<div dir="ltr">
<div dir="ltr"><p style="margin:0px 0px 16px">
<strong>A Hamász által az izraeliek ellen elkövetett gyilkos 
terrorcselekmények láttán nekem rögtön az erdélyi magyarellenes 
mészárlások jutottak eszembe. <br></strong></p>
<p style="margin:0px">A Hamász által az izraeliek ellen elkövetett gyilkos
 terrorcselekmények láttán nekem rögtön az erdélyi magyarellenes 
mészárlások jutottak eszembe. Azok a tömegmészárlások, amiket az 
osztrákok által felfegyverzett románok a katonailag védtelen magyar 
települések ellen 1848–49-ben elkövettek. A móc martalócok tucatnyi 
magyarlakta települést gyújtottak fel, romboltak le, betörtek a házakba,
 és felkoncolták az ott-tartózkodókat. Becslések szerint mintegy 
nyolcezer embert gyilkoltak halomra, pusztán azért, mert magyarok 
voltak. Úgy gondolták, ha nem marad magyar, övék lesz a föld. Nem 
reguláris haderő állt az ellenséges haderővel szemben, hanem feltüzelt, 
emberi mivoltukból kivetkőzött, mindenre kész fegyveresek hajtottak 
végre pogromot ártatlan embereken.<br><br>A múlt szövedéke is mindig felfeslik valahol.<br><br>Ugyanaz
 történt 175 évvel ezelőtt Erdélyben a magyarokkal, mint ami most az 
izraeli zsidókkal. Különbség a két esemény között csak a fegyverek 
minőségében van, az emberi természet, egy más identitású, nyelvű és 
kultúrájú népcsoporttal szembeni vak gyűlölet mit sem változott. Nincs 
annál alávalóbb dolog, mint védtelen embereket, ma úgy mondjuk, 
fegyvertelen civileket legyilkolni.<br><br>A gazdagsága miatt Erdély 
Athénjának nevezett Nagyenyedet (ma Aiud, Románia) 1849. január 8-án 
éjjel mintegy kilencezer felbőszült lándzsás oláh rohamozta meg. A 
városban négyezer fegyvertelen ember volt, mert a hadra fogható férfiak 
valahol távol, a magyar honvédség soraiban a magyar szabadságért 
harcoltak. Az otthon maradottak már nyugovóra tértek, amikor a támadás 
történt. Puskalövések hangjára felriadva látták, hogy városuk lángokban 
áll. Iszonyatos gyilkolás kezdődött, irgalom és válogatás nélkül öltek 
ott öreget, asszonyt és gyermeket. Ki, ahogy tudott, a közeli erdőbe 
menekült, télvíz idején mezítláb, egy szál pendelyben. Akik nem tudtak 
elmenekülni, azokat a támadók lándzsáikkal keresztülszúrták, botokkal, 
fejszékkel agyonverték. A csecsemőket úgy ütötték lábuknál fogva a 
falhoz, hogy a fejük kettérepedt. A város épületeit szalmatekercsekkel 
mind lángra gyújtották. Éjfél után a közeli görögkatolikus román lelkész
 vezetésével újabb martalócok érkeztek, másnap délelőtt további párezres
 fosztogató, rabló tömeg jelent meg. A Bethlen-főiskola értékes 
könyvtárát, levéltárát az utcára hányták, hogy a tűztől olvadó hóban 
legyen min közlekedni. A sírboltokat is feltörték, kifosztották. Az 
értékeket nagy halomba gyűjtötték, ebben a szászok is segítettek nekik. A
 városba vezető utakat a rablott portékákkal megrakott szekerek, 
elhajtott állatok, rabságba hurcolt emberek árasztották el.<br><br>A 
pogromsorozat valójában már októberben kezdődött, amikor a Felvidéken 
született Puchner Antal, az erdélyi haderő Habsburg-hű főparancsnoka 
megtagadta az engedelmességet a magyar országgyűlésnek, és 
ostromállapotot hirdetve szabad kezet adott a románoknak. Nagyenyedhez 
hasonlóan járt Gyulafehérvár, Zalatna, Magyarigen, Marosszentimre, 
Abdrudbánya és még számos környékbeli magyar város, falu is. A pusztítás
 mindig hasonló forgatókönyv alapján zajlott: a románok előbb 
fenyegetésekkel, majd ígéretekkel megadásra szólították a lakosságot, 
aztán a megkötött szerződés és békeokmány ellenére legyilkolták őket. 
Ezeket a szerződéseket az osztrák császári tisztek jelenlétében 
kötötték. A magyarok a városokban fegyveres erővel nem rendelkeztek, 
legyilkolásukat biztonsági szempontok nem magyarázhatták. Közönséges 
pogrom, etnikai tisztogatás zajlott, a magyarok megsemmisítésének 
kísérlete.<br><br>Elekes Károly gyulafehérvári református lelkipásztor 
1849-ben bejárta a feldúlt helyszíneket, és megkereste az erdőbe 
menekült magyarokat. Az egész egyházmegye akkorra már annyira 
elnéptelenedett, hogy „reményt sem lehet venni a felől, hogy itt valaha 
magyar s főleg református hitű vallásos élet lehessen” – írta 
beszámolójában. A magyar templomokat, iskolákat földig rombolták, a 
lakóházakat felgyújtották, a lelkészeket, tanítókat legyilkolták a 
vandál támadók.<br><br>Akkoriban még nem volt tömegmédia, a történtekről
 nem értesült a világ. Nem volt román- vagy magyarellenes, vagy 
valamelyik fél melletti tüntetés Európában, csak félelem és rettegés az 
osztrákok kezére került, szabad prédává tett Erdélyben. A magyar 
országgyűléshez is csak 1849. januárban jutott el a mészárlások híre, és
 kapott megbízást a lengyel Bem tábornok. Nem a megtorlásra, hanem 
Erdély és a magyar szabadság visszaszerzésére.<br><br>Mindezekről vajmi 
keveset tudni még ma is, a román történetírás ezeket a szégyenfoltokat 
nem említi. A román parasztokból verbuvált szabadcsapatok vezetője, 
Avram Iancu Kolozsvárott tanult jogász volt, ma hivatalosan beiktatott 
nemzeti hős Romániában. Erdély majd minden településén látható a szobra,
 a városok főutcáit róla nevezték el, valódi kultusza van. Pedig amit az
 Avram Iancu vezette szabadcsapatok (ma: terrorszervezetnek hívnánk) 
műveltek Erdélyben, az valódi genocídium volt: a magyar lakosság tudatos
 és tervszerű elpusztítása.<br><br>A vérengzések a románokat terhelik, 
de hogy ez megtörténhetett, arról a Habsburgok tehetnek. A Habsburgok 
diktálta történetírásnak sem állt érdekében az események tényszerű 
feltárása, hiszen a magyarirtás az ő segítségükkel és jóváhagyásukkal 
történt. Ők fegyverezték fel a románokat, ők adtak szabad kezet nekik. A
 Puchner-féle októberi proklamáció másnapján kezdődött és január 
közepéig, Bem tábornok megjelenéséig tartott a románok magyarellenes 
pogromsorozata. A császárhű Puchner Antal magyar nézőpont szerint áruló 
volt, hiszen kezdettől fogva szabotálta a törvényes magyar kormány 
utasításait, és nyíltan Bécs mellé állt.<br><br>Bécs kitűnő taktikát 
talált ki a magyar szabadságharc leverésére: a magyarok ellen hangolták 
az országban élő nemzetiségeket, szerbeket, szlovákokat és horvátokat. 
Erdélyben a szászokat és a románokat lázították fel, majd hagyták, hogy 
nyíltan szervezkedjenek, felkelőcsapatokat hozzanak létre, és 
fegyveresen forduljanak szembe a magyarokkal. A Habsburgok azt fogták a 
magyarokra, amit ők alkalmaztak mindig, a nemzetiségek elnyomását. Ez a 
módszer annyira jól sikerült, hogy a tájékozatlan közvélemény a mai 
napig az elhibázott magyar nemzetiségi politikát tartja a szabadságharc 
bukása és Trianon okának is. Nem tudnak arról, hogy 1849-ben csak a hadi
 események akadályozták meg a világ első nemzetiségi jogokat tartalmazó 
törvényének végrehajtását, de ezt a kiegyezést követően, 1868-ban a 
magyar törvényhozás azonnal pótolta.<br><br>Az eseményeket a magyar 
történetírás sem foglalta össze. A Habsburgokkal való 1867-es 
kiegyezésig lehetetlen volt erről írni, utána talán a politikai békülés 
jegyében kerülték ezeket a kényes pontokat. Később az internacionalista 
politikai korrektség egyenesen románnak nevezett minden erdélyit, és az 
agyakat teljesen átmosta. A magyar szabadságharc és a valódi nemzetiségi
 politika feltárása (és sok minden egyéb) hiányzik az iskolai 
oktatásból. Ezzel magunk járulunk hozzá, hogy történelmünket a 
hangosabbak, a győztesek írják és átírják a saját érdekeik alapján. 
Pedig semmi mást nem kellene tenni, mint a levéltári forrásokhoz nyúlni.
 Ott megtalálnánk például Török Amália 1852-ben kelt 
felségfolyamodványát. „Semmit nem kímélt az ellenség – írta. – Térden 
állva esedezem én, kinek atyját és két testvérét az oláhok ok nélkül 
meggyilkolták és kinek anyja az oláhok durva bántalmazása folytán halt 
meg Enyeden, hogy kegyeskedjék felséged a tényállás megvizsgálása után 
hozzám-tartozóim gyilkosait megbüntetni.”<br><br>A bécsi udvar a magyar 
szabadságharc leverése után Avram Iancut ugyan rövid ideig börtönbe, 
majd házi őrizetbe helyezte, de az elkövetőkkel szemben valódi 
számonkérés és büntetés nem történt. A gyilkosok soha nem kaptak 
büntetést. Az elpusztított területeken szórványban él a magyarság, a 
valaha színmagyarnak számító nagyenyedi lakosság 75 százalékban román, 
csakúgy, mint egész Erdélyben.</p><p style="margin:0px">Rab Irén / A Védett Társadalom Alapítvány 2023. nov. 10-im hírlevele<br></p>

</div><div id="m_-3440821559220647929DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br></div>

</div>