2023-02-07

5. évközi hét kedd
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2023-02-07

OLVASMÁNY Mózes első könyvéből

Isten embert teremt a maga képére és hasonlatosságára, hogy ura legyen az egész teremtésnek.

Isten szólt: „A vizek teljenek meg élőlények sokaságával; az égen, a
föld felett, az égbolt alatt pedig röpködjenek madarak.” Isten
megteremtette fajtájuk szerint a nagy tengeri állatokat és mind az
élőlényeket, amelyek mozognak vagy a vízben úszkálnak. És a röpködő
madarakat is, ugyancsak fajtájuk szerint. Isten látta, hogy ez jó. Isten
megáldotta őket, és így szólt: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok,
töltsétek be a tengerek vizét, s a madarak is szaporodjanak a földön.”
Este lett és reggel: az ötödik nap.

Aztán szólt Isten: „Hozzon elő a föld élőlényeket fajuk szerint:
háziállatokat, csúszómászókat és mezei vadakat fajuk szerint.” Úgy is
történt. Isten megteremtette a mezei vadakat fajuk szerint, a
háziállatokat fajuk szerint és az összes csúszómászót a földkerekségen,
fajonként. Isten látta, hogy ez jó.

Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ő
uralkodjék a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak
és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” Isten
megteremtette az embert saját képmására: Isten képmására teremtette őt;
férfinak és nőnek teremtette őket.

Isten megáldotta őket és ezt mondta nekik: „Legyetek termékenyek,
szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá.
Uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain és minden állat fölött,
amely a földön mozog.” Azután ezt mondta Isten: „Íme, nektek adok minden
növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot
rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mező vadjainak, az
ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden
növényt táplálékul adok.” Úgy is történt. Isten látta, hogy nagyon jó
mindaz, amit alkotott. Este lett és reggel: a hatodik nap.

Így készült el a föld, az ég, és minden, ami benne van. Isten a hetedik
napon befejezte művét, amelyet alkotott. A hetedik napon megpihent
munkája után, amit végzett. A hetedik napot megáldotta és megszentelte,
mert ezen pihent meg minden munkája után, melyet végzett a teremtő
Isten.

Ez volt az ég és a föld teremtésének története.

Ez az Isten igéje.

Ter 1,20–2,4a

VÁLASZOS ZSOLTÁR

Válasz: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon. (2a. vers. - 5. tónus)

Előénekes: Szemlélem az eget, ujjaid műve az, * te alkottad a holdat és az összes csillagot.

Ugyan, mi az ember, hogy megemlékezel róla, * az emberfia, hogy gondot viselsz rá?

Hívek: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon.

E: Az embert kevéssel tetted kisebbé az angyaloknál, † megkoronáztad dicsőséggel és fönséggel, * hatalmába adtad kezed műveit.

H: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon.

E: Mindent lába alá vetettél, † minden juhot és barmot, * hozzá még a mezők vadjait,

az ég madarait és a tenger halait, * melyek a tenger ösvényét járják.

H: Uram, mi Urunk, * mily csodálatos a te neved az egész világon.

Zsolt 8,4-5.6-7.8-9

ALLELUJA

Hajlítsd szívemet döntéseidre, Istenem, * jóságosan add nekem törvényedet!
Zsolt 118,36a és 29b – 2. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Márk könyvéből

Jézus szemére veti a farizeusoknak és az írástudóknak, hogy őseik hagyományai miatt nem tartják meg Isten parancsait.

Abban az időben összegyűltek Jézus köré a farizeusok és néhány írástudó
Jeruzsálemből. Látták, hogy egyik-másik tanítványa tisztátalan, vagyis
mosatlan kézzel eszi a kenyeret. A farizeusok és általában a zsidók
ugyanis nem esznek addig, amíg meg nem mossák a kezüket könyékig, így
tartják meg az ősök hagyományait. És ha piacról jönnek, addig nem
esznek, míg meg nem mosakszanak. S még sok más hagyományhoz is
ragaszkodnak: így például a poharak, korsók, rézedények leöblítéséhez.

A farizeusok és írástudók tehát megkérdezték: „Miért nem követik
tanítványaid az ősök hagyományait, miért étkeznek tisztátalan kézzel?”

Ezt a választ adta nekik: „Képmutatók! Találóan jövendölt rólatok Izajás, amint írva van:

Ez a nép ajkával tisztel engem, ám a szíve távol van tőlem.

Hamisan tisztelnek, olyan tanokat tanítván, amelyek csak emberi parancsok.

Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz ragaszkodtok.”

Azután így folytatta: „Ügyesen kijátsszátok Isten parancsait, hogy a
magatok hagyományait megtarthassátok. Mózes azt hirdette: Tiszteld
atyádat és anyádat, és aki atyját vagy anyját átkozza, halállal
bűnhődjék! Ti ellenben azt tanítjátok: Ha valaki azt mondja atyjának
vagy anyjának: amivel segíthetnélek téged, az »korbán« vagyis Istennek
szentelt áldozati adomány, annak nem engeditek meg, hogy bármit is
tegyen apja vagy anyja érdekében. Így a magatok hagyományával
kijátsszátok Isten parancsát, és még sok más ehhez hasonlót tesztek.”

Ezek az evangélium igéi.

Mk 7,1-13

EGYETEMES
KÖNYÖRGÉSEK

Pap: Kérjük, testvéreim, a végtelenül irgalmas Istent önmagunkért és
minden emberért, hogy bocsássa meg bűneinket, és adja meg nekünk az örök
boldogságot!

Lektor: 1. Az egész világon elterjedt és az itt egybegyűlt Egyházért könyörögjünk az Úrhoz!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

2. Szentatyánkért, N. pápáért, püspökeinkért, papjainkért és a szent szolgálatban segítő társaikért könyörögjünk az Úrhoz!

Hívek: Kérünk téged...

3. Az egyházak egységéért, a pogányok megtéréséért, a nemzetek közötti egyetértésért könyörögjünk az Úrhoz!

Hívek: Kérünk téged...

4. Beteg, éhező és bajbajutott embertársainkért könyörögjünk az Úrhoz!

Hívek: Kérünk téged...

5. Saját magunk és távol lévő testvéreink üdvösségéért könyörögjünk az Úrhoz!

Hívek: Kérünk téged...

(6. A földi életből eltávozott N. testvérünk [nővérünk] örök boldogságáért könyörögjünk az Úrhoz!

Hívek: Kérünk téged...)

Pap: Urunk, hallgasd meg népedet! Érdemtelen létünkre könyörgünk hozzád,
hiszen kegyelmeddel mindig elénk sietsz, hogy jóságosan teljesítsd
kérésünket. Krisztus, a mi Urunk által.

Hívek: Ámen.