<div dir="ltr">
<div class="gmail-cikkcim">
<h1 class="gmail-node-title">
<span>„Egy édesanya mindennapjaiban nagyon sok harc van, és nagyon sok
művészet is” – Anyák kiégésének megelőzésében segít a FeSzülőkből
RugAnyók tréning</span>
</h1>
</div>
<div class="gmail-col">
<div class="gmail-field gmail-field--name-field-author gmail-field--type-entity-reference gmail-field--label-hidden gmail-field--items">
<div class="gmail-field--item"><a href="https://kepmas.hu/hu/schuster-barbara" hreflang="hu" target="_blank">Schuster Barbara</a></div>
</div>
<div class="gmail-created">2023. 06. 06.</div><div class="gmail-created"><a href="https://kepmas.hu/hu/nagycsalados-harcmuveszet-trening-anyaknak-kieges-ellen-joo-bernadett-feszulokbol-ruganyok?utm_source=52968-H%C3%ADrlev%C3%A9l%20lista%20%28K%C3%A9pm%C3%A1s%29&utm_campaign=1098390-H%C3%ADrlev%C3%A9l%2006.20.%20&utm_medium=17665-email&utm_content=H%C3%ADrlev%C3%A9l%2006.20">https://kepmas.hu/hu/nagycsalados-harcmuveszet-trening-anyaknak-kieges-ellen-joo-bernadett-feszulokbol-ruganyok?utm_source=52968-H%C3%ADrlev%C3%A9l%20lista%20%28K%C3%A9pm%C3%A1s%29&utm_campaign=1098390-H%C3%ADrlev%C3%A9l%2006.20.%20&utm_medium=17665-email&utm_content=H%C3%ADrlev%C3%A9l%2006.20</a>.</div>
</div>
<div class="gmail-col gmail-d-flex gmail-justify-content-end">
<span class="gmail-a2a_kit gmail-a2a_kit_size_30 gmail-addtoany_list" style="line-height:30px"><a class="gmail-a2a_button_copy_link" target="_blank" rel="nofollow noopener" href="https://kepmas.hu/#copy_link"><span class="gmail-a2a_svg gmail-a2a_s__default gmail-a2a_s_link" style="background-color:rgb(1,102,255);width:30px;line-height:30px;height:30px;background-size:30px;border-radius:4px"></span></a></span></div><span class="gmail-a2a_kit gmail-a2a_kit_size_30 gmail-addtoany_list" style="line-height:30px"><a class="gmail-a2a_button_copy_link" target="_blank" rel="nofollow noopener" href="https://kepmas.hu/#copy_link"><span class="gmail-a2a_label"></span></a></span><strong>Mitől
vagyunk boldogok, és mitől lehetünk boldogabbak? Mit tehetnek az
édesanyák a maguk és családjuk boldogságáért? Egy ötgyermekes édesanya, <em>Joó Bernadett</em>
– eredeti végzettségét tekintve közgazdász, emellett mentálhigiénés és
szervezetfejlesztési szakember – társaival Nagycsaládos harcművészet
néven mentálhigiénés és készségfejlesztő műhelyt alapított, és
tréningeket tart édesanyáknak. </strong><div><div class="gmail-field gmail-field--name-field-lead gmail-field--type-text-long gmail-field--label-hidden gmail-field--item">
</div>
<div class="gmail-field gmail-field--name-field-highlighted-image gmail-field--type-entity-reference gmail-field--label-hidden gmail-field--item">
<div class="gmail-media-content">
<div class="gmail-field gmail-field--name-field-media-image gmail-field--type-image gmail-field--label-hidden gmail-field--item"> <img src="https://kepmas.hu/sites/default/files/styles/article/public/media/image/2023/06/06/nagycsalados_harcmuveszet.jpg?h=f2b2e2bf&itok=aUHn_QMK" alt="a Nagycsaládos harcművészet program megálmodója, Joó Bernadett" class="gmail-img-responsive" style="margin-right: 0px;" width="496" height="330">
</div>
<div class="gmail-field gmail-field--name-field-caption-long gmail-field--type-text-long gmail-field--label-hidden gmail-field--item"><p>A Nagycsaládos harcművészet mentálhigiénés és készségfejlesztő műhely megálmodója, Joó Bernadett – Fotó: Páczai Tamás</p>
</div>
</div>
</div>
<div class="gmail-form-group">
</div>
<div class="gmail-field gmail-field--name-field-body gmail-field--type-entity-reference-revisions gmail-field--label-hidden gmail-field--items">
<div class="gmail-field--item"> <div class="gmail-paragraph gmail-paragraph--12998 gmail-paragraph--type--text gmail-paragraph--view-mode--default">
<div class="gmail-field gmail-field--name-field-body gmail-field--type-text-with-summary gmail-field--label-hidden gmail-field--item"><p style="margin-bottom:3px"><strong>– Mi a kezdeményezés lényege, honnan indult?</strong></p>
<p>– Öt éve veszek részt a Pronon Alapítvány munkájában, ahol elsősorban
civil szervezeteknek, egyházaknak, oktatási intézményeknek tartunk
tréningeket, és itt merült fel az ötlet, hogy mivel a család is egy
szervezet, ez a fajta tudás igencsak ráfér az édesanyákra is. Mi, akik
trénerként benne vagyunk a Nagycsaládos Harcművészetben, mindannyian
nagycsaládos édesanyák vagyunk, és mindenki elvégezte a Semmelweis
Egyetem mentálhigiénés és szervezetfejlesztési szakirányú
továbbképzését. Jelenleg a <em>FeSzülőkből RugAnyók</em> elnevezésű tréninget tartjuk vezetőtársammal, <em>Forián-Szabó Kingá</em>val. A boldogságkereséssel szoros kapcsolatban van az, amit próbálunk bevinni az anyukák életébe.</p>
<p><strong>– Miért Nagycsaládos Harcművészet lett a neve?</strong></p>
<p>– A családos életformában, egy édesanya mindennapjaiban nagyon sok
harc van, és nagyon sok művészet is. Az igazi kihívás az, hogyan tudjuk
ezt kiegyensúlyozni. Sok minden múlik egy édesanyán, azon, ő hogy van a
családban, mert az továbbterjed, hat a gyerekekre, a környezetre.</p>
<blockquote>
<p>Az édesanyák a kisgyerekes életforma miatt sokszor arra vannak
kondicionálva, hogy a saját igényeikről, saját szükségleteikről
lemondjanak, sőt sokszor eszükbe sem jut, hogy van nekik ilyen.</p>
</blockquote>
<p>Ezt lehet csinálni egy darabig, de egy idő után a családban is
megjelenhet a kiégés. Bele lehet fásulni a mókuskerékbe, elveszhet a
csillogás a szemünkből. Csupa olyan dologról beszélünk a tréningen, ami a
mi saját életünkben is fontos, amit saját magunkon is felismerünk.
Mindezt úgy, hogy azt gondoljuk, mindenki a saját életének a legjobb
szakértője. Impulzusokat, kereteket adunk, de mindenki a saját
helyzetével dolgozik, és tud abban megoldásokat találni. Szerintem nem
az adja a legtöbbet az anyukáknak, hogy mi nagyon okosakat mondunk,
hanem az, hogy együtt vannak, és egymástól is tanulnak.</p>
<p><strong>– Milyen az, amikor valaki FeSzülőből RugAnyó lesz?</strong></p>
<p>– Ez két olyan véglet, amibe én magamat sem tudom konstans módon
besorolni. Inkább a tudatosítás a lényeg: hogy észrevegyem, mikor vagyok
befeszülve, és azt is felismerjem, van út arrafelé, hogy egy kicsit
rugalmasabb legyek. A reziliencia divatos szó manapság: alkalmazkodás a
gyorsan változó dolgokhoz. A mostani világunk – benne a járvány, az
online oktatás, a háború, a szénszünet – arra mutat, hogy ezt a
képességet fejleszteni kell magunkban. Ebben a – rezilienciát igénylő –
helyzetben összetartani egy családot, nagy kihívás.</p>
<p><strong>– Említetted a saját magunk felé támasztott és a környezettől érkező elvárásokat. Te hogy állsz az előbbiekkel?</strong></p>
<p>– Szerintem sokszor szorítjuk a saját torkunkhoz a kést. Azt
gondoljuk, így kell meg úgy kell valamit csinálni. Tudod, mennyit
takarítottam, mielőtt jöttél? Régen ezt úgy csináltam, hogy bele is
lovaltam magam, és közben megalapozottnak és teljesen indokoltnak
találtam, hogy sárkányként viselkedem ilyenkor, ha vendég jön. Egy idő
után rájöttem arra, hogy én is annak a képnek akarok megfelelni, ami sok
nő fejében él: szuperjónak kell lennie a gyerekeimnek, a
párkapcsolatomnak, a baráti kapcsolataimnak, a háztartásomnak, a
kertemnek. Mellé szakmailag is fejlődnöm kéne, és mindezt úgy, hogy az
látszódjon rajtam, ez nagyon könnyű. Amikor sikerült közel kerülnöm
valakihez, az mindig olyankor történt, amikor megmutattam: nálam sincs
minden rendben, és ezt lehet szó szerint is, meg szimbolikusan is
érteni. Ehhez lehet kapcsolódni, nem a tökéletesnek mutatott élethez.</p>
<p><strong>– Önismereti fejlődés, amíg az ember elengedi a képet, hogy valamilyennek kellene lennie?</strong></p>
<p>– Igen. Nekem az például nagy lépés volt, amikor rájöttem és
beismertem, hogy az én reakcióm, az, hogy milyen érzelmi magaslaton élem
meg ezt a rendrakásra való rágörcsölést, nem indokolt. Az érzelmi
reakció nagyságából lehetett következtetni, hogy itt nem feltétlenül a
rendről van szó, hanem arról, milyen képet szeretnék mutatni magamról,
és ahhoz mennyire ragaszkodom, vagy el tudom-e engedni.</p>
<p><strong>– A rugalmasság viszont nem jelenti azt, hogy mindig én változzak…</strong></p>
<p>– Nem oda kell eljutni, hogy mindig én változzak meg, és nekem semmi
igényem ne legyen. Az a cél, hogy tudjunk úgy egymás mellett, egymással
élni, hogy ezek az igények, ezek az értékek, dolgok elférjenek. Az olyan
családokban, ahol nincs önismereti út – ami nélkül simán végig lehet
élni egy életet –, ott játszmák vannak, elhallgatások, függőségek. Talán
akkor teszünk kevesebb terhet a következő generációra, ha ebben
próbálunk előrelépni, megküzdünk a démonainkkal, és nem adjuk tovább
őket.</p>
<p><strong>– Öt gyermeked van, huszonkét évestől hétévesig. Úgy sejtem,
hogy a házasságoddal és a gyerekeiddel kapcsolatos tapasztalataidat is
beviszed a segítői munkádba.</strong></p>
<p>– Igen, abszolút. Ezekből táplálkozik, így lehet hiteles. A férjemmel
például időnként csinálunk egy lelkigyakorlatot házaspároknak
Házastuning néven, amelynek az ötlete úgy született meg, hogy leültünk a
férjemmel, és elkezdtünk azon gondolkodni, mi hogyan szoktunk
veszekedni. Azt gondolom, a résztvevő házaspárok részben a mi példáink
miatt is tudnak megnyílni egymás felé.</p>
<p><strong>– Milyen együtt dolgozni ebben a férjeddel, aki a teljesen civil foglalkozása mellett egyébként lelkigondozó, hittanár is?</strong></p>
<p>– Nekünk ad, hogy vannak közös dolgaink, gazdagítja a házasságunkat.
Nekem a legjobb barátom a férjem, és mindkettőnknek nagyon fontos, hogy
sokat beszélgessünk, legyenek közös ügyeink. Itt is az egyensúly a
lényeg. A harc és a művészet, a barátság és a házastársi kapcsolat, az
egész életünk egy egyensúlyozás. Nekem valahogy ez a boldogság. Nemcsak
azt megtalálni, amiben egyek vagyunk, hanem azt is, amiben különbözünk.</p>
<p><strong>– És ha ez nem sikerül, akkor időnként te is közel kerülsz a kiégéshez?</strong></p>
<p>– Engem folyamatosan megcsap a szele. Sokszor érzem azt, hogy küzdök a
mindennapokkal, azzal, hogy láthatatlan munkát végzek, mókuskerékben
vagyok, nem feltétlenül kapok rögtön visszajelzést. Ezek mind
veszélyeztető tényezők.</p>
<blockquote>
<p>A WHO is leírta már, hogy a kiégés egy betegség.</p>
</blockquote>
<p>Nagyon fontos, hogy ennek tudatában legyünk, és annak is, hogy tudunk
tenni ellene: valahogy értelmet és célt találni a mindennapokban, és
átkeretezni a dolgainkat. Sokszor érezzük, hogy a minket ért inger és az
arra adott válasz között nincs semmi. Ki vagyunk szolgáltatva a
körülményeknek, annak, ami történik velünk. <em>Viktor Frankl</em> írja
le a könyvében, hogy a koncentrációs tábort is azok élték túl, akik az
inger és a válasz között megtalálták azt a rést, ami a saját
szabadságuk. Ez lehet a saját hozzáállásunk, átkeretezés, egy gondolati
mozdulat, egy rés, amibe érdemes belenézni. Megnézni, miben áll a
szabadságod. Szerintem az ég ki, aki azt gondolja, nincs ilyenje. És
olyan könnyű ezt gondolni! Mert a mókuskerék, a mindennapos lefárasztó
dolgok ebbe az irányba tolnak. Amikor úgy érzem, hogy nem a kiégés felé
tartok, hanem el onnan, az azért van, mert észreveszem ezt a
szabadságomat. Észreveszem, hogy vannak eszközeim, még ha csak a
gondolatom is az. Az egzisztenciális kérdésekre adott válaszok – mi
értelme az életemnek, milyen céljaim vannak, mit tartok fontosnak? –
szintén jó kis biztosítékok kiégés ellen.</p>
<p><strong>– A te családod milyen? Mit látsz a gyerekeken, mit adtál vagy adsz át?</strong></p>
<p>– Azt látom, hogy a gyerekeim egészen kiegyensúlyozottak. És ez nagy
megelégedéssel tölt el. Hogy egész jól vannak. Nagyon jó látni, hogy
milyen nagyszerű emberek! Alig merem kimondani, de ha arra gondolok,
hogy ehhez közöm van, az egészen közel van az élet értelméhez.</p>
<p><strong>– A különböző szerepeid – anya, feleség, nő és a többi – hogy férnek meg egymás mellett?</strong></p>
<blockquote>
<p>– Ha könnyűnek látod a másik ember sokféle szerepét, akkor nem vagy elég közel hozzá.</p>
</blockquote>
<p>Van ennek egy nehézsége ugyanis, súlyozni kell ezeket a szerepeket.
Ha majd öreg leszek, és visszanézve azt tudom mondani, hogy volt egy jó
házasságom, akkor leszek a legbüszkébb. A második legfontosabb az, hogy
lássam: a gyerekeim jól vannak. És a többi dolognak is van jelentősége,
például hogy oda tudtam állni egy jó ügy mellé.</p>
<p><strong>– Az ENSZ minden évben közzétesz egy jelentést, amely arról
szól, mely országok lakói vallják magukat a legboldogabbnak. A 2019-ben
készült jelentés szerint van néhány olyan szegény ország, amely sok
problémával néz szembe, és ahol magas az erőszakos bűncselekmények
száma, de mégis bekerült a legboldogabb államok közé. Korábbi spanyol
gyarmatokról van szó, amelyek ebből adódóan túlnyomóan vallásos országok
is. Nálad a hit hogyan segíti a boldogságot?</strong></p>
<p>– Az istenhit olyan, mint az önismeret: folyamatos fejlődésben van,
nem egy konstans valami. Van köze a boldogsághoz is, de a küzdelemhez
is. Nagyon sokat adott a hitem, amikor a gyerekek kicsik voltak,
segített az, hogy bele lehet simulni az egyház rendjébe, a
szertartásokba. Aztán amikor három hónapig feküdtem egy gerincbetegség
miatt néhány éve, nagy fájdalmaim voltak, majd megműtöttek, akkor nagyot
küzdöttem az Istennel. Az kérdeztem: <em>„Istenem, te most ezt akarod, vagy hagyod?”</em>
Aztán rájöttem, hogy rossz a kérdésfeltevés, hogy probléma van az
istenképemmel, mert milyen Isten az, akitől ezt kérdezem. A szenvedést
nehéz hova tenni az istenhiten belül is, de arra rájöttem, hogy ha már
kész válaszaim nincsenek, legalább hamis válaszaim sincsenek. A betegség
tisztítótűz volt, leégetett rólam egy csomó hamis képet. A boldogsághoz
ez ott kapcsolódik, hogy minden, ami az igazabb felé visz, az
boldogabbá tesz. Nincs készen még az én hitem, de erre indultam, ezt a
ráhagyatkozást próbálgatom. Nem biztos, hogy mindenre van válasz, és ez
félelmetes. Kérdés, hogy ennek a feszültségében meg tudunk-e maradni. Az
úton levés az izgalmas. Sok mindenkinek irigylem a hitét, akié
érettebb, árnyaltabb talán. A férjem hitét nagyon bírom. Benne van
valami olyan öröm, olyan derű, amely mindenen átvisz.</p></div></div></div></div></div>
</div>