<div dir="ltr"><div class="gmail_quote"><div><br></div><div>
<div dir="ltr"><div dir="ltr"><div>Itt a nyomtatott változat:</div><div><br></div><div>
<p><i></i></p><p><b>Tisztelt Köztársasági Elnök Asszony, Tisztelt Miniszterelnök Úr,</b></p><p><b>A
 Kormányzat és a Diplomáciai Testület mélyen tisztelt Tagjai, A 
társadalmi élet kiváló Vezetői és Képviselői, Tisztelt Hölgyeim és 
Uraim!</b></p><p>Szívből üdvözlöm Önöket, és köszönöm Elnök asszony
 köszöntését, kedves és mélyértelmű szavait. A politika a városból, a 
poliszból, az együttélés, a jogok garantálása és a kötelességek 
tiszteletben tartása iránti kézzelfogható szenvedélyből születik. Kevés 
olyan város van, ami segíti a gondolkodásunkat erről, mint ahogy 
Budapest, amely nemcsak méltóságteljes és életerős főváros, hanem a 
történelemnek is központi helye: évszázadok jelentős fordulópontjainak 
tanúja, a jelen és a jövő főszereplője. Itt, ahogy egyik nagy költőtök 
írta: „A Dunának, mely múlt, jelen s jövendő, egymást ölelik lágy 
hullámai” (József Attila: A Dunánál). Ezért szeretnék néhány gondolatot 
megosztani, Budapestet mint a történelem, a hidak és a szentek városát 
szemlélve.</p><p>1. A történelem városa. Ez a főváros ősi eredetű, amit a
 kelta és római kori maradványok is bizonyítanak. Pompája azonban a 
modern korba kalauzol, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia egyik fővárosa
 volt, abban a békeidőben, amelyet belle époque-nak neveznek, és amely a
 monarchia létrejöttének éveitől egészen az első világháborúig tartott. A
 béke mellett a város fájdalmas konfliktusokat élt meg: nemcsak 
réges-régi megszállásokat, hanem a múlt században a náci és a kommunista
 diktatúra alatti erőszakot és elnyomást – hogyan is lehetne 1956-ot 
elfelejteni? A második világháború idején pedig a lakosság tízezreinek 
deportálását, a megmaradt zsidó származású lakosság gettóba zárását és a
 rengeteg vérengzést. Ekkoriban sok igaz ember élt itt – ehelyütt 
gondolok például Angelo Rotta nunciusra –, lenyűgöző volt a kitartásuk 
és nagy az újjáépítés melletti elkötelezettségük, így Budapest ma az 
egyik olyan európai város, ami nagy számú zsidó lakossággal bír, egy 
olyan ország központja, amely ismeri a szabadság értékét és amely miután
 a diktatúrákért magas árat fizetett, küldetésként magában hordozza a 
demokrácia kincsének és a béke álmának őrzését.</p><p>Ennek kapcsán szeretnék Budapest 
alapítására utalni, amelyről ebben az évben ünnepélyesen emlékeznek meg.
 Ez ténylegesen 150 évvel ezelőtt, 1873-ban történt három város, a Duna 
nyugati partján fekvő Buda és Óbuda, valamint a túlparton fekvő Pest 
egyesítésével. A kontinens szívében fekvő nagy főváros születése Európa 
közös útját idézi fel, ahol Magyarország is otthonra lelt. A háború 
utáni időszakban Európa az Egyesült Nemzetek Szervezetével a közösen 
kitűzött célban azt a nagy reményt képviselte, hogy a nemzetek közötti 
szorosabb kötelékek megakadályozzák a további konfliktusokat. Sajnos nem
 így történt. Abban a világban azonban, amelyben élünk, a közösségi 
politika és a multilateralizmus iránti szenvedély mintha már a múlté 
lenne: úgy látszik, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő 
kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat
 maguknak. Általánosságban elmondható, hogy a nemzetek közötti békés és 
stabil közösség felépítése iránti lelkesedés mintha eltűnt volna az 
emberek fejéből, miközben új mozgástereket jelöltek ki, megjelentek az 
ellentétek, fellángolt a nacionalizmus és az ítélkezés, a kommunikáció 
hangneme pedig elmérgesedett. Nemzetközi szinten úgy tűnik, hogy a 
politika a problémák megoldása helyett inkább az indulatokat szítja, 
megfeledkezve a háború borzalmai után elért érettségről, visszafejlődve 
egyfajta háborús infantilizmusba. A béke azonban soha nem a stratégiai 
érdekek követéséből fog fakadni, hanem olyan politikából, amely képes az
 egészet, mindenki érdekeit szem előtt tartani: odafigyelve az 
emberekre, a szegényekre és a jövőre; nem csupán a jelen hatalmára, 
nyereségére és lehetőségeire.</p><img src="https://katolikus.ma/wp-content/uploads/2023/04/Ferenc-papa-beszede-Budapesten-2-1024x682.jpg.webp" alt="" style="margin-right: 0px;" class="gmail-CToWUd" width="192" height="128">Fotó: Daniel Ibañez/CNA<p>Ebben
 a történelmi helyzetben Európa szerepe alapvető jelentőségű. Mivel 
történelmének köszönhetően az emberiség közös emlékezetét képviseli, 
arra hivatott, hogy betöltse az ennek megfelelő hivatást: gyűjtse egybe 
az elszakadtakat, fogadja be a népeket és senkit se tartson meg örökre 
ellenségének. Ezért elengedhetetlen, hogy újra felfedezzük az európai 
lelket: az alapító atyák lelkesedését és álmát, olyan államférfiakét, 
akik tudtak a saját korukon, a nemzeti határokon és a közvetlen 
szükségleteken túlra tekinteni és olyan diplomáciát kialakítani, amely 
képes volt egységet alkotni ahelyett, hogy a szakadékokat szélesítette 
volna. Arra gondolok, amikor De Gasperi egy kerekasztal-beszélgetésen, 
amelyen Schuman és Adenauer is részt vett, azt mondta: „Önmagáért, és 
nem másokkal szemben fogalmazzuk meg az egységes Európát… az egységért 
dolgozunk, nem pedig a megosztottságért” (Hozzászólás az Európai 
Kerekasztal ülésén, Róma 1953. október 13.). És Schuman szavait idézve 
ugyanerről: „Az, amivel egy jól szervezett és életteli Európa hozzá tud 
járulni a civilizációhoz, elengedhetetlenül szükséges a békés 
kapcsolatok fenntartásához, mert – emlékezetes szavak! – a világbékét 
csak úgy lehet megőrizni, ha az azt fenyegető veszélyekkel arányban álló
 kreatív erőfeszítéseket teszünk” (Schuman-nyilatkozat, 1950. május 9.).
 Korunk történelmi időszakában számtalan veszély leselkedik ránk, de 
felteszem a kérdést – gondolva a meggyötört Ukrajnára is –: vajon hol 
vannak a békét szolgáló kreatív erőfeszítések?</p><p>2. Budapest a hidak
 városa. Fentről szemlélve a „Duna gyöngyszeme” éppen a hídjainak 
köszönhetően mutatja meg különlegességét, amelyek összekötik a város 
részeit, harmóniát teremtve a város és a nagy folyó karaktere között. Ez
 a környezettel való harmónia elismerést kelt bennem ennek az országnak 
az elkötelezett ökológiai gondossága iránt. A különböző valóságokat 
összekötő hidak azonban azt is sugallják, hogy el kellene gondolkodnunk 
az egység fontosságán, amely nem egyformaságot jelent. Budapesten ezt 
mutatja a több mint húsz kerület figyelemre méltó sokfélesége. Még a 
huszonhét nemzetet tömörítő Európa számára is, amely a népek közötti 
hidakra épül, szükséges mindegyikük hozzájárulása anélkül, hogy ez 
bármelyikük egyediségét csorbítaná. Ebben a tekintetben az egyik alapító
 atya jósolta meg: „Európa létezni fog, és semmi sem fog elveszni abból,
 ami az egyes nemzetek dicsőségét és boldogságát jelenti. Éppen egy 
nagyobb társadalomban, egy erősebb harmóniában tud az egyén 
érvényesülni” (a fent idézett hozzászólásból). Erre a harmóniára van 
szükségünk: egy olyan egészre, amely nem nyomja agyon a részeket, és 
olyan részekre, amelyek jól illeszkednek az egészbe, de megőrzik saját 
identitásukat. Jelzésértékűek ebben a tekintetben a magyar Alaptörvény 
megfogalmazásai: „Valljuk, hogy az egyéni szabadság csak másokkal 
együttműködve bontakozhat ki”, illetve: „Hisszük, hogy nemzeti kultúránk
 gazdag hozzájárulás az európai egység sokszínűségéhez.”</p><p>Tehát egy
 olyan Európára gondolok, amely nem válik a részeinek túszává és az 
önmagára hivatkozó populizmus áldozatává, de nem is válik cseppfolyós, 
sőt gáznemű dologgá, egyfajta absztrakt szupranacionalizmus 
képviselőjévé, amely nem vesz tudomást a népek életéről. Ez az 
„ideológiai gyarmatosítás” alantas útja, amely eltünteti a különbségeket
 – mint az úgynevezett gender-kultúra esetében – vagy a szabadság 
beszűkített fogalmait helyezi az élet valósága elé, például vívmányként 
dicsekedve az értelmetlen „abortuszhoz való joggal”, ami mindig tragikus
 vereséget jelent. Ehelyett milyen csodálatos, ha egy személy- és 
emberközpontú Európát építünk, ahol hatékony születés- és családpolitika
 működik, mint amilyet ebben az országban oly gondosan művelnek, ahol a 
különböző nemzetek egy családot alkotnak, amelyben mindegyikük 
növekedését és egyediségét ápolják. Vannak olyan országok Európában, 
ahol az átlagéletkor 46-48 év. Budapest leghíresebb hídja, a Lánchíd 
segít abban, hogy egy ilyen Európát képzeljünk el, egy sok különböző 
láncszemből állót, amelyek az összetartozásban találják meg 
szilárdságukat. Ebben segítségünkre van a keresztény hit, és 
Magyarország „hídépítő” lehet, kihasználva sajátos ökumenikus jellegét: 
itt különböző felekezetek élnek egymás mellett, ellentétek nélkül – 
emlékszem az összejövetelre, melyen együtt voltam velük másfél évvel 
ezelőtt –, tisztelettudóan, építő szellemben együttműködve. Lélekben és a
 szívemben a pannonhalmi apátság, az ország egyik nagy lelki emlékműve 
felé fordulok, az imádság helye és a testvériség hídja felé.</p><img src="https://katolikus.ma/wp-content/uploads/2023/04/Ferenc-papa-beszede-Budapesten-3-1024x684.jpg.webp" alt="" style="margin-right: 0px;" class="gmail-CToWUd" width="481" height="321">Fotó: Daniel Ibañez/CNA<p>3.
 Ez elvezet az utolsó szemponthoz: Budapest a szentek városa – az Elnök 
Asszony Szent Erzsébetről beszélt –, ahogyan ezt ebben a teremben ez az 
új festmény is sugallja. Nem tudunk nem gondolni Szent Istvánra, 
Magyarország első királyára, aki akkor élt, amikor Európában a 
keresztények teljes közösségben éltek; szobra a Budai Várban védelmezően
 a város fölé magasodik, a főváros szívében álló, neki szentelt bazilika
 pedig az esztergomi bazilikával együtt az ország legimpozánsabb egyházi
 épülete. A magyar történelem tehát életszentséggel fémjelezve 
született, és nemcsak egy király, hanem egy egész királyi család, az 
uralkodó, hitvese, Boldog Gizella és fia, Szent Imre szentsége által. 
Szent Imre intelmeket kapott atyjától, amelyek egyfajta végrendeletet 
jelentenek a magyar nép számára. Ma megígérték nekem, hogy kapok majd 
egy példányt belőle, várom is! Néhány nagyon aktuális sort találhatunk 
benne: „Arra kérlek, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre 
támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a 
főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy 
kegyes, hanem az idegenekhez is.” Szent Istvánt az őszinte keresztény 
szellem vezeti, amikor ezt írja: „A szeretet gyakorlása vezet el a 
legfőbb boldogsághoz”, és a gondolatot ezzel zárja: „Légy szelíd, hogy 
sohase harcolj az igazság ellen” (Intelmek, X). Ily módon 
elválaszthatatlanul összekapcsolja az igazságot és a szelídséget. Ez a 
hit nagy tanítása: a keresztény értékekről nem lehet mereven és 
bezárkózva tanúságot tenni, mert Krisztus igazsága a szelídséget és a 
kedvességet jelenti a Boldogságok szellemében. Innen fakad az a magyar 
népi jóság, amely a köznyelv bizonyos kifejezéseiben is megnyilvánul, 
mint például: „jónak lenni jó”, és „jobb adni, mint kapni”.</p><p>Ez 
nemcsak a szilárd identitás gazdagságáról árulkodik, hanem a mások 
iránti nyitottság szükségességéről is, amint azt az Alaptörvény is 
elismeri, amikor kimondja: „Tiszteljük más népek szabadságát és 
kultúráját, együttműködésre törekszünk a világ minden nemzetével.” És 
megerősíti: „A Magyarországon élő nemzetiségeket és népcsoportokat a 
magyar nemzet részének tekintjük”, valamint elkötelezi magát a 
nemzetiségek és népcsoportok nyelvhasználata és saját kultúrájuk ápolása
 és védelme mellett. Ez valóban evangéliumi perspektíva és ellensúlyozza
 azt a bizonyos – olykor a saját hagyományok, sőt, a hit nevében 
megindokolt – tendenciát, hogy az ember bezárkózik önmagába.</p><p>Az 
Alaptörvény néhány határozottan keresztény szellemiségű szóval azt is 
kimondja: „Valljuk az elesettek és a szegények megsegítésének 
kötelességét.” Ez a magyar életszentség történetének folytatására utal, 
amelyről a főváros számos kultuszhelye beszél: az első királytól, aki 
lefektette az egymás mellett élés alapjait, eljutunk egy hercegnőig, aki
 ezt az építményt további méltóságra emelte. Ő Szent Erzsébet, akinek 
tanúságtétele minden földre eljutott. Hazátok e leánya huszonnégy éves 
korában halt meg, lemondva minden vagyonáról és mindenét szétosztva a 
szegények között. Az általa épített kórházban a legvégsőkig a betegek 
ápolásának szentelte magát: ő az evangélium fénylő drágaköve.</p><p>Tisztelt
 Vezetők, szeretnék köszönetet mondani Önöknek az ezen értékek által 
inspirált karitatív és oktatási intézmények támogatásáért, amelyekben a 
helyi katolikus közösség munkálkodik, valamint a világban, különösen is a
 Szíriában és Libanonban élő, sok megpróbáltatásnak kitett 
keresztényeknek nyújtott konkrét segítségért. Az állam és az egyház 
közötti termékeny együttműködés gyümölcsöző, azonban meg kell őriznie a 
megfelelő határokat, hogy ilyen is maradjon. Fontos, hogy minden 
keresztény emlékezzen erre, az evangéliumot tartsa viszonyítási pontnak,
 ragaszkodjon a szabad és felszabadító jézusi döntésekhez és ne 
köteleződjön el a hatalom sajátos logikája mellett. Ebből a szempontból 
jó az egészséges szekularizáció, ami nem azonos a széles körben 
elterjedt, minden szakrális szempontra allergiás és önmagát a profit 
oltárán feláldozó szekularizációval. Azok, akik kereszténynek vallják 
magukat, a hitvallókkal együtt elsősorban arra kaptak meghívást, hogy 
tanúságot tegyenek és együtt járjanak mindenkivel, ápolva az evangélium 
által ihletett humanizmust, amely két alapvető forrásból fakad: magunkra
 mint az Atya szeretett gyermekeire tekinteni és mindenkit testvérként 
szeretni.</p><div><a href="https://katolikus.ma/tamogatas" target="_blank">
</a></div><p>Ebben az értelemben Szent István a 
testvériség csodálatos szavait bízta fiára, mondván, „ékesíti az 
országot” az, aki eltérő nyelvvel és szokásokkal érkezik oda. „Mert – 
írta – az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva 
megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad 
és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem 
másutt lakjanak” (Intelmek, VI). Ez a téma, a befogadás, ami napjainkban
 sok vitára ad okot, minden bizonnyal összetett. Azonban azok számára, 
akik keresztények, az alapvető viszonyulás nem lehet más, mint amit 
Szent István hátrahagyott, ezt tanulva Jézustól, aki azonosította magát a
 befogadandó idegennel (vö. Mt 25,35). Krisztusra gondolva, aki jelen 
van a konfliktusok, a szegénység és az éghajlatváltozás elől menekülő, 
kétségbeesett testvéreink sokaságában, kell a problémával foglalkoznunk 
kifogások és halogatás nélkül. Ez egy olyan kérdés, amellyel együtt, 
közösen kell szembenéznünk, azért is, mert ott, ahol élünk, a hatásai 
előbb vagy utóbb mindenkit érinteni fognak. Ezért sürgető, hogy mint 
Európa, biztonságos és törvényes utakon, közös eljárásmódokon dolgozzunk
 egy olyan sorsfordító kihívással szemben, amelyet nem lehet 
elutasítással megfékezni, hanem csak elfogadni, hogy olyan jövőt 
teremthessünk, amely ha nem közös jövőnk lesz, akkor nem lesz. Ez pedig 
azokat hívja az élre, akik Jézust követik és az evangéliumi tanúk 
példáját akarják utánozni.</p><p>Nem lehet felsorolni Pannonia Sacra 
valamennyi nagy hitvallóját, de szeretném legalább Szent Lászlót és 
Szent Margitot megemlíteni, továbbá utalnék a múlt század néhány 
nagyszerű alakjára, mint Mindszenty Józsefre, Boldog Apor Vilmos és 
Boldog Meszlényi Zoltán vértanú püspökökre, valamint Boldog 
Batthyány-Strattmann Lászlóra. Ők, megannyi különböző hitvallású igaz 
emberrel együtt, Hazátok atyái és anyái. Rájuk szeretném bízni ennek a 
számomra oly kedves országnak a jövőjét. És miközben megköszönöm, hogy 
meghallgattátok, amit el akartam mondani – köszönöm türelmeteket! –, 
szeretnélek biztosítani benneteket közelségemről és imáimról minden 
magyarért, külön is gondolva azokra, akik az anyaországon kívül élnek, 
és megemlékezve mindazokról, akikkel életem során találkoztam és akik 
oly sok jót tettek velem. A magyar szerzetesközösségre is gondolok, 
akiket Buenos Airesben segítettem. Isten, áldd meg a magyart!</p><p>Budapest, egykori Karmelita Kolostor, 2023. április 28.</p>

</div></div><div class="gmail_quote"><div><a href="https://katolikus.ma/elengedhetetlen-hogy-ujra-felfedezzuk-az-europai-lelket-ferenc-papa-az-allami-hatosagok-kepviseloihez/" target="_blank">https://katolikus.ma/elengedhetetlen-hogy-ujra-felfedezzuk-az-europai-lelket-ferenc-papa-az-allami-hatosagok-kepviseloihez/</a> <br></div></div></div><div id="m_-7059659862700332134DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><br></div>  <br></div><blockquote class="gmail_quote" style="margin:0px 0px 0px 0.8ex;border-left:1px solid rgb(204,204,204);padding-left:1ex"><div id="m_-5832427651134887533DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2"><table style="border-top:1px solid rgb(211,212,222)"><tbody><tr><td style="width:55px;padding-top:13px"></td><td style="width:470px;padding-top:12px;color:rgb(65,66,78);font-size:13px;font-family:Arial,Helvetica,sans-serif;line-height:18px">Vírusmentes.<a href="http://www.avg.com/email-signature?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=webmail" style="color:rgb(68,83,234)" target="_blank">www.avg.com</a></td></tr></tbody></table><a href="#m_-5832427651134887533_DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2" width="1" height="1"></a></div>
</blockquote></div></div>