<div dir="ltr">
<div>
<div>
<div id="m_-7365196603125426087gmail-article">
<div>
<div>
<span>
<img src="https://mandiner.hu/attachment/0850/849601_bojte_csaba.jpeg" title="" style="margin-right: 0px;" width="453" height="255">
</span>
</div>
<div>
<h1><a href="https://mandiner.hu/cikk/20230328_csaba_testver_a_vigasztalo" target="_blank">Csaba testvér, a vigasztaló</a></h1>
<div style="margin:10px 0px">2023. április 10. 8:58</div>
<div style="margin:5px 5px 15px 0px;overflow:auto"> <a href="https://mandiner.hu/cikk/20230328_csaba_testver_a_vigasztalo" target="_blank">https://mandiner.hu/cikk/20230328_csaba_testver_a_vigasztalo</a> <br>
<span style="text-transform:uppercase;font-weight:700">Csender Levente</span>
<br><span><a></a></span></div>
<div></div>
<div>
<div>
</div>
<div></div>
</div>
<div id="m_-7365196603125426087gmail-articlecontent"><div>
Ki valójában Böjte Csaba? Csender Levente író megkérdezte erről magát a ferences szerzetest. Böjte atya pedig válaszolt.</div>
<div>
<p>A Szent Ferenc életéről szóló könyvben azt olvastam, hogy Matteo testvér egyszer így lépett Szent Ferenc elé: <i>„Miért téged, miért pont téged, miért éppen téged?” </i>Szent Ferenc először nem értette a különös kérdést: <i>„Mit akarsz ezzel mondani?”</i> Matteo testvér megismételte: <i>„Azt
szeretném megtudni, miért épp teutánad fut az egész világ. Miért akar
mindenki téged látni, rád hallgatni, neked engedelmeskedni?”</i></p>
<p>Egyetlen alkalom volt, hogy le tudtunk ülni a dévai kolostor udvarára
beszélgetni, és rögtön feltettem a ferences szerzetesnek a kérdést: ki
Böjte Csaba?<i> </i></p>
<p><i>„Egy marék por, mint mindenki más </i>– mondta. <i>– Az ember
nem más, mint az a két kicsi kis sejt, ami anyánk méhében találkozik.
Megszületünk, elkezdünk totyogni, tipegni, motyogni, megtanulunk
valamilyen szinten írni, beszélni, járni, kacagni, de az igazi cél az,
hogy felnőjünk oda, hogy a teremtő Istenünkkel egy asztalhoz üljünk. Az
emberi méltóság az, hogy Isten méltónak talál minket a párbeszédre és
arra, hogy odaüljünk hozzá. Minden embernek ugyanaz a feladata, hogy ezt
a fehér végtelent, ezt a titokzatos csodát, a Teremtőjét valamilyen
szinten megközelítse, vagy hagyja, hogy megközelítse őt az Isten. Én nem
szeretnék semmi más lenni, mint egy olyan ember, aki a maga
gyarlóságait, gyengeségeit, a marék porból született korlátait ismerve,
tiszteletben tartva megpróbál párbeszédet folytatni az Istennel. Meg
vagyok győződve, hogy a misztikus élet, az imádságos élet nem valami
rendkívüli, hanem mindannyiunk számára járható és elérhető cél. Nagyon
remélem, ahogy múlnak az évek, mind több ember fog ráébredni Isten
jelenlétére. Arra, hogy ő nem egy lakatlan sziget, hanem egy élő
templom, a Szentháromság otthona. Ha van valami érték, amit az emberek a
szavaimban, írásaimban, gondolataimban fontosnak tartanak, akkor az
pontosan ez az isteni szó, amit próbálok én is közvetíteni, hogy jónak
lenni jobb, mint rossznak, vagy hogy Isten selejtet nem teremt. Ezek
olyan általános igazságok, amik megállják bármelyik évszázadban a
helyüket. Ha én magamnak nevet adnék, akkor a Kis Böjte Csaba nevet
adnám. Ki Jézus Krisztus? Magát kinek tartotta? Mindannyian Isten
képére, hasonlatosságára születtünk, ezért nagyon fontos ez a kérdés.
Jézus nem osztogat névjegykártyákat. A píárosa eléggé gyenge. Az angyal
elmondja Máriának, de nem viszi túlzásba ezt a tevékenységet. Jézus maga
is ritkán beszél erről. A föltámadás után elmondja az apostolainak,
hogy ne féljenek, mert hogyha ő elmegy, akkor küld helyette a Mennyei
Atya új vigasztalót, új bátorítót, a vigasztaló Szentlelket. Jézus
Krisztus magát vigasztalónak, bátorítónak nevezi, és én Jézus
Krisztusnak ezt a vonását tudatosan szeretném megélni. A gyerekeket, a
kollégáimat lelkesíteni, vigasztalni, bátorítani, ez az én dolgom. Meg
tudod csinálni! Igaz, nehéz az az érettségi vizsga, de erősebb vagy,
több vagy, menni fog. Olyan jó látni, mikor a gyermek a szemedbe néz, és
érzed, hogy legalább egy centivel sikerült megemelned az önbizalmát, a
reményét, a jó szándékát, sikerült valamelyest megerősíteni. Ez a
vigasztalás, amiről Jézus beszél, az Ószövetségben is több helyen jelen
van: Isten a prófétáját vigasztalásnak küldte. Izajásnak kifejezetten
mondja a Szentírásban, hogy »menj, s vigasztald meg az én népemet«.
Jézus is ezt tette, ha bárkivel találkozott, az utána erősebb,
szolidárisabb, bátrabb, határozottabb, tisztább lett. Ha én egy szóban
akarnám megfogalmazni a hivatásomat, küldetésemet, én is ilyen szurkoló,
drukkoló, hajrákiáltó legyek, mint a focipálya mellett a szurkolók. A
benga nagy játékosok rúgják a bőrt, és kell nekik, hogy a lelátóról több
ezren mondják, hogy hajrá, meg tudod csinálni. Hazai pályán általában
jobb eredményeket érnek el a csapatok, mint idegenben, ahol esetleg
kifütyülik. Ez olyan szép feladat, amibe akár nyolcmilliárdan is
bekapcsolódhatnánk. Olyan megalázó és szomorú, mikor hallom egy-egy
pedagógustól, hogy hát buta vagy, apád is ilyen volt, belőled se lesz
semmi. Ezzel nyissz, le is vágta a gyerek szárnyát. Mennyivel másképp
hangzik az, ha az ember elmondja, hogy más is indult ilyen nehéz
körülmények közül, és nézd meg, belőle ez lett, az lett, és te is képes
vagy rá, meg tudod csinálni, itt állok melletted, segítek, fog ez menni.
Látod, hogy a gyereknek csillogni kezd a szeme, megtelik erővel, és
nekilendül a feladatnak. Ha én választanám meg, hogy a sírkövemre mit
írjanak, akkor azt szeretném – persze az lenne a jó, ha ezt mások is
hitelesnek gondolnák –, hogy »Csaba testvér, a vigasztaló«.”</i></p>
<p> </p></div></div></div></div></div></div></div>
</div>