<HTML><HEAD></HEAD>
<BODY dir=ltr>
<DIV dir=ltr>
<DIV style="FONT-SIZE: 12pt; FONT-FAMILY: 'Calibri'; COLOR: #000000">
<DIV>És most egy részlet a morállal és tanultsággal kapcsolatban :</DIV>
<DIV>1848 –ig a Habsburg ármádiába nem soroztak be magyar tüzér legénységet
.Több okból is .Az egyik megvetően a magyarokat nem tartották elég tanultnak
ehhez másrész úgy gondolta a Habsburg hadvezetés ha még egyszer kitör egy
1703-s balhé akkor ne legyen tüzérségünk .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Még is lett .</DIV>
<DIV>Volt néhány magyar hivatásos tüzér tiszt és őrmester aki élet hivatásának
választotta ez Pl. Psota Mór tüzér tiszt .</DIV>
<DIV>Ugyanakkor Pesten állomásásott a K.K. Belvardo tüzér ezred főleg cseh
legénységgel és jelentős löveg anyaggal .A csehek közül kb , százas nagyság
rendben beálltak a magyar honvéd tüzérségbe de a többiek a hadifogságot
választották és ettől kezdve lőszert gyártottak (ezt később a genfi konvenció
megtiltotta de 48 -ban ez még O.K. volt )</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Így a tüzérséghez az önkéntesekből kizárólag értelmiségieket vezényeltek
.Ekkor már elképesztően jó lehetett a matek oktatás így a technikai végzettségű
és matekhoz is értő értelmiséget a lövéshez ki sem kellett képezni csak az
együtt működéshez a harcrenden de még a pap növendékek is helyt álltak . .</DIV>
<DIV>Elég volt nekik megmutatni az ágyúk működését és a távolság becslés
módszerét és a lőelem képző táblázatot fergetegesen gyorsan mindent
megtanultak sőt néhány dolgot eleve máskép csináltak mint az öreg őrmesterek
.</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Így mikor Pesten gyakorló össze hasonlító lövészetet tartottak kenterbe
verték a versenyben beszálló öreg hivatásosokat és 600 méterről ellőtték a
célkört jelző zászló rúdját is az ámuló pesti közönség előtt .</DIV>
<DIV>Így valósult meg az hogy a magyar( és Európa ) szabadságában
hívő és tanult fiatalok tüzérségi fölény vívtak ki az osztrákokkal és a
oroszokkal szemben .Erre 1703 és 1711 között tanult emberek és magasan
motivált emberek hiányában nem volt lehetőség .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>És ugyanezt produkálták most az ukrán értelmiségiek akik brit és NATO
tüzérségi szoftvereket át dolgozva létre hoztak egy pontosabb és gyorsabb
reagálású tűzvezetést amely jobb mint a világon bármely másik .</DIV>
<DIV>És most a németek Münsterben azt mondják az ukrán harckocsizok falják az
ismereteket ,pihenni sem akarnak még lefordítani sem kell mindent a kezelési
utasításokból megértik a feladatokat pedig a ruszki harckocsik egész mások .Álom
klassz dolognak tartják a Leopardok vezetését hihetetlen módon már visszaakarnak
menni a frontra .És ezt még több okos szakértő proxy háborúnak hívja .Nem lesz
könnyű dolguk ennyi Leopard nehezen csinál tavaszt a több ezer orosz (szovjet
)harckocsival szemben és ruszkiknak is van néhány ravasz páncéltörő rakétájuk
.</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Üdv . Egon</DIV>
<DIV
style='FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: "Calibri"; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline'>
<DIV style="FONT: 10pt tahoma">
<DIV><FONT size=3 face=Calibri></FONT> </DIV>
<DIV style="BACKGROUND: #f5f5f5">
<DIV style="font-color: black"><B>From:</B> <A
title=reinisch@t-online.hu>Reinisch Egon</A> </DIV>
<DIV><B>Sent:</B> Sunday, February 26, 2023 8:49 AM</DIV>
<DIV><B>To:</B> <A
title=grem@turul.kgk.uni-obuda.hu>grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</A> </DIV>
<DIV><B>Subject:</B> Re: [Grem] Mentalitás Rákóczi szabadságharc vs 48 -s
szabadságharc</DIV></DIV></DIV>
<DIV> </DIV></DIV>
<DIV
style='FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: "Calibri"; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline'>
<DIV dir=ltr>
<DIV style="FONT-SIZE: 12pt; FONT-FAMILY: 'Calibri'; COLOR: #000000">
<DIV>Kedves Laci !</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>A kuruc seregnek minden nagy a főerők csatáiban alapvető baj volt a harci
moráljával annyira hogy csatavesztés teljes pánikkal zárult és utána a
csaptok jelentős része felbomlott és egyszerűen hazamentek .Ehhez képest a
Habsburg csapatok mindig újra tudták rendezni a soraikat ideiglenes vereség után
még akkor is ha a kurucok az első harcvonalukon már áttörtek .</DIV>
<DIV>Nézz utána .</DIV>
<DIV>A portyázások mentek ez igaz ezzel a harcmodorral ellensúlyozták a nagy
csaták elvesztését nyolc évig .</DIV>
<DIV>De ez csak Höchstadig (angol verzióban Blenheimig ) tartott ahogy megfelelő
létszámú Habsburg seregtestetek jelentek meg vége lett mindennek .Csak
Pálfy labanc generális és Savoyai Jenő herceg jóindulata mentette
meg a Magyar Királyság állami létét .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Üdv. Egon</DIV>
<DIV
style='FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: "Calibri"; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline'>
<DIV style="FONT: 10pt tahoma">
<DIV><FONT size=3 face=Calibri></FONT> </DIV>
<DIV style="BACKGROUND: #f5f5f5">
<DIV style="font-color: black"><B>From:</B> <A
title=laszlo.bajak@gmail.com>László Baják</A> </DIV>
<DIV><B>Sent:</B> Thursday, February 23, 2023 9:07 PM</DIV>
<DIV><B>To:</B> <A title=reinisch@t-online.hu>Reinisch Egon</A> ; <A
title=grem@turul.kgk.uni-obuda.hu>grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</A> </DIV>
<DIV><B>Subject:</B> Re: [Grem] Mentalitás Rákóczi szabadságharc vs 48 -s
szabadságharc</DIV></DIV></DIV>
<DIV> </DIV></DIV>
<DIV
style='FONT-SIZE: small; TEXT-DECORATION: none; FONT-FAMILY: "Calibri"; FONT-WEIGHT: normal; COLOR: #000000; FONT-STYLE: normal; DISPLAY: inline'>
<DIV dir=ltr>Kedves Egon és kedves lista!
<DIV>Ha már megszólíttattam, hát reagálok. Teljesen igazad van abban, hogy egy
hadsereg általános mentalitása sokat számít a katonai eredményesség
szempontjából.Ugyanakkor ez messze nem elegendő. Amiről írsz az is csak
legfeljebb a mentalitás egy kis része. Sokat számít az adottság és a lehetőség.
Nem hinném, hogy a kuruc hadsereg harci moráljával általában gond lett volna.
(Kivétel persze itt is van) A hadsereg többsége azonban önkéntes irreguláris erő
volt amely soha nem tanulta és nem is ismerte a reguláris harcászatot. A sokkal
nagyobb szervezettebb és felszereltebb török hadak sem voltak képesek ellenállni
a XVII. századi új reguláris nyugati (osztrák) hadaknak. A császári had viszont
még az ugyancsak kiváló franciákat is képes volt felülmúlni. (Höchstadt)
Rákóczinak csak arra volt (francia segély-) pénze és lehetősége, hogy néhány
udvari ezredet kiképezteessen francia tisztekkel. Ezzel együtt 8 évig tartották
magukat a kurucok, ami kisebb csoda. 1848 egy másik történet. (Már a dinasztia
sem ugyanaz, a Habsburg házat 1740-ben felváltja a Habsburg-Lotharingiai
ház) Az ország népeit (parasztjait, jobbágyait sem lehet ellentétbe
állítani,hiszen Rákóczi is szabadságot ígért azoknak, akik fegyvert fognak. A
honvéd hadsereg tisztikara, ahogy írod döntően Habsburg birodalmi
hadseregből (katonaiskolákból), beleértve Görgeit is, érkezik. A honvéd hadsereg
többsége reguláris erőkből áll. Kiváló tüzértisztek vannak, mint pl. Bem. Az
osztrákok jelentősen alábecsülik a katonai erejüket és emiatt egy sor csatát
veszítenek. Ha a honvédtisztek gyakorlottabbak, rutinosabbak lettek volna és
képesek maradéktalanul végrehajtani, pl. Klapka kiváló haditervét, akár
megsemmisítő vereséget is mérhettek volna az osztrákokra. Végül mint tudjuk a
magasszintű morál ellenére, az objektív körülmények miatt veszítettek.
Megemlítendő, hogy a szerbek Rákóczinak és a 48-asoknak is komoly gondot
okoztak, ugyanis a szerbek gyakorlott határ és határőrvidéki katonaparasztok
voltak, akik csak békeidőben gazdálkodtak. Itt sem a mentalitás volt a lényeg.
Más példa: Napoleon fegyelmezett és európa legkiválóbb Grand Armee-ja is
veszített végül az gerillahadviselést folytató oroszok ellen, a körülmények
miatt. Veszítettek Spanyolországban is, stb stb üdv</DIV></DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV class=gmail_quote>
<DIV class=gmail_attr dir=ltr>Reinisch Egon <<A>reinisch@t-online.hu</A>>
ezt írta (időpont: 2023. febr. 22., Sze, 9:09):<BR></DIV>
<BLOCKQUOTE class=gmail_quote
style="PADDING-LEFT: 1ex; BORDER-LEFT: rgb(204,204,204) 1px solid; MARGIN: 0px 0px 0px 0.8ex">
<DIV dir=ltr>
<DIV dir=ltr>
<DIV style="FONT-SIZE: 12pt; FONT-FAMILY: calibri; COLOR: rgb(0,0,0)">
<DIV>Laci kedvéért bemutatom mennyire a mentalitáson múlik időnként a harctéri
győzelem vagy vereség :Hozzá kell tennem ezt az össze hasonlító történetet
egyszer elmondtam egy 48- s konferencián is ahol hivatásos hadtörténészek sőt
katonatiszt hadtörténészek is voltak és az egyikük kávészünetben odajött
hozzám és külön gratulált .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Tehát a Rákóczi szabadság harc alatt a kurucoknak egyetlen nyíltmezei
nagy csatát sem sikerült megnyerniük pedig volt olyan év amikor a kuruc sereg
elérte a 70 ezer főt és a labancok csak 26 000-n voltak Magyarországon
.</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>1849-ben viszont a tavaszi hadjáratban az alig több 50 000 fős
“Főhadsereg “-nek nevezett honvéd főerők több csatában megverték és
kiszorították az országból a 60 000 fős Habsburg főerőt .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>A Habsburgok ugyanaz a család volt, az osztrákok osztrákok voltak a
Habsburg haderőben szolgáló csehek ,horvátok ráczok lengyelek stb ugyanazok
voltak (mondjuk vallonok 48-ban nem jöttek ) és mi őseink is magyarok voltak
és 48- s magyar kormányzattal együtt működő nemzetiségek pl. szlovákok
ugyanazok voltak .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Akkor még is mi változott meg ?Mitől lett a honvéd haderő csatavívó
képessége Nyugat-európai szintű sőt a tüzérség alkalmazása átlagon felüli
(mert bizony kevesebb csőszámmal az osztrákokhoz képest állandó honvéd
tüzérségi fölény volt ,a bejövő oroszok már francia tüzéreket kerestek a
foglyok között )?</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Bizony a csaták megnyeréséhez szükséges (hogy Laci felvetéséhez idomulva
fogalmazzak )mentalitást sikerült szinte kicserélni ! ! !</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>1703-1711 között a nemzet javarészt tanulatlan volt minden olyan
alapismerethez képest ami a zárt rendben végig vitt csatához szükséges volt a
kovás fegyverek szakszerű kezelésétől a precíz formációkban végrehajtott
emberi együttműködésig .A paraszt katonák ösztönző erői is hiánya és a
szokásaik miatt és főleg igazán képzett kiképző tisztek és tiszthelyettesek
hiányában nem voltak képesek zárt rendben végig harcolni egy csatát .(nem
beszélve a csata közbeni fosztogatásról )</DIV>
<DIV>Az a néhány XIV. Lajos által küldött gránátos és tüzér tiszt
kiképzők azt mondták :”””Így nem fogtok győzni magyarok ha nem vagytok
hajlandók fegyelmezetten előremenni és akár meghalni rendbontás nélkül
!”””</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>A kis nemesek meg csak lovasságként voltak hajlandók harcolni “csak a
kutya jár gyalog mondták” így csak egyébként RAGYOGÓ LOVASPORTYÁKRA voltak jók
de fegyelmezett formációkban ők sem voltak képesek végi harcolni egy csatát
,Csak mai szóval aszimmetrikus harcra voltak képesek nagy lovas teljesítményű
portya lecsapni a jóval gyengébb ellenfélre aztán egy kis zsákmány szerzés és
utána piálás dinom- dánom három napig így a lovak is kipihenhették magukat .Ez
a harcmodor időnként eredményes is volt de ahogy egyre több Habsburg csapat
érkezett mert felszabadultak a spanyol örökösödési háborúból vége lett a
kuruckodásnak .</DIV>
<DIV>És nem igazán képzett tábornokunk sem akiknek voltak hadi tapasztalatai
az is lovassági volt illetve az idősebbeknek még volt végvári tapasztalata
.</DIV>
<DIV>Hiába volt a Nagyságos Fejedelem igen művelt ő pontosan tudta mik kell
csinálni de megfelelő létszámú és mentalitású társadalmi és katonai elit
nélkül nem tudta kiképezni a kuruc sereget .(Ő a kuruc szót nem kedvelte
mert mostoha apjának szedett vetett katonáira emlékeztette )</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>1848 ra viszont a magyar társadalmi rétegek java hajlandó volt tanulni
szinte minden szinten ,Ebben önkéntelenül részt vett a Habsburg hadvezetés is
hiszen a hatalmasra a 18. században hatalmasra duzzadt Habsburg seregben
rengetek magyar csapatra és tisztre sőt tábornokra is szükség volt ,Mária
Terézia korában többen bejutottak az Udvari Haditanácsba is (Pl . Hadik még
elnök is volt és Siskovich tábornok ).</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Pontosan erről szólt a reformkor ami érdemben sokkal előbb kezdődött mint
ahogy tanultu .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Megkezdődött a magyar nyelv művelése ami kitért a hadtudományi szakszavak
fordítására és divat lett a hadtudományi munkák magyarra fordítása .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>48 –s tüzérséghez csak értelmiségieket hívtak be de még a
papnövendékek is olyan jó matematika oktatást kaptak hogy egy nyári gyakorló
lövészeten itt pesten nézőközönség előtt már jobban lőttek mint az öreg tüzér
őrmesterek .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>A honvéd tábornokaink egy része már a Mária Terézia Katonai Akadémián
tanult .</DIV>
<DIV>Más lett a paraszt katonák ösztönzése is hiszen a jobbágy rendszer
megszüntetésévé remény adott arra ,hogy a parasztok 44 % megkapja magyar
termőterület 56 % t .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Így sikerült 48 –!9 az ami 1703-1711 ben hosszú évekig nem sikerült
kiképezni az újoncokat és ők valódi katonák lettek igaz a Habsburg haderőből
is örököltek őseink kb. 30 000 kiképzett katonát de a honvéd sereg legmagasabb
létszáma elérte a 170 000 főt így a csapatok nagy része újonc volt .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>És így lett olyan tábornokunk Görgei(a forradalom előtt Görgey )
személyében aki teljes mértékben egyenrangú ismeretekkel és képességekkel
rendelkezett Mint az idősebb Moltke vagy akár Savoyai Jenő herceg sőt
nyugodtan mondhatom Napóleon a maga idejében .Rövid pályafutása alatt
alig vesztett csatát és még a reménytelen helyzetekből is sikerült kitörnie
.</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Szóval kedves Laci ahogy ennyit számít a mentalitás a csatanyerés
tárgykörében .</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV>Üdv. Egon</DIV>
<DIV> </DIV>
<DIV> </DIV></DIV></DIV>
<DIV id=m_-1126970270093954218DAB4FAD8-2DD7-40BB-A1B8-4E2AA1F9FDF2><BR>
<TABLE style="BORDER-TOP: rgb(211,212,222) 1px solid; COLOR: #000000">
<TBODY>
<TR>
<TD style="WIDTH: 55px; PADDING-TOP: 13px"><A
href="https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient"
target=_blank><IMG style="HEIGHT: 29px; WIDTH: 46px" alt=""
src="https://s-install.avcdn.net/ipm/preview/icons/icon-envelope-tick-round-orange-animated-no-repeat-v1.gif"
width=46 height=29></A></TD>
<TD
style="FONT-SIZE: 13px; FONT-FAMILY: arial,helvetica,sans-serif; WIDTH: 470px; COLOR: rgb(65,66,78); PADDING-TOP: 12px; LINE-HEIGHT: 18px">Vírusmentes.<A
style="COLOR: rgb(68,83,234)"
href="https://www.avast.com/sig-email?utm_medium=email&utm_source=link&utm_campaign=sig-email&utm_content=emailclient"
target=_blank>www.avast.com</A></TD></TR></TBODY></TABLE></DIV></DIV>_______________________________________________<BR>Grem
mailing list<BR><A target=_blank>Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu</A><BR><A
href="http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem" rel=noreferrer
target=_blank>http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem</A><BR></BLOCKQUOTE></DIV>
<P>
<HR>
_______________________________________________<BR>Grem mailing
list<BR>Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu<BR>http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem<BR></DIV></DIV></DIV>
<P>
<HR>
_______________________________________________<BR>Grem mailing
list<BR>Grem@turul.kgk.uni-obuda.hu<BR>http://turul.kgk.uni-obuda.hu/mailman/listinfo/grem<BR></DIV></DIV></DIV></BODY></HTML>