<!DOCTYPE html>
<html>
<head>
<meta http-equiv="Content-Type" content="text/html; charset=UTF-8">
</head>
<body>
<p>Igazából, ezt a történetet sem értem, úgy, mint a
Közép-Amerikából idehozott 40 ember történetét sem, ha jól
emlékszem.</p>
<p>Valahol, valamikor, valakitől, ... azt hallottam :<br>
</p>
<h1 _ngcontent-serverapp-c165="" class="article-page-title">"Nem a
bajt kell idehozni, hanem a segítséget odavinni, ahol szükség van
rá"</h1>
<p>Az, hogy a 2022 év legnépszerűbb modellje, meg kifejezetten
erőszakos érzékenyítés, ami ellen tiltakoznék.</p>
<p>Minden csapból, minden módon, minden korosztályt érzékenyítenek,
tök mindegy, h jobb vagy baloldalinak mondja magát.</p>
<p>Bocsánat, de ezt a labdát le kellett ütnöm.</p>
<p>A<br>
</p>
<p><br>
</p>
<div class="moz-cite-prefix">2024. 03. 04. 19:04 keltezéssel, Emoke
Greschik írta:<br>
</div>
<blockquote type="cite"
cite="mid:CALP0BwPfqBmmXeqF7ZvRJkK5ApsszoJOxutTt0=6aPyypssP7A@mail.gmail.com">
<meta http-equiv="content-type" content="text/html; charset=UTF-8">
<div dir="ltr">
<div class="gmail-td-post-header gmail-td-pb-padding-side">
<h1 class="entry-title">Egy szomáliai lány története, aki
Magyarországon lett muszlimból keresztény</h1>
<div class="gmail-meta-info">
<div class="gmail-td-post-author-name">
<div class="gmail-td-author-by">Írta: <a
href="https://szemlelek.net/author/eszti/"
moz-do-not-send="true">Rajkai Eszter</a></div>
</div>
<span class="gmail-td-post-date">2024.03.04.</span></div>
<div class="gmail-meta-info"><a
href="https://szemlelek.net/nagyon-fajt-hogy-el-kellett-hagynom-a-hazamat-egy-lany-tortenete-aki-magyarorszagon-lett-kereszteny/https://szemlelek.net/nagyon-fajt-hogy-el-kellett-hagynom-a-hazamat-egy-lany-tortenete-aki-magyarorszagon-lett-kereszteny/"
moz-do-not-send="true" class="moz-txt-link-freetext">https://szemlelek.net/nagyon-fajt-hogy-el-kellett-hagynom-a-hazamat-egy-lany-tortenete-aki-magyarorszagon-lett-kereszteny/https://szemlelek.net/nagyon-fajt-hogy-el-kellett-hagynom-a-hazamat-egy-lany-tortenete-aki-magyarorszagon-lett-kereszteny/</a>
</div>
</div>
<div class="gmail-td-post-content gmail-td-pb-padding-side">
<h3>Rea Milla Szomáliában látta meg a napvilágot Kafiya Said
Mahdik néven. 2013-ban, alig tizennégy évesen menekült el
egy kényszerházasság elől, amelyet édesapja akart
rákényszeríteni.</h3>
<p>Több mint egy éven át utazott egyedül különböző
menekültcsoportokkal, végül 2014 nyarán érkezett
Magyarországra. A Fóti Gyermekotthonba került, Budapesten
járt iskolába, azóta megkapta a magyar állampolgárságot is.
Korábbi, muszlim vallásáról áttért a keresztény vallásra, és
barátaiban, vőlegényében megtalálta „új családját” is.</p>
<p>Mára hazánk egyik legnépszerűbb modellje lett, 2022-ben az
Év Modellje díjat is elnyerte, és tudatosan készül a későbbi
karrierjére is: színészetet tanul. Beszélgetésünk alatt
sugárzott belőle a szabadság és az erő, amely elvezette
egészen idáig, és tartja benne azóta is a lelket, hogy
minden lehetőséget megragadjon az életében.</p>
<p>– <strong>Mit jelent az afrikai neved, és miért
változtattad meg Rea Millára?</strong><br>
– Amikor – már Magyarországon – elkezdtem modellkedni,
tudtam, hogy sokaknak, akik Szomáliában élnek és ismernek
engem, nem fog tetszeni, hogy egy nő megmutatja magát, de
nem gondoltam, hogy emiatt bántásban lesz részem. Egy fiú
azonban rám írt Instagramon – gondolom, megtalált a nevem
alapján, ugyanis sosem találkoztam vele –, hogy mit képzelek
magamról, hogy szomáliaiként így öltözködöm. Volt akkor egy
fotósorozat, ahol egy kereszt volt a számban a képeken, és
mivel Szomália muszlim ország, ez az öltözködésemen túl
szintén zavaró lehetett. Akkor döntöttem úgy, hogy
megváltoztatom a nevemet. A Kafiya egyébként azt jelenti,
hogy elég. A szomáliai nyelvben, ha valamivel elégedettek
vagyunk, akkor azt mondjuk, hogy Kafi. Furcsa, mert én
vagyok a legidősebb lánya édesanyámnak, de neki mégis ez
tetszett. Akik régebb óta ismernek, még Kafinak hívnak, de
az új nevemet, a Rea Millát is nagyon szeretem, és
biztonságosabbnak is érzem. Egy régi görög név, és azért
választottam, mert folyóvizet jelent. Vizet, ami megy,
amerre és ahogyan éppen kell – én is így érzem magam az
életemben.</p>
<img
class="gmail-wp-image-23043 gmail-size-full gmail-lazy gmail-loaded"
src="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2024/03/FTA4292.jpg"
alt="" style="margin-right: 0px;" moz-do-not-send="true"
width="471" height="314">Fotó: Farbaky Tamás
<p><strong>– Milyen gyermekkorod volt?</strong><br>
– Szerettem Szomáliában élni, bár ott az élet egészen más,
mint itt, Magyarországon. Mivel azonban mást nem láttam, nem
tudtam összehasonlítani, ezért úgy gondoltam, hogy tökéletes
az életem. Úgy jó, ahogy van. Én voltam a legidősebb
testvéreim közül – vannak édes- illetve féltestvéreim is –,
ezért nagyon sokat segítettem az édesanyámnak. Úgy érzem,
hogy kimaradt az életemből az a fajta gyermekkor, amikor
csak hülyéskedhettem, játszhattam volna felhőtlenül, mert
mindig volt mit csinálni. Most visszagondolva, szívesen
kipróbáltam volna, hogy milyen érzés, hogy ha kicsit gyerek
az ember, nem pedig a „második anya” szerepét töltöm be. De
őszintén: ezt is szerettem.</p>
<p><strong>– Hogyan telt egy átlagos hétköznapod, amikor
Szomáliában éltél?</strong><br>
– Hú, furcsa erre így visszagondolni, mert azóta már 11 év
eltelt. Amire emlékszem, hogy általában reggel 4 órakor
felkeltem – nálunk muszlim vallásúak az emberek, és az első
ima körülbelül reggel 5 órakor kezdődik, amikor felkel a
Nap. Mindig felkeltem előtte, felraktam a teát a tűzre, és
amíg az forrt, imádkoztam. Utána felkeltettem a testvéreimet
is, és elkészítettem a reggelit. Ők utána elindultak
iskolába, én csak kicsit később mentem, hogy még tudjak
anyukámnak segíteni kicsit a takarításban. Dél körül
végeztünk az iskolában, és én siettem haza ebédet főzni.<br>
A szomáliai kultúrában, ha valaki a legidősebb lány otthon,
mindig azt várják, hogy ő segítsen a háztartásban, a
gyereknevelésben. De én ezt nem éltem meg teherként, ez volt
a természetes, és őszintén, hogy most itt, Magyarországon
élek, megtenném ugyanazt a családomért.</p>
<p><strong>– Milyen volt a szüleiddel való viszonyod?
Tartjátok azóta a kapcsolatot egymással?</strong><br>
– Anyukámmal azóta is nagyon jó a kapcsolatom. Mindig ő volt
a “keménymag” a családban, aki mindenkit összetartott.
Apukámmal nem beszélek, de az az igazság, hogy amikor kicsik
voltunk, akkor sem voltunk jóban. Nem is tudok róla semmit,
amióta eljöttem otthonról, de őszintén… nem is érdekel, hogy
mi van vele. Neki van most másik családja, mert korábban ő
fiúgyermeket szeretett volna, aki továbbviszi a „nevet”, de
mi csak lányok lettünk, ezért elvált édesanyámtól. Azt
tudom, hogy a többi testvéremmel próbálja tartani a
kapcsolatot, de én ezt semmiféleképpen sem szeretném.</p>
<p>– <strong>Mit érzel, ha édesapádra gondolsz?</strong><br>
– Haragszom rá, de nem engedem, hogy ez a harag befolyásolja
azt, hogy hogyan élem az életemet. Amikor keresztény lettem,
akkor mondták nekem, hogy meg kell bocsátani mindenkinek –
apukámnak is. Valóban azt gondolom, hogy ez egy új élet,
üres lappal kezdtem, és hogy Isten mindent megbocsát, de úgy
érzem, hogy sosem fogok tudni neki megbocsátani. Nem megy.</p>
<p>– <strong>Hogyan derült ki, hogy édesapád eladott
feleségül egy idősebb férfinak?</strong><br>
– Én nem tudtam, a családban hallottuk először valakitől.
Mondhatnám, hogy meglepődtem, de nem annyira, mert az apukám
olyan típusú ember, aki bármit megcsinálhat, bármit
megtehet. Szomáliában amúgy is a férfi dönt arról, hogy mi
lesz a sorsa a lányainak. Ismertem apukám gondolkodását: ha
tud belőlünk egy kis pénzt keresni, akkor természetesen
megcsinálja.<br>
Érdekes, mert édesanyámmal szerelemből házasodtak, azonban
látszat volt az egész. Csak meg akarta megszerezni
anyukámat, és amikor látta, hogy megszerezte, akkor azt
csinálhatott vele, amit akart.</p>
<p>– <strong>Ez is mutatja, hogy mennyire más a nőkhöz való
hozzáállás Afrikában Európához képest. Milyen volt
megtapasztalnod ezeket a különbségeket az utad során és
Magyarországon?</strong><br>
– Furcsa volt. Elsőként leginkább az volt furcsa, hogy akár
este, sötétben is kimehetek egyedül, biztonságban. Amikor
idekerültem, és télen már 4 órakor sötétedett, nagyon
féltem, hogy hogyan fogok hazamenni a sötétben, de mindig
mondták, hogy „ne félj Kafi, nem lesz semmi baj!”.
Szomáliában, ha későn kint vagy az utcán, benne van a
pakliban, hogy elrabolnak vagy megerőszakolnak, de szerintük
az a te hibád, mert te maradtál sokáig.<br>
Mondjuk, úgy látom, a világ mostanra ott is megváltozott, a
testvéreim hozzáállása is más, máshogyan gondolkodnak, mert
a média, a televízió is már mást mutat nekik.<br>
De nagyon jól emlékszem az első emlékeimre gyerekként,
amikor apukám megvert, mert szólt a zene a rádióban, és
elkezdtem énekelni. Amikor ezt meghallotta, elkezdett ütni,
miközben azt mondta, hogy csak az utcalányok énekelnek, és
mit képzelek magamról. Édesanyám próbált védeni, de nem sok
sikerrel. Nagymamám is nagyon szigorú volt, mindig azt
mondta, hogy a lányok nem röhöghetnek, nevethetnek nagy
szájjal, nem hangoskodhatnak, mert az nem nőies. Ezért volt
számomra idegen, hogy hangosan beszélhetek, ezt a mai napig
szoknom kell. Főleg, hogy nemrég elkezdtem színészkedni és
színésziskolába járni, és ott is buzdítanak, hogy beszéljek
bátrabban.</p>
<img
class="gmail-wp-image-23044 gmail-size-full gmail-lazy gmail-loaded"
src="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2024/03/FTA4335.jpg"
alt="" style="margin-right: 0px;" moz-do-not-send="true"
width="471" height="314">Fotó: Farbaky Tamás
<p><strong>– Hogyan menekültél el Szomáliából?</strong><br>
– Édesanyám segített. Benne hatalmas erő és kitartás volt,
és küzdött értünk. Miután apukám elhagyta édesanyámat, két
opciót adott neki: vagy elvisz minket, gyerekeket magával,
vagy anyukámnál maradunk, viszont akkor ő apaként nem
támogat bennünket. Anyukám az utóbbit választotta – mindig
azért küzdött, hogy nekünk ne olyan sorsunk legyen, mint
neki. Ő beszélt egy embercsempésszel, hogy elmenekülhessek
az országból, és ne kelljen férjhez mennem. Ha tehette
volna, édesanyám is jött volna, de együtt menni sokkal
veszélyesebb lett volna.<br>
Úgyhogy anyukám elrejtett engem egyik rokonunknál és
megvártuk, amíg az embercsempész szólt, hogy mikor kell
menni, összepakoltam egy kis táskát, és elindultam.</p>
<p>– <strong>Tudtad, hogy mire vállalkozol?</strong><br>
– Semennyire sem voltam felkészülve. Nagyon naivan indultam
el –</p>
<blockquote>
<p>ha tudom, hogy mennyire nehéz lesz az út, inkább maradtam
volna Szomáliában,</p>
</blockquote>
<p>és elszöktem volna a férjemtől.<br>
Mielőtt elindultam, élt bennem egy jövőkép, hogy egyetemre
fogok járni, dolgozni fogok, hogy édesanyámat el tudjam
tartani, hogy soha ne kelljen férfitól függenie. Akkoriban
koreai sorozatok mentek a tévében, én meg mindig azt
mondtam, hogy egy koreai sráccal fogok megházasodni.
Mindenféle hülyeséget mondtam, de egy dolog fix volt: én
soha nem megyek feleségül szomáliai férfihez.</p>
<p>– <strong>Hogyan élted meg a menekülés időszakát? </strong><br>
– Egy éven át menekültem. Sosem tudtam, hogy hogyan, kivel
és hova megyünk, mindig csak követtem az utasításokat.
Többen menekültünk együtt. Először Iránban álltunk meg, majd
Törökországban kötöttünk ki, ahol egy hónapot töltöttünk,
mert nem tudtunk továbbmenni. Ezután Görögországba mentünk,
ahol még börtönbe is kerültem 4 hónapra.</p>
<p>– <strong>Miért kerültél börtönbe? </strong><br>
– Úgy volt, hogy mindig, amikor megérkeztünk egy országba,
kaptunk papírokat, amelyek egy bizonyos ideig voltak
érvényesek. Görögországban egy hónapra kaptam érvényes
papírt, azonban több időt töltöttünk ott. Éppen vacsoráért
igyekeztem a boltba, amikor a rendőrök megállítottak és
igazoltattak – már nem voltak érvényesek az irataim.
Elvittek a rendőrségre, megbilincseltek, de arra nem
számítottam, hogy 15 évesen börtönbe zárnak.<br>
Az első hónapban mindig reménykedtem, hogy elengednek, a
harmadik hónapra pedig már el is felejtettem, beletörődtem.
Nem ismertem senkit a rabok közül sem. Az őrök között voltak
szigorúbbak is, akik még mosdóba sem engedtek ki, viszont
voltak, akik hagyták, hogy együtt legyünk picit, és
kiengedtek minket, ilyenkor kártyáztunk. Kihasználtuk az
időt, amennyire lehetett, de persze ez nem annyira jó emlék.</p>
<p>– <strong>Hogyan érkeztél meg Magyarországra?</strong><br>
– Amikor kikerültem a börtönből 4 hónap után, a többiek,
akikkel utaztam, már továbbmentek, nem tudtak engem
megvárni. Az egész út alatt nem volt nálam telefon, de két
telefonszámot megjegyeztem: az édesanyámét és az
embercsempészét. Visszamentem a házba, ahol a börtön előtt
laktam, ott voltak szomáliaiak. Azt a mi kultúránkról tudni
kell, hogy nagyon-nagyon segítőkészek vagyunk – édesanyám
mondta is mindig: „ha éhezünk, együtt éhezünk.” Tehát, ott
tudták, hogy egyedül vagyok, nincs senkim, nincs pénzem, és
nem tudok maradni. Beszéltek egymással, kerestek nekem egy
csoportot, akikkel folytathattam tovább az utamat Szerbiába.
Ez szintén sok küzdelmet igényelt, rengeteget gyalogoltunk,
erdőben, elhagyatott házakban laktunk. Megterhelőnek
éreztem, mert a börtönben előtte nem sokat mozogtam.
Fizikálisan és mentálisan is nehéz volt. Szerbiában le is
betegedtem hosszabb időre. Utána indultunk Ausztria felé,
azonban a magyar-osztrák határnál elkaptak bennünket.
Bevittek a rendőrségre, ahol nekem nagyon-nagyon jólesett,
amit az ottani rendőr mondott, aki látta, hogy meg vagyunk
rémülve: „Ne aggódjatok, minden rendben lesz, ha
szeretnétek, akkor itt maradhattok!” Előtte mindig csak
annyit kaptunk, hogy „tessék, itt van a papír, ha akarsz
maradsz, akkor nem, akkor menjél innen!”<br>
Láttam, hogy bármilyen országba mennék, nem ismernék senkit,
nem ismerném a nyelvet, a kultúrát, szóval mindent előlről
kéne kezdeni, ezért úgy döntöttem, maradok – így kerültem a
fóti gyermekotthonba.</p>
<p>– <strong>Mit tanultál az egyéves menekülésből?</strong><br>
– Nehéz volt.</p>
<blockquote>
<p>Néha még ma is úgy érzem, hogy mindennel egyedül kell
megküzdenem,</p>
</blockquote>
<p>nem számíthatok senkire. Azaz az embereket nem lehet
teljesen kiszámítani, csakis magadra számíthatsz teljesen.
Ezzel nem azt mondom, hogy nem bízom senkiben. Van
vőlegényem, vannak barátaim, tudom, hogy bármikor
fordulhatok hozzájuk segítségért, viszont a problémáimat
először nekem kell megoldanom, nem számíthatok az emberekre
csak úgy.</p>
<p>– <strong>Hogyan kezdődött a modellkarriered?</strong><br>
– A fóti gyermekotthon után lányintézetbe kerültem, azonban
amikor 18 éves lettem, döntenem kellett, hogy Budapestre
megyek utógondozó otthonban, vagy vissza Fótra, már
dolgozni. Habár a helyzetem miatt gyerekként itt is
kívülállónak éreztem magam, Fóton nagyon szerettem lenni,
jóban voltam a nevelőkkel. Korábban már elkezdtünk forgatni
egy dokumentumfilmet az életemről, Könnyű leckék címmel.
Közben levettem a kendőt (ami ugye a muszlim vallás
velejárója), máshogy öltözködtem, és felfigyeltek rám az
emberek. Többen meg is kérdeztek, hogy nem akarok-e
modellkedni, mert jól állna nekem. Volt egy ismerősöm, aki
akkor pont egy ügynökségnél dolgozott, ő segített ebben,
vele egy gyülekezetbe jártunk, ezért tudtam, hogy bízhatok
benne – végül nyolc évig dolgoztam együtt velük.</p>
<p>– <strong>Miért döntöttél úgy, hogy áttérsz a muszlim
vallásról a keresztényre? </strong><br>
– Mindig is kíváncsi típus voltam. Emlékszem, anyukámtól is
kérdezgettem, hogy miért lehet a muszlim vallásban egy
férfinak több felesége, nekem miért nem lehet több férjem?<br>
Voltak Istenhez kapcsolódó kérdéseim is. De leginkább</p>
<blockquote>
<p>nagyon mélyen fájt, hogy el kell hagynom a hazámat ahhoz,
hogy jobb életem legyen,</p>
</blockquote>
<p>de az senkit nem érdekelt, hogy én muszlim országba
megyek-e. És mondtam, hogy ha annyira igaz a mi vallásunk,
akkor miért nem visznek minket arab országokba, ahol
ugyanolyan emberek vannak, és ugyanazt hiszik, mint én.
Rosszulesett, hogy nem segítik a saját testvéreiket, és ez
elgondolkodtatott, hogy vajon valóban ez-e a „jó” vallás?<br>
Ezután még több kérdésem lett, és már nem volt szimpatikus,
amit korábban tanítottak. Miért kellett ennyi fájdalmon
keresztülmennem? Úgy gondolom, hogy Isten mindenkit a
gyermekének tart, attól függetlenül, hogy ki hogyan
gondolkodik. A korábbi barátom keresztény volt, vele
beszélgettem, vitatkoztam sokat ezekről a témákról. És úgy
éreztem, hogy már nem tudok azonosulni a muszlim vallással,
a felfogással, mert nem tudok úgy hitelesen élni. Számomra
az istenkérdés mindig bonyolult, mert</p>
<blockquote>
<p>én Istenre úgy gondolok, mintha egy édesanya lenne, aki
gondoskodik rólunk.</p>
</blockquote>
<p>És egy anya nem hagyná csak úgy a gyermekét magára,
segítene neki, amennyire csak lehet. Őszintén azt hiszem,
minden vallásban van valami közös, és ez a lényeg. De ha
választanom kéne, mindenképpen a keresztény vallás mellett
állok.</p>
<blockquote>
<p>Nem az a lényeg, hogy Allah vagy Jézus, hanem hogy
próbáljunk jót tenni.</p>
</blockquote>
<p>És ez alapján fognak mérlegelni minket a halál után.</p>
<p>– <strong>Hogyan fogadta édesanyád és a családod a hírt,
hogy keresztény lettél?</strong><br>
– Amikor keresztény lettem, levágtam a hajamat, de ezt
sokáig nem mertem elárulni az édesanyámnak. Féltem és tele
voltam feszültséggel. Végül a covid-járvány elején mondtam
el neki, hogy keresztény lettem. Azt mondta, hogy térjek
vissza a muszlim vallásra, mert ő ezt nem tudja elfogadni,
és szeretné, hogy együtt legyünk halálunk után. De ez nekem
is szomorú volt, éppen, ahogy neki.<br>
Volt, hogy küldtem haza Szomáliába pénzt, miután elkezdtem
dolgozni, hogy tudjak a családomnak segíteni, azonban mivel
nem muszlimként kerestem meg, nem számított tiszta pénznek,
és nem is fogadták el.<br>
A nézeteimet viszont mostanra már elfogadták, tudják, hogy
már nem a muszlim vallás szerint élek, imádkozom, sőt iszom
alkoholt is. A vőlegényem sem muszlim, ezért a gyermekeim
olyannak számítanak majd Szomáliában, mint akik apa nélkül,
házasságon kívül születtek.<br>
Úgyhogy ez probléma, főleg most, ahogyan idősödöm, és majd
családot szeretnék, szoktam rajta gondolkozni, hogy
elvinném-e őket a szülőhazámba.</p>
<p>– <strong>Visszalátogatnál Szomáliába? </strong><br>
– 11 éve nem láttam a családomat. Egyik testvéremmel már
találkoztam, ő külföldön tanul. Először inkább szeretném
meghívni őket Magyarországra, hogy lássam, hogy milyen a
viszonyunk. Visszamenni még nem mernék. Édesanyám mindig azt
mondja, hogy nem lenne baj, de ki tudja… Szeretném őket
látni, csak ahhoz, hogy idejöjjenek, még számos papírt kell
intéznem.</p>
<p>– <strong>Magyarországon tervezed a jövődet?</strong><br>
– Igen, úgy érzem, maradok. A vőlegényem is magyar, arra
gondoltunk, hogy szeretnénk egy magyaros esküvőt, meg majd
egyet Afrikában is. Megszerettem itt lenni, az emberek
között lenni.</p>
<div id="gmail-tdi_3"
class="gmail-td-gallery gmail-td-slide-on-2-columns">
<div class="gmail-post_td_gallery">
<div class="gmail-td-gallery-slide-top">
<div class="gmail-td-gallery-title">Rea Milla (fotó:
Farbaky Tamás)</div>
<div class="gmail-td-gallery-controls-wrapper">
<div class="gmail-td-gallery-slide-count"><span
class="gmail-td-gallery-slide-item-focus">1</span>
a 5</div>
<div class="gmail-td-gallery-slide-prev-next-but"> </div>
</div>
</div>
</div>
</div>
</div>
<div id="gmail-tdi_3"
class="gmail-td-gallery gmail-td-slide-on-2-columns">
<div class="gmail-post_td_gallery">
<div class="gmail-td-doubleSlider-1"
style="overflow:hidden;width:640px;height:420px">
<div class="gmail-td-slider" style="width:3200px">
<div class="gmail-td-slide-item gmail-td-item1"
style="width:640px;overflow:hidden"> <a
class="gmail-slide-gallery-image-link"
href="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2024/02/Kafi_1.jpg"
title="Kafi_1" moz-do-not-send="true"> <img
class="gmail-lazy gmail-loaded"
src="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2024/02/Kafi_1-629x420.jpg"
alt="" moz-do-not-send="true"> </a> </div>
<div class="gmail-td-slide-item gmail-td-item2"
style="width:640px;overflow:hidden"> <a
class="gmail-slide-gallery-image-link"
href="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2024/02/Kafi_2-1.jpg"
title="Kafi_2" moz-do-not-send="true"> <img
class="gmail-lazy"
src="data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%20629%20420'%3E%3C/svg%3E"
alt="" moz-do-not-send="true"> </a> </div>
<div class="gmail-td-slide-item gmail-td-item3"
style="width:640px;overflow:hidden"> <a
class="gmail-slide-gallery-image-link"
href="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2024/02/Kafi_3.jpg"
title="Kafi_3" moz-do-not-send="true"> <img
class="gmail-lazy"
src="data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%20629%20420'%3E%3C/svg%3E"
alt="" moz-do-not-send="true"> </a> </div>
<div class="gmail-td-slide-item gmail-td-item4"
style="width:640px;overflow:hidden"> <a
class="gmail-slide-gallery-image-link"
href="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2024/02/FTA4352.jpg"
title="_FTA4352" moz-do-not-send="true"> <img
class="gmail-lazy"
src="data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%20280%20420'%3E%3C/svg%3E"
alt="" moz-do-not-send="true"> </a> </div>
<div class="gmail-td-slide-item gmail-td-item5"
style="width:640px;overflow:hidden"> <a
class="gmail-slide-gallery-image-link"
href="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2024/02/FTA4405.jpg"
title="_FTA4405" moz-do-not-send="true"> <img
class="gmail-lazy"
src="data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%20629%20420'%3E%3C/svg%3E"
alt="" moz-do-not-send="true"> </a> </div>
</div>
</div>
<div class="gmail-td-doubleSlider-2 gmail-td_center_slide2">
<div class="gmail-td-slider">
<div class="gmail-td-button gmail-td-item1"
style="border:0px"> </div>
<div class="gmail-td-button gmail-td-item2"
style="border:0px"> </div>
<div class="gmail-td-button gmail-td-item3"
style="border:0px"> </div>
<div class="gmail-td-button gmail-td-item4"
style="border:0px"> </div>
<div class="gmail-td-button gmail-td-item5"
style="border:0px"> </div>
</div>
</div>
</div>
</div>
<div
class="gmail-fb-comments gmail-fb_iframe_widget gmail-fb_iframe_widget_fluid_desktop"><span
style="vertical-align:top;width:0px;height:0px;overflow:hidden"></span></div>
<div class="td-post-header td-pb-padding-side">
<h1 class="entry-title"><br>
</h1>
</div>
<br>
</div>
<div id="DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br>
<table style="border-top:1px solid #d3d4de">
<tbody>
<tr>
<td style="width:55px;padding-top:13px"><a
href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail"
target="_blank" moz-do-not-send="true"><img
src="https://s-install.avcdn.net/ipm/preview/icons/icon-envelope-tick-green-avg-v1.png"
alt="" style="width: 46px; height: 29px;"
moz-do-not-send="true" width="46" height="29"></a></td>
<td
style="width:470px;padding-top:12px;color:#41424e;font-size:13px;font-family:Arial,Helvetica,sans-serif;line-height:18px">Vírusmentes.<a
href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail"
target="_blank" style="color:#4453ea"
moz-do-not-send="true">www.avg.com</a></td>
</tr>
</tbody>
</table>
</div>
<br>
<fieldset class="moz-mime-attachment-header"></fieldset>
<pre class="moz-quote-pre" wrap="">_______________________________________________
Grem mailing list
<a class="moz-txt-link-abbreviated" href="mailto:Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu">Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</a>
<a class="moz-txt-link-freetext" href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem">http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</a>
</pre>
</blockquote>
</body>
</html>