<HTML><HEAD></HEAD>
<BODY dir=ltr>
<DIV dir=ltr>
<DIV style="FONT-SIZE: 12pt; FONT-FAMILY: 'Calibri'; COLOR: #000000">
<DIV>A NATO és az USA külügy megtartotta ígéretét hiszen ha megnézitek a
dátumokat 1990 február kilencedikén (9. -n ) még létezett a Varsói Szerződés
katonai szövetsége így a NATO Kelet-európai terjeszkedése szóba sem jöhetett .A
Varsói Szerződés megszűnt 1991 július 1.A Szovjetunió 1991 december 26. –n szűnt
meg .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>ÍGY TEHÁT 1990 .február 9.n MÉG SENKI SEM GONDOLHATOTT ARRA HOGY A NATO
TAGSÁGOT KAPNAK A BALTI ÁLLAMOK VAGY LENGYELORSZÁG VAGY MAGYARORSZÁG HISZEN EGY
ORSZÁG NEM LEHET EGYSZERRE KÉT KATONAI SZÖVETSÉG TAGJA AMELYEK TAGSÁGI
VISZONYA KIZÁRJA A MÁSIK TAGSÁGÁT .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>MIRE VONATKOZOTT TEHÁT AZ 1990 februári ÍGÉRET : Arra ,hogy az újra
egyesült Németországon belül Kelet -Németországban a NATO nem követi a kivonuló
szovjet csapatokat és A NATO NEM TERJESZTI KI AZ INFRASTRUKTÚRÁJÁT KELET
–NÉMETORSZÁGRA .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>És ezt a NATO maradéktalanul betartottra egészen 2022 Ukrajna elleni
szovjet-orosz támadásig .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Ugyan akkor “A NATO és Oroszország közötti kölcsönös kapcsolatok
,együttműködés és biztonság alapokmányában “amelyet az Orosz Föderáció aláírt és
ratifikált az Orosz Föderáció elismeri hogy egy szuverén országnak lett légyen
az akár Kelet –Európában joga van belépni bármely katonai szövetségbe .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>lásd a szerződés vonatkozó pontját : –---Minden állam szuverenitása
,függetlensége és területi integritása ,valamint azon elidegeníthetetlen joga
hogy szabadon válassza meg saját biztonsága szavatolásának eszközeit , a határok
sérthetetlensége és a népek önrendelkezési jogának figyelembevételével úgy hogy
ahogyan azt a Helsinki Záróokmány és más EBESZ dokumentumok magukban foglalják
.---</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Így tehát a NATO semmilyen ígéretet nem szegett meg az Orosz Föderáció
viszont 5 azaz öt szerződésben garantálta Ukrajna szuverenitását amelyek közül
az egyik a határok megállapítására vonatkozott a fentiek szerint akkor is ha
Ukrajna NATO tag lenne .</DIV>
<DIV>Akkor ki a szerződés szegő ?</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Ezt a szöveget egyébként másodszor vagy harmadszor írom le .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Üdv. Egon</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV id=page-main-content class="container mt-4"
style="BOX-SIZING: border-box; MAX-WIDTH: 1140px; FONT-FAMILY: ; WIDTH: 1140px; WHITE-SPACE: normal; WORD-SPACING: 0px; TEXT-TRANSFORM: none; COLOR: ; MARGIN-LEFT: auto; ORPHANS: 2; WIDOWS: 2; LETTER-SPACING: normal; BACKGROUND-COLOR: rgb(255,255,255); MARGIN-RIGHT: auto; TEXT-INDENT: 0px; font-variant-ligatures: normal; font-variant-caps: normal; -webkit-text-stroke-width: 0px; text-decoration-thickness: initial; text-decoration-style: initial; text-decoration-color: initial; --bs-gutter-x: 1.5rem; --bs-gutter-y: 0">
<H1 class=mb-3
style="BOX-SIZING: border-box; MARGIN-TOP: 0px; COLOR: ; LINE-HEIGHT: 1.2"> </H1></DIV>
<DIV><SPAN
style="FONT-FAMILY: ; WHITE-SPACE: normal; WORD-SPACING: 0px; TEXT-TRANSFORM: none; FLOAT: none; COLOR: ; TEXT-ALIGN: justify; ORPHANS: 2; WIDOWS: 2; DISPLAY: inline !important; LETTER-SPACING: normal; TEXT-INDENT: 0px; font-variant-ligatures: normal; font-variant-caps: normal; -webkit-text-stroke-width: 0px; text-decoration-thickness: initial; text-decoration-style: initial; text-decoration-color: initial"><FONT
face=Arial><FONT style="FONT-SIZE: 10.5pt"></FONT></FONT></SPAN> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV
style='FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: "Calibri"; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline'>
<DIV style="FONT: 10pt tahoma">
<DIV> </DIV>
<DIV style="BACKGROUND: #f5f5f5">
<DIV style="font-color: black"><B>From:</B> <A
title=sandorkurucz55@gmail.com>Sándor Kurucz</A> </DIV>
<DIV><B>Sent:</B> Sunday, February 4, 2024 5:28 PM</DIV>
<DIV><B>To:</B> <A
title=grem@turul.kgk.uni-obuda.hu>grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</A> </DIV>
<DIV><B>Subject:</B> Re: [Grem] A Gorbacsovnak tett ígéretektől a
háborúig</DIV></DIV></DIV>
<DIV> </DIV></DIV>
<DIV
style='FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: "Calibri"; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline'>
<DIV dir=ltr>
<DIV>Kedves KEA!</DIV>
<DIV>Itt az igazság! Ezért nem lehet kimondani egyértelműen azt,hogy
Oroszország robbantotta ki a háborút. </DIV>
<DIV>Sajnos azt is igaznak tartom,hogy ezt a háborút Amerika és az EU-s
tagállamok tartják életben,fegyver támogatásokkal.Nyugodtan elmondható,hogy a
XXI.században is gazdasági érdekek miatt halnak meg értelmetlenül emberek
százezrei,milliói....és még próbáljuk bizonygatni,hogy nincs
háttérhatalom!</DIV>
<DIV>üDV: Sándor /Kurucz/<BR></DIV></DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV class=gmail_quote>
<DIV class=gmail_attr dir=ltr>KEA <<A>kea@turul.banki.hu</A>> ezt írta
(időpont: 2024. febr. 4., V, 17:10):<BR></DIV>
<BLOCKQUOTE class=gmail_quote
style="PADDING-LEFT: 1ex; BORDER-LEFT: rgb(204,204,204) 1px solid; MARGIN: 0px 0px 0px 0.8ex">A
Gorbacsovnak tett ígéretektől a háborúig<BR><BR>Moszkvatér, 2023.11.24. --
Lóránt Károly<BR><A
href="https://moszkvater.com/a-gorbacsovnak-tett-igeretektol-a-haboruig/"
rel=noreferrer
target=_blank>https://moszkvater.com/a-gorbacsovnak-tett-igeretektol-a-haboruig/</A><BR><BR><BR>Lassan
két éve tart az orosz-ukrán háború, és még nem nagyon látjuk a végét.
<BR>Ahhoz, hogy a háború befagyasztásának/lezárásának esélyeit lássuk, érdemes
<BR>megvizsgálni, hogyan jutott el a világ magáig a háborúig. Mit ígértek
<BR>Gorbacsovnak? Hogyan terjeszkedett a NATO kelet felé? Miként jutott el
Ukrajna a <BR>Majdanig, és a Janukovicsot megbuktató puccsig? Kik mozgatták a
szálakat? Miért <BR>nem működtek a minszki megállapodások? Hogyan és miért
söpörte le a háború <BR>kirobbanása előtt Washington az európai biztonsági
rendszer átgondolásáról szóló <BR>orosz javaslatokat? Milyen megfontolásból
futtatták zátonyra az angolszászok az <BR>orosz-ukrán békemegállapodást?
Milyenek a háború kilátásai?<BR><BR>Mihail Gorbacsov szovjet elnök és Helmut
Kohl német kancellár pohárköszöntője <BR>közös nyilatkozatuk és a kétoldalú
egyezmény és megállapodás aláírása után <BR>június 13-án a bonni
kancellárián<BR>Fotó:EUROPRESS/VITALY ARMAND/AFP<BR><BR>Mit ígértek
Gorbacsovnak?<BR><BR>Az amerikai National Security Archive 2017-ben közzétette
a NATO-tagországok és <BR>a Szovjetunió vezetői között a német
újraegyesítéssel kapcsolatos tárgyalásokról <BR>készült jegyzőkönyveket. A
közzétett harminc dokumentumból világosan <BR>kirajzolódik az az ígéret, hogy
ha az újraegyesített Németország a NATO tagja <BR>maradhat, akkor a NATO egy
centit sem mozdul el kelet felé. Ez az ígéret a <BR>harminc dokumentumból
háromban fordul elő. A James Baker amerikai <BR>külügyminiszter 1990. február
10-én kelt Helmut Kohl német kancellárnak írt <BR>levélben szó szerint a
következő áll:<BR><BR> „Majd a következő kérdést
tettem fel neki (Gorbacsovnak). Jobban örülne-e <BR>egy egyesült
Németországnak a NATO-n kívül, függetlenül és amerikai erők nélkül, <BR>vagy
inkább a NATO-hoz kötve, biztosítva, hogy a NATO joghatósága egy
<BR>centimétert sem mozdul el kelet felé a jelenlegi
pozíciójától?”<BR><BR>Gorbacsov erre azt válaszolta, hogy a szovjet vezetés
minden ilyen lehetőségen <BR>komolyan elgondolkodik, és hamarosan »egyfajta
szeminárium keretében« megvitatja <BR>azokat. Majd hozzátette, »Természetesen
a NATO-övezet bármilyen kiterjesztése <BR>elfogadhatatlan lenne.« (Ebből
következik, hogy a NATO a jelenlegi övezetében <BR>elfogadható lenne.)” (a
National Archive számozása szerint a 8. számú dokumentum).<BR><BR>Az 5. számú
dokumentum James Baker amerikai külügyminiszter és Mihail Gorbacsov
<BR>főtitkár, illetve Eduard Sevardnadze között 1990. február 9-én a Kremlben
<BR>zajlott beszélgetés átirata. Itt James Baker a következőt mondja: „Ha
<BR>fenntartjuk jelenlétünket egy olyan Németországban, amely a NATO része,
akkor a <BR>NATO- erők joghatósága nem terjedne ki egy centivel sem
keletebbre. A nap végén, <BR>ha ez mindenki számára elfogadható, a két plusz
négyes kontextusban <BR>folytathatnánk olyan megbeszéléseket, amelyekkel ilyen
eredményt érhetnénk el”<BR><BR>A 6. számú dokumentum egy átirat a James Baker
és Eduard Sevardnadze között <BR>folytatott beszélgetésből, ebben Baker azt
mondja: „És az utolsó pont. A NATO az <BR>Egyesült Államok európai jelenlétét
biztosító mechanizmus. Ha a NATO-t <BR>felszámolják, nem lesz ilyen
mechanizmus Európában. Megértjük, hogy nemcsak a <BR>Szovjetunió, hanem más
európai országok számára is fontosak a garanciák arra, <BR>hogy ha az Egyesült
Államok a NATO keretein belül megtartja németországi <BR>jelenlétét, akkor a
NATO jelenlegi katonai joghatósága egyetlen centiméterrel <BR>sem fog keleti
irányba terjeszkedni. Úgy gondoljuk, hogy a »kettő+négy« <BR>mechanizmus
keretében folytatott konzultációknak és megbeszéléseknek <BR>garantálniuk
kell, hogy Németország egyesülése nem vezet a NATO katonai <BR>szervezetének
kelet felé történő terjeszkedéséhez.”<BR><BR><BR><BR>
„Az akkori amerikai és német vezető politikusok tehát világosan látták,
<BR>hogy a NATO kiterjesztése súlyos problémákhoz vezetne Európában, és nem is
<BR>gondolkodtak abban, viszont ezeket az ígéreteket végül nem foglalták
írásba. A <BR>Szovjetunió felbomlásával az ígéretek feledésbe
merültek”<BR><BR>Döntés a NATO kiterjesztéséről<BR><BR>A Gorbacsovnak frissen
tett ígéretek ellenére amerikai hivatalos körökben a <BR>NATO-nak
Lengyelországra és más államokra való lehetséges kiterjesztéséről már <BR>1990
őszén beszélni kezdtek. A bővítést hangulatilag előkészítették azok a
<BR>publicisztikák, amelyek indokolták, hogy a kialakult helyzetben, vagyis a
<BR>Szovjetunió összeomlása után, miért kell az Egyesült Államoknak a
befolyását <BR>kiterjesztenie. Az egyik ilyen emlékezetes eszmefuttatás
1990-ben jelent meg <BR>Charles Krauthammertől a Foreign Affairsban, az
amerikai külpolitika egyik <BR>vezető folyóiratában. Krauthammer, az izraeli
terjeszkedő politika és az iraki <BR>háború szenvedélyes támogatója cikkében
kifejtette, hogy most évtizedekig az <BR>Egyesült Államok által uralt
egypólusú világrend következik, illetve <BR>Washingtonnak mindent meg kell
tennie, hogy az ebben a pillanatban kialakult <BR>egypólusú világrendet hosszú
időn keresztül fenntartsa:<BR><BR> „Abnormális időket
élünk. Ilyen időkben a biztonság iránti legjobb <BR>reményünk – ahogy a
korábbi nehéz időkben is – Amerika ereje és elszántsága, az <BR>erő és
elszántság, hogy Amerika vezesse az egypólusú világot, szégyenérzet <BR>nélkül
fektetve le a világrend szabályait és kikényszerítve annak
betartását”<BR><BR>A NATO rövidesen, 1993-ban létrehozta a Békepartnerségi
Programot, amely a <BR>gyakorlatban a NATO-tagság előszobája, és 1994-ben már
az összes volt <BR>szocialista ország és a felbomlott Szovjetunió
tagállamainak többsége is <BR>„békepartnerré” vált.<BR><BR>A további
menetrendet tulajdonképpen Zbigniew Brzezinskinek, a hidegháború egyik
<BR>legismertebb, lengyel származású képviselőjének a Foreign Affairsben
1995-ben <BR>megjelent cikke határozta meg, amely a Terv Európa számára:
hogyan bővítsük a <BR>NATO-t? címet viselte. Brzezinski írásában úgy vette,
hogy a NATO bővítése már <BR>egy eldöntött kérdés, és csak Clinton elnök
tétovázása az, ami akadályt jelent, <BR>holott ez a tétovázás
megszilárdíthatja az orosz ellenállást a NATO bármilyen <BR>bővítésével
szemben.<BR><BR> „Az oroszok valóban egyre inkább
tiltakoztak, ezért Brzezinski azt <BR>javasolta, a NATO nyilvánítsa ki, hogy
bárki tagja lehet a NATO-nak, aki a <BR>szükséges kritériumokat teljesíti,
akár Oroszország is. Brzezinski úgy gondolta, <BR>hogy ezzel véget lehetne
vetni a NATO bővítéséről szóló vitáknak, miközben <BR>Oroszországnak nem lenne
joga megvétózni a NATO bővítését”<BR><BR>Nemcsak Brzezinski, hanem sokan mások
is támogatták a NATO bővítését, közöttük <BR>Henry Kissinger, aki azzal
érvelt, hogy az atlanti térség nemzeteinek szükségük <BR>van egymásra. Amerika
nélkül Európa egy félszigetté válik Eurázsia csúcsán, <BR>amely képtelen
egyensúlyt, még kevésbé egységet találni, és fennáll a veszélye, <BR>hogy
fokozatosan olyan helyzetbe kerül, mint az ókori Görögország volt Róma
<BR>fennhatósága alatt.<BR><BR> „Az egyetlen nyitott
kérdés az, hogy Amerika vagy Oroszország fogja-e <BR>játszani Róma
szerepét”<BR><BR>Kissinger itt Halford Mackinder XX. század elején élt brit
geopolitikus <BR>elméletére utal, amely az eurázsiai kontinenst tekintette –
emberi és természeti <BR>erőforrásai miatt – meghatározónak, és azt mondta,
hogy aki uralja ezt a <BR>„világszigetet”, az egyben a világot is
uralja.<BR><BR>A NATO bővítéséről formálisan 1998-ban döntött az amerikai
szenátus, ezt azonban <BR>megelőzte 1997 októberében és novemberében egy a
szenátusi külügyi bizottságában <BR>folytatott vita. A vitában a bizottság 18
tagján kívül felszólaltak meghívott <BR>politikusok és szakértők, továbbá
kutató intézetek képviselői. A bővítés mellett <BR>érvelt a szenátorok
többsége és a meghívott politikusok és szakértők közül <BR>Madeleine Albright,
a vita idején az Egyesült Államok külügyminisztere, Jeane J. <BR>Kirkpatrick,
a Külpolitikai és védelmi tanulmányok igazgatója, korábban az USA <BR>ENSZ-
nagykövete, Zbigniew Brzezinski, korábban az USA nemzetbiztonsági
<BR>főtanácsadója és Henry Kissinger, aki Nixon elnök idején az USA
külügyminisztere <BR>volt.<BR><BR> „A bővítés mellett
elhangzott legfőbb érvek a következők voltak”<BR><BR>
A Nyugat Jaltában elárulta a közép-európai országokat, amikor a Szovjetunió
<BR>befolyási övezetében hagyta őket, ma a NATO bővítésével történelmi
lehetőség <BR>kínálkozik ennek helyrehozására;<BR>
Európa továbbra is létfontosságú érdeke az Egyesült Államoknak. A világ
<BR>demokráciáinak nagy százaléka Európában található. Bármilyen geopolitikai
<BR>mércével mérve az amerikai érdekek szempontjából katasztrófa lenne, ha egy
<BR>európai instabilitás megváltoztatná a jelenlegi európai
helyzetet;<BR> Gondolni kell Európa jövőjének
veszélyeire, amelyek ma még nem látszanak, <BR>de nem elképzelhetetlenek. Nem
szabad elvetni annak lehetőségét, hogy <BR>Oroszország visszatérhet a múltbeli
terjeszkedő politikájához;<BR> Ha nem bővítenék a
NATO-t, akkor a Németország és Oroszország közötti <BR>országok saját védelmük
érdekében elkerülhetetlenül más lehetőségek után <BR>néznének, és két- vagy
többoldalú szövetségeket hoznának létre, ahogyan az <BR>1930-as években is
történt;<BR> A NATO egyik küldetése az kell legyen,
hogy megakadályozza egyetlen állam <BR>hegemóniáját Európában.<BR><BR>Talán
érdemes külön kiemelni Henry Kissinger érvelését, aki részben megismételve
<BR>a Washington Postban 1994-ben megjelent cikkében mondottakat, azt
hangsúlyozta, hogy<BR><BR>Amerika nélkül Európa egy félszigetté válna Eurázsia
csúcsán, amely képtelen <BR>lenne egyensúlyt, még kevésbé egységet találni, és
fennállna a veszélye, hogy <BR>fokozatosan az ókori Görögország Rómához
viszonyított helyzetéhez hasonló <BR>szerepben találná magát. Európa nélkül
Amerika sziget lenne Eurázsia partjainál, <BR>és pusztán egyfajta
erőegyensúlyi politikára lenne kárhoztatva, amely nem <BR>tükrözi nemzeti
géniuszát. Az amerikai jelenlét Európában egyfajta egyensúlyt <BR>biztosít.
Franciaországnak biztonsági hálót nyújt a német hegemóniával
szemben.<BR><BR> „Egy megosztott Európával szembesülő
Oroszország ellenállhatatlan kísértést <BR>érezne arra, hogy betöltse a
vákuumot. Egy Európától elszakadt Amerika <BR>elveszítené külpolitikájának
egyik horgonyát, érvelt Kissinger”<BR><BR>A támogatók mellett jócskán voltak a
NATO-expanzió ellenzői is. Mindenekelőtt a <BR>szenátusi bizottság öt tagja
(tehát a tagok közel harmada) érvelt a bővítés <BR>ellen. John Ashcroft,
Missouri szenátora szerint a NATO bővítésével <BR>Oroszországot elszigetelik
akkor, amikor az Egyesült Államoknak Kína lesz a <BR>legfőbb vetélytársa.
Dianna Feinstein kaliforniai szenátor azt vetette fel, hogy <BR>egy
elszigetelt Oroszország Iránnal és Irakkal fog szorosabb szövetséget
<BR>kialakítani, ami nem érdeke Amerikának. Bill Frist szenátor Tennessee-ből
azzal <BR>érvelt, hogy az európai országok költségesnek és feleslegesnek
tartják a <BR>bővítést. Paul Wellstone minnesotai szenátor megemlítette, hogy
nemrég járt <BR>Oroszországban, és nagyon sok különböző pártállású emberrel
beszélt, de a NATO <BR>bővítésének elutasításában mindenki egyetértett, tehát
számítani kell <BR>Oroszország heves ellenállására. A külső szakértők közül
érdemes kiemelni Jack <BR>Matlock érvelését, aki a felbomló Szovjetunióban
Amerika utolsó nagykövete volt.<BR><BR> „Úgy gondolom
– mondta a nagykövet, hogy új tagok felvétele ebben az időben <BR>és ilyen
körülmények között elhibázott politika… Ha tehát most úgy kezelnénk
<BR>Oroszországot, mintha legyőzött ellenség lenne, és potenciális fenyegetést
<BR>jelentene a jövőben, akkor ugyanazt a hibát követnénk el, mint az első
<BR>világháború után, amikor kizárólag Németországot okoltuk az első
világháborúért. <BR>Tény, hogy senki sem fenyeget Európa újbóli felosztásával.
Ezért abszurd azt <BR>állítani, ahogyan egyesek tették, hogy új tagokat kell
felvenni a NATO-ba, hogy <BR>elkerüljük Európa jövőbeli
megosztottságát”<BR><BR>Említsük meg, hogy még George Kennan, akinek 1940-es
évek végi írásai <BR>inspirálták a hidegháború stratégiáját meghatározó
Truman-doktrínát, is a <BR>bővítés ellen foglalt állást. Egy a New York
Timesben 1997 elején megjelent <BR>cikkében a NATO bővítését végzetes hibának
nevezte.<BR><BR>A bővítést ellenző intézmények közül talán érdemes kiemelni a
neves konzervatív <BR>Cato intézetet. Az intézet külpolitikai kérdésekkel
foglalkozó szakértője, <BR>Stanley Kober egy 1996-ban írt tanulmányában (NATO
Expansion and the Danger of a <BR>Second Cold War) azt írja,
hogy<BR><BR> „a NATO terjeszkedése önmagában „új
Jaltát” eredményez, és Európát újra két <BR>ellenséges katonai táborra
osztja”<BR><BR>Hiába volt azonban a figyelmeztetés, 1998. április 30-án a
szenátus 80:19 <BR>arányban elfogadta a bővítési javaslatot. 45 republikánus
és 35 demokrata <BR>szenátor szavazott a bővítés mellett, a 19 ellenző
nagyjából fele-fele arányban <BR>oszlott meg a két párt között. És ekkor a
gépezet beindult. Első körben három új <BR>országot, Lengyelországot,
Csehországot és Magyarországot vették fel a NATO-ba <BR>(1999), majd öt év
múlva az összes volt szocialista országot és a Szovjetunióból <BR>kivált balti
államokat. A mai orosz-ukrán háború szempontjából azonban a döntő
<BR>változást a 2008. évi bukaresti NATO-csúcs jelentette, ahol hosszabb távon
<BR>NATO-tagságot kínáltak Grúziának és Ukrajnának.<BR>Orosz biztonsági
kezdeményezések<BR><BR>„Az oroszok 2008-ban egy olyan európai biztonsági
rendszert javasoltak, amely <BR>azonos biztonságot nyújtott volna valamennyi
résztvevőnek. Ez a gyakorlatban azt <BR>jelentette, hogy egyik fél sem tehet
olyan lépést, amelyet a másik fenyegetésnek <BR>vél. Ezt az európai nagy
országok elfogadhatónak tartották volna, Amerika <BR>azonban elutasította, és
a NATO tovább terjeszkedett kelet felé (Albánia, <BR>Horvátország,
Montenegró)”<BR><BR>2008 márciusában, egy hónappal a NATO bukaresti
csúcstalálkozója előtt Viktor <BR>Juscsenko ukrán elnök, Julija Timosenko
miniszterelnök és Arszenyij Jacenyuk <BR>parlamenti elnök aláírtak egy
nyilatkozatot („hármak levele”), amelyben azt <BR>kérik, hogy a bukaresti
csúcstalálkozón a tagsági akcióterv (Membership Action <BR>Plan) szerint
hagyják jóvá Ukrajna leendő NATO- csatlakozását.<BR><BR>A NATO-csúcson George
W. Bush amerikai elnök, de talán célszerűbb úgy <BR>fogalmazni, hogy az
atlanti blokk országai – az Egyesült Államok és <BR>Nagy-Britannia, továbbá
Svédország, a balti országok, Lengyelország, Csehország, <BR>Szlovákia és
Románia – támogatták Ukrajna leendő NATO- tagságát, ezzel szemben <BR>az
Európai gazdasági Közösség valamikori alapító országai, Franciaország,
<BR>Németország, Olaszország és a Benelux államok ellenezték, amely
ellenzéshez <BR>Görögország, Norvégia és Magyarország is csatlakozott. Végül
egy olyan <BR>kompromisszum született, amely nem azonnali tagságot, hanem a
tagsághoz vezető <BR>út megkezdését, az úgynevezett tagsági akciótervet kínált
Ukrajnának, a kiadott <BR>deklaráció szerint:<BR><BR>
„A NATO üdvözli Ukrajna és Grúzia NATO-tagságra irányuló euroatlanti
<BR>törekvéseit. Ma megállapodtunk abban, hogy ezek az országok a NATO tagjai
<BR>lesznek. A tagsághoz vezető közvetlen úton a tagsági akcióterv a következő
lépés <BR>Ukrajna és Grúzia számára”<BR><BR>Ukrajna a NATO tagság
ellen<BR><BR>Ha összehasonlítjuk Ukrajna etnikai térképét, és mondjuk a
2006-os választási <BR>térképet (1. és 2. ábra), teljesen világos lesz, hogy
Ukrajna nem képvisel egy <BR>egységes nemzetet, hanem mind nyelvileg, mind
érzelmileg különálló részekből <BR>áll. Ilyen különböző részeket azonban nem
könnyű összetartani. Az teljesen <BR>érthető, hogy a Szovjetunióból kiszakadt
Ukrajna vezetői az ország XX. századi <BR>területi gyarapodásait meg kívánják
tartani, a kérdés inkább az, hogy ezt miként <BR>tehetnék meg. A kérdés
megválaszolásához a legreálisabb, vagyis a valóságban <BR>megvalósítható módon
talán Leonyid Kucsma, Ukrajna 1994-ben hivatalba lépett <BR>második elnöke
jutott el, amikor a beiktatási beszédében azt
mondta:<BR><BR> „Ukrajna történelmileg az eurázsiai
kulturális és gazdasági tér része. <BR>Ukrajna létfontosságú nemzeti érdekei
most a volt Szovjetunió e területére <BR>összpontosulnak. Hagyományos
tudományos, kulturális és családi kötelékek is <BR>összekötnek bennünket a
Szovjetunió egykori köztársaságaival. Meggyőződésem, <BR>hogy Ukrajna az
eurázsiai gazdasági integráció egyik vezető szerepét töltheti
be”<BR><BR>Beszélt nyelvek Ukrajnában #moszkvater<BR>Beszélt nyelvek
Ukrajnában<BR>Ukrajna választási térképe #moszkvater<BR>Választási eredmények,
2006 Forrás:Wikipédia<BR><BR>Kucsma aláírta a barátsági, együttműködési és
partnerségi szerződést <BR>Oroszországgal, és támogatta a FÁK-kal való
tárgyalási fordulót. Emellett az <BR>oroszt hivatalos nyelvként ismerte el.
Különleges partnerségi megállapodást írt <BR>alá a NATO-val, és felvetette a
szövetségi tagság lehetőségét.<BR><BR>Az ukrán ellenzék azonban meg akarta
akadályozni és népszavazást követelt, <BR>tudván, hogy a lakosság nagy
többsége (mintegy hatvan százaléka) elutasítja a <BR>NATO-tagságot (3. ábra).
Olyan ukrán politikusok is, mint Jurij Jehanurov, aki <BR>2005-06-ban Ukrajna
miniszterelnöke volt és Julija Timosenko (akkor éppen <BR>miniszterelnök),
kijelentették, hogy Ukrajna nem csatlakozik a NATO-hoz, amíg a <BR>lakosság
továbbra is ellenzi a tagságot, de még abban az évben az ukrán kormány
<BR>tájékoztató kampányt indított, amelynek célja az volt, hogy meggyőzze az
ukrán <BR>lakosságot a tagság előnyeiről.<BR>Ukrajna NATO kapcsolatok
#moszkvater<BR>Forrás:Wikipédia<BR><BR>Két év múlva fordulat következett be a
politikai vezetésben. Ukrajna rövid <BR>függetlensége óta már a sokadik. A
2010-es választásokon a Régiók pártja <BR>képviseletében Viktor Janukovics
került vissza az elnöki székbe, és ez változást <BR>jelentett Ukrajna és a
NATO kapcsolataiban, Janukovics ugyanis kijelentette, <BR>hogy Ukrajna
„európai, el nem kötelezett állam” marad. Ez után, 2010. június <BR>3-án az
ukrán parlament megszavazott egy Janukovics által személyesen <BR>kidolgozott
törvényjavaslatot, amely a NATO-tagság célját kizárja az ország
<BR>nemzetbiztonsági stratégiájából.<BR><BR>A soknemzetiségű ukrán állam
nemzetiségi jogainak elismeréseképpen az ukrán <BR>parlament – az egyesült
ellenzék tiltakozása mellett – elfogadott egy <BR>nyelvtörvényt, amelynek
értelmében az ukrán marad az ország hivatalos nyelve, de <BR>a kisebbségek
hivatalosan is használhatják anyanyelvüket, ha arányuk eléri a 10
<BR>százalékot egy közigazgatási egységen
belül.<BR><BR> „Eszerint az orosz nyelv Ukrajna 27
megyéje közül 13-ban kap regionális <BR>státust, Kárpátalján a magyar, a
Krímben a krími tatár, Csernyivei megyében <BR>pedig a román nyelv emelkedik
regionális szintre. Ez az állapot azonban nem <BR>tartott sokáig”<BR><BR>Három
év múlva, 2013. november 21-én Janukovics felfüggesztette az Európai
<BR>Unióval kötendő társulási megállapodás aláírásának előkészületeit, mert
nem <BR>akart Moszkvával szakítani. Ekkor Arszenyij Jacenyuk, az ellenzéki
Batykivscsina <BR>párt frakcióvezetője a Twitteren keresztül tüntetésekre
szólított fel, és <BR>éjjelre össze is gyűlt mintegy kétezer fős tömeg a
Majdan téren. Az összegyűlt <BR>tüntetők a közösségi hálózatok segítségével
szerveződni kezdtek. A következő <BR>napokban az ellenzéki és az Európai
Unióhoz való csatlakozást preferáló pártok <BR>álltak a tüntetések élére,
amelynek létszáma hamarosan elérte a kétszázezer főt.<BR><BR>A tüntetők és
általában a Nyugat-barát pártok komoly segítséget kaptak az <BR>Egyesült
Államoktól. Victoria Nuland – az európai és eurázsiai ügyekért felelős
<BR>amerikai külügyminiszter-helyettes – 2013. december 13-án, a washingtoni
<BR>nemzetközi üzleti konferencián ezt a segítséget a következőképpen
jellemezte:<BR><BR> „Az ukrán függetlenség 1991-es
kikiáltása óta az Egyesült Államok támogatta <BR>az ukránokat a demokratikus
intézmények fejlesztésében, valamint a civil <BR>társadalom és a jó államforma
előmozdításában – mindabban, ami Ukrajna európai <BR>céljainak eléréséhez
szükséges. Több mint ötmilliárd dollárt fektettünk be, hogy <BR>segítsük
Ukrajnát ezen és más célok elérésében”<BR><BR>Ő maga gyakori vendég volt
Kijevben, mint mondta, öt hét alatt háromszor is <BR>ellátogatott oda, és első
alkalommal december 5-én látogatta meg a Majdan téri <BR>tüntetőket és
lelkesítette őket, akár csak John McCain arizonai szenátor, aki <BR>december
15-én intézett beszédet a tömeghez.<BR><BR> A tüntetők és a kormány
közötti tárgyalások ismételten zátonyra futottak, <BR>ugyanis a tüntetők nem
akartak megegyezni a kormánnyal. Végül a sok huzavona <BR>után az vitte dűlőre
a dolgot, hogy február 20-án orvlövészekkel a tömegbe
lövettek.<BR><BR> „Az orvlövészek szerepe igazolt, de
hogy kinek a felkérésére, és kik <BR>lőttek, arról máig nincs általánosan
elfogadott álláspont. Egy kiszivárgott <BR>telefonbeszélgetés – amely Urmas
Paet észt külügyminiszter és Catherine Ashton, <BR>az EU külügyi vezetője
között történt -arra utal, hogy az orvlövészek nem a <BR>Janukovics-kormány
emberei, hanem az ellenzék provokátorai voltak”<BR><BR>Paet azt mondja, egy
orvos tájékoztatta őt arról, hogy ugyanazok a golyók öltek <BR>meg embereket
mindkét oldalon: a rendőrség és a tüntetők oldalán is. „Így egyre <BR>erősebb
a felfogás, hogy az orvlövészek mögött nem Janukovics állt, hanem valaki
<BR>az új koalícióból” – mondta Paet. Egy a University of Ottawa (Kanada)
által <BR>jegyzett és az Amerikai Politikatudományi Társaság éves ülésén (San
<BR>Franciscóban, 2015. szeptember 3-6.) bemutatott, hatalmas
információtömeget <BR>feldolgozó tanulmány (The Snipers Massacre on the Maidan
in Ukraine), arra a <BR>következtetésre jut, hogy a mészárlás egy hamis
zászlós művelet volt, amelyet <BR>racionálisan terveztek meg és hajtottak
végre a kormány megdöntése és a hatalom <BR>átvétele céljából.<BR><BR>A
mészárlásért a tüntetők és a nyugati politikusok és a média egyértelműen
<BR>Janukovicsot tette felelőssé, és ez olyan felháborodást váltott ki, hogy
<BR>Janukovicsnak nem volt más választása, mint lemondani, és eltávozni az
<BR>országból. A „Méltóság Forradalma” ilyen módon
győzött.<BR><BR> „Az új kormányt egy lehallgatott
beszélgetés szerint Viktoria Nuland és az <BR>amerikai nagykövet, Geoffrey
Pyatt állította össze, Jacenyukot téve meg <BR>miniszterelnöknek. Ebben a
beszélgetésben hangzott el az az Európai Unió <BR>tehetetlenségére utaló
gyakran idézett trágárság: fuck the EU”<BR><BR>A változásokkal egy erősen
nacionalista és egyben Nyugatbarát vezetése lett <BR>Ukrajnának. Ezt jelzi,
hogy az új kormány egyik első intézkedése (február 23.) <BR>az volt, hogy a
2012-ben elfogadott, a nyelvi kisebbségeknek kedvező <BR>nyelvtörvényt
visszavonta. A fordulat egyértelművé tette Ukrajna <BR>NATO-elkötelezettségét,
a megválasztott új elnök, Pertro Porosenko ismét a <BR>nyugati integrációt
helyezte előtérbe, társulási szerződést írt alá az Európai <BR>Unióval,
bejelentette a NATO-val való integráció tovább folytatását.<BR><BR>Az amerikai
külügyminisztérium által felállított kormánnyal Oroszország számára <BR>reális
veszéllyé vált, hogy Ukrajna felmondja a Fekete-tengeri Flotta
<BR>állomásoztatásáról szóló szerződést, ezért Oroszország a Krím
megszállásáról, <BR>majd elcsatolásáról döntött, ami február 27-től kezdve
gyors ütemben meg is <BR>történt. Ez annál is könnyebben ment, mert a
változatos történelmű félsziget <BR>lakosságának többsége orosz volt,
Ukrajnához csak 1954-ben került, amikor az <BR>ukrán származású Hruscsov az
ukránok orosz birodalomhoz való csatlakozásának <BR>300. évfordulója
alkalmából Ukrajnának ajándékozta.<BR><BR> „A kijevi
kormányváltás után nem sokkal Kelet-Ukrajnában, Donyeckben és <BR>Luhanszkban
is széles körű megmozdulások kezdődtek. A helyi oroszok és <BR>oroszbarát
ukránok nem ismerték el a kijevi kormányváltást, és a terület
<BR>Oroszországhoz való csatolását követelve kikiáltották a donyecki (április
7.) <BR>majd a luhanszki (április 27.) népköztársaságot”<BR><BR>Oroszországnak
azonban nem a területszerzés volt a célja, hanem az, hogy az <BR>orosz,
illetve az Oroszországgal baráti kapcsolatot ápoló lakosság befolyásolja <BR>a
kijevi politikát, úgy. hogy Ukrajna ne tudjon a NATO-hoz csatlakozni.
<BR>Hamarosan azonban fegyveres harcok kezdődtek az önállósodni kívánó keleti
<BR>területek és az ukránok között<BR>A minszki
tárgyalások<BR><BR>Franciaország és Németország akkori vezetői elég hamar
felismerték, hogy ez a <BR>háború nem érdekük, és megpróbálták annak
eszkalációját megakadályozni. 2014. <BR>június 6-án, a normandiai
partraszállásra emlékező D napon találkoztak <BR>Franciaország, Németország,
Ukrajna és Oroszország képviselői – a normandiai <BR>négyek -, hogy
megbeszéljék, milyen feltételekkel lehetne a kialakult <BR>konfliktust
megoldani, ami elvezetett a minszki egyezményekhez.<BR><BR>Ezt követően egy
Ukrajnából Oroszországból és az EBESZ képviselőiből álló <BR>háromoldalú
kapcsolattartó csoport kidolgozott egy 12 pontból álló <BR>jegyzőkönyvet,
amelynek legfontosabb pontjai az azonnali tűzszünet, a <BR>nehézfegyverzet
legalább 50 kilométerre való visszavonása, az EBESZ <BR>ellenőrzésének
biztosítása és az önigazgatásról szóló helyi választások <BR>megtartása
voltak.<BR><BR> „A fegyverszünet azonban nem bizonyult
tartósnak ezért 2015 februárjában <BR>újból összeültek az érdekelt
felek”<BR><BR>Az eseményen részt vett Vlagyimir Putyin orosz elnök, Petro
Porosenko ukrán <BR>elnök, Angela Merkel német kancellár, François Hollande
francia elnök, <BR>Alekszandr Zaharcsenko és a Donyecki és Luhanszki
Népköztársaság vezetői. Az <BR>elfogadott 13. pontos egyezmény lényege a
tűzszüneten és a fegyverek <BR>visszavonásán túlmenően az volt, hogy Ukrajna
visszaállítja ellenőrzését Donyeck <BR>és Luhanszk felett, de a két megye
autonómiát kap és képviselve lesz az ukrán
<BR>kormányban.<BR><BR> „Ezzel Oroszország
gyakorlatilag vétójogot kapott volna az ukrán <BR>külpolitikában, vagyis
megakadályozhatta volna Ukrajna NATO csatlakozását”<BR><BR>Az egyezményeket
azonban senki sem tartotta be, mert olyan kompromisszumokat <BR>tartalmazott,
amelyek ellentétesek voltak a felek alapvető érdekeivel. Az <BR>oroszok a két
autonóm megye ukrán parlamentben való képviseletével lényegében az <BR>ukrán
külpolitikát akarták ellenőrizni, Ukrajna pedig vissza akarta szerezni az
<BR>elveszett területek feletti ellenőrzését. Az Egyesült Államoknak nem volt
<BR>érdeke, sőt ellenérdekelt volt az egyezmény betartásában, a németeknek és
a <BR>franciáknak pedig nem volt erejük az elfogadott elvek
kikényszerítésére.<BR><BR> „A Nyugat azonban soha nem
is tekintette Oroszországot egyenrangú partnernek”<BR><BR>Angela Merkel volt
német kancellár mentegetve saját Oroszország-politikáját <BR>2022. december
7-én interjút adott a Die Welt című német újságnak, amelyben szó <BR>szerint a
következőket mondta: „A 2014-es minszki megállapodás egy kísérlet volt
<BR>arra, hogy Ukrajna időt nyerjen. Ukrajna ezt az időt arra használta fel,
hogy <BR>megerősödjön, amint az ma látható is. A 2014-2015-ös Ukrajna és a mai
Ukrajna <BR>nem ugyanaz. Mindenki számára világos volt, hogy a konfliktus csak
<BR>felfüggesztésre került, és a probléma nem oldódott meg, de éppen ez volt
az, ami <BR>felbecsülhetetlen időt adott Ukrajnának.”<BR><BR>Így nem is volt
csoda, hogy a Minszk II megállapodás nem valósult meg, sőt a <BR>szakadár
köztársaságok lakossága ellen állandósultak a támadások, amiről Moszkva
<BR>azt mondta, hogy 2022-ig már 13 ezer polgári áldozata volt az ukrán
ágyúzásoknak.<BR><BR> „Az utolsó tárgyalás Amerika és
Oroszország között, amikor még meg lehetett <BR>volna állítani a háborút,
2022. január 10-én zajlott Genfben. Oroszország fő <BR>kérése az volt, hogy
Ukrajna ne lehessen a NATO tagja”<BR><BR>Wendy Sherman amerikai
külügyminiszter-helyettes azonban ezt határozottan <BR>elutasította, és
leszögezte, hogy Washington nem fogja engedni senkinek, hogy <BR>aláássa a
NATO „nyílt ajtók politikáját”, vagyis azt, hogy Ukrajna előbb-utóbb a
<BR>NATO tagja legyen, amit a jelenlegi ukrán vezetés rendkívüli módon
szorgalmaz. <BR>Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes viszont
kijelentette, hogy <BR>Oroszország ebben az ügyben már nem tud hova
hátrálni.<BR>Boris Johnson Kijevben<BR><BR>Röviddel az orosz támadás után,
márciusban, Törökországban tárgyalások kezdődtek <BR>Szergej Lavrov orosz és
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter között. Az <BR>Al-Jazeera március 20-i
riportjában idézi Mevlüt Cavusoglu török <BR>külügyminisztert, aki
kijelentette: „Úgy látjuk, hogy a felek közel állnak a <BR>megállapodáshoz”.
Egy 15 pontos béke megállapodás volt az asztalon, amelynek <BR>értelmében
Oroszország visszavonulna a február 23-i pozíciójához, amikor is a <BR>Donbász
régió egy részét és a teljes Krím-félszigetet ellenőrizte, cserébe <BR>Ukrajna
megígérné, hogy nem törekszik NATO-tagságra, és helyette biztonsági
<BR>garanciákat kapna több országtól.<BR><BR> „Ekkor
(április 9-én) Boris Johnson brit miniszterelnök váratlanul <BR>megjelent
Kijevben és Ukrajinszka Pravda, Ukrajna egyik legelismertebb <BR>hírportálja
szerint két egyszerű üzenetet hozott. Az első az, hogy Vlagyimir <BR>Putyin
orosz elnök háborús bűnös, nyomást kell gyakorolni rá, nem pedig <BR>tárgyalni
vele. A második pedig az, hogy még ha Ukrajna kész is aláírni <BR>Putyinnal
bizonyos garanciális megállapodásokat, ők nem”<BR><BR>A kollektív Nyugat,
amely még februárban azt javasolta Zelenszkijnek, hogy adja <BR>meg magát és
meneküljön el, most úgy érezte, hogy Putyin valójában nem is olyan <BR>erős,
mint ahogyan korábban képzelték, és hogy itt a lehetőség, hogy ‘nyomást
<BR>gyakoroljanak rá’. Johnson később, áprilisban egy indiai út során
nyilvánosan is <BR>megerősítette a tárgyalásokkal szembeni ellenállását,
amikor a Reuters szerint <BR>újságíróknak azt mondta, hogy Putyinnal tárgyalni
olyan, mintha „egy krokodillal <BR>tárgyalnánk, amikor a lábadat az
állkapcsában tartja”.<BR><BR>Három nappal azután, hogy Johnson visszatért
Nagy-Britanniába, Putyin azt <BR>mondta, hogy a tárgyalások zsákutcába
jutottak. Hogy mi volt a Nyugat célja a <BR>béketárgyalások
megakadályozásával, arra Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter <BR>április
végi lengyelországi sajtótájékoztatóján tett megjegyzései utalnak. Arra <BR>a
kérdésre ugyanis, hogy február óta változtak-e az amerikai célok, azt
<BR>válaszolta, hogy az Egyesült Államok támogatja Ukrajnát abban, hogy
megtartsa <BR>szuverenitását és megvédje területét, majd hozzátett egy
második, korábban ki <BR>nem mondott célt:<BR><BR>
„Azt akarjuk, hogy Oroszországot olyan mértékben meggyengítsük, hogy ne
<BR>tudjon olyan dolgokat tenni, mint amilyeneket Ukrajna lerohanásával
tett”<BR><BR>Nem biztatók a kilátások<BR><BR>Az orosz-ukrán háborúnak eddig
már mintegy többszázezer áldozata lehet. Ha <BR>Oroszország el akarja érni
eredeti célját, Ukrajna semlegességét, akkor – <BR>figyelembe véve a Nyugat
eddig tett ígéreteinek be nem tartását és a minszki <BR>egyezménnyel
kapcsolatos félrevezetést – logikusan nem tehet mást, mint hogy az <BR>egész
országot elfoglalja. Ennek alternatívája egy olyan befagyott konfliktus,
<BR>mint ami Észak- és Dél-Korea között áll fenn, egyik oldalon a NATO
Ukrajnában <BR>felsorakoztatott erőivel, a másikon az orosz haderővel, de még
egy nyílt <BR>orosz-NATO háború sem zárható ki, ami harmadik világháborúvá
fajulhat.<BR><BR> „Mindezeket figyelembe véve a
következő évre, sőt még az azt követőkre sem <BR>lehet megállapodott,
kiszámítható nemzetközi helyzetre számítani, ami teljesen <BR>bizonytalanná
teszi közvetlen (európai) környezetünk gazdasági helyzetét”<BR><BR>Ebben a
helyzetben egyet tehetünk, számba véve a lehetséges problémákat és a
<BR>mérnöki gyakorlatnak megfelelően a legrosszabb esetből kiindulva ki kell
építeni <BR>egy túlélési stratégiát az ország szintjén, de az egyéni, családi
szinteken is. <BR>Országos szinten a gazdasági növekedés erőltetése helyett
minden eszközzel a <BR>külső egyensúly elérését kell kitűznünk, mert különben
úgy járunk, mint a <BR>hetvenes években, amikor úgy adósodtunk el, hogy végül
a felhalmozott <BR>adóssághegyből gyakorlatilag semmit nem vontunk be az
ország fejlesztésébe. <BR>Emellett, amennyire lehet, zárni kell a gazdaságot,
mindenek előtt a vertikális <BR>(termelőtől a fogyasztóig) kapcsolatok
kiépítésével, a valamikori hangya <BR>mozgalom mintájára. Fontos, hogy az
elkerülhetetlenül jelentkező terheket a <BR>lakosságon a teherviselő képessége
arányában osszuk el.<BR><BR>Összességében abból kell kiindulnunk, hogy nagyon
kemény időknek nézünk elébe, <BR>amikor azt is eredménynek lehet elkönyvelni,
ha meg tudjuk tartani a nemzetközi <BR>békét, és azt, amit eddig
elértünk.<BR><BR>--
<BR><BR>Üdvrivalgással:<BR>KEA.<BR>_______________________________________________<BR>Grem
mailing list<BR><A target=_blank>Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</A><BR><A
href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem" rel=noreferrer
target=_blank>http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</A><BR></BLOCKQUOTE></DIV>
<P>
<HR>
_______________________________________________<BR>Grem mailing
list<BR>Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu<BR>http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem<BR></DIV></DIV></DIV><div id="DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br /><table style="border-top: 1px solid #D3D4DE;"><tr><td style="width: 55px; padding-top: 13px;"><a href="https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient" target="_blank"><img src="https://s-install.avcdn.net/ipm/preview/icons/icon-envelope-tick-round-orange-animated-no-repeat-v1.gif
" alt="" width="46" height="29" style="width: 46px; height: 29px;"/></a></td><td style="width: 470px; padding-top: 12px; color: #41424e; font-size: 13px; font-family: Arial, Helvetica, sans-serif; line-height: 18px;">Vírusmentes.<a href="https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient" target="_blank" style="color: #4453ea;">www.avast.com</a></td></tr></table><a href="#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2" width="1" height="1"> </a></div></BODY></HTML>