<div dir="ltr">
<div dir="ltr"><div><div><font size="4"><b>Mi lesz a fiatal generációval határok nélkül? / Abigail Shrier új könyve</b></font></div><div><br></div><div><a href="https://axioma.hu/mi-lesz-a-fiatal-generacioval-hatarok-nelkul-abigail-shrier-uj-konyve-felrazo-hatasu/" target="_blank">https://axioma.hu/mi-lesz-a-fiatal-generacioval-hatarok-nelkul-abigail-shrier-uj-konyve-felrazo-hatasu/</a></div><div><br>
</div><div>Megjelent Abigail Shrier, a Visszafordíthatatlan károk szerzőjének új 
könyve, amely több tabutémát is feszeget. Mi történik, ha a szülők nem 
szabnak határokat a gyerekeiknek? Miért hívnak mára minden nehézséget 
„traumának”? És mi lesz így a most felnövekvő nemzedékkel? </div>
</div>
<div>
<div>
<p>A terapeuták túlnyomó többsége ma nő. Ahogyan a klienseik túlnyomó 
többsége is. De korábban szinte mind férfiak voltak – hívja fel a 
figyelmet Mary Harrington, az <a href="https://unherd.com/2024/02/bad-therapy-is-stunting-our-kids/" target="_blank"><b>UnHerd oldalon</b></a>.
 Sigmund Freud a csecsemőkori fejlődéssel kapcsolatos nézeteit a fiúk 
számára jobban kidolgozta, mint a lányok számára. Akkoriban az apa 
központi szerepet játszott mind a kultúrában, mind a gyermekek 
fejlődésében. Ő képviselte a tekintélyt, a hierarchiát, a határokat, és 
segítette a gyermek függetlenedését. Egyszerre volt példa és versenytárs
 a fejlődő fiú számára. Mára viszont a férfiak szinte teljesen 
kivonultak a terápiákból, mind kliensként, mind szakemberként. Számít 
ez? Abigail Shrier, a <i>Wall Street Journal</i> írójának új könyve szerint igen: ennek messzemenő következményei lehetnek. </p>
<h2 id="m_2155554203287000496m_7732114199450678724gmail-h-a-ferfiakkal-egyutt-a-tekintely-is-eltunt">A férfiakkal együtt a tekintély is eltűnt</h2>
<p>A <i>Bad Therapy:</i> <i>Why The Kids Aren’t Growing Up (Rossz terápia: Miért nem nőnek fel a gyerekek?</i>)
 című könyv az úgynevezett terápiás gyermeknevelésről szól az egyéni 
terápia, a pedagógia, és az egész kultúra területén. A könyv szerint a 
ma elterjedt gyakorlatok távolról sem segítenek, inkább csak ártanak. 
Azok a gyerekek és fiatalok, akiket a „haladó világnézettel” átitatott, a
 határokat engedékenyen értelmező, a traumákat feltáró, „beszéljük meg” 
típusú szülők és pedagógusok nevelnek, neurotikusak, szorongóak és 
önzőek, mindenekelőtt pedig boldogtalanok.</p>
<blockquote>
<p>Shrier nem sugall ok-okozati összefüggést a férfiak terápiából való 
visszavonulása és a terápiás nevelés megjelenése között. De meglátása 
szerint, mindkettő az apátlan világ tünete. </p>
</blockquote>
<p>Ez pedig azt eredményezte, hogy a gyereknevelés ma jellemzően anyai 
stílusú: csak a gondoskodás, a megértés, a határtalan empátia mutatkozik
 meg. Ahogy a <i>Bad Therapy</i> bemutatja, a tekintélytől való 
elfordulás nem nagyobb érzelmi intelligenciát vagy több kedvességet 
eredményezett, hanem szorongó, fékezhetetlen fiatalokat.</p>
<p>Shrier könyve szerint a határok felállítása és a büntetés nem 
traumatizálja a gyerekeket. Általában a korai nehézségek sem traumát, 
hanem rugalmasságot eredményeznek. A trauma nem „tárolódik a 
szervezetben’”. A gyerekek érzéseinek validálása nem kölcsönöz nekik 
nagyobb biztonságérzetet. Ha állandóan megkérdezzük a gyerekeket, hogy 
hogyan érzik magukat, azáltal nem lesznek magabiztosabbak.</p></div></div>


<p>Ezek a hiedelmek mégis „szentírássá” váltak a liberális Amerikában – 
és ezáltal mindenhol, ahol az amerikai kultúra terjed. A tehetősebb 
amerikaiak körében a terapeutákat rendszeresen felbérlik, hogy 
segítsenek a gyermeknek feldolgozni egy háziállat elvesztését, vagy 
bármilyen érzelmi problémát. Azok számára, akik nem engedhetik meg 
maguknak, hogy magánterapeutát hívjanak, ugyanezt a világnézetet a 
pedagógusok közvetítik.</p>
<h2 id="m_2155554203287000496m_7732114199450678724gmail-h-a-liberalis-neveles-boldogtalan-gyermekeket-eredmenyez">A liberális nevelés boldogtalan gyermekeket eredményez?</h2>
<p>Abigail Shrier rámutat, hogy az alig serdülő gyermekkel rendszeresen 
olyan kérdőíveket töltetnek ki, amelyek a szüleiket kritizálják, arra 
ösztönzik őket, hogy mentális betegnek vallják magukat, és időnként 
olyan sok információt adnak az önkárosító módszerekről vagy 
öngyilkossági kísérletekről a kérdezés során, hogy egy befolyásolható 
gyermek könnyen azt hiheti, hogy ezek „utasítások”.</p>
<p>Mindez boldog, kiegyensúlyozott generációt hozna létre? Nem igazán. </p>
<blockquote>
<p>Shrier szerint ez a rendszer nem ösztönzi a rezílienciát és az 
érzelmi intelligenciát, sőt éppen abban az életkorban számolják fel a 
határokat és elvárásokat, amikor arra a fiataloknak a legnagyobb 
szükségük lenne.</p>
</blockquote>
<p>A jómódúak fiataloknál pedig azt eredményezi a rendszer, hogy 
terapeutára van szükségük ahhoz, hogy mondjuk merjenek telefonálni egy 
hivatalos ügyben, vagy hogy felkészüljenek arra, hogy barátokat 
szerezzenek a középiskolában vagy a főiskolán. Kutatások szerint a 40 év
 alatti brit munkavállalók jóval nagyobb valószínűséggel <b><a href="https://www.thetimes.co.uk/article/young-more-likely-to-be-out-of-work-than-forty-somethings-in-mental-health-crisis-6ghwxcchh" target="_blank">vesznek ki szabadságot</a></b>
 mentális egészségügyi nehézségek miatt. Ez is arra enged következtetni,
 hogy valami hasonló már a fiatalabb felnőtteknél is elterjedt az 
Egyesült Királyságban.</p>
<blockquote>
<p>A <i>Bad Therapy</i> továbbá azt állítja, hogy a terápiás szülői 
magatartás a pszichés zavarok és az iskolai rossz viselkedés 
robbanásszerű növekedésével jár együtt: </p>
</blockquote>
<p>„A gyerekek teljesen összeomlanak, hisztiznek, sikítoznak, kiabálnak,
 dobálóznak, sírnak, öngyilkossággal fenyegetőznek” egy olyan iskolai 
rendszerben, amely nem követel önfegyelmet a diákoktól, és úgy véli, 
hogy bármiféle elvárás ésszerűtlen.</p>
<p>Shrier egyenes vonalat húz a szülői tekintély elvesztésétől a 
politikai szélsőségességig, megjegyezve, hogy a szélsőséges mozgalmak a 
BLM-től a szélsőjobboldaliakig gyakran azokat a fiatalokat vonzzák, ahol
 hiányzik a tekintélyelvű nevelés.</p>
<p>Mit kell tehát tenni? A könyv központi üzenete talán így foglalható össze: kevesebb technológia, erősebb határok. A <i>Bad Therapy</i> szerint, ha valakinek (jó) terápiára van szüksége, azok nem a gyerekek, hanem a szüleik.</p>

</div><div id="m_2155554203287000496m_7732114199450678724DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br></div>

</div>