<div dir="ltr">
<h1 class="gmail-cim">A 91 éves Vanda egy pincében halt éhen Mariupolban, ahol 10 évesen megmenekült a nácik elől</h1><div class="gmail-datumsav"><a href="https://www.magyarkurir.hu/kitekinto">Kitekintő</a> – 2022. április 21., csütörtök | 17:05</div><div class="gmail-datumsav"><a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-91-eves-vanda-egy-pinceben-halt-ehen-mariupolban-ahol-10-evesen-megmenekult-nacik-elol">https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-91-eves-vanda-egy-pinceben-halt-ehen-mariupolban-ahol-10-evesen-megmenekult-nacik-elol</a><div class="gmail-ikonok"><br> </div></div><div class="gmail-kozepre"><a class="gmail-fokep" rel="lightbox['g121728']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=121728&v=0&img=c_obiedkova.jpg"><span class="gmail-galcount" title="1 kép a galériában, kattintson!"><img src="https://www.magyarkurir.hu/design1/img/img.png" align="absmiddle"> 1</span></a></div><h3 class="gmail-lead">Vanda
 Szemjonovna Obiedkova túlélte a holokausztot, Mariupol föld alatti 
búvóhelyei akkor megvédték. Nyolcvan évvel később azonban az orosz 
megszállást nem élte túl, éhen halt egy fagyos pincehelyiségben. A lánya
 mesélte el a történetét és az utolsó két hetet, amikor már mozdulni sem
 tudott, és értetlenül azt kérdezgette, miért bombázzák őket.</h3><div class="gmail-contentsav"><p>Április
 4-én, 91 éves korában halt meg az ukrán ellenállás szimbólumának 
számító mártírvárosban, ahol heteken át élt áram, fűtés nélkül, éhezve 
és szomjazva a pincében, ahová a család elrejtőzött az orosz megszállás 
elől.</p>
<p>Lánya, Larissza mesélte el a sajtónak a történetét. Halála előtt, a 
fagyos hidegben vízért könyörögve ezt kérdezgette az azovi város február
 25-e óta zajló megszállásáról: „Miért történik ez?” Beteg volt, és 
csontsovány, az utolsó két hétben lábra sem tudott már állni.</p>
<p>„Nem ilyen halált érdemelt” – mondta Larissza könnyek között, nem 
sokkal azután, hogy családjával biztonságos helyre tudott menekülni. 
Férjével együtt, életüket kockáztatva, a folyamatos bombázások közepette
 temették el édesanyját egy közparkban, néhány kilométernyire az 
Azovi-tengertől.</p>
<p>„Egész Mariupol temetővé vált” – mondta Mendel Cohen, az ukrán 
kikötőváros rabbija, a mariupoli Chábád Lubavics haszid zsidó mozgalom 
igazgatója. Obiedkova és családja a mariupoli zsidó közösség aktív 
tagjai voltak. „Vanda Szemjonova elképzelhetetlen borzalmakat élt át. 
Kedves és vidám asszony volt, különleges ember, örökre a szívünkben 
hordozzuk az emlékét” – emlékezett vissza rá a rabbi.</p>
<p>Cohen rabbi a háború kezdete óta azon dolgozott, hogy kimentse 
közössége tagjait a pokolból, a sabbat és a zsidó húsvét idején is 
telefonon intézte az ügyeiket. A zsidó húsvét hetének elején sikerült 
Larisszát és családját kimenekítenie.</p>
<p style="text-align:center">*</p>
<p>Vanda Szemjonovna 1930-ban született Mariupolban. Amikor 1941 
októberében a nácik elérték Mariupolt, és elkezdték begyűjteni a 
zsidókat, tízéves volt. Amikor az SS elért a házukhoz, elvitték 
édesanyját, Mindelt, neki azonban sikerült elrejtőznie egy alagsori 
helyiségben. Visszatartotta a lélegzetét, így megmenekült.</p>
<p>1941. október 20-án a németek becslések szerint 9-16 ezer zsidót 
végeztek ki, lőttek az árkokba Mariupol perifériáján, köztük Obiedkova 
édesanyját és annak egész családját. A kislányt később elfogták, de 
néhány családi barát közbenjárt érte, meggyőzték a nácikat arról, hogy 
görög származású. Apja nem volt zsidó, sikerült egy kórházban elrejtenie
 a lányát, ahol Mariupol 1943-as felszabadulásáig tartózkodott.</p>
<p>1988-ban elmesélte egész életének történetét és a holokausztban 
megélt tapasztalatait az USC Soá Alapítványnak. „VHS-kazettán megvolt 
nekünk az egész interjú. De a házunkkal együtt mindenünk elégett” – 
mondta el Larissza. Hozzátette, hogy édesanyja élete végéig jól beszélt 
jiddisül.</p>
<p>Obiedkova 1954-ben ment férjhez, és egész életét az akkor szovjet 
nevén Zsdanovnak nevezett Mariupolban töltötte. Utolsó éveiben 
Larisszával élt. „A mama nagyon szerette Mariupolt, soha nem akart 
elmenni innen.”</p>
<p>Amikor márciusban elkezdődtek a bombatámadások, a család a szomszéd 
üzlet alagsorában talált menedéket. Az egyetlen segítség, amit kaptak, a
 zsinagógából és Cohen rabbi közösségi központjából érkezett. „Nem volt 
víz, áram, fűtés, elviselhetetlenül hideg volt” – mondta Larissza, aki 
mindvégig ápolta édesanyját, de „nem tudtunk már semmit sem tenni érte. 
Úgy éltünk ott, mint az állatok”. Két orvlövész a közeli vízforrás 
mellett telepedett le, ami a bombázásokon túl még veszélyesebbé tette, 
hogy elmenjenek oda. „Ahányszor leesett egy bomba, az egész épület 
beleremegett. Anyám folyamatosan azt mondogatta, hogy nem emlékszik 
hasonlóra a Nagy Honvédő Háború (a második világháború) idejéből.”</p>
<p><strong>Fordította: Thullner Zsuzsanna</strong></p>
<p><strong>Forrás és fotó: <a href="https://www.avvenire.it/mondo/pagine/a-10-anni-sfuggi-ss-in-una-cantina-a-91-anni-muore-in-un-rifugio-a-mariupol" target="_blank">Avvenire</a></strong></p>
<p><strong>Magyar Kurír</strong></p></div>

</div>