<div dir="ltr">
<p class="MsoNormal"><b><span style="font-size:14pt;font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)">Trágárság helyett életet<u></u><u></u></span></b></p><p class="MsoNormal"><b><span style="font-size:14pt;font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)"> Szentesi Zöldi László<u></u><u></u></span></b></p><p class="MsoNormal"><b><span style="font-size:14pt;font-family:"Arial",sans-serif"><font size="2"><a href="https://magyarnemzet.hu/velemeny/2022/10/tragarsag-helyett-eletet?utm_campaign=2022-10-26&utm_medium=email&utm_source=magyarnemzet_napi_hirlevel" target="_blank">https://magyarnemzet.hu/velemeny/2022/10/tragarsag-helyett-eletet?utm_campaign=2022-10-26&utm_medium=email&utm_source=magyarnemzet_napi_hirlevel</a></font></span></b></p><p class="MsoNormal"><u></u> <u></u></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)">Ha
a hazai politikai publicisztikák legsajátosabb jellemzőjét szeretnénk
meghatározni, valószínűleg a másik ember következetes verbális
bántalmazását említenénk elsőként. Ebben talán világelsők is vagyunk, de
hogy a szabadalom itthon széles körben nyomasztja a lelkeket, egy
percig sem vitás.</span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)"> </span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)">Minderről
teljes őszinteséggel vallhatok, egykori bántalmazóként és
bántalmazottként ismerem az ügyet kívülről-belülről. Valamikor úgy
gondoltam, hogy az igazság teljes megvallásáért majdnem minden
megengedett, és ha nem szimpatikus másként gondolkodók állnak az utamba,
haladéktalanul rájuk kell ripakodnom. Láttam és tapasztaltam, hogy a
baloldalon milyen szívós következetességgel gyűlölik azt, ami kitűnő, de
nem az övék, és milyen konok szeretettel táplálják, ami pusztán az
övék, pedig nem jó és nem szép. Akkoriban azt gondoltam, hogy nekünk is
valamilyen protekcionista elfogódottsággal ki kell zárni mindent az
életünkből, amit nem vallunk a sajátunknak, és ha néhány hírlapi pofon
elcsattan, hát legyen, belefér. Úgy érzem, nemigen léptem át az
illendőségi és minimális erkölcsi határokat, olykor persze sistergett a
klaviatúra. Válaszként hasonlóan csípős üzenetek érkeztek, engem is
elküldtek ide vagy éppen oda, ömlött a szidalmazás, a lekicsinylés,
igyekeztek bebizonyítani, hogy villával eszem a levest és úgy gondolom,
hogy Pakisztánban mindenkinek öt füle és négy orra vagyon.</span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)"> </span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)">Jó
néhány esztendő telt el, és mára rájöttem, hogy az állandóan perlekedő,
kényszeresen beolvasó magatartás egyetlen gondolkodó emberhez sem
méltó. Először is, a személyeskedésben, sértegetésben és megbélyegzésben
eltöltött napok és órák megbénítják a cselekvőképességet. Legalábbis
azt látom, tapasztalom, hogy akik állandóan személyeskednek, éppen a
lényegről nem tudnak mit mondani.</span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)"> </span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)">Elolvassa
az ember Puzsér Róbertet, aki ideje száz százalékát mások cinkelésével
tölti, majd feltesszük a kérdést magunknak: most akkor mi van? Haladt
előrébb a világ egy tapodtat is, mert ez a furcsa ember díszes
szóvirágokkal nekirontott a másiknak? Vagy Perintfalvi Rita, aki
katedrálist épített magának különféle személyek kiszerkesztéséből, vajon
képes lenne bármi mást, értelmeset, hasznosat, örömtelit írni? Aligha.</span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)"> </span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)">Aki
figyelmesen olvassa a Mandiner napi sajtószemléjét, hosszasan
sorolhatja tovább a neveket, megszólalók tucatjaira érvényes, hogy
reggel bekapják a gyűlölettablettát, majd felrobbant fejjel virtuális
tőrt döfnek másokba. Utána persze semmi sem történik, hiszen az
értelmiségi tollforgatók zöme csak a sértegetésben jeleskedik,
felelősséget nem vállal, megoldást nem kínál, hiszen sokszor egyáltalán
nem értünk ahhoz a témához, amelynek a kritikusaként momentán
felhorkantunk. Olvasóinknak azonban sokszor nem is kell a feloldódás,
bőven elegendő a bántás, manapság már ezt várja az elemzőtől, nincs
igénye a tudásra, nem tartja tiszteletre méltónak az ekézés nélküli
önálló gondolkodást.</span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)"> </span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)">Sokan
azt mondják, a Mandinernek nem szabadna szemléznie ennyi agymenést,
hiszen terhes olvasmány ennyi terméketlen, értelmetlen hozzászólás.
Másképp gondolom: remek, hogy a Mandiner szemezget a gyűlöletcunamiban,
legalább tisztán látjuk a hazai baloldal szándékait.</span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)"> </span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)">Nyilván
a jobboldalon is akad elég indulat, meggondolatlanság, gyűlölet, de
ember legyen a talpán, aki bebizonyítja nekünk, hogy a magyarországi
baloldal születése első pillanatától nem vezeti az örökranglistát.
(Nekik ugyanis Rousseau, Marx és a többiek nyomán mindig, mindenütt
forradalmat kell szítani, nincs megnyugvás, nincs béke, nem szabad
örülni semminek, valósággal kéjelegnek, ha mindent romosan festhetnek az
olvasó elé. Néha úgy tűnik, ragaszkodás és szeretet nemigen létezik
bennük, csak kritikának álcázott panaszáradat és bujtogató szándék.)</span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)"> </span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)">Ezek
után elérkeztünk a második fontos elemhez, ahhoz a fogós kérdéshez,
hogy az íróféléknek akad-e bármiféle felelősségük a közbeszéd, a
közízlés formálásában. Szerintem mindenképpen. Nézzük meg, hogy amióta a
gonzó újságírás kibocsátotta a legmocskosabb szavakat, kifejezéseket,
amelyeket még dramaturgiai okokból sem szabadna leírnunk, a közbeszédben
és a virtuális térben elszabadultak az indulatok.</span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)"> </span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)">Értelmes,
tanult, művelt, alapvetően normális emberek úgy írnak, beszélnek,
mintha szájöblítőnek a hírét sem hallották volna eleddig. Ennek az
elharapózó közállapotnak a kikovácsolói – részben – mi, újságírók
vagyunk, sőt csak tetézzük a bajokat, amikor azt sugalljuk, hogy a
szellemi életet le lehet írni különféle b és p kezdetű szavakkal. A
másik ember fejéhez vágni ugyanezeket pedig egyetlen következménnyel
jár: az olvasó példát merít mindebből, és bátran, aggályok nélkül
szintúgy nyakig merül a szennyben. Ha ez célnak elegendő, meg sem
szólaltam. Csak halkan jegyzem meg – visszautalásként a bevezetőben
írottakra –, hogy az igazság hirdetéséhez és megvallásához nem kell
feltétlenül megtizedelni a hallgatóságunkat.</span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)"> </span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)">Könnyen meglehet, hogy éppen az igazságtól tántorítjuk el azokat, akikben maradt még jóérzés, aggodalom a szellemi javakért.</span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)"> </span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)">Miről
álmodtunk tizenhat évesen, amikor a könyvtárban olvasgattuk kedvenc
regényeinket? Nem arról, hogy másként gondolkodókkal kölcsönös
sértegetések után ne maradjunk semmiben. Nem arról szól az igazság, az
eszmék, a mindennapi emberség képviselete, hogy értéket teremtünk?
Valami olyasmit, ami már nem pusztán a miénk, mint az ajkunkról
elröppenő trágárság, hanem közkincs, bárki által birtokba vehető szép
üzenet?</span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)"> </span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)">Újságíróink
miért nem írnak könyveket, értelmes cikkeket, tudományos közléseket?
Valaha, a magyar hírlapírás fénykorában Mikszáth, Kosztolányi, Babits
vagy Móricz nem pusztán lepötyögte írógépén a kötelező penzumot, de
minden műfajban egyforma igényességgel máig eleven olvasmányokat hagyott
hátra.</span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)"> </span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)">Ha
egy magyar újságíró megelégszik azzal, hogy kést ránt, de pusztán a
mészárlás szándékával, akkor valamit nagyon rosszul tesz. Jelenlétünk
ugyanis nem pusztán földi létünkre szól, a legjobbak és a legismertebbek
közülünk ennek a kornak a maradandó alkotói. Minden szavunkkal, minden
sorunkkal hozzáteszünk vagy elveszünk valamit a jelenlegi
közállapotokból.</span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)"> </span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)">Nem
pusztán kínos, inkább szégyenletes, hogy a XXI. század elején
politikai, közéleti publicisztikáink jelentős része nem érdemes arra,
hogy azokból bármit a jövőbe is utaljunk. Részint a kibírhatatlan
személyeskedések, az elemi gyűlölet, másrészt a gondolattalanság miatt.
Valójában irodalmat kellene teremtenünk, ahogyan a régieknek, értékes,
önálló gondolatokat összefűzni, kevesebbet törődni a másként
gondolkodókkal, a politikai publicisztikában is megcsillantani más
színeket, napsugarat mutatni, fényre vezetni, örömhírt hirdetni.</span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)"> </span></font></p><p class="MsoNormal"><font size="2"><span style="font-family:"Arial",sans-serif;color:rgb(34,42,53)">Ostobaság
volna mindez? Dehogy, csak már elfelejtettük, hogy a szó szinte
cselekedet, a boldogság pedig nem teher. Ideje dolgozni, alkotni,
alázatosabban élni és működni, valamiféle összképet alkotni,
méltósággal, tartással, önbecsüléssel. Sorozatom címével együtt
hirdetem: csendes órákra van szükségünk, hogy hangunk lehessen.</span></font></p>
</div>