<div dir="ltr">
<div><h1><a href="https://mandiner.hu/cikk/20220615_mandiner_interju_egerszegi_krisztina_mandiner_hetilap" target="_blank">„Magyarország képes megrendezni az olimpiát” – exkluzív interjú Egerszegi Krisztinával</a></h1>
<div style="margin:10px 0px"><b><font size="4">2022. június 15. 18:01</font></b></div><div style="margin:10px 0px"><a href="https://mandiner.hu/cikk/20220615_mandiner_interju_egerszegi_krisztina_mandiner_hetilap" target="_blank">https://mandiner.hu/cikk/20220615_mandiner_interju_egerszegi_krisztina_mandiner_hetilap</a></div>
<div style="margin:5px 5px 15px 0px;overflow:auto"><b>Írta: <a href="https://mandiner.hu/szerzo/dr_csisztu_zsuzsa" target="_blank">Csisztu Zsuzsa</a> </b></div>
<div></div>
<div>
<div>
</div>
<div></div>
</div>
<div id="gmail-m_-6042039398794628153gmail-m_-8072304596270234189m_711222266388642049gmail-articlecontent"><div>
A férfisport az férfisport, a női sport pedig a nőké – mondja az
úszósportot is fenyegető transzgenderjelenségekről Egerszegi Krisztina.
Az ötszörös olimpiai bajnokot kérdeztük anyaságról, nagyköveti
szerepvállalásáról, de elmondta lapunknak azt is, mit gondol a
szomszédban dúló háborúról. Interjúnk.</div>
<div>
<p><b>Amikor 1996-ban
Atlantában, az ötödik olimpiai bajnoki címed, az utolsó úszásod után
beszélgettünk, már sejtettük, hogy a medencében nemigen lát többet a
világ. Te már tudtad, hogy vizet maximum a zuhanyzóban szeretnél látni? </b><br>
Érdekes, én korábbra terveztem a visszavonulásomat. Gyerekkoromtól
kezdve volt bennem egy elhatározás, hogy tizennyolc éves koromig úszom,
huszonkét évesen férjhez megyek, gyerekeim lesznek, és kész. Ezt
szerettem volna, de ekkor már négyéves csúszásban voltam, hiszen
Atlantában huszonkét évesen versenyeztem. Sosem felejtem el, hogy életem
utolsó döntőjében, kétszáz háton az utolsó ötven méteren már
kényelmesen vezettem, és volt időm arra gondolni, hogy „te jó ég, ez
most tényleg az utolsó ötven az életemben, és még élvezem is?”. Érdekes
érzés kerített hatalmába, de tudtam, a célba érkezés után már másra kell
koncentrálnom. Én ott lezártam az úszókarrieremet.</p>
<p><b>Sokan máig azt mondják, hogy nagyon fiatalon vonultál vissza,
és még bőven vártak volna rád sikerek. Volt benned egyfajta
megcsömörlöttség? </b><br>
Nem, bár voltak olyan évek, amikor tényleg elegem volt az úszásból.
1994-ben a római világbajnokság nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna,
és az akkorra tervezett visszavonulásomat emiatt elhalasztottam.</p>
<p><b>Ez volt az utóbb a kínaiak doppingolása miatt emlékezetessé váló világbajnokság, ugye?</b><br>
Igen, de nincs jelentősége, mert akkor nem úsztam úgy, ahogy kellett
volna. Rajtam is múlt, mert nem úgy álltam hozzá az egészhez. Úgy mentem
le edzésre, hogy bárcsak már túl lennék rajta. Elvégeztem, de nem azzal
az odaadással, ahogy korábban, és ez meglátszott.</p>
<div>A férfisport az férfisport, a női sport pedig a nőké”</div>
<p><b>Mindig tudtad szeretni az embertelenül sok munkát? Hány kilométert kellett úszni akkoriban a felkészülés alatt? </b><br>
Napi 16-18 kilométert többnyire. De én azért csináltam ezt az egészet,
mert szerettem. Persze velem is előfordult, hogy hideg téli reggeleken,
amikor a vaksötétben korán kellett kelni, megfordult a fejemben: bárcsak
történne valami, és elmaradna az aznap reggeli edzés! (Nevet) De menni
kellett, és mentem, ám alapvetően azért, mert szerettem.</p>
<p><b>Nyilván nem is lehet ezt a terhelést másképp elviselni. Ma
talán már kissé máshogy épül fel egy-egy edzésterv, kevesebb kilométert
kell úszni, viszont nagyobb intenzitású a terhelés, és sok a kiegészítő
munka.</b><br>
Igen, bár úgy érzem, kissé túl van misztifikálva ez az egész. Talán túl
sok résztudomány kapcsolódott be, ilyen fürdőruha, olyan áramvonal,
ilyen étrend, amolyan diéta, pedig a munkát úgy is el kell végezni.</p>
<p><b>Szerinted ezeknek kevésbé van jelentőségük?</b><br>
A sportpszichológia például nagyon fontos, a mi időnkben is az volt,
hiszen egy sportolónak mentálisan is fel kell készülnie, ez nem kérdés.
De egy egyszerű fürdőruhában is oda lehet állni és jól leúszni a távot.
Az olimpiai eszme alapvetően erről szólt, és ma érzem igazán, mennyire
más korszaka volt az a sportvilágnak. Mind a mai napig szeretem az
úszást, de nem bánom, hogy ma már nem veszek részt benne.</p>
<div><b>Egerszegi Krisztina</b><br>
1974-ben született Budapesten. A legmagasabb állami kitüntetésnek
számító Magyar Szent István-renddel kitüntetett ötszörös olimpiai,
kétszeres világ- és kilencszeres Európa-bajnok úszó, egyike a modern
olimpiák legsikeresebb magyar sportolóinak. 1988 óta a legfiatalabb
magyar olimpiai bajnok. Számos rekord fűződik a nevéhez, kedvenc
versenyszámában, a 200 méter háton 1991-ben úszott világcsúcsát tizenhét
évig nem tudták megdönteni. Megkapta szinte az összes hazai és
nemzetközi sportszakmai elismerést, 2001-ben az évszázad magyar
sportolójának választották. Férje Vigassy Ádám, három gyermekük van:
Bálint, Barnabás és Zille.</div>
<p><b>Mikor úsztál utoljára?</b><br>
Épp mostanában gondoltam, hogy jó lenne újra lemenni úszni… De aztán
eszembe jut a macera, a hajszárítás, a felöltözés, egyebek, úgyhogy
végül mindig meggyőzöm magam, hogy inkább nem. Tudom, hogy vannak
mastersversenyek, a fodrászom is ott indul, de én sosem éreztem
késztetést rá. Én lezártam azt a korszakot, és tudtam, hogy nem
folytatom tovább semmilyen formában.</p>
<p><b>Atlanta óta nem is voltál lent az uszodában?</b><br>
Nem, mindössze versenyt nézni. Maximum a Balatonban úsztam a gyerekekkel, uszodában nem.</p>
<p><b>Meséld már el, egy ötszörös olimpiai bajnok hogyan úszik a Balatonban!</b><br>
Hát hogy?! Kitett fejjel! (Nevet) Jó, van, hogy úszok pár tempót háton
és gyorson vagy mellen, mert jólesik, de a Balcsiban is inkább anyuka
voltam a vízben, mint egykori versenyúszó.</p>
<p><b>A családi mezsgyén haladva: a férjed, Vigassy Ádám és a
gyermekeitek, a 22 éves Bálint, a 20 éves Barnabás és a 18 éves Zille
állnak tehát most az életed fókuszában?</b><br>
Igen, teljes mértékben. Persze most, hogy már ekkorák, azért nem úgy,
mint amikor kisebbek voltak. És olykor mikor rájuk nézek, és látom, hogy
már kész felnőttek, pont úgy rácsodálkozom erre, mint az
úszóeredményeimre. Hogy ezeket biztosan én vittem véghez? Hogy tényleg
ilyen gyorsan elszaladnak az évek? A közelmúltban találtuk meg a
gyerekkori videókat, <br>
és hihetetlen történeteket éltünk át újra, jó volt visszanézni és csendesen megállapítani, hogy jó szülők voltunk Ádámmal.</p>
<div><img alt="" src="https://mandiner.hu/gallery/2020/Foriseka/0423/K%C3%A9pkiv%C3%A1g%C3%A1s.JPG" style="width: 1000px; height: 370px;"></div></div></div></div><div><div></div></div>
<p><b>Ki volt ebben számodra a zsinórmérték?</b><br>
Egyértelműen az édesanyám. Volt egy saját út persze, de nekem, nekünk
Klárival, a nővéremmel csodálatos édesanyánk – és persze édesapánk –
volt és van ma is. Annyira sokat jelentett, amit láttam tőle
gyerekkoromban, hogy talán ezért akartam olyan hamar én is anya lenni. Ő
volt az az anyuka, aki, mint a mesében, az utolsó falat csokiról is
lemondott, és nekem adta. Évekkel később szembejött ez az érzés, amikor
úgy megettem volna azt az utolsó kockát. Rögtön dilemmázni kezdtem, hogy
akkor jó anya vagyok-e, aztán csak mosolyogtam, tudtam, nem ezen múlik a
„jóanyaság”.</p>
<div>Ami igazán megfogott, hogy olyan gyerekek is megtanulnak úszni, akiknek soha nem lenne erre lehetőségük”</div>
<p><b>Ádám személyében pedig megtaláltad azt a férfit, aki hozzád hasonlóan gondolkodik. Ritka kincs…</b><br>
Az első pillanatban éreztem, hogy ő az a férfi, aki egy életre szól. A
megérzéseim mindig jók voltak, és hallgattam is rájuk. Most voltunk 23
éves házasok, és természetesen tisztában vagyunk vele, ahhoz, hogy egy
kapcsolatot a gyermekeink mellett férjként és feleségként meg tudjunk
tartani, nekünk is tennünk kell.</p>
<p><b>Neked személy szerint mit?</b><br>
Most, hogy nagyok már a gyermekeink, sokféle témába ástam bele magam.
Érdekelnek a nem látható energiák, foglalkoztat, hogy milyenek az
emberek. Hívő lélek vagyok, de a belső hitemen túl is szeretem
megfigyelni a világot és levonni bizonyos következtetéseket. Ettől én is
jobban megismerem magam. Megtanultam, miképp legyek türelmesebb, és azt
is, hogy egy vita végére képes legyek látni a férjemben azt a férfit,
akibe beleszerettem. Én ma is látom ezt Ádámban.</p>
<div><img alt="" src="https://mandiner.hu/gallery/2020/Foriseka/0423/masodik.JPG" style="width: 1000px; height: 397px;"></div><div><div></div></div>
<p><b>És ő benned ugyanazt a nőt?</b><br>
Úgy érzem, igen, sok-sok dicséretet és visszajelzést kapok tőle mind a
mai napig. Tényleg olyan, mintha a másik felem lenne. Szeretem benne,
hogy meghallgat, hogy érdekli, mit gondolok, és mindent meg tudunk
beszélni; látom, hogy számos családban gond, hogy az emberek nem
beszélgetnek egymással.</p>
<p><b>Ő is támogatta, hogy az úszópályafutásod után minden energiádat az anyaságba fektesd?</b><br>
Természetesen, mi együtt akartunk szülők lenni. Talán furcsán hangzik,
de én az úszás után az anyaságban teljesedtem ki. Ezt akartam. Az is
nagyon szerencsésen alakult, hogy a nővéremmel együtt lakunk egy
ikerházban, és a számok nyelvén is hasonló ritmusban alakult az életünk.
Náluk az első gyermek két évvel korábban született, 1998-ban, de aztán
szinte egy napon neki a második, nekem az első. Klárinak is három
gyereke van, és ott is két fiú és egy lány. Hat, korban közel álló
kisgyerek nevelkedett együtt, és ez hatalmas segítség volt, mint egy
minióvoda, olyanok voltunk néha.</p>
<p><b>Az mennyire volt tudatos, hogy milyen úton indítsátok el
Bálintot, Barnabást és Zillét, és ebben mekkora szerepet szántatok a
sportnak?</b><br>
Bálint úszóként kezdett, Plagányi Zsoltnál, akinél Barnabás és Zille is
megtanult úszni. Voltak jó korosztályos eredményei, de nekem fontosabb
volt például az, hogy szépen úszik. Egyszer megjelent egy szerencsétlen
cikk, amelyben „Egerszegi gyerekéről mint hatalmas tehetségről” írtak,
pedig a korosztályában tényszerűen nem ő volt a legjobb; nem akartam,
hogy ebből konfliktus legyen, vagy hogy többet lásson bele az egészbe,
ezért leültem vele beszélgetni, hogy megértse, miről is szól a cikk. Azt
akartuk, hogy addig csinálja, amíg szereti. Aztán érettségi környékén
elbizonytalanodott, hogy merre tovább, én pedig annyit mondtam neki,
menjen abba az irányba, ami érdekli, ez lett a fotózás. Világéletemben
úgy láttam, hogy az ember mindentől, amit tanul, több lesz; később
válthat, dönthet másképp, de a befektetett energia nem fog elveszni.
Barnus úszóként kezdett, de már tízévesen kajakra váltott, amit a mai
napig űz. Talán nem azon a szinten csinálja, ami nekünk, magyaroknak
beugrik a kajakozásról, de szereti és élvezi, ez a lényeg. Mi úgy
voltunk vele, hogy rájuk bíztuk, mit szeretnének. Zille más úton indult
el, ő a díjugratást választotta. Hamar megértette, hogy amikor az ember
egy állattal kerül kapcsolatba, akkor igazán új dolgokat tanulhat meg
magáról. Zille nehezebben viseli a kudarcot, de annál többet érzékel
abból nap mint nap, mennyi törődéssel jár a lovaglás. Ez ráadásul igen
drága sportág, mi csak egy bizonyos szintig tudjuk őt támogatni, a többi
rajta múlik.</p>
<p><b>Sokáig tartott túljutni a „mi lesz vajon az Egerszegi gyerekéből” találgatásokon? </b><br>
A külvilág állandóan faggatózott, különösen a sajtó vetette el olykor a
sulykot, ettől nem voltam boldog. Mi másképp közelítettünk a témához.
Őket figyelve azt látom, és ez az egyik legnagyobb tapasztalás, hogy
minden ember más, egyáltalán nem természetes, hogy valakinek a gyereke
ugyanazon az úton induljon el. Mindig azzal biztattam őket, hogy nem
tudnak rossz döntést hozni, minden ismerettel többek lesznek. Kellenek a
szabályok, kellenek a keretek, nálunk otthon is vannak bizonyos
elvárások, de én nem tudom az ő életüket kitalálni és élni sem
helyettük.</p>
<div><img alt="Fotó: Mátrai Dávid" src="https://mandiner.hu/gallery/2020/Foriseka/0423/20220608_MD_EK3608.jpg" style="margin-right: 0px;" width="469" height="313"></div><div><div>Fotó: Mátrai Dávid</div></div>
<p><b>Úgy érzékelem, erős védőburkot vontál magad és magatok köré, nem véletlenül.</b><br>
Valóban fontosnak tartottam, hogy mindig tudjam, honnan jöttem, és úgy
éljek, ahogy szeretnék. Mind a mai napig könnyekig meg tudok hatódni, ha
valaki odajön hozzám, és arról mesél, mit jelentett neki, amikor
versenyeztem, hol volt, mit csinált éppen, amikor én az aranyért úsztam.
Mindenkinek meg szoktam köszönni, aki akkor drukkolt nekem, azok az
energiák elértek hozzám, és segítettek.</p>
<p><b>Ahhoz mit szóltál, hogy olimpiai bajnok úszótársad, Hosszú
Katinka több interjúban is elmondta: azért mondott igent a róla szóló
életrajzi mozira, mert gyerekkorában rongyosra nézte és sokat jelentett
neki a rólad készült film?</b><br>
Természetesen nagyon boldoggá tesz, hogy hatással voltam a következő
generációra. Ha miattam csak eggyel több gyerek ment le az uszodába, már
megérte.</p>
<p><b>Hosszú évtizedekig távol tartottad magad az úszástól, most
pedig Wladár Sándor szövetségi elnök kérésére igent mondtál az Úszó
Nemzet Programban való részvételre. Mi győzött meg ennyi idő után?</b><br>
A gyerekek. Itt nem arról van szó, hogy a jövő nagy bajnokait keressük,
hanem arról, hogy nagycsoportos óvodás kortól a másodikos korosztályig
minden kisgyereket szervezett kereteken belül valóban megtanítsunk
magabiztosan úszni – mármint az oktatók. Ami igazán megfogott, hogy
olyan gyerekek is megtanulnak úszni, akiknek soha nem lenne erre
lehetőségük.</p>
<p><b>Ismersz ehhez fogható programot máshol a világon?</b><br>
Nem ismerek, és bevallom, először nekem is meg kellett ismernem a terv
részleteit, mert úgy vagyok vele, hogy amit csinálok, azért száz
százalékig felelősséget vállalok. Fontos volt, hogy lássam a teljes
képet, az a célunk, hogy a programban részt vevő gyerekek a harmadik év
végére le tudjanak úszni mell-, hát- és gyorsúszásban száz-száz métert.
Itt a vízbiztonság a fő, és ha az oktatási folyamat alatt rátalálnak
egy-egy nagyobb tehetségre, az csak hab a tortán. Darnyi Tamással és
Tóth Ákossal folyamatosan járjuk az országot, és ellenőrizzük, mennyire
gördülékenyen halad a program. Volt, hogy Wladár Sándor vagy Sós Csaba
szövetségi kapitány is csatlakozott hozzánk.</p>
<div>Nem mindenben érzem, hogy a legjobb irányba megy a világ”</div>
<p><b>A rövidesen kezdődő FINA-világbajnokságon való nagyköveti feladataid ezek után lendületből jöttek?</b><br>
Ott is többedmagammal szerepelek az óriásplakáton, Darnyi is vállalta a
dolgot. Ez megkönnyítette a döntést, hiszen a példaképem volt. Most úgy
tűnik, nagyszerű sportvilágesemény lesz az idei. Nem szeretek előre
megfogalmazni semmilyen elvárást, mert emlékszem, én is mennyire
utáltam, amikor ilyenekkel jöttek, úgyhogy azt kívánom a magyar
versenyzőknek, hogy a legjobbat hozzák ki magukból.</p>
<p><b>A szakmai kitűnőségnek sokféle arca van, és igazán
kiemelkedőt alkotni minden korban nehéz. Emlékszem, személyesen láttam
azt a felejthetetlen pillanatot, amikor Szöulban a dobogón álltál
középen a két hatalmas NDK-s versenyző, Zimmermann és Sirch között.
Abban a korszakban vagy akár a kínaiak dominanciája idején – ma már
tudjuk – tiltott teljesítményfokozók befolyásolták a versenyt. Ma egy
másik jelenség, a férfinak született, de transzgenderként a nők között
versenyző sportolók jelenléte aggasztja a sportvilágot. Több sportágban
is láttuk már ezt, az amerikai egyetemi úszóbajnokságban például egy
Will Thomasként született, ma Lia Thomasként induló versenyző sorra
dönti meg a női rekordokat…</b><br>
És hol vannak ilyenkor a női szervezetek, amelyek felszólalnának ez
ellen? Én csodálkozom azon, hogy pont ilyenkor nem emelik fel a
szavukat.</p>
<div><img alt="Fotó: Mátrai Dávid" src="https://mandiner.hu/gallery/2020/Foriseka/0423/20220608_MD_EK3912.jpg" style="margin-right: 0px;" width="469" height="313"></div><div><div>Fotó: Mátrai Dávid</div></div>
<p><b>Te mit tennél, ha szembetalálnád magad ezzel a jelenséggel, egy transznemű úszóval egyazon versenyben?</b><br>
Szerintem az egyetlen dolog, amit a női sportolók tehetnek, hogy nem
indulnak el ilyen versenyeken. A férfisport az férfisport, a női sport
pedig a nőké. Úgy gondolom, akkor maradhatna fair a verseny, ha a
transznemű sportolóknak lenne egy külön kategória, én ezt látnám a
legjobb megoldásnak, akkor senkinek nem sérülne a versenyzéshez való
joga.</p>
<p><b>Számos vitás kérdés kering a manapság a sport körül, amelyben aktívan és oda nem illő módon megjelenik a politika.</b><br>
Én is azt tapasztaltam, hogy az emberek sokszor kritizálnak dolgokat,
amiket nem is igazán ismernek. Azért ástam bele magam sokféle
tanulmányba az utóbbi években, mert szeretném jobban megérteni az
embereket. Nem mindenben érzem, hogy a legjobb irányba megy a világ. A
szomszédunkban lévő konfliktus is véget érhetne minél hamarabb, de
persze azt is látom, hogy rengeteg fals dolog jelenik meg a médiában
ezzel az elítélendő háborúval kapcsolatban is. Amiatt sincsenek jó
érzéseim, hogy folyamatos a fegyverszállítás a háborús övezetbe, pedig
szerintem akkor van esély lezárni egy háborút, ha már senki nem szállít
oda fegyvert. Vannak dolgok, amik nem vidítanak fel, például a
digitalizáció sem maradéktalanul, pedig hihetetlen vívmányként tálalja a
világ. Én elfogadom, hogy hatalmas lehetőségek rejlenek benne, de
számos veszélyt is tartogat, például sokat elvesz az emberek közötti
személyes kommunikációból. Sajnos a fiataloknak veszélyes lehet a
közösségi felületeken megjelenő hamis, „álarcos” világ, mert pont a
lényeg veszik el: önmaguk értékeinek felismerése.</p>
<p><b>Ezt a gyermekeid is így gondolják? </b><br>
Érdekes, mindegyik fent volt valamelyik közösségi felületen, és
mondogattam nekik, hogy talán kevesebb is elég lenne, mostanra önállóan
úgy döntöttek, hogy nem nagyon vesznek részt ebben a dologban. Mást
csinálnak inkább helyette. Mondanom sem kell, én semmilyen közösségi
felületen nem vagyok fenn, és nem érzem magam kevesebbnek emiatt.</p>
<p><b>Nyilván így megóvod magad, hogy olyan dolgokban is
megszólítsanak, amilyenekben nem akarsz megnyilvánulni. Arról viszont jó
lenne első kézből tudni a véleményedet, hogy mit gondolsz egy budapesti
olimpia megrendezéséről.</b><br>
Budapest vagy inkább Magyarország az utóbbi években bebizonyította, hogy
nagyszerű versenyrendezői képességekkel bír. Persze aki nem szereti a
sportot, nyilván erre is azt mondja, hogy minek, és csak a problémákat
venné észre. Minden sporttal, művészettel, kultúrával kapcsolatos
eseménytől, amit megrendezünk, csak több lesz az ország. Világszínvonalú
létesítmények épültek, kiválóan meg tudunk rendezni olyan hatalmas
volumenű sporteseményeket, mint a FINA-világbajnokság, amelynek most már
másodjára is nekirugaszkodhatunk. A tudás tehát megvan, már csak az
kellene, hogy végre elhiggyük: Magyarország képes megrendezni egy nyári
olimpiát. </p>
<p> </p>
</div>