<div dir="ltr">
<div class="gmail-td-post-header gmail-td-pb-padding-side">
<h1 class="entry-title">Egy szomáliai lány története, aki Magyarországon lett muszlimból keresztény</h1>
<div class="gmail-meta-info">
<div class="gmail-td-post-author-name"><div class="gmail-td-author-by">Írta: <a href="https://szemlelek.net/author/eszti/">Rajkai Eszter</a></div> </div> <span class="gmail-td-post-date">2024.03.04.</span></div><div class="gmail-meta-info"><a href="https://szemlelek.net/nagyon-fajt-hogy-el-kellett-hagynom-a-hazamat-egy-lany-tortenete-aki-magyarorszagon-lett-kereszteny/https://szemlelek.net/nagyon-fajt-hogy-el-kellett-hagynom-a-hazamat-egy-lany-tortenete-aki-magyarorszagon-lett-kereszteny/">https://szemlelek.net/nagyon-fajt-hogy-el-kellett-hagynom-a-hazamat-egy-lany-tortenete-aki-magyarorszagon-lett-kereszteny/https://szemlelek.net/nagyon-fajt-hogy-el-kellett-hagynom-a-hazamat-egy-lany-tortenete-aki-magyarorszagon-lett-kereszteny/</a> </div>
</div>
<div class="gmail-td-post-content gmail-td-pb-padding-side">
<h3>Rea Milla Szomáliában látta meg a napvilágot Kafiya Said Mahdik
néven. 2013-ban, alig tizennégy évesen menekült el egy kényszerházasság
elől, amelyet édesapja akart rákényszeríteni.</h3>
<p>Több mint egy éven át utazott egyedül különböző menekültcsoportokkal,
végül 2014 nyarán érkezett Magyarországra. A Fóti Gyermekotthonba
került, Budapesten járt iskolába, azóta megkapta a magyar
állampolgárságot is. Korábbi, muszlim vallásáról áttért a keresztény
vallásra, és barátaiban, vőlegényében megtalálta „új családját” is.</p>
<p>Mára hazánk egyik legnépszerűbb modellje lett, 2022-ben az Év
Modellje díjat is elnyerte, és tudatosan készül a későbbi karrierjére
is: színészetet tanul. Beszélgetésünk alatt sugárzott belőle a szabadság
és az erő, amely elvezette egészen idáig, és tartja benne azóta is a
lelket, hogy minden lehetőséget megragadjon az életében.</p>
<p>– <strong>Mit jelent az afrikai neved, és miért változtattad meg Rea Millára?</strong><br>
– Amikor – már Magyarországon – elkezdtem modellkedni, tudtam, hogy
sokaknak, akik Szomáliában élnek és ismernek engem, nem fog tetszeni,
hogy egy nő megmutatja magát, de nem gondoltam, hogy emiatt bántásban
lesz részem. Egy fiú azonban rám írt Instagramon – gondolom, megtalált a
nevem alapján, ugyanis sosem találkoztam vele –, hogy mit képzelek
magamról, hogy szomáliaiként így öltözködöm. Volt akkor egy fotósorozat,
ahol egy kereszt volt a számban a képeken, és mivel Szomália muszlim
ország, ez az öltözködésemen túl szintén zavaró lehetett. Akkor
döntöttem úgy, hogy megváltoztatom a nevemet. A Kafiya egyébként azt
jelenti, hogy elég. A szomáliai nyelvben, ha valamivel elégedettek
vagyunk, akkor azt mondjuk, hogy Kafi. Furcsa, mert én vagyok a
legidősebb lánya édesanyámnak, de neki mégis ez tetszett. Akik régebb
óta ismernek, még Kafinak hívnak, de az új nevemet, a Rea Millát is
nagyon szeretem, és biztonságosabbnak is érzem. Egy régi görög név, és
azért választottam, mert folyóvizet jelent. Vizet, ami megy, amerre és
ahogyan éppen kell – én is így érzem magam az életemben.</p>
<img class="gmail-wp-image-23043 gmail-size-full gmail-lazy gmail-loaded" src="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2024/03/FTA4292.jpg" alt="" width="471" height="314" style="margin-right: 0px;">Fotó: Farbaky Tamás
<p><strong>– Milyen gyermekkorod volt?</strong><br>
– Szerettem Szomáliában élni, bár ott az élet egészen más, mint itt,
Magyarországon. Mivel azonban mást nem láttam, nem tudtam
összehasonlítani, ezért úgy gondoltam, hogy tökéletes az életem. Úgy jó,
ahogy van. Én voltam a legidősebb testvéreim közül – vannak édes-
illetve féltestvéreim is –, ezért nagyon sokat segítettem az
édesanyámnak. Úgy érzem, hogy kimaradt az életemből az a fajta
gyermekkor, amikor csak hülyéskedhettem, játszhattam volna felhőtlenül,
mert mindig volt mit csinálni. Most visszagondolva, szívesen kipróbáltam
volna, hogy milyen érzés, hogy ha kicsit gyerek az ember, nem pedig a
„második anya” szerepét töltöm be. De őszintén: ezt is szerettem.</p>
<p><strong>– Hogyan telt egy átlagos hétköznapod, amikor Szomáliában éltél?</strong><br>
– Hú, furcsa erre így visszagondolni, mert azóta már 11 év eltelt. Amire
emlékszem, hogy általában reggel 4 órakor felkeltem – nálunk muszlim
vallásúak az emberek, és az első ima körülbelül reggel 5 órakor
kezdődik, amikor felkel a Nap. Mindig felkeltem előtte, felraktam a teát
a tűzre, és amíg az forrt, imádkoztam. Utána felkeltettem a
testvéreimet is, és elkészítettem a reggelit. Ők utána elindultak
iskolába, én csak kicsit később mentem, hogy még tudjak anyukámnak
segíteni kicsit a takarításban. Dél körül végeztünk az iskolában, és én
siettem haza ebédet főzni.<br>
A szomáliai kultúrában, ha valaki a legidősebb lány otthon, mindig azt
várják, hogy ő segítsen a háztartásban, a gyereknevelésben. De én ezt
nem éltem meg teherként, ez volt a természetes, és őszintén, hogy most
itt, Magyarországon élek, megtenném ugyanazt a családomért.</p>
<p><strong>– Milyen volt a szüleiddel való viszonyod? Tartjátok azóta a kapcsolatot egymással?</strong><br>
– Anyukámmal azóta is nagyon jó a kapcsolatom. Mindig ő volt a
“keménymag” a családban, aki mindenkit összetartott. Apukámmal nem
beszélek, de az az igazság, hogy amikor kicsik voltunk, akkor sem
voltunk jóban. Nem is tudok róla semmit, amióta eljöttem otthonról, de
őszintén… nem is érdekel, hogy mi van vele. Neki van most másik
családja, mert korábban ő fiúgyermeket szeretett volna, aki továbbviszi a
„nevet”, de mi csak lányok lettünk, ezért elvált édesanyámtól. Azt
tudom, hogy a többi testvéremmel próbálja tartani a kapcsolatot, de én
ezt semmiféleképpen sem szeretném.</p>
<p>– <strong>Mit érzel, ha édesapádra gondolsz?</strong><br>
– Haragszom rá, de nem engedem, hogy ez a harag befolyásolja azt, hogy
hogyan élem az életemet. Amikor keresztény lettem, akkor mondták nekem,
hogy meg kell bocsátani mindenkinek – apukámnak is. Valóban azt
gondolom, hogy ez egy új élet, üres lappal kezdtem, és hogy Isten
mindent megbocsát, de úgy érzem, hogy sosem fogok tudni neki
megbocsátani. Nem megy.</p>
<p>– <strong>Hogyan derült ki, hogy édesapád eladott feleségül egy idősebb férfinak?</strong><br>
– Én nem tudtam, a családban hallottuk először valakitől. Mondhatnám,
hogy meglepődtem, de nem annyira, mert az apukám olyan típusú ember, aki
bármit megcsinálhat, bármit megtehet. Szomáliában amúgy is a férfi dönt
arról, hogy mi lesz a sorsa a lányainak. Ismertem apukám gondolkodását:
ha tud belőlünk egy kis pénzt keresni, akkor természetesen megcsinálja.<br>
Érdekes, mert édesanyámmal szerelemből házasodtak, azonban látszat volt
az egész. Csak meg akarta megszerezni anyukámat, és amikor látta, hogy
megszerezte, akkor azt csinálhatott vele, amit akart.</p>
<p>– <strong>Ez is mutatja, hogy mennyire más a nőkhöz való hozzáállás
Afrikában Európához képest. Milyen volt megtapasztalnod ezeket a
különbségeket az utad során és Magyarországon?</strong><br>
– Furcsa volt. Elsőként leginkább az volt furcsa, hogy akár este,
sötétben is kimehetek egyedül, biztonságban. Amikor idekerültem, és
télen már 4 órakor sötétedett, nagyon féltem, hogy hogyan fogok
hazamenni a sötétben, de mindig mondták, hogy „ne félj Kafi, nem lesz
semmi baj!”. Szomáliában, ha későn kint vagy az utcán, benne van a
pakliban, hogy elrabolnak vagy megerőszakolnak, de szerintük az a te
hibád, mert te maradtál sokáig.<br>
Mondjuk, úgy látom, a világ mostanra ott is megváltozott, a testvéreim
hozzáállása is más, máshogyan gondolkodnak, mert a média, a televízió is
már mást mutat nekik.<br>
De nagyon jól emlékszem az első emlékeimre gyerekként, amikor apukám
megvert, mert szólt a zene a rádióban, és elkezdtem énekelni. Amikor ezt
meghallotta, elkezdett ütni, miközben azt mondta, hogy csak az
utcalányok énekelnek, és mit képzelek magamról. Édesanyám próbált
védeni, de nem sok sikerrel. Nagymamám is nagyon szigorú volt, mindig
azt mondta, hogy a lányok nem röhöghetnek, nevethetnek nagy szájjal, nem
hangoskodhatnak, mert az nem nőies. Ezért volt számomra idegen, hogy
hangosan beszélhetek, ezt a mai napig szoknom kell. Főleg, hogy nemrég
elkezdtem színészkedni és színésziskolába járni, és ott is buzdítanak,
hogy beszéljek bátrabban.</p>
<img class="gmail-wp-image-23044 gmail-size-full gmail-lazy gmail-loaded" src="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2024/03/FTA4335.jpg" alt="" width="471" height="314" style="margin-right: 0px;">Fotó: Farbaky Tamás
<p><strong>– Hogyan menekültél el Szomáliából?</strong><br>
– Édesanyám segített. Benne hatalmas erő és kitartás volt, és küzdött
értünk. Miután apukám elhagyta édesanyámat, két opciót adott neki: vagy
elvisz minket, gyerekeket magával, vagy anyukámnál maradunk, viszont
akkor ő apaként nem támogat bennünket. Anyukám az utóbbit választotta –
mindig azért küzdött, hogy nekünk ne olyan sorsunk legyen, mint neki. Ő
beszélt egy embercsempésszel, hogy elmenekülhessek az országból, és ne
kelljen férjhez mennem. Ha tehette volna, édesanyám is jött volna, de
együtt menni sokkal veszélyesebb lett volna.<br>
Úgyhogy anyukám elrejtett engem egyik rokonunknál és megvártuk, amíg az
embercsempész szólt, hogy mikor kell menni, összepakoltam egy kis
táskát, és elindultam.</p>
<p>– <strong>Tudtad, hogy mire vállalkozol?</strong><br>
– Semennyire sem voltam felkészülve. Nagyon naivan indultam el –</p>
<blockquote><p>ha tudom, hogy mennyire nehéz lesz az út, inkább maradtam volna Szomáliában,</p></blockquote>
<p>és elszöktem volna a férjemtől.<br>
Mielőtt elindultam, élt bennem egy jövőkép, hogy egyetemre fogok járni,
dolgozni fogok, hogy édesanyámat el tudjam tartani, hogy soha ne kelljen
férfitól függenie. Akkoriban koreai sorozatok mentek a tévében, én meg
mindig azt mondtam, hogy egy koreai sráccal fogok megházasodni.
Mindenféle hülyeséget mondtam, de egy dolog fix volt: én soha nem megyek
feleségül szomáliai férfihez.</p>
<p>– <strong>Hogyan élted meg a menekülés időszakát? </strong><br>
– Egy éven át menekültem. Sosem tudtam, hogy hogyan, kivel és hova
megyünk, mindig csak követtem az utasításokat. Többen menekültünk
együtt. Először Iránban álltunk meg, majd Törökországban kötöttünk ki,
ahol egy hónapot töltöttünk, mert nem tudtunk továbbmenni. Ezután
Görögországba mentünk, ahol még börtönbe is kerültem 4 hónapra.</p>
<p>– <strong>Miért kerültél börtönbe? </strong><br>
– Úgy volt, hogy mindig, amikor megérkeztünk egy országba, kaptunk
papírokat, amelyek egy bizonyos ideig voltak érvényesek. Görögországban
egy hónapra kaptam érvényes papírt, azonban több időt töltöttünk ott.
Éppen vacsoráért igyekeztem a boltba, amikor a rendőrök megállítottak és
igazoltattak – már nem voltak érvényesek az irataim. Elvittek a
rendőrségre, megbilincseltek, de arra nem számítottam, hogy 15 évesen
börtönbe zárnak.<br>
Az első hónapban mindig reménykedtem, hogy elengednek, a harmadik
hónapra pedig már el is felejtettem, beletörődtem. Nem ismertem senkit a
rabok közül sem. Az őrök között voltak szigorúbbak is, akik még mosdóba
sem engedtek ki, viszont voltak, akik hagyták, hogy együtt legyünk
picit, és kiengedtek minket, ilyenkor kártyáztunk. Kihasználtuk az időt,
amennyire lehetett, de persze ez nem annyira jó emlék.</p>
<p>– <strong>Hogyan érkeztél meg Magyarországra?</strong><br>
– Amikor kikerültem a börtönből 4 hónap után, a többiek, akikkel
utaztam, már továbbmentek, nem tudtak engem megvárni. Az egész út alatt
nem volt nálam telefon, de két telefonszámot megjegyeztem: az
édesanyámét és az embercsempészét. Visszamentem a házba, ahol a börtön
előtt laktam, ott voltak szomáliaiak. Azt a mi kultúránkról tudni kell,
hogy nagyon-nagyon segítőkészek vagyunk – édesanyám mondta is mindig:
„ha éhezünk, együtt éhezünk.” Tehát, ott tudták, hogy egyedül vagyok,
nincs senkim, nincs pénzem, és nem tudok maradni. Beszéltek egymással,
kerestek nekem egy csoportot, akikkel folytathattam tovább az utamat
Szerbiába. Ez szintén sok küzdelmet igényelt, rengeteget gyalogoltunk,
erdőben, elhagyatott házakban laktunk. Megterhelőnek éreztem, mert a
börtönben előtte nem sokat mozogtam. Fizikálisan és mentálisan is nehéz
volt. Szerbiában le is betegedtem hosszabb időre. Utána indultunk
Ausztria felé, azonban a magyar-osztrák határnál elkaptak bennünket.
Bevittek a rendőrségre, ahol nekem nagyon-nagyon jólesett, amit az
ottani rendőr mondott, aki látta, hogy meg vagyunk rémülve: „Ne
aggódjatok, minden rendben lesz, ha szeretnétek, akkor itt maradhattok!”
Előtte mindig csak annyit kaptunk, hogy „tessék, itt van a papír, ha
akarsz maradsz, akkor nem, akkor menjél innen!”<br>
Láttam, hogy bármilyen országba mennék, nem ismernék senkit, nem
ismerném a nyelvet, a kultúrát, szóval mindent előlről kéne kezdeni,
ezért úgy döntöttem, maradok – így kerültem a fóti gyermekotthonba.</p>
<p>– <strong>Mit tanultál az egyéves menekülésből?</strong><br>
– Nehéz volt.</p>
<blockquote><p>Néha még ma is úgy érzem, hogy mindennel egyedül kell megküzdenem,</p></blockquote>
<p>nem számíthatok senkire. Azaz az embereket nem lehet teljesen
kiszámítani, csakis magadra számíthatsz teljesen. Ezzel nem azt mondom,
hogy nem bízom senkiben. Van vőlegényem, vannak barátaim, tudom, hogy
bármikor fordulhatok hozzájuk segítségért, viszont a problémáimat
először nekem kell megoldanom, nem számíthatok az emberekre csak úgy.</p>
<p>– <strong>Hogyan kezdődött a modellkarriered?</strong><br>
– A fóti gyermekotthon után lányintézetbe kerültem, azonban amikor 18
éves lettem, döntenem kellett, hogy Budapestre megyek utógondozó
otthonban, vagy vissza Fótra, már dolgozni. Habár a helyzetem miatt
gyerekként itt is kívülállónak éreztem magam, Fóton nagyon szerettem
lenni, jóban voltam a nevelőkkel. Korábban már elkezdtünk forgatni egy
dokumentumfilmet az életemről, Könnyű leckék címmel. Közben levettem a
kendőt (ami ugye a muszlim vallás velejárója), máshogy öltözködtem, és
felfigyeltek rám az emberek. Többen meg is kérdeztek, hogy nem akarok-e
modellkedni, mert jól állna nekem. Volt egy ismerősöm, aki akkor pont
egy ügynökségnél dolgozott, ő segített ebben, vele egy gyülekezetbe
jártunk, ezért tudtam, hogy bízhatok benne – végül nyolc évig dolgoztam
együtt velük.</p>
<p>– <strong>Miért döntöttél úgy, hogy áttérsz a muszlim vallásról a keresztényre? </strong><br>
– Mindig is kíváncsi típus voltam. Emlékszem, anyukámtól is
kérdezgettem, hogy miért lehet a muszlim vallásban egy férfinak több
felesége, nekem miért nem lehet több férjem?<br>
Voltak Istenhez kapcsolódó kérdéseim is. De leginkább</p>
<blockquote><p>nagyon mélyen fájt, hogy el kell hagynom a hazámat ahhoz, hogy jobb életem legyen,</p></blockquote>
<p>de az senkit nem érdekelt, hogy én muszlim országba megyek-e. És
mondtam, hogy ha annyira igaz a mi vallásunk, akkor miért nem visznek
minket arab országokba, ahol ugyanolyan emberek vannak, és ugyanazt
hiszik, mint én. Rosszulesett, hogy nem segítik a saját testvéreiket, és
ez elgondolkodtatott, hogy vajon valóban ez-e a „jó” vallás?<br>
Ezután még több kérdésem lett, és már nem volt szimpatikus, amit
korábban tanítottak. Miért kellett ennyi fájdalmon keresztülmennem? Úgy
gondolom, hogy Isten mindenkit a gyermekének tart, attól függetlenül,
hogy ki hogyan gondolkodik. A korábbi barátom keresztény volt, vele
beszélgettem, vitatkoztam sokat ezekről a témákról. És úgy éreztem, hogy
már nem tudok azonosulni a muszlim vallással, a felfogással, mert nem
tudok úgy hitelesen élni. Számomra az istenkérdés mindig bonyolult, mert</p>
<blockquote><p>én Istenre úgy gondolok, mintha egy édesanya lenne, aki gondoskodik rólunk.</p></blockquote>
<p>És egy anya nem hagyná csak úgy a gyermekét magára, segítene neki,
amennyire csak lehet. Őszintén azt hiszem, minden vallásban van valami
közös, és ez a lényeg. De ha választanom kéne, mindenképpen a keresztény
vallás mellett állok.</p>
<blockquote><p>Nem az a lényeg, hogy Allah vagy Jézus, hanem hogy próbáljunk jót tenni.</p></blockquote>
<p>És ez alapján fognak mérlegelni minket a halál után.</p>
<p>– <strong>Hogyan fogadta édesanyád és a családod a hírt, hogy keresztény lettél?</strong><br>
– Amikor keresztény lettem, levágtam a hajamat, de ezt sokáig nem mertem
elárulni az édesanyámnak. Féltem és tele voltam feszültséggel. Végül a
covid-járvány elején mondtam el neki, hogy keresztény lettem. Azt
mondta, hogy térjek vissza a muszlim vallásra, mert ő ezt nem tudja
elfogadni, és szeretné, hogy együtt legyünk halálunk után. De ez nekem
is szomorú volt, éppen, ahogy neki.<br>
Volt, hogy küldtem haza Szomáliába pénzt, miután elkezdtem dolgozni,
hogy tudjak a családomnak segíteni, azonban mivel nem muszlimként
kerestem meg, nem számított tiszta pénznek, és nem is fogadták el.<br>
A nézeteimet viszont mostanra már elfogadták, tudják, hogy már nem a
muszlim vallás szerint élek, imádkozom, sőt iszom alkoholt is. A
vőlegényem sem muszlim, ezért a gyermekeim olyannak számítanak majd
Szomáliában, mint akik apa nélkül, házasságon kívül születtek.<br>
Úgyhogy ez probléma, főleg most, ahogyan idősödöm, és majd családot
szeretnék, szoktam rajta gondolkozni, hogy elvinném-e őket a
szülőhazámba.</p>
<p>– <strong>Visszalátogatnál Szomáliába? </strong><br>
– 11 éve nem láttam a családomat. Egyik testvéremmel már találkoztam, ő
külföldön tanul. Először inkább szeretném meghívni őket Magyarországra,
hogy lássam, hogy milyen a viszonyunk. Visszamenni még nem mernék.
Édesanyám mindig azt mondja, hogy nem lenne baj, de ki tudja… Szeretném
őket látni, csak ahhoz, hogy idejöjjenek, még számos papírt kell
intéznem.</p>
<p>– <strong>Magyarországon tervezed a jövődet?</strong><br>
– Igen, úgy érzem, maradok. A vőlegényem is magyar, arra gondoltunk,
hogy szeretnénk egy magyaros esküvőt, meg majd egyet Afrikában is.
Megszerettem itt lenni, az emberek között lenni.</p>
<div id="gmail-tdi_3" class="gmail-td-gallery gmail-td-slide-on-2-columns">
<div class="gmail-post_td_gallery">
<div class="gmail-td-gallery-slide-top">
<div class="gmail-td-gallery-title">Rea Milla (fotó: Farbaky Tamás)</div>
<div class="gmail-td-gallery-controls-wrapper">
<div class="gmail-td-gallery-slide-count"><span class="gmail-td-gallery-slide-item-focus">1</span> a 5</div>
<div class="gmail-td-gallery-slide-prev-next-but">
</div></div></div></div></div></div>
<div id="gmail-tdi_3" class="gmail-td-gallery gmail-td-slide-on-2-columns"><div class="gmail-post_td_gallery"><div class="gmail-td-doubleSlider-1" style="overflow:hidden;width:640px;height:420px">
<div class="gmail-td-slider" style="width:3200px">
<div class="gmail-td-slide-item gmail-td-item1" style="width:640px;overflow:hidden">
<a class="gmail-slide-gallery-image-link" href="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2024/02/Kafi_1.jpg" title="Kafi_1">
<img class="gmail-lazy gmail-loaded" src="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2024/02/Kafi_1-629x420.jpg" alt="">
</a>
</div>
<div class="gmail-td-slide-item gmail-td-item2" style="width:640px;overflow:hidden">
<a class="gmail-slide-gallery-image-link" href="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2024/02/Kafi_2-1.jpg" title="Kafi_2">
<img class="gmail-lazy" src="data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%20629%20420'%3E%3C/svg%3E" alt="">
</a>
</div>
<div class="gmail-td-slide-item gmail-td-item3" style="width:640px;overflow:hidden">
<a class="gmail-slide-gallery-image-link" href="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2024/02/Kafi_3.jpg" title="Kafi_3">
<img class="gmail-lazy" src="data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%20629%20420'%3E%3C/svg%3E" alt="">
</a>
</div>
<div class="gmail-td-slide-item gmail-td-item4" style="width:640px;overflow:hidden">
<a class="gmail-slide-gallery-image-link" href="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2024/02/FTA4352.jpg" title="_FTA4352">
<img class="gmail-lazy" src="data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%20280%20420'%3E%3C/svg%3E" alt="">
</a>
</div>
<div class="gmail-td-slide-item gmail-td-item5" style="width:640px;overflow:hidden">
<a class="gmail-slide-gallery-image-link" href="https://szemlelek.net/wp-content/uploads/2024/02/FTA4405.jpg" title="_FTA4405">
<img class="gmail-lazy" src="data:image/svg+xml,%3Csvg%20xmlns='http://www.w3.org/2000/svg'%20viewBox='0%200%20629%20420'%3E%3C/svg%3E" alt="">
</a>
</div>
</div>
</div>
<div class="gmail-td-doubleSlider-2 gmail-td_center_slide2">
<div class="gmail-td-slider">
<div class="gmail-td-button gmail-td-item1" style="border:0px">
<div class="gmail-td-border" style="border:3px solid rgb(255,255,255);opacity:1"></div>
</div>
<div class="gmail-td-button gmail-td-item2" style="border:0px">
<div class="gmail-td-border" style="border:3px solid rgb(255,255,255);opacity:0.5"></div>
</div>
<div class="gmail-td-button gmail-td-item3" style="border:0px">
<div class="gmail-td-border" style="border:3px solid rgb(255,255,255);opacity:0.5"></div>
</div>
<div class="gmail-td-button gmail-td-item4" style="border:0px">
<div class="gmail-td-border" style="border:3px solid rgb(255,255,255);opacity:0.5"></div>
</div>
<div class="gmail-td-button gmail-td-item5" style="border:0px">
<div class="gmail-td-border" style="border:3px solid rgb(255,255,255);opacity:0.5"></div>
</div>
</div>
</div>
</div>
</div>
<div class="gmail-fb-comments gmail-fb_iframe_widget gmail-fb_iframe_widget_fluid_desktop"><span style="vertical-align:top;width:0px;height:0px;overflow:hidden"></span></div>
<div class="td-post-header td-pb-padding-side">
<h1 class="entry-title"><br></h1></div><br></div><div id="DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br><table style="border-top:1px solid #d3d4de"><tr><td style="width:55px;padding-top:13px"><a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank"><img src="https://s-install.avcdn.net/ipm/preview/icons/icon-envelope-tick-green-avg-v1.png" alt="" width="46" height="29" style="width: 46px; height: 29px;"></a></td><td style="width:470px;padding-top:12px;color:#41424e;font-size:13px;font-family:Arial,Helvetica,sans-serif;line-height:18px">Vírusmentes.<a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank" style="color:#4453ea">www.avg.com</a></td></tr></table><a href="#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2" width="1" height="1"></a></div>