<div dir="ltr">
<h1>Minden idők emberéhez szól – Deák Hedvig OP a 750 évvel ezelőtt elhunyt Aquinói Szent Tamásról</h1><div><a href="https://www.magyarkurir.hu/nezopont" target="_blank">Nézőpont</a> – 2024. február 27., kedd | 20:00<div><a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/minden-idok-emberehez-szol-deak-hedvig-op-750-evvel-ezelott-elhunyt-aquinoi-szent-tamasrol" target="_blank">https://www.magyarkurir.hu/hirek/minden-idok-emberehez-szol-deak-hedvig-op-750-evvel-ezelott-elhunyt-aquinoi-szent-tamasrol</a></div></div><div><a rel="lightbox['g137139']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=137139&v=1&img=c_ae6a4859.jpg" width="188" height="125" style="margin-right: 0px;" class="gmail-CToWUd gmail-a6T" tabindex="0"></a></div><div><a rel="lightbox['g137139']"><span title="5 kép a galériában, kattintson!"><img src="https://www.magyarkurir.hu/design1/img/img.png" align="absmiddle" class="gmail-CToWUd"> <br></span></a></div><h3>Az
idei esztendőben világszerte megemlékeznek arról, hogy hétszázötven
évvel ezelőtt, 1274. március 7-én adta vissza lelkét a Teremtőnek
Aquinói Szent Tamás domonkos szerzetes, pap, minden idők egyik
legnagyobb filozófusa és teológusa. Az „angyali doktort” XIII. Leó pápa
1880-ban minden katolikus tanítói tevékenység védőszentjévé tette. </h3><div><p><em>Deák Hedvig domonkos nővérrel, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola tanárával beszélgettünk.</em></p>
<p><strong>– Aquinói Szent Tamás a nápolyi Aquinói grófok nemzetségéből
származott. Egyes életrajzírói szerint a nyolc testvér közül ő volt a
legfiatalabb, ezért szülei egyházi pályára szánták, bencés szerzetesnek.
Végül mégis domonkos lett, annak ellenére, hogy a családja erőszakkal
próbálta megakadályozni ebben.</strong></p>
<p>– A szülei minden bizonnyal az akkor hagyományos egyházi karriert
szánták neki. Amennyire tudjuk, Tamás az Aquino közelében fekvő
Roccasecca várában nőtt fel, ezért a szülei a közeli montecassinói
bencés apátságba adták be, ott nevelkedett nagyjából öt és tizenöt éves
kora között. Valószínűleg az volt a tervük, hogy egykor majd Tamás lesz
Montecassino apátja. Időközben azonban úgy alakult, hogy – az ingatag
politikai helyzet miatt – nem akarták a monostorban tartani, hanem
elküldték tanulni a II. Frigyes császár által újonnan alapított nápolyi
egyetemre. Tamás ekkor, tanulmányai révén találkozott először a
domonkosokkal, egészen pontosan az akkoriban Nápolyban tartózkodó két
domonkos szerzetessel, rajtuk keresztül pedig azzal az új szerzetesi
ideállal, amelyet a domonkosok képviseltek:</p>
<blockquote>
<p>közösségben, önkéntes szegénységben élve tanulmányozni Isten
igazságát, igéjét s hirdetni azt. Ez volt az az eszmény, amely Tamást
életre szólóan magával ragadta.</p>
</blockquote>
<p>Ezért a családjával is dacolva belépett a Prédikátor Testvérek
Rendjébe. Tudjuk, hogy hosszú ideig tartott a család ellenállása: a
testvérei elrabolták, és a családja egy évig házi őrizetben tartotta,
így akarták eltéríteni a szándékától, de végül, látva eltökéltségét,
elengedték.</p>
<p><strong>– A családja tehát nem azt ellenezte, hogy szerzetes legyen, hanem hogy szegénységben élő, prédikáló barát.</strong> </p>
<p>– Igen, ez így volt. A benedeki regulát követő monostorok
betagozódtak az akkori feudális társadalomba, hatalmas intézmények
voltak, nem tűzték célul maguk elé a városi polgárság evangelizációját. A
domonkosok ezzel szemben nem voltak helyhez kötve, a városokban éltek,
szegénységben, és életük fontos része volt az intellektuális képzés.
Talán Chesterton mondta egyszer: olyan volt ez, mintha egy arisztokrata
család sarja hirtelen hippi akarna lenni. Ez persze erős megfogalmazás,
de tény, hogy a domonkosok fellépése akkoriban nagyon újnak számított.
Bár a pápaság kezdettől erőteljesen támogatta ezt az életformát, mégis</p>
<blockquote>
<p>rengeteg ellenállással találkoztak a kolduló szerzetesek. Nemcsak
Tamás családja viszonyult hozzájuk ilyen ellenségesen, hanem például a
párizsi egyetemen a világi klerikusok és a tanárok is, többek között
azért, mert egyháztanilag nem tudták hová tenni a koldulókat.</p>
</blockquote>
<p><a title="" rel="lightbox['g137139']"><img style="display: block; margin: auto;" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=137139&v=&p=1&img=c_andrea_di_bonaiuto.jpg" alt="" border="0" class="gmail-CToWUd gmail-a6T" tabindex="0"></a></p></div>
<p style="text-align:center"><em>Andrea di Bonaiuto: Aquinói Szent Tamás, <br>a „Doctor Angelicus” szentekkel és angyalokkal (14. század)</em></p>
<p><strong>– Tamás tizenkilenc éves korára elvégezte az egyetemet. Ez
általános volt a 13. században a jobb módú családok fiai körében? Vagy
döntően közrejátszott ebben a kivételes tehetsége?</strong></p>
<p>– Valójában ekkorra még nem fejezte be az egyetemet. Tamás amúgy
tényleg egészen különlegesen tehetséges volt, de egyébként is teljesen
normálisnak számított, hogy ilyen korú fiatalok egyetemre járnak. Az
egyetemnek először az úgynevezett artes fakultását végezték el, ami a
mai bölcsész- és természettudományi karnak felel meg. Akkoriban a hét
szabad művészet tanulmányozása volt a belépő a további egyetemi
tanulmányokhoz, a teológiához, orvostudományhoz, joghoz.</p>
<p><strong>– Tamás húszévesen Párizsba került. Itt Albertus Magnusnál
(Nagy Szent Albert) tanult, és hamarosan Kölnbe ment vele. Néhány év
elteltével Albertus javaslatára visszaküldték Párizsba, ahol egyetemi
tanár lett. Nagy Szent Albert óriási hatással volt Tamásra, elsősorban
azzal, hogy ő ismertette meg vele Arisztotelész tanait.</strong></p>
<p>– Valóban, rajta keresztül ismerte meg például a <em>Nikomakhoszi etikát</em>
és Arisztotelész más műveit, amelyek akkor viszonylag újdonságnak
számítottak. Arisztotelész megítélése ekkor még nem volt egyértelmű
egyházi körökben, írásait nem ajánlották olvasásra. Ennek oka az volt,
hogy az Egyház által addig előnyben részesített platóni filozófiához
képest egészen újszerű módon közelített kérdésekhez. Nem látszott,
hogyan lehet Arisztotelész tanait összeegyeztetni a keresztény hittel,
és akadályt jelentett ebben az is, hogy a gondolatait egyes filozófusok
úgy használták fel, hogy a keresztény hittel ellentétes vélekedésekre
jutottak. Nagy Szent Albert mutatott rá arra, hogyan lehet
Arisztotelészt gyümölcsözően tanulmányozni az Egyházon belül. Szent
Tamás pedig követte őt ezen az úton. Arisztotelésszel azonban nemcsak
általa ismerkedett meg. A domonkosok rendjében több rendtársa is
fordította a műveit görögből, vagy arab közvetítéssel görögből latinra.</p>
<p><strong>– Mi volt Arisztotelészben az, ami olyan erősen hatott Tamásra?</strong></p>
<p>– Több mindent is említhetünk. Egészen biztosan nagy hatást tett rá a
megismerésre vonatkozó filozófiája, vagyis az a meggyőződése, hogy a
megismerés az érzékekkel kezdődik, nem pedig az ideákra való
visszaemlékezéssel. Ez az ismeretelméleti realizmus szorosan kapcsolódik
az arisztotelészi antropológiához is. Ebből merítve tanítja Tamás –
amit később, a Vienne-i Zsinaton a Katolikus Egyház a sajátjának ismert
el megfogalmazásában is –, hogy</p>
<blockquote>
<p>az ember a test és a lélek egysége, tamási szóhasználattal: a lélek a test formája.</p>
</blockquote>
<p>Nem arról van szó tehát, hogy az ember lelke úgymond a testében
lakozik, mint valami börtönben. Ez a platóni nézőpont, amelyből az
következik, hogy valójában az volna a legjobb, ha a test nem is lenne,
mert a lélek akkor érezné magát a legjobban. Ezzel szemben Arisztotelész
alapján Tamás azt tanítja: az ember test és lélek egysége, s e kettő
nem keveredő egyesülése az emberi személy. Ebbe a látásmódba szépen
beleillik mindaz, amit az Egyház a megtestesülésről, a test
feltámadásáról, egyáltalán az anyagi valóságról vall.</p><p>í– Nem is annyira szintézisbe hozásról van itt szó: Tamás szerint
ugyanis a hit és az értelem nem mondhat ellent egymásnak, hiszen az
igazság forrása egy, maga Isten. Ő adott értelmet az embernek, és ez az
értelem az igazra van irányítva. A hit pedig az ember értelmét – amely
képes megismerni az igazságot – megnyitja Isten igazságára: ez az
értelem egyfajta felemelése. Éppen ezért a hit és az értelem igazsága
között nem lehet ellentét. Ez a meggyőződése összefüggésben van azzal,
ahogyan a természetes és a természetfeletti rend viszonyát látja. Isten,
mindaz, ami természetfölötti nem versenytársa annak, ami a teremtés
révén adott, ami természetes; a hit és az értelem nem versenyeznek.
Isten nem fenyegeti az ember emberi mivoltát, hanem felemeli, partnerré
teszi az embert, és ebből az következik, hogy a természet, a
teremtettségünk, illetve a kegyelem dimenziója között is egyfajta
harmónia áll fenn. Az ember annak a lehetőségével van teremtve, hogy az
Isten felemelje őt magához a természetfölötti rendbe. Ezt a harmóniát
azonban nem úgy kell elgondolnunk, mintha a természetes és a
természetfeletti egyenértékű lenne, s az ember jogot formálhatna a
természetfeletti ajándékra, és nem is úgy, mintha a kettő között pusztán
folytonosság volna, hanem úgy, hogy nem ellentét van köztük, hanem
egyfajta nyitottság a teremtett voltunk részéről.</p>
<blockquote>
<p>Tamás egész teológiai látásmódját ez a harmónia jellemzi: a kegyelem a
természetre épít. Érdekes módon a mai ember számára ez akadályozhatja
is a befogadását: túlzottnak érezhetjük ezt a kiegyensúlyozottságot, ezt
a harmóniát isteni és emberi között.</p>
</blockquote>
<p><strong>– Szent Tamás szerint alapvetően a lelkiismeret által
vezérelt értelem határozza meg, hogy mi az erkölcsös, mi a jó. De mi a
helyzet a rosszal? Hol helyezkedik el Tamás teológiájában?</strong></p>
<p>– Ebben a kérdésben Tamás Szent Ágostonra hivatkozik: a rossz a jó
hiánya. Ha erkölcsi jóról beszélünk, akkor meg kell jegyeznünk, Szent
Tamás az erkölcsről szólva nem a lelkiismeretet helyezi a középpontba –
ezt inkább az újkori teológia teszi –, hanem az okosság erényére épít.
Az okosság segít megállapítani, hogyan juthatok el a célhoz, milyen
eszközöket kell választanom ehhez. Tamás abból indul ki, hogy az ember
akarata a jóra van irányítva. Az ember mindig a metafizikai értelemben
vett jót akarja, mást nem is tud akarni. A rosszat is csak azért akarom,
mert jónak látszik. Előfordulhat, hogy tévedek, és amit teszek, az csak
látszólagos jó, vagy kisebb jó. Éppen ezért lehetséges az, hogy az
ember szabad akarata eltorzul, elfordul a céltól, az Istentől. Ez az
erkölcsi rossz origója. Tamás egyébként az erkölcstanát nem az isteni
parancsok és a lehetséges bűnök szerint rendszerezi, ahogyan azt
megszoktuk, hanem az erények szerint.</p>
<p><strong>– Az imént említette Szent Ágostont, aki óriási lelki
küzdelmek, szenvedések után talált rá az isteni igazságra, amelyhez
aztán élete végéig hű maradt. Szent Tamás sokkal harmonikusabb lélek
volt. Nem tudunk arról, hogy hasonló vívódásai lettek volna Istennel.</strong></p>
<p>– Egyetértek, ez így igaz. Tamás életében és munkásságában nincsenek
drámai kitérők, bár azt is érdemes hozzátennünk, hogy Ágoston élete több
mint negyed évszázaddal hosszabb volt, ő hetvenhat évet élt, míg Tamás
még az ötvenet sem érte meg. Ami az ő esetében hiányzik, az az a
személyes hang, ami Ágostonnál jelen van. A személyesség Tamásnál csak a
költészetében jelenik meg, búvópatakszerűen. Ágostonnál ezzel szemben
hiányzik az a teológiai szintézis, amely Tamás erőssége. </p>
<p><a title="" rel="lightbox['g137139']"><img style="display: block; margin: auto 0px auto auto;" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=137139&v=1&p=1&img=c_ae6a4670.jpg" alt="" border="0" width="188" height="125" class="gmail-CToWUd gmail-a6T" tabindex="0"></a></p>
<p><strong>– Hogyan kell értelmeznünk azt a véleményt, hogy Szent Tamás tisztelte a hagyományt, de nyitott volt a másság felé? </strong></p>
<p>– Ezt a megfogalmazást, ha szabad, némiképp anakronisztikusnak
tartom, saját korunk kérdésfeltevésének visszavetítése. Én inkább úgy
látom, hogy Tamás teológiai munkásságának természetes közege a Szentírás<em>,</em>
ahogyan az egyházatyák olvasták és értelmezték azt. Kiemelkedik közülük
Szent Ágoston, akit a legtöbbet idéz. Ugyanakkor Tamás Isten
igazságának szenvedélyes keresője.</p>
<blockquote>
<p>Bárhol talált is az igazságra, mindig nyitott volt rá. Hangoztatta
is: nincsen igazság, csak a Szentlélektől. Éppen ezért volt nyitott,
mert nem számított neki, ki mondja, csak az érdekelte, hogy igaz-e.</p>
</blockquote>
<p>Továbbá Tamás nem félt kérdezni. Ha megnézzük a szisztematikus műveit, mindegyik kérdésekből áll.</p>
<p><strong>– Dante <em>Isteni színjáték</em> című emberiségkölteményének
egyik legfőbb forrása Aquinói Szent Tamás teológiája; lényegében annak
főbb gondolatait öltöztette költői képekbe. Fogalmazhatunk úgy, hogy
Tamás az addigi teológiai tanításokat rendszerezte, mintegy szintézisbe
hozta, míg Dante a költészet nyelvén tette ugyanezt?</strong></p>
<p>– Azt hiszem, igen. Tamás talán nem annyira eredeti, mint Ágoston, de
ahogyan a hitigazságokat elrendezte, létrehozva ezzel egy teológiai
szintézist, különösen a <em>Summa Theologiae-</em>ben, az valóban
egyedülálló. Nála mindennek megvan a helye, egész munkásságából árad a
béke, a nyugalom. A végső okokat akarta feltárni, és sikerült neki.</p>
<p><strong>– Úgy szoktuk mondani, hogy az ember Isten képmására van
teremtve. Szent Tamás ezzel kapcsolatban úgy fogalmaz: az ember
rendkívüli helyét a teremtésben az biztosítja, hogy Isten tökéletlen
képe. A tökéletes hasonlatosság állítása nem elfogadható, mert Isten
egyedülálló és minden más létformával összehasonlíthatatlan. </strong></p>
<p>– Az ember istenképmásisága valóban a Szent Tamás-i teológia egyik
alapköve. Hozzáteszem, az antropológiát nála megvilágítja mindaz, amit
az angyalokról ír, akik Isten és az emberek között helyezkednek el mint
véges szellemi lények.</p>
<p>Az ember képmásisága azért is alapvető, mert ez a hasonlóság jelenti
azon analógia lehetőségét, amely alapján megpróbáljuk elgondolni magának
a Szentháromságnak a belső életét. Az ember valóban tökéletlen képmás,
testi valósága és végessége miatt is. Az Atyaisten egyedüli tökéletes
képmása a Fiú. Az ember elsősorban értelme és akarata révén lesz Isten
képmása: képes az igazat megismerni és a jót akarni, s e két képessége
révén tud szabadon dönteni. Ez a képmás mivolt valósul meg tökéletesebb
módon a kegyelmi hasonlóságban, amikor a megigazult ember a hite és a
szeretete által magához Istenhez ér el, s végül ez teljesedik be a
színről színre látásban. <br></p><p><strong>– Szent Tamás tehát az emberi értelem képességeit igen nagyra tartja.</strong></p><div dir="ltr"><div>
<p>– Valóban, ezért beszélünk tamási intellektualizmusról. Ezzel együtt
Tamás hangsúlyozza azt is, hogy nem egyszerű folytonosság van a mi
megismerési képességünk és Isten világa között. Ő senkivel és semmivel
nem hasonlítható össze, mert nem része ennek a világnak. Isten azonos a
saját létével, és minden más, a teljes teremtés léte – amely tőle függ –
részesedett lét. Isten lényege megismerhetetlen az ember számára. </p>
<p>Az örök üdvösségben színről színre fogjuk látni Istent, de a lényegét
ott sem tudjuk majd kimeríteni, felfogni. Ebből persze az is
következik, hogy nem fogunk unatkozni.</p>
<p><strong>– Szent Tamás egy lelkes követője, Ferrarai Szilveszter „minden időnek való” embernek nevezte őt.</strong></p>
<p>– Sylvester Ferrariensis a 15. században élt, és Tamás egyik híres kommentátora volt, a <em>Summa contra gentiles</em>t magyarázta. Valóban „minden időnek valónak” mondja Tamást, és igaz, amit állít. Nem véletlen, hogy az Egyház pedig <em>doctor communis</em>nak, azaz mindenki közös mesterének nevezi Tamást, mert mindenki számára van mondanivalója.</p>
<blockquote>
<p>Szent Tamás különösen az Istennel és az emberrel kapcsolatosan meg
tudja ragadni azt, ami örök, változatlan, éppen ezért mindig aktuális.</p>
</blockquote>
<p>Ugyanúgy igaz ez Szent Ágostonra is. Tamás bölcsessége szól minden kor minden emberéhez, aki keres. </p>
<p><strong>Fotó: Merényi Zita; Wikipedia</strong></p>
<p><strong><strong>Bodnár Dániel/Magyar Kurír</strong></strong></p></div>
</div><div id="m_-6026331500390545377DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br></div>
</div>