<div dir="ltr">
<div class="entry-heading gmail-cat-meta-line"><h2 class="entry-title">Molnár Miklós atya: Irgalom okozta sebhelyek <br></h2><div><a href="https://vasarnap.hu/2024/04/07/molnar-miklos-atya-irgalom-okozta-sebhelyek/">https://vasarnap.hu/2024/04/07/molnar-miklos-atya-irgalom-okozta-sebhelyek/</a></div>
</div>
<div class="gmail-bottom-entry-post-share">
<div class="gmail-wope-social-share">
</div>
</div>
<div class="entry-thumb"><img width="188" height="125" src="https://vasarnap.hu/wp-content/uploads/2024/04/irgalom-1024x682.jpg" class="gmail-attachment-large gmail-size-large gmail-wp-post-image" alt="" style="margin-right: 0px;"></div>
<div class="gmail-cikk-lead">
<p></p>
</div>
<div class="gmail-content">
<p><strong>Ezekben a hetekben ünnepeljük azt az irgalmat,
melyet Krisztus gyakorolt felettünk a megváltás művében. Ám Szent II.
János Pál pápa ki is emelte ezt egy külön ünneppé, melyet ezen a
vasárnapon tartunk. Az isteni irgalmasság eltérhet a miénktől, mégis
egyre inkább kellene közelednünk hozzá, hogy mi is krisztusi módon éljük
az irgalmasságot!</strong></p>
<p>Már nem részletezném, hiszen többször kifejtettem, hogy az
irgalmasság a megváltás óta nem más, mint az igazság megvalósítása.
Ugyanis az igazság az, hogy Isten megkönyörült rajtunk és ezért nekünk
is ezzel az érző szívvel kellene élnünk az életünket. Ha ettől eltérünk,
akkor igazságtalanok vagyunk és persze irgalmatlanok is.</p>
<p>Ez az ünnep arra hív minket, hogy miközben Isten irgalmát szemléljük,
vizsgáljuk meg a sajátunkat is. Vajon én hogyan állok ebben a lényegi
kérdésben? Hiszen minden erről szól az életünk legmélyebb rétegében.
Milyen szívem van? Mit látunk Jézusban, Aki a legtisztábban tárta fel
előttünk Isten szívét? Ő mindig kész az irgalomra, de vannak ennek
keretei.</p>
<p>Az isteni irgalom először is minden személy számára fel van kínálva.
Nincs személyválogatás benne. Ám, nem veszíti el az igazságot a szeme
elől. Úgy gyakorol irgalmat, hogy az igazságos legyen.</p>
<p>Egyszer egy félig-meddig hajléktalan ember lépett hozzám szenteste,
hogy szeretne velünk vacsorázni, mert az „egyedül karácsonyozóknak”
megterítettük az asztalt, nagy elődöm örökségét folytatva. Azonban a
szűkösnek hitt keretek miatt – mivel ő nem jelentkezett előre, ahogy
kértük, hogy tudjunk vele számolni – visszautasítottam. Tulajdonképpen,
Jézust utasítottam el. Kicsinyhitű voltam, mert bízhattam volna, hogy
Isten majd gondoskodik, hogy neki is jusson. (Maradt is bőven étek
végül.) Lelkiismeretfurdalásom volt, mert mikor máskor kellett volna
irgalmat gyakorolni, ha nem karácsonykor!? Pár hét telt el és egyik
vasárnap éppen egy katekumennel beszélgettem róla, hol vannak a keretei
az irgalomnak. Felhoztam a rossz példámat, hogy mindig merjen nagylelkű
lenni. Pár perc telt bele, már csengetett is az illető hajléktalan.
Ételt kért. Kissé később adtam is neki, mivel bűntudatom volt, igen
bőkezűen. Úgy, hogy nekem majd egy hétre elég lett volna. Amikor
elbúcsúztunk megköszönte, én meg mondtam neki, hogy szívesen, hiszen
végtelenül boldog voltam, hogy végre rendezhettem ezt a „számlát”. Azért
emlékeztettem, hogy legközelebb a karitásznál próbálkozzon, mert ott
biztosan kap ételt. Nos, másnap is jött este. Azt mondta, éhes.
Kérdeztem, hova tűnt az a sok étel, amit adtam, de nem osztotta be,
hanem megette. Visszautasítottam, de már nem Jézust, mint szenteste,
hanem őt. Mire számon kérte, hogy „de hát azt mondtad, hogy szívesen
adtad”.</p><div class="gmail-banner-commercial"></div>
<p>Később elmélkedtem Jézus irgalmasság gyakorlásáról, amiből
megértettem egy fontos dolgot. Jézus és az én irgalmasságom között az
egy nagy különbség (mások mellett), hogy én bűntudatból és némi
szorongásból segítettem, Jézus, pedig szabadon. Ez éppen arra elég
különbség, hogy az én jóindulatommal sokan visszaélnek, amit olykor
hagyok. Krisztus, viszont mindig látja, hogy kinek, miben kell
segítenie, de utána rábízza, hogy vegye ki a részét az élete terhéből
(vö.: „menj, de többé ne vétkezzél!”). Egy héttel az említett
alamizsnálkodás után ismét jött az illető. Beszélgettünk. Ennek során
kiderült, hogy hónapok óta jobb, vagy hasonló fizetése van, mint nekem.
Megkérdeztem, világos-e számára, hogy igazában ugyanolyan lehetőségeink
vannak. Én is mehetnék hozzá kérni. Nem egyszerű ma megkülönböztetni,
hogy kinek, mivel segítek igazán! Van, aki maga nem kívánja felvenni az
élete terheit…</p>
<p>Az isteni irgalom nem hagyja el az igazságosságot, de mindig segít
annak, és abban, akinek, amire igazán szüksége van. Jézustól azt
tanultuk (erről külön is írtam már), hogy Ő a kapcsolatunk igazságának a
terhét a saját vállára vette. Ezzel gyakorolt irgalmat. Mi gyakran ott
hibázunk, hogy amikor irgalmazni szeretnénk várjuk a megkönnyebbülés
érzését, vagy valami felemelő érzést, hogy jót tettünk egy rászorulóval.
Ám az irgalom azt is jelenti, hogy magamra vállalom a kapcsolatunk
igazságának a terhét. Ezt a keresztet én hordozom el. Vagyis, bár olykor
megkapjuk az említett pozitív érzelmeket végül, eleinte nem egyszer
inkább a súlyát érezzük annak, amit magunkra vállalunk. Ez érthető akkor
is, amikor megbántottak minket és eltekintünk az esetleg jogos
sértettségünktől, vagy amikor másokat a mi munkánk „gyümölcsével”
segítünk, időt szentelünk rá. Készülnünk kell rá, hogy az irgalom
gyakorlása, néha minket is megsebez. Ezeket a hegeket büszkén
viselhetjük!</p>
<p>Az irgalmat nem csak a megbocsájtásban, alamizsnában kell
gyakorolnunk, hanem minden emberi kapcsolatunkban, sőt a közösségünkkel
szemben is. Minden olyan alkalom, amikor elhordozom a kapcsolatunk
terheit, lehet az isteni irgalom eseménye. Milyen nagy baj, hogy ma
gyakran nem együtt hordozzuk a realitások súlyát! Házasságok,
barátságok, emberi kapcsolatok, sőt a közösségeink is nyögik ennek a
következményeit. Ezért van egyre nagyobb bajban a nyugati kereszténység,
mert nem együtt viseljük a realitások terhét. Ebből, persze az
következik, hogy egyesekre egyre nagyobb súllyal nehezedik a dolog.
Amikor az őskeresztényekről azt haljuk, hogy „mindenük közös volt”,
éppen arról árulkodik ez a mondat, hogy ők még együtt viselték a
terheket. Ez könnyebbé is tette azt. Vajon a közösségedért, az
Egyházért, te milyen fájdalmakat, fáradalmakat hordozol? Irgalmas vagy,
vagy igazságtalan? Micsoda kincsek ma nekünk azok, akik hagyják magukat
megsebezni az irgalom szegével, amikor elhordozzák a közösségeink
igazságainak terheit!</p>
<p>A mai evangélium Tamás apostol kétkedését idézi fel. „Ha nem látom a
sebeket, nem hiszem el, hogy feltámadt!” Vajon, ha mi, akik
krisztusinak, kereszténynek hívjuk magunkat, találkoznánk egy ma élő
tamásapostollal, lenne mit megmutatnunk neki? Vajon tanúskodik-e az
életünkben egy-egy seb arról az örökéletről, melynek részeseivé váltunk?
Az irgalom megsebezte-e már a kezünket, lábunkat, fejünket, szívünket,
hogy tanúi lehessünk a feltámadás igazságának?</p>
<p><em></em></p></div>
</div><div id="DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br><table style="border-top:1px solid #d3d4de"><tr><td style="width:55px;padding-top:13px"><a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank"><img src="https://s-install.avcdn.net/ipm/preview/icons/icon-envelope-tick-green-avg-v1.png" alt="" width="46" height="29" style="width: 46px; height: 29px;"></a></td><td style="width:470px;padding-top:12px;color:#41424e;font-size:13px;font-family:Arial,Helvetica,sans-serif;line-height:18px">Vírusmentes.<a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank" style="color:#4453ea">www.avg.com</a></td></tr></table><a href="#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2" width="1" height="1"></a></div>