<div dir="ltr">
<h1>Pécsi Rita: Tartsátok nagy örömnek a megpróbáltatásokat !?</h1><div><a href="https://www.magyarkurir.hu/nezopont" target="_blank">Nézőpont</a> – 2023. április 10., hétfő | 7:04</div><div><a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/pecsi-rita-tartsatok-nagy-oromnek-megprobaltatasokat" target="_blank">https://www.magyarkurir.hu/hirek/pecsi-rita-tartsatok-nagy-oromnek-megprobaltatasokat</a><div><br></div></div><h3>Állandó szerzőnk, Uzsalyné Pécsi Rita neveléskutató írását olvashatják.</h3><div><p>Így
 írja Jakab a levelében. Tessék? Nem képmutatás ez? Kinek okoz örömet a 
megpróbáltatás – úgy őszintén? Minden egészséges lelkű ember első 
reakciója ez. Ráadásul a wellness-világ a nem létező vágyaink 
kielégítését is felkínálva reggeltől estig ezt harsogja: a legfőbb jó a 
kényelem! Világos! Csak a lúzer szenved, a többi mind megtalálja az 
enyhítő kímélet eszközeit! A virtualitás pedig már-már azt is elhiteti, 
hogy gombnyomásra működik az élet, a kapcsolatok, a tudás, az öröm, az 
együttérzés is. Ám a képernyő távolság-hatása még a velünk született 
empátiát is eltörli: nem tudsz mit tenni, borzalmas, de hát így jártak 
szegények.</p>
<blockquote>
<p>Csak velünk ne történjen semmi!</p>
</blockquote>
<p>Klimatizált helyiségekben éljünk, gyerekeink nehogy sárosak legyenek,
 négyévesen kapjanak okostelót, nehogy már lemaradjanak, tizenévesünket 
megkíméljük a hétköznapi erőfeszítésektől, remélve, hogy így helytállnak
 a teljesítményprésben, – és abban bízunk, hogy boldog emberré válnak.</p>
<p>Porhintés, szemfényvesztés áldozatai vagyunk! Nem újdonság, és számos
 tapasztalatunk is igazolja, hogy a boldogság és a szenvedés nagyon 
szorosan összetartozik. Az igazi boldogsághoz csakis a krízisek 
megpróbáltatásain keresztül juthatunk el. Ilyen az emberi lét. 
Mindenkié. Nincs születés, új élet a várakozás és a szülés gyötrelmei 
nélkül. Sajnos ezt éppen a krízis idején nehéz elhinni, és még nehezebb 
elébe menni. Tanulni kell. A búzamag elhalását, földbe merülését, vagy a
 hernyó-lét és a báb-állapot megtapasztalását, mint a pille-könnyű 
szabadon szárnyalás árát.</p>
<blockquote>
<p>De a szenvedés vállalásának is vannak útvesztői.</p>
</blockquote>
<p>Az állatokat ösztöneik vezetik még a szenvedésükben is. Nem így az 
embert, aki szabadnak teremtetett. Mindannyian megválaszthatjuk 
viszonyulásunkat a testi-lelki kínok, szorongatások, félelmek, 
veszteségek és kudarcaink esetén is. Ettől sok minden függ.</p>
<blockquote>
<p>A szenvedés nagy erő! Vagy érlel, vagy felőröl!</p>
</blockquote>
<p>Előszöris le kell számolnunk azzal a primitív vallásos színezetű 
kísértéssel, hogy a szenvedés büntetés, jobb esetben fegyelmezés. Jézus 
nem azt az Atyát hozta közelünkbe, aki időről időre szenvedéseket küld, 
vagy „enged meg”, hanem a Jó Pásztort, aki megkeresi, és ölébe veszi az 
eltévedtet is.</p>
<p>A megpróbáltatások elkerülhetetlenek, de még akkor sem kell keresnünk
 a szenvedést, ha tudjuk, hogy abból élet fakadhat. A szenvedés 
leválasztása a mély belső örömről, a kapcsolatról nagy kísértés. Jó 
példa lehet erre a bibliai földműves, aki szántóföldjében kincset 
talált, „aztán örömében elment, eladta mindenét, amije csak volt.” Mély 
értelmű kép. Nem a felszínen, nem séta közben, hanem elrejtve, a 
verejtékes földművelés ki tudja hányadik gyümölcstelen fáradozást követő
 napján kincset talált. És EKKOR, ÖRÖMÉBEN eladja mindenét. Az 
eredménytelenség, a kilátástalanság gyötrelmes nagypénteki állapotának 
elviselése a növekedés velejárója. De csak akkor, ha képesek vagyunk 
értelmet találni ebben is. „Az teszi széppé a sivatagot (...), hogy 
valahol egy kutat rejt.” (Exupery)</p>
<p>Erre a reményre tekintve felfedezhetjük a pusztítónak látszó 
szenvedésben rejlő teremtő erőt, ami képessé tesz arra, hogy 
felülemelkedjünk rajta, és önmagunkon is. De ezt csakis a szeretet 
logikájával érthetjük meg – tanítja Boulad atya <i>A szív okossága</i> c. könyvében.</p>
<blockquote>
<p>Csakis a szeretet érti meg a szeretetet.</p>
</blockquote>
<p>Azt a mély vágyat az együttlétre, arra, hogy vele akarok szenvedni és
 meghalni. Krisztus Istene úgy akart élni, halni, mint az ember. Vakon 
aláírja az IGEN-t a megtestesülésben, aminek rettenetes formáját nem 
akarta, mert ember volt. Ez a szeretet logikája. Szeretni azt jelenti: 
Veled akarok lenni. Ezért keresi Isten az ember közelségét. Ezért 
vállalta az emberi szenvedést és a halál gyötrelmét is.</p>
<p>Az ilyen fájdalom vállalása mély értelmet ad a veszteségnek és egyben
 komoly tanúságtétel is. Az önzésünket szétfeszítő „magam ellen is 
átkarollak” szövetsége.</p>
<p>Életünk minden elválása a szűkös énünk meghaladása. Ilyen minden 
búcsú, minden életszakasz váltás, a szüleinkről való leválás, a 
gyermekeink elengedése, az erőnk és képességeink gyérülése az idősödés 
során. Ez mindig egy „kis halál” – de ez a növekedés ára.</p>
<blockquote>
<p>Az emberré válás vég nélküli elszakadást jelent.</p>
</blockquote>
<p>Ezen túl a sebeink, a sérüléseink érzékennyé, megértőbbé tehetnek a 
másik ember fájdalma iránt. Érdekes képet idézett nemrégiben egy sokat 
szenvedett pap barátunk: Ha az ember keze sebes, lehet, hogy nem tud 
olyan hatékonyan dolgozni, mintha semmi baja nem volna, de az biztos, 
hogy nem fog törni-zúzni, hanem óvatosan nyúl mindenhez. Ha fáj a lába, 
nem fog futóversenyt nyerni, de biztosan nem rugdos másokat. Másmilyen 
lenne a világ, ha mindenki a sebes kéz tapintatával, a fájós láb 
óvatosságával közelítene a másik emberhez.</p>
<p><i>Tényleg Isten „oltó-késévé” válhat sebzettségünk? </i><br><i>...</i><br><i>Tudom és érzem, hogy szeretsz:</i><br><i>Próbáid áldott oltó-kése bennem</i><br><i>Téged szolgál, mert míg szivembe metsz,</i><br><i>Új szépséget teremni sebez engem. </i></p>
<p>(Tóth Árpád)</p>
<p>A szenvedést vállalni annyi, mint kibírni és értelmet találni a 
nekünk jutó fájdalmaknak. Foucauld atyának életében egyetlen követője 
sem volt. Amikor földi életének cserépedénye végleg széttört, számtalan 
követőre talált.</p>
<blockquote>
<p>Sokszor nem értjük Istent.</p>
</blockquote>
<p>Titok az ember számára ez a törékeny Isten, „aki megéli az Istentől 
való elhagyatottságot, akinek meg kell halnia, hogy győzhessen”. (J. 
Arias)</p>
<p>„A növekedés lehetetlen a halál misztériuma nélkül. A szenvedésnek 
teremtő titka van. Fogadjuk el, ha előbb-utóbb elér minket, mert 
mindegyikünk megkapja a maga behívóját a szenvedésre, hogy 
megismerkedjék vele, és növekedjék benne. Kérem ne vegyük úgy, mint egy 
kikerülhetetlen sorscsapást, amely ellenségesen ránk tör, hanem vegyük 
két kezünkbe, mint áldozati adományt. Változtassuk teremtő folyamattá, 
születéssé. Így nyer értelmet.” (H. Boulad SJ)</p>
<p>Eszerint tehát mégis igaza lehet Jakabnak, és valóban nagy örömnek 
tarthatjuk a megpróbáltatásokat, amelyeknek állhatatosság a gyümölcse.</p>
<p>Talán ezt nevezzük megváltó szenvedésnek, melyben az ígéret szerint „minden új fényt kap”.</p>
<p><b>Fotó: Kevin McIver/Pixabay<a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/%3Ca%20href=" target="_blank"><br></a></b></p>
<p><b>Magyar Kurír</b></p></div>

</div>