<div dir="ltr">
<div><div><div><div><h1>George Pell bíboros halála előtti írásában “mérgező rémálomnak” nevezte a szinódus jelenlegi állását</h1></div></div></div></div><div><div><div><div><div><div><p><a href="https://katolikus.ma/george-pell-biboros-halala-elotti-irasaban-mergezo-remalomnak-nevezte-a-szinodus-jelenlegi-allasat/" target="_blank">https://katolikus.ma/george-pell-biboros-halala-elotti-irasaban-mergezo-remalomnak-nevezte-a-szinodus-jelenlegi-allasat/</a></p><p><b>George
 Pell bíboros nem sokkal a január 10-én, kedden bekövetkezett halála 
előtt az alábbi cikket írta a The Spectator c. hetilapnak, amelyben a 
közelgő „Szinodalitásról szóló szinódussal” kapcsolatos vatikáni 
terveket „mérgező rémálomnak” bélyegezte. A szinódust idén és a jövő 
évben, két részletben fogják megtartani, és az ezzel kapcsolatban 
készített füzet Pell bíboros szerint „az egyik legösszefüggéstelenebb 
dokumentum, amelyet valaha is küldtek Rómából”. Nem csupán arról van 
szó, hogy „neomarxista zsargonban fogalmazták”, hanem „ellenségesen 
viszonyul az apostoli hagyományokhoz”, és figyelmen kívül hagy olyan 
alapvető keresztény tanokat, mint az isteni ítéletbe, a mennybe és a 
pokolba vetett hit.</b></p><p>Az Ausztráliában született bíboros, 
akinek hazájában szexuális visszaélések hamis vádja miatt a börtön 
szörnyű megpróbáltatását kellett elviselnie, amíg fel nem mentették, 
nagyon bátor volt. Amikor ezt a cikket írta, nem tudta, hogy hamarosan 
meghal; készen állt arra, hogy szembenézzen Ferenc pápa és a szervezők 
dühével, amikor a cikk megjelenik. Most, hirtelen halála talán majd még 
nagyobb nyomatékot ad szavainak, amikor a szinódus idén októberben 
összeül.</p><p><i>(A bevezetőt írta: Damian Thompson)</i></p><p><b>A szinódusi dokumentumról a Katolikus.ma novemberben számolt be <a href="https://katolikus.ma/a-vatikan-uj-szinodalis-dokumentumat-biralja-egy-svajci-puspok/" target="_blank">itt</a>. (A szerk.)</b></p><p><b>Az alábbiakban Pell bíboros írásának szövege következik.</b></p><p>A
 katolikus püspöki szinódus most annak felépítésével foglalatoskodik, 
amit ők „Isten szinodalitásról szóló álmának” gondolnak. Sajnos a 
püspökök kifejezett jó szándéka ellenére ez az isteni álom mérgező 
rémálommá változott.</p><p>Összeállítottak egy 45 oldalas füzetet, amely
 beszámol a szinódus „meghallgatásnak és tisztázásnak” szentelt első 
szakasza során a világ számos pontján tartott megbeszélésekről. Ez a 
füzet az egyik legösszefüggéstelenebb dokumentum, amelyet Rómából valaha
 is küldtek.</p><p>Miközben hálát adunk Istennek azért, hogy a 
katolikusok száma világszerte növekszik, különösen Afrikában és 
Ázsiában, gyökeresen más a kép Latin-Amerikában, ahol számbeli 
veszteségeink vannak a protestánsok és a szekularisták javára.</p><p>Minden
 irónia nélkül, a dokumentum a következő címet viseli: „Tágítsd ki 
sátradat”, a bővítés célja pedig nem az, hogy az újonnan 
megkeresztelteket fogadják be (azokat, akik válaszoltak a bűnbánatra és 
hitre való hívásra), hanem az, hogy befogadjanak mindenkit, aki eléggé 
érdeklődik ahhoz, hogy odafigyeljen. A résztvevőket arra buzdítják, hogy
 szeretettel üdvözöljenek mindenkit és legyenek radikálisan befogadóak: 
„Senki sincs kirekesztve”.</p><p>A dokumentum még a katolikus 
résztvevőket sem buzdítja arra, hogy tegyenek tanítványokká minden népet
 (Mt 28,16-20), arra pedig még kevésbé, hogy hirdessék a Megváltót, „az 
evangéliumot, álljanak vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan” (2Tim 
4,2).</p><p>Az első feladat mindenki, és különösen a tanítók számára az,
 hogy a Szentlélekben figyeljenek. A jó hír eme frissített változata 
szerint a „szinodalitást”, az egyháznak ezt a létezési formáját nem kell
 meghatározni, csupán megélni. Öt kreatív feszültségi pont körül forog, a
 radikális befogadástól kezdve halad a részvétel-jellegű misszionálás 
felé, „közös felelősséget gyakorolva a többi hívővel és a jóakaratú 
emberekkel”. Elismeri a nehézségeket, például a háborút, a népirtást és a
 papság és a laikusok közötti szakadékot, de mindez elviselhető – így a 
püspökök –, az élő és eleven lelkiségnek köszönhetően.</p><p>Az 
egyháznak ez a képe – egy olyan táguló sátor, amelynek középpontjában az
 Úr áll -, Izajás könyvéből származik, és a fő üzenete annak kiemelése, 
hogy ez a táguló, bővülő sátor olyan hely, ahol az embereket 
meghallgatják, nem pedig elítélik vagy kizárják.</p><p>Azt olvassuk 
tehát, hogy Isten népének új stratégiákra van szüksége; nem 
veszekedésekre és ütközésekre, hanem párbeszédre, ahol a hívők és a 
hitetlenek közötti különbséget elutasítják. A szöveg azt hangsúlyozza, 
hogy Isten népének valóban meg kell hallgatnia a szegények és a Föld 
jajkiáltását.</p><p>Voltak, akik úgy érezték, hogy az abortuszról, a 
fogamzásgátlásról, a nők pappá szenteléséről és a homoszexualitásról 
való véleménykülönbségek miatt ezekben a kérdésekben nem lehet végleges 
álláspontot kialakítani vagy javasolni. Ugyanez áll a poligámiára, a 
válásra és újraházasodásra is.</p><p>Ugyanakkor a dokumentum világosan 
beszél a nők alsóbbrendű helyzetének sajátos problémájáról és a 
klerikalizmus veszélyeiről, bár elismeri sok pap pozitív hozzájárulását.</p><p>Mit
 lehet kezdeni ezzel az egyveleggel, a New Age-i jószándék eme 
kiáradásával? Ez nem a katolikus hit összefoglalása, sem az 
Újszövetségből ismert tanítás. Az anyag hiányos, jelentős 
vonatkozásokban ellenségesen viszonyul az apostoli hagyományhoz, és 
sehol sem ismeri el az Újszövetséget Isten szavának, amely pedig 
normaadó minden hitre és erkölcsre vonatkozó tanítás számára. Az 
Ószövetséget figyelmen kívül hagyja, a patriarchátust elutasítja, és a 
mózesi törvényt, benne a Tízparancsolattal, nem ismeri el.</p><p>Először
 is szögezzünk le két dolgot. A 2023-ban és ’24-ben Rómában tartandó két
 végső szinódusnak tisztáznia kell majd, hogy mit is tanítanak erkölcsi 
kérdésekben, mivel Jean-Claude Hollerich bíboros, az általános 
jelentéstevő (relátor, legfőbb író) nyilvánosan elutasította az 
egyháznak a szexualitással kapcsolatos alapvető tanításait azon az 
alapon, hogy azok ellentmondanak a modern tudománynak. Normális időkben 
ezek után helytelen, sőt lehetetlen lett volna tovább folytatnia 
relátori munkáját.</p><p>A szinódusoknak választaniuk kell, hogy a hit 
és erkölcs apostoli hagyományát szolgálják és védelmezik-e, vagy pedig 
saját megítélésük inkább arra kényszeríti őket, hogy érvényesítsék 
szuverenitásukat a katolikus tanítás felett. El kell dönteniük, hogy az 
olyan alapvető tanításokat, mint a papság és az erkölcs, bevihetik-e a 
pokol pluralista tornácára, oda, ahol egyesek a bűnök felpuhító 
újradefiniálását választják, és a többség egyetért abban, hogy 
tisztelettudóan nem ért egyet.</p><p>A szinóduson kívül a fegyelem lazul
 – különösen Észak-Európában, ahol néhány püspököt még azután sem 
dorgáltak meg, hogy azt állította, joga van a véleménykülönbségre. 
Néhány egyházközségben és szerzetesrendben már szélesebb körben létezik 
egy <i>de facto pluralizmus</i> olyan dolgokban, mint a homoszexuális tevékenység megáldása.</p><p>Az
 egyházmegyés püspökök az apostolok utódai, minden egyházmegyében ők a 
legfőbb tanítók, akik nyájuk helyi egységének és a pápa, Szent Péter 
utóda körüli egyetemes egységnek a középpontját alkotják. Lyoni Szent 
Iréneusz óta a püspök a garanciája a krisztusi tanítás, az apostoli 
hagyomány iránti folyamatos hűségnek. Ő a kormányzó és néha ő a bíró, ő a
 tanító és a szentség celebránsa, nem csak holmi háttérbe húzódó 
különálló személy, netán olyasvalaki, akinek a dolga csupán a 
gondolkodás nélküli jóváhagyás.</p><p>A „Tágítsd a sátrat” tisztában van
 a püspökök hibáival, akik néha nem figyelnek az emberekre, autokratikus
 hajlamúak, klerikalisták és individualisták. Vannak jelei a reménynek, a
 hatékony vezetésnek és együttműködésnek, de a dokumentum úgy véli, hogy
 le kell rombolni a hatalom piramisszerű modelljeit, és az egyetlen 
valódi tekintélyt a szeretet és a szolgálat adja. A keresztség 
méltóságát kell hangsúlyozni, nem pedig a papi felszentelést, a vezetési
 stílusnak pedig kevésbé hierarchikusnak, hanem inkább körkörösnek és 
részvételen alapulónak kell lennie.</p><p>Minden katolikus szinóduson 
(és zsinaton) és minden ortodox szinóduson a püspökök voltak a 
főszereplők. Ezt kellene szelíd, együttműködő formában a kontinentális 
szintű szinódusokon is érvényesíteni és a gyakorlatba ültetni úgy, hogy a
 lelkipásztori kezdeményezések a sértetlen tanítás keretein belül 
maradjanak. A püspökök nem azért vannak ott, hogy egyszerűen 
hitelesítsék a megfelelő eljárást, és megadják a „nihil obstat”-ot arra,
 amit láttak.</p><p>A szinódus egyetlen résztvevőjének – világiaknak, 
szerzeteseknek, papoknak, püspököknek – sem tesz jót, ha a szinódus úgy 
dönt, hogy nem lehet szavazni vagy javaslatokat tenni. Ha csak a 
szervezőbizottság véleményét lehet továbbítani a Szentatyának, hogy ő 
aztán úgy tegyen, ahogyan jónak látja, az visszaélés a szinodalitással, a
 püspökök kiszorítása, amit sem a Szentírás, sem a hagyomány nem 
indokol. Ez nem megfelelő eljárás, és alkalmat ad a manipulációra.</p><p>A
 rendszeresen misére járó katolikusok nagy többséggel sehol sem 
támogatják a jelenlegi szinódus megállapításait. A felsőbb egyházi 
szinteken sincs nagy lelkesedés. Az ilyen jellegű folytatódó találkozók 
elmélyítik a megosztottságot, és néhány szemfüles kihasználhatja a 
zűrzavart és a jóakaratot. A köztünk lévő volt anglikán vallásúak 
helyesen látják, hogy a zavarodottság elmélyül, a hagyományos erkölcs 
ellen támadás indul, és a párbeszédbe a kirekesztésről, elidegenedésről,
 identitásról, marginalizációról, a képviselet nélküliekről, az 
LMBTQ-ról szóló neomarxista zsargon kerül be, viszont kiszorulnak az 
olyan keresztény fogalmak, mint a megbocsátás, a bűn, az áldozat, a 
gyógyulás vagy a megváltás. Miért van csend a halál utáni jutalomról 
vagy büntetésről, a négy utolsó dologról, a halálról és az ítéletről, a 
mennyről és a pokolról?</p><p>A szinódusi folyamat eddig elhanyagolta, 
sőt lefokozta a transzcendens dolgokat, a Szentlélekre történő 
hivatkozásokkal elfedte Krisztus központi szerepét, és neheztelést 
váltott ki, különösen a résztvevők körében.</p><p>A munkadokumentumok 
nem részei a magisztériumnak. Csak egy alapot képeznek a vitára, 
megítélésük Isten egész népére, és különösen a püspökökre tartozik, a 
pápával együtt és a pápa alatt. Ez a munkadokumentum gyökeres 
változtatásokra szorul. A püspököknek rá kell ébredniük, hogy van 
tennivalójuk, Isten nevében, és minél előbb teszik, annál jobb.</p><p><b>Írta: George Pell bíboros</b></p><p><b>Fordította: Solymosi Judit</b><br>Forrás: <a href="https://www.spectator.co.uk/article/the-catholic-church-must-free-itself-from-this-toxic-nightmare/" rel="noopener" target="_blank">The Spectator</a></p></div></div></div></div></div></div>

</div>