2024-03-12
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2024-03-12
4. nagyböjti hét kedd

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből

Ezekiel látomásban kap tanítást a templomból kifolyó vízről, mely mindent egészségessé tesz.

Látomásban egy férfi odavezetett a templom kapuja elé.
Láttam, hogy a küszöb alól víz fakadt, a ház keleti oldalán,
keletre nézett ugyanis a templom főbejárata.
A víz az épülettől jobbra folyt le, az oltártól dél felé.
Azután az angyal kivitt az északi kapun,
s a külső kapun kívül fekvő útra vezetett,
amely keletre visz.

És íme jobbról forrás tört elő!
A férfi, akinek mérőzsinór volt a kezében, kiment kelet felé;
ezer könyöknyit mért, és átvezetett a vízen, amely bokáig ért.
Majd ismét ezret mért, átjött velem, – a víz már térdig ért.
Megint mért ezret, átkísért, – s a víz vesékig ért.
Végül ugyancsak ezret mért, de akkorára már
oly nagy folyammá dagadtak a mély vizek,
hogy átgázolni nem tudtam, úszni kellett volna benne;
azon átmenni sehogy sem lehetett.

Kísérőm így szólt: „Láttad ezt, emberfia?”
Aztán a folyóparthoz ismét visszavezetett.
Mikorra visszatértünk,
rengeteg fa volt a folyó partján mindkét oldalon.
A férfi így szólt: „A keleti vidék felé indul ez a víz,
tehát keletre, onnét majd lehömpölyög a sivatag felé;
a sivatagtól zúg tovább le a Holt-tengerig.
Ez a víz a sós tengervizet is egészségessé teszi.
Amerre árad e folyó, minden lény élni fog!
Ahová eljut ez a víz, igen sok lesz a hal;
amit csak öntöz e folyó, minden virulni fog!

A folyó mentén mindkét parton sok gyümölcsfa nő:
lombjuk le nem hull, és gyümölcsük nem fogy el.
Havonként érik friss gyümölcsük, mert vizük a szentélyből fakad,
gyümölcsük étel, lombjuk pedig orvosság lesz.”

Ez az Isten igéje.

Ez 47,1-9.12

VÁLASZOS ZSOLTÁR

Válasz: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk.
(8. vers. - 9. tónus)

Előénekes: Isten az erőnk és menedékünk, * biztos segítségünk, mikor minket szorongatnak.

Ezért nem félünk, ha megrendül a föld alattunk, * és a hegyek elmerülnek a mély tengerbe.

Hívek: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk.

E: A folyók partjai vidítják Isten városát, * a fölséges Isten szent hajlékát.

Meg nem inog, mert Isten lakja, * kora hajnaltól oltalmazza.

H: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk.

E: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk.

Jöjjetek és lássátok az Úrnak tetteit, * melyeket végbevitt az egész földön.

H: Velünk van az erős Isten: * Jákob Istene a menedékünk.

Zsolt 45,2-3.5-6.8-9

EVANGÉLIUM ELŐTTI VERS

Tiszta szívet teremts bennem, Istenem: * és üdvösséged örömét add meg nékem újra! Zsolt 50,12a és 14a – 12. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent János könyvéből

A harmincnyolc éve beteg ember meggyógyítása.

A húsvéti ünnepekre Jézus fölment Jeruzsálembe. Volt Jeruzsálemben az
úgynevezett Juh-kapu mellett egy fürdő, amelyet héberül Beteszdának
neveztek. Öt oszlopcsarnoka volt, ahol nagyon sok beteg feküdt: vakok,
sánták és bénák.

Volt ott egy harmincnyolc éve beteg ember is. Jézus látta, ahogy ott feküdt, és megtudta, hogy már régóta beteg.

Megszólította: „Akarsz-e meggyógyulni?” A beteg azt felelte: „Uram!
Nincs emberem, aki levinne a fürdőbe, amikor mozgásba jön a víz. Mire én
odaérek, már más lép be előttem.” Jézus erre azt mondta neki: „Kelj
föl, vedd ágyadat, és járj!” Az ember azonnal meggyógyult. Fölvette
ágyát, és járni kezdett.

Aznap éppen szombat volt. A zsidók ezért rászóltak a meggyógyított
emberre: „Szombat van; nem szabad az ágyadat vinned.” Ő azonban így
válaszolt nekik: „Aki meggyógyított, azt mondta nekem: Vedd ágyadat, és
járj!”

Megkérdezték tőle: „Kicsoda az az ember, aki azt mondta neked, hogy vedd
ágyadat, és járj?” A meggyógyult ember azonban nem tudta, hogy ki volt
az. Jézus ugyanis továbbment, amikor tömeg verődött össze a helyszínen.

Később Jézus a templomban találkozott a meggyógyított emberrel, és ezt
mondta neki: „Látod, most meggyógyultál. Többé ne vétkezzél, hogy valami
nagyobb bajod ne essék!” Az ember elment, és elmondta a zsidóknak, hogy
Jézus volt az, aki meggyógyította őt. A zsidók üldözték Jézust, mert
mindezt szombaton cselekedte.

Ezek az evangélium igéi.

Jn 5,1-16

EGYETEMES
KÖNYÖRGÉSEK

Nagyböjt köznapjaira II.

Pap: Testvéreim! Kérjük mennyei Atyánkat, hogy a nagyböjti szent időben
készségesen hallgassuk az ő szavát, és azt meg is valósítsuk életünkkel!

Lektor: 1. Az evangélium világossága űzze ki az emberek szívéből a bűn sötétségét!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

2. Megváltónk jósága és emberszeretete az Egyházon keresztül áradjon ki az egész világra!

Hívek: Kérünk téged...

3. Krisztus békéje szüntesse meg a népek közötti gyűlölködést és viszálykodást, hogy a nemzetek békében munkálkodhassanak!

Hívek: Kérünk téged...

4. A nagyböjti szentbeszédek szítsák fel a hívekben a bűnbánat és a megtérés kegyelmét!

Hívek: Kérünk téged...

5. A kegyelem ereje segítsen minket, hogy a kísértéseknek mindenkor ellenálljunk és a jóban állhatatosan megmaradjunk!

Hívek: Kérünk téged...

Pap: Mindenható, örök Isten, irgalom Atyja! Fordulj felénk jóságosan,
amikor bűnbánattal és bizalommal közeledünk hozzád, és újítsd meg
kegyelmedet népedben. Krisztus, a mi Urunk által.

Hívek: Ámen.

Vírusmentes.www.avg.com