<div dir="ltr">
<h1 class="gmail-cim">A Jóisten tudta, hová kell helyeznie – Szabó Csaba újmisés görögkatolikus pap a személyes hitről </h1><div class="gmail-datumsav"><a href="https://www.magyarkurir.hu/nezopont">Nézőpont</a> – 2022. január 29., szombat | 19:20<div class="gmail-ikonok"> <a href="https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-joisten-tudta-hova-kell-helyeznie-szabo-csaba-ujmises-gorogkatolikus-pap-szemelyes-hitrol">https://www.magyarkurir.hu/hirek/a-joisten-tudta-hova-kell-helyeznie-szabo-csaba-ujmises-gorogkatolikus-pap-szemelyes-hitrol</a></div></div><div class="gmail-kozepre"><a class="gmail-fokep" rel="lightbox['g119704']"><img src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=119704&v=1&img=c_IMG_5080.jpg" style="margin-right: 0px;" width="189" height="126"><span class="gmail-galcount" title="6 kép a galériában, kattintson!"><img src="https://www.magyarkurir.hu/design1/img/img.png" align="absmiddle"> <br></span></a></div><h3 class="gmail-lead">Szabó
 Csaba Péter életében az elmúlt félévben egymást követték a nagy 
események. Az új év első napjaiban pappá szentelte Szocska A. Ábel 
nyíregyházi megyéspüspök, előtte októberben ünnepelte a diakónussá 
szentelését, nyáron pedig a házasságát és új otthonukba költözését. 
Szülőfaluja, Szakoly szomszédságában, diakónusi szolgálata helyén kezdte
 meg a papi életét.</h3><div class="gmail-contentsav"><p><em>Balkány 
főutcáján, a parókus melletti ház a kápláné és a tiszteletes asszonyé. 
Mellettük a parókiális templom, szemben velük a Szent 
Miklós Szeretetotthon és Menedékház, kicsit távolabb az egyházközség 
óriási játszótere. Egy időben érkezünk a fiatal pappal, éppen az 
óvodában tartott hittanórát. Felesége szépen terített asztallal és 
ebéddel vár minket. Vendégszerető otthonuk sűrűn megnyílik az érkezők 
előtt. Görög és római katolikus pap testvérek, papnövendékek látogatnak 
el hozzájuk a nyíregyházi szemináriumból, barátok a Damján-táborból, 
ministránsok a faluból – mindenki szívesen látott vendég a fiatalok 
otthonában.</em></p>
<p>Balkány a Nagykállói járás hatezer lakosú kisvárosa. Huszonnégy tanya
 tartozik hozzá. „Nagyon sokat kell itt dolgozni azért, hogy az ember 
lustálkodhasson” – kezdi életük bemutatását a káplán. A parókiához két 
filia tartozik a huszonnégyből: Aba- és Tormáspuszta. Görögkatolikus 
fenntartásban működik egy hatcsoportos óvoda, egy idős-, egy anya- és 
egy lakásotthon. Házi segítségnyújtó szolgálatot is működtetnek, nappali
 foglalkoztatót szenvedélybetegeknek, emellett ebédkihordással is 
foglalkoznak, és hitoktatással az óvodában, az iskolában.</p>
<p>Csaba atya nem idegenkedik a munkától, hiszen gyerekkorától 
hozzászokott. Szülei gazdálkodnak, főként dinnyét termesztenek. 
„Tavasztól őszig kétkezi munkával telt az év. Hárman vagyunk testvérek, 
nem volt kérdés, hogy akarunk-e segíteni.</p>
<p></p>
<p>Láttuk, mennyire fontos a családnak a föld és a munka, hiszen ebből 
élünk, így alkalmazkodtunk” – mondja, és arról mesél, milyen sok 
mindenre megtanította ez az életmód. „Tanúja lehettem a növekedésnek a 
magvalástól kezdve az érett gyümölcs betakarításáig. Hálás vagyok, hogy 
az életem így ránevelt a kitartásra, a türelemre, a munkavégzésre, és 
arra, hogy</p>
<blockquote>
<p>a kétkezi munkának megvan a gyümölcse. Munka közben a Jóisten erőt 
ad. Ha bő a termés, azzal gazdálkodunk, s ha Isten megengedi, hogy ne 
sikerüljön az év, akkor abból tanulunk.”</p>
</blockquote>
<p>Gyermekkorában a munkás hétköznapok egyhangúságát a vasárnapok és az 
ünnepek törték meg. Nemzedékek óta együtt jártak templomba a 
családtagok, s utána következett az ünnepi ebéd. Kiemelkedő események 
voltak az egyházi év és a családi élet jeles napjai. Csaba atya számára 
mindez a liturgia ünneplésének alapja lett.</p>
<p>Hitének alakulására nagy hatással volt imádságos életet élő déd- és 
nagymamája. Az első egyházi élményeit Szakolyban szerezte. Szívesen 
emlékszik vissza a karácsonyi betlehemesekre, a táborozásokra, a 
ministrálásra. „Nagy élményt jelentett az elsőáldozás. Jó volt látni, 
hogy van megújulás, hiszen minden évben öt-tizenkét elsőáldozó 
tanúsította, hogy az Egyház élő közösség.”</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g119704']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=119704&v=1&p=1&img=c_IMG_5213.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p>Szabó Csaba Péter személyes hite a debreceni Szent József 
Gimnáziumban töltött évek alatt erősödött meg. „Belenőttem a hitbe, és 
kezdtek valóban foglalkoztatni bizonyos kérdések, például az, hogy 
tényleg van-e Isten, mit jelent a megtestesülés, a megváltás. Ahogy 
megtaláltam a válaszokat, személyes kapcsolatom alakult ki Istennel, és 
lassanként megszületett bennem a vágy, hogy papnak menjek.”</p>
<p>A döntésével egy hétéves képzési időszak vette kezdetét. Az első 
szakasz a nyíregyházi szemináriumban telt. Aztán következett a szociális
 év, amelynek első hat hónapját Angliában töltötte, az Ágoston-rendi 
közösség által fenntartott idősek otthonában, a második félévet pedig 
Budapesten, a Vakok Batthyány László Római Katolikus Gyermekotthonában. 
Az idősotthontól nehezen szakadt el. Egy magyar apáca biztatta: „Jézus 
mindenütt ugyanaz, sehol nem hagy magadra.” A papnövendéknek először 
nyelvet kellett tanulnia, és elsajátítania az egészségügyi alapokat, 
azután került a gondozottak mellé.</p>
<p>„Ez volt számomra az igazán tudatos megtérés ideje. Az 
idősgondozásban, a nővérekkel való beszélgetésekben, a mindennapi 
szentmisében, szentségimádásban kezdtem újraépíteni a hitem alapjait, 
sokat foglalkoztam azzal a gondolattal, hogy ki nekem Isten, és miért 
vagyok ezen a világon. Azt volt a feladatom, hogy szebbé tegyem az 
idősek életének utolsó szakaszát. Ott lehettem a haldokló mellett a 
halál pillanatában, etettem a gyomorszondás beteget, cseréltem a 
katéterét, mosdattam, fürdettem, s közben igyekeztem magamhoz ölelni a 
tehetetlen testet. Olyan mozzanatok voltak ezek, amelyek segítettek, 
hogy komolyan foglalkozzam a bennem feltörő kérdésekkel. Nagyon 
megérintett ez a szolgálat, sokat elmélkedtem a kápolnában, sétáltam az 
erdőben, és új szakasz kezdődött a hitemben, az életemben. Már a 
szeminárium előtt is kerestem a lehetőséget a segítségnyújtásra, és ma 
is azt érzem, hogy megtisztít az együttlét a rászorulókkal.”</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g119704']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=119704&v=1&p=1&img=c_IMG_5185.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p>Egy héttel a hazaérkezése után már a Vakok Batthyány László 
Gyermekotthonában dolgozott. Ismerte a fiatal korosztályt, hiszen már a 
szeminárium előtt is dolgozott a Damján-táborban. Amikor véget ért a 
szociális év, és leteltek az intézetben végzett szolgálatának hónapjai, 
azután is sokszor meglátogatta a gyerekeket. Püspöke kérésére ugyanis 
Budapesten, a Központi Papnevelő Intézetben folytatta tanulmányait. 
„Ajándék volt számomra, hogy megismerhettem egy másik rendszert, és 
közelebb kerülhettem a római katolikus testvérekhez. Barátságok 
születtek a szemináriumban, rengeteget tanultunk egymástól hitbeli 
elmélyülésben, lendületben, buzgóságban, türelemben, kitartásban. Ők a 
cölibátusra készültek, mi a házasságra, mégis kapaszkodót jelentettünk 
egymás számára.</p>
<blockquote>
<p>Nálunk a kontemplatív ima a Jézus-imában teljesedik ki, szép 
pillanata ez a Jóistennel való kapcsolatunknak. A szemináriumban 
megismertem a szentségimádásban való elmélyülést. Az a mély csend nekem 
ugyanolyan nagy élményt jelentett, mint amikor a Jézus-imát mondom a 
Jóistennel való meghitt kapcsolatban.”</p>
</blockquote>
<p>A szemináriumi éveiből nagyon szívesen emlékszik vissza arra a 
gyűjtésre, amit valamennyi magyarországi papnevelde összefogásával 
szerveztek meg a gyermekotthonok és a lakásotthonok karácsonyi 
megajándékozására. A duktorok összefogtak, és sikerült megnyerniük a jó 
ügynek néhány nagy hazai céget. „A kapcsolatépítést is segítette ez a 
megmozdulás, és hozzájárult ahhoz, hogy igazi karácsonyunk legyen. 
Kisbusznyi adomány gyűlt össze, s aztán közösen vittük el az ajándékokat
 Gálospetribe, Szakolyba, Abaújszántóba, Abaújkérbe. Ellátogattunk a 
gyerekekhez, elfogyasztottunk velük egy vacsorát, játszottunk, 
zenéltünk: nagy élmény volt ez nekünk is, nekik is, igazi karácsonyi 
lelkigyakorlat.” A koronavírus-járvány első szakaszában az irgalmasrendi
 kórház dolgozóinak gyerekeit ajándékozták meg: az egészségügyi 
alkalmazottak keményen helytálltak ebben a nehéz időszakban, a 
gyerekeknek pedig nélkülözniük kellett a szüleiket. Ezért szerettük 
volna megajándékozni őket” – meséli az élményeit.</p>
<p><a title="" rel="lightbox['g119704']"><img style="display: block; margin: auto;" class="gmail-ckep" src="https://www.magyarkurir.hu/img1.php?id=119704&v=1&p=1&img=c_IMG_5282.jpg" alt="" border="0"></a></p>
<p>Szabó Csaba Péter és felesége, Viktória a szeminárium első évében 
ismerkedtek meg. Csaba egy bálon felkérte táncolni Vikit, aztán nyáron 
együtt dolgoztak a Damján-táborban, és részt vettek egy ifjúsági 
zarándoklaton. Hamar megszületett bennük a döntés: „Együtt fogunk 
haladni az utunkon. Hogy miként lehet jól működtetni a papi házasságot, 
azt igazából most tanuljuk. Szeretnénk mindig egymás mellett állni a 
szolgálatban, jól kiegészíteni egymást. Fontos számunkra, hogy ne 
kirakat, hanem valódi papi házasság legyen a kapcsolatunk. Reméljük, 
hogy a Jóisten mindig segít majd megtalálni az egészséges egyensúlyt.”</p>
<p>Életüket a parókus, Jaczkó Sándor segíti. „Ő keresztelt huszonhat 
évvel ezelőtt. Szoktam is kérdezni, gondolta-e a keresztelőn, hogy a 
leendő káplánját tartja a kezében. Nagy segítség nekem, hogy együtt 
dolgozunk, óriási szükségem van a bölcsességére. És öröm számomra, hogy 
hasznára van a fiatal koromból adódó lendületem, az az erő és 
lelkesedés, ami bennem tombol.” </p>
<p>Munka ugyanis van bőséggel: liturgiák három templomban, látogatások 
az idősotthonban, hittantanítás az óvoda hat csoportjában és az 
iskolában, s emellett ott van még a szolgálat a lakásotthonban, illetve 
az anyaotthonban, ahol a negyven lakóból több mint harminc gyerek. „A 
Jóisten nekünk ajándékozta ezt a települést és megannyi kincset, amit 
nekünk tartogatott itt. Hogy miként találjuk meg ebben a helyünket, 
hogyan tudunk dolgozni, az rajtunk múlik. Meg kell találnunk a munkát, 
nem mehetünk el mellette. Én nagyon jól érzem magam a feladatokban.”</p>
<p></p>
<p>Csaba atyának megvannak a maga szokásai. Az óvodai hittanra mindig 
reverendát vesz, hogy a gyerekek lássák, a pap bácsi megy hozzájuk, de a
 lábára vicces zoknit húz. Leül az ovisok közé a szőnyegre, és előszedi a
 kincseit: egy ikont, egy keresztet, amit a kicsik megfoghatnak, így 
élmény számukra a pappal való találkozás. Az iskolában ügyel arra, hogy a
 hittanóra ne az osztályfőnöki meghosszabbítása legyen. Fontos neki, 
hogy megtanítsa a gyerekeknek a hit alapjait. Az órái jó hangulatúak, 
lelkesítőek lehetnek, mert sok diák kérte, hadd menjen át a csoportjába.
 A parókián nincs ministránsfoglalkozás, de a gyerekek a káplánlak 
állandó vendégei egy forró csokira, reggelire, grillezésre, az ifik 
pedig egy kávéra, pohár borra. Csaba atya azt is elárulja, még soha nem 
focizott annyit, mint az utóbbi időben. A lakásotthon lelkivezetőjeként 
azon dolgozik, hogy „rávegye a srácokat, jöjjenek a liturgiára, 
járuljanak szentséghez”.</p>
<p>Az anyaotthonban is igyekszik minél többet jelen lenni. „Ez a szívem 
egyik csücske – fogalmaz. – Nehéz élet jutott az itt lakóknak. Szeretném
 elvinni nekik a reményt, elültetni bennük a gondolatot, hogy a Jóisten 
mindig ott van mellettük támaszként. Abban a kevés időben, amit itt 
töltenek, jó lenne valami meghatározó élményt adni nekik az átélt 
traumák után. Szeretném odavinni őket az Úr Jézushoz, hogy belé 
kapaszkodhassanak, mert ha már nincs más, ő mindig ott van.</p>
<blockquote>
<p>Végezzük a dolgunkat, a Jóisten pedig igazgatja a szálakat. Nemcsak 
jól érzem magam ebben a szolgálatban, de úgy gondolom, a Jóisten tudta, 
hová kell helyeznie engem. Itt tanulhatok és kiteljesedhetek.”</p>
</blockquote>
<p><strong>Szerző: Trauttwein Éva</strong></p>
<p><strong>Fotó: Lambert Attila</strong></p>
<p><strong>Magyar Kurír</strong></p></div>

</div>