1./   A http://Index.hu hivatalos Twitter oldala - 2024. 02. 03. 11 ó Szerző: Molnár Gergő

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár az amerikai republikánusokkal találkozott Washingtonban. Több napos látogatásának célja Ukrajna támogatásának megerősítése. Kifejtette, hogy nem tart attól, hogy Donald Trump kilépne a védelmi szövetségből, hiszen „az túl jó üzlet az Egyesült Államoknak”.
Amerikai republikánusokkal találkozott Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Washingtonban, a cél az ukrán támogatás megerősítése volt. Nem aggódik az Egyesült Államok szövetségből való kilépése miatt, még akkor sem, ha novemberben Donald Trump volt elnököt újraválasztják – írja a  Politico .
Jens Stoltenberg többnapos washingtoni látogatásának fő célja, hogy megértesse: Ukrajna támogatása és a NATO újra fegyverzése összefonódik, segíti az Egyesült Államokat a csendes-óceáni térségben, és amerikai munkahelyeket teremt.
Trump volt elnökkel dolgoztam négy évig, amíg elnök volt – mondta a NATO főtitkára a Politicónak azzal kapcsolatban, hogy a korábbi amerikai elnök többször is kilépéssel fenyegetőzött.
Jens Stoltbenberg úgy látja, Trump NATO-kritikája valójában nem a szövetségre, hanem egyes országokra irányul, azokra, akik nem teljesítették a 2014-es ígéretüket, amely szerint 2024-re a GDP-jük 2 százalékát fogják védelemre fordítani. Ezt a küszöböt 31 országból 11 érte el.
A NATO jó üzlet az Egyesült Államoknak – mondta a Donald Trumppal szorosan együttműködő Heritage Foundation konzervatív agytrösztnek Stoltenberg. Hozzátette: „Kína, Oroszország, Irán és Észak-Korea egyre inkább közeledik  egymáshoz. Együtt felforgatják a szankciókat és a nyomást, gyengítik az amerikai dolláron alapuló nemzetközi pénzügyi rendszert, táplálják
Oroszország háborúját Európában, és kihasználják a társadalmaink előtt álló kihívásokat, például a terrorizmust, a bomlasztó technológiákat vagy a migrációt”.
A NATO-vezér megjegyezte, hogy a tagállamok az elmúlt két évben 120  milliárd dollár értékben vásároltak fegyvereket az amerikai védelmi vállalatoktól, köztük 600 darab F–35-ös vadászgépre kötöttek szerződést
2030-ig. Emellett az Egyesült Államok az olajárak emelkedéséből is a legnagyobb profitot tudja realizálni.
A NATO piacot teremt a védelmi eladások számára. Arizonától Virginiáig,  Floridától Washington államig az amerikai munkahelyek az európai és kanadai  védelmi piacok amerikai eladásaitól függenek  – mondta Jens Stoltenberg.
A kijelentése összhangban van a Fehér Ház egyik nyilatkozatával is. Ők a napokban szintén azzal érveltek, hogy Ukrajna támogatása jót tesz az  amerikai gazdaságnak, mivel az európai országok az amerikai gyártók fegyvereit vásárolják azok helyett, amelyeket Ukrajnának adományoznak.
Jens Stoltenberg mindezek mellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a GDP  arányában a legtöbb európai ország több katonai segítséget nyújt Ukrajnának,  mint Washington.
A háború kitörése óta az Egyesült Államok körülbelül 75 milliárd dollárt, míg más szövetségesek és partnerek több mint 100 milliárd dollárt biztosítottak, és a GDP arányában mérve a legtöbb szövetséges többet ad, mint az Egyesült Államok.
Ukrajna a héten kapott új, nagy hatótávú lőszereket az Egyesült Államoktól,  amelyek lehetővé teszik az orosz célpontok frontvonalakon túli megsemmisítését.
Szerveznünk kell magunkat a Kínával szembeni tartós versenyre  – mondta Stoltenberg, hozzátéve, hogy amióta Trump 2017-ben az Egyesült  Államok prioritásait az indiai-csendes-óceáni térség irányába tolja, a NATO  sokat tett azért, hogy segítsen megértetni az európai szövetségesekkel a Kína által támasztott kihívást.

2./    US lawmakers call on Hungarian leader Viktor Orbán to immediately approve Sweden's NATO
membership | AP News The Associated Press By Justin Spike; Updated 11:40 AM CET,
February 2, 2024
Fogyatkozik az Egyesült Államok  törvényhozásának türelme Magyarországgal szemben, azonnali döntéshozatalt várnak Svédország NATO-csatlakozásának ügyében. Szankciók kiszabását helyezték kilátásba, amely akár a vízummentességet is érintheti.
Fogyatkozik az amerikai törvényhozók kétpárti csoportjának türelme, arra kérik Magyarországot, hogy haladéktalanul ratifikálja Svédország NATO- csatlakozási kérelmét – írja az  Associated Press .
Jeanne Shaheen demokrata, és Thom Tillis republikánus szenátor csütörtöki közös nyilatkozatukban felszólították Orbán Viktor magyar miniszterelnököt, hogy „késedelem nélkül mozdítsa előre Svédország NATO-csatlakozási jegyzőkönyveit”, és megjegyezték, hogy a folyamat feltartóztatása Budapest szövetségeseivel való kapcsolatait sértené.

Vírusmentes.www.avg.com