Kedves Mind!

A Fodor Zoltán előző levelében említett Nádasdy Ádám nyelvész az egyetemen kiváló fonetika tanárom volt. Akkor Nádasdy Ádám még nős volt, a felesége az egyetemen is tanított és személyesen is ismertem. Utána N. Á. otthagyta a feleségét (házasságtörés) és homoszexuális lett (fajtalankodás), amit azóta is büszkén gyakorol és hirdet.

A keresztény értelmezésem.  Ő, mint pl. Hodász András engedett a sátán kísértésének, aminek egyébként  mindannyian ki vagyunk téve, csak aki hűségesen gyakorolja a vallását, az őszinte bűnbánatot, az éberebben tudja észrevenni, Isten segítségével kivédeni a sátán csábításait.

Nem véletlenül figyelmeztet az Úristen a Szentírásban:  1./ Virrasszatok! , 2./ "A sátán mint ordító oroszlán jár körül és lesi, hogy kit nyeljen el." (Szent Péter egyik levele)

Ezért kellene pl. a homoszexuális párokat a templomi áldás megtévesztő "gesztusa" helyett megismertetni a 10 parancsolattal, Szt. Pál figyelmeztetésével, mert nem babra megy a játék, még Hodász A. is képes volt megtévedni, gondolom most majd ők is templomi áldást fognak kérni. És a katolikusok, akik az eddigi katolikus tanítás értelmében égbekiáltó búnnek tanulták a fajtalankodást, most majd tapsikolhatnak.

Szeretettel,

Emőke / Mőci

Vírusmentes.www.avg.com