<div dir="ltr">
<h1><a href="https://mandiner.hu/cikk/20230215_hodasz_andras_telex_katolikus_egyhaz_francesca_rivafinoli">Óvatos üzenetek Hodász Andrásnak – és a „régi barátoknak”, akik szerint „az egyház elengedte az emberek kezét”</a></h1>
                                                    <div class="gmail-info" style="margin:10px 0px">2023. február 15. 14:41</div>
                                                                            <div style="margin:5px 5px 15px 0px;overflow:auto"> <span style="text-transform:uppercase;font-weight:700">Francesca Rivafinoli</span>
                                                                
                                <br><span><a class="gmail-count">Mandiner</a></span></div><div style="margin:5px 5px 15px 0px;overflow:auto"><span><a class="gmail-count">https://mandiner.hu/cikk/20230215_hodasz_andras_telex_katolikus_egyhaz_francesca_rivafinoli</a></span></div>

                            <div class="gmail-clearer"></div>
                        

                        <div class="gmail-info">
                            <div>
                                                            </div>
                            <div class="gmail-clearer"></div>
                        </div>


                        
                        <div id="gmail-articlecontent"><div class="gmail-lead">
    Az a helyzet, hogy már 2001 és 2011 között is meredeken csökkent 
Magyarországon a katolikusok száma, szóval elég olcsó megoldás a NER-re 
kenni a problémákat.</div>



                

        <div class="gmail-clr"></div>

<div class="gmail-text">
                                        <p><em>„Az egyház elengedte az emberek kezét”</em> – halljuk a Telex Hodász-interjújában, ahol egyidejűleg konkrét panaszokról is értesülünk: <em>„Régi
 barátaim, akik nagyon hívők voltak, keresnek meg azzal, hogy már nem 
tudnak templom közelébe menni, merthogy politikát hallanak a templomban,
 merthogy nem kapnak semmit”.</em></p>

<p>Nos, Hodász Andrással egy pillanatra sem szeretnék vitatkozni, az 
említett régi barátoknak azonban mégis felvetnék ezt-azt. Már csak azért
 is, mert nagy valószínűséggel ezek a régi barátok katolikus 
neveltetésben részesült negyvenes budapesti értelmiségiek – velük 
mégiscsak lehet beszélni.</p>

<p>Első körben például érdemes lenne gondosan végighallgatni a 
Telex-interjút: abban ugyanis más helyen maga Hodász András magyarázza 
el teljesen korrekten, hogy nem a pap a lényeg a misén, hanem Jézus 
Krisztus; mint ahogy</p>

<div class="gmail-keretes">az is elhangzik, hogy a papok elenyésző hányada politizál a szószékről, ellenben rengetegen prédikálnak igen jól.</div>

<p>Tehát az elégedetlen régi barátoknak csak össze kellene rakniuk 
ezeket az információkat, levonva a tanulságokat: kár a kishitűségért, 
nem olyan bonyolult (pláne a főváros környékén) politikamentes templomot
 találni, simán menni fog; ha pedig úgy érzik, „nem kapnak semmit”, 
akkor legközelebb érdemes nem a pap esetleges sutaságaira koncentrálni, 
hanem az evangélium szavára.</p>

<p>Természetesen az is előfordulhat, hogy a Megváltó hegyi beszéde vagy 
egy csöndes templomi félóra se „ad” semmit a korábbi „nagyon hívőnek” – 
akkor viszont félő, hogy a klérus hibáztatása csupán ürügy az 
elhanyagolt lelki élet leplezésére. Vasárnap délig alszom vagy a heti 
bevásárlást intézem, és közben nagyokat sóhajtozom, hogy mennyire nem ad
 semmit a templom, ahová oda se megyek, vagy ha elmegyek, akkor oda se 
figyelek –</p>

<div class="gmail-keretes">ez kétségkívül kényelmesebb, mint megpróbálni sziszifuszi munkával visszaépíteni az istenkapcsolatot</div>

<p>és esetleg aktívan toborozni egy megtartó kisközösséget.</p>

<p>Az, hogy az interjúban elhangzottaknak megfelelően már 2001 és 2011 
között meredeken csökkent Magyarországon a katolikusok száma, eleve arra
 utal, hogy olcsó megoldás a NER-re kenni a problémákat – de még konkrét
 főpapokra is kár mutogatni ez ügyben, mivel azonos időszak alatt a 
reformátusok és az evangélikusok is szinte azonos arányban lettek 
kevesebben.</p>

<p>Tény, hogy az egyházi vezetők különösen felelősek a nyáj egyben 
tartásáért (számon is lesz kérve rajtuk, ha elhanyagolják a rájuk 
bízottakat, senki ne aggódjon), de aki eltalált múlt vasárnap egy 
katolikus templomba, az például</p>

<div class="gmail-keretes">konkrétan hallhatta az intést: „Ha igaz voltotok 
nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juthattok be a 
mennyek országába”.</div>

<p>Szó sincs olyasmiről, hogy „amennyiben akad a környezetetekben 
valahol egy írástudó, aki stikában a Mammonnak is szolgál, akkor oké, ti
 is rugalmasan kezelhetitek a parancsolatokat”.</p>

<p>Nem jegyez fel Máté apostol olyat, hogy „majd ha a helyileg illetékes
 plébánosod spontán ráérez az egyébként meg sem fogalmazott igényeidre 
és kézen fog, akkor gyere megint hozzám, mint régen, addig csak intézd a
 dolgaidat”.</p>

<p>Ráadásul – ha spoilerezhetek – most vasárnap az a rész következik 
majd, hogy „ti legyetek olyan tökéletesek, mint amilyen tökéletes a ti 
mennyei Atyátok”. Ahol a „tökéletes” azt is jelenti, hogy felnőtt, 
érett. Márpedig az a magatartás, hogy „harmincas-negyvenes tanult férfi 
vagyok, nagyon hívő voltam, de most arra várok, hogy az Egyház legyen 
kevésbé gyarló, kézen fogjon, és segítsen például kinyitni esténként a 
polcon porosodó Bibliát, hogy a következő népszámláláson is hívőnek 
érezhessem magam”, nem annyira üti meg ezt a mércét.</p>

<p>Különösen, mivel az „egyház” nemcsak a püspök és a plébános, hanem az
 összes megkeresztelt ember – amikor tehát az a panasz, hogy az egyház 
nem fogja eléggé a hívek kezét, akkor erősen felmerül a szülők, a 
keresztszülők, a házastársak, a barátok, a szomszédok, horribile dictu a
 kollégák felelőssége is. Plusz az önvizsgálat szükségessége.</p>

<p>Az ugyanis elég merész elvárás, hogy én, az egyház tagja nem érek rá 
odafigyelni a lefelé csúszó öcsémre vagy a szomszédomban élő özvegyre,</p>

<div class="gmail-keretes">de az egyház mint intézmény vegye őt észre és nyúljon érte a megfelelő ritmusban.</div>

<p>Miközben egyébként érte is nyúl, hiszen egyebek mellett kínálja 
naponta az imacsoportokat, szervezi a lelkigyakorlatokat, ahová el lehet
 járni, közösségbe lehet kerülni, gondoskodó felebarátokat lehet 
megismerni – csak el kéne indulni. Zakeus is méltatlankodhatott volna a 
haláláig, hogy Jézusnak nem jutott eszébe külön-külön bekopogtatni 
Jerikó összes házába; de inkább odament ő a lábával és a szabad 
akaratával, és fölmászott a vadfügefára. Mennyivel hatékonyabb és 
eredményesebb megoldás a találkozásra.</p>

<p>Lehet azt mondani, hogy bezzeg a jógás „közösség” például mennyire 
virágzóbb és vonzóbb, csakhogy ott se az van, hogy érkezik egy 
lehengerlő, hivatásos guru és kézen fog, de még csak nem is az, hogy 
influenszerek korszerű vlogokban osztják az észt a keresőnek – hanem a 
lelkes jógás nő konkrét csoportokat szervez önállóan, szórólapokat oszt,
 meghív, továbbképzésekre jár, hétfőn pedig habozás nélkül, csillogó 
szemekkel beszámol a munkahelyén a legutóbbi elvonulásáról. Miközben a 
katolikus értelmiségi nyünnyög, hogy béna a káplán a tizenegyes misén, 
csináljon már valamit „az egyház”. (A Mindenhatónak nem derogált, hogy 
meghívja az illető papot az aratásába; ha majd az igényesebbnél 
igényesebb negyvenes családapák kinevelnek egy megfelelőbb választékot, 
mindjárt lesznek jobb lelkipásztorok.)</p>

<p>Ha tehát valamely hívő katolikusnak az az érzése, hogy „az egyház” elengedte a kezét,</p>

<div class="gmail-keretes">az akár azt is jelentheti, hogy felnőttnek és járóképesnek van tekintve,</div>

<p>így végre jut egy szabad keze arra, hogy ő maga nyúljon utána a 
rábízottaknak. Vagy akár egy rossz passzban lévő vagy túlterhelt papnak.</p></div></div>

</div>