<div dir="ltr">
<p>
</p><h1 class="gmail-zox-post-title gmail-left entry-title">„Nem járok szentmisére, mert már nem érzek ott semmit”</h1>

<p><a href="https://zarandok.ma/nem-jarok-szentmisere-mert-mar-nem-erzek-ott-semmit/">https://zarandok.ma/nem-jarok-szentmisere-mert-mar-nem-erzek-ott-semmit/</a></p><p><em><strong>A szentmisén való részvételünk nem függhet a pillanatnyi 
vallásos érzéseinktől, főként azért nem, mert a szentségek azok, amelyek
 növelik bennünk az Isten és a felebarátaink iránt érzett szeretetünket.</strong></em></p><p>Manapság
 az „átérzés” diktátuma korlátozza a lelkiismeretünket. A spontaneitás 
és az érzelmesség soha nem látott mértékű ösztönzést és támogatást kap. 
Például, hogy „lájkoljuk” valamelyik ismerősünk legújabb posztját a 
közösségi hálón. Ez a hullám még a vallási szférát is érinti, 
olyannyira, hogy a „megélés”, az „átélt élmény” fontosabb lett, mint a 
katekizmus tanítása. „Az evangélium inkább élmény, mint tanítás” – 
halljuk néha. A keresztény élet ilyesfajta felfogása szerint az önátadás
 és a szív kiáradása gond nélkül mellőzheti a hit misztériumának 
megfelelő ismeretét. A lényeg az lenne, hogy csak szeressük Jézust 
minden további elmélkedés nélkül. Ezt az irányzatot fideizmusnak 
nevezték el.</p><p><strong>Azonban azáltal, hogy a katolikusok az 
érzéseket részesítik előnyben a hittel kapcsolatos ismeretekkel szemben,
 azt kockáztatják, hogy elbizonytalanodnak mihelyt a szentmise során nem
 tapasztalnak semmilyen jóleső érzést.</strong> Ha „érzéketlen” maradok,
 amikor a közösség vasárnap az Úr misztériumait ünnepli, az vajon azt 
jelenti, hogy már nincs hitem? Ha már nem érzek magamban melegséget a 
szentmisén, akkor ez azt jelenti, hogy az ünnepelt misztériumok nem 
igazak, vagy azt, hogy egy másik hitet, a kereszténység egy másik ágát, 
vagy más felekezetet kell választanom?</p><h3 class="gmail-wp-block-heading"><strong>Az Isten munkálkodik bennünk</strong></h3><p>Sajnos,
 néhány templomba járó ezt a következtetést vonja le, éspedig azok, akik
 túlságosan is az „átérzésre” hagyatkoznak. Szerintük ez lenne hitük 
mércéje: „Ha már nem érzek semmit, ha szenvtelen vagyok, az azért van, 
mert nincs, vagy már nincs hitem.” Hitünket ily módon a belső 
érzelmeinkhez viszonyítani elég veszélyes reflexnek bizonyulhat. 
Valójában azt jelenti, hogy az egész létezésünk alapvető választását, 
vagyis az Istenbe vetett hitünket csupán a belső érzéseinkre alapozzuk. 
És elfelejtjük, hogy nem mi adtuk magunknak a hitet, hanem Isten az, aki
 azt belénk oltotta.</p><p>Mi több, a hit szellemi mélységének mértéke, 
amelyben a hit működik, nem mérhető azzal, amit az elménk érzékel 
belőle. Miért van ez így? Mert Isten a keresztségünk óta mélyen 
munkálkodik bennük, és a lelkünkben való működése gyakran rejtve marad 
előlünk. <strong>Isten nemcsak hogy nem erőlteti ránk magát, de mihelyt 
igent mondunk neki, azonnal otthonra lel bennünk, ügyelve arra, hogy ne 
befolyásoljon minket, mivel tiszteletben akarja tartani a 
szabadságunkat.</strong> Olyannyira, hogy az is gyakran előfordul, hogy az Istennel élő lelkek már nem is érzékelik magukban az Ő jelenlétét.</p><h3 class="gmail-wp-block-heading"><strong>A szubjektív érzékelésünk nem a hitünk mércéje</strong></h3><p><strong>Ezek a megfontolások nagyon fontosak a szentmise alatti „átérzésünk” mértékének megítélésében.</strong>
 Az, hogy nehezen „lépünk be” az Eucharisztia misztériumának 
ünneplésébe, nem jelenti azt, hogy hitünk „megrekedt”, és hogy már nincs
 helyünk a közösségben. Óvakodjunk attól, hogy túlértékeljük a 
szubjektív érzékelésünket! Nem ez a hitünk, még kevésbé Krisztus 
igazságának mértéke! Az, hogy az úrfelmutatásnál vagy az 
átváltoztatásnál nem érzek semmi különöset, még nem jelenti azt, hogy 
Krisztus valóságosan nincs is jelen közöttünk.</p><p>Mindenekelőtt arról
 kell meggyőznünk magunkat, hogy a szentségek a bennünk lévő hit és 
szeretet növelésére szolgálnak, és nem azért vannak, hogy ellenőrizzék 
bennünk ezeknek a pillanatnyi intenzitását! A szentmisében Krisztus 
cselekszik bennünk az ünneplés első pillanataitól kezdve, és még inkább,
 ha magunkhoz vesszük az Ő testét, függetlenül attól, hogy mit érzünk 
éppen akkor. Tehát nagyon helytelen dolog csupán azért megtagadni a 
misére járást, mert az előző vasárnap nem tapasztaltunk semmit. Nem 
rajtunk múlik, hogy növekszik-e a hitünk és a szeretetünk, erről Isten 
gondoskodik. Ne fordítsuk meg az ok és okozat sorrendjét.<strong> A 
legfontosabb az ok (Isten), nem pedig az okozat (az érzéseim vagy azok 
hiánya) – még akkor is, ha a hitem fenntartásához az én szándékomra is 
szükség van.</strong></p><p>Ráadásul, mint fentebb említettük, a hit és a
 szeretet nem az érzelmekhez igazodik. Egy anya sincs állandóan 
örömmámorban, de ez nem akadályozza meg abban, hogy életének minden 
napján gondoskodjon gyermekeiről, hogy szünet nélkül nekik szentelje 
magát. Hasonlóképpen nem kell lelki önkívületben lennünk ahhoz, hogy 
kimutassuk Jézus iránti szeretetünket azáltal, hogy részt veszünk a 
szentmisén.</p><p>Fordította: Görgényi Adél<br>Forrás: <a href="https://fr.aleteia.org/2023/07/29/je-ne-vais-plus-a-la-messe-parce-que-je-ny-ressens-plus-rien/" target="_blank" rel="noopener">fr.aleteia.org</a></p>

</div><div id="DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br><table style="border-top:1px solid #d3d4de"><tr><td style="width:55px;padding-top:13px"><a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank"><img src="https://s-install.avcdn.net/ipm/preview/icons/icon-envelope-tick-green-avg-v1.png" alt="" width="46" height="29" style="width: 46px; height: 29px;"></a></td><td style="width:470px;padding-top:12px;color:#41424e;font-size:13px;font-family:Arial,Helvetica,sans-serif;line-height:18px">Vírusmentes.<a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" target="_blank" style="color:#4453ea">www.avg.com</a></td></tr></table><a href="#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2" width="1" height="1"></a></div>