<div dir="ltr">
<div class="gmail-container-fluid">
<br><div class="gmail-hrsidebar">
<div id="gmail-toplogin">
<div class="gmail-hidden-xs gmail-hidden-sm gmail-hidden-md gmail-hidden-lg" style="margin-top:8px;padding:10px;min-width:70px;height:40px;float:left;border-left:1px solid rgb(236,236,236)"><a id="gmail-login" title="Bejelentkezés" class="gmail-headicons">Bejelentkezés</a></div>
<div class="gmail-headicon gmail-facebook"><a id="gmail-facebookicon" class="gmail-headicons" title="Facebook" href="https://www.facebook.com/mandiner.hu/" target="_blank"><i class="gmail-fab gmail-fa-facebook-f gmail-fa-2x"></i></a></div>
<div class="gmail-headicon gmail-hidden-xs gmail-hidden-sm"><a id="gmail-instagramicon" href="https://www.instagram.com/mandiner.hu/?hl=hu" target="_blank" class="gmail-instagram gmail-headicons" title="Instagram"><i class="gmail-fab gmail-fa-instagram gmail-fa-2x"></i></a></div>
</div>
<div id="gmail-dialogs">
</div>
</div>
<div class="gmail-clearer"></div>
</div>
<div>
<div>
</div>
</div>
<div id="gmail-headerBanner">
<div id="gmail-article_header" class="gmail-nbanner">
<div id="gmail-zone5009852" class="gmail-goAdverticum" style="width:0px;height:0px"></div>
</div>
<div id="gmail-article_layer" class="gmail-nbanner">
<div id="gmail-zone4698232" class="gmail-goAdverticum gmail-goa-embedded"><div></div></div></div>
</div>
<div class="gmail-container">
<div class="gmail-row">
<div id="gmail-article" class="gmail-content">
<div class="gmail-top">
<div class="gmail-img">
<span>
<img src="https://mandiner.hu/attachment/0755/754641_szovjet_hadsereg_magyarorszag.jpg" title="">
</span>
</div>
<div class="gmail-articletext">
<h1><a href="https://mandiner.hu/cikk/20221104_belfold_tortenelem_vilaghaboru_bekes_megye_doboz_visszaemlekezes">Végigsöprő, fekete szél – így emlékezik a szovjet hadsereg dúlására egy szemtanú asszony</a></h1>
<div class="gmail-info" style="margin:10px 0px">2022. november 4. 9:01</div><div class="gmail-info" style="margin:10px 0px"><a href="https://mandiner.hu/cikk/20221104_belfold_tortenelem_vilaghaboru_bekes_megye_doboz_visszaemlekezes">https://mandiner.hu/cikk/20221104_belfold_tortenelem_vilaghaboru_bekes_megye_doboz_visszaemlekezes</a></div>
<div style="margin:5px 5px 15px 0px;overflow:auto"><b>Írta: <a href="https://mandiner.hu/szerzo/krupincza_mariann">Krupincza Mariann</a> </b></div>
<div class="gmail-clearer"></div>
<div class="gmail-info">
<div>
</div>
<div class="gmail-clearer"></div>
</div>
<div id="gmail-articlecontent"><div class="gmail-lead">
„Nem tanulták meg a mai emberek, mi az, hogy nincs.” A 92 éves
Ilonka nénivel beszélgettünk arról, milyen is volt a valóságban, amikor a
világháborúban bejöttek az oroszok, majd elkezdődött az ínség kora. Az
idős asszony intelmeket is megfogalmaz a mai nemzedékeknek.</div>
<div class="gmail-clr"></div>
<div class="gmail-text">
<p><em>Szüleink és nagyszüleink
nemzedéke közvetlenül élte meg a háborút és az azzal járó ínségeket,
válságokat. Új cikksorozatba kezdünk a Mandineren: egyéni sorsokon
keresztül mutatjuk be, miken is mentek keresztül felmenőink a 20. század
vérzivataros évtizedeiben – erőt és talán reményt adó tanulságokként a
mai nemzedékeknek. Eddigi írásaink:</em></p>
<p><strong><a href="https://mandiner.hu/cikk/20220921_haboru_elet_csaladtortenet_varga_matyas_zsolt">„Háború van, ki lehet bírni” – így élték meg felmenőink az ínségeket</a></strong></p>
<p><strong><a href="https://mandiner.hu/cikk/20220927_haboru_inseg_csalad_tortenet">Két doboz gyufát érő fizetés – ilyen volt a háború utáni ínség hazánkban</a></strong></p>
<p style="text-align:center">***</p>
<p>Békés és Csongrád-Csanád megye évszázadokon át az ország
éléskamrájának számított. A háború azonban a Viharsarokban is alaposan
átformálta a hátországban élők mindennapjait. A szovjet Vörös Hadsereg
dobozi dúlásáról, a jegyrendszerkor uralkodó farkastörvényekről és a
háborút követő beszolgáltatásokról a 92 éves Ilonka néni beszélt a
Mandinernek. </p>
<div class="gmail-keretes">Ilonka néni 14 éves volt, amikor 1944. október 6-án Gyula felől bevonultak Dobozra a szovjetek. </div>
<p>Háború dúlt, így persze ez a mozzanat sem volt békés. Ilonka szerint már a Nagyváradi úton <em>(később,
mivel a szovjetek itt vonultak be, ezt az utcát átnevezték Vörös
Hadsereg útjára, és egészen 2013-ig jegyezték így – szerk.)</em> tűzharc alakult ki az oroszok és a faluban megbújó német és magyar katonák között. </p>
<p>A támadók a lakosságot se kímélték. A tanyákat, házakat kifosztották,
elvitték mindent, ami mozdítható volt. Az úgynevezett Gönczi-tanyát is
kiforgatták. Még a szalmazsákokat meg a tollpárnákat is magukhoz vették
az oroszok. A nagyobb testű állatokat, így például a lovakat, a
szarvasmarhákat és a disznókat is elhajtották – sorolja.</p>
<div class="gmail-keretes">A szovjetek kíméletlenek voltak: aki ellenállt, azt elfogták, magukkal vitték, majd szabályosan kivégezték.</div>
<p>A vesztőhely a falu határában található töltésnél volt, Sarkad
irányában – magyarázza Ilonka néni. Az említett Gönczi-tanya öreg
tulajdonosa is csak úgy menekült meg, hogy amikor a hóhérok abbahagyták a
lövöldözést és rugdosni kezdték a holtakat, nem mozdult meg és nem vett
levegőt, úgy tett, mintha ő is halott lenne. Azután este,
miután megbizonyosodott arról, hogy senki nincs a közelben, kimászott a
tetemek közül és egy kórókúpban húzta meg magát lőtt hasi sebbel – idézi
fel Ilonka néni.</p>
<p>Voltak olyanok is, akiket a saját portájukon lőttek agyon a vörösök.
Az egyik kocsmáros épp felfelé tartott a pincéből, nem is tudott arról,
hogy szovjetek vannak a faluban, de egyszer csak szemben találta magát
pár fegyveressel. Azonnal lelőtték. Egy fiatal fiúnak az lett a veszte,
hogy kíváncsian kilesett a kapujuk tetején; röviddel később már holtan
esett össze.</p>
<div class="gmail-keretes">Egy másik fiatal pedig úgy lelte halálát, hogy nem tudott válaszolni a neki feltett kérdésre, mivel néma volt.</div>
<p>A katonák erőszakosak és türelmetlenek voltak vele, mire az apja
odaért, hogy elmagyarázza kézzel-lábbal, hogy néma a fia, a fiút
lelőtték, majd pár perccel később az édesapja is követte őt a
túlvilágra.<em> „Szörnyű dolgok voltak. Arról inkább nem is beszélek,
hogy egynémelyik lánnyal és asszonnyal mit műveltek. Így söpört végig
Dobozon a fekete szél”</em> – emlékezik vissza a borzalmakra Ilonka. </p>
<p><img alt="" src="https://mandiner.hu/gallery/2020/vill%C3%A1m/56/dobozi_leventek.jpg" style="margin-right: 0px;" width="482" height="271"></p><div class="gmail-kepalairas"></div><p></p>
<p style="text-align:center"><em>Dobozi leventék a világháborús emlékmű előtt, a harmincas években (fotó: Szabó Tibor)</em></p>
<p> </p>
<p>Ilonka elmondja: az akkor a fronton szolgáló édesapja – aki az első
világháborút is megjárta – azt kérte a családjától, hogy a saját
biztonságuk érdekében menjenek ki a Gerla irányába fekvő tanyájukra. Így
is tettek. Viszont az édesapa aggódott a húgáért és annak családjáért.
Ezért az éj leple alatt átment a Kettős-Körösön, majd átkelt az
irtásokon, a Maksári-erdőn is túl. Amikor a testvére házához ért,
bekopogott az ablakukon. Persze azok halálra váltak, azt hitték, idegen
katonák azok, és csak akkor nyugodtak meg, amikor megismerték Ilonka
néni édesapjának a hangját. Addigra arról a portáról is elvitték a
lovat; az unokatestvérét, Lajost pedig majdnem agyonütötték puskatussal,
mert nem akarta az állatot odaadni, elszaladt vele. Végül az anyja
kérlelésére adta át a jószágot az oroszoknak – tette hozzá.</p>
<h3>Farkastörvények uralkodtak</h3>
<p>A jegyrendszerrel kapcsolatban elmondta, hogy már 1944 előtt sorba
kellett állniuk petróleumért, de a helyzet igazán 1944 ősze után fordult
válságosabbra. Mivel az oroszok mindent elvittek, és a frontra a
katonáknak rengeteg búza kellett, ezért még a falvakban is hosszú sorok kanyarogtak az alapvető élelmiszerekért.</p>
<p> Farkastörvények uralkodtak azokban az időkben.</p>
<p>1945 tavaszán a már említett Gönczi családot több atrocitás is érte a
jegyek beváltásakor. Előfordult, hogy a menyt, akinek már két gyermeke
is volt, kilökték a sorból, azzal az indokkal, hogy ők módos parasztok.
De sokszor ehhez a megbélyegzéshez az is elég volt, hogy valaki a
gróféknál <em>(Wenckheim-család – szerk.) </em>szolgált magtárosként. A
grófék már ezt a jegyrendszert nem tapasztalták meg, hónapokkal a
szovjet csapatok átvonulása előtt elmenekültek a kastélyból, amelyben ma
általános iskola működik – fűzi hozzá.</p>
<p>Ilonka néni szól a vágási tilalomról is: egy alkalommal az édesapja
is majdnem bajba került, mert megneszelték, hogy titokban levághatták az
egyik hízót. A házukhoz tartozott egy melléképület, amely
élelmiszerkamra volt, ez alatt kapott helyet egy pince is. Viszont ennek
az épületnek volt egy padlásrésze is. Annak a feljáróját olyan jól
elrejtették, hogy a családon kívül senki sem tudta, hogy az hol van
pontosan. Így oda el tudták rejteni mindazt, amit a
disznóvágáson feldolgoztak. </p>
<p>Mint ismert, a vágási tilalom korábbra tehető, mint a Rákosi-rendszer. A tiltás oka az volt, hogy</p>
<div class="gmail-keretes">Magyarországnak 1945-ben egyes becslések szerint egymillió szovjet katona élelmiszer-szükségletéről kellett gondoskodnia.</div>
<p>Ezért a szovjetek nem fizettek, mert jóvátételnek tekintették. A
hiperinfláció is főleg emiatt alakult ki, aminek végül 1946-ban tudtak
csak gátat szabni.</p>
<p>Ilonka néni hangsúlyozza: falun sokakat az mentett meg, hogy
leginkább a két kezükkel – mivel a lovakat és a marhákat elvitték az
oroszok – meg tudtak művelni valamennyi földet, így legalább volt annyi
búzájuk, amiből kenyeret tudtak sütni, és annyi zöldségük, amiből
megoldották a főzést.<br>
<br>
1944-ben vette kezdetét az a folyamat, hogy<em> a „város jött a falura”.</em></p>
<p><em>„Jöttek a békéscsabai és a gyulai emberek, hozták a kacatjaikat
Dobozra, akkoriban úgy mondták, hogy feketéztek: igyekeztek az
ingóságaikat élelemre vagy olyan eszközökre váltani, amire szükségük
volt. De az oroszok őket sem kímélték, sokszor rablás áldozataivá
váltak” </em>– emlékezik vissza Ilonka.</p>
<p><img alt="Dobozi utcakép. Fotó: Szabó Tibor gyűjteménye" src="https://mandiner.hu/gallery/2020/Mia/doboz_utcakep.jpg" style="margin-right: 0px;" width="482" height="419"></p><div class="gmail-kepalairas">Dobozi utcakép. Fotó: Szabó Tibor gyűjteménye</div><p></p>
<p style="text-align:right"><em>(fotó: Szabó Tibor)</em></p>
<h3> </h3>
<h3><em>„Lelkileg összetörtek bennünket '49 után”</em></h3>
<p><em>„A világháború után, 1949-től jött a kommunista rendszer, ami
lelkileg összetört bennünket. Kezdetét vette a beszolgáltatás. Amink
volt, mindent be kellett adni, még akkor is, ha utána nem maradt
semmink. Szörnyű volt, hogy megtermeltünk 20 kocsi kukoricát, és miután
beadtuk, éppen annyi takarmány maradt, hogy fel tudtunk hizlalni belőle
egy disznót. Volt olyan is, hogy a gazdák összefogtak és közösen adták
be a terményt vagy a jószágot, hogy jobban jöjjenek ki”</em> – folytatja Ilonka néni. Meséli: azokban az években <em>„rájuk szabták a kenyeret”</em>: egy nőnek két mázsa búzát, egy férfinek két és felet lehetett csak feldolgozni, a többit be kellett adni – ismertette.</p>
<p>Ugyancsak erre az időszakra tehető a kuláküldözés is. A kuláknak nem
is kellett, hogy sok földje legyen. Aki egy kicsit is tehetősebb volt,
vagy a világháború előtt a gróféknál szolgált, azt a község kuláknak
nevezte – fűzi hozzá Ilonka.</p>
<p>Az '50-es végétől pedig jött a „téeszesítés”. Elkezdték járni a házakat az <em>„elvtársak”</em>,
és akinek volt valamennyi földje, azt arra kényszerítették, hogy lépjen
be a termelőszövetkezetbe, és adja be a földjét. Aki ellenállt, azt
beültették a fekete autóba, elvitték <em>„kocsikázni, és jobb belátásra bírták”</em> – idézte fel.</p>
<p>Ilonka néni megvallja: Kádár Jánost azért gyűlölte meg, mert mindent elvett és elrontotta a magyar gazdaságot.</p>
<div class="gmail-keretes"><em>„Lettek volna jó parasztemberek, akik
megművelték volna a földet, és kinevelték volna az utódaikat, de Kádár
mindent tönkretett.”</em></div>
<h3><img alt="" src="https://mandiner.hu/gallery/2020/vill%C3%A1m/56/szovjet1.jpg" style="margin-right: 0px;" width="482" height="321"><div class="gmail-kepalairas"></div></h3>
<p style="text-align:center"><em>Szovjet katonák a budapesti Üllői úton (Fortepan / Vörös Hadsereg)</em></p>
<p> <font size="4"><b>Pazarló lett a világ</b></font></p><font size="4"><b>
</b></font><p><em>„Régen az emberek tudtak spórolni. Nekünk az apánk az asztalnál
mindig azt mondta, hogy annyit szedjetek a tányérotokba, amennyit
megesztek. De ma olyan pocséklás megy. Eldobálják a kenyeret és az almát
az emberek az utcán. A mi időnkben az ilyet elítélték”</em> – hívja fel a figyelmet Ilonka néni.</p>
<p>Hozzáteszi: <em>„szegény ember mindig volt és mindig is lesz.</em></p>
<p><em>De van olyan most is, aki azért szegény, mert nem szeret
dolgozni. A kicsiből is lehet sokat csinálni, de a sokat is el lehet
pazarolni”</em> – mutatott rá. <em>„Nem tanulták meg a mai emberek, mi az, hogy nincs.”</em></p>
<p>Majd arról beszélt, hogy akinek nincs tartaléka, annak még nem késő
elkezdeni takarékoskodni, mert nem tudjuk, mit hoz magával ez a mostani
világ – fogalmazza meg végül tanácsát az előttünk álló időszakra a 92
éves Ilonka néni. </p>
<p style="text-align:right"> </p>
<p style="text-align:right"><em></em></p></div></div></div></div></div></div></div>
</div>