<div dir="ltr">
<h1 class="gmail-cim">Szent Henrik király, német-római császár<br></h1><div class="gmail-datumsav"><a href="https://www.magyarkurir.hu/kultura">Kultúra</a> – 2021. július 13., kedd | 11:11<div class="gmail-ikonok"><a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-henrik">https://www.magyarkurir.hu/hirek/szent-henrik</a></div></div><div class="gmail-kozepre"><a class="gmail-fokep" rel="lightbox['g1832']"><span class="gmail-galcount" title="6 kép a galériában, kattintson!"></span></a></div><h3 class="gmail-lead"><span style="background-color:rgb(255,242,204)">II.
Henrik (973–1024), akit a német-római császárok közül egyedül avattak
szentté, István királyunk feleségének, Gizellának a testvére volt.
Halálának emléknapján, július 13-án ünnepli őt az Egyház.</span></h3><div class="gmail-contentsav"><p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Henrik<span style="background-color:rgb(217,234,211)">
bajor herceget </span>a hildesheimi katedrális iskolájában tanították és
készítették a papságra</b></span>.<span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b> A</b><b>mikor a császár visszaadta atyjának a
hercegséget, visszakerült hazájába;<span style="background-color:rgb(255,242,204)"> tanulmányait Regensburgi Szent
Wolfgang püspök irányítása alatt fejezte be.</span> 995-ben atyja, Civakodó
Henrik halála után átvette a hercegség vezetését.</b></span> <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Legsürgősebb
feladatának azt tekintette, hogy a lehanyatló kolostori életet a bencés
regula szigorú szellemében megújítsa,</b></span> és ezt – az érintett kolostorok és
a bajor püspökök gyakori tiltakozása ellenére – végre is hajtotta. <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>
Császársága idején is <span style="background-color:rgb(255,242,204)">nagy gondja volt az egész birodalom <u>kolostoraira</u></span></b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)">. <b>
Támogatása nélkül <u>a clunyi reform</u> nem terjedhetett volna el oly gyorsan
és oly nagy területen</b></span> <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>a birodalomban.</b></span></p>
<p></p>
<p>„Az Úr megtestesülésének 1001., a Város alapításának 1752. évében,
<span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>amikor III. Ottó Rómában elhunyt, s megüresedett a birodalom trónusa,
császárt választottak</b></span>. Isteni intésre mindenki arra szavazott, akit
akkoriban a birodalomban a leghatalmasabbnak tartottak. Abban az időben
ugyanis <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>egy bajor herceg, név szerint Henrik</b></span>, aki fia volt ugyanazon nép
Henrik nevű hercegének, kinek idejében Szent Wolfgang volt a
regensburgiak püspöke, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>mind jóságával, mind királyhoz illő nemességével
kitűnt, és híres volt emelkedett erkölcséről</b></span>. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>A bölcsesség kezdetét, az
Úrnak félelmét (Sir 1,16) tökéletesen követte, mivel minden tudománnyal
teljes volt, és tiszta hitével és cselekedeteivel egész lényében
katolikus volt”</b></span> – olvasható Jacobus de Voragine <em>Legenda Aurea</em>
című művében... <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b><span style="background-color:rgb(255,242,204)">Henrik herceg </span>ekkor huszonkilenc éves volt. Sikerült
egymás után megnyernie a választó hercegeket, így megválasztották és
megkoronázták</b></span>. <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Ellenfelei nem hajtottak előtte fejet harc nélkül, de ő
oly ügyesen nyerte meg egyiket a másik után, hogy néhány hónap múltán az
egész birodalom elfogadta császárának<span style="background-color:rgb(255,242,204)">.</span></b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> Higgadt, tárgyilagos politikával</b></span>
<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>tudta biztosítani, hogy megmaradjon a birodalom egysége.</b></span></p>
<p>„Isten legszentebb szolgája, Henrik tehát királlyá kenetvén, <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>nem <span style="background-color:rgb(217,234,211)">
elégedett meg földi királyságának gondjaival </span>– írja Jacobus de Voragine.
– Úgy döntött, serénykedni fog, hogy a legfőbb Királytól, kinek
szolgálatában kell uralkodnia, elnyerje a halhatatlanság koronáját</b></span>.”<span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b> A
legnagyobb figyelmet fordította a vallás gyakorlásának kiterjesztésére,
az Egyházat birtokokkal és számtalan kegytárggyal gyarapította. A
püspöki székhelyeket is – így Hildesheimet, Magdeburgot, Strasburgot,
Meissent és Merseburgot, amelyeket </b></span><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>a szomszédos szlávok <span style="background-color:rgb(234,209,220)">barbár
kegyetlenséggel feldúltak </span></b></span>– <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>helyreállította, és mind ezeknek, mind
királysága más püspökségeinek birtokok és kegytárgyak formájában
számtalan adományt juttatott.</b></span></p>
<p><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=1832&v=0&p=1&img=c_henrik3.jpg" alt="" border="0"></p>
<p>A szívós célratörés volt egyik legjellemzőbb vonása. Bármilyen
áldásos volt is II. Henrik császár uralkodása a birodalom gyarapodását
tekintve, nem emiatt tiszteljük a szentek sorában, hanem mert <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>uralkodói
hatalmával teljesen tiszteletben tartotta az Egyház jogait, s
példaértékű volt hite és <span style="background-color:rgb(234,209,220)">bűn</span>bánatra való készsége</b></span>. Amellett, hogy az
uralkodó, nagyon reális politikus volt és a birodalom érdekeit állandóan
szem előtt tartotta; <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>egyházi alapításai mélységes hitében és
egyházhűségében, valamint annak a feladatnak a felismerésében
gyökereztek, amelyet szerinte az Egyháznak <span style="background-color:rgb(217,234,211)">a világban</span> be kell töltenie.</b><b> A
merseburgi püspökség 1004-ben történt újjáalapítása megnyitotta az utat
<span style="background-color:rgb(217,234,211)"> a szlávok </span>misszionálása előtt.</b></span></p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Legkedvesebb alapítása, a bambergi püspökség is missziós rendeltetésű
volt; a székesegyházat 1012. május 6-án szentelték fel a Boldogságos
Szűz Mária, Szent Péter és Pál apostolfejedelmek, valamint Szent György
és Szent Kilián tiszteletére</b></span>. Bambergben két kolostor is Henriknek
köszönheti létrejöttét: a Szent István vértanú-templom fölszentelésekor,
1020-ban a császár személyesen fogadhatta Bambergben VIII. Benedek
pápát, és a húsvétot a pápával együtt ünnepelhette a dómban. Ez volt
Henrik uralkodásának egyik csúcspontja. <span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Utolsó alapítólevelében,
amellyel a fuldai kolostort alapította, ezt írta: „Kötelességünk, hogy
az Istentől kapott javakat elsősorban Isten házainak felszerelésére
fordítsuk.”</b></span></p>
<p></p>
<p>Mindezen <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>uralkodói tevékenységét gyenge egészségű, törékeny emberi
testben hajtotta végre </b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>Henrik.</b></span> <span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>Luxemburgi Kunigundával kötött házassága
gyermektelen maradt</b></span><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>. Alázattal és belenyugvással hajolt meg Isten
akarata előtt, és feleségével egyetértésben minden vagyonát az Egyházra
hagyta, mert „Krisztust választotta örökösének”,</b></span> ahogy a bambergi
alapítólevélben írja.</p>
<p><span style="background-color:rgb(255,242,204)"><b>1024. július 13-án halt meg, </b></span><span style="background-color:rgb(217,234,211)"><b>a Göttingen melletti gronai császári
palotában, hosszú betegség után</b></span>. Holttestét Bambergbe vitték, és a
dómban temették el. Felesége, Kunigunda később mellette kapott
nyugvóhelyet.</p>
<p></p>
<p>A 15. század elején Tilman Riemenschneider faragta a császári szarkofágot, életéből vett jelenetekkel díszítve a sírt.</p>
<p>III. Jenő pápa 1146. március 12-én szentté avatta. Ünnepét 1631-ben
vették fel a római naptárba, önálló ünneppé 1668-ban lett, július 15-i
dátummal. 1969-ben áthelyezték halála napjára, július 13-ra.</p>
<p><strong>Forrás: </strong><strong>Diós István: <em>A szentek élete; </em></strong><em><strong>Magyar katolikus lexikon</strong></em></p>
<p><strong>Fotó: Wikimédia Commons</strong></p>
<p><strong>Magyra Kurír</strong></p></div>
</div>