<div dir="ltr">
<h1 class="gmail-cim">Fazakas Márton premontrei apát: „Nem hiszem, hogy egész nap csak a túlvilágra kellene gondolnom”</h1><div class="gmail-datumsav"><a href="https://www.magyarkurir.hu/megszentelt-elet">Megszentelt élet</a> – 2022. június 12., vasárnap | 19:59<div class="gmail-ikonok"> <a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/fazekas-marton-premontrei-apat-nem-hiszem-hogy-egesz-nap-csak-tulvilagra-kellene-gondolnom">https://www.magyarkurir.hu/hirek/fazekas-marton-premontrei-apat-nem-hiszem-hogy-egesz-nap-csak-tulvilagra-kellene-gondolnom</a></div></div><div class="gmail-kozepre"><a class="gmail-fokep" rel="lightbox['g122926']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=122926&v=1&img=c_ae6a2500.jpg"><span class="gmail-galcount" title="13 kép a galériában, kattintson!"><img src="https://www.magyarkurir.hu/design1/img/img.png" align="absmiddle"> 13</span></a></div><h3 class="gmail-lead">Tavaly látott napvilágot az <i>Így főznek a magyar katolikusok. 52 hét – 52 recept</i>
című kiadvány, amely hazánk katolikus főpásztorait, papjait és világi
híveit mutatja be főzés közben. A kötet lapjain Fazakas Márton csornai
premontrei apáttal is találkozhatunk. Vele beszélgettünk a főzésről és a
Csorna melletti gazdaságról a budapesti Művész kávéházban.</h3><div class="gmail-contentsav"><p><strong>– Az <em>Így főznek a katolikusok</em>
című kiadványban Önről is olvashatunk. A fotókon nem a megszokott fehér
habitusát viseli, hanem kötényben, kezében fakanállal láthatják az
olvasók. De nem a képek kedvéért állt bele a szakácsszerepbe. Mit jelent
Önnek a főzés?</strong></p>
<p>– Az ételek elkészítése nem csak arról szól, hogy a végén eszünk egy
jót. Sokszor rendezünk konferenciát a teremtésvédelemről, és beszélünk
arról, hogy hagyjunk kisebb ökológiai lábnyomot, de aztán a tanácskozás
végeztével a megszokott kényelemben élünk tovább. Hogy mit eszünk, és
milyen alapanyagokból készül a mindennapi betevőnk, az senkinek sem
mindegy. Szeretem a régi jól bevált dolgokat. Márai Sándornak van egy
számomra nagyon kedves írása, az lett az ars poeticám. <em>A harang</em> a címe, profetikus mű.</p>
<blockquote>
<p>Tudom, hogy nem tudjuk megváltoztatni a világot, de ha lehet valamit
kevésbé károsan tenni, akkor azt a megoldást kell választani.</p>
</blockquote>
<p>Ez csak csepp a tengerben, de fontos. A főzés és a gazdaság is ilyen.
A szerzetesi és papi hivatásunk mellett ez csupán egy mellékvágány, de
az életünk része.</p>
<p>Ha visszatekintek az elődeinkre, mindenki példát adott abban a
társadalmi környezetben, amelyben élt. Most másképp kell ezt megtennünk.
Egy provinciális rendnek vagyok az elöljárója, itt belefér az életünkbe
a gazdálkodás, sőt színesíti a katolikus közösséget. Néha azzal tudunk
példát mutatni, hogy nem kell a paradicsomért üvegházat építeni és a
boltba elmenni, hanem megterem itthon, a kertben.</p>
<blockquote>
<p>A főzés és a gazdaság nekünk nem bohóckodás vagy magamutogatás.</p>
</blockquote>
<p>Persze néha azért van benne viccelődés is, az kétségtelen. Ferenc
pápa egyszer azt mondta, a pásztor legyen birkaszagú. Volt egy fotóm,
amin körülvettek a birkáim. Nyilván nem habitusban voltam, hanem
szalmakalappal a fejemen, svábos kötényben. Kitettem a képet a közösségi
oldalamra, és odaírtam: „Ez ma nekem sikerült.” Ferenc pápa ugyan nem
így értette a birkaszagú pásztort, de a kép óriási sikert aratott, mert
volt benne némi életszerűség.</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g122926']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=122926&v=1&p=1&img=c_ae6a4094.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– A főzés kikapcsolódást is jelent Önnek?</strong></p>
<p>– Mindenkinek kell egy olyan hobbiszerű elfoglaltság, ami
kikapcsolja. Én nem cigarettázok, szeszes itallal tisztes keretek között
élek, és inkább könyvre költök, semmint színházra vagy mozira.</p>
<blockquote>
<p>Bár szerzetes vagyok, nem hiszem, hogy egész nap csak a túlvilágra
kellene gondolnom. Ez nem az én utam. Ha nincs valamilyen egészséges
viszonyunk az élethez, a teremtett világhoz, akkor papként,
szerzetesként nem tudunk hitelesek lenni.</p>
</blockquote>
<p>Nap mint nap sokféle emberi esendőséggel találkozunk, kell hogy
legyen az életünknek egy olyan területe, amiből ez kimarad. Nem lehet
egész nap a világ fájdalmát hordozni. Szeretek bográcsban főzni, akkor
sem ijedek meg, ha negyven embert kell jóllakatnom. Nem vállalkoznék
például zserbósütésre, de alapvető ételeket szívesen elkészítek. A
kérdésére válaszolva: igen, a főzés kikapcsolódást is jelent számomra.</p>
<p><strong>– A csornai apátságban ki főz? </strong></p>
<p>– Egy apátságban muszáj háztartást vezetni. Az a szerencsénk, hogy
nálunk nem több száz fős közösségre főznek, mint például Pannonhalmán,
hanem alapjáraton húsz-harminc emberre. Tizenöten vagyunk az apátságban.
A vendégeink mindig dicsérték, milyen finom ételeket kapnak nálunk, és
elkérték a recepteket is. Így aztán mi is kiadtunk egy szakácskönyvet,
amelyben a recepteket gondolatok és képek kísérik. Van mesterszakácsunk
is, de én mindig azt képviseltem, hogy aki a családjának tudott főzni,
az tud nekünk is. Fontosabbak a házias ízek, mint a Michelin-csillag. A
szomszéd falvakból főz nekünk két asszony, családanyák, nem szakácsnők.</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g122926']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=122926&v=1&p=1&img=c_ae6a2684.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– Mik a kedvenc ételek, amiket szívesen készít?</strong></p>
<p>– Amit épp megkíván a közösség. Nálam lehet rendelni.</p>
<blockquote>
<p>Ami így kezdődik: végy egy kiló hagymát, és futtasd meg egy kis szalonnán, az már biztosan nem lesz rossz.</p>
</blockquote>
<p>A tartalmasabb ételeket szeretjük. Hogy mit főzök, attól is függ,
milyen húsunk van éppen. Jó kapcsolatban vagyok vadászokkal, sokszor
adnak vadhúst, főleg szarvast, ami nagyon egészséges, és azt gondolom,
méltatlanul szorult háttérbe a magyar konyhákban. A vadhús, mielőtt
bekerülne a kereskedelmi hálózatba, kifejezetten olcsó. Az a
tapasztalatom, hogy egy egész szarvas kevesebbe kerül, mint egy sertés.
Persze ki vásárol egy egész szarvast? Kicsit macerás a feldolgozása,
ezért inkább hagyni szoktuk az egészet.</p>
<p><strong>– Általában mit készítenek a szarvasból?</strong></p>
<p>– A köztudatban a szarvashúst összekapcsolják a pörkölttel, de
rengeteg mást is lehet készíteni belőle, például szalámit. Évente egy
szarvast feldolgozunk szaláminak, amiből sok jut ajándékba is. A
gasztrokultúra szereti akár vörös, akár fekete áfonyával párosítani a
szarvashúst, jól elkészítve ettől nagyon ízletes tud lenni az étel.
Tudom, milyen fűszerek illenek össze egymással, és melyik milyen ételhez
való, mint ahogyan azzal is tisztában van mindenki, hogy a májat nem
sózzuk, amíg sül. A magamfajta ember szeret egyfajta ízvilágot, amit nem
biztos, hogy megtalálni a boltokban vagy a hentesnél.</p>
<blockquote>
<p>A hetvenhat éves sommelier barátom azt mondta, túl rövid az életünk
ahhoz, hogy rossz borokat igyunk. Ez az ételekkel is így van.
Megfontolandó!</p>
</blockquote>
<p></p>
<p><strong>– Mikor tanult meg főzni?</strong></p>
<p>– Mindig szerettem a finom ételeket. Lövétei vagyok, ez a község
Csíkszereda és Székelyudvarhely között található. Négyen vagyunk
fiútestvérek, így édesanyám – lánygyermek híján – nekünk magyarázta el a
családi tűzhely fortélyait, és mivel a szemünk előtt főzött, láttunk
minden folyamatot. Akkor még divat volt, hogy vasárnap friss hús legyen
az asztalon, így szombat délután elmentünk a mészároshoz. A hétvége
hangulatához ez is hozzátartozott. Én voltam a legkisebb gyerek, így
aztán nekem kellett a legtöbbet segítenem édesanyámnak. Az egyik bátyám
nem szerette a krumplihámozást. Én sem szerettem, szívesen becseréltem
valami másra, de azért megcsináltam. Szerény körülmények között éltünk,
amink volt, azt be kellett osztani okosan. Nem éltünk pazarló módon. Ez
minden téren belém ivódott.</p>
<p><strong>– Később is szüksége volt az otthon szerzett tudományára?</strong></p>
<p>– Az otthonról hozott tudásnak felnőttként is nagy hasznát vettem: én
lettem a katonaságnál az élelmiszerraktáros. 1994. október 12-től 1995.
október 19-ig a Duna-deltában voltam katona, „a dicső román
hadseregben”, védtük a határt az ukrán ellenségtől. Nem volt kellemes,
de túléltük. Mindennap meg volt határozva, mit kell beszerezni. Délelőtt
folyamatos volt a raktárfeltöltés, délután pedig a kiadás, a
határállomásokra vitték ki az élelmiszert. Úgy választottak ki
élelmiszerraktárosnak, hogy elém tettek két tábla szalonnát, és
megkérdezték, melyik milyen. Mondtam, ez füstölt, az meg nem. Ez volt a
versenyvizsga. Látták, hogy ez a gyerek meg tudja különböztetni a
füstölt szalonnát a másiktól, ami a tárolás miatt volt fontos. </p>
<p><a title="" rel="lightbox['g122926']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=122926&v=1&p=1&img=c_ae6a4078-2.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– Csorna mellett, Dörben van egy kis gazdaságuk, ahol állatokat is tartanak. </strong></p>
<p>– Szerettem volna kihasználni a nagy kert adta lehetőségeket.
Emellett pedig fontosnak éreztem, hogy mi is tegyünk valamit az
asztalra. Korábban az volt a gyakorlat, hogyha vendég, főleg ha váratlan
vendég érkezett, meghívtuk ebédre az apátságban működő vendéglőbe. Ez
sehogy sem fért a fejembe. Otthon, ha valaki jött hozzánk, és éppen
étkeztünk, hívtuk, hogy tartson velünk.</p>
<blockquote>
<p>Zavart, hogy az apátságban a vendéget nem tiszteljük meg azzal, hogy
az asztalunkhoz hívjuk. Hiszen ennek spirituális tartalma is van, amiről
már Szent Benedek is írt: „A vendégben Krisztust fogadjátok.” Milyen
furcsa azt mondani: Gyere, Krisztus, elviszlek a vendéglőbe!</p>
</blockquote>
<p>Aztán ott ül tizen-egynéhány férfi az asztalnál. Furcsán adja magát
az is, ha a petrezselyemzöldért el kell mennem a boltba. Jobb, ha
kimegyek a kertbe, és frisset szakítok.</p>
<p><strong>– Milyen állatokat tartanak a gazdaságban? </strong></p>
<p>– Nem kell ezt mintagazdaságnak elképzelni. Praktikus céllal, de nem
az apátság ellátására jött létre. Innen ajándékozni is szoktunk, ami
sokaknak örömet szerez. Több mint kétszáz tyúkot tartunk, ennyi tojást
nem tudunk elfogyasztani. Birkáink is vannak, és mindig kacérkodunk a
gondolattal, hogy sertéseket is nevelünk. A disznó most bértartásban
van: ellátják, levágják nekünk, mi pedig a feldolgozásában segítünk.</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g122926']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=122926&v=1&p=1&img=c_ae6a4255.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– Közel élnek az állatokhoz. A fővárosiak közül sokaknak
nehéz elképzelni, hogyan lehet levágni egy állatot, amit az ember maga
gondozott. Ön hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez?</strong></p>
<p>– Mi nem házi kedvenceket tartunk, hanem haszonállatokat. Nem úgy
kezeljük őket, mint valamiféle családtagokat, de tisztességgel
gondoskodunk róluk, aztán pedig eljön az idő, amikor hasznosítjuk őket.
Faluhelyen nőttem fel, ahol szerettük és tiszteltük az állatot, de
tudtuk, miért tartjuk, tisztában voltunk azzal, hogy a tápláléklánc
része. A saláta is elpusztul, amikor kihúzzuk a földből. A mi étkezési
kultúránk az állati termékeket is használja. Kissé túl van bonyolítva ez
mostanság, a dolog sokkal egyszerűbb.</p>
<p><strong>– Manapság már vidéken is ritkaságszámba megy, ha valaki
állatot tart, zöldséget, gyümölcsöt termel a kertben, és nem a pázsitot
gondozza. Ön miért vállalja a mindennapos feladatokat?</strong></p>
<p>– Egészségesen szeretnék gondolkodni, élni, és nem akarok túl nagy
ökológiai lábnyomot hagyni magam után. Az önellátás mostanában teljesen
kiszorult az életünkből. A magyar falvaink népessége a szomszéd városba,
a megyeszékhelyre jár zöldséget, krumplit, tojást vásárolni. Ilyen
szempontból a Dunántúlon is siralmas a helyzet, de szerintem máshol is. </p>
<blockquote>
<p>Nekem az állatokkal való mindennapi foglalkozás lelki
kiegyensúlyozottságot ad. Napi másfél óra, amit mindig velük kell
töltenem, akkor is, ha születésnapom van, vagy karácsony, vagy a
keresztlányom esküvője.</p>
</blockquote>
<p>Ma reggel öt órakor is ott kezdtem, és az estét is ott fejezem be. Semmiképpen sem hagyománytiszteletből teszem ezt.</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g122926']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=122926&v=1&p=1&img=c_ae6a4030.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– Borászattal is foglalkoznak?</strong></p>
<p>– Sikerült visszaszerezni a régi apátsági pincét és a hozzá
kapcsolódó területet a türjei szőlőhegyen. Most felújítjuk, és ha a
Jóisten megsegít, akkor a borászatba is belekezdünk, de nem én fogok
foglalkozni vele. Épül ott sörgyárunk is, amelynek a berendezését
augusztus 20-án meg lehet majd nézni a Mesterségek ünnepén, a budai
várban. A belga sörök nagy része apátsági sör, köztük híresek a
premontreiek, például a Leffe vagy a Grimbergen. Nyilvánvaló, hogy a
böjt és a vizek fertőződése miatt régen a magyar szerzetesek is főztek
sört.</p>
<p><strong>– Van valamilyen speciális finomságuk?</strong></p>
<p>– Persze, több is, de szezonja lévén megemlítem, hogy minden
esztendőben vagy százkilónyi epret teszünk el kompótnak, lekvárnak. Az
egész úgy indult, hogy egy este Budapestről mentem hazafelé az M1-esen.
Egy ember kitette az autója mellé az elakadásjelzőjét, és integetett.
Gondoltam, Márton, ki álljon meg, ha nem te. Szegénynek lerobbant a
kocsija, a telefonja lemerült, és a segélykérő oszlop sem működött
éppen. Kiderült, hogy az illető őstermelő Pápa környékén. Felhívtuk a
feleségét, aztán elvittem a következő benzinkúthoz. Kihívtuk az
autómentőket, elszállították a kocsiját. Később hálából hozott nekünk
epret. Ennek tizenhárom éve. Azóta minden esztendőben elmegyek hozzá, és
„beszabadít” az epresébe. Gyerekkoromban nálunk kompótot adtak annak,
aki beteg volt.</p>
<blockquote>
<p>Ha valaki megbetegszik a rendtársak közül, mi eperkompótot adunk neki, ez a gyógyulás egyik kelléke lett az apátságban.</p>
</blockquote>
<p><a title="" rel="lightbox['g122926']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=122926&v=1&p=1&img=c_ae6a4134.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– Iskolában is tanít, napi kapcsolatban van a fiatalokkal, és fontosnak tartja a nevelésüket. Mire szeretné rávezetni őket?</strong></p>
<p>– A diákok ma már nem élnek természetközeli módon, nem tudják
végigkísérni azt a folyamatot, melynek során az elültetett magból termés
lesz. Ők a számítógépen ültetnek, pedig ezt a valóságban is meg lehet
élni. Nemrég befogadtunk egy fiatalembert, aki munkáját tekintve
középvezető egy cégnél. Életében először nálunk látott tojásból csirkét
kikelni. Döbbenetes, ami megfogalmazódott benne: Micsoda
csomagolástechnika, micsoda helykihasználás! Hihetetlen, hogy ebbe a kis
tojásba be van csomagolva egy kiscsibe! – mondta. Milyen életidegen
gondolat ez! Ezért is fontos a természet közelsége.</p>
<blockquote>
<p>Az iskolában is szoktam főzni. Amikor kitavaszodik, leviszem a nagy
kohómat az iskola udvarára, és készítünk egy nagy adag paprikás
krumplit.</p>
</blockquote>
<p>Aki kér belőle, az kap. Most lesz a Szűzanya-búcsú, melyen a helyi
iskola gyerekkórusa fog énekelni. Meg szoktuk kérdezni a gyerekektől,
hogy a szolgálatukért cserébe kirándulni menjünk, vagy inkább főzzünk és
játsszunk együtt az udvaron. Mindig az utóbbit választják. Ilyenkor
behozzuk a tanyáról a Sári kutyát is. Közösségteremtő ereje van egy-egy
ilyen alkalomnak. Sok család ezt nem tudja megtenni, nincs rá
lehetősége.</p>
<blockquote>
<p>A közösségi élményre nagy szükségük van az embereknek, és a közös főzés is az lehet.</p>
</blockquote>
<p><a title="" rel="lightbox['g122926']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=122926&v=1&p=1&img=c_ae6a3811.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<div class="gmail-keretes">
<p>Az <em>Így főznek a magyar katolikusok. 52 hét – 52 recept</em> című kiadványt a Magyar Kurír forgalmazza, és az Új Ember könyvesboltban, illetve <a href="https://bolt.ujember.hu/" target="_blank">online könyváruházában (bolt.ujember.hu)</a> érhető el.</p>
<p>A könyv megvásárlásával a Katolikus Szeretetszolgálat ipolytölgyesi
Szent Erzsébet Otthonát és a bakonyszücsi Lelki Rehabilitációs Otthonát
is támogatja.</p>
</div>
<h3><font size="2"><strong style="text-align:justify;font-family:"Open Sans",sans-serif">Szerző: Vámossy Erzsébet</strong></font></h3>
<p><strong>Fotó: Merényi Zita</strong></p>
<p><strong>Magyar
<strong>Kurír</strong>
</strong></p></div>
</div>