Michael Wallace Banach érsek, Magyarország apostoli nunciusa
Kecskemétre látogatott, az idén 30 éve alapított Szentcsalád Plébániába
március 17-én....

https://vasarnap.hu/2024/03/18/michael-w-banach-jezus-nem-kerte-hogy-megmenekuljon-a-halaltol-de-megrendult-a-lelke/

A szentmisét latinul mondta, a homíliát pedig olaszul, amelyet Lápossy Péter tolmácsolt a híveknek.

Az evangéliumban hallott búzaszem példázata magyarázatának kezdetén
elmondta, bár úgy tartják, hogy a vallásról, a szexualitásról és a
politikáról nem illik beszélni, van valami, amiről valóban nem
beszélünk: a halálról. Felismerjük, de nem foglalkozunk vele, tagadjuk,
figyelmen kívül hagyjuk, elkerüljük, nem nézünk szembe vele, hiszen a
szeretteink halála túlságosan fájdalmas, saját halálunk pedig ijesztő.
Ez a kultúra ugyanakkor nem hajlandó befogadni az élet evangéliumát –
jegyezte meg.

Az aznapi evangéliumban szereplő görögökről hangsúlyozta, hallani,
látni szerették volna Jézust, aki számtalan csodát tett. Nem tudjuk
pontosan, miért akarták őt látni, de a vágyukat mindnyájan ismerjük –
magyarázta.

Jobban akarunk valamit Jézustól, mint magát Jézust. Valós a veszélye
annak, hogy Isten életének a fogyasztóivá válunk, ahelyett, hogy Isten
életének a résztvevőivé válnánk. Kiválogatjuk, mire vágyunk, és magunk
mögött hagyjuk, amit nem értünk vagy nem szeretnénk. A kereszténység
azonban nem svédasztal, nem is látványsport. Azt jelenti, hogy részt
veszünk Jézus Krisztus életében, halálában és feltámadásában.

- emelte ki Michael Wallace Banach. A nuncius beszélt arról, hogy nagy
a kísértés, hogy kihagyjuk a halált, és azonnal a feltámadásra
gondoljunk. Ezen a héten az Egyház mégis a nagyhét felé irányít minket,
emlékeztet arra, hogy a halál az élet kapuja.

Naponta ezer halált halunk. Ott van a kapcsolatunk, a házasságunk, a
remények, álmok, karrier, egészség, meggyőződéseink halála, de a
feltámadás mindig el van rejtve ezekben. Nincs feltámadás halál nélkül.
Ez áll keresztségünk középpontjában, ezt hirdetjük minden vasárnap az
eucharisztiában

– hangsúlyozta az érsek.

A ki nem mondott félelem és a halál elkerülése áll minden „Mi lett
volna, ha…?” kérdésünk mögött. Mi történik, ha kudarcot vallok, ha
veszítek, ha megsérülök? Ha nem kapom meg, amit akarok? Ha elveszítem
azt, akire a legnagyobb szükségem van, akit a legjobban szeretek?

– sorolta a kérdéseket, majd figyelmeztetett, minden „mi lett volna,
ha…” kezdetű kérdés elválaszt és elszigetel minket Istentől, az élettől,
másoktól és önmagunktól. Jézus nem kérte, hogy megmeneküljön a
haláltól, de megrendült a lelke – tette hozzá.

Nem hajlandó megelégedni a túléléssel, amikor Isten életének a
teljessége áll előtte. Tudja, hogy Isten világában az erő a gyengeségben
rejlik, a győzelem vereségnek tűnik, és az élet a halálból születik.
Ezért tudott bevonulni Jeruzsálembe, ahol elítélik őt

– fogalmazott a nuncius, majd hozzáfűzte: ez teszi lehetővé számunkra is, hogy mi is diadalmasan vonuljunk át az életen.

A győzelem azt jelenti, hogy a halál ajtó és nem börtön; kezdet, nem pedig a vég

– jelentette ki. Michael Wallace Banach felhívta a figyelmet, a Szent
Családnak is meg kellett tanulnia ezt a nyugtalanító igazságot, hiszen
nem volt számukra hely a szálláson, Egyiptomba kellett menekülniük,
három napra elveszítették Jézust, Mária látta fiát elhagyni Názáretet,
és ott volt, mikor Fia meghalt a kereszten. Jelen volt az apostolokkal
az utolsó vacsora termében, amikor a Szentlélek leszállt rájuk.

Michael Wallace Banach hangsúlyozta, Isten már megnyitotta az előre
vezető utat Jézus halálával, de ez nem használ nekünk, ha nem vagyunk
hajlandóak alávetni magunkat a halálnak fizikailag, érzelmileg és
szellemileg.

Vírusmentes.www.avg.com