<div dir="ltr">
<h1 class="gmail-cim">Krisztus karjával öleljem át a társamat – Lelkigyakorlat házaspároknak Máriabesnyőn</h1><div class="gmail-datumsav"><a href="https://www.magyarkurir.hu/nezopont">Nézőpont</a> – 2022. június 5., vasárnap | 20:33<div class="gmail-ikonok"> <a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/jezus-legyen-hazassagunk-kozeppontja-krisztus-karjaval-oleljem-at-tarsamat-akkor-is-ha-szere">https://www.magyarkurir.hu/hirek/jezus-legyen-hazassagunk-kozeppontja-krisztus-karjaval-oleljem-at-tarsamat-akkor-is-ha-szere</a></div></div><div class="gmail-kozepre"><a class="gmail-fokep" rel="lightbox['g122766']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=122766&v=1&img=c_ae6a9269.jpg"><span class="gmail-galcount" title="8 kép a galériában, kattintson!"><img src="https://www.magyarkurir.hu/design1/img/img.png" align="absmiddle"> 8</span></a></div><h3 class="gmail-lead"><i>Jézus, házasságunk középpontja</i>
 címmel lelkigyakorlatot tartanak június 27. és 30. között Máriabesnyőn,
 az ötgyermekes házaspár, Gregor Gábor és Gregor Ágnes, valamint Ruskó 
Norbert kerekegyházi plébános vezetésével. A rendezvény mottója: „De 
akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok” 
(Iz 40,31). Ágival, Gáborral és Norbert atyával beszélgettünk. </h3><div class="gmail-contentsav"><p><strong>– A <em>Jézus, házasságunk középpontja</em> lelkigyakorlatot 2017 óta tartják. A mostani már a tizenhatodik alkalom lesz. Kitől származik az ötlet?</strong></p>
<p><strong>Gregor Gábor és Ágnes</strong> (egyszerre): A Szentlélektől.</p>
<p><strong>– A sugalmazást kinek adta a harmadik isteni személy?</strong></p>
<p><strong>G. Á.: </strong>Az indíttatást Gábor kapta. Negyvenkét éve 
vagyunk házasok, huszonöt éven keresztül sokat kínlódtunk egymással. 
Hívő keresztény családként éltünk, de rengeteg gonddal küszködtünk.</p>
<p> <strong>– </strong><strong>A sok gond azt jelentette, hogy rendszeresen veszekedtek?</strong></p>
<p> <strong>Egyszerre: </strong>Igen.</p>
<p> <strong>G. Á.: </strong>Nagyon szerettük egymást, de számtalan, 
gyermekkorunkból származó lelki sérüléssel érkeztünk a házasságba. 
Sokáig nem tudtuk, hogy milyen nehéz terheket hordozunk. Nyolcéves 
voltam, amikor a szüleim kapcsolatába belépett egy harmadik személy. Hat
 évig tartott a küzdelmük, míg végül elváltak. Borzasztóan fájdalmas 
volt mindezt végignéznem, a mai napig emlékszem jelenetekre. Lelkileg 
súlyosan sérültem, önbizalomhiányban szenvedtem, és nagyon magányos 
kislány voltam. </p>
<p><strong>G. G.:</strong> Édesanyám tizenhét évesen szült engem. 
Felnőtt fejjel ma már úgy látom, hogy ő maga is szinte gyerek volt még: 
túl nagy feladatot jelentettem számára. Sárisápon nőttem fel, 
bányászcsaládban. Anyai nagyapám meghalt egy bányaszerencsétlenségben, a
 nagymamám ott maradt egyedül két lánnyal. Nagy stresszt jelenthetett 
eltartani, nevelni őket. Mindkét lányának az életét ő irányította még 
felnőtt korukban is. Elég rideg, gyengédség és elfogadó szeretet nélküli
 légkörben nevelkedtem, sok veszekedéssel, meg nem értéssel, 
feszültséggel, bizonytalansággal. Édesanyám hordta a nadrágot, de a 
nagymamám uralta az egész családot. Anyám elbeszélése alapján, amikor 
velem volt várandós, sok lelki bántalmazást kellett elviselnie. Ezek a 
szenvedései magzatként nyilván rám is hatással voltak. Később jöttem rá,
 hogy a problémáim jó része innen származik.</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g122766']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=122766&v=1&p=1&img=c_ae6a8981.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– </strong><strong>Mikor találkoztak egymással?</strong></p>
<p><strong>G. Á.: </strong>Én huszonnégy éves voltam, Gábor huszonkilenc, amikor megismerkedtünk.</p>
<p><strong>G. G.: </strong>Ez 1978. szeptember 20-án, szerdán történt, este fél hétkor a Kálvin téren, a tűzoltókészülékek kirakata előtt.</p>
<p><strong>– </strong><strong>Nem először beszélgetek Önökkel, láthatóan
 nagy az összhang Önök között. Mégis, szavaik szerint sokat küzdöttek 
egymással a házasságuk első huszonöt esztendejében…</strong></p>
<p><strong>G. Á.: </strong>Mint említettem, a családból rossz 
önértékelést hoztam magammal. Gábor úgy élte túl az otthoni kemény, 
veszekedős légkört, hogy ő is megkeményedett. Ez az együtt járásunk 
idején még nem jött elő, csak később, amikor már összeházasodtunk és 
egymás után születtek a gyerekek. Megnőtt rajtunk a teher, és ezzel 
párhuzamosan jelentkeztek a problémák. Gábor ekkor kezdett katonásan 
viselkedni velem, mindenbe belekötött. Egy idő után én ezt úgy éltem 
meg, hogy semmi nem jó, amit csinálok, mindent elrontok. Anyukám nem 
tanított meg főzni, és amikor végre készítettem egy csirkepaprikást, 
Gábor kiakadt, mert nokedli helyett krumplival tálaltam. Rengeteg 
hasonló eset volt, és nagyon fájdalmasan éltem meg ezeket. Sírtam, 
elvonultam, és azt éreztem, hogy semmire sem vagyok jó… Előfordult, hogy
 napokig nem beszéltünk egymással. Gábor még azt is mondta: „Váljunk 
el!” Nem gondolta komolyan, de mivel a szüleim elváltak, számomra ez 
olyan volt, mintha pofon ütött volna. Nem tudtunk mit kezdeni a 
konfliktushelyzeteinkkel. Ugyanakkor nagyon szerettünk együtt tervezni, 
közösen gondolkozni, együtt dolgozni, tréfálkozni. Hálás vagyok a 
Jóistennek, hogy adott nekünk valami közöset, ami megtartott bennünket 
egymás és a gyerekeink mellett. Azért, nehogy a könnyebbnek tűnő 
megoldást válasszuk: „elválunk, és akkor végre megszűnik ez a sok 
szenvedés.”</p>
<p><strong>G. G.: </strong>Közben látszólag mintakeresztény családként 
éltünk: templomba jártunk, áldoztunk, havonta gyóntunk, 
lelkigyakorlatokon vettünk részt, otthon együtt zsolozsmáztunk, reggel 
és este imádkoztunk a gyerekeinkkel, akiket katolikus iskolába 
járattunk.</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g122766']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=122766&v=1&p=1&img=c_ae6a8863.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– </strong><strong>Mi hozott változást a kapcsolatukban?</strong></p>
<p><strong>G. Á.:</strong> Huszonöt évi házasság után részt vettünk egy 
Szentlélek-szemináriumon. Kiderült: hiányzik belőlünk az élő, személyes 
kapcsolat Jézussal. Ekkor döbbentünk rá, hogy ő valóban él, itt van 
velünk és szeret bennünket. Ő vezetett minket egymáshoz, ő akarta, hogy 
egyek legyünk a házasság szentségében, és azt akarja, hogy már itt, a 
földön is boldogok legyünk, boldoggá tegyük egymás életét. Belépett az 
életünkbe az élő, szerető Isten, és mi befogadtuk. A lelkem mélyéig 
átéltem, hogy az Úr végtelen szeretettel szeret, személyesen engem, és 
nem vagyok elvetnivaló. Ahogy a Szentírásban is szerepel:</p>
<blockquote>
<p>Mert drága vagy a szememben, mert becses vagy nekem és szeretlek.” 
(Iz 43,4). Ezzel az igével az Úr csodálatosan kigyógyított önmagam el 
nem fogadásából. Szabaddá tett a gondolat, hogy nem baj, ha hibázok, 
akkor is jó vagyok Isten szemében.</p>
</blockquote>
<p>Most már csak arra vágytam, hogy Gábor is megtapasztalja: Isten őt is
 ugyanígy szereti. Az Úr által megújított lelkemmel azt is megláttam, 
hogy Gábor kemény álarca mögött mennyi szeretethiány, szeretetéhség van.
 Mert még senkitől nem kapott feltétel nélküli gyengédséget és 
elfogadást. És azt is tudtam, rajtam kívül nincs más, aki ezt megadhatná
 neki. </p>
<p><strong>G. G.: </strong>Sok évvel a veszekedős korszakunk után úgy fogalmaztam:</p>
<blockquote>
<p>annak idején Ági bizonytalanságaiban, félelmeiben, mint egy tükörben,
 a saját gyengeségeimet és félelmeimet láttam. Ezeket nem tudtam benne 
elfogadni. Szabadulni akartam tőlük, de képtelen voltam rá, és ez 
feszültté tett. Tulajdonképpen magammal volt gondom, de őt bántottam.</p>
</blockquote>
<p>A Szentlélek-szemináriumon a lélekáradáskor egy számomra ismeretlen 
férfi imádkozott fölöttem a tabernákulum előtt. Ezt a mondatot halottam:
 „Régóta várok rád, hogy eljöjj hozzám. Boldog vagyok, hogy itt vagy!” 
Végigfutott rajtam a hideg, és megértettem: az Úr türelemmel vár engem. 
Rájöttem, hogy korábban sokszor elégedetlenkedtem Istennel, de ő 
türelmesen várt rám. Addig én ültem a kormánynál az életem autójában, 
úgy gondoltam, tudom, merre kell mennem, az Úrtól pedig azt vártam, hogy
 segítse, amit akarok. De ez sokszor nem jött be, mert hiányzott belőlem
 az alázat. Akkor viszont így szóltam Istenhez: „Jól van, Uram, 
mostantól átülök az anyósülésre, te pedig ülj a kormányhoz. Te vezesd az
 életem autóját!” Ez persze nem ment egyik napról a másikra. Újra meg 
újra kapkodtam a kormány után.</p>
<p>Ági hamarabb fogadta be Jézus szeretetét, mint én. Itt van két 
sebzett ember, akik eddig nem tudtak mit kezdeni egymással. Aztán jön 
Jézus, és az egyik sérültön, Ágin keresztül gyógyítani kezd engem, a 
másik sérültet. Az ő optimizmusa, derűje, jókedve, szeretete, elfogadása
 által történt ez.</p>
<p><strong>G. Á.: </strong>Az Úr a szívembe ültette, hogy mennyire 
szeret engem, és rajtam keresztül akarta gyógyítani Gábort. Kérte, hogy 
szeressem őt, akkor is, amikor éppen pokróc, utálatos. Nagyon nehéz volt
 ezt megtennem, de azt mondtam: „Jézusom, segíts, hogy a te 
szereteteddel tudjam szeretni Gábort, a te karoddal megölelni, 
akárhogyan viselkedik is velem. Segíts kisimogatnom a tüskéit!”</p>
<p> <strong>G. G.: </strong>Csak egy példát említenék, évekkel ezelőtt 
történt. Reggel éppen munkába készültem. Tudtam, hogy Ági már egy órája 
az imaszobában van. (Ez akkoriban még zavart is: mit tud annyit 
imádkozni?!) Valami felbosszantott, és épp „kirántani készültem a 
kardomat”, de akkor Ági az imáját befejezve odajött hozzám, mosolyogva 
rám nézett és azt mondta: „Én így is szeretlek!” Erre kiesett a kezemből
 a kard …</p>
<p><strong>– Ha jól értelmezem a szavaikat, a házaspárok saját erőből 
képtelenek megoldani vagy kezelni a köztük óhatatlanul felmerülő vitás 
kérdéseket.</strong></p>
<p><strong>G. Á.: </strong>Úgy gondolom, ez a lényeg. Korábban azért 
vallottunk kudarcot, mert mindig a saját igazunkat kerestük, 
bizonygattuk. Lehet, hogy a másiknak van igaza, de ez teljesen mindegy: 
nem ez a fontos, hanem az, hogy Krisztus karjával át tudjam ölelni a 
társamat, akkor is, ha szeretetlen.</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g122766']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=122766&v=1&p=1&img=c_ae6a8924.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– Amit most elmondtak, 2005 körül történt. Az első <em>Jézus, házasságunk középpontja</em> lelkigyakorlatot viszont csak 2017-ben tartották. Miért ilyen sokára?</strong></p>
<p><strong>G. Á.: </strong>Ahogyan mélyült az Istennel való kapcsolatunk, úgy gyógyultunk mi is, és sokat beszélgettünk Gáborral a házasság problémáiról.</p>
<p><strong>G. G.:</strong> Azon gondolkodtunk, hogyan működhetnének 
jobban a házasságok, mi az, ami valóban fontos az életben. Eközben közel
 tíz éven keresztül készítettünk két házaspáros, beszélgetős műsort a 
Mária Rádióban. Láttuk, hogy sokan küzdenek nehézségekkel. Mindenki 
magával visz a házasságba valamilyen sérülést, de sokan nincsenek 
tudatában ennek. Így aztán nem tudnak mit kezdeni ezzel a helyzettel, 
csak újra meg újra bántják egymást, akárcsak korábban mi.</p>
<p><strong>G. Á.: </strong>Sokat elmélkedtünk tanakodtunk erről. Közös 
imáinkban felismeréseket kaptunk ezzel kapcsolatban, és a Szentlélek 
súgott Gábornak. Nagyon jó antennái vannak a fentről érkező hangokra.</p>
<blockquote>
<p>Egyszer csak azt mondta: annyi tapasztalatot gyűjtöttünk már össze 
arról, hogyan gyógyította meg Isten a házasságunkat, hogy ezt másoknak 
is tovább kellene adnunk.</p>
</blockquote>
<p>Elkezdett felvázolni egy lelki programot, le is írta a főbb pontokat, és ebből alakult ki aztán a <em>Jézus, házasságunk középpontja</em> lelkigyakorlat. Kellett az a huszonöt év meg a sebeink ahhoz, hogy ez megszülethessen.</p>
<blockquote>
<p>Ma már szívből tudom mondani: semmiért nem cserélném el azt az első, 
nehéz időszakunkat, mert anélkül nem élhettük volna meg azt a csodálatos
 újjászületést és örömet, amit az Úrtól kaptunk.</p>
</blockquote>
<p><strong>G. G.:</strong> Még az elején megkerestük az ötlettel a 
lelkivezetőnket, Ullrich Ágoston atyát. Bölcsességével, 
élettapasztalatával nagyon sokat segített a témák kidolgozásában. Vele 
szerettük volna tartani ezt a lelkigyakorlatot, sajnos azonban az első 
alkalom előtt megbetegedett, és pár hónappal később meghalt. Több atya 
is a segítségünkre volt, de hosszú távon nem tudták vállalni ezt a 
feladatot. Kértük az Urat: ha akarod, hogy továbbra is legyen ez a 
lelkigyakorlat, akkor küldj mellénk papot, aki elkötelezetten tud téged 
velünk együtt szolgálni ebben!</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g122766']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=122766&v=1&p=1&img=c_ae6a8741-2.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– Hogyan találtak rá Ruskó Norbert atyára?</strong></p>
<p><strong>G. G.:</strong> Az egyik programunkat Földi Tibor atyával 
közösen tartottuk. Nagy odaadással csinálta végig, de az egészsége miatt
 nem tudott több alkalmat vállalni. Viszont ajánlott maga helyett egy 
fiatal papot, a szomszédos kisváros plébánosát: Ruskó Norbi atyát, akit 
addig nem is ismertünk. A vele való találkozás hatalmas öröm volt 
számunkra. Az első perctől kezdve pontosan értette a lelkigyakorlatunk 
lényegét, és rövid idő alatt bensőséges barátság alakult ki közöttünk. A
 június végi lelkigyakorlat lesz a hetedik, amit az ő közreműködésével 
tartunk.</p>
<p><strong>– Norbi atyát mi vonzotta ennek a lelkigyakorlatnak a vezetésére?</strong></p>
<p><strong>Ruskó Norbert: </strong>Nagy ajándék számomra, hogy 
bekapcsolódhattam ebbe a szolgálatba. Bábel Balázs érsek atya 2005-ben 
szentelt pappá. Lelkipásztori küldetésemben kiemelt szerepet tölt be a 
családokkal való törődés.</p>
<blockquote>
<p>Kezdetektől foglalkoztat, hogy ki áll a házasság középpontjában, és hogyan lehetséges mélyíteni a házasfelek közötti összhangot.</p>
</blockquote>
<p>Programunk címét – <em>Jézus, házasságunk középpontja</em> – nem 
lehet félreérteni. Talán még ijesztő is kicsit, de legalábbis biztosan 
elgondolkodtató a párok számára, sejthetik, hogy itt tényleg komoly 
dolgokról lesz szó. Nagyon gyakran előfordul, hogy a házastársak 
önerőből akarják megoldani a gondjaikat, vitáikat, és nem Jézust 
állítják a kapcsolatuk középpontjába, hanem túlhangsúlyozzák az én 
szerepét, azzal foglalkoznak, mit szeretnék én, mik az én vágyaim, mi az
 én akaratom. Még papokkal is előfordul ez. Nagy a kísértés, hogy mi 
irányítsunk, az Urat pedig jó esetben csupán segítségül hívjuk. Mert ha 
vallásosak vagyunk, ugyebár illik a segítségét kérnünk, ha már tényleg 
nincs más lehetőség. Arról azonban nagyon keveset beszélünk, miként 
hagyjuk, hogy ő vezessen bennünket. Ez a lelkigyakorlat viszont 
kifejezetten erre irányítja rá a figyelmet. Nagyon örülök, hogy részt 
vehetek ebben.</p>
<p><strong>– Hányan mennek el egy-egy ilyen lelkigyakorlatra?</strong> </p>
<p><strong>G. G.: </strong>Általában tíz és huszonöt között van a házaspárok száma. </p>
<p><a title="" rel="lightbox['g122766']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=122766&v=1&p=1&img=c_ae6a9182.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>– A lelkigyakorlaton a résztvevők csoportos vagy házastársak közötti megosztásokra számíthatnak? </strong></p>
<p><strong>R. N.: </strong>Össznépi megnyílásra senkit nem biztatunk, az
 viszont nagyon fontos, hogy a házaspár két tagja mindig megbeszélje 
egymással az adott témát vagy azt, ami különösen foglalkoztatja őket. 
Eközben lelepleződnek saját maguk előtt, ám ehhez alázatra van szükség: 
be kell vallani, hogy igen, én is sáros vagyok, esetleg odafordulhatnék a
 párom felé, bocsánatot kérhetnék tőle…</p>
<blockquote>
<p>A lelkigyakorlaton nagyon lényeges, hogy a párok imádkozzanak 
egymásért, képesek legyenek gyógyítani egymást Jézuson keresztül, és 
együtt menjenek az Oltáriszentséghez.</p>
</blockquote>
<p>Kapnak kérdéseket, de gyakorlati feladatokat is: például, hogy 
fogalmazzanak meg közösen egy imát azzal a témával kapcsolatban, ami 
leginkább foglalkoztatja őket. Külön felhívjuk a figyelmüket arra, hogy 
ha olyan gonddal küzdenek, amit nem tudnak megoldani, ne felejtsék el 
megkérdezni az Urat arról, mit kellene tenniük. Például kérjék a 
Szentlelket, hogy mutassa meg, mit üzen nekik az Úr ezzel a problémával 
kapcsolatban, majd csukott szemmel nyissák ki a Szentírást, bökjenek rá 
az ujjukkal egy szövegrészre, azután pedig olvassák el együtt az Úr 
válaszát. A lelkigyakorlat záró szentmiséjén a házaspárok átadhatják az 
életüket az Oltáriszentségben jelen lévő Jézusnak.</p>
<blockquote>
<p>Óriási lépés, ha a házastársak úgy döntenek, időt és energiát szánnak
 egy lelkigyakorlatra, ráadásul azért, hogy a párkapcsolatukért, a lelki
 épülésükért dolgozzanak.</p>
</blockquote>
<p>Adja Isten, hogy megnyíljon a szívük a Jóistenre, hogy alázatosak 
legyenek, beismerjék a gyengeségeiket, legyen erejük bocsánatot kérni 
egymástól és együtt haladjanak Jézus felé, és végigmenjenek ezen a 
folyamaton. Ez nagy álom, de sokan vannak, akiknek sikerül valóra 
váltaniuk. </p>
<p><a title="" rel="lightbox['g122766']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=122766&v=1&p=1&img=c_ae6a9246.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p><strong>Szerző: Bodnár Dániel</strong></p>
<p><strong>Fotó: Merényi Zita</strong></p>
<p><strong>Magyar Kurír</strong></p></div>

</div>