12-22
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-12-22
Adventi köznapok - december 22.

OLVASMÁNY Sámuel első könyvéből

Hanna – Szűz Mária előképe – felviszi a gyermek Sámuelt az Úr házába, hogy a szokásos hálaáldozattal együtt bemutassa az Úrnak.

A bírák korában történt:

Amikor Hanna elválasztotta a gyermek Sámuelt, felvitte magával a
templomba, egy hároméves marhával, egy efa liszttel és egy tömlő borral
egyetemben, és Silóban belépett az Úr templomába. A fiú még nagyon kicsi
volt. Amikor a marhát feláldozták, a fiú anyja odament Élihez.
Megszólította: „Engedd meg, uram! Amint igaz, hogy élsz, uram, az az
asszony vagyok, aki itt álltam melletted és imádkoztam az Úrhoz. Ezért a
fiúért imádkoztam. S lám az Úr teljesítette kérésemet, amellyel hozzá
fordultam. Ezért én is átengedem (fiamat) az Úrnak, egész életére
átengedem az Úrnak.” És ott leborultak az Úr előtt.

Ez az Isten igéje.

1Sám 1,24-28

VÁLASZOS ZSOLTÁR

Válasz: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben. (Vö. 1a. vers. – 7b. tónus)

Előénekes: Szívem ujjong az Úrban, * erővel tölt el Istenem.

Ellenségeimmel bátran szembeszállok, * mert örvendezem segítségeden.

Hívek: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.

E: A hatalmasok íja eltörött, * a gyengéket azonban erő övezi.

Kenyérért szegődnek el, kik azelőtt bővelkedtek, * jóllakhatnak, akik nélkülöztek.

Anya lesz, kinek nem volt gyermeke, * erőtlenné válik a nagycsaládú.

H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.

E: Az Úr adja a halált és az életet, * letaszít az alvilágra és felhoz onnan.

Az Úr tesz szegénnyé és ő tesz gazdaggá, * ő az, aki megaláz és felmagasztal.

H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.

E: Fölemeli a porból a rászorulót, * a sárból a szegényt fölsegíti.

A fejedelmek sorába ülteti, * a dicsőség trónusára.

H: Szívem ujjong az Úrban, * megváltó Istenemben.

1Sám 2,1.4-5.6-7.8abcd

ALLELUJA

Királya vagy a nemzeteknek és szegletköve az Egyháznak, * Jöjj, mentsd meg az embert, akit a föld sarából alkottál! (2. tónus.)

† EVANGÉLIUM Szent Lukács könyvéből

A Szent Szűz énekkel ad hálát megváltósága kegyelmeiért.

Erzsébet meglátogatása alkalmával Mária így magasztalta Istent:
„Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben! Mert
tekintetre méltatta alázatos szolgálóleányát, lám, ezentúl boldognak
hirdet engem minden nemzedék. Nagy dolgokat művelt velem a Hatalmas,
szentséges az ő neve! Irgalma nemzedékről nemzedékre száll, mindazokra,
akik félik őt. Nagyszerű dolgot tett karja ereje, széjjelszórta mind a
gőgös szívűeket. Lesöpörte trónjukról a hatalmasokat, és felmagasztalta
az alázatosakat. Az éhezőket elhalmozta minden jóval, de a gazdagokat
elküldte Üres kézzel. Felkarolta gyermekét, Izraelt, megemlékezve
irgalmasságáról, amint atyáinknak megígérte: Ábrahámnak és utódainak
mindörökre!” Mária ott maradt még körülbelül három hónapig, azután
visszatért otthonába.

Ezek az evangélium igéi.

Lk 1,46-56

EGYETEMES
KÖNYÖRGÉSEK

Pap: Imádkozzunk Jézus Krisztushoz, akinek elküldésével Isten megemlékezett irgalmáról és az atyáknak tett ígéretéről.

Lektor: 1. Nemzetek királya, Egyházad szegletköve, Jézus Krisztus! Jöjj, és mentsd meg az embert, akit a föld sarából alkottál!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

2. Vezesd el a teljességre, Urunk, Egyházadat reményben és szeretetben!

3. Istenünk, te hatalmas dolgokat műveltél tieiddel, újítsd meg napjainkban is szereteted csodáit!

4. Vedd el tőlünk a szív nyugtalanságát és a kishitűséget! Te légy békénk és örömünk!

5. Tekints irgalommal az édesanyákra, akik elveszítették gyermeküket! Állj mellettük vigasztaló szereteteddel!

Pap: Mert a te hűséged nemzedékről nemzedékre sziklaszilárdan áll, ezért magasztalunk mindörökkön örökké.

Hívek: Ámen.

Vírusmentes.www.avg.com