<div dir="ltr">
<p><a href="https://gondola.hu/cikkek/150245-Az_EU_elvesztette_letjogosultsagat.html">https://gondola.hu/cikkek/150245-Az_EU_elvesztette_letjogosultsagat.html</a></p><p>..........</p><p>...........<br>
        </p><p>Hosszú folyamat vezetett idáig, s ennek a legitimációvesztésnek, 
önárulásnak a legutóbbi és legékesebb bizonyítéka nem más, mint az unió 
viselkedése, döntései az orosz–ukrán, valójában orosz–amerikai háború 
kapcsán. Az elmúlt egy évben a brüsszeli vezetők lépésről lépésre 
átadták a kezdeményezést az Egyesült Államok demokrata vezetése kezébe.</p><div id="gmail-billboardbanner"><span class="gmail-banner gmail-banner-">
<ins></ins>
</span>
</div>
<p>
        Az utóbbi hetekben ennek már szánalmas és megalázó jelei mutatkoztak.</p>
<p>
        De kezdjük az egy éve zajló háború elejével: miután Oroszország a 
nemzetközi jogba ütközően lerohanta Ukrajnát, az európai országok 
napokkal később Versailles-ban összeültek, és megtárgyalták azt, hogy 
milyen módon válaszolnak az orosz agresszióra.</p>
<p>
        Ott és akkor abban állapodtak meg, hogy számos és sokféle szankciót 
léptetnek életbe Oroszországgal szemben, de gáz- és olaj, illetve 
atomszankciókra nem kerülhet sor.</p>
<p>
        Mert Európa a gáz- és olajszükségletének majdnem a felét Oroszországból szerzi be.</p>
<p>
        Tehát az unió nem teheti meg azt, hogy az energiát érintő szankciókkal 
saját magát tegye tönkre, mert az nem éppen hatásos fegyver egy 
háborúban, ha az ember önmagát lövi főbe.</p>
<p>
        De Versailles valahogyan sohasem fejeződik be jól.</p>
<p>
        Néhány héttel később már arról tárgyaltak a brüsszeli elit tagjai, hogy
 mégis szükség van olajbojkottra, és a gázszankciók is rövidesen 
terítékre kerültek. Miért tettek így? Ha akkor még nem is tudtuk, ma már
 igen.</p>
<p>
        Amerikai befolyásra, nyomásgyakorlásra.</p>
<p>
        Az USA-nak tökéletesen megfelelt az, hogy az unió önmagát hozza nehéz 
gazdasági helyzetbe, hiszen az orosz gáz és olaj pótlása máshonnan 
óriá­si kihívás, és évek kellenek hozzá.</p>
<p>
        Az Egyesült Államok viszont mindebből profitált.</p>
<p>
        Hiszen dúskál a palagázban, olajban, s ezt magas áron tudja eladni az 
európaiaknak. A demokrata kormányzat így két legyet akart ütni egy 
csapásra: az oroszok és Európa gazdasági gyengítését, de ebből igazán 
csak az utóbbi sikerült, vagyis az állítólagos szövetséges 
meggyengítése.</p>
<p>
        Miközben ők továbbra is beszerzik az oroszoktól azt, amiből hiányuk van, például az uránt.</p>
<p>
        A következő lényeges mozzanat: az oroszok támadása eleinte sikereket 
hozott, megközelítették Kijevet és Zelenszkij hatalmát közvetlenül 
veszélyeztették. Ebben az időszakban, valamikor márciusban a felek végül
 leültek a tárgyalóasztalhoz a törökök közvetítésével. Esély volt arra, 
hogy tűzszünet legyen és kezdődjenek meg a béketárgyalások, még mielőtt a
 háború a maga teljességében és borzalmában kibontakozna, 
megakadályozva, csírájában elfojtva az emberáldozatokat, a vért és a 
halált.</p>
<p>
        És mi történt ekkor? A tárgyalások elvileg közeledhettek a megállapodás
 felé, az ukránok talán hajlandók voltak engedményekre, és az oroszok 
is, ám ekkor megjelentek a színen az amerikaiak mindig is szoros 
szövetségesei, a már unión kívüli angolok, Boris Johnson akkori 
miniszterelnök jött és pihegve szólt Zelenszkijnek: nem kell, nem szabad
 megállapodni az oroszokkal, mert a Nyugat teljes mellszélességgel 
támogatni fogja katonailag Ukrajnát, s minden esély meglesz arra, hogy 
Oroszországot egyszer és mindenkorra legyőzzék.</p>
<p>
        És lőn: az ukránok azonnal megértették az idők szavát, és kivonultak a 
tárgyalásokról, amelyek megszakadtak, s a felek azóta sem tudtak újra 
tárgyalóasztalhoz ülni. Mit szóltak mindehhez az unió vezetői, Brüsszel?</p>
<p>
        Lényegében semmit. Asszisztáltak ahhoz, hogy a háború folytatódjon, 
hiszen a Nagy Testvér, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ezt akarja.
 Ez kísértetiesen hasonlít ahhoz, amikor az első világháború idején a 
britek és franciák, illetve a másik oldalon a németek és a Monarchia már
 hajlamos lett volna a béketárgyalásokra, ám ekkor jött az Egyesült 
Államok, és felbátorította a szövetségeseit, hogy folytassák a háborút, 
mert ők belépnek abba, és a központi hatalmak, de elsősorban is 
Németország legyőzhető.</p>
<p>
        Ha visszaugrunk az időben, a narancsos forradalomnak nevezett puccs, 
majd a Krím oroszok általi elfoglalása után a franciák és a németek 
részvételével létrejött 2015-ben a minszki egyezmény, ami akkor még azt 
mutatta, hogy az unió talán képes önálló lépésekre az európai béke 
érdekében.</p>
<p>
        Ám mára Angela Merkel asszonyság elárulta nekünk, hogy igazából ez is 
csak egy látszatmegállapodás volt az amerikaiak sugallatára, akaratára.</p>
<p>
        Mely arról szólt, hogy Ukrajna időt nyerjen ahhoz, hogy az Egyesült 
Államok felkészítse az előbb-utóbb elkerülhetetlen orosz–ukrán háborúra.
 Tehát már ekkor megmutatkozott, hogy milyen ereje van egy európaiak 
által kialkudott megállapodásnak.</p>
<p>
        De térjünk vissza a jelenhez! A márciusban csődbe fulladt tárgyalások 
óta a katonai és politikai helyzet eszkalálódott, s bár természetesen az
 Egyesült Államok adja a katonai támogatás legnagyobb részét Ukrajnának 
(eddig mintegy 27 milliárd dollárt öltek a háború folytatásába), s 
Nagy-Britannia mintegy hárommilliárddal járult hozzá, s ehhez képest az 
unió „csak” egy-másfél milliárdot fektetett be ebbe a „nemes” célba az 
uniós „békealapból”, ám Európa számára ez is óriási többletterhelést 
jelent.</p>
<p>
        Az utóbbi hetekben pedig egészen elképesztő hírek jutottak tudomásunkra
 arról, hogy a brüsszeli elit mennyire eltávolodott attól, hogy az 
európai polgárok érdekeit a legkisebb mértékben is figyelembe vegye.</p>
<p>
        És itt most nem is a német, „nem túl éles kés” külügyminiszter asszony,
 Annalena Baerbock hírhedt mondására gondolok, aki azt állította, hogy 
minden erővel kiállunk az ukránok mellett még akkor is, ha a német nép 
ezt nem akarja.</p>
<p>
        Hanem arra, hogy nemrég a müncheni biztonsági konferencián az Európai 
Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen a legnagyobb nyíltsággal mesélt 
arról – észre sem véve, hogy állításának mi a valódi tartalma! –, hogy 
már 2021 decemberében arról egyeztetett Bidenékkel, hogy milyen 
szankciókat vezessenek be Oroszországgal szemben, miután kitör a háború.
 Ezzel két dolgot vallott be: egyfelől azt, hogy tudatosan készültek a 
háborúra, másfelől pedig – s ez a sokkal súlyosabb! –, hogy Brüsszel a 
döntéseit nem a tagállamokhoz, főleg nem a polgáraihoz igazítja</p>
<p>
        Hanem az Egyesült Államok mint nagyhatalom igényeihez és szándékaihoz.</p>
<p>
        Vagyis Münchenben Von der Leyen beismerte: az Európai Unió az Egyesült Államok alávetettje.</p>
<p>
        Vagy durvábban, gyarmata.</p>
<p>
        (Na nem mintha 1945 óta ne állomásoznának folyamatosan Nyugat- és 
Kelet-Európában az amerikaiak seregei, többek között éppen Ursula von 
der Leyen „hazájában”, a kezdettől szigorúan ellenőrzött 
Németországban.) Az igazi döntések a tengerentúlon születnek, na és, 
teszem hozzá, a demokratákat is mélyállamként irányító globális pénzügyi
 elit köreiben, többek között éppen Davosban, a Világgazdasági Fórum 
berkeiben.</p>
<p>
        Ezek után már csak hab a tortán, hogy Joe Biden nemrég egyszerűen magához rendelte Ursula von der Leyent.</p>
<p>
        Mert alapos a gyanúja Amerikának, hogy Kína fegyverszállítást fontolgat
 az oroszoknak, s ezért büntetésül szankciókat kell kivetni Kínára. 
Ezekhez a szankciók­hoz kell csatlakoznia az Európai Uniónak – nos, 
erről beszéltek Washingtonban. Teljes joggal állapította meg ifj. 
Lomnici Zoltán, hogy ez leginkább ahhoz hasonlít, mint amikor a 
helytartó magához rendeli az alattvalóját, vagyis az látszik, hogy a 
transzatlanti viszonyrendszerben az unió az államokkal szemben 
alárendelt szerepet játszik.</p>
<p>
        Itt tartunk most, és ezek után térek vissza a kiinduló tézisemhez: az 
unió legitimitása, önálló nemzetközi szervezetként való létjogosultsága 
kérdőjeleződött meg, nem kicsit, nagyon.</p>
<p>
        Kilenc-tíz évvel ezelőtt, talán 2013-ban vagy 2014-ben Brüsszelben 
jártam, az Euró­pai Parlamentben töltöttem el néhány napot, ismerkedve 
az ottani magyar képviselők munkájával, s ennek kapcsán beszélgettem 
Surján László KDNP-s EP-képviselővel az irodájában, aki akkor, ha jól 
emlékszem, még az EP alelnöke volt. Azt kérdeztem tőle, mi az igazi 
értelme, lényege az Európai Unió létének?</p>
<p>
         </p>
<p>
        Azt válaszolta: két dolog. Az egyik, hogy a második világháború 
borzalmai után békét adott Európának, s a jugoszláv belháborúkat 
leszámítva ez a béke – beszélgetésünk idején – lassan hetvenéves volt. 
És ez nagy érdem. A másik a jólét, az egziszten­ciális biztonság 
megteremtése az európai u­niós polgárok számára. Ez a kettő az igazi 
értelme az uniónak, s addig van értelme léteznie, amíg e kettőt 
garantálni tudja.</p>
<p>
        Hogy állunk most?</p>
<p>
        2022. február 24-e óta ismét háború van Európában, s ez nem kis államok
 belháborúja, mely könnyen lokalizálható: itt nagyhatalmak állnak 
egymással szemben ismét, tehát fennáll újra a veszélye az eszkalálódó, 
világháborúvá is fajuló háborúnak. S mit tesz ebben a helyzetben az 
unió? Az Egyesült Államok, illetve a mögötte álló davosi elit érde­keit 
kiszolgálva közvetetten részt vesz a háborúban, tehát szítja azt, 
ahelyett, hogy minden erővel béketárgyalásokat sürgetne összes erejével.
 Vagyis béke helyett a háborút folytatja.</p>
<p>
        Másfelől: az unió az elmúlt egy év során – többek között éppen a 
szankcióival – folyamatosan gyengíti a jólétet, egyre nehezebb helyzetbe
 hozza az európai középosztályt, a szemünk láttára omlik össze 
recsegve-ropogva a valaha csodált nyugat-európai jóléti állam. 
Svédországban az emberek már meggondolják, hogy hányszor zuhanyozzanak 
egy héten! Az unió azt tagadta meg, amit ér: a békét és a jólétet.</p>
<p>
        Mi maradt belőle? És akkor minek van? Kell egy új szövetség. </p>

  <div class="gmail-szerzo"><a href="http://magyarnemzet.hu">magyarnemzet.hu</a></div>

</div>