Kedves Zsófi!

Még egyszer leírom mert a Te és Gyuszi közti levelezésben elkallódhatott, amit írtam. Némileg ki is egészítem.

"u.i. Az eddig általam olvasott , hallgatott
érvelések szerint azzal nincs baj, ha egy bármilyen személy egyedül v. tömegben kap áldást és nem a 'homoszexuális párjával' együtt
kiemelve, hogy ők homoszexuális párként kérik az áldást. Ugyanis ez
utóbbi egyben a bűnnel való szakítás helyett, a bűnös
kapcsolat továbbfolytatását is implikálja. Ha szentgyónásban meggyónják (ugyancsak egyesével és nem párként) a bűnt és erősen megfogadják, hogy újból nem követik el,
minden gond nélkül feloldozást és áldást is kaphatnának.

Jézus Krisztus
egyházában eddig is minden bűnös meg volt szólítva, nem volt elrettentve, de a megtérés az üdvösség feltétele: . Jézus Krisztus "az vesse rád az első követ, aki bűn nélkül való, de te
pedig menj és többé ne vétkezz."

Szent Pál szerint (1. Korintusi levél)
"Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok,
10sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát." Jézus Krisztus megváltása tehát a fajtalankodás bűnös tevékenységében makacsul kitartó 'homoszexuális párnak' nem nyitja meg az utat a mennyek országába.

Nagyon alapos elemzést ad a 'The World Over' e heti epizódjának első 24 perce a felmerült kérdésekre. https://www.youtube.com/watch?v=fH5Bqnaou1k

Szeretettel,

Mőci