ismét bemutatták
életének különböző állomásait, nagyon meghatódtam, és ajándék gyanánt
egy újabb portrét akartam szentelni ennek a nagyszerű embernek, aki az
Úr ajándéka volt a szegények között is a legszegényebbeknek. (Az első
cikk a 4/96-os Vision-ban jelent meg.)</p>
<p>1997-ben találkoztam Salerno atyával, akit egyik munkatársa úgy
jellemzett, hogy “kevés szó, de annál több tett”. A repülőtérre vezető
úton a torlódásban azon töprengtem, hogy valójában semmit sem tudok
arról az emberről, akivel az interjút akarom készíteni. Csak azt, hogy
Bécsben lelkigyakorlatokat tart majd fiataloknak. De hála Istennek
Salerno atya megszólított, különben lemaradtam volna az első olasz
nyelvű interjúmról.</p>
<p>A tetemes késésem miatti bocsánatkérésemet szeretetteljes szavakkal
szakította félbe a rám türelmesen várakozó, vastag szemüveges,
legkevésbé sem feltűnő férfi. Csak a beszélgetésünk során és a később
elküldött írásait olvasva sejlett fel számomra ennek a nyugalmat és
alázatot sugárzó Ágoston-rendi szerzetesnek a csodálatos munkássága.</p>
<p>1938-ban született Szicíliában, és már egészen fiatalon szerette volna az életét a szegényeknek szentelni.</p>
<p>Öt éves volt, amikor az elsőáldozásra való felkészítésnél a plébános
mutatott a gyerekeknek egy almát és egy abból kivágott vékony szeletet,
és így szólt: <strong>„Ha ez az alma a Földgolyó, akkor ez a vékony
szelet mutatja mindazokat, akiknek a Földön jól megy a dolguk. Az alma
többi része pedig minden más embert jelent, akik éheznek, és a
legszükségesebb dolgok is hiányoznak az életükhöz. Mivel Jézus az
elsőáldozó gyerekeket abban a kegyelemben részesíti, hogy kéréssel
fordulhatnak hozzá, használjátok ki a lehetőséget, hogy annyit kérjetek
tőle a szegények számára, amennyit csak tudtok.”</strong></p>
<blockquote class="gmail-wp-block-quote gmail-is-layout-flow gmail-wp-block-quote-is-layout-flow">
<p>„Ebben a pillanatban támadt fel bennem a vágy, hogy misszionárius
legyek. Amikor a kínai, afrikai és latin-amerikai emberekről hallottam, a
legnagyobb kívánságom az lett, hogy segítsek nekik”<strong> </strong></p>
</blockquote>
<p>– emlékezett vissza Salerno atya.</p>
<p>Fiatalemberként belépett az Ágoston rendbe, ahol 1961-ben pappá
szentelték. Ezt követően a szülőhelyén, Szicíliában a legszegényebbek
gondozásával foglalkozott, amíg VI. Pál pápa 1968-ban meg nem alapította
a perui Chuquibambilla prelatúrát azzal a szándékkal, hogy azt az olasz
augustinus atyákra bízza.</p>
<p>Ahogy akkoriban Salerno atya mesélte, nem értette, hogy miért kell
olyan messzire mennie, hiszen Szicíliában is annyi szegény van. De a
gondolat nem hagyta nyugodni, mert tudta, hogy ott van rá szükség. Ekkor
határozta el, hogy Peruba megy, az első Ágoston-rendi misszionáriusok
egyikeként.</p>
<p>Az elutazás előtt orvosi tanulmányokat is folytatott, mivel tudta,
hogy az indiánok az Andokban semmiféle orvosi ellátásban nem
részesülnek. <strong>„Szicíliából már ismertem a szegénységet, de még az
ottani valóban szegények és az andoki indiánok között is óriási
különbség van. Ott a valóság ezerszer keményebb, mint amit korábban
hallottam róla. Az indiánok kunyhóiban nincs szék, nincs ágy, nincs
asztal. Egyszerűen semmi sincs. Egyetlen helyiségben zajlik az életük,
ami egyszerre konyha, kisebb háziállatok tartózkodóhelye és háló is. Az
alvóhelyük gyakran csak egy szőrme, és a legtöbbnek egyetlen ruhája van.
Apurimacban még kőkorszak van” </strong>– mesélte.</p>
<p>Salerno atya már az első naptól kezdve a szegényeket és betegeket
gondozásával foglalkozott. Látta a szörnyű nyomorúságot a perui
hegyekben és városokban, különösen a szüleiktől elszakított és
rabszolgamunkára kényszerített, többnyire alultáplált gyermekek szörnyű
sorsát. Gyakran halálra verik, megerőszakolják, elcsúfítják őket. Látta a
fiatal lányok sorsát is, akiket gazdag fiatal diákoknak adnak el
Limában, hogy szórakoztassák őket, és akiket, ha teherbe esnek,
abortuszra kényszerítenek. Szemtanúja volt a beültetésre szánt szervek
szörnyű kereskedelmének: az elhagyott gyerekeknek egyszerűen kioperálják
a veséjüket.</p>
<p>És hányszor talált magára hagyott gyerekekre olyan kunyhókban, ahova
négykézláb tudott csak bemászni, olyan kicsi volt a bejárat! Igen,
számára az elhagyott csecsemőkkel, kóborló, éhező, beteg és fogyatékos
gyermekekkel és fiatalokkal való találkozás napi gyakorlatnak számított.</p>
<p>Nem tudott nem cselekedni, ezért mobil egészségközpontokat hozott
létre az Andok legkülönbözőbb pontjain, ahol a gyerekekről gondoskodni
lehetett, oltást kaphattak, és ahol az őslakosokkal a legfontosabb
terhesség-megelőzési módszereket megismertethették. Végtelen volt a
nyomor!</p>
<p>Ugyanakkor megtapasztalta az indián lakosság csodálatos hitét:
képesek úttalan utakon napokig gyalogolni, hogy találkozzanak egy
pappal, aki nekik Istenről beszél és vizet megáldja. Mint mondta,<strong>
„a szegényeket volna szerettem az evangélium gazdagságával
megajándékozni, de én kaptam a legszegényebbektől ajándékot, amikor
általuk az én hitem megerősödött.”</strong></p>
<p>Tíz éven keresztül próbálta a legjobbat nyújtani, hogy elégedett
lehessen saját magával, ugyanakkor tudta, hogy ennél is többet kell
tennie. Különösen a rabszolgasorsba taszított gyerekek hatottak rá
nyomasztólag. Segíteni szeretett volna rajtuk, de tisztában volt a saját
határaival is. Aki a rabszolgaság ellen hadakozik, annak hadat üzennek.</p>
<p>Salerno atya erről így ír a könyvében: <strong>„nem tudjátok milyen
az, ha az ember olyan gyerekekkel van körülvéve, akiknek nincsenek
szülei, akik üldözésnek vannak kitéve, akiket el kellene bújtatni, de az
ember nem tudja, hol lenne számukra egy biztonságos hely.” </strong>Sokáig
próbálkozik saját erőből, és csak hosszas vívódás után egyezik bele,
hogy egy ötéves indián kislány olasz nevelőszülőkhöz kerüljön.</p>
<p>A kislány jó kezekbe került, és az új hazájában sokat mesélt a
testvérei szenvedéseiről, akik szintén szerették volna, ha vannak
szüleik. Amikor ezt Salerno atya megtudta, megpróbálta őket is
megszabadítani a rabszolgasorsuktól. Nem egy alkalommal kockáztatta,
hogy börtönbe vessék, és a rágalmakkal is meg kellett küzdenie. Végül
mégis sikerült segítenie. Mesélt az akkor ötéves Noémiról, akit senki
sem akart befogadni a környezetében, akit a padrone, azaz a
rabszolgatartója elől kellett rejtegetnie, és aki ma boldogan él
Firenzében.</p>
<p>Mindez milyen csodálatosnak tűnik! Mégis úgy tartja Salerno atya,
hogy csak sokkal később sikerült neki az Istenhez vezető utat igazán
megtalálni. Az első lökést II. János Pál pápa <em>Populorum Progressio</em>
enciklikája adta, amely minden jóakaratú embert arra buzdít, hogy
személyes elkötelezettséget vállaljon a szegények legszegényebbjei
iránt. Aztán meghatódottan beszélt arról az emlékezetes napról, amikor
II. János Pál pápa Cuzcóban mondott beszédet. <strong>„A pápa szavai úgy
hullottak a szívembe, mint az Etnából feltörő tüzes láva. Az az 1985.
február 3. a hideg és az eső ellenére a fény és a melegség napja volt
számomra, ezért ezt a napot választottuk mozgalmunk alapításának
napjául.”</strong></p>
<p>A világtól elvonulva, imával próbálta megtalálni azt az utat, amelyre
Isten elhívást adott neki. Amikor már biztos volt abban, hogy Isten
nevében cselekszik, habozás és kétségek nélkül hozta meg döntését.
Salerno atya, akit én olyan visszafogottnak láttam a gesztusaiban, és
aki soha nem akart a figyelem középpontjába kerülni, izzó szavakkal
fordult az emberekhez és kért a felhívásban segítséget a legszegényebbek
számára.</p>
<p>Az atya 1986 májusában mutatta be az általa alapítandó mozgalom tervezetét az őt bátorító toledói érseknek.<strong>
„Amit szeretnék, hogy az Egyház és a pápa kívánságát teljesítsem. Az
Egyház az egyetlen szervezet, amely a szegényekben Krisztus és az Egyház
arcát látja. Ha pedig ezt nem látjuk meg és nem ismerjük fel a
szegényekben, az őket még kisebbé és még szegényebbé teszi.”</strong></p>
<p>A mozgalomnak a „Harmadik Világ Szegényeinek Szolgái Missziós
Mozgalom” nevet adta. Ahogy a maga csöndes módján mesélte, a „szolga”
szó életre szóló programot jelent. <strong>„Csak úgy tudjuk a
szegényeket szolgálni, ha arra a szintre emeljük őket, ami megfelel
nekik – ez pedig a barátság és a testvériség szintje.”</strong></p>
<p>Ahogy hallgattam, éreztem, hogy ő nem csak a szegények, hanem a testvéreinek is a szolgája. <strong>„Ha
az ember a szegények szolgája akar lenni, akkor először Krisztus
példájára Isten szolgájának kell lennie. Csak az Istennek való teljes
odaadásban lehet a legszegényebbeket szolgálni, értük akár meg is halni.
Nem elég, ha csak vonzódsz a szegényekhez, ennél többre van szükség:
szinte kényszert kell érezned, hogy teljesen átadd magad Istennek. Csak
ekkor érted meg a szegények kiáltását, és csak ekkor leszel kész arra,
hogy akár az életed árán is kiállj értük.”</strong></p>
<p>Az ezt követő tíz esztendőben Peruból, Spanyolországból, Mexikóból,
Lengyelországból, Franciaországból és egy sor másik országból sokan
csatlakoztak hozzá. Azért jöttek, hogy az életüket valamilyen formában
teljes egészében és halálukig a szegények szolgálatába állítsák.</p>
<p>1985-től kezdődően aztán felgyorsultak az események. <strong>„Egy szeretettel teli szív ezer dolgot akar”</strong>,
mosolyog Salerno atya. Egy nagyobb adománynak köszönhetően a karmeliták
egyik üresen álló cuzcói épületében megnyithatta a „Szent Teréz
galambjai” otthont, ahol a Szegények szolgái rendi nővérek 70 senkinek
sem kellő, elhagyott és többnyire testileg vagy lelkileg beteg
kisgyereket vehettek körül szeretettel és gondoskodással.</p>
<p>Az utcán élő rengeteg gyerek, akik a napot csavargással töltötték,
iskolába nem jártak, és a szétzilált családokból elmenekült kislányok
részére Salerno atya házakat nyitott, ahol az otthontalan gyerekek és
fiatalok új otthont találtak és megtapasztalhatták, hogy mit jelent, ha
szeretik őket és vigyáznak rájuk. Az otthonokban a gyerekek
hittanoktatásban és szakképzésben is részesülnek, hiszen csak így van
arra esélyük, hogy valamennyire is független és hasznos tagjai legyenek a
társadalomnak.</p>
<p>A legszegényebb cuzcói gyerekek számára 1997 áprilisában nyitotta meg
kapuit a „Francisco y Jacinta Marto” nevű iskolája, amely a fatimai
látnok gyerekekről kapta a nevét. Itt a gyerekek ingyenesen kapnak
alapképzést.</p>
<p>Ugyanebben az évben a perui elnök is látogatást tett Salerno atyánál.
Az elnök egy mosógép, sőt esetleg egy autó adományozását is kilátásba
helyezte, ugyanakkor az atya tudta, hogy az elnök hivatali ideje alatt
törvénybe foglalták, hogy a homoszexuális párok is örökbe fogadhatnak
gyerekeket. Salerno atya a kötelességének érezte, hogy ezt válaszolja: <strong>„Hogyan
fogadhatnék el ajándékot Öntől, aki erkölcstelen törvényeket hoz, mint
például az örökbefogadásról szólót? A legnagyobb ajándék az lenne, ha
olyan törvények születnének, amelyek erkölcsileg helyesek, és jobb jövőt
biztosítanak a gyermekeknek.”</strong> Mekkora bátorság kell ahhoz, hogy így kiálljon valaki a meggyőződése mellett!</p>
<p>Azoktól az évektől fogva rendszeresen kaptuk a közösség negyedéves
jelentéseit, Ezeket jobban szemügyre véve, megindulva nézem az általuk
indított 1000 szeretet-akciót.</p>
<p>A mozgalom ma több közösségből és testvériségből áll. A nővérek
közössége gondozza az ún. Lányok városát. Itt beteg és koraszülött
lányokról is gondoskodnak, akiket a fiatalkorúak bírósága a
felügyeletükre bízott. A lányok a műhelyekben és a közösség saját
iskolájában tanulhatnak különböző szakmákat. A nővérek odaadásukkal
igyekeznek Isten gyengédségét közvetíteni a gyermekeknek. <strong>„A mély sebek begyógyulhatnak, és az életüket súlyos teherként gyengítő tévelygésekből is kigyógyulhatnak”</strong> – írja az egyik nővér a hírlevélben. Nyilvánvaló, hogy csak Isten kegyelméből lehetséges ilyen mély gyógyulás.</p>
<p>A Cuzco melletti „Fiúk városában” papok és világi testvérek gondoznak
fiúkat, akik gyakran árvák, és a megrázó családi viszonyok miatt
szenvedtek súlyos lelki sérülést. Itt is van a számukra egy szakmai
képzési központ. A képzésre nagy hangsúlyt helyeznek, hiszen a képzés a
méltóságteljes élet kulcsa. A papok is segítséget nyújtanak ahhoz, hogy a
gyerekek megszerzett szakmai tudásukat a társadalom hasznos
szolgálatába állíthassák.</p>
<p>A misszionáriusok kontemplatív ága teljes egészében az imádságnak
szenteli magát. A „Názáreti ház” olyan családoknak ad otthont, akik
igyekeznek szentségi életet élni és a szegényeket szolgálni. Elsősorban
az iskolákban és a műhelyekben tevékenykednek, de a szenvedő gyermekek
gondozásában is részt vesznek.</p>
<p>A rengeteg, különféle feladatot ellátó missziós központot lehetetlen
még csak megközelítően is áttekinteni. És hogy azokban mennyi csodálatos
dolog valósult meg ezekben az években! Csak egy-két kiemelkedő eseményt
említsünk: az egyik nővér arról mesél, hogy mennyire kiteljesedik
minden nap, amikor értelmi fogyatékos gyerekekkel foglalkozik, és ez őt
mekkora örömmel és hálával tölti el. És milyen boldogok voltak a
misszionáriusok, amikor az egyik hegyvidéki faluban, ahová misézni és a
betegeket ápolni jártak, sikerült megmenteniük egy idős asszonyt, aki
teljesen magára hagyva, közel az éhhalálhoz, kiszáradva és véres
lábakkal egy csirkeólban feküdt.</p>
<p>A hírlevelekben az olvasó újra meg újra csodákra bukkan.<strong> „Fogjatok egy botot, és verjetek agyon!”</strong>
mondta egy férfi a körülötte ácsorgóknak, miután súlyos autóbalesetet
szenvedett. A gyomránál szenvedett súlyos sérüléseket, a belei
látszottak, és szinte minden szerve megsérült, mint a helyszínre érkező
orvos megállapította. Itt már csak az ima és egy csoda segíthetett. A
család megkérte az egyik misszionáriust, hogy adja fel neki a betegek
szentségét. És tényleg gyorsan javult a súlyos sebesült állapota. Azóta
már biciklivel járja a környékét, ahol lakik.</p>
<p>Vagy nézzük a súlyosan beteg kisfiú történetét, akit az apja napokig
cipelt az Andokban magasan fekvő Cuzcóba. Pénz híján nem kapott orvosi
kezelést. Több napot és éjszakát is az utcán töltöttek, mire egy
misszionárius rájuk talált. A fiút a nővérek közösségénél helyezte el.
Miután a cuzcói orvosok nem tudtak segíteni, a nővérek a fiút Limába
vitték, és imahadjáratba kezdtek érte. Minden belső szerve beteg volt.
Limában meg is operálták, de az orvosok sem adtak neki két hétnél
többet. Eközben az egész közösség a gyógyulásáért imádkozott, és láss
csodát: már a következő vizitnél megmagyarázhatatlan jobbulást
állapítottak meg az orvosok. A fiú azóta 10 éves, és kiválóan érzi magát
a „Fiúk városában”.</p>
<p>Ez csak néhány példa Salerno atya, a nővérek és a világi testvérek
áldásos működésére. A mozgalom egyre terebélyesedik. Azóta már 18
országból csatlakoztak atyák és testvérek, és nem csak Peruban, hanem
Magyarországon, Mexikóban és Kubában végzik tevékenységüket.</p>
<p>2015-ben Salerno atya átadta a közösség vezetését az utódjának.
Mindenki azt gondolná, hogy a jól végzett munka tudatában, de az egyre
rosszabbodó látása miatt is talán majd Szicíliában keres magának
nyugalmat. De nem, a fáradhatatlan misszionárius és szolga számára ez a
kérdés fel sem merül. Az újonnan létrehozott kubai gondozási központba
ment, ahol nagy szükség van a segítő kezekre, hiszen csak 300 atya jut
11 millió lakosra.</p>
<p>Kubában is az egymástól messze fekvő falvak között zarándokolt, hogy
az embereknek misét mutasson be, hitoktatást tartson számukra, és
meggyóntathassa őket. A többi testvérrel együtt betegeket látogatott,
feladta a betegek szentségét, élelmet és gyógyszert vitt a betegeknek,
amihez egész Kubában nehéz hozzájutni. Ez a teljes elkötelezettség csak
sok imával és Isten imádásával lehetséges. A misszionáriusok azt tartják
magukról, hogy ők “cselekvő szemlélődők” és nem aktivisták.</p>
<p>2017-re Salerno atya látása annyira gyenge lett, hogy már felismerni
is alig tudott valamit. Ekkor tért vissza a mozgalom limai központjába.
Erről az időszakról így ír: <strong>„alig látok valamit, naphosszat a
fotelben ülök, és csak egyetlen feladatom van: egész nap imádkozni. Így
most még inkább imádkozom az egész világért… Hála Istennek, a votív mise
szövegét kívülről tudom, így egy testvérem segítségével minden nap
mutathatok be szentmisét. Számomra ez nagy kegyelem.”</strong></p>
<p>Még ebben az évben, február 4-én, miután a nővérek közössége is
megérkezett, Salerno atya itt a földön örökre lehunyta a szemét, hogy
felmenjen a mennybe az Atyához, akinek egész életét szentelte.</p>
<p>És az emberek egész áradata érkezett, hogy elbúcsúzzon tőle, és hogy
köszönetet mondjon neki. Ami a legjobban megindított, hogy oly sok
fiatal férfi és nő, a missziós iskolák egykori tanulói magukkal hozták
az orvosi, mérnöki, jogi vagy tanári diplomájukat, gyermekeiket és
férjüket, feleségüket, hogy megköszönjék az atyának, hogy mindezt
lehetővé tette számukra.</p>
<p><strong>Írta: Alexa Gaspari<br>Fordította: Frick József</strong><br>Forrás: <a href="https://www.vision2000.at/?nr=2024/1&id=4261" target="_blank" rel="noopener">vision2000.at</a></p>
</div></div></div></div></div></div>
</div><div id="DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br><table style="border-top:1px solid #d3d4de"><tr><td style="width:55px;padding-top:13px"><a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank"><img src="https://s-install.avcdn.net/ipm/preview/icons/icon-envelope-tick-green-avg-v1.png" alt="" width="46" height="29" style="width: 46px; height: 29px;"></a></td><td style="width:470px;padding-top:12px;color:#41424e;font-size:13px;font-family:Arial,Helvetica,sans-serif;line-height:18px">Vírusmentes.<a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank" style="color:#4453ea">www.avg.com</a></td></tr></table><a href="#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2" width="1" height="1"></a></div>