<HTML><HEAD></HEAD>
<BODY dir=ltr>
<DIV dir=ltr>
<DIV style="FONT-SIZE: 12pt; FONT-FAMILY: 'Calibri'; COLOR: #000000">
<DIV>Köszönjük a tájékoztatást a O.F. Nagykövetségének nyilatkozatáról az “56-s
fasisztáskodásról” és nagyon jó hogy a szovjet –magyar barátság 2023-ban is
megbonthatatlan .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Azonban a G7 azt állítja hogy a kezében van a tankönyv . Íme :</DIV>
<DIV
style='FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: "Calibri"; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline'>
<DIV style="FONT: 10pt tahoma">
<DIV><A
title=https://g7.hu/vilag/20230827/56-ban-fasisztak-lazadtak-hiba-volt-kivonulni-magyarorszagrol-putyin-uj-tortenelemkonyve-szerint/
href="https://g7.hu/vilag/20230827/56-ban-fasisztak-lazadtak-hiba-volt-kivonulni-magyarorszagrol-putyin-uj-tortenelemkonyve-szerint/">https://g7.hu/vilag/20230827/56-ban-fasisztak-lazadtak-hiba-volt-kivonulni-magyarorszagrol-putyin-uj-tortenelemkonyve-szerint/</A></DIV>
<DIV><FONT size=3 face=Calibri></FONT> </DIV>
<DIV><FONT size=3 face=Calibri>Azt hiszem itt még némi internetes nyomozásra
szükség van .</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=3 face=Calibri></FONT> </DIV>
<DIV><FONT size=3 face=Calibri>Fantasztikus világot élünk a szovjet származású
(eszmeileg ) Ildikó gyermeke hoz a szovjet Putykó ellenes cikket és konzervatív
hírportálok cáfolják ezt .Térfél csere volt közben ?</FONT></DIV>
<DIV><FONT size=3 face=Calibri></FONT> </DIV>
<DIV><FONT size=3 face=Calibri></FONT> </DIV>
<DIV><FONT size=3 face=Calibri>E.</FONT></DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV><B>From:</B> <A title=ambruskarcsi@gmail.com>Károly Ambrus</A> </DIV>
<DIV style="BACKGROUND: #f5f5f5">
<DIV><B>Sent:</B> Thursday, August 31, 2023 10:21 AM</DIV>
<DIV><B>To:</B> <A title=reinisch@t-online.hu>Reinisch Egon</A> ; <A
title=grem@turul.kgk.uni-obuda.hu>grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</A> </DIV>
<DIV><B>Subject:</B> Re: [Grem] Orosz történelemtankönyvek
kapcsán</DIV></DIV></DIV>
<DIV> </DIV></DIV>
<DIV
style='FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: "Calibri"; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline'>
<DIV dir=ltr>
<DIV>"Az Oroszországi Föderáció budapesti nagykövetsége közleményben cáfolta a
magyar médiában elterjedt információkat az 56-os forradalommal kapcsolatban. A
diplomáciai képviselet közölte, hogy a magyar média (*a G7 magazin) a
lettországi székhelyű Meduza internetes kiadványt használta fel forrásaként,
amely oroszellenes hamis hírek gyártására és terjesztésére szakosodott, amiért
Oroszországban méltán minősül külföldi ügynöknek. AZ OROSZ NAGYKÖVETSÉG TELJES
FACEBOOK POSTJA "Nagykövetségünket többen azzal a kéréssel keresték meg, hogy
kommentálja az Oroszországban kiadott új történelemtankönyvvel kapcsolatos
magyar médiamegjelenéseket. Jelen bejegyzésben igyekszünk válaszolni minden
feltett kérdésre. Az egyszerűség kedvéért támpontul Tompos M. úrnak az
Oroszországi Föderáció magyarországi nagykövetéhez intézett nyílt levelét
használjuk, amely elég átfogóan tükrözi az aggodalmak egész sorát. Kezdjük
azzal, hogy a velünk szemben megfogalmazott kritika sajnos egy olyan magyar
hírportál közlésén alapul, amely – talán szándékosan, talán tudatlanságból –
információforrásként és politikai kísérő narratívaként a lettországi székhelyű
Meduza internetes kiadványt használta fel, amely oroszellenes hamis hírek
gyártására és terjesztésére szakosodott, amiért Oroszországban méltán minősül
külföldi ügynöknek. Ez az anyag különösen az 1956-os magyarországi eseményeknek
a kontextusból kiragadott, és az orosz álláspontot szándékosan negatívan
bemutató értékelését tartalmazza. Ezzel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy a
tankönyv augusztus 8-án Moszkvában tartott bemutatóján elhangzott, hogy az orosz
sajtóhoz a tankönyvnek „legalább tíz különböző” tervezete jutott el. Nehéz
megítélnünk, hogy a cikk megírásához melyik tervezetből indultak ki, de az
általunk ismert tankönyvtervezetek egyike sem nevezi „fasisztának” az „56-os
forradalmat” (ami a tankönyv végleges változatát illeti, az még nem jutott el a
Nagykövetségre). Mindez a „súgóposta” gyerekjátékra emlékeztet bennünket, amikor
egy szót vagy mondatot „a szomszéd fülébe” súgnak, és a végeredmény egyáltalán
nem az, amit az elején mondtak. A modern Oroszország ugyanis változatlan
tisztelettel viseltetik a magyar nép történelmi emlékezete iránt, és elismeri,
hogy közös történelmünkben vannak összetett kérdések, amelyek közé joggal
sorolják az 1956-os eseményeket is. Ezért mindig is nagyon óvatosan és
odafigyeléssel közelítettünk a kérdéshez, nem hagytuk, hogy azt politikai
célokra használják fel, és a múlt eseményeit mai szemszögből, a történelmi
kontextusból kiragadva vizsgálják. Ugyanígy elfogadhatatlan számunkra a
történelemnek konjunktúralovagok általi átírása, a kényelmetlen tények
elhagyása, és az aktív résztvevők szerepének elhallgatása. Itt alapvetően
fontos, hogy levéltári anyagokra, kortársak tanúságtételére támaszkodjunk. Ami
Tompos M. úr azirányú aggodalmait illeti, miszerint Oroszország elnöke
„visszasírja a Szovjetuniót”, szeretnénk tisztázni: Putyin úr szerint a
Szovjetunió összeomlása „geopolitikai katasztrófa” volt, amelynek következtében
25 millió orosz nemzetiségű és oroszul beszélő állampolgárt fosztottak meg
hazájától, akik ezáltal egyik pillanatról a másikra szülőföldjük határain kívül
találták magukat. Sokan közülük „másodrendű állampolgárrá” váltak, mint történt
ez például az „ultrademokratikus” balti államokban és Ukrajnában.
Honfitársainknak ezzel kapcsolatos érzései érthetőek és együttérzést keltenek
minden magyar emberben, akinek szívét hazaszeretet tölti el, aki szereti népét
és nemzetét; mindazokban, akiket nyomaszt a „trianoni tragédia”, amelynek
következtében Magyarország nemcsak területének jelentős részét, hanem
lakosságának több mint felét is elvesztette (Tompos úr tájékoztatására:
Oroszország nem vett részt a „trianoni békediktátumban”). Végezetül nem mehetünk
el az orosz Nagykövetség munkatársainak a Terror Házába történt tréfás meghívása
mellett. Az ebben a múzeumban található kiállítást jól ismerjük, ám úgy véljük,
az aligha szolgálhat egy ilyen nem helyénvaló „humor” alapjául. De bízzuk ezt
Tompos M. úr lelkiismeretére."</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Újabb idézet, csak a pontosság kedvéért:</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>" <SPAN
class="gmail-x4k7w5x gmail-x1h91t0o gmail-x1h9r5lt gmail-x1jfb8zj gmail-xv2umb2 gmail-x1beo9mf gmail-xaigb6o gmail-x12ejxvf gmail-x3igimt gmail-xarpa2k gmail-xedcshv gmail-x1lytzrv gmail-x1t2pt76 gmail-x7ja8zs gmail-x1qrby5j">...közben
azt is megtudtam, hogy a G7 magazinnál dolgozó újságíró, Kolozsi Ádám, aki
elindította az orosz tankönyves fasisztás sztorit Lendvai Ildikó fia. "Kell még
mondanom valamit, Ildikó?"</SPAN></DIV>
<DIV><SPAN
class="gmail-x4k7w5x gmail-x1h91t0o gmail-x1h9r5lt gmail-x1jfb8zj gmail-xv2umb2 gmail-x1beo9mf gmail-xaigb6o gmail-x12ejxvf gmail-x3igimt gmail-xarpa2k gmail-xedcshv gmail-x1lytzrv gmail-x1t2pt76 gmail-x7ja8zs gmail-x1qrby5j"><BR></SPAN></DIV>
<DIV><SPAN
class="gmail-x4k7w5x gmail-x1h91t0o gmail-x1h9r5lt gmail-x1jfb8zj gmail-xv2umb2 gmail-x1beo9mf gmail-xaigb6o gmail-x12ejxvf gmail-x3igimt gmail-xarpa2k gmail-xedcshv gmail-x1lytzrv gmail-x1t2pt76 gmail-x7ja8zs gmail-x1qrby5j">Érdekes...<BR></SPAN></DIV>
<DIV role=none
class="gmail-x1h91t0o gmail-xkh2ocl gmail-x78zum5 gmail-xdt5ytf gmail-x13a6bvl gmail-xcrg951 gmail-x1r145dm">
<DIV role=none class="gmail-x78zum5 gmail-xh8yej3">
<DIV
class="gmail-x1cy8zhl gmail-x78zum5 gmail-xdt5ytf gmail-x193iq5w gmail-x1n2onr6"><SPAN
class="gmail-x4k7w5x gmail-x1h91t0o gmail-x1h9r5lt gmail-x1jfb8zj gmail-xv2umb2 gmail-x1beo9mf gmail-xaigb6o gmail-x12ejxvf gmail-x3igimt gmail-xarpa2k gmail-xedcshv gmail-x1lytzrv gmail-x1t2pt76 gmail-x7ja8zs gmail-x1qrby5j"></SPAN></DIV></DIV></DIV>
<DIV role=none
class="gmail-x1h91t0o gmail-xkh2ocl gmail-x78zum5 gmail-xdt5ytf gmail-x13a6bvl gmail-x193iq5w gmail-x1c4vz4f gmail-xcrg951">
<DIV aria-hidden=true
class="gmail-x78zum5 gmail-xdt5ytf gmail-x1iyjqo2 gmail-x2lah0s gmail-xl56j7k gmail-x1n2onr6 gmail-x1ll7btr gmail-x1n327nk gmail-x1t2a60a">
<DIV role=none
class="gmail-x6s0dn4 gmail-x78zum5 gmail-x1ll7btr gmail-x1q0g3np"></DIV></DIV></DIV>
<DIV>
<DIV role=none class=gmail-x78zum5>
<DIV role=none class="gmail-x78zum5 gmail-x1iyjqo2 gmail-xs83m0k gmail-xeuugli">
<DIV role=none
class="gmail-x1h91t0o gmail-xkh2ocl gmail-x78zum5 gmail-xdt5ytf gmail-x13a6bvl gmail-x193iq5w gmail-x1iyjqo2 gmail-xcrg951">
<DIV role=none class="gmail-x1r8uery gmail-x1iyjqo2"></DIV></DIV></DIV>
<DIV role=none
class="gmail-x1h91t0o gmail-xkh2ocl gmail-x78zum5 gmail-xdt5ytf gmail-x13a6bvl gmail-x193iq5w gmail-x1c4vz4f gmail-xcrg951">
<DIV role=none class=gmail-x1xc55vz></DIV></DIV></DIV></DIV>
<DIV role=none class="gmail-xcrg951 gmail-xh8yej3"
style="HEIGHT: 6px"></DIV></DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV class=gmail_quote>
<DIV class=gmail_attr dir=ltr>Reinisch Egon <<A>reinisch@t-online.hu</A>>
ezt írta (időpont: 2023. aug. 30., Sze, 15:47):<BR></DIV>
<BLOCKQUOTE class=gmail_quote
style="PADDING-LEFT: 1ex; BORDER-LEFT: rgb(204,204,204) 1px solid; MARGIN: 0px 0px 0px 0.8ex">56-t
is magyar fasiszták csinálták Putyin szerint .<BR><BR><A
href="https://g7.hu/vilag/20230827/56-ban-fasisztak-lazadtak-hiba-volt-kivonulni-magyarorszagrol-putyin-uj-tortenelemkonyve-szerint/"
rel=noreferrer
target=_blank>https://g7.hu/vilag/20230827/56-ban-fasisztak-lazadtak-hiba-volt-kivonulni-magyarorszagrol-putyin-uj-tortenelemkonyve-szerint/</A><BR>-----
Eredeti üzenet ----- <BR>From: KEA<BR>Sent: Tuesday, August 29, 2023 8:44
AM<BR>To: GREM<BR>Subject: [Grem] Orosz történelemtankönyvek
kapcsán<BR><BR>Kedves Levtársak!<BR><BR>Belefutottam Kohán Mátyás cikkébe a
Mandineren:<BR><A
href="https://mandiner.hu/kulfold/2023/08/je-de-meglepo-oroszorszag-nem-a-baratunk-bar-ezt-hetvenes-iq-folott-eddig-is-mindenki-tudta"
rel=noreferrer
target=_blank>https://mandiner.hu/kulfold/2023/08/je-de-meglepo-oroszorszag-nem-a-baratunk-bar-ezt-hetvenes-iq-folott-eddig-is-mindenki-tudta</A><BR><BR>...és
hézagos emlékezetem kereke megindult. Emlékszem, olvastam egyszer
<BR>nagyon<BR>régen, még az ősidőkben valakinek a visszaemlékezésében, hogy az
ötvenhatos<BR>forradalom előtt figyelmeztette egy "szovjet" kollégája, hogy
vigyázzon, <BR>mert<BR>változások lesznek, és nehogy "elgaloppírozza magát".
Épp meg akartam <BR>kérdezni a<BR>lista (hivatásos és amatőr) történészeit
erről, aztán gondoltam, hogy egy<BR>guglizást megér. Megért, itt van
alább...<BR><BR><BR>=== === ===<BR><BR>Ötszáz gramm prágai sonka<BR>— A magyar
56 háttere —<BR><BR><BR>Hunnia, 1994.10.25. -- Dr. Tamáska Lóránd<BR><A
href="http://www.magtudin.org/Otszaz%20gramm%20pragai%20sonka.htm"
rel=noreferrer
target=_blank>http://www.magtudin.org/Otszaz%20gramm%20pragai%20sonka.htm</A><BR><BR><BR>A
memoár befejezetlen. Legalábbis dr. Tamáska Lóránd ennyit küldött el a
<BR>Hunnia<BR>részére Aachenből. Utána pedig rövidesen meghalt.<BR><BR>Van-e
összefüggés a két esemény között, nem tudjuk. Az viszont bizonyos, <BR>hogy
a<BR>kézirat szerkesztőségünkből hónapokra eltűnt, hiába forgattunk föl érte
<BR>mindent<BR>– nemrégiben viszont szemünkbe tűnt, nem is
elrejtve...<BR><BR>Közreadjuk, mert alapvetően fontos kordokumentumnak
tartjuk. Lényeges<BR>hozzájárulás az 56-os forradalom, Magyarország 1945 utáni
helyzete – de<BR>általában a történelem jobb
megértéséhez.<BR><BR><BR><BR><BR><BR>I.<BR><BR>1. Bill Lomaxot én nem tartom
illetékesnek abban, hogy az 1956-os <BR>eseményeknek<BR>„legjobb ismerője és
magyarázója” legyen.<BR><BR>Könyve számos helyéből kitűnik, hogy baloldali,
marxista beállítottságú, és <BR>mint<BR>ilyen, természetszerűleg nyíltan vagy
nem nyíltan, de arra törekszik, hogy<BR>„megmagyarázza a bizonyítványt” –
hasonlóan, mint a „Lukács-iskola” tagjai,<BR>hívei (Fehér Ferenc, HeIler Ágnes
stb.) –, hogy hogyan érthető az meg, hogy <BR>a<BR>„megvalósult
szocializmusban, ahol a munkásosztály van hatalmon” és így a<BR>politikai és
gazdasági államberendezés marxista elvekre, vagyis a
<BR>„tudományok<BR>tudományára” van alapozva – ott a munkásosztály lázad fel a
marxista <BR>rendszer ellen.<BR><BR>Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy
Lomax nem magyar, így nem ismeri<BR>személyes megtapasztalások által az
1956-os – ill. azelőtti – magyarországi<BR>állapotokat. Nem volt – hogy a
marxizmus mellett maradjak – a történetek<BR>megértéséhez elengedhetetlenül
szükséges „osztály-élménye”. Nem is lehetett,<BR>mert 1956-ban 12 éves volt és
még azt sem tudta, merre van Magyarország.<BR>Disszertációját és könyvét jóval
később, másoktól hallott „ismeretek” <BR>alapján<BR>írta meg. Kik voltak a
„tájékoztatói”? Nem tudom, de gyanítható, mert <BR>egyeseknek<BR>az a
megállapítása, hogy a „szocialista” Lomaxot nem tévesztette meg a
<BR>magyar<BR>emigráció azon túlzott propagandája, miszerint a „forradalmat”
az írók <BR>(Méray,<BR>Aczél stb.) "lázadása" indította el. Lomax fordítva
ítéli meg a helyzetet:<BR>elsődleges volt a nép mozgalma és az írók, az
értelmiség csak másodlagosan<BR>csatlakozott hozzá. Lomaxnak ez a
megállapítása teljesen helytelen és <BR>világosan<BR>mutatja, hogy ő „marxista
történész”, vagyis nem történész, hanem <BR>„ideológus”,<BR>aki nem arra
törekszik, hogy történelmi eseményeket objektíve kiértékeljen
<BR>és<BR>ismertessen, hanem arra, hogy a történelmi tények
félremagyarázásával hogyan<BR>lehet Marxnak valamelyik téves tételét igazolni.
Minden alapot nélkülöznek <BR>az<BR>olyan kijelentések, hogy „Nincs senki,
nemcsak nyugaton, de Magyarországon <BR>sem,<BR>aki többet tett volna a
forradalom igaz történetének ... megismeréséért.” <BR>Ennek<BR>a mondatnak
majd minden szava valótlan, mert Lomax nem tárta fel igaz
<BR>történetét<BR>egy nem létező forradalomnak.<BR><BR>1956 októberében
ugyanis – valójában – nem volt népfelkelés, sem forradalom
<BR>vagy<BR>ellenforradalom, hanem egy, az oroszok és a párt által már
1955-ben <BR>kitervelt,<BR>később megszervezett és 1956 október 23-án
céltudatosan „kirobbantott” <BR>puccs,<BR>egy államcsíny, melynek azt kellett
szolgálni, hogy az országot 15 éve<BR>megszállva tartó, gyarmati módra
kizsákmányoló orosz csapatoknak ne kelljen<BR>kivonulnia és azt követő „öt
perc múlva” (Marosán György kijelentése a KB <BR>egyik<BR>ülésén) ne kelljen a
szovjet szuronyokra, tankokra támaszkodó pártnak, <BR>politikai<BR>rendszernek
összeomlani. De mindezekről később.<BR><BR>2. Nem tetszik nekem a
„bizonyítványt magyarázók” között Gosztonyi Péter <BR>sem.<BR>Én ővele
1956-ról személyesen egyszer beszélgettem, akkor is röviden, és<BR>benyomásaim
nem éppen a legjobbak voltak. Nyugati katonai szakértők nem
<BR>sokra<BR>értékelik és úgy tudják, hogy 1956 okt. 23-án a
Kilián-laktanyában mint GH-s<BR>tiszt teljesített szolgálatot,
laktanya-ügyeletes volt és lövetett a <BR>Corvin-közi<BR>„ellenforradalmi
alvilági csőcselékre”. De hát az vesse rá az első követ, <BR>aki<BR>nem
tévedett életében, nem változtatta véleményét.<BR><BR>3. Fejtő Ferencet
ugyan nem tartom „marxista történésznek”, de legutolsó<BR>könyve: „Rekviem...”
egynéhány téves adata alapján kételyeim támadtak<BR>adatközléseinek
megbízhatóságát illetően.<BR><BR>Lehet, hogy amit leírok, kicsinyeskedésnek
tűnik, de én mindig ahhoz a bölcs<BR>megállapításhoz tartottam magamat:
„Kicsiny dolgokban mutatkozik az Úristen<BR>nagysága”, amit
természettudományos szemlélettel úgy formulázok át, hogy a<BR>természet
nagyobb csodája az, hogy egy hangya gombostűfej nagyságú fejében<BR>mennyi
intelligencia van, mint az, hogy az 5473g. súlyú agyvelővel
<BR>rendelkező<BR>elefántból „betanított erdei munkást” lehet
képezni.<BR><BR>Ezért számomra a kutató történészt az apró részletek pontos
ismerete <BR>jelenti.<BR>Ezért nem tudom megérteni, de megbocsátani sem azt a
tévedést, amit Fejtő<BR>könyvének 243. oldalán ír: „...férjhez megy egy híres
vegyészhez, <BR>Zuckerkandl<BR>Emilhez” ... Z. E soha nem volt vegyész, hanem
orvos, az anatómia <BR>professzora a<BR>bécsi egyetemen és ráadásul még
magyar, mert Győr-ben született 1849-ben.<BR>Ugyancsak Győrben született
1861-ben fivére, Ottó, aki az urológia tanára <BR>volt,<BR>ugyancsak a bécsi
egyetemen. A magyar Fejtő Ferencnek igazán illene tudnia <BR>ezt a<BR>„kis
magyar történetet”. Zuckerkandl Emil felesége révén — Szepes Berta
—<BR>ismeretségben volt Rudolf trónörökössel, aki az íróasztalán álló emberi
<BR>koponyát<BR>Z. E.-től kapta.<BR><BR>És mindjárt Z. E. után, ugyancsak a
243. oldalon III. Frigyes császárral<BR>kapcsolatosan azt írja „de alig hat
hónappal trónra kerülése után meghal”. A<BR>valóságnak megfelelően három
hónapot, helyesebben 99 napot kellett volna <BR>írnia<BR>és ezért van az, hogy
III. Frigyes a német szakirodalomban, de még a <BR>köztudatban<BR>is, mint a
99 napos császár ismert.<BR><BR><BR><BR>II.<BR><BR><BR><BR>Most valamit
magamról, mert szükségesek a továbbiak jobb megértéséhez:
<BR>1940-től<BR>1958-ig dolgoztam a IX. ker. Üllői út 93. szám alatti egyetemi
törvényszéki<BR>orvostani intézetben, végigmenve a szokásos egyetemi
„szamárlétrán”: <BR>gyakornok,<BR>tanársegéd, adjunktus, megbízott
intézetvezető. 1944 október 17-én lettem a<BR>budapesti Rendőr-főkapitányság
„kültelki” (vagyis a 22 előváros) <BR>rendőrboncnoka.<BR>1945 tavaszán
Buda-pest, később „Nagy-Budapest” rendőrboncnoka és a
<BR>Pestvidéki<BR>Törvényszék (Fő u. 40.), tehát Pest vm., orvosszakértője.
1958 <BR>augusztus—1961<BR>július között a pécsi egyetem törv. orvostani
intézetének tanszékvezető <BR>docense.<BR>1961 dec. 1-jétől élek
Németországban, itt is nyugdíjba vonulásomig (1993 <BR>dec.<BR>1.) tudományos
főmunkatárs egyetemi intézetekben, törvényszéki <BR>orvosszakértő.<BR>Ezen
hosszú idő alatt is foglalkozásom természete miatt sok olyan
dolgot,<BR>eseményt éltem, tudtam meg, melyek vagy teljességükben nem
ismeretesek, vagy <BR>a<BR>valóságnak nem megfelelően vannak
dokumentálva.<BR><BR>Tanítómesterem Orsós Ferenc professzor volt, akiről a
Tudományos Akadémia<BR>kiadásában megjelenő Életrajzi Lexikonban még ma is az
olvasható, hogy a <BR>katyni<BR>ügyben a németek felkérésére hamis
orvosszakértői véleményt adott, ezért a<BR>nürnbergi perben nemzetközi háborús
bűnösnek minősítették, és mint ilyet<BR>1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia
kizárta soraiból. Így „bizonyít” az <BR>írásos<BR>dokumentum, holott 1991
tavaszán, nagy vonakodás után — korábban még <BR>tagadta —<BR>Gorbacsov
beismerte, hogy a katyni bűn-cselekmény Sztálin számlájára írandó.
<BR>Ez<BR>azonban azt is jelenti, hogyha nincs gorbacsovi beismerés, akkor
Katyn <BR>mindvégig<BR>a németeket terheli.<BR><BR>Én azonban már 1956
májusában Moszkvában aútentikus orosz személy szájából<BR>hallottam, hogy a
katyni „piszkos munkát” a KGB végezte. Ezt nekem AVDEJEV
<BR>orosz<BR>orvostábornok, a Vörös Hadsereg törv. orv. szolgálatának vezetője
mondotta<BR>hivatali szobájában: Úgy gondolom, mert a törvényszéki orvostan
mellett <BR>szabad<BR>időmben mindig történelmi tanulmányokkal foglalkoztam,
hogy ilyen és hasonló<BR>ismereteimet meg kel örökítenem az utókor
számára.<BR><BR>„Bevezetésül” az 1956-os eseményekhez egy másik példát is
említhetek.<BR><BR>A magyar Nemzet 1991 október 28-i számában az áll, hogy
leleplezték a <BR>kivégzett<BR>Dudás József emléktábláját a Frankel Leo
utcában. Sem a hír, sem az <BR>emléktábla<BR>felírása nem felel meg a
valóságnak, mert őt 1957 január 21-én nem <BR>végezhették<BR>ki, mert már jan.
19-én, egy szombat délelőttjén Szalma József AVH-s őrnagy<BR>agyonverte a
Gyorskocsi utcában. Ekkor hívta a Gyorskocsi utca a BM
bűnügyi<BR>laboratóriumában dolgozó dr. Földes Vilmos rendőrőrnagyot a
„kihallgatás” <BR>közben<BR>hirtelen meghalt Dudás halottkémlelésére. Dr.
Földes azonban nem volt <BR>található,<BR>mert én aznap délelőtt kiküldtem
boncolni egy Gödöllő melletti faluba. Így a<BR>halottkémlést dr. Fáber Viktor
honv. orvosalezredes, a Honvéd Központi <BR>Kórház<BR>(Róbert Károly krt. 44.
sz.) kórbonctani osztályának vezetője végezte és<BR>állított ki
halott-vizsgálati leletet „hirtelen szívhalál" diagnózissal.
<BR>Ezért<BR>mondom, hogy Dudást nem végezték ki, mert halottat nem lehet
kivégezni,<BR>legfeljebb holttestét „szemtanúk” félrevezetése céljából
felakasztani.<BR><BR>Dudás aktája megvan vagy a Hadtörténeti Intézetben, vagy
az Újabbkori Magyar<BR>Levéltárban. Úgy tudom, hogy az aktában nem található a
minden kivégzésről<BR>készítendő ügyészi jegyzőkönyv.<BR><BR>Ez a kiragadott
két példa már mutatja, hogy mennyi „gyónnivalóm” van a<BR>történészek számára,
melyeket nem vihetek magammal a sírba. Meg kell tehát <BR>írnom<BR>- és még
időben - visszaemlékezéseimet, amelyben az 1956-os eseményeknek is<BR>sorra
kell kerülni. A munka megírása azonban valószínűleg sok időt fog
<BR>igényelni.<BR><BR>Ezért most az 1955-tel, 1956-tal kapcsolatban egy
„előzetes” rövid közlés:<BR><BR>Ott kell kezdenem, hogy 1955 januárjában
megismertem BALJAKIN orosz<BR>orvosalezredest, aki az ausztriai szovjet
megszálló csapatok <BR>főhadiszállásán, a<BR>Baden bei Wienben, az ott működő
katonai bíróságnál teljesített törv: orvosi<BR>szolgálatot. Törzsbeosztása az
AVDEJEV tábornok vezette katonai törv. <BR>orvostani<BR>intézetben volt.
(Moszkva, Honvédelmi Minisztérium). Egy Kecskeméten<BR>öngyilkosságot
elkövetett orosz főhadnagyot exhumáltam és adtam <BR>„felülvéleményt”<BR>az
ügyben, melyet az ÁVH, hatásköri illetékességét durván megsértve,
<BR>„megkavart”<BR>és kereste az „aljas gyilkost” Kecskemét lakosai között.
BALJAKIN mint<BR>megfigyelő vett részt a boncoláson és így alakult ki
közöttünk jó <BR>kollegialitás,<BR>ill. barátság. A véralkohol-vizsgálatokról
írt egy monográfiát és ezért a<BR>hétvégeken többször jött Bécsből Pestre,
hogy intézetünk könyvtárában a<BR>témájához tartozó nyugati, főleg német
irodalmat tanulmányozza, fotózza.<BR><BR>1955 őszén Bécsből felhívott
telefonon, hogy a semlegességi szerződés <BR>megkötése<BR>következtében a
főhadiszállás elhagyja Baden bei Wient és a közeli napokban<BR>Budapesten
halad keresztül a tiszti szerelvény. Déltájban lesznek a
Keleti<BR>pályaudvaron, kétórás ebédszünetet tartanak, okvetlen menjek ki
hozzá, mert<BR>nagyon fontos dolgot akar velem közölni. Kimentem. Két órát
beszélgettünk,<BR>sétáltunk a peronon és én — őszintén szólva — el is feledtem
megkérdezni, <BR>miért<BR>is hívott, gondoltam, el akar búcsúzkodni tőlem,
mert valószínűleg soha <BR>többet<BR>nem fogunk találkozni. Amikor azonban
jelzést adtak kürtszóval, hogy a <BR>pihenő<BR>lejárt, a tisztek és
családtagjaik (Baljakin felesége, Jelena is ott volt)<BR>beszálltak a vagonba,
a szerelvény már lassan mozgásba kezdett, Baljakin a <BR>vagon<BR>lépcsőjén
állva a fülemhez hajolt és majdnem szó szerint a következőket
<BR>mondotta:<BR><BR>„Kolléga úr jól tudja, hogy az orosz csapatok elhagyják
Ausztriát és annak <BR>az<BR>lesz a következménye, hogy Magyarországon lesznek
bizonyos változások. Ne<BR>higgyen ezeknek az átmeneti jelenségeknek, nehogy
elgaloppírozza magát, mert<BR>annak később igen hátrányos következményei
lehetnek.”<BR><BR>Akkor nem értettem meg, hogy tulajdonképpen mire is céloz,
mit akar mondani.<BR><BR>1956 májusában szervezett a szakszervezeti központ
egy „kirándulást" <BR>Kijevbe,<BR>Leningrádba, Moszkvába. Véletlenül tudtam
meg és az Orvosszakszervezet révén<BR>sikerült bejutnom a csoportba. Mivel
ismertem Baljakin moszkvai címét, <BR>azonnal<BR>levélben értesítettem
érkezésemről. Csodálatomra a levelet meg is kapta és<BR>megérkezésünket követő
reggel már várt a szálloda előcsarnokában. A moszkvai <BR>pár<BR>napi
tartózkodásunkat majd mindig Baljakin társaságában töltöttem,
teljesen<BR>elszakadva a csoporttól és nem vettem részt a hivatalos
programban: képtár,<BR>múzeum, kolhozlátogatás. Mindezekkel ellentétben én —
így jelentette a pesti<BR>illetékeseknek Rózsa elvtárs IBUSZ „kísérő”
(valójában ÁVH-s főhadnagy) —<BR>reggeli után „eltűntem” egy magasrangú
szovjet tiszt társaságában és csak<BR>vacsorára kerültem elő. Feltételezhető,
hogy mint tanú vagy szakértő <BR>szerepeltem<BR>Farkas Mihálynak a moszkvai
katonai bíróság előtt folyó perében. Farkas <BR>Mihály<BR>1953 júliusától
kezdve nem volt ugyan honvédelmi miniszter, de megmaradt<BR>vezérezredesnek és
miniszteri posztjáról úgy váltották le „elegánsan”, hogy<BR>Moszkvába küldték
„továbbképzésre” a hadi akadémiára. Nem tudom, hogy 1956<BR>májusában
tartott-e még „fejtágító” kiképzése, az azonban biztos, hogy 1956<BR>tavaszán,
de még a nyár elején is volt Moszkvában, és igyekezett Mikoján<BR>segítségét
megnyerni a személyét fenyegető veszély elhárításához. Rózsa
<BR>velem<BR>kapcsolatos „gyanúját” megerősítette az a tény, hogy Moszkvából
történő<BR>elutazásomkor Baljakin egy „búcsúztató küldöttséget” szervezett,
ami azt<BR>jelenti, hogy a kijevi pályaudvaron a szerelvény előtt egy 5–6
tagból álló <BR>orosz<BR>tiszticsoport állt (kollégák a katonai törv. orv.
intézetből) vörös<BR>rózsacsokrokkal, kis ajándékcsomagokkal, rázták a kezemet
és csókolták <BR>arcomat,<BR>jobbról-balról, az orosz szokásoknak megfelelően.
A jelenethez – melyet<BR>utazótársaim a vasúti kocsik ablakából bámultak –
hozzátartozik az is, hogy<BR>ugyanakkor kullogott teljesen összetörve, civil
ruhában (kék szövet, <BR>diszkrét<BR>fehér csíkozással) FARKAS Mihály. Egyesek
később Pesten tudni vélték, hogy<BR>turista utam tulajdonképpen egy „álcázott
kiküldetés” volt azzal a KÁDÁRtóI<BR>kapott megbízatásomnak megfelelően, hogy
a moszkvai elvtársaknál MÜNNICH <BR>Ferenc<BR>(akkori moszkvai követ,
családunk régi jó barátja, apám egyetemi kollégája)<BR>bevonásával és
segítségével „jól eláztassam a »Farkasokat«” (Mihály és<BR>Vladimír), éspedig
nem annyira politikai okból, mint inkább személyes <BR>bosszúból,<BR>mivel
kapcsolatban nem annyira Vladimír vallatási módszereire kell gondolni,<BR>mint
inkább arra, hogy Kádár felesége miatt féltékenykedett F. V.-re,
mert<BR>felesége, MÁRIA korábban mint ÁVH-százados Vladimír beosztottja volt
és a<BR>„nacsalnyik” meg nem engedett módon közeledett az (akkor még) csinos
és<BR>elegánsan öltözködő fiatalasszonyhoz. Vladimír még ma is azt állítja, és
<BR>ezért<BR>Kádár, különösen azonban közvetlen környezete a legvalótlanabb
rágalmakkal:<BR>fogkiverés, köröm-kiszakítás; herezúzás, szájba hugyozás
vádolják őt és<BR>terjesztik város–országszerte. És engemet is – a később
megírandók alapján –<BR>Kádár „közvetlen környezetéhez”, feleségének bosszúért
lihegő rokonságához<BR>soroltak. Az igazság azonban az, hogy Kádár – szavai
szerint – Vladimírra<BR>féltékeny nem volt ugyan, de való, hogy nem szerette.
Ki nem állhatta, de <BR>azért,<BR>mert bosszantotta, hogy apja miként tolja
feljebb és feljebb az ÁVH<BR>ranglétráján. Itt utalnom kell arra, hogy
Vladimír felesége Berei Vera volt,<BR>Berei Andor és Andics Erzsébet leánya.
Andics Erzsébet húgát, Andics <BR>Gabriellát<BR>pedig 1944 nyarán délután
magánórákon én tanítottam, hogy le tudja tenni az<BR>orvosi diploma
elnyeréséhez szükséges ún. zárószigorlatot: 1945 után a<BR>Bajcsy-Zsilinszky
Kórház igazgató főorvosa lett. Gabit dr. Janikovszky Béla<BR>évfolyamtársam
küldte hozzám „bizalommal”, mert ismerte politikai <BR>felfogásomat.<BR>1945
után ÁVH-s ezredes lett - de nem orvosi, hanem nyomozói
funkciókat<BR>teljesített. Péter Gábor ún. belső köréhez (dr. Tímár István,
dr. <BR>Janikovszky<BR>Béla, dr. Décsi Gyula, dr. Bálint István, Padányi
Mihály) tartozott. <BR>Janikovszky<BR>volt dr. Szőnyi vallatója, „leleplezője”
és így a Rajk per egyik (?) <BR>elindítója.<BR>Szőnyi azonban nem mondott
mást, mint amit én (megint) már 1945 nyarán <BR>tudtam<BR>dr. Kuti (Kacander)
Gyula kollégámtól, aki Svájcban tanult, ott szerzett <BR>orvosi<BR>diplomát. A
Liliom utcában lakott és így 1945 nyarának estéin sokat <BR>sétálgattunk<BR>az
„Üllői úti fák alatt” (Kosztolányi Dezső). Elmondotta, hogy
Svájcban<BR>kapcsolatban volt Szőnyivel és az akkori helyzetnek megfelelően
minden <BR>emigráns<BR>igyekezett értesüléseit a szövetségesek hírszerzőinek
továbbítani, abban a<BR>reményben, hogy tesznek valamit a fasiszták feletti
győzelemért. Amikor az<BR>oroszok Jugoszláviát és Magyarország déli részeit
elfoglalták, akkor <BR>igyekeztek<BR>mielőbb hazajönni, és kalandos utazással,
Olaszországon keresztül a <BR>jugoszlávok<BR>vitték őket repülőn Szegedre. Ez
az egész alapja Szőnyi és „csoportjának” az<BR>amerikaiak, ill. Tito számára
végzett „kémtevékenységének”. A Rajk-per <BR>irataiban<BR>az olvasható szó
szerint, amit Kuti Gyula nekem már 1945-ben elmondott. Kuti<BR>dr.-t is
elítélték és jó pár évet ült.<BR><BR>A belső körhöz tartozó Padányi (Pilcz)
Mihállyal 8 évig együtt jártunk a<BR>miskolci gimnáziumba. 1936-ban
érettségiztünk, ő műegyetemi, én orvoskari<BR>hallgató lettem. 1944 őszén ő
robbantotta fel Fehér Lajossal a Gömbös<BR>Gyula-szobrot. Baloldali
beállítottságú volt, a fegyveres ellenálláshoz<BR>csatlakozott, és így nem
csodálkoztam, amikor 1945-ben az ÁVH-nál találtam.<BR>Nyomozási, vallatói
munkára ab ovo alkalmas volt, mert apja a Monarchia <BR>egyik<BR>legjobb,
legtanultabb kémelhárító századosa volt, és 1919-ben a magyar
Vörös<BR>Hadsereg - ha jól tudom - kémelhárító főnöke lett, miért később
„kirúgták” a<BR>Horthy hadseregből. Szakmájával azonban irodalmilag továbbra
is foglalkozott <BR>és<BR>egy kétkötetes szakkönyvet írt a kémkedés
módszereiről..<BR><BR>Padányi Mihály az ÁVH-tól a Földművelésügyi
Minisztériumhoz került, lett <BR>annak<BR>főmérnöke és mellesleg az ÁVH füle
és szeme.<BR><BR>Nem pletykálni akarok, de mert van tapasztalatom különböző
szakmák, szervek<BR>„ténymegállapító” rendszereivel, jól tudom, hogy nemcsak
az fontos, mit tud <BR>a<BR>beszámoló, hanem az is - és ez talán még fontosabb
-, honnan tudja azt, amit <BR>mond.<BR><BR>Janikovszky Béla már 1945 előtt
kapcsolatban volt Kádár Jánossal, ismerte<BR>kapcsolatomat Kádár későbbi
feleségének családjához. Farkas Vladimír <BR>nősülése<BR>után jó ideig a Berei
családnál lakott, jó viszonyban volt Andics Gabival. <BR>Nem<BR>csoda, ha úgy
gondolták a „Farkasok”, hogy én is<BR><BR><BR><BR>Kádár "közvetlen
környezetéhez" tartozom és a történések véletlen; időbeli<BR>egybeesése:
azonos időben Moszkvában a Honvédelmi Minisztériumban,
<BR>katonatiszti<BR>búcsúztatás a moszkvai pályaudvaron — alapján arra a téves
következtetésre<BR>jutott, hogy én is azok közéstartozom, akik Mihályt
„eláztatták" Moszkvában.<BR>Igaz ugyan, hogy kerestem a találkozást Münnich
Ferenccel, de nem Kádár<BR>megbízásából, hanem azért, mert 1956 májusában nem
akartam Moszkvából <BR>hazatérni,<BR>az ottani törv. orv. intézetben prof.
CSERBAKOV-nál, ill. az Össz-szövetségi <BR>Eü.<BR>Minisztérium Közp.
Kutatóintézetében, prof. PROZOROVSKY-nál, a SZU törv.<BR>orvostani
főszakértőjénél akartam vagy egy fél évig dolgozni, hogy így<BR>„erősítsem”
pozíciómat Pesten, és sikeresebben tudjak harcolni ALAPY Gyula,
<BR>dr.<BR>KELEMEN Endre és VIDA Ferenc ellen (akkor az Ig. M.-ban a bírói és
ügyészi<BR>felügyeleti osztály vezetője). Ezen pár hónapos moszkvai
tartózkodáshoz <BR>kellett<BR>volna Münnich Ferenc segítsége, nem is annyira
„hivatalos”, mint inkább<BR>„magánjellegű”. Úgy gondoltam, hogy így
viszonozhatja azokat a vakációs <BR>napjait,<BR>melyeket joghallgató korában
nagyapám házában, szőlőjében töltött. A <BR>találkozó<BR>azonban nem jött
létre, most már nem tudom, hogy bent volt-e a követségen,
<BR>de<BR>feleségével, BERENYI Etelkával sem beszéltem. Moszkvai
tartózkodásunk alatt <BR>volt<BR>egy zártkörű díszelőadás a Bolsoj Teáterben
(Rómeó és Júlia) a külföldi<BR>diplomaták, a május 1-jei ünnepségre érkezett
külföldi küldöttségek és<BR>nómenklatúra tagjai számára. Én a francia követség
páholyában ültem, igaz, <BR>nem<BR>az első sorban, hanem a hátsó székek
egyikén. A szünetben, a nagy <BR>előcsarnokban<BR>kerestem Münnich Ferencet,
de itt sem sikerült vele beszélnem.<BR><BR>Talán nem kell külön kiemelnem,
hogy az IBUSZ előírásainak megfelelően a<BR>csoportvezetőnek tudnia kellett,
hogy „Báránykái” hol vannak, és így Rózsa<BR>„elvtárs” is tudta, hogy a
Honvédelmi Minisztériumban vagyok, ill. megyek a<BR>követségre Münnich
Ferenchez.<BR><BR>Most vissza kell térnem oda, ahol a történések fonalát
megszakítottam: <BR>látogatás<BR>a moszkvai Honvédelmi Minisztériumban,
AVDEJEV orvos-tábornoknál.<BR><BR>Először megmutatta intézetét, bemutatott
beosztottjainak. Nagy teremben <BR>ültek -<BR>hasonlóan, mint az amerikai
filmekből ismert nagy szerkesztőségi hodályok —,<BR>voltak vagy 30—40-en, mind
törzstiszt, őrnagytól felfelé.<BR><BR>A törvényszéki orvostan minden
fejezetének megvolt a specialistája, a célnak<BR>megfelelően be-rendezett
munkaasztallal.<BR><BR>Az intézet megtekintése után AVDEJEV fő-mérnöki
szobájába mentünk és szakmai<BR>kérdésekről beszélgettünk. Itt nem BALJAKIN
volt a kísérőm, hanem az <BR>Inturist<BR>hivatalos tolmácsnője. Olyan
magasrangú szovjet polgár külföldivel csak <BR>oroszul<BR>beszélhet, amit a
hivatalos tolmácsnak kell átfordítani és természetesen a<BR>külföldi beszédét
is. A tolmácsok, meg az lnturist valamennyi alkalmazottja <BR>a<BR>KGB-hez
tartozott. Ezért AVDEJEV nem beszélhetett velem „tanú” nélkül és<BR>németül,
bár tudott (múlt időben mondom, mert már meghalt). Elmesélt konkrét<BR>esetet,
kérte hozzászólásomat, kritikámat. Én egy ablak melletti fotelban
<BR>ültem,<BR>a csatlakozó fal előtt állt egy könyvszekrény (talán
összerakható Lingel), <BR>alul<BR>több kis fiókkal. Abban voltak akták és
fényképfelvételek. Egyszer csak <BR>AVDEJEV<BR>- hogy kényelmesebb legyen -
leült a padlóra a könyvszekrény előtt, <BR>húzogatta a<BR>fiókokat és
nyújtotta nekem a fényképfelvételeket. Igazán komikus volt a<BR>helyzet: egy
fiatal külföldi terpeszkedik a fotelben és a „lábai előtt" ül
<BR>egy<BR>szovjet generális. A tolmácsnő nem győzte szemét mereszteni. Ebben
a <BR>„családias”<BR>hangulatú helyzetben kérdezi tőlem AVDEJEV: „Hol van a
volt főnöke, Orsós<BR>professzor?” - Mire én: „Hol? Hát az NSZK-ban, a katyni
ügy miatt nem<BR>maradhatott Budapesten.” Mire AVDEJEV dühösen kitörve: „Ne is
említse ezt a<BR>szart. (Így mondta ex verbis.) Nálunk minden gyerek tudja,
hogy azt mi<BR>csináltuk. Orsós-nak van igaza és Nürnbergben (ahol Katynt a
németek <BR>számlájára<BR>írták) hazudott PROZOROVSKY. Ő volt ugyanis a nagy
perben az orosz<BR>orvosszakértő, mert ő végezte a második exhumálást a
Szovjet Tudományos <BR>Akadémia<BR>égisze alatt és a Szovjet Tudományos
Akadémia BURDENKO akadémikus vezette<BR>„különleges bizottság” véleménye
alapján állapította meg, hogy Orsós hamis<BR>szakértői véleményt adott.
Érthető ezért, hogy a moszkvai Tudományos <BR>Akadémia<BR>pesti
„kirendeltsége”, az ún, Magyar, ún. Tudományos Akadémiának is
1949-ben<BR>Orsóst ki kellett zárni tagjai közül.<BR><BR>AVDEJEV így
folytatta: „Nem értem a magyar illetékeseket. Orsós a legjobb<BR>szakemberünk
és hagyják külföldön tengődni. Hívják azonnal haza.”<BR><BR>Ezért írtam előbb,
hogy én már 1956-ban tudtam hitelt érdemlő orosz<BR>személyiségtől azt
megerősítve - amit mindig is tudtam -, hogy a katyni<BR>tömegmészárlást a
„dicsőséges Vörös Hadsereg” és nem a Wehrmacht követte el.<BR><BR>Nem
hallgathatom el, hogy Katyn nem törvényszéki orvosi probléma,
hanem<BR>világtörténeti mérföldkő, mert annak alapján tartotta meg Sztálin és
utódai<BR>Hitler „ajándékait”: a Baltikumot, Kelet-Lengyelországot,
Besszarábiát, <BR>Moldvát.<BR><BR>Az orosz-német háború kitörésekor - mint
általánosan ismert --- a Londonban<BR>működő legális lengyel kormány kérte
Sztálint, hogy most mint „szövetséges”,<BR>küldje Angliába az 1939-ben orosz
hadifogságba került lengyel tiszteket. Kb. <BR>15<BR>000. Sztálin a
legkülönbözőbb – írásban megőrzött – hazugságokkal igyekezett<BR>megindokolni
a tisztek szabadon bocsátásának, utazásainak elmaradását.
<BR>1943-ban<BR>azonban kiderült a valódi ok: nem utazhatnak a tisztek, mert
már 1940 óta<BR>halottak. Akkor pedig még nem volt német katona orosz földön.
Sztálin ezt a<BR>megállapítást a Vörös Hadsereg „becsületét” (??) sértőnek
mondotta, nem <BR>ismerte<BR>el a londoni legális lengyel kormányt,
megszakította a diplomáciai <BR>kapcsolatot,<BR>és egy új kormányt képezett
Moszkvában élő lengyel kommunistákból. Ezek <BR>később<BR>mint „Lublini
Kormány”, lemondtak Kelet-Lengyelországról és Sztálin a<BR>területveszteségért
a lengyeleket Kelet-Poroszországgal és a nyugati <BR>határnak
az<BR>Odera–Neise vonaláig való kitolásával pótolta.<BR><BR>Ízléstelennek
tartom, hogy a lengyelek mindig csak a nyugati határ<BR>garantálásáról, vagyis
a Sztálintól kapott háborús zsákmányról beszélnek, de<BR>mélyen hallgatnak
Kelet-Lengyelországról. Az oroszok felé mukkanni sem <BR>mernek.<BR>Nap mint
nap állnak elő újabb meg újabb anyagi követelésekkel a németek
<BR>okozta<BR>háborús pusztítások fejében. Valójában az oroszoktól kell nekik
kárpótlást<BR>kérni, mert Sztálin engedélye nélkül (Molotov–Ribbentrop paktum)
nincs <BR>második<BR>világháború. Sztálin azonban azt már 1930 óta tervezte:
egy általános <BR>európai<BR>háború keretén visszaszerezni mindazon
területeket, melyekről Lenin 1917-ben<BR>lemondott azért, hogy a német
vezérkar segítségével és pénzével hatalomra<BR>juthasson. Ezért tartották – és
tartják ma is – az orosz patrióták Lenint<BR>hazaárulónak, megfizetett német
ügynöknek.<BR><BR>Katyn és Kelet-Lengyelország azért tartozik témánkhoz, mert
mutatja, milyen<BR>trükkökkel dolgoznak az oroszok. Analóg a módszerük
1956-tal: <BR>„ellenforradalmat”<BR>organizálnak Magyarországon azért, hogy az
1947-es párizsi békeszerződés <BR>egyik<BR>paragrafusára hivatkozva továbbra
is az országban maradjanak.<BR><BR>AVDEJEV-nél tett látogatás után
BALJAKIN-nal együtt hagytam el a Honvédelmi<BR>Minisztérium épületét. Előtte
állva kérdezte BALJAKIN: „Mit csinál ma <BR>délután?”<BR>Mondtam: ,;Megyek az
egyetemi törv. orvostani intézetbe CSERBAKOV <BR>professzorhoz,<BR>ott fogok
egy kis előadást tartani a magyar törv. orvostan történetéről."
<BR>Mire<BR>BALJAKIN, tehát egy orosz alezredes, egyenruhában, Moszkvában, a
Honvédelmi<BR>Minisztérium előtt: „Mit keresel te ezeknél a tetves
oroszoknál?” <BR>Valószínűleg<BR>nagy szemeket meresztve bámultam rá, mert
mindjárt folytatta: „Én nem vagyok<BR>orosz, tatár vagyok, Kazanyban születtem
a Fekete Szűzmária városában” – s<BR>közben öklével verte a
mellét.<BR><BR>Valószínűleg tatár származása miatt volt szimpátiája a magyarok
iránt és a<BR>pályaudvari búcsúztatáskor mondta: „Ne feledkezzék meg arról,
amit tavaly a<BR>Keleti pályaudvaron mondottam."<BR><BR>Hogy mire célzott,
mire figyelmeztetett már 1955 őszén, azt csak 1956 okt. <BR>23-a<BR>után
értettem meg.<BR><BR>Ugyanígy voltam a „forradalmi úton megváltozik"-kal is,
amit KÁDÁR JÁNOS <BR>mondott<BR>nekem 1956 júl. 18-án, egy szerda délutáni
napon a Pest megyei Pártbizottság<BR>Arany János utcai
pártházában.<BR><BR>Előzmények a következők: 1956 nyarának elején fülembe
jutott, hogy <BR>Gegesi-Kiss<BR>Pál, az orvosegyetem rektora olyan kijelentést
tett volna, hogy én már 10 <BR>éve<BR>vagyok a törv. orvostani intézet
adjunktusa és ezért nem ártana, ha átvenném <BR>egy<BR>nagyobb vidéki
prosectura vezetését. Mindjárt tudtam, hogy Kelemen Endre<BR>ügyködik ellenem
Alapy Gyula segítségével Gegesi-Kiss Pál-nál. A harc már <BR>1945<BR>óta folyt
köztem és Kelemen Endre között, mert nem voltam hajlandó tűrni
<BR>hibás<BR>vagy tudatosan hamis orvosszakértői véleményeit, aminek az lett a
<BR>következménye,<BR>hogy Alapy Gyula szerint: „Tamáska akadályozza a
szocialista<BR>igazságszolgáltatást”, el kell tüntetni a színről, vagy
fegyelmi eljárással,<BR>vagy pedig bele kell „keverni” valamelyik kémperbe,
először mint tanút, <BR>aztán<BR>mint vádlottat.<BR><BR>10 év alatt sok
mindent megéltem, de nem reagáltam rájuk. Amikor azonban<BR>Gegesi-Kiss
kijelentéseiről értesültem, úgy éreztem, tennem kell valamit.<BR>Korábban soha
protekciót nem vettem igénybe. 1956 júliusában így láttam,
<BR>hogy<BR>elérkezett az alkalmas időpont a Kelemennel való leszámolásra.
Akkor lett<BR>ugyanis Kádár János a politikai bizottság tagja, a párt
főtitkár-helyettese, <BR>Őt<BR>ártatlanul börtönbe csukták, ő ismeri az
Igazságügyi Minisztérium által<BR>meggyalázott jogszolgáltatási normákat,
előírásokat, és ugyanazon véleményen<BR>van, mint azt Tordy Lajos „Szaggatott
Krónika” c. visszaemlékezéseiben írja,<BR>nevezetesen, hogy az
igazságszolgáltatás zsiványok kezébe került, bűnözök <BR>ülnek<BR>az ügyészi
és a bírói székben, míg ugyanakkor ártatlanok a vádlottak padján.<BR><BR>1956
július első felében felhívtam tehát telefonon Kádár Jánost a Pest
<BR>Megyei<BR>Pártbizottságon és mondtam neki, hogy szeretnék vele néhány
dologról <BR>részletesen<BR>elbeszélgetni. Mire Ő, szószerint: „Jöjjön
szerdán du. 4 óra után, ugyanis <BR>az<BR>az én ún. szabad szombatom, akkor
senkinek nem szabad zavarnia, tehát tudunk<BR>nyugodtan beszélni.”<BR><BR>1956
júl. 18-án, szerdán délután 4 óra után beléptem az Arány János
utcai<BR>pártházba és mentem Kádár dolgozó szobájába. Nagy, majdnem
teremszerű <BR>helyiség<BR>volt, de kevéssé bebútorozva: íróasztal,
könyvszekrény és egy bőrgarnitúra<BR>dohányzóasztallal. Az üdvözlés után
leütünk a kényelmes, nagy fotelokba <BR>és – a<BR>szokásnak megfelelően –
általános, de közömbös szöveggel indult a <BR>beszélgetés.<BR>Azután rátértem
az egyetemi állapotokra, a hallgatók hangulatára.<BR><BR>Itt mindjárt meg kell
mondanám, hogy a legalább négyórás „beszélgetés”<BR>lényegileg monológ volt,
mert jóformán mindig csak én beszéltem, KÁDÁR alig,<BR>legfeljebb hümmögött.
De – úgy tudom – ez a politikusok metódusa, ők <BR>elsősorban<BR>adatokat,
tényeket szeretnek hallani a beszélő-partnertől, maguk azonban<BR>szófukarok,
nehogy valami kötelező vagy félremagyarázható kijelentést
<BR>tegyenek.<BR><BR>Aztán rátértem a magyar, ún. igazságszolgáltatásra és
megtörtént esetekkel<BR>igazoltam KELEMEN Endre ig. orvosszakértő káros
működését, aki nemcsak<BR>„futószalagon” gyártotta á hamis véleményeket
politikai vagy politikai <BR>jellegű<BR>perekben, de az 50-es években
Magyarországon még a gyógyító orvosi munkát is<BR>hátráltatta azáltal, hogy az
ügyészség segítségével műhiba gyanúja címén <BR>minél<BR>több kórházi halottat
igyekezett boncoltatni, azzal a meggondolással, hogy a<BR>foglalkozástól
eltiltott ügyvéd felhajtója, üzletszerzője, pénzt tud <BR>kizsarolni<BR>a
beijedt orvostól egy „kedvező” záróvéleményért. Minden „beavatott” tudta
<BR>ezt,<BR>de ALAPY csak nevetett, amikor HOCHVALTER r. őrnagy, a
Főkapitányság <BR>életvédelmi<BR>osztályának vezetője mindezeket írásos
jelentésekkel bizonyította. A <BR>rendőrség<BR>„bizalmi csoportja” (belső
elhárítás) ugyanis Hochvalter utasítására <BR>figyelés<BR>alá vette Kelemen
működését.<BR><BR>De jól tudta ezt DOLESCHÁLL Frigyes egészségügyi miniszter
is, „de tenni nem<BR>mert” (Szabolcska Mihály) mind a sváb legények a
salzburgi csapszékben. <BR>Engem<BR>bíztatott, hogy folytassam harcomat
Kelemen ellen, ő azonban csak a <BR>kulisszák<BR>mögött állhat segítségemre,
és pedig azért, mert „cukorbeteg a fiam, <BR>diétásan<BR>kell étkeznie, napi
500g prágai sonkára van szüksége, amit én csak a <BR>miniszteri<BR>fizetésből
tudok fedezni. Kelemen ’jó kapcsolatait’ tudva, nem
<BR>kockáztathatom<BR>miniszteri állásomat, mert a fiam halálát is
jelentheti.” Az 500g prágai <BR>sonka<BR>mutatja országunknak azt a
lesújtó állapotát mely az 56-os események második<BR>fázisának kialakulásához
vezetett.<BR><BR>Szerintem ugyanis 1956 klasszikus, három felvonásos görög
tragédia volt: I.<BR>Kifejlés. II. Tetőzés, III. Bukás.<BR><BR>Adatokkal
megalapozott elméletemről később írok egy történész
szakvéleményt;<BR>pillanatnyilag csak a Kádár-beszélgetés, meg az 500g prágai
sonka miatt <BR>„szúrtam<BR>be”.<BR><BR>Tehát folyt a monológom Kádárral,
hasonló konkrét példákkal és az ő <BR>válasza –<BR>rövid és sztereotip –
rendszerint az volt: „Igen, vannak még hibák, de azért <BR>nem<BR>a párt
felelős, az ideológia és a rendszer helyes, hanem egyes személyek,
<BR>akik<BR>hibákat követnek el.”<BR><BR>Próbáltam „felhergelni", provokatíve
mondottam neki: „Nem értem, hogy tud <BR>maga<BR>Rákosi Mátyással egy
asztalhoz leülni, tanácskozni azzal a bitanggal, aki <BR>magát<BR>börtönbe
csukatta, ahol kiverték a fogát, letépték a körmét, összezúzták a<BR>heréjét
(a kikosarazott Vladimír bosszúja), szájába hugyoztak. Nem reagált.
<BR>Nem<BR>mondott sem igent, sem nemet. Úgy tudják, hallgat, nem beszél a
<BR>történtekről,<BR>mert nem akarja, hogy megaláztatása nyilvános téma
legyen. Akkor pl. úgy<BR>beszélték — lehet, hogy csak legenda --, egy
pb-ülésen felhozta az ÁVH <BR>kegyetlen<BR>módszereit, mire Rákosi „ellenséges
propagandának” mondotta a hamis<BR>vádaskodásokat. Kádár erre kivette szájából
a felső protézisét és a <BR>tanácskozó<BR>asztal sima lapján a szemközt ülő
Rákosihoz csúsztatta, mint a vadnyugati <BR>filmek<BR>bárjában a whiskys
poharat szokás.<BR><BR>Felemlítettem börtönbeli megveretését azért, mert úgy
tudtam, hogy amikor az<BR>családja tudomására jutott, panasszal fordultak a
párt vezetőségéhez. <BR>Kelemen<BR>Endre vizsgálta volna meg a börtönben és
„sértetlennek” véleményezte.<BR><BR>Minden erőlködésem hiábavaló volt.
Közismert jéghideg nyugalmából nem tudtam<BR>kilódítani. Már sötétedett kint,
amikor szó szerint a következőket mondta:<BR><BR>„Maga jól tudja, hogy Jézus
Krisztus az Isten fia volt ás mégsem tudta<BR>megváltani 33 év alatt a
világot. Mi, kommunisták nem vagyunk istenfiak és <BR>még<BR>csak 10 éve
vagyunk uralmon, nem várhatja el, hogy már minden rendben legyen
<BR>az<BR>országban.” {Kádár „nagy bibliás volt. Már börtön előtt is.
Pártgyűlési<BR>beszédjeiben gyakran idézett a Biblíából. Ezért a nagy
„nyelvcspásokkal” <BR>magát<BR>minden személyi változáskor a felszínen tartó
Apró Antal pártközponti<BR>tanácskozáson, hogy Rákosi Mátyást megnevettesse:
„Milyen kár, hogy nincs <BR>jelen<BR>Kádár elvtárs, biztosan megtalálná a
kérdéshez álló megfelelő bibliai <BR>idézetet.”)<BR><BR>A fent írt
„kenetteljes” szavaira én olyan dűhős lettem, hogy az asztalra<BR>csaptam és
szó szerint a következőket mondottam neki: „Ha te ilyen
<BR>hűlyeségeket<BR>beszélsz, akkor nincs értelme velem
tárgyalni.”<BR><BR>Felugrottam a fotelből és gyors léptekkel mentem az ajtó
felé.<BR><BR> Kádár felugrott, mondhatni utánam
futott, az ajtónál elért, jobb felső<BR>karomat megfogva visszahúzott és szó
szerint a következő történelmi <BR>fontosságú<BR>kinyilatkoztatást
tette:<BR><BR> „Nono, ne legyen olyan heves, legyen
még egy kis türelemmel, várjon<BR>nyugodtan – és ezt mondja meg az egyetemi
hallgatóknak is --, elárulom <BR>magának,<BR>hogy itt ősszel, októberben
forradalmi úton sok minden meg fog
változni.”<BR><BR> Nos, most már világos
információm forrása. Úgy gondolom, elég hiteles<BR>Erre én BALJAKIN 1955
–beli „figyelmeztetésére” alapozom véleményemet, <BR>miszerint<BR>1956
októberében Budapesten<BR><BR> sem
forradalom,<BR><BR>sem ellenforradalom<BR><BR>nem volt, hanem egy
államcsíny.<BR><BR>A tétel levezetéséhez, bebizonyításához a következő
adatokat, tényeket <BR>használom<BR>fel:<BR><BR>1. A történelmi
eseményeknek hosszú, sok évre visszanyúló gyökerei vannak. <BR>Az<BR>1956
október 23-i magyar események magvait Párizsban vetették el 1947
<BR>február<BR>10-én. Ekkor kötötték meg a magyar—szovjet békeszerződést,
melynek <BR>következtében<BR>megszűnt a hadiállapot Magyarország és a SZU
között, a „megszálló” csapatok<BR>elhagyták az ország területét, de
visszamaradhattak ún. útvonalbiztosító<BR>egységek, mert Ausztria egy része
továbbra is orosz megszállás alatt maradt <BR>és<BR>ezen csapatok ellátása a
Csap—Budapest—Bécs vonalon történt. A <BR>békeszerződésben<BR>azonban azt is
aláírták, hogy. az osztrák békeszerződést követően egy éven <BR>belül<BR>az
,,útvonalmódosítók" is kitakarodnak.<BR><BR>2. Ismerve az oroszok
mentalitását — 70 év alatt soha szavukat, <BR>szerződéseket<BR>be nem
tartották —, eleve nem gondoltak a kivonulásra. Ellenkezőleg, a
<BR>Tito-ügy<BR>idejében lényegesen megszaporodtak az „útvonalbiztosítók”,
noha Jugoszlávia<BR>lerohanásával a magyar honvédséget akarták megtisztelni.
(De ez egy más <BR>fejezet<BR>hazánk szomorú háború -utáni
történetében)<BR><BR>A „megbonthatatlan” szovjet-magyar „barátság” más szóval
az örökös <BR>megszállás<BR>érdekében beleépítettek, belecsempészek a
békeszerződésbe egy paragrafust, <BR>mely<BR>lényegileg az egész szerződést
annullálta, egy értéktelen papírdarabbá<BR>degradálta. Kikötötték, hogy
amennyiben fennáll a „fasizmus” <BR>visszaállításának<BR>veszélye, akkor joguk
van Magyarországra bevonulni. A „veszély” megítélése <BR>az ő<BR>szájuk
ízétől függött<BR><BR>és a „visszatéréshez” nem igényelték a magyar kormány
„behívását’, az az ő<BR>szuverén joguk volt a „nemzetközi jog” szerint is
elismert békeszerződés <BR>alapján.<BR><BR>3. 1955 május 15-én – 10 év vajúdás
után—megszületett az osztrák <BR>semlegességi<BR>szerződés. A szerződés
megkötéséig eltelt 10 év, és maga a „szerződés” <BR>mutatja<BR>az imperialista
orosz politika valódi arcát. Ilyen „szerződésre” a <BR>nemzetközi<BR>jog
szerint semmi alap nem volt, mert Ausztria nem üzent háborút
a<BR>Szovjetuniónak, vele harcban nem állt, és ha németek üldözése
következtében<BR>orosz csapatok kerültek Ausztria területére„ azt az „üldözés”
befejeztével<BR>azonnal el kellett volna hagyniuk. 1945-ben minden jogérzékkel
rendelkező <BR>ember<BR>így gondolta, hiszen Ausztria volt Hitler első
áldozata. Az Anschluss-szal<BR>megszűnt az önálló osztrák állam,
Németország tartománya lett és így a<BR>„felszabadított”, ismét szuverénné
lett Ausztriát nem lehet Hitler <BR>cselekeText<BR>Box: Text
Box: deteiért felelőssé tenni. Nem így az
oroszok:Csak<BR>akkor-voltak hajlandók Ausztriából kivonulni, ha Ausztria
semleges lesz és<BR>azonfelül még háborús kárpótlást is fizet a
Szovjetuniónak. Az orosz<BR>szemtelenségnek a magasiskolája a semlegességi
szerződés.<BR><BR>4. Még ma sem tudott okokból 10 évi huzavona után –
váratlanul, mert senki <BR>sem<BR>remélte – létrejött az osztrák
semlegességi szerződés 1955 május 15-én, <BR>aminek<BR>az kellett, hogy legyen
automatikusan a következménye – a párizsi <BR>szerződésben<BR>vállalt
kötelezettségnek megfelelően, hogy 1956 őszén
Magyarországnak<BR>oroszmentesnek kellett volna lennie.<BR><BR>Ez azonban
stratégiailag lehetetlen volt. Az orosz csapatoknak
Ausztriából,<BR>Magyarországból való távozása azzal egyenlő, hogy á Varsói
Szerződés <BR>államainak<BR>délnyugati szárnya nyitott kapuvá válik, mert
Csehszlovákiában, Ausztriában,<BR>Magyarországon, Jugoszláviában nincsenek
orosz csapatok. Az ausztriai <BR>kivonulás<BR>tehát úgy kellett megrendezni,
hogy egy időben a ,nyitott kaput" becsukni<BR>Magyarország változatlan
megszállásával.<BR><BR>És erre „jogos" lehetőséget adott a fasizmus
visszatérésének veszélye. Nem<BR>kellett ahhoz semmi más, csak ügyesen,
agent-provokatőrök segítségével<BR>kiváltani. A KGB-nek nagy gyakorlata
van az 1956-os „ellenforradalomhoz”<BR>hasonló népi megmozdulások
szervezésében, kivételezésében. Magyarországon<BR>különösen könnyű .volt
a helyzet, mert segítségre állt az egész apparátus: <BR>párt,<BR>rendőrség,
AVH, honvédség, hiszen az államcsínnyel elsősorban saját bőrüket
<BR>és<BR>összelopott vagyonukat tudták menteni. Nagyon is jól tudták, hogy az
oroszok<BR>kivonulása egyet jelent bitorlott hatalmuk összeomlásával, mert nem
a nép<BR>bizalmára, hanem az orosz szuronyokra volt
alapozva.<BR><BR> A pártközpontban az volt
a nagy kérdés: mi a teendő, hogyan lehet<BR>„átmenteni” egészben vagy részben
a párt uralmat, szerepét. A vélemény, az<BR>elképzelés általában az
volt: szelepeket kell nyitni, az évek alatt<BR>felhalmozódott feszültséget
lassú folyamatossággal kiengedni. Ha az oroszok<BR>kivonulása után az
„átmenet” rohamosan történik, akkor az robbanásszerű
<BR>lesz.<BR><BR> Honnan tudom
mindezt? Családi kapcsolataim adják meg a
feleletek.<BR><BR> Sógorom volt Lukács
(Rosenberg) Iván, aki a Tüske u. 8. sz. alatt <BR>lakott.<BR> 100% -os
zsidó volt, banktisztviselő és, a zsidó törvények idejében
<BR>állásából<BR>elbocsátották. Iván rokoni kapcsolatban állt Szilágyi Pál
<BR>textilkereskedővel, a<BR>rádióriporter Szilágyi János apjával.
Szilágyi Pál is zsidó volt és így <BR>neki<BR>is be kellett csukni a
boltot. A katasztrofális következmény úgy lett<BR>elhárítva, hogy
feleségem, Lukács Krisztina – Rosenberg Iván felesége: <BR>Lukács<BR>Ilona
nővére – feladta Text Box: -ett Text Box: gyógyszerészi
<BR>foglalkozását és<BR>mint 100%-os ,,árja” átvette a textilbehozatali irodát
és tudott a <BR>jövedelemből<BR>két-három zsidócsaládot ellátni,
támogatni.<BR><BR> Szilágyi Pál
felesége Grampoch Lenke, akinek a huga, Ila, Virág <BR>Károly<BR>felesége
volt. Virág Károly szintén a Tüske u. 8. sz. alatt lakott,
<BR>szerény,<BR>kertes családi ház emeleti kétszobás lakásában. Lukács
Ivánnak a <BR>földszinten<BR>volt háromszobás lakása. Virág Károly
tanult mestersége szerint szobafestő<BR>volt, és mint ilyen, APRÓ Antal
jóbarátja, mellesleg azonban KÁDÁR Jánossal<BR>együtt a illegális kommunista
párt egyik vezető személyisége. Sógora, <BR>Szilágyi<BR>Pál a párt
pénztárosa, illetve később (1945 után) a Gazdasági Osztály
<BR>vezetője,<BR>majd követ Dél-Amerikában, kereskedelmi attasé
Stockholmban. Virág Károlyt <BR>1944<BR>nyarán elfogta a Gestapo és
valószínűleg Komáromban, 1944 őszén agyonlőttek.<BR>Így özvegye, Grampoch Ila
„nemzeti nyugdíjas” lett és mert gyermek nem volt,<BR>APRÓ Antal hátartását
vezette, nevelte az Apró-gyerekeket, mert Apróné Klári
<BR>is<BR>dolgozott. Ő 1937-38-ban Moszkvában a KOMINTERN-iskolában
kapott kiképzést<BR>agitációra és pártszervezésre. Az iskolának csak
külföldi tagja, tanulói <BR>voltak<BR>és fő feladatuk volt a külföldi
kommunista pártokban „felügyelni” és a <BR>moszkvai<BR>pártközpontnak
jelentéseket tenni. Természetesen egyben KGB ügynökök is
<BR>voltak.<BR> Apróné kezdetben a BM-ben dolgozott, később kerületi
párt titkár lett. <BR>Apró<BR>Antal – emlékezetem szerint – akkor a Bimbó úton
lakott, Virágnénak csak le<BR>kellett sétálnia a Tüske utcából az Apró
villához.<BR><BR> 1950-tól 1960-ig
hétvégeken, szombat vagy vasárnap délutánokon –<BR>tavasztól őszig – gyakran
voltam a Tüske utca 8-ban, pingpongoztunk,<BR>uzsonnáztunk. Virágné is
köztünk, és olykor jött Szilágyi Pál is <BR>feleségével, a<BR>szőke vagy
hidrogénezett Lenkével, míg Ila sötét, majd fekete hajú volt.
A<BR>hölgyek csevegtek, a férfiak – Lukács Iván, Szilágyi Pál és én –
<BR>természetesen<BR>főleg politikáról beszéltek. Nemcsak Szilágyi
Pálinak, mint diplomatának <BR>voltak<BR>jó értesülései, de Lukács Ivánnak is,
mert az ARTEX külföldi piackutatója,<BR>piacszerzője lett és hónapokat töltött
hol Londonban, hol Stockholmban.<BR><BR>
Az osztrák semlegességi szerződés megkötése után az volt a <BR>beszédtéma:
mi<BR>lesz, ha az oroszok Magyarországot is kiürítik? Érdekelve voltak
mind a <BR>ketten,<BR>Lukács Iván és Szilágyi Pál, nemcsak azért, mert zsidók
voltak. A pesti <BR>zsidók<BR>között az osztrák semlegességi szerződést
követően valóságos pánik tört ki,<BR>magyarországi pogromtól
féltek.<BR><BR> Gondolom, az olvasó nem
tart antizemitának, hiszen már eddig is<BR>elárultam, hogy zsidó sógorom volt
és ehhez a tényhez – objektivitásom<BR>alátámasztására – kiegészítésül még
hozzáfűzöm, hogy 1944 március 19-ét <BR>követően<BR>életem kockáztatásával
több zsidót mentettem a deportálástól. Ezek ellenére <BR>is<BR>azt kell
mondanom – és sok zsidó is azt véli --, nem volt helyes az
a<BR>telhetetlenség, mellyel 1945 után a zsidpk minden vezető állást, fontos
<BR>funkciót<BR>a kormányban, a pártban, az államigazgatási szervekben,
különösen az <BR>ÁVH-ban, de<BR>az egyetemeken, az Akadémiában, a
Kultuszminisztériumban stb. stb., maguknak<BR>kaparintottak és így a 45 éves
orosz megszállás nem egy proletár, hanem egy<BR>zsidó-diktatúrával lett
azonos. Sokan beszéltek zsidó-rasszizmusról és <BR>népszerű<BR>volt a
következő vicc: „ Mi a különbség a jeruzsálemi és a pesti kormány
<BR>között?<BR> Az, hogy a jeruzsálemi kormánynak van egy arab tagja
is.” A pesti kormány<BR>akkor kivétel nélkül zsidókból állott, tehát nem
volt „még egy” magyar tagja<BR>sem. Így érthető az az aggodalom, hogy az
oroszok kivonulását követő<BR>rendszerváltozásban a 10 év szenvedéseiért,
megaláztatásáért felelősséggel<BR>tartozó és megbüntetendő személyek
jórészt és elsősorban zsidók lesznek.<BR>Megválaszolandó kérdés és egyben
feladat volt: hogyan lehet az elvárhatókat<BR>elhárítani, vagy legalább
mérsékelni. A megoldást a párt vezetősége a <BR>lassú, de<BR>permanens
„átmenetben” (átmenésben) látta.<BR><BR>
Ennek a taktikának egyik első része volt a Petőfi-kör létrehívása.
<BR>Sokat<BR>beszélnek ma a Petőfi-kör „forradalmi” szerepéről, de hallgatnak
arról, hogy <BR>a<BR>pártközpont „leányvállalata” volt, az „áthangolás”
szerepével. A <BR>pártközpontban<BR>Kiss Károly volt irányítója és
felelőse a Petőfi-körnek. Ő tehát Kiss <BR>Károly<BR>írta elő a
„vitaindító” témát, az előadót, de még a közbeszólók személyét <BR>is.
A<BR>meggyőződéses TÁNCZOS Gábor csak azt tette, amire Kiss Károlytól
utasítást<BR>kapott. A Petőfi-kör működtetésével kapcsolatban az volt a
PÁRT <BR>elgondolása,<BR>hogy zárt legyen, s a különböző, főleg értelmiségi
érdekcsoportosulások<BR>képviselői, büntetéstől való félelem nélkül kimondják,
kikiabálják sokéves<BR>sérelmeiket, csalódásaikat. A becsapott,
elnyomott és kizsákmányolt<BR>munkásosztály számára ugyanezért voltak már évek
óta az „államilag <BR>támogatott”<BR>hétvégi labdarúgómeccsek, a régi „panem
et circenses” római politika<BR>„szocialista” változata. Az volt a
hétvégi gőzkieresztő szelep, ott<BR>kiordíthatta magát az egész héten át
dühöngő, rosszul fizetett, <BR>társbérletben<BR>őrlődő, élelmezési,
bevásárlási nehézségekkel küzdő dolgozó, akinek azonban <BR>azt<BR>kellett
énekelni: „ Nincs a földön gazdagabb, szebb ország, minden ember
<BR>érzi,<BR>hogy
szabad!”<BR><BR>
Az „írók lázadása” sem volt őszinte, vagy spontán. Ma már
<BR>nehéz<BR>megállapítani, bizonyítani, hogy az Írók Szövetsége, illetve
annak <BR>valamelyik<BR>tagja kapott-e utasítást a pártközponttól. De
még elképzelni is nehéz a<BR>„megtérését” annak a MÉRAY Tibornak, aki szerint
az elvetemült amerikaiak<BR>halálos betegséget létrehozó baktériumokkal
fertőzött cserebogarakat szórtak <BR>le<BR>Korea hómezeire. Minden
bizonnyal nem volt meggyőződéses kommunista –<BR>Sztálin-díjas ACZÉL Tamás
kollégájával együtt --, hanem csak bértollnok, aki <BR>a<BR>mindenkori fizető
gazdáinak szája íze szerint írt és ír. Rájuk is illik, <BR>amit
a<BR>Szabad Nép 1956 októberében írt: „Hazudtunk reggel, hazudtunk délben,
<BR>hazudtunk<BR>este”. Ha a lélek mérgezői nem is kaptak direkt
utasítást a párttól, voltak<BR>annyira intelligensek, hogy mint jó orrú
patkányok, kellő időben <BR>megszimatolták<BR>az oroszok kivonulását követő
veszélyt és igyekeztek menekülni a <BR>Dávid-csillagos<BR>vörös gályáról,
melynek alsó traktusában az Internacionálé ütemére húzták a<BR>nehéz
evezőlapátokat egy, az önállóságától megfosztott ország lakói.
<BR>Érezték,<BR>hogy hamarosan, a sors iróniájaként, történelmi fintorként,
rájuk üt vissza<BR>Petőfinek általuk korábban sokszor idézett
sorai:<BR><BR>
Habár felül a
gálya,<BR><BR>
S alul a víznek árja,<BR><BR>Azért a víz az
úr!<BR><BR> Igyekeztek tehát még a „tenger
feltámadása” előtt, a várható <BR>népfelkelés<BR>előtt maguknak jobb pozíciót
biztosítani a soron következő
rendszerben.<BR><BR>
Az írók pálfordulása – nem pedig lázadása – azonban jól jött a<BR>pártnak,
mert akarva, nem akarva elősegítette a mesterséges
<BR>„ellenforradalom”<BR>megszervezését, alkalmas volt a kulisszák mögött álló
párt szerepének<BR>elkendőzésére és egyben az „ellenforradalom” leverését
követő – <BR>„forgatókönyvi”<BR>előírások szerinti kötelező – leszámolásokhoz
bűnbakokat
szoláltatott.<BR><BR>
A Petőfi-kör vitatkozói, mármint a be nem avatottak, abból a
<BR>naivan<BR>téves elgondolásból indultak ki, hogy az osztrák semlegességi
szerződéshez<BR>hasonlóan az oroszok a párizsi békeszerződést betartva,
Magyarországot is ki<BR>fogják üríteni, és azt követően visszaáll az 1949
előtti koalíciós állapot,<BR>kormányzat, melyben a „baloldali blokk”
(Kommunista, Szocdem., Parasztpárt) <BR>elég<BR>erős lesz ahhoz, hogy
megőrizzék a „szocializmus vívmányait”. Az oroszoknak<BR>azonban eszük
ágában sem volt Magyarországot kiüríteni. Nem tehették,<BR>stratégiai
okból. A párt sem mondhatott le jelenlétükről. Baden bei
<BR>Wienben<BR>már 1955 nyarán megtervezték maradásukat, amit „legalizálni”
tudtak a <BR>párizsi<BR>békeszerződéssel, annak a „fasizmus visszatérésének
veszélyével” kapcsolatos<BR>paragrafusával. Ezt bizonyítja BALJAKIN 1955
őszén tett kijelentése.<BR>Nyilvánvaló, hogy az osztrák szerződés
megkötetésekor az orosz főhadiszállás<BR>tisztjei megvitatták Ausztria
kiürítésének magyarországi
vonatkozásait.<BR><BR>
Én úgy tudom, hogy az ausztriai orosz csapatok lényegileg nem<BR>„hazamentek”,
hanem áttelepedtek Magyarországra, főleg a Dunántúlra. <BR>1955-ben.<BR>de meg
1956 eleien épületeket foglaltak le itt oroszok számára;
kaszárnyák,<BR>internátusok, szociális gondozottak, öregek menhelyeit; sőt még
börtönt is.<BR><BR>Úgy gondolom, hogy ma nincs akadálya azt megállapítani,
hogy 1955-ben hány <BR>orosz<BR>katonai szerelvény érkezett és hány hagyta el
Csapnál az országot. A <BR>Honvédelmi<BR>Minisztérium illetékesei talán
lesznek olyan „őszinték”, hogy elárulják az<BR>1955-öt követően Magyarországba
érkező orosz egységek számát és <BR>elhelyezését. Az<BR>„elhelyezés részét
képezte az ausztriai orosz csapatok hadianyagának <BR>tárolása.<BR>Ilyen célra
1955-ben lefoglalták az oroszok a gödöllői kastély gazdasági<BR>épületeit;
istállók, magtárak. A hadianyag 1989-ben még ott volt.<BR><BR>Ezek olyan
tények, tárgyi bizonyítékok, melyek igazolják, hogy az 1956
<BR>október<BR>23-i „ellen-forradalmat” az oroszok már 1955-ben megtervezték,
<BR>kirobbantották,<BR>leverték – és maradtak.<BR><BR>Ezért van az, hogy a mai
orosz államvezetőség nem hajlandó nyilatkozni 1956<BR>október 23-ról, annak
ellenére, hogy a Parlament hivatalos úton kérte ezt. <BR>A<BR>kérés
teljesítését 1991 júniusában azzal az indokolással utasították el, <BR>hogy
a<BR>történtek felelevenítése, tisztázása ártana a magyar-szovjet jó
viszonynak.<BR><BR>Ma egy kicsit már továbbmennek. Októberben beismerte
a SZU <BR>külügyminisztériumi<BR>szóvivője, hogy 1956-ban hibás volt az orosz
beavatkozás és az a nemzetközi <BR>jog<BR>megsértésével történt.
Részletes megbeszélésre azonban most sem volt <BR>hajlandó,<BR>diplomatikusan
elködösítően beszélt és a csel az volt, hogy a „változatlan
<BR>orosz<BR>álláspont ismert” és éppen ezért nem szükséges a megtörténtekről
beszélni.!<BR><BR>Forradalom, ellenforradalom, államcsíny nem lehetséges némi
lövöldözés <BR>nélkül.<BR>Különösen nem lehetett 1956 őszén Pesten, ahol a
világ közvéleményének meg<BR>kellett mutatni, hogy fasizmus, fehérterror,
antiszemitizmus van, ölik a<BR>zsidókat, a kommunistákat és ezért az oroszok
beavatkozása, maradása jogos.<BR>Fegyver azonban nem volt a polgári lakosság
kezében. 1945 óta a <BR>legszigorúbban<BR>– kezdetben akasztással –
büntették a fegyverrejtegetést. Az<BR>„ellenforradalmárok” kezébe
elhihető módon jusson fegyver. Ezért Kopácsi <BR>Sándor<BR>olyan
utasítást adott a rendőrüknek, hogy „megtámadásuk” alkalmával
minden<BR>ellenállás nélkül, azonnal adják át fegyvereiket az
„ellenforradalmároknak”.<BR>1956 október 23-án este 8 és 9 óra között a saját
szememmel láttam a Madách<BR>körúton, amint a „kék” rendőrök osztogatták a
puskákat az <BR>„ellenforradalmároknak”.<BR><BR>Ilyen vonatkozásban MALÉTER
Pál szerepe sem egészen tiszta. Maléter a <BR>katonai<BR>szolgálatra behívott
„megbízhatatlan” személyekből (paraszt-, <BR>kulákgyerekek),<BR>kiknek kezébe
fegyver nem adható, alakított munkászászlóaljak parancsnoka <BR>volt.<BR>Egy
ilyen egység a Kilián laktanyában volt. A laktanyában igen kevés
fegyver<BR>volt és az is szigorú őrizet alatt a vasajtós fegyverszobában.
Október 23-át<BR>megelőzően azonban sok fegyvert szállítottak a Kilián
laktanyába, és majdnem<BR>hogy őrizet nélkül voltak. Ezért vannak olyanok,
akik úgy vélik, hogy a <BR>Kilián<BR>laktanyában levő munkászászlóaljnak is
fel kellett lázadnia — a tervnek<BR>megfelelően -- és az „ellenforradalmárok”
oldalára állni. Meg is történt,<BR>Maléter jóváhagyásával. Tököli tárgyalása
is felvet néhány kérdést. Józan <BR>ésszel<BR>nem érthető, hogy egy, az
országa védekezését vezető, irányító <BR>hadügyminiszter<BR>az ellenség
táborába megy személyes tárgyalásra és hozzá minden előzetes<BR>biztosítás,
védelem nélkül! Időben le akart lépni, hogy a meginduló orosz<BR>támadáskor ne
kelljen intézkednie??<BR><BR>Az „ellenforradalmi” fegyveres zendülés nem
érhette meglepetésszerűen a <BR>pártot<BR>és a kormányt, mert SZŰCS Miklós
vezérkari ezredes már október 20-án <BR>parancsot<BR>kapott a honvédelmi
minisztertől, hogy szerkesszen meg egy riadótervet, és<BR>gondoskodjék
Budapest fontos objektumainak katonai védelméről, tekintettel
<BR>egy<BR>várható „ellenforradalomra”.<BR><BR><BR><BR>Október 23-án délután 5
és 6 óra között a Honvédelmi Minisztériumban<BR>tanácsadóként működő orosz
altábornagy, TYIHONOV már tudta, hogy Budapesten<BR>„ellenforradalom” van,
melynek leverésére a magyar honvédség képtelen, és <BR>ezért<BR>szovjet
csapatok beavatkozása azonnal szükséges, és anélkül, hogy előzetesen<BR>bárki
magyarral beszélt volna, felhívta ANTONOV hadseregtábornokot, a
Varsói<BR>Szerződés vezérkari fönöket és engedélyt kért tőle a székesfehérvári
<BR>gépesített<BR>hadtest Budapestre való rendelésére és az „ellenforradalmi”
erők elleni<BR>bevetésére. Antonov az engedélyt megadta!<BR><BR>Tehát
nem Hegedűs András, nem Marosán György vetette tűzbe az orosz
<BR>csapatokat,<BR>hanem Tyihonov, éspedig minden előzetes megbeszélés, kérés,
engedély nélkül.<BR><BR><BR><BR>Egy ilyen nagy horderejű, világpolitikailag is
kiható intézkedést azonban <BR>saját<BR>szakállára még egy orosz altábornagy
sem tesz, ha előzőleg nem lett <BR>megtervezve,<BR>és Tyihonov feladata csupán
az akció időpontjának meghatározása
volt.<BR><BR><BR><BR><BR><BR> Megindultak tehát a
székesfehérvári szovjet egységek páncélosai, hogy <BR>kellő<BR>időben, kellő
helyen legyenek a „forgatókönyv” szerinti bevetésre. <BR>Ismeretes,<BR>hogy
Erdélyben már október 20-án szovjet egységek indultak a magyar határ
<BR>felé.<BR><BR>Megbízható, a dolgokba, a célkitűzésekbe beavatott elvtársak,
főleg <BR>KISZ-tagok,<BR>egyetemi hallgatók, Petőfi-körösök is munkába
kezdtek. Antiszemita <BR>feliratokat<BR>firkáltak a falakra. Reakciós,
fasiszta szólamokat hangoztattak, tolták az<BR>eseményeket a beavatkozás
jogosságát igazoló „ellenforradalom” felé. A <BR>kormány<BR>majd naponkénti
átalakítása is azt volt hivatva bizonyítani, hogy <BR>„jobboldali”<BR>erők a
hatalom megszerzésére törekszenek. Nagy Imre és Kádár szerepe
nem<BR>tisztázott. Minden valószínűség szerint összejátszottak kezdettől
a<BR>pártvezetőséggel és az oroszokkal, hiszen mindkettőjüknek egzisztenciális
<BR>érdeke<BR>volt, hogy a párt, a rendszer uralmát biztosító orosz megszállás
ne szűnjön <BR>meg.<BR>Szerepüket nem minden meggondolás nélkül kapták a
„rendezőktől”. Egyrészt<BR>alkalmasak voltak a tömegek megtévesztésére,
félrevezetésére, vagyis arra, <BR>hogy<BR>a párt „reformkommunistái” is a
Rákosi-klikk, az oroszok ellen fordul, <BR>másrészt<BR>az „el-lenforradalom”
leverése után felelőssé lehetett tenni őket, és így<BR>leszámolni a régi
ellenfelekkel, hiszen „ellenforradalmi magatartásuk”<BR>bebizonyította, hogy
korábbi megítélésük, elítélésük nem volt <BR>megalapozatlan.<BR>Nagy Imre
sorsa beteljesült. Kádárt megmentette Münnich, aki mint
<BR>KGB-generális,<BR>az államcsíny egyik felügyelője és irányítója volt.
Kádár ugyanis Nagy <BR>Imréhez<BR>hasonlóan a jugoszláv követségre akart
menekülni, de Münnich — akarata <BR>ellenére<BR>— a szovjet követségre vitte,
mert őt találták alkalmasnak a történések<BR>továbbvitelére.<BR><BR><BR><BR>--
<BR><BR>Üdvrivalgással:<BR>KEA.<BR>_______________________________________________<BR>Grem
mailing list<BR><A target=_blank>Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</A><BR><A
href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem" rel=noreferrer
target=_blank>http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</A>
<BR><BR><BR>-- <BR>Ezt az e-mailt átvizsgálta az Avast AntiVirus
szoftver.<BR><A href="http://www.avast.com" rel=noreferrer
target=_blank>www.avast.com</A><BR><BR>_______________________________________________<BR>Grem
mailing list<BR><A target=_blank>Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</A><BR><A
href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem" rel=noreferrer
target=_blank>http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</A><BR></BLOCKQUOTE></DIV>
<P>
<HR>
_______________________________________________<BR>Grem mailing
list<BR>Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu<BR>http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem<BR></DIV></DIV></DIV><div id="DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br /><table style="border-top: 1px solid #D3D4DE;"><tr><td style="width: 55px; padding-top: 13px;"><a href="https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient" target="_blank"><img src="https://s-install.avcdn.net/ipm/preview/icons/icon-envelope-tick-round-orange-animated-no-repeat-v1.gif
" alt="" width="46" height="29" style="width: 46px; height: 29px;"/></a></td><td style="width: 470px; padding-top: 12px; color: #41424e; font-size: 13px; font-family: Arial, Helvetica, sans-serif; line-height: 18px;">Vírusmentes.<a href="https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient" target="_blank" style="color: #4453ea;">www.avast.com</a></td></tr></table><a href="#DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2" width="1" height="1"> </a></div></BODY></HTML>