2022-08-08
https://igenaptar.katolikus.hu/nap/index.php?holnap=2022-08-08
19. évközi hét hétfő

OLVASMÁNY Ezekiel próféta könyvéből

Az igaz Isten tűzhöz hasonló szellemi lény.

Prófétai meghívását így írja le Ezekiel: Joákin király száműzetésének
ötödik évében, a negyedik hónap ötödik napján, amikor a káldeusok
földjén a Kobár folyó mellett voltam, megnyílt az ég, és én, Ezekiel
pap, Búsi fia isteni látomásokat láttam: Ott volt felettem az Úr keze.

Forgószél támadt észak felől és nagy felhő.

Fényesség vette körül, és tűz, amelyből villámok törtek elő.

A tűz bensejéből olyasvalami tűnt elő, mint a fénylő érc.

A tűzben négy élőlényféle is volt látható, emberi formájuk volt.

Hallottam szárnyuk suhogását.

Olyan volt mint a nagy vizek zúgása, vagy mint a Mindenható hangja.

Amikor mentek, hangjuk dübörögve szólt, miként a morajló tömegnek, avagy harci népnek zaja.

Amikor megálltak, leeresztették szárnyukat; mert valahányszor égi szózat
hangzott fel fejük felett, azonnal lebocsátották szárnyukat.

A fejük felett álló égboltozaton zafírkőféle látszott, mint királyi trón.

A trónszerű dolog felett is emberhez hasonló lény volt látható.

Láttam: fénylett, mint az érc, s mintha tűz vette volna körül.

A derekától felfelé és lefelé pedig olyasmit láttam, mint a fénylő tűzfolyam.

Olyasmit, mint a szivárvány, amely esős napokon a felhőkön feltűnik.

Ilyennek láttam ezt a tündöklést körös-körül.

Ilyennek mutatkozott meg előttem az Úr dicsősége.

Amint ezt láttam, arccal a földre borultam.

Ez az Isten igéje.

Ez 1,2-5.24-28c

VÁLASZOS ZSOLTÁR :

Válasz: Dicsőséged betölti * a mennyet és a földet! (8. G tónus)

Vagy: Alleluja. 8. szám.

Előénekes: Dicsérjétek az Urat a mennyből, * dicsérjétek őt a magasságban!

Dicsérjétek mindnyájan, angyalok, * dicsérjétek, összes mennyei karok!

Hívek: Dicsőséged betölti * a mennyet és a földet!

Vagy: Alleluja.

E: Föld királyai és minden népek, * fejedelmek és a föld minden bírája,

ifjak és leányok, * öregek és gyermekek, dicsérjétek az Úr nevét.

H: Dicsőséged betölti * a mennyet és a földet!

Vagy. Alleluja.

E: Dicsérjétek az Úr nevét, * mert egyedül csak az ő neve fölséges.

Fölsége felülmúlja az eget és a földet, * és ő emeli fel népe fejét.

H: Dicsőséged betölti * a mennyet és a földet!

Vagy: Alleluja.

E: Dicsérő ének ez minden szentjének, * Izrael fiainak, a népnek, amely közel áll hozzá.

H: Dicsőséged betölti * a mennyet és a földet!

Vagy: Alleluja

Zsolt 148,1-2.ll-12ab.12c-14a.14bcd

ALLELUJA

Isten meghívott minket az evangélium által, * hogy részesüljünk Urunk
Jézus Krisztus dicsőségében. Vö. 2Tessz 2,14 – 5. tónus.

† EVANGÉLIUM Szent Máté könyvéből

Jézus az ő szenvedéséről és haláláról beszél, és megfizeti a templomadót.

Galileai útjuk során Jézus ezt mondta tanítványainak:

„Az Emberfiát az emberek kezébe fogják adni. Megölik őt, de harmadnapra feltámad.” Erre a tanítványok igen elszomorodtak.

Amikor Kafarnaumba érkeztek, az adószedők Péterhez fordultak, és
megkérdezték: „A ti Mesteretek nem fizet templomadót?” – „De igen” –
felelte. Amikor belépett a házba, Jézus megelőzte őt kérdésével: „Mit
gondolsz, Simon, a földi királyok kitől szednek vámot vagy adót,
fiaiktól vagy az idegenektől?” „Az idegenektől” – felelte Péter.
Erre Jézus így szólt: „A fiak tehát mentesek. De hogy meg ne
botránkoztassuk őket, menj ki a tóra, vess horgot, és az első halat,
amelyik ráakad, húzd ki! Nyisd ki a száját: találsz benne egy
pénzdarabot. Vedd ki és add oda nekik értem és érted!”

Ezek az evangélium igéi.

Mt 17,22-27

EGYETEMES
KÖNYÖRGÉSEK

Pap: Kérjük, testvéreim, a mindenható Atyaistent, hogy szent Fia által
árassza kegyelmi ajándékait a hívekre és a főpásztorokra, akiket az
Egyházban egyesít a Szentlélek!

Lektor: 1. Őrizd meg, egyesítsd és kormányozd szentegyházadat!

Hívek: Kérünk téged, hallgass meg minket!

2. Tartsd meg Szentatyánkat, N. pápát épségben és biztonságban szent népednek kormányzására!

Hívek: Kérünk téged...

3. Áraszd Szentlelked világosságát az Egyház püspökeire és papjaira!

Hívek: Kérünk téged...

4. Adj az egész kereszténységnek békességet és egyetértést!

Hívek: Kérünk téged...

5. Mutasd meg jóságos arcodat a betegeknek és a szenvedőknek!

Hívek: Kérünk téged...

(6. Adj örök nyugalmat N. testvérünknek [nővérünknek], akiért ezt a szent áldozatot felajánljuk!

Hívek: Kérünk téged...)

Pap: Úristen, oltalmunk és erősségünk! Hallgasd meg Egyházad buzgó
könyörgését! Te adod lelkünkbe a vallásos buzgóságot. Engedd, hogy amit
hittel kérünk, azt valóban elnyerhessük! Krisztus, a mi Urunk által.

Hívek: Ámen.